OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Az OFOE véleménye a II. Nemzeti Fejlesztési Tervről
2006. szeptember 26.
: OFOE

Az OFOE véleménye a II. Nemzeti Fejlesztési Tervről

A személyiségfejlesztés szempontja

A terv egészére jellemző a gazdasági szempontok dominanciája a társadalmiak rovására. Ennek indokolható, de csak részben elfogadható magyarázata, hogy a gazdaság fejlődése valamennyiünk érdeke, s e fejlődés megvalósításához a munkaerőpiacon kellő hatékonysággal működő „munkaerőre” van szükség. A Fejlesztési Terv alapján a közoktatásnak minden más szempontot elhalványító, központi funkciója a korunk követelményeinek megfelelő munkaerő létrehozása. Úgy gondoljuk, hogy ez a megközelítés elszegényíti, egyoldalúvá teszi az iskola feladatkörét.

Az oktatási rendszer társadalmi és gazdasági igényekhez való rugalmas alkalmazkodásának követelménye több problémát is felvet. A társadalmi és gazdasági elvárások folytonos változása, a munkaerőpiac kiszámíthatatlan mozgása eleve lehetetlenné teszi, hogy egy olyan lomhán átalakuló rendszer, mint a közoktatás, célul tűzhesse ki az ehhez való igazodást. A ma gyermekét különben a ma még nem ismert jövőnek neveljük. Amennyiben beérjük a ma gazdasági igényeihez történő igazodással, a jövő generációját fosztjuk meg a lehetőségektől.

A Fejlesztési Terv szerint a rugalmas alkalmazkodást biztosító elemek a digitális írástudás, a nyelvi, természettudományos és életviteli készségek fejlesztése mellett a képzés és a gazdaság igényeinek összehangolása, valamint a kulturális tőke gyarapítása (62. oldal). Az oktatás tartalmára vonatkozó felsorolás zavaros. Különös hangsúlyt kap a digitális írástudás, és az ezen kívül felsorolt elemek magukban foglalják az oktatás teljes tartalmát anélkül, hogy a rugalmas alkalmazkodás igényén kívül egyáltalán szó esne a fejlesztés kívánatos irányáról.

Nem fogadható el, hogy az iskola kizárólag a „munkaerőpiacra termeljen”. Az egészséges, harmonikus és ugyanakkor a munkaerőpiac kiszámíthatatlan változásaihoz igazodni képes személyiségnek számos (személyes, szociális és kognitív) kompetenciával kell rendelkeznie ahhoz, hogy megtalálja a helyét a társadalomban, a világban. Ilyen kompetenciák – a teljesség igénye nélkül –: a megalapozott önismeret, saját magunk és mások elfogadásának képessége, az anyanyelven és az idegen nyelveken történő kommunikációhoz szükséges képességek, a kooperálni és ezzel egyidejűleg rivalizálni tudás, a konstruktív probléma- és konfliktuskezelés, a jogtudatosság, a demokratikus érdekérvényesítés és a felelős döntés képességei. Javasoljuk, hogy kapjon nagyobb hangsúlyt a tervben a személyiség egészére irányuló fejlesztés kötelezettsége és feltételrendszerének biztosítása.

A rendszerszerű gondolkodás hiánya

Az NFT1-hez hasonlóan a jelenlegi anyagból is hiányzik a közoktatásról való rendszerszerű gondolkodás. A jelenlegi struktúrákba beavatkozó elképzelések pedig nem valósulhatnak meg anélkül, hogy hozzányúlnának a rendszer egészéhez. A közoktatás esetében ugyanis egy olyan zárt rendszerről van szó, amelyben minden elemnek megvan a „párja”. Például: ha kötött az időkeret, ugyanakkor több időt akarunk képességfejlesztésre fordítani, akkor ezzel párhuzamosan csökkenteni kell az ismeretközlés időtartamát. Ha integrálni akarjuk a sérült gyerekeket, akkor az épeket meg kell tanítani a befogadásra, a tanárt pedig a differenciálásra stb. Rendszerszerű megközelítés nélkül minden ráfordítás kidobott pénz.

Működőképes mérési-értékelési rendszer

A minőségbiztosításra és -fejlesztésre feltétlenül szükség van. Ahhoz azonban, hogy ennek rendszere működőképes lehessen, tervezhetőség, kiszámíthatóság s főként bizalom kell.

A mérési-értékelési rendszer körülbelül egy évtizede kezdett felépülni, majd sok-sok újabb átalakulás és központosítás után leépülni. A leépített, anyagi forrásaitól, szakmai szerepétől és színvonalától megfosztott pedagógiai intézetek nem tudnak hathatós segítséget nyújtani a nevelés intézményeinek. Igazán eredményes pedig csak egy lentről felfelé épülő rendszer lehet! Ha az iskola jól működő belső értékelési rendszert működtet, hatékonyabbá válik, és valóban képes lesz az önfejlesztésre. A központi mérések iskolai (pedagógusokra ható) következményeivel nem számol az egyre inkább hatalmát gyakorló oktatásirányítás.

Az utóbbi évek általános tapasztalata az adminisztráció elburjánzása, a tartalmi és ezzel együtt a minőségi szempontok háttérbe szorulása, valamint a közoktatás irányításának átpolitizált (az éppen uralmon lévő politikai kurzustól függő) kapkodó működése. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a pedagógusok többsége minden változástól idegenkedik, s minden újabb rendelkezésben az egzisztenciáját fenyegető, maradék presztízsét megtépázó és a kiszolgáltatottságát fokozó eszközt lát. Egy ilyen hatalmas, bonyolult és sokszereplős rendszer, mint amilyen a közoktatás, a pedagógusok támogatása, részvétele nélkül nem működtethető. Az ő megnyerésükre, a velük való okos kommunikációra a korábbiaknál lényegesen nagyobb hangsúlyt kell fektetni.

Az erőforrások elosztása

Az erőforrások célirányos és igazságos elosztását – többek között – két körülmény nehezíti: a piac indokolatlan térnyerése és a pályázati rendszer visszásságai.

A piacon szinte minden fontos tudáshoz és lehetőséghez hozzá lehet férni (nyelvtanulás, drága taneszközök, sportlehetőség, kulturális programok, szünidei táborok, külföldi tanulmányutak stb.). A hátrányos helyzetű, rossz szociális körülmények között élő és nagyrészt érdekérvényesítésre képtelen szülők gyermekei számára azonban csak azok a lehetőségek állnak rendelkezésre, amelyeket az adott iskola nyújtani képes. Ez pedig fokozza az amúgy is súlyos és sajnos egyre növekvő esélyegyenlőtlenséget.

Az anyagi erőforrásokhoz történő hozzáférés általában pályázati úton történik. A pályázati kiírások viszont – amellett, hogy eleve nem „pályázóbarátok” – esetlegessé teszik a tervek megvalósítását, hiszen nagyon hosszú ideig bírálják el őket, és nem mindig világos, hogy milyen kritériumrendszer mentén dől el a támogatás megítélése. Az sem ritka, hogy a hosszadalmas procedúra és a pályázati támogatás megítélése után késve, olykor egyáltalán nem jut el a pénz a kedvezményezetthez. Az egyre növekedő különbségek ismeretében az elosztás lényegesen nagyobb hányadát kellene központilag garantálni, és csak a fennmaradó részre pályáztatni.

Mindenképpen elengedhetetlen a pályázati rendszer áttekinthetőbbé, követhetőbbé tétele. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy egy korrupcióra hajló országban élünk. A források elosztásához ezért is – a szándékoknak alárendelt központosítás mellett – átlátható és egyértelmű szempontrendszert kell kialakítani, a pályáztatás folyamatának pedig teljes nyilvánosságot biztosítani. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, számolnunk kell azzal, hogy a következőkben is kontroll nélkül folyik majd szét a befektetett pénz.

A civil szervezetek mozgástere

A terv számít az aktív és öntudatos állampolgárok által létrehozott civil szervezetekre. Hihetetlen mennyiségű civil szervezet jött létre főleg a 90-es évek első felében, de ezek többsége – feltételek híján – sorra elhalt.

Mint egy öt éve működtetett közhasznú társadalmi egyesület (Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete) elnöke azt tapasztalom, hogy az ország pedagógusai igénylik az egyesületünk által nyújtott szolgáltatásokat. Viszonylag nehezebb, de nem lehetetlen a pedagógusok mozgósítása konkrét feladatok elvégzésére, tapasztalatcserére, együttműködésre.

Jelentősen csökkenti azonban munkánk hatásfokát, hogy az anyagi erőforrásokhoz egyre nehezebb hozzáférni. A civil szektor támogatására létrehozott NCA túladminisztrált és hosszadalmas pályázati procedúra után, követhetetlen kritériumok alapján dönt a támogatás megítéléséről, illetve megtagadásáról. Az OM által a nyilvántartott civil szervezeteknek nyújtott támogatás mértéke is egyre csekélyebb. A folyamatosan kiírt egyéb pályázatok sikere esetleges.

Mindennek következtében (s ez nem csupán a mi szervezetünk gondja) a működtetés (honlappal, internetes szolgáltatásokkal, mentálhigiénés és jogi tanácsadással együtt) egyre inkább szívességi alapon, társadalmi munkában történik. Kétlem, hogy amennyiben ez így marad, a civil szervezetekben marad elég energia a Fejlesztési Tervben foglaltak megvalósításának hatékony támogatására.

Megtisztelő, ha a közoktatás irányítói olykor megkérdezik a szakmai civil szervezeteket bizonyos döntéseikről. Reméljük, ezúttal valóban számítani is fog a szakma véleménye, s ez a hozzászólás is csupán az első lépés egy későbbi, érdemi dialógushoz.

Budapest, 2006. szeptember 13.

Összeállította: Szekszárdi Júlia, az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének elnöke, közreműködött: Gönczöl Enikő és Hercz Mária.