OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Tanári kompetenciák nemzetközi összehasonlításban
2008. november 5.
» Hozzászólások (0)
: Elmélet

Nagy Mária

Tanári kompetenciák – nemzetközi összehasonlítás

Egy nemzetközi pedagógusvizsgálatban három olyan kompetenciát találtak a kutatók, amelyek az olasz, a holland és a magyar pedagógusok számára egyformán gondot jelentenek. Egyik ország tanárai sem érzik magukat megfelelően képesnek a diákok motiválására; arra, hogy megteremtsék az együttműködés és a kölcsönös bizalom légkörét, valamint hogy megismerjék a szülők világát és a diákok kulturális hátterét, és ezt a tudást a munkájukban alkalmazzák.

Az Equal „Második Esély” című nemzetközi projekt (2005–2008) célja az volt, hogy a hátrányos helyzetű, alulmotivált, az általános iskolákból főként kudarcokat átélő, 9-10. osztályos szakiskolai képzésben részt vevő fiatalok lemorzsolódását csökkentő eszközöket találjon, hogy segítse szakmavégzésüket és sikeres munkaerő-piaci elhelyezkedésüket. A projekt keretében nemzetközi összehasonlító vizsgálat készült a részt vevő magyar, holland és olasz szakiskolák tanárai körében. A kutatás azt vizsgálta, hogy milyen tanári kompetenciák meglétét tartják szükségesnek a megkérdezettek az adott tanulói célcsoport sikeresebb nevelése érdekében, illetve maguk mennyire rendelkeznek ezekkel a kompetenciákkal. A kérdőíves attitűdvizsgálatok korlátozottsága és a minták megbízhatatlansága ellenére a vizsgálat számos olyan eredményhez vezetett, amely további kutatásra ösztönözhet.

Úgy tűnik, hogy a kompetencialistákkal kapcsolatos tanári vélekedések megismerése alkalmas a szakmai nézetrendszerek, illetve a tanárok saját szakmai tudásukkal kapcsolatos véleményének feltárására. A tanárok szakmai gondolkodásának nemzetközi összehasonlításában is használhatónak tűnik ez a módszer. A három ország tanárainak válaszai alapján megfogalmazható az a hipotézis, hogy az olasz és a magyar tanári szakmai kultúra inkább az Eric Hoyle klasszikus megfogalmazása szerinti „korlátozott tanári szerepfelfogásnak” felel meg (az osztálytermi munkára fókuszál), míg a holland tanárokhoz az iskola külső kapcsolatrendszere, a feladatai iránt is nyitott, „kiterjesztett szerepfelfogás” áll közelebb.

Adataink szerint jelentős különbség van a tanárok között abban, hogy mennyire látják fontosnak az egyes kompetenciákat, és hogy mennyire érzik magukat felkészültnek azok gyakorlására. A pedagógusok többsége „deficitről” számolt be. Különösen szembetűnő ez az olasz tanárok esetében. A kétféle lista (hogy mennyire fontos egy-egy kompetencia a tanárok számára általában, illetve, hogy milyen mértékben rendelkezik a megkérdezett az adott kompetenciával) sorrendi különbségei kirajzolják azoknak a készségeknek a körét is, ahol a tanárok leginkább segítséget igényelnének a képzéstől, illetve a továbbképzéstől.

A vizsgált tanárok körében három olyan kompetenciát is találtunk, amely a nemzeti sajátosságoktól függetlenül mindhárom országban ebbe a körbe tartozik. Mindhárom ország tanárai igényelnének segítséget abban, hogy hogyan válhatnának felkészültebbé a diákok motiválására, a velük való munkában az együttműködés és a kölcsönös bizalom megteremtésére, a szülők világának és a diákok kulturális hátterének megismerésére, illetve ezeknek az ismereteknek a felhasználására a saját munkájukban. A magyar adatok részletesebb elemzése arra is figyelmeztet, hogy új tanári kompetenciák kialakításában az adott készségek fontosságának felismerése csak az első lépést jelentheti: a későbbiekben a szakmai kultúrát befolyásoló egyéb tényezőknek (például a munkavégzés feltételeinek) is változniuk kell.

A vizsgálatról szóló tanulmány megjelent a Pedagógusképzés című folyóirat 2008/3-4. számában. A tanulmány teljes szövege pdf formátumban (126 KB) itt olvasható.