OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Pedagógiai jegyzetek a karanténből 2. – Mi a korszerű pedagógia?
2020. május 11.
» Hozzászólások (0)
: Gyakorlat

Pedagógiai jegyzetek a karanténből

2. Mi a korszerű pedagógia?

Fenyő Gy. portréAmióta a tanárok digitálisan tanítanak, egyre többször elhangzik, hogy milyen kiválóan belejött a pedagógustársadalom a digitális oktatásba, sőt, hogy a közoktatás több évtizedes lemaradásait hozta be napok alatt. Vagyis hogy kezd formálódni a 21. században érvényes pedagógia és módszertan, olyan eljárásokat és módszereket használnak a tanárok, amilyeneket még soha, és ez a jövőt tekintve is érvényes eredményeket hozhat.

A véleménnyel egyetértve tegyük föl a kérdést: miben lépett hatalmasat a közoktatás? Mi az, amiben felzárkóztunk? A legkézenfekvőbb válasz – és vélhetően a laikus társadalom ebben az értelemben használja is ezt a felzárkózásról szóló szlogent – az, hogy a digitális térben remekül tudnak a tanárok mozogni. Megtanultak videochaten magyarázni, megtanultak különböző platformokat használni, kvízeket összeállítani, a program által azonnal kijavított dolgozatokat készíteni, hangalámondással digitális tananyagokat feltölteni, közös felületeket létrehozni. Vagyis képesek lettek – ki nagyobb, ki kisebb, de azért kellő – biztonsággal áttérni a virtuális térben való mozgásra.

Az igazi nagy kérdés az, hogy valóban ez-e a jelenlegi oktatás legfőbb hozadéka, illetve hogy valóban ezt jelenti-e a korszerű oktatás. Van ugyanis ennek a digitalizálásnak egy hatalmas csapdája is: az, hogy a korábbi tanulásfelfogást, ismeretátadást, egy korábbi tudásközvetítő stratégiát sikerül hatékonyabbá tenni, korábbi tananyagokat sikerül digitalizálni. Remek kvízeket lehet összeállítani teljesen felesleges ismeretekből is. Színesen és lebilincselően lehet egyirányú közléseket elhelyezni a digitális térben. Jól lehet magyarázni online módon, akár harminc-negyven gyereknek is anélkül, hogy kérdeznének. Vagyis azt gondolom, hogy egy pozitivista, a diákok passzivitására épülő, egyoldalúan ismeretközlő tanításfelfogást könnyen lehet jól transzformálni a virtuális térbe. És nem gondolom, hogy az oktatásnak errefelé kellene elmozdulnia, vagyis hogy egy ismeretátadó oktatásfelfogást tegyünk még hatékonyabbá.

A szememben a korszerű oktatásnak ezek a legfőbb jellemzői:

Természetesen nem arról van szó, hogy minden fenti követelménynek minden tantárgyban és minden tantárgy minden témakörében és minden óráján egyaránt és egyformán kellene érvényesülnie. A társadalomtudományoktól inkább elvárhatjuk a személyességet, mint a természettudományoktól, a természettudományoktól inkább elvárhatjuk a jelenségek gondos szemügyre vételét, mint a művészeti tárgyaktól, a nyelvektől hamarabb elvárhatjuk a gyakorlati felhasználást, mint a történeti tantárgyaktól, és így tovább. Vagy egyes tantárgyakon belül: nyelvtanból a szociolingvisztika inkább alkalmas a projektmunkában való feldolgozásra, mint a leíró grammatika, a helyesírás-tanítás inkább praktikus, mint a szövegtan, a nyelv és társadalom viszonyáról szóló ismeretek inkább formálják a diákok világképét, mint a szöveg hangzó elemeinek vizsgálata, és csak így tovább. De a tanítás szemléletének mindezeket az elemeket tartalmaznia kell, minden tárgyban és minél többször arra kell törekedni, hogy ezek az elvek érvényesüljenek.

Összességében tehát az gondolom, hogy fontos és jól felhasználható mindaz a digitális tudás, amit tanárok most megszereznek és begyakorolnak, a különféle platformok, oktatási portálok, csatornák és megosztások, de mégsem ezek használata jelenti az oktatás korszerűségét. Hanem azon elvek követése, amelyeket az imént felsoroltam, és amelyek egy a közösségre és az egyénre egyaránt és egyszerre figyelő, a képességfejlesztést, a gondolkodásfejlesztést, a tudásátadást és a világ megértését egyszere szolgáló, változatos, a diákok aktív részvételére építő iskolát körvonalaznak.

Fenyő D. György

--