OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Kulturális pesszimizmus és az iskola
Archív
: Gyakorlat

Kronstein Gábor

Kulturális pesszimizmus és az iskola

Az a kulturális pesszimizmus, amellyel Popper Péter pszicho-filozófus jóvoltából nemrég megismerkedhettek egyik napilapunk (Popper Péter: Az ember fáj a földnek, Népszabadság, 2004.05.22.) olvasói, átfogó történelmi kilátástalanságot áraszt. Szélső határig feszíti: a jelenségek világára nézve kivétel nélkülivé általánosítja a lazán „magyar borúlátás”-ként emlegetett életérzést, hangulatkultúrát, kudarc-attitűdöt, a vereség valószínűségével számoló cselekvési stratégiát. érzelmi felfűtöttsége, a régi protestáns prédikátorok jeremiádjaira emlékeztető stílusa, erudíciója, amellyel összegyűjti és azonosíthatóvá teszi (elsősorban értelmiségi) közönsége előtt a humanizmus hullásának apró tényeit, hatásos, de lefegyverző. Összemossa a maga misztikus reménytelenségével – „a világ megőrült” – a „magyar borúlátás”-t, amely ismerős a pedagógiai berkekből is. Ennek gondolatisága a pedagógiai közéletben is kissé olcsó, sokszor felszínes, szerencsére egészében még kialakulatlan. Szerencsére, mondom. Mert így legalább érvelni lehet vele szemben. Ezután ez nehezebb lesz. Popper Péter próféciája elmaszatolja a kétféle pesszimizmus minőségi különbségét. Megnemesíti a hétköznapit, magasabb intellektuális színvonal látszatát kölcsönzi neki. Érvtár, egyesek szemében talán még erkölcsi minta is válik belőle.

Nem örülök e fejleménynek, mert a tanárság a mai viszonyok között nehéz küzdelem árán őrzi meggyőződését, hogy a
tanítványok nevelhetők. Keserves azokon az élményeken is keresztülmenni, amelyekre építve a pedagógus körvonalazni tudja a maga viszonyaira a diák nevelhetőségének feltételeit, a nehézségeket, a folyamat hatékonyságának mértékét. Az át nem léphető határokat. Az erőfeszítésben rejlő szépséget, ami a humanista pedagógia leglényege. Szabad ezt bénítani?

1.

Induljunk ki egy kevéssé ismert tényből. Auschwitz-Birkenau megmaradt épületeit, a gázkamrák és az égetőkemencék romjait hamarosan védetté nyilvánították, múzeum létesült ott okulásképpen. Ma már mind a munkatáborrész, mind a megsemmisítő tábor az UNESCO Világörökség része.

Tele lehetne szórni a világot ilyen típusú emlékeztetőkkel. úgy tudom, Kambodzsa egy helyszínt föl is terjesztett e minősítésre az UNESCO-hoz. Ez helyes pedagógia. Az emberi társadalom lényegi tartozéka a szervezett, intézményesített halál. A pedagógia művészete abban áll, hogy a kellő időben, a kellő megvilágításban, hatékonyan (sajnálom, hogy ezt kell mondjam: célzott adagolásban) ismerteti az ide vonatkozó tényeket. Az is a pedagógia művészete, hogy kétféle remélhető visszhangot tud fölkelteni a szívekben s elmékben. A megrendülést és a szembefordulás eltökéltségét. Nem becsülném le azt sem, ha a pedagógus csupán annyit ér el, hogy érvekhez segíti azokat, akik az embertelenség megnyilvánulásait nem veszik természetesnek, nem restek a jóra, és szembefordulnak a barbárság felmagasztalóival. A maguk módján, a maguk szintjén, vitában érlelve, hogy tanulóközösségük, baráti társaságuk mit ért erkölcsön, merre keresi ideáljait.

2.

Ha e téren eredményekre törekszünk, módosítani kell tudásunkat a barbárságról. Ismernünk kell egy keveset arról, hogy milyen a barbárság mint történeti képződmény. Ne tessék meglepődni, ha a történelem tankönyvekben már megtalálják, hogy volt kezdete: amikor az első népesebb faluközösségek bizonyos javakért háborúzni kezdtek egymással. Az emberek nyilván már korábban is öltek, de akkor motívumaik még közelebb álltak a főemlősökéhez. Nem öltek fölöslegesen. Ez a vonás a társadalmi szervezettség magasabb fokán lépett be az emberek életébe. évezredek múltak el, míg megjelent a magaskultúrákban (Európában a krétaiaknál, görögöknél, etruszkoknál, Rómában) a civilizáció és a barbárság teoretikus ellentétpárja.

A civilizált társadalom már tartósan létrehozott olyan szervezetet (államit és társadalmit egyaránt), amely összefogta egyes közösségek munkaerejét, a folyamatosan tökéletesített írás birtokában képes volt távlatokban gondolkodni, nagy volumenben előállítani termékeket, azok egy részét messzire szállítani, a pénzzel kiszámíthatóvá tenni az ügyleteket, s eközben olyan alkotó értelmiséget eltartani, amelynek tanításai alapján az ösztönök megfékezésére rendelkezésre állt a jogrend, a filozófia és a bölcseleti magasságokat elért vallásos hit. Ennek rendelték alá a katonai alapon megszervezett barbárok elveit és gyakorlatát. Az a társadalom ideáljaiban heroikus volt, harcoló, zsákmányszerző férfiakra szabták. Különben falusi jellegű mikrovilág, s rokoni kötelékekre épült. Csak rövid távlatokat ismert föl; a törzsi és rokonsági egységeken túl nem fogadott el semmiféle egyenlőséget, semmiféle hűséget. Politikai, vallási és családi életében szabad tér kínálkozott az ösztönök számára.

A barbár társadalmak és a civilizált világ között volt szellemi átjárás. Szép számmal léteztek barbár államok – kezdetleges civilizációs vívmányokkal. Az európai kulturális etalonnak tekintett ókori és középkori államok teljes természetességgel illesztettek életrendjükbe barbár elemeket. A rómaiak rabszolgatartása, melyeket ők nagyüzemi méretekre fejlesztettek; a cirkuszi játékok és az alkalmazott halálmódjaik tartoznak például ide. Ezenfelül a szűk intellektuális látókörű barbároknak is voltak eredeti újításai: a fémpapucsos eke, a háromnyomásos földművelés, a gall kalászgyűjtő gép, a malom, a lovak megpatkolása, a nadrág, az izzasztókamra, a lovasnomádok által bevezetett nyeregtípus, a kengyel és a csapóíj. Bizonyos értelemben vívmány az ősi vendégjog, a széttagoltsággal járó önkormányzó képesség, a népgyűlés és a despotikus uralmi rendszerek helyett a jogok és kötelezettségek bonyolult egyensúlya.

3.

A magyar iskoláskönyvek ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a mai európai civilizáció három lábon áll: az antik örökségen, a zsidó-keresztény szellemen és a vaskori – elsősorban (de hibásan) a germánokhoz köthető – barbár hagyatékon. Ez utóbbin belül jelentőségénél kisebb figyelmet kap a mentalitás átörökítése. Erre csak példákat enged meg a cikk kötött terjedelme. Íme, a kelta/germán hostörténetek alakjai és A helység kalapácsá-nak (Petőfi) figurái nem sokban különböznek egymástól. A nőért megvívni ma is szokás. Erről énekelnek a Bajazzóban, erre épülnek a kocsmák és varieték „párizsi apacs”-táncai és dalai. A család becsületéért ma is kiontott vér nem csupán a vérbosszú intézményében él. Napi előfordulását a rendőri közlemények tanúsítják. A római, utóbb a bizánci cirkuszi/lóversenypályai pártok: a kékek és zöldek jelképei és az akkori „kemény mag” viselkedése a mai focipályák szurkolói magatartásának előképe. (Tessék csak megnézni – a ránk maradt képen –, hogyan öldökölték egymást Pompei és Herculaneum lakói az aréna lelátóin. Mint Brüsszelben az angol és az olasz szurkolók – mondom én.) A bandabecsület, beleértve a szervezett bűnőzést, az alvilági leszámolásokat és a macsó magatartás brutalitásait is, természetes alkotóeleme a városi társadalomnak.

A militarizmus kultusza, embertelenségig fajult erkölcse az eugenika, másfelől a sport területén; a tömegkultúrában elterjedt erőszakkultusz modern színezetet a 20. század tömegháborúiban öltött, s most az elithadseregek és a csúcstechnológiával megvívható belső és külső háborúk idején új erőre kap. Ez már a történeti értelemben vett barbárság tudatos átvétele, gondoljunk a kommandósokra, a „szakmészáros” zsoldosokra, az egy adott szempontból hossé emelt katonákra, a gerillaharcosokra, akik a 19. századtól kezdve a velük szembenállók szótára szerint banditák, bűnözők, lázadók, a társadalom ellenségei, terroristák. és gyakran valóban azok.

4.

A barbárságról tehát beszélni kell. Lehetőleg összefüggéseibe helyezve. Ha ez elmarad, akkor nem kerülhet helyes megvilágításba a jog és az erkölcs szabályrendszerének fejlődése sem. Márpedig ez az erkölcsi nevelés vezérfonala. A Habeas Corpus Act még a 17. századból való, akárcsak az alkotmányos kormányzás kifejtése. A személyes és kollektív szabadságjogok legjavát már a 18. században kidolgozták. A háborúk szabályai, illetve kiküszöbölésük lehetősége a 19. század leleménye volt. Az emberiesség szabályai két nagy területen: békében és háborúban – egyaránt a 19. századi kezdetekből nőttek ki. A szociális és politikai jogok, az emberiesség szabályait megsértők elleni – folyamatosan bővülő – jog- és intézményi rendszer a 20. század közepére, második felére teljesedett ki.

Ez a fejlődés egyenetlen. Az Unió alkotmányában benne lesz az emberi méltóság joga, az vonatkozik majd Magyarországra is. Eközben a magyar Alkotmánybíróság kimondta, hogy a lakáshoz jutás nem alkotmányos alapjog. Ezt a nemes kategóriát viszont biztosítja az embertelenség verbalizmusa számára. Szavakban – a tettlegesség határán innen – tehát alkotmányos alapjog becsmérelni szóban és írásban a politikai ellenfeleket, a saját nemükhöz vonzódókat, a zsidókat, a cigányokat, a testi, esetleg szellemi fogyatékosokat, de a mindenkori helyzettől függően másokat is.

Ennek fényében gondolják át, szükséges-e a humánum védelme érdekében erősíteni a szolidaritást, éleszteni a civil kurázsit, felkészíteni a fellépésre kész fiatalokat. Az értelmes élethez morál is kell. Ha nyugtalan korszak elé nézünk, a becsület esetleg életet ment. én ezért nem becsülném le az erkölcsi tudatot. A kollégák szíves figyelmébe ajánlom Popper Péternek, ennek a nekikeseredett humanistának megrázó szavait: „Mint vallástalan ember mégis az Istent siratom, mert úgy látszik, ha az erkölcs és értékrend spirituális gyökereit elvágják, abba minden társadalom egy-két nemzedék alatt belebolondul és belezüllik”.

Nem tisztem rangsorolni – hirdetni vagy elvetni – a spirituális gyökerek fajtáit. Én amolyan régi vágású liberális vagyok. Számomra a reneszánsz, a protestantizmus, a felvilágosodás és az egykor oly fényesnek látszó polgári erények „spirituális gyökerei” ismerősek és rokonszenvesek. Másnak a szívéhez nyilván más erkölcs áll közel. Az előttünk álló alternatívák szerintem valóságosak, mert nem száradt el teljesen az erkölcs föntebb emlegetett gyökere. Nekünk is, az utánunk jövőknek is súlyos és szép feladata védelmezve korhoz igazítani a pozitív erkölcsöt. Az nem aggaszt, hogy az értékek devalválódása, az erkölcs iránt gyengülő érdeklődés meg fogja bolondítani a társadalmakat. Ennél a világ, Európa és benne Magyarország sokkal érzékenyebb, okosabb, önzőbb. Egy érdekelvű társadalom mint olyan – rossz esetben – nem megbolondulni fog, hanem lezüllik. Az erkölcsi nevelés nem erős fegyver, de felhasználható a rosszba belehullás ellen. Alkalmazzuk!