Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2007. március 27. kedd, 9:00
Címkék:

Szociális kompetenciák fejlesztése 1.

„Azt hallottam róla…”: A pletyka

14 évesnél idősebbeknek 45 percben

Napjainkban szinte nem léteznek titkok. A műholdak segítségével megfigyelhetik magánéletünket, és a média mindent megtesz azért, hogy a szenzációra éhes fogyasztóknak naponta új meg új érdekességekkel szolgáljon. A családi élet sem olyan zárt már, mint néhány évtizeddel ezelőtt volt, és az iskolában is sokkal többet tudunk egymás magánéletéről, mint kellene… Sok-sok felesleges információ jut el hozzánk. Ezek egyike a pletyka.

A foglalkozás célja

Tudatosítani a tanulókban a pletyka sajátosságait, erejét és hatásait. Rámutatni arra, hogy tőlünk is függ, milyen mértékben veszünk részt – hallgatóként vagy aktívan – ebben az össztársadalmi játékban.

Előkészítés

A tantermet úgy kell berendezni, hogy az alkalmas legyen a csoportmunkára. Az óra elején a tanulók hat, heterogén csoportot alkotnak, és a csoportok választanak maguknak egy-egy szóvivőt.

Szükséges eszközök

  • Előre kinyomtatott hatféle feladatkártya (csoportonként egy fajta)
  • Tábla, kréta
  • Írólapok, íróeszközök

A foglalkozás felépítése

I. Ráhangolás

A tanár felírja a pletyka szót a táblára, amelyhez a tanulók ötletrohammal fogalmakat kapcsolnak. A tanár által kezdeményezett beszélgetés indító kérdései lehetnek a következők:

  • Mi a pletyka?
  • Tudjuk, a pletyka egyidős az emberi társadalommal. Mi lehet a szerepe?
  • Milyen személyiségjegyek és viselkedési módok jellemzik a pletykás embert?
  • Lehet-e pozitív hatása a pletykának?

Megjegyzés a pedagógus számára: A tanár a moderátor szerepét tölti be ezen az órán. Törekedjék arra, hogy ne befolyásolja a tanulók döntéseit saját állásfoglalásával és véleményével.

II. Új ismeretek és fejlesztő gyakorlatok

1. Egy ókori pletyka

A hat csoport azonos tartalmú szöveget kap, amit minden csoport más szempontból vizsgál meg. Véleményüket a szóforgó szabályai szerint alakítják ki. Ez azt jelenti, hogy a csoportban, az óra járásával megegyező irányban haladva, mindenki sorban elmondhatja a gondolatait a feltett kérdéssel kapcsolatban. A másikat megszakítani, beleszólni, cáfolni vagy a sorrendet megváltoztatni nem szabad!
Az elhangzó gondolatok lényegét érdemes lejegyezni, hogy könnyebb legyen majd a közös állásfoglalás kialakítása, és annak összefoglalása.

2. A közös álláspont kialakítása

A diákok megvitatják a csoportjukban elhangzott gondolatokat, és minden csoport kialakítja a feltett kérdéssel kapcsolatos közös állásfoglalását.

3. A csoportvélemények megismerése

A szóvivők ismertetik a többiekkel a saját kérdésüket, és a csoporttagok által közösen elfogadott válaszokat. A többiek röviden kommentálhatják a csoportbeszámolókat.

Megjegyzés a pedagógus számára: Ha vita alakulna ki, törekedjünk arra, hogy előtte minden csoport elmondhassa a véleményét, és csak ezután térjenek vissza a vitás kérdésre.

III. Lezárás

1. A pletyka természete

A szóvivők által elmondott gondolatokra támaszkodva, a diákok közösen összegyűjtik a pletyka legfontosabb jellemzőit.

Kapcsolódási pontok

A foglalkozás jól kapcsolható az iskolai tanterv következő pontjaihoz:

  • az osztályfőnöki órák keretében – a társadalmi kapcsolataink témakörköz,
  • az etika oktatás keretében – az erkölcsi normák társadalmi dimenzióinak kérdéséhez,
  • a társadalomismeret órák keretében – a helyi közösségek és az egyéni felelősség témáihoz.

Segédlet

Egy ókori pletyka: Feladatkártyák
1. Képzeljétek el az alábbi jelenetet, majd válaszoljatok a szöveg alatti kérdésre!

Az ókori athéni piacon sétálgattok, amikor az egyik ismerősötök titokzatosan odahív benneteket a kúthoz, ahol eddig láthatóan várt valakit. Így szól:
– Azt hallottam, hogy a tegnap este többen is szemtanúi voltak, amint barátotok, Toxarisz részegen szétverte a nagyra becsült Potász boltjának ajtaját. Már keresik az illetőt. Én nem tudom, mi az igazság, de ha jól belegondolok, többször is láttam Toxariszt veletek késő este. Éppenséggel lehetett részeg is… Lehet, hogy nem is ő volt, mindenesetre a ti társaságotok járt akkor Potász boltjánál… Én azért nem hiszem, hogy közületek lehetett valaki… Bár ezt a hírt már több embertől is hallottam itt a piacon…

Mi jut eszetekbe barátotokról, Toxariszról a hír hallatán? Vajon mi történhetett az előző este?

2. Képzeljétek el az alábbi jelenetet, majd válaszoljatok a szöveg alatti kérdésre!

Az ókori athéni piacon sétálgattok, amikor az egyik ismerősötök titokzatosan odahív benneteket a kúthoz, ahol eddig láthatóan várt valakit. Így szól:
– Azt hallottam, hogy a tegnap este többen is szemtanúi voltak, amint barátotok, Toxarisz részegen szétverte a nagyra becsült Potász boltjának ajtaját. Már keresik az illetőt. Én nem tudom, mi az igazság, de ha jól belegondolok, többször is láttam Toxariszt veletek késő este. Éppenséggel lehetett részeg is… Lehet, hogy nem is ő volt, mindenesetre a ti társaságotok járt akkor Potász boltjánál… Én azért nem hiszem, hogy közületek lehetett valaki… Bár ezt a hírt már több embertől is hallottam itt a piacon…

Mit gondoltok arról az emberről, aki elmesélte a történetet?

3. Képzeljétek el az alábbi jelenetet, majd válaszoljatok a szöveg alatti kérdésre!

Az ókori athéni piacon sétálgattok, amikor az egyik ismerősötök titokzatosan odahív benneteket a kúthoz, ahol eddig láthatóan várt valakit. Így szól:
– Azt hallottam, hogy a tegnap este többen is szemtanúi voltak, amint barátotok, Toxarisz részegen szétverte a nagyra becsült Potász boltjának ajtaját. Már keresik az illetőt. Én nem tudom, mi az igazság, de ha jól belegondolok, többször is láttam Toxariszt veletek késő este. Éppenséggel lehetett részeg is… Lehet, hogy nem is ő volt, mindenesetre a ti társaságotok járt akkor Potász boltjánál… Én azért nem hiszem, hogy közületek lehetett valaki… Bár ezt a hírt már több embertől is hallottam itt a piacon…

Megváltozhat-e a véleményetek egymásról a történet hallatán? Ha igen, hogyan?

4. Képzeljétek el az alábbi jelenetet, majd válaszoljatok a szöveg alatti kérdésre!

Az ókori athéni piacon sétálgattok, amikor az egyik ismerősötök titokzatosan odahív benneteket a kúthoz, ahol eddig láthatóan várt valakit. Így szól:
– Azt hallottam, hogy a tegnap este többen is szemtanúi voltak, amint barátotok, Toxarisz részegen szétverte a nagyra becsült Potász boltjának ajtaját. Már keresik az illetőt. Én nem tudom, mi az igazság, de ha jól belegondolok, többször is láttam Toxariszt veletek késő este. Éppenséggel lehetett részeg is… Lehet, hogy nem is ő volt, mindenesetre a ti társaságotok járt akkor Potász boltjánál… Én azért nem hiszem, hogy közületek lehetett valaki… Bár ezt a hírt már több embertől is hallottam itt a piacon…

Miközben hallgatjátok őt, ti pontosan tudjátok, hogy nem Toxarisz a bűnös, hanem egy másik barátotok. Az, aki aznap este tudta meg, hogy szerelme nemcsak megcsalta, de barátai előtt ki is gúnyolta őt. Az emiatti elkeseredésében követte el a tettét.

Mit tesztek ezeknek az információknak a birtokában?

5. Képzeljétek el az alábbi jelenetet, majd válaszoljatok a szöveg alatti kérdésre!

Az ókori athéni piacon sétálgattok, amikor az egyik ismerősötök titokzatosan odahív benneteket a kúthoz, ahol eddig láthatóan várt valakit. Így szól:
– Azt hallottam, hogy a tegnap este többen is szemtanúi voltak, amint barátotok, Toxarisz részegen szétverte a nagyra becsült Potász boltjának ajtaját. Már keresik az illetőt. Én nem tudom, mi az igazság, de ha jól belegondolok, többször is láttam Toxariszt veletek késő este. Éppenséggel lehetett részeg is… Lehet, hogy nem is ő volt, mindenesetre a ti társaságotok járt akkor Potász boltjánál… Én azért nem hiszem, hogy közületek lehetett valaki… Bár ezt a hírt már több embertől is hallottam itt a piacon…

Ha minősíteni kellene ezt a történetet, akkor véleményetek szerint ez pletyka vagy információ lenne? Indokoljátok meg a döntéseteket a Magyar értelmező szótárból vett alábbi definíciók segítségével!

Információ: 1. tájékoztatás, felvilágosítás 2. hírközlés 3. értesülés, adat.
Pletyka: 1. Valamely személyes vagy magánügyet, illetve koholt, elferdített dolgot, ügyet bizalmasan vagy alattomban kitárgyaló, kiteregető, indiszkrét, felelőtlen vagy rosszindulatú hír(esztelés), amely valakit erkölcsi vagy társadalmi tekintetben rendszerint gyanúba vagy rossz hírbe hoz. 2. cserepes futónövény.

6. Képzeljétek el az alábbi jelenetet, majd válaszoljatok a szöveg alatti kérdésre!

Az ókori athéni piacon sétálgattok, amikor az egyik ismerősötök titokzatosan odahív benneteket a kúthoz, ahol eddig láthatóan várt valakit. Így szól:
– Azt hallottam, hogy a tegnap este többen is szemtanúi voltak, amint barátotok, Toxarisz részegen szétverte a nagyra becsült Potász boltjának ajtaját. Már keresik az illetőt. Én nem tudom, mi az igazság, de ha jól belegondolok, többször is láttam Toxariszt veletek késő este. Éppenséggel lehetett részeg is… Lehet, hogy nem is ő volt, mindenesetre a ti társaságotok járt akkor Potász boltjánál… Én azért nem hiszem, hogy közületek lehetett valaki… Bár ezt a hírt már több embertől is hallottam itt a piacon…

Milyen következményei lehetnek ennek a szóbeszédnek?

(Szerző: Török Ildikó magyar-történelem szakos tanár,

Budapest, Laborcz Ferenc Általános Iskola)

Az óraleírás több civil szakmai szervezettel közös projekt keretében jött létre, melyhez az OFOE 2005-ben csatlakozott. A projekt kezdeményezője és szervezője az EDUNET Alapítvány szakmai vezetője, Gönczöl Enikő. A projekt többi résztvevője: ALÉLA Kulturális Egyesület, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) és a Szabad Iskolákért Alapítvány (SZIA). A projektet a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) támogatta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep