OFOE | Nyomtatóbarát oldal: A rosszul tanítás hete
2008. szeptember 2.
» Hozzászólások (45)
: Elmélet

Hanczár Gergely

A rosszul tanítás hete

Avagy hogyan lehetne a társadalmat ráébreszteni, hogy nem fair, ahogyan a pedagógusokkal bánik?

Annyi vád ér bennünket, pedagógusokat, hogy csak panaszkodunk, panaszkodunk és nem mondunk megoldásokat a közoktatás égető gondjaira. Íme, egy megvalósítható ötlet! Mi lenne, ha megszerveznénk a rosszul tanítás hetét, azaz évente egy hétig minden tanár olyan minőségben tanítana, amilyen minőség a körülményeit és a piac szabályait figyelembe véve elvárható tőle?

Legjobban azok szenvednek, akik szeretnének valóban jó színvonalon oktatni, de olyan előírásoknak kell megfelelniük, olyan szabályzók között kell élniük, olyan anyagi körülmények között kell becsülettel létezniük, amelyek szinte teljességgel ellehetetlenítik a minőségi munkát. Ilyenkor az elhivatottak saját egészségüket, társas funkcióikat, magánéletüket, családi tartalékaikat és erőforrásaikat felélve próbálnak helyt állni. Sokan ráadásul ezt észre sem veszik. Ez nem jó, más megoldásokat kell keresni.

Mindeközben a szakmára való „felkészítés” és a „kiszolgáló” szervezetek minősége is legtöbbször kritikán aluli. A társadalom pedig hallgat. Diákok, tanárok, szülők hallgatnak. Illetve nem hallgatnak, hanem fortyognak, dühöngnek, utálkoznak. Félnek megszólalni? Érdektelenek? Vagy egyszerűen csak semmi okuk tiltakozni a fennálló rend ellen, mert minden iskolában ott van valaki, akitől még így is megkapja a gyerek azokat az emberi értékeket, amelyekre szüksége van? A jogász kell, a közgazdász kell, a tanárokat meg gyakran utáljuk, sokszor teljesen indokoltan.

Franciaországban a szemetelés Napóleon idejében is gond volt már. Azóta a helyzet évről évre súlyosabb. Aki járt már Párizsban, az Budapestet, illetve egész hazánkat csillogó tisztának látja. A franciáknál több tucat olyan civil szervezet működik, amelyik azzal foglalkozik, hogy mindenféle programok keretében időről időre tömeges szemétszedéseket szervez. Mondjuk, megtisztít tíz kilométer autópályát a pihenőhelyekkel együtt, vagy egy vasútállomás környékét szedi rendbe, majd mindig beszámol arról, hogy hány tonna szemetet szedett össze. Ez azonban az ég adta világon senkit sem érdekel. Az emberek ugyanúgy szemetelnek tovább.

A „rosszul tanítás hetéhez” az adta az ötletet, hogy pár éve a sok francia szemétszedő szervezet összedugta a fejét és közösen kifundáltak egy gyógymódot. Úgy döntöttek, hogy közösen, egyesült erővel egy teljes hónapon keresztül nem csinálnak semmit. Olyan ez, mint a homeopátia. Franciaországot elöntötte a szemét. Fuldokoltak benne. Jó páran felébredtek akkor.

Arra gondoltam, hogy talán felébrednének páran nálunk is, ha évente egy hétig minden tanár olyan minőségben tanítana, amilyen minőség a körülményeit, és a piac szabályait figyelembe véve elvárható tőle. November első teljes hetét javaslom erre a célra használni. Ez idén, november 3-tól 7-ig tart. Azok a tanárok, akik részt vennének ebben az akcióban, kapnának egy kitűzőt. Erre az lenne ráírva, hogy: „600 Ft-os órabérét dolgozó embertől mit vársz??” vagy „Olyan munkát végzek, amennyire megbecsül a társadalom.” vagy „Olcsó húsnak híg a leve.” vagy „Úgy dolgozom, ahogy képeztek!”.

És ezt be is kellene tartani egy hétig. El tudom képzelni, milyen nehéz lesz. Talán éppolyan nehéz, mint a tisztaságmániásoknak bokáig gázolni a szemétben Párizs utcáin. De lehet, hogy a megoldás ezen keresztül jöhet csak el. Akik ezeket a kitűzőket hordják, olyan színvonalú munkát végeznek, ami a nekik juttatott pénzért valóban jár.

Érkezzünk olyan pontosan az óráinkra, amennyire a hasonló órabérű és végzettségű szakemberek szoktak hozzánk érkezni. Ehhez irányadónak javaslom a www.merces.hu oldalt. Minden nap pontosan nyolc órát dolgozzunk, koppanjon a tollunk az asztalon, amikor letelik a munkaidő. A munkaidő után se sms, se telefon, se szülői értekezlet, se email, se fórum, se gondolkodás! Menjünk el horgászni, vagy olvassunk olyan könyvet, ami biztosan nem alkalmazható pedagógusi munkánkban. Találkozzunk a barátainkkal, akiket évek óta amúgy sem láttunk.

Nagyon nehéz napok lesznek. Tudom milyen, amikor kijövök egy óráról és érzem, hogy „Na, ma nem voltam jó formában!”. Most direkt legyünk éppen olyanok, amennyire megbecsül bennünket a társadalom. Legyünk annyira figyelmesek, amennyire ezért a pénzért elvárható. Ha ömlik a víz a fiúvécében, tárjuk szét a kezünk, és mondjuk, hogy nem a mi problémánk. Hívjuk ki felelni azt a gyereket, akiről tudjuk, hogy most válnak a szülei. Sőt ne is tudjuk, hogy válnak a szülei. Egyszerűen ne törődjünk az egésszel. Dolgozatot csak akkor javítsuk, ha van rá időnk.

És tartsuk be az összes szabályt!

Ha nincs három évnél fiatalabb tűzoltópalack az informatikateremben, közöljük a diákokkal, hogy nem lesz óra. Vagy ne is közöljük, egyszerűen ne tartsuk meg. Dolgozzunk úgy, ahogyan más közel-minimálbéres diplomások szoktak. Használjuk azokat a módszereket, amiket ott fönt a nagy okosok kitaláltak, bármekkora hülyeség is az. Használjuk az államilag előállított digitális tananyagokat! Égjünk velük le nyugodtan! Alkalmazzuk azokat a módszereket, amiket képzésünk során elsajátítottunk. De valóban kizárólag azokat, semmi mást! Legyünk annyira fairek, amennyire velünk fair a társadalom. Adjunk például minden második diáknak ezen a héten néhány egyest. Bánjunk úgy másokkal, ahogyan az iskola-összevonások során velünk bánnak. Szégyenítsünk meg, alázzunk meg bárkit kedvünk szerint! Röviden: legyünk olyanok, amilyeneknek minden észérv alapján lennünk kellene.

Azt már megszoktuk, hogy a zöldséges szívjóságból nem adja fél áron a paradicsomot. Akkor adja olcsón, ha már mindegyik szemnek rohad az alsó fele. A pedagógus társadalom eléggé sok rohadt szemmel van tele, ez tény. De miért adjuk a pirospozsgás almát is ugyanannyiért, mint a rohadtakat?

Ha a társadalom észre sem veszi, hogy nem végezzük a munkánkat, magyarul megfelelnek a rohadt szemek is, akkor egyék azt! És akkor mi meg jelentsük ki, hogy nem másokért, hanem kizárólag a saját kedvünkért teszünk mindent. És akkor ne is várjunk több pénzt, vagy megbecsülést. Hiszen ez mind csupán a saját hobbink. Kifejezetten időigényes és költséges hobbink.

--

Nem tudom egyébként, hogy ezt az egészet mennyire gondolom komolyan, és pláne nem tudom, hogy mi lesz, ha ezt mások komolyan veszik. Az azonban elég világos számomra, hogy hazánk nagyjaitól alighanem felesleges a segítséget várnunk, saját hajunknál fogva kell magunkat kirántani a mocsárból. Persze az is lehet, hogy a kezünkben marad a hajunk, és kopaszon süllyedünk el.