OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Itt vagyok, itt vagy, együtt vagyunk!
2008. március 10.
» Hozzászólások (0)
: Gyakorlat

Szociális kompetenciák fejlesztése 11.

Itt vagyok, itt vagy, együtt vagyunk!

A gyerekek együttműködésének előkészítése és bevezetése

6-8 éveseknek 45 percben

A tanító – az év elejétől kezdve bevezetett gyakorlatnak megfelelően – egyénileg fogadja az iskolába érkező gyerekeket. Köszönnek egymásnak, megérintik egymást, néhány személyes mondatot váltanak. Ezután kezdődik el a közös órai munka a beszélgetőkör keretében, amikor (az eddigre már begyakorolt formában) egy negyedórányi időben mindenki elmondhatja az aktuális gondolatait. A fő tevékenységet egy társas együttmozgást létrehozó ritmusos járásgyakorlat vezeti be, majd minden gyerek elkészíti saját maga egész alakos önarcképét. A lapra ráírják a nevüket úgy, ahogy szeretik, ha szólítják őket. A képekből végül egy nagy kiállítás készül: minden rajzot csipesszel erősítenek fel egy kifeszített zsinegre – a gyerekek pedig rácsodálkoznak arra, hogy milyen sokfélék is vagyunk.

Bevezető gondolatok

Az együttműködést kizárólag együttműködéssel lehet létrehozni. Kisiskoláskorban ez elsősorban együttmozgást, együtténeklést és kooperatív tanulást jelent. Fontos, hogy a gyerekek számára az együttesség szimbolikus formái is megjelenjenek. Ilyen lehet például az összes gyerek egészalakos önképéből összefűzött Mindenki könyve is.

A foglalkozás célja

Az együttműködési képesség megalapozása néhány olyan gyakorlat keretében, amelyek itt egy tanórányi időt töltenek ki, de visszatérő elemei is lehetnek a kisiskolásokkal foglalkozó nevelők munkájának – a tanítási napok kezdetén.

Kiegészítő megjegyzés: Korunkban az együttműködés lehetőségére és megtapasztalására különösen nagy szükségünk van. Az embernek a modern világban való magára maradottságáról figyelemre méltó gondolatokat fogalmaz meg Heller Ágnes filozófus a melléklet egyik szemelvényében.

Szükséges eszközök

A foglalkozás felépítése

1. A gyerekek fogadása (becsöngetés előtt)

A gyerekek sorban érkeznek kabátban, táskával. Odamennek a tanítóhoz, aki egyenként figyel rájuk. Köszönnek egymásnak, tekintetet váltanak, megérintik vagy megfogják egymás kezét.

A tevékenység üzenete: Elfogadlak.

Előkészítés valamikor korábban: A tanév első napján megbeszéljük a gyerekekkel, hogyan üdvözöljük egymást reggel; mit mondunk egymásnak, és milyen gesztussal kísérjük a köszönést. Példa:

2. Beszélgetőkör (15 perc)

A gyerekek helyre teszik a táskájukat, leveszik fölösleges ruhadarabjaikat, majd körbe ülnek. A tanító is beül a körbe. A gyerekek sorban egymás után beszélnek – bármiről, amit az adott pillanatban fontosnak éreznek. Tudják, hogy mesélhetnek arról, ami történt velük, amit álmodtak, amit szeretnének, ha megtörténne velük, vagy bármi másról, ami éppen akkor megfogalmazódik bennük.

A tevékenység üzenete: Ami neked fontos, az érdekel bennünket.

Előkészítés valamikor korábban: Első alkalommal fontos megbeszélni a gyerekekkel, hogy a beszélgetőkörben bárki bármikor megszólalhat, de csak akkor, ha az előző beszélő már befejezte a mondandóját. A beszélgetés kezdetén a tanító mindig átad egy tárgyat az első megszólalónak, például egy szép kavicsot, ő pedig továbbadja azt a következőnek, amikor elmondta, amit szeretett volna. Mindig csak az beszélhet, akinek a markában van a kavics. Ehhez a szabályhoz a tanító is alkalmazkodik.

3. Társas együttmozgás (szinkronizáció) (5 perc)

A gyerekek körbe állnak, nem fogóznak össze, hanem körirányra fordulnak, és helyben járnak. Énekelni kezdik valamelyik általuk ismert, erős ritmusú dalt, és mérsékelt tempóban tapsolnak hozzá. Amikor már látható, hogy együttesen érzik a dal lüktetését, akkor a tanító elindítja a körbejárást, megőrizve a tapsolás ritmuserősítő hatását.

A tevékenység üzenete: Együtt vagyunk.

Megjegyzés:
Mozgás közben énekelhetünk bármilyen, erős ritmusú dalt, amit a gyerekek is ismernek. Például a következőket:

Ég a gyertya ég,
el ne aludjék,
aki lángot látni akar,
mind leguggoljék

Egyedem-begyedem tengertánc,
Hajdú sógor mit kívánsz,
Nem kívánok egyebet,
Csak egy töltött verebet,
Azt is a legszebbiket.

Az ilyen gyakorlatok a ráhangolás, illetve a lezárás szerepét is betölthetik a foglalkozáson.

4. Egészalakos rajz: önkép készítése (25 perc)

A tanító arra kéri a gyerekeket, hogy készítsenek egészalakos rajzot magukról, majd írják rá a lapra a nevüket úgy, ahogy szeretik, ha szólítják őket. Minden rajzot csipesszel erősítsenek fel a teremben, a hosszában vagy széltében felfüggesztett zsinegre.

A tevékenység üzenetei: Ilyennek látom magam…; Sokfélék vagyunk.

Megjegyzés:
A gyerekek megtekintik az osztálytársaikról készült rajzot. Másnap a rajzokból könyvet fűzünk (kilyukasztjuk a lapokat, szalaggal összefűzzük őket), fedőlapot teszünk rá, és címet adunk neki (például: Mindenki könyve, A mi könyvünk, Osztályunk könyve).

--

Mellékletek

Gondolatok és útmutató a tanító számára

Heller Ágnes: Az idegen
(Részlet)

A modernitás szorongást ébreszt. A hagyomány eltűnik, a régi bizonyosságok megszűnnek, s helyüket nem foglalják el új bizonyosságok. Isten halott – abban az értelemben, hogy a modern ember (akár hisz Istenben, akár nem) gyakorlatilag Isten nélkül él, így látja el társadalmi funkcióit, hozza meg politikai döntéseit, igazolja magát és építi ki saját világát. A modern világ szenved attól, hogy elveszítette értelmét. Az emberek már századunk elején arról beszéltek, hogy Isten magára hagyta a világot. Heidegger ezt a létfeledés (...), majd a lételhagyás (...) fogalmával diagnosztizálja. Az értelemvesztés traumatikus élmény, s ebben a helyzetben elkeseredett szükséglet támad új bizonyosságok iránt. Az európai totalitárius mozgalmak ilyen új bizonyosságot kínáltak. A bizonyosságok kínálatához hozzátartozott, hogy a totalitárius mozgalmak diabolizálták az idegent. A nácizmus a zsidókat diabolizálta mint ősi, reprezentatív idegeneket, akiket fizikailag meg kell semmisíteni, a bolsevizmus az osztályidegen elemeket diabolizálta mint természetes osztályellenségeket, akiket a Gulag szigetvilágában kell izolálni és kiirtani.

(Forrás: Heller Ágnes: Az idegen. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 1997)

Csányi Vilmos: A szinkronizációs készség
(Részlet)

Az ember életében az érzelmeknek nagyon nagy szerepük van. Főként annak a biológiai alapú készségnek, hogy a csoport képes az érzelmi szinkronizációra. Ha valaki elveszíti a gyermekét, az nemcsak neki, az anyának vagy apának szomorú esemény, hanem az egész csoport kifejezi gyászát. Persze nemcsak a szomorú érzelmek szinkronizálnak. Együttnevetünk, ha olyan a hangulat, és jól kimutatható, hogy a nevetés ragadós. Ragadós a mosolygós, visszafogottabb jókedv és ragadós ellentétük, a mérges, veszekedős hangulat is… Közismerten ragadós az álmosság, és az elalvást megelőző ásítozás is. Valamennyi érzelmi szinkronizáló mechanizmus arra szolgál, hogy külön megegyezés nélkül a csoport minden tagja lehetőleg azonos érzelmi állapotban legyen, és a többség határozza meg, hogy ez az állapot éppen milyen legyen. Rendkívül fontos szinkronizáló mechanizmusok ezek, mert bármiféle együttműködés, közös munka csak úgy képzelhető el, ha a szükséges akciók előtt valamiféle közös érzelmi állapot már kialakult. [...]

A szinkronizáció nyilvánul meg olyan mindennapi tevékenységekben, mint az ének, a zene és a tánc. Az éneklő, táncoló, zenélő emberek hihetetlenül pontosan tudják viselkedésük elemeit összehangolni, és nemcsak akkor, amikor együtt, egyszerre ugyanazt kell tenniük, hanem akkor is, amikor mindenkinek más a feladata...

(Forrás: Az emberi természet. Vince Kiadó. Budapest, 1999, 209–213. o.)

Montay Beáta: Beszélgetőkör
(Részlet)

A beszélgetőkör az osztály közös, kötetlen beszélgetésének színtere, a szabad önkifejezés módja. [...] A legtöbb 6-7 éves kisgyerek szívesen mesél. Az első osztály elején – főként, ha az óvodában nem beszélgettek így –, a legtöbb kisgyerek először csak néhány mondatot mond élményeiről, kedvenc játékairól. Sokszor egymás szavába vágnak, de ha nem is beszélnek egyszerre, nehezen várják ki egymást. Kezdetben nem annyira egymásnak, mint inkább egymás után mondják el történeteiket. Sokan vannak még ilyenkor, akik a társak gyűrűjében a tanítónak mesélnek. A napok, hetek előrehaladtával aztán megtanulnak egyre jobban figyelni, majd érdeklődni egymás iránt. Ha szeretetteljes, nyugodt körülményeket tudunk teremteni ezekhez a beszélgetésekhez, ha mi tanítók is természetesen tudunk mesélni magunkról (természetesen saját nehézségeinkkel nem vagy csak nagyon ritkán, nagyon meggondoltan terhelve őket), ha magától értetődően tudjuk segíteni a bátortalanabbul szólókat, néhány hét múlva gyerekek várják a beszélgetőkört, készülnek rá. Az első hónapokban – sőt, talán inkább az első években – mindig vannak olyan gyerekek, akik a tanító ölében érzik magukat a legnagyobb biztonságban. Felváltva ülnek az ölünkben, keresik biztató pillantásunkat.

A gyerekek a beszélgetések alkalmával tapasztalatot szereznek arról, hogy jó dolog, ha figyelnek rájuk, s a társaknak is jó lehet ugyanezt átélni. Megtapasztalják azt is, hogy ők maguk fontosak, hogy a többiek hallani szeretnék a velük történteket: mikor esett ki a foguk, eljön-e hétvégén a nagyi, s mi volt bolondos vagy éppen félelmetes az éjszakai álomban.

A beszélgetőkör helyének – ahol megosztjuk egymással élményeinket, érzéseinket, álmainkat – intimnek és biztonságot, melegséget sugárzónak kell lennie. Olyan helynek, ami arra készteti a gyerekeket, hogy megnyíljanak. Célszerű tehát a teremben kialakítani egy olyan sarkot (lehetőség szerint szőnyeggel, matracokkal, vagy puha párnákkal), amely a beszélgetőkör helyszíne, egyúttal állandó helye lehet a mesehallgatásnak, a kiscsoportos olvasásnak, a nyugodt pihenésnek és a játéknak is. Ha kicsi a terem, ha összeszerelt padokkal berendezett, akkor érdemes akár naponta a beszélgetőkör idejére összetolni a padokat, így teremtve helyet ahhoz, hogy körben ülhessünk – láthassuk egymás arcát, gesztusait. A beszélgetőkör meghittségét szolgálhatják különböző rítusok is. Ilyen lehet például a gyertyagyújtás (az égő gyertya kör középére helyezése a beszélgetés idejére). A rítusokat a kisgyerekek nagyon szeretik. Mágikus, analógiás gondolkodásukhoz, mindent átlelkesítő (lélekkel felruházó) világszemléletükhöz mindez a mai felgyorsult, profanizálodott világban is közel áll, hisz a gyermeki lélek sajátja.

A reggeli beszélgetőkörök időtartama elsősorban attól függ, hogy aznap mennyire aktívak a gyerekek – azaz hány gyerek szeretne beszélni, mennyi a mondanivalójuk, mennyi az egymásnak feltett kérdés, megjegyzés.

Ha tudjuk, hisszük, elfogadjuk, hogy a beszélgetőkör nem felesleges időpocsékolás [...], akkor kivárjuk a gyerekek megszólalását, s ha a rendelkezésünkre álló idő kevésnek bizonyul, akkor a nap folyamán még lehetőséget teremtünk a folytatásra.

(Forrás: Montay Beáta: A beszélgetőkör. SuliNova Kht., 2005, kézirat gyanánt)

--

(Szerző: Kereszty Zsuzsa)

Az óraleírás több civil szakmai szervezettel közös projekt keretében jött létre, melyhez az OFOE 2005-ben csatlakozott. A projekt kezdeményezője és szervezője az EDUNET Alapítvány szakmai vezetője, Gönczöl Enikő. A projekt többi résztvevője: ALÉLA Kulturális Egyesület, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) és a Szabad Iskolákért Alapítvány (SZIA). A projektet a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) támogatta.