OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Szigor, büntetés, buktatás
2011. április 11.
» Hozzászólások (5)
: Háttér

20. esélyegyenlőségi napló

Szigor, büntetés, buktatás

Ezek a szavak fémjelzik majd az új közoktatási törvényt? Ezt olvashatjuk ki a döntéshozók nyilatkozataiból. Nyilván, hogy mi, pedagógusok, szokjuk. A gyerek és a szülő meg féljen. Hogy mindannyian felkészülhessünk a nagy változásra.

Az én pedagógiai szótáramban ezek a szavak eddig nem szerepeltek. De szerepelt a gyermekközpontúság, motiválás, bizalom, a szeretet. Ezért lettem pedagógus.

És most nem értem.

Mert az elhangzó mondatok: „a pedagógusok merjenek a sarkukra állni... a szorgalmas munkát kell előtérbe helyezni... a pedagógusnak joga és kötelessége fellépni a rendbontó gyerek ellen, fegyelmezéssel, büntetéssel, óráról való kikíséréssel”, stb. számomra nem a korszerű tudást, a humánus ember nevelését testesítik meg.

Sokat töprengek, miért van így. Valahogy mindig úgy gondoltam, az iskolában a gyerek az első. A gyerek, a teljes szociokulturális környezetével, mindennel, amit hoz, amivel nekem, pedagógusnak kezdenem kell valamit. Megpróbálni megérteni, segíteni, tanítani. Meggyőzni, hatni rá, teljes személyiségemmel, tudásommal, örömömmel.

Mert én szeretek tanítani. Imádom, amikor csillog a szemük, amikor hozzám bújnak, amikor együtt küzdünk meg valamiért, ami a végén sikerül. És nem akarok büntetni. Buktatni. Nem akarok ilyen eszközöket. Nem akarom, hogy féljenek tőlem. A szeretetemmel akarok továbbra is hatni.

Egyszer egy egyetemi kedves tanárom azt mondta nekem, a rajztanítás azért van olyan nyomorult helyzetben, mert akik döntési helyzetben vannak, azok azt hiszik, a vizuális nevelés csak szomorú vázák szomorú árnyékainak rajzolgatása... Mert ők ebben nőttek fel, és nem is tudják, hogy van más…

Most kiabálni szeretnék: VAN MÁS PEDAGÓGIA IS! Nemcsak az általuk megtapasztalt poroszos szigor! Vannak más módszerek, gyermekközpontúak, szeretetre, tudásra épülők, amelyek működnek! Ne higgye azt senki, aki most dönt, hogy az ő tapasztalatai az egyetlenek!

A hét végén előadást tartottam. Pedagógusoknak. Halmozottan hátrányos helyzetű, főleg cigánygyerekeket tanítóknak. A végén hozzászóltak, reagáltak, kérdeztek. A férfi is. Tanárember. Még tanodázik is, délután. Velük. Nyilván a pénzért. Mi másért?

Először kiokított, hogy miért mondom, hogy az akácfa füstöl, mikor az a fafajta sosem!? Nyilván nem tudom...csak mondom...ennyit értek hozzá...és náluk igenis nem azért lopták el a fákat, mert fáztak, hanem eladták...és erősebb törvények kellenének, eszköz a rendőrségnek, azok majd megmutatnák...ha a becsületes emberek ellenére tesznek...azok...

Mások kérdései, pozitív megerősítései nem is érdekelték. Látványosan kivonult, amikor a kollégái kérdeztek. Ő már elmondta a magáét. Az igazát. Megdönthetetlenül.

A szavait hallgatva megborzongtam. Neki nem esik majd nehezére megérteni az új törvény üzenetét. Most lehet majd erről az oldalról közelíteni. Meg lesz rá a jogosítvány.

Nem tudom, ennek a veszélyével számol e valaki. Eddig az ilyen pedagógus egy jó szellemű tantestületben nem rúghatott labdába. Most majd ők lehetnek a minták. A megtorló, büntető személyiség. A szigor megtestesítői.

Hogy igazodik majd ehhez a felsőoktatás, a pedagógusképzés? Milyen etika bontakozik ki? És ki mondja majd meg a büntetés határát? Mi lesz a folyosóra kivezetett renitens gyerekkel? Mi lesz, ha többen lesznek kint, mint bent?

Van probléma az iskolákban. De meggyőződésem, hogy nem ez a megoldás iránya. A következmények pedig beláthatatlanok.

L. Ritók Nóra

--