OFOE | Nyomtatóbarát oldal: És élmény és vers és próza
2009. május 4.
» Hozzászólások (0)
: Háttér

És élmény és vers és próza

Debreczeni Tibor új kötete

„A mai olvasó az irodalomtól nem tanulni akar, hanem önmagát megismerni, nem a műveltek közösségébe akar beépülni, hanem a maga útjára akar állni” – idézi Bókay Antalt És élmény és vers és próza című, 2009-ben megjelent kötetében Debreczeni Tibor.

A szerző, a hazai drámapedagógia kiemelkedő szakembere, azzal a szándékkal adja közre naplórészleteit és elemzéseit, hogy segítséget nyújtson a tanulóknak önmaguk és a világ megismerésében. „Mi érdekli a diákokat? – kérdezi a szerző, egykori mestere, Karácsony Sándor gondolatait idézve. – Minden embert az az egyvalami érdekli, hogy vagyunk. Élünk és meghalunk. Hogy lehet az, hogy élünk és meghalunk, és meddig tart az élet, mi végre van, s mi értelme van? Az iskolának alapvető hibája az, hogy sok mindenről beszél, de sohasem erről beszél.” Debreczeni Tibor könyve, mely tíz év termését foglalja magában, ennek az egyre égetőbb hiánynak a pótlására is vállalkozik. A kötetbe rendezett műelemzések a magyar irodalom jelentős alkotásait dolgozzák fel a drámapedagógia eszközeivel, rendkívül élményszerűen.

Aknay Tibor felvétele

Ízelítőül a kötet első részéből, DT tanári naplójából közlünk néhány részletet.

Részletek a kötetből

Önismereti játék: fától fáig

„Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás”, írja Márai Sándor a Füveskönyvben, s hozzáteszi: „Mikor értelmem eléggé megérett erre, már csak ezt az egy élményt kerestem az életben.” Tanítójelölt tanítványaimat is ezzel traktálom: szerezzenek naprakész információt önmagukról, s csak annak birtokában kezdjenek tanítani, nevelni.

A minap is mondottam nekik: a parkban, ahová kisétálunk, nézzék meg jól a fákat, s aztán válasszanak egyet maguknak, amely rokonszenvesebb a többinél, amely közel áll hozzájuk, amely érzelmet ébreszt bennük, melyet a magukénak éreznek, amelyhez máskor is visszatérnek.

Tetszett a feladat. Ki-ki meg is találta a maga fáját. S elkezdődött a zarándokút. Fától fáig. Mindenki megállt a választottja mellett, fotózni kellett volna, ahogy rámozdultak a fára, a testtartást, a tekintetet, a simogató gesztust: az érzelem megjelenését.

A kérdés mindig elhangzott: mért ezt választottad? S nem volt két egyforma válasz, mivel a zarándokút során mindenki önnön belső világában utazott, mindenki magával találkozott, mindenki önmaga felfedezésére tett kísérletet.

Jómagam is.

Azt játszottuk, hogy odaáti magyarok vagyunk

Az a bizonyos empátia. Nem is tudom, mi ez, adottság vagy kialakítható képesség, netán ez is, az is. Ha kialakítható, akkor meg is szüntethető, hatásfoka csökkenthető? Ha állampolgáraink képesek lettek volna átérezni, mit jelent határon túliként élni, a kisebbségi létből eredően hátrányos helyzetűként, akkor is így döntenek?

Az emlékezetes december 5-i választás utáni héten azt játszottam a másodéveseimmel: képzeljék el, hogy ők a határok túlsó oldalán élnek. Hogy milyen szerepben, az előre elkészített cédulák egyikéről tudták meg, melyekből egyet maguk húztak ki. Ilyen szövegeket olvashattak: harmincéves erdélyi munkásasszony, akinek a férje román; kárpátaljai, Magyarországon dolgozó feketemunkás; szlovákiai magyar vállalkozó; újvidéki diák, aki szerb középiskolába jár; kárpátaljai tisztviselő, korábban párttag; református lelkész Erdélyben, szórványban; újvidéki magyar újságíró; szlovákiai magyar pedagógus.

A figurát ki-ki maga formálta, maga töltötte fel egyéni jegyekkel, amiként a rögtönzött szöveg is az övék volt: hogyan reagálnak a magyarországi választási eredményre. A szituációt is maguknak kellett kitalálni, amelyikben megszólaltak, mint kik kérdésekre válaszolnak, s mint kik hangosan monologizálnak.

Jó óra volt, elgondolkoztató óra volt, tisztességes óra volt, felkavaró óra volt. A vége felé, amikor már lezárni készültünk a foglalkozást, megszólalt Melinda, nagyszőllősi tanítványom, sírva szólalt meg, hogy ez szörnyű; őt sem itt nem tartják magyarnak, sem szülőföldjén, Kárpátalján, hogy ő már sehol nincs otthon, sehol nem érezheti magát otthon, hacsak az úton nem, miközben pendlizik egyik országból a másikba.

Mért élünk? – kérdezték tanítványaim a járókelőktől

Tetszett a feladat a tanítványaimnak, menjenek ki az utcára mint alkalmi riporterek, és kérdezzék meg a járókelőket, mi az élet célja. Ne hökkenjenek meg semmin, ha nem válaszolnak, azon sem, a nem-válasz is válasz.

Azt kérték, hogy mehessenek párosával. Mért ne? Ha így érzik magukat szerepkörükben otthonosnak! Húsz elsős lepte meg Nagykőrös központi terét, a főutca környékét. Negyvenöt percük volt a feladatra.

A legjobban annak örültem, hogy örültek. Feldobódtak. Mikor visszaértek, ragyogtak akkor is. Elmesélték, hogy a járókelőket meglepte a kérdés, de miután mondották, hogy ez nekik iskolai feladat, többnyire készségesen válaszoltak. Már aki.

Egy ötvenes hölgy azt mondta, menjenek a kérdéssel az úriemberekhez, egy másik, hogy a kérdésnek nincs értelme, mivel a cél a boldogság volna, az viszont nem létezik.

Diákgyerekek, hárman, nem értették a kérdést, nem válaszoltak. Valaki ebből a korosztályból meg, hogy az élet értelme a motorozás, a másik, hogy a Balaton és egy napozóágy. Egy tizenhét éves lány röviden válaszolt, fontossági sorrendben: család, szerelem, szex. Egy hasonló korú fiú azt mondta, hogy a jó közérzet.

Többen, sőt mondhatni, a legtöbben, zömében nők, azt felelték, hogy a család és a gyerek. Egy gyerekkocsis anyuka megjegyezte, a férj nem is számít. Ketten említették a hivatást: átörökíteni az utódoknak a tudást, a művészetet. Egyvalaki mondta, húszéves lány, hogy a küzdés maga. Többen említették az egzisztenciát, egy zöldséges a pénzt, ami alapja a boldogságnak. A megkérdezettek tíz százaléka nem hagyta ki az Isten dicséretét, s egyvalaki említette a mennyországot.

Ahogy újraolvasom a jegyzeteimet, melyet a tanítványok beszámolója nyomán készítettem, közölhetem, hogy a kérdezettek zöme lát valami célt maga előtt. S egyikük-másikuk mintha túl is látna önmagán.

Adatlap

Debreczeni Tibor: És élmény és vers és próza. Elemzések órán, otthon, szakkörben, próbán
Akadémia Ludi et Artis – Magyar Versmondók Egyesülete, 2009