OFOE | Nyomtatóbarát oldal: A tehetség, siker és boldogság rejtett dimenzióiról
2010. március 17.
» Hozzászólások (12)
: Elmélet

Subert Mária

A tehetség, siker és boldogság rejtett dimenzióiról

A társadalmi elit gyerekei kiváltságosnak születnek. Vagyonos szüleik csupán annyit várnak el tőlük, hogy megőrizzék a család társadalmi státusát. Ehhez azonban nincs szükség különösebb felkészülésre, mindössze annyi a teendőjük, hogy társadalmi klubokba és estélyekre járva gondozzák minden siker és biztonság alapját: öröklött kapcsolati hálójukat. Felsőbbrendűségük látszatának megőrzése érdekében legfontosabb feladatuk, hogy különösebb botrányok nélkül éljenek, és ne szoruljanak segítségre.

Aki nem ilyen szerencsés csillagzat alatt jött világra, annak egyre nehezebb bejutni a gazdagok és sikeresek közé. Vége annak a korszaknak, amikor leleményességgel és merész kockázatvállalással (nem ritkán a törvény rafinált kijátszásával) még be lehetett kerülni a kiváltságosok kasztjába. Ma csupán néhány, erősen szabályozott út vezet a csúcsra: vagy kivételes tehetséget, vagy kivételes tudást kell felmutatni. A hangsúly a kivételesen van, hiszen a teljesítmény csak akkor adható el, ha képes felkelteni a figyelmet, ráadásul még szórakoztató is. A feltörekvő családok a gyereküktől remélik az átütő sikert, és ehhez minden segítséget hajlandók megadni. Elvárják azonban, hogy a gyerekükbe fektetett energia sokszorosan megtérüljön.

Bébi Einstein, Bébi Newton

A verseny e területen egyre élesebb, és a lehető leghamarabb be kell szállni. Ennek tudatában a céltudatos szülő mind korábban igyekszik „befektetni”: gyerekét már az első hónapokban trenírozni kezdi arra, hogy szépségkirálynő, kosárlabdasztár, sikeres befektető vagy intellektuális zseni váljék majd belőle. A legnagyobb kihívást a legutóbbi jelenti. A 21. század társadalma ugyanis szívesen fogadja, és jól honorálja a szórakoztatóipar, a sport és a pénzügyi manőverek „hőseit”, a magas IQ iránt azonban nincs tömeges kereslet. A szellemi zsenik közül csak a legelsőknek jut kiemelt figyelem, és csak nekik adatik meg a meggazdagodás lehetősége. Számos szülő ezért úgy véli, hogy nincs vesztegetni való ideje.

A tízéves Sydnie Bergeront egyike azoknak a gyerekeknek, akiknek az intellektusát egy szellemi edző fejleszti. Ennek része az emlékezettrenírozás legújabb módszereinek elsajátítása. A kislány annak ellenére nem kapott elismerést, hogy egy népszerű tévéműsorban negyven másodperc alatt képes volt elsorolni a negyven amerikai elnök nevét. Produkciójával ugyanis elkésett. Több kétévesnél fiatalabb kisgyerek akadt ugyanis, aki el tudja mondani, sőt képről fel is ismeri az amerikai elnököket. Tehát ha egy anya manapság azt akarja, hogy a babája okosnak tűnjön, az első szavak között az elnökök neveit tanítja meg neki. „Jimi Kótej, Zserajd Fojd, Jonald Jégen!” – kántálja az egyik huszonegy hónapos kisfiú az interneten, miközben anyukája egy portréalbumot lapozgat. Az attrakciót eddig 41,471 néző csodálta meg.

Vajon ez a gyerek tudja e már az „Ez a malac piacra megy” kezdetű mondókát? Nem tudja, és nem is kell tudnia. Valami különleges teljesítményt vár tőle a társadalom, de legalábbis azt, hogy legkésőbb kétéves korára olvasni tudjon. A sikerre vágyó szülők egyre nagyobb arányban sajátíttatnak el bébijükkel az életkoruknak nem megfelelő tudást, egyre korábban ültetik őket számítógép vagy oktató videó elé annak érdekében, hogy intelligenciája a legintenzívebben fejlődjön.

Erre a terjedő törekvésre építve jól prosperáló üzletág indult el az Egyesült Államokban: a csecsemőpedagógia. A kisbabákat intézményekben fejlesztik, de a magántanár házhoz is megy. Azok a szülők, akik maguk akarják kézbe venni gyerekük jövőjét, akár születésük előtt installálják komputerükre a BabySmash programot, és oktató DVD-ket vásárolnak számukra.

A Baby Einstein terméksorozat néhány darabja

A „Bébi Einstein” terméksorozat olvasni tanítja a tipegőket. A programot nagyra méretezett, színes logók segítségével a kicsik maguk is tudják kezelni. A mértani formák tanítására a „Bébi Newton” nevű program hivatott. A reklámok szerint a játék számos lehetőséget ad arra, hogy anya és gyerek interaktív kapcsolatba kerüljön egymással. Ha az anyuka személyessé akarja tenni a jelenlétét, feltöltheti a programba saját fényképét. Számos olyan sikerre vágyó szülő van, aki nem csupán a felesleges időpazarlásnak vélt csecsemőkort akarja átugrani, hanem a teljes kisgyerekkort is, hogy csak az intellektus fejlesztésére koncentrálhasson. (Jó, ha tudjuk: Einstein, hétéves kora előtt, nem tudott olvasni, Newton pedig sokáig botrányosan rossz tanuló volt. Ennyit a programok névadóiról…)

A korai fejlesztés csapdái

Az ambiciózus szülő minél korábban szeretne diplomát szerezni reményteljes gyermekének. A legfiatalabb amerikai egyetemista, a tizenegy éves Heath Harding, még csak nem is a világ legfiatalabb egyetemistája. (Megelőzi őt ugyanis egy mindössze kilencéves kínai hallgató.) Heath anyukája, Mona Lisa Harding, kilencedik gyerekét várja, és már három tizenhat évesnél fiatalabb gyereke tanul egyetemen. Korábban valamennyit ő maga tanította otthon. Ez a fajta tehetségnevelés nem ritka; magyar példánk is van, gondoljunk csak a sakkozó Polgár lányok világra szóló eredményeire. Újabb büszkeségünk lehet a magyar születésű, jelenleg izraeli állampolgárságú Lukács Gábor, aki 16 évesen doktorált matematikából és statisztikából a yorki egyetemen.

A 11 éves egyetemista, Heath Harding

Az intelligencia korai fejlesztése azonban több kérdést is felvet. Az első az, hogy milyen ismérvek mentén ítélhetjük meg az értelmi tehetséget. Az egyik kultúrában zseninek számít az a csecsemő, aki ismeri az ábécét, a másikban pedig az önálló kommunikáció minősége a mérce. A másik kérdés, hogy nyerünk-e azzal, ha az intelligenciát a személyiség egészétől elválasztva, gyorsított ütemben fejlesztjük. Beavatkozhatunk-e mesterségesen a személyiség természetes fejlődésébe, fokozhatjuk-e annak tempóját a teljes személyiség sérülése nélkül?

Kevesen veszik észre, hogy a kiváló intellektus önmagában nem garantálja a sikert, a boldogságot. Elgondolkodtató, hogy pszichológiai mérések szerint például a börtönlakók jelentős része az átlagosnál jóval intelligensebb, ugyanakkor súlyos szociális és érzelmi problémákkal küzd. Szakemberek állítják, hogy a kimagaslóan tehetséges emberek az átlagosnál többször kerülnek személyes válságba, gyakran izolálódnak, beilleszkedési problémákkal küzdenek, és különösen nehéz számukra megtalálni az élet értelmét. A tehetséges gyerekek és fiatalok tele vannak problémákkal. Általános jellemzőjük, hogy megkérdőjelezik a hagyományokat. Amikor felvetik kételyeiket, többnyire elutasításba ütköznek, konfliktusba keverednek nemcsak a felnőttekkel, hanem társaikkal is. A kimagasló képességű fiatalok különbözőképpen élik meg az elszigetelődést. Elképzelhető, hogy vállalják a különállásukat, magányos hősként válnak sikeressé, de az is gyakori, hogy depressziós, dühös, csalódott emberek lesznek belőlük.

Máig eldöntetlen kérdés, hogy zseninek születni kell-e, vagy nevelés útján válik valaki azzá. Lehetetlen megítélni, mennyi genetikus és mennyi környezeti faktor rejlik egy-egy gyerek átlag fölötti teljesítménye mögött. Azok a szülők, akik úgy vélik, hogy a kiváló elme tesz sikeressé, intenzíven és célirányosan trenírozzák a gyereküket valamilyen kiugró szellemi teljesítmény elérésére. A gyerekeknek egy kisebb, de figyelemre méltó csoportja szülői segítség nélkül is képes átlagon felül teljesíteni, esetükben azonban többnyire elmarad a tartós siker. Eszerint tehát az intelligencia a sikernek csak egyik, nem is feltétlenül a leglényegesebb eleme, a végkifejletet általában társadalmi és pszichológiai tényezők befolyásolják.

Sok pedagógus tapasztalta már, hogy tehetséges gyerekek családi támasz híján izolálódnak, és tehetségüket inkább olyan hátránynak tartják, ami családjuktól és kortársaiktól eltávolítja őket. Ha a gyerek úgy érzi, hogy a számára fontos embereknek nem tud eleget tenni, konfliktusba kerülhet önmagával. A „jól idomított” gyerek kudarcként élheti meg, ha képességei nem elegendők arra, hogy gyerekként, kamaszként és felnőttként is megfeleljen a túlzott szülői elvárásoknak.

A kiváltságos gyerekek tragédiája

Pszichológusok hívják fel a figyelmet arra, hogy az elit réteg gyermekeinek sok személyes problémája a korai túlzott elvárásokra vezethető vissza. Az ő esetükben azonban más tényezők is közrejátszanak. A szakirodalom két olyan okot jelöl meg, amely különösen nyomasztó számukra.

Az első az a határozott elvárás, hogy ők kötelesek folytatni szülőjük sikeres életét. Itt nem számít a tehetség, a jellem, sőt a személyes teljesítmény sem, hiszen a javakat és a hírnevet a szülők és nagyszülők már megszerezték, az utód feladata mindössze ezek megőrzése. A gyerekek sok esetben nagy teherként élik meg a kapcsolódó követelményeket, amelyek nem veszik számításba az ő személyiségüket.

Az elit gyerekeinek másik jellegzetes problémája a fizikai és érzelmi magány. Kisgyerekkorukban dajkák és cselédek veszik körül őket, majd tizenhárom éves koruk körül magukra maradnak. Nem véletlen, hogy az elit iskolákban a dohányzás, az alkohol, a marihuána és a kemény drog fogyasztása magasan a nemzeti átlag fölött van. A szülők, befolyásos kapcsolataikat kihasználva, általában elsimítják a deviáns magatartásból adódó, helyi problémákat, ugyanakkor megkövetelik gyerekeiktől, hogy a rendkívüliek kasztjához tartozókként ne legyen körülöttük nyilvános botrány. A magukra hagyott fiatalok csak akkor juthatnak szakmai segítséghez, ha viselkedésükkel kellemetlen helyzetbe hozzák szüleiket. Ebben az esetben magánklinikákon kerülnek gondozásba.

A szorongó, depressziós és szenvedélybeteg fiatalokat kezelő intézmények iránti legfontosabb követelmény az abszolút titoktartás. A huzamosan a család rendelkezésére álló gondozó gyakran a család részévé válik. A hírességek köreiben terjedő depresszió, valamint az ezzel járó szenvedélybetegségek és halálesetek magas száma azonban azt jelzi, hogy az intézmények nem képesek helyettesíteni a személyes emberi kapcsolatokat. A legújabb áldozat Marie Osmond színésznő tizennyolc éves fia, aki úgy vetett véget állandósuló depressziójának, hogy kiugrott egy Los Angeles-i épület ablakából. A fiút évek óta kezelték egy rehabilitációs intézetben, de senki más nem tudhatott a problémájáról.

Dr. Drew Pinsky

Vajon hogyan vesztette el az amerikai társadalom elitje a mértéket annyira, hogy sikerét és gazdagságát önmaga lerombolására használja? „A gazdagsághoz történő túlzott ragaszkodás, az attól való függés önmagában is szenvedélybetegség – állítja Dr. Drew, az egyik sztárorvos, aki saját jólétét éppen a gazdagok morális és pszichológiai válságának köszönheti. – A felsőbbrendűségi komplexus kóreset, én magam is ezzel a problémával küzdök, hiszen semmivel sem vagyok különb a pácienseimnél. Amerika leggazdagabb családjainak vagyok morális tanácsadója, de a klinikám közönséges bordélyház, ahol a gazdagság és korrupció szolgálatában én magam is prostituálttá váltam.”

Tehetség és siker, siker és boldogság

Hemingway azt tanítja a gazdagoknak és a vagyonra áhítozóknak, hogy a boldogság és a siker két külön dolog, és hogy a tehetséges ember boldogsága a legritkább a világon. A tapasztalat azt mutatja, hogy állítása ma igazabb, mint valaha. A 21. századi nyugati civilizáció nem arra törekszik, hogy minél több intelligens embert neveljen, és tartós sikert biztosítson a számukra.

A fejlett államok legfontosabb célja manapság az anyagi javak felhalmozása. A társadalmi létra csúcsán pedig nem a szuperintelligens, a kivételes tehetségű emberek, hanem film-, tévé- és sportsztárok, valamint sikeres pénzemberek találhatók. A folyamatos és gyors változásban lévő társadalom egyre kevésbé tudja stabilizálni saját belső változásait. A tehetség és siker, a siker és boldogság közötti, hagyományosan egyenes arány napjainkra fordítottá vált. A sikeres ember egyre több gonddal, problémával és feszültséggel találja szembe magát.

Egy friss hír szerint a dúsgazdag és sikeres színészházaspár, Brooke Mueller és férje, néhány hete bejelentkezett egy rehabilitációs magánklinikára, hogy megszabaduljanak alkohol-, gyógyszer- és kábítószerfüggésüktől. A kezelés hónapjaira tizenegy hónapos ikerfiaik is beköltöztek az intézménybe ápolóikkal együtt. Ez is egyfajta bébipedagógia. Kezdetnek is rossz.