A Kikatt egy olyan darab, ahol a tanulói padokban ülő néző „félelem, harag, agresszió”, szorongással teli megbocsátás, visszafojtott nevetés, gyávaság és merészség, elbukás és az újbóli elbukás szemtanúja.
A darab színházi környezetben eleveníti meg az osztálytermet. Célja mindannak a megjelenítése, ami egy osztálytermi helyzetben előfordul. A napjainkban oly felkapott, már-már idegesítően túllihegett iskolai agresszió a darab témája, de olyan aspektusból megközelítve, ahogy alig találkozunk vele.
Egy földrajzból bukásra álló diák könyörög a jobb jegyért, hogy egyáltalán lehetősége legyen megpróbálni az érettségit. Persze tenni nem tesz érte semmit és családi körülményei folytán nem is tud. Amikor a kissé kiégett, ám lelkesen tanítani, a „tananyagot leadni” próbáló tanárnőt megkörnyékezi, biztosítva számára a tanév hátralevő óráiban a nyugalmat és a tanítás lehetőségét, váratlan fordulat következik. A tanár felháborodva tagadja meg a jobb jegyet (mondván, eddig sem tett a diák semmit azért, hogy a helyzet változzon), elcsattan egy pofon, majd még egy, aztán Stöhr tanárnő a földre zuhan. Szólhatna, de nem szól. Ordíthatna „segítséget”, de nem ordít. Helyette eltűnik egy időre a színről, majd amikor monoklisan újult erővel visszatér, segítségét ajánlja fel. Félelemből, tehetetlenségből, hatalomvágyból, elkötelezettségből.
Most ő diktál. Az ő szabályai szerint kell játszani. A diák kezdetben szorong (hisz nincs az az isten, hogy nem derül ki, ami történt), majd visszatér belé az a magabiztosság, aminek rövid ideig ugyan, de híján volt. Stöhr felajánlja a lusta diáknak, hogy korrepetálja egy kávézóban minden délután. Ez már-már túlmegy a tanár-diák legális kapcsolaton, titkos segítő viszony, ami már-már a vonzalomba hajlik. A háttérben időnként megjelenő agresszor apa és tehetetlen anya még inkább a segítőt hívja elő a tanárnőből, aki a felmutatott semmire mégis megadja a hármast. A diák meg nem érti. Ambivalens ez az öröm, és végül az előre elrendelt úton haladva tragédiába fullad.
A karakterek felépítése és a hiteles színészi alakítás csak segíti a nézőt (pedagógust és diákot egyaránt) az azonosulás folyamatában. Ettől lesz torokszorítóan katartikus az élmény.
Az osztálytermi előadás után lehetőség nyílik a téma megvitatására színházpedagógusok vezetésével és természetesen a színészek részvételével. A beszélgetések során a kamaszok maguk keresik a válaszokat, megoldási lehetőségeket a darab által felvetett problémákra, jelenségekre. Az előadás segítheti a kényesebb tabutémákról való nyílt és őszinte diskurzust a pedagógusok, diákok és szülők között.
(A fotó forrása: Port.hu)