Mobiltelefon és internet az iskola és a család kapcsolatában

2. A mobiltelefon használatának kultúrája

Az egyik interjúalanyommal a témáról beszélgetve kristályosodott ki bennem, hogy „a nemzet napszámosaiként” egy kicsit a pedagógusokra hárul az a szerep is (legalábbis valamilyen részben), hogy a szülőkön keresztül a társadalmat megtanítsák a mobiltelefon használatának a kultúrájára. Nyilvánvaló, hogy ez a megállapítás nemcsak a mobiltelefon használati kultúrája esetében érvényes, hanem analóg módon a társadalom életében megjelenő más új jelenségekkel kapcsolatban is. Jóllehet a mai társadalomban a tekintély válságának lehetünk tanúi, és a híradásokból ismert számos esemény tanúsítja, hogy a válság a pedagógusok tekintélyét is alaposan kikezdte¹ (hiszen „az engedelmesség lényegében a tekintélybe vetett hiten” alapulna²), azért mégis sok emberben zsigeri szinten még mindig úgy él a pedagógus, mint a normaadó; aki eligazít és utat mutat a viselkedésmódok és értékek között valamint a kultúrában. Az már az adott pedagóguson múlik, hogy ezt a képet mennyiben erősíti meg vagy rontja le. A szakirodalom szerint „a "modellszerepre" azok alkalmasabbak, akikben fejlett az ún. szociális erő”, amelynek az összetevői a szakértelem, a személyes varázs (azaz a szuggesztív erő), a büntető illetve a jutalmazó hatáskör³.

A hívás időpontja

Mire „neveljük” tehát a szülőket a mobiltelefon használatával kapcsolatban? Az interjúimból az tűnik ki, hogy mi magunk (azaz a pedagógusok) változatos személyiségek lévén, változatos dolgokra szocializáljuk őket.

Egyes kollégák például konkrétan megadták a szülőknek, mikor hívhatóak a mobiltelefonjukon. Már ezekből az időpontokból tarka kis csokor köthető az általam meginterjúvolt pedagógusok körében: Az egyik 17 és 20 óra között hívható, a másik 21 és 23 óra között (ha hosszabban akarnak beszélgetni vele), a harmadik 7.45 és 18 óra között, a negyedik éjfélig, az ötödik azt akarja, hogy egyáltalán ne hívják a szülők a mobilján, hiszen a munkahelyén (az iskolában) minden nap megtalálható, a következő interjúalanyom pedig bármikor hívhatónak mondta magát a szülők körében. Ez utóbbi vállalással kapcsolatban (hiszen tulajdonképpen komoly vállalás, hogy az osztályfőnök szünet nélkül rendelkezésére akar állni a szülőknek) jegyezte meg bölcsen az egyik igazgató/helyettes interjúalanyom, hogy amennyiben a tanár azt deklarálja magáról, hogy a szülők akármikor hívhatják, akkor utólag ne panaszkodjon. A pedagógus mérje fel előre, hogy mit bír, és ennek józan megfontolása után instruálja a szülőket. Szerinte nem elvárás, hogy a pedagógus állandóan a szülők rendelkezésére álljon (nyilván ez elsősorban az osztályfőnökökkel kapcsolatban merülne fel). Ezt egy, a modern társadalomból vett analógiával illusztrálta: a várandós édesanya sem hívhatja fel a hét minden napján 24 órában az orvosát. Ha a kismama mégis ilyen orvost akar, akkor külön fizetnie kell ezért a többletszolgáltatásért.

Egy másik interjúalanyom más szempontból közelítette meg ugyanezt a kérdést. Ő nem mondta magát mindig elérhetőnek, de nem is szabott időbeli határokat a szülőknek a telefonáláshoz. Ha nagyon alkalmatlan időben hívják, nem veszi fel a telefont, de ugyanakkor azon a véleményen van, hogy a pedagógus munkaideje más jellegű, nem annyira behatárolható, mint például egy adminisztrátoré.

Mindezek után ember legyen a talpán az a szülő, aki észben tudja tartani, hogy gyermeke számos tanára – vagy számos gyermekének számos osztályfőnöke a nap mely órájában hívható (hacsak rögtön el nem menti ezt is a tanár nevével együtt a telefonjába…) Ennek ellenére, interjúalanyaim szinte egyöntetűen állítják, hogy kis számú esettől eltekintve nem jellemző, hogy a szülők alkalmatlan időpontban keresnék őket. Rögtön hozzá kell tenni, hogy még az „alkalmatlan időpont” is teljesen mást jelent az egyes kollégák gyakorlatában. Arra több példa is akadt az interjúalanyaim körében, hogy reggel hétkor keresték őket a szülők telefonon. Az egyikük ezt nem tekintette túlzottan korai időpontnak, mert korán kelő típus, a másikukat „érzékenyen érintette”, ha ez olyan napon történt, amikor nem volt első órája – „de elfogadta”. A reggel hat órai szülői telefon arról, hogy a gyerek beteg és nem megy iskolába (mert ilyen eset is történt az interjúalanyaim körében) viszont mindenképpen túl korainak minősül. Más kolléga az este nyolc óra körüli szülői telefonhívásokkal nem volt kibékülve – olyannyira, hogy a következő szülői értekezleten vissza is tért erre a kérdésre, és nyomatékkal újból megkérte a szülőket, hogy a korábban megbeszélt időhatárok között keressék. A magát éjfélig hívhatónak mondó interjúalanyom arról számol be, hogy este tíz óra után már nemigen szokták keresni a szülők, de már este nyolc órakor is bocsánatkéréssel kezdik a beszélgetést. (A kommunikációs szakkönyvek szerint egyébként hétköznap csak este 9 és reggel 9 óra közt illetlenség valakit hivatalos ügyben a lakásán keresni⁴; a szakirodalom továbbá azt javasolja, hogy a hívó fél a beszélgetés kezdetén kérdezze meg, hogy jókor telefonál-e⁵.) Áthidaló megoldásnak tűnik, ha a szülő sms-t küld a tanárnak „Felhívhatom még?” szöveggel. Az a kolléga viszont, akivel ez történt, szinte zsarolásnak élte meg ezt az sms-t, hiszen úgyis kell rá válaszolni, úgyis kell a szülővel foglalkozni – akkor miért nem hívta fel rögtön. Feltételezhető persze, hogy a szülő nem zsarolni akart, hanem nem akart rendkívüli módon terhére lenni a pedagógusnak akkor, amikor azonban egy általa vélhetően súlyosnak vagy sürgősnek tartott ügy feszítette belülről.

Más kollégák szemében az az „alkalmatlan időpont”, ha olyankor hívják telefonon a szülők, amikor éppen órát tart, autót vezet vagy otthonában vendégeket fogad. Ezekben az esetekben az interjúalanyaim általában fel szokták venni a telefont (van olyan tanár, aki még az órája közben is, ha adódik rá lehetőség), és legtöbbször arra kérik a hívót, hogy később keresse őket. Más kolléga számára az is alkalmatlan, ha tanítási időben az óraközi szünetben keresik. Ő azt szereti, ha munkaidőn kívül telefonálnak neki. (Fentebb pedig ennek az ellenkezőjére olvastunk példát – ott egy kolléga azt tartotta kívánatosnak, ha éppen munkaidőn belül keresik a szülők…)

Az alkalmatlanság egyébként nem abszolút kategória az általam kérdezett pedagógusok felfogásában, hanem erősen függ a hívás tárgyától is. Például egy osztályfőnököt (és külön a helyettesét is) egyszer vasárnapi ebéd közben találtak felhívni a szülők, de az illető az interjúban erről azt mondta, hogy annyira súlyos volt az adott ügy, hogy teljesen egyetértett a szülők eljárásával. Egy másik kolléga arról számolt be, hogy voltak olyan szülők, akik hétvégén vagy este hívták telefonon, de olyan ügyekben, hogy ez teljesen elfogadható megoldás volt; egy másik szülő viszont ugyanilyen időpontokban hívogatta, és napi fél-háromnegyed órás telefonbeszélgetéseket bonyolított le vele. Utóbbi esetben úgy érezte, hogy ezt le kell építenie, és úgy is tett. Más kollégának is volt olyan tapasztalata, hogy egy szülő naponta-kétnaponta hívta jelentéktelen ügyekben, ez a kolléga azonban úgy állt hozzá ehhez az esethez, hogy „nem az ő stílusa” leállítani az ilyen szülőt. Hasonló tapasztalatokról egyébként több interjúalanyom is beszámolt. Az egyik osztályfőnök által az új osztályában tartott első szülői értekezleten pedig (talán az osztályfőnök meglepetésére is) felállt egy szülő, aki történetesen a kollégája is volt, és nyomatékkal megkérte a szülőtársakat, hogy olyan apróságokkal, mint például a következő napra való házi feladat, ne zaklassák telefonon az osztályfőnököt. Nyilván valamilyen múltbeli negatív tapasztalat indíthatta erre az akcióra a kolléga-szülőt; és valóban lett is foganatja a dolognak, mert az említett osztályfőnöknek egyáltalán nincsenek ilyen irányú problémái az osztályába járó diákok szüleivel.

Többen számoltak be arról az interjúim során, hogy alkalmatlannak éltek meg egy-egy esti szülői telefonhívást, amelynek az volt a célja, hogy a gyerek valamely problémáját a következő napot meg sem várva akkor este rögtön orvosoljanak, vagy legalábbis átbeszéljenek, „.. most biztos van időd…”, mondta a szülő a tanárnak. Egy interjúalanyom pedig, akinek a házastársa is tanár, azt ecsetelte, hogy mennyire nem szerette, ha a házastársa este kilenc óra tájékán félórákat beszélgetett a mobiltelefonján egy-egy szülővel. Szélsőséges helyzetekben, amikor erre tényleg szükség van, ő maga is elfogadhatónak tartaná az osztályfőnök és a szülő közti esti telefonbeszélgetést, de ne szaporodjanak el az ilyen esetek. Van olyan igazgató/helyettes is, aki körülbelül ugyanezt tartja: nem helyes az, ha a tanár esténként telefonon hosszan „lelkizik” a szülőkkel. Egy másik kollégát például este tíz órakor keresett egy szülő, és egy házassági problémáját osztotta meg vele hosszas (egy órás) beszélgetésben. (Az, hogy ilyen eset előfordul, egyébként egy kicsit alátámasztja a pedagógus nemzetnevelő, útmutató szerepéről fentebb mondottakat.) A legmegrázóbb eset, amelyről az egyik interjúalanyom beszámolt, az volt, hogy az este kilenc órakor az édesanyja halálos ágyánál álló kollégát hívta fel telefonon egy szülő. Az illető pedagógus felvette a telefont, mert azt hitte, hogy ilyen késői órán valami olyan súlyú ügyről van szó, mint például a gyerek eltűnése – ezzel szemben a diák fakultációváltoztatása ügyében volt a hívás.

Ezen a ponton fontos újra hangsúlyozni, hogy interjúalanyaim szinte egybehangzó véleménye az volt, hogy a szülők túlnyomórészt nem élnek vissza azzal, ha egy-egy tanár megadja nekik a telefonszámát. A többség tartja a határokat, és csak valóban sürgős helyzetekben keresik telefonon a pedagógust; híváskor akár meg is kérdezik, hogy az adott időpont alkalmas-e a tanárnak. Amelyik kolléga megmondta a szülőknek, hogy őt még a megadott időintervallumban is nehéz elérni a telefonján és próbálkozzanak kitartóan, ott ezt is elfogadták; más tanárnál maguk figyelték ki, hogy a nap elején vagy végén célszerű keresni. Ismét másik interjúalanyomnál pedig az alakult ki, hogy munkaidőben, illetve délután 4-ig, 5-ig, 6-ig bezárólag hívják fel a szülők. Nyilván azért, mert neki így alkalmas (pl. este 9-kor már csak kivételes esetben veszi fel a telefont), és a szülőknek volt elég érzékenysége és befogadóképessége ahhoz, hogy ezt észrevegyék és alkalmazkodjanak hozzá.

Arról is van megfigyelés, hogy a szülők telefonálási szokásai menetközben változnak. Például egy, az iskolába bejövő új osztály szülei kezdetben viszonylag nagy gyakorisággal hívogatták telefonon az osztályfőnököt, majd az osztály második évében ez lassan lecsengett. Másik példa: egy gimnáziumi osztályfőnök ismerte azt a kollégát, aki az osztályába felvett diáknak általános iskolában az osztályfőnöke volt. Utóbbi figyelmeztette őt, hogy a gyerek szülője gyakran szokott telefonhívásokat intézni az osztályfőnökhöz. Ezzel szemben a gimnáziumi osztályfőnöknek nem lettek hasonló negatív tapasztalatai, mert a szülő változtatott a telefonálási szokásain. Más kolléga arról számolt be, hogy nem mobiltelefonon, hanem inkább személyesen keresték meg alkalmatlan időpontban: egy napon hazaérve az otthona ajtajában várta az a szülő, akinek a gyermeke bukásra állt az ő tantárgyából. (Természetesen a szülő nem ártani akart a tanárnak, csak tárgyalni vele.) Fontos tehát megállapítani, hogy a tanárok alkalmatlan időben történő megkeresése („zaklatása”) nem köthető a mobiltelefonhoz vagy akár általában a telefonhoz, hanem ezektől függetlenül is megvalósul, illetve már korábban is megvalósulhatott.

Mi ne legyen a hívás tárgya?

A mobiltelefon használatának lehetősége nagyon sok esetben segítség a pedagógus számára, de a szülői telefonhívás (mint azt már említettük) még egyébként alkalmas időpontban is teljességgel inadekvát lehet a tárgya miatt. Például visszaélés azzal, hogy a tanár a mobiltelefonján is rendelkezésére áll a szülőknek, ha a szülő a napját kezdi mesélni a telefonban (vagy más csekély jelentőségű témával „húzza a tanár idejét”); ha a pedagógus kollégáira kezd panaszkodni azok háta mögött; ha a diákokról ad ki olyan információt a tanárnak, amelyekben az nem illetékes (pl. a gyerekek magánéletéről: ki, kivel, hol, mikor, miért mit csinált…); ha az irányítást akarja átvenni bizonyos értelemben, és telefonon hívogatja a tanárt, a többi szülőket és szervezkedik; ha mobiltelefonon kérdez meg olyan információt, amelyhez más módon (például az iskola honlapján keresztül) is hozzáférhetne, de a számára egyszerűbb utat választva inkább felhívja az osztályfőnököt… Olyan eset is volt, amikor egy kolléga munkahelyet változtatott, és még el sem kezdett tanítani az új iskolában, amikor már hívta abból az iskolából egy szülő, kérvén, hogy az ő gyermeke majd abba a tanulócsoportba kerüljön az adott tantárgyból, amelyiket az illető kolléga fogja tanítani…

A legtöbb megkérdezett kolléga szerint akkor jogos és kívánatos, hogy a szülő a mobiltelefonján keresse meg, ha olyan sürgős az ügy, hogy még sms-ben vagy e-mailben sem ér rá (tehát pár perc vagy egy nap halasztást sem tűr). Interjúalanyaim egyébként úgy tapasztalják, hogy szaktanári tevékenységükkel kapcsolatban a szülők csak elvétve keresik őket telefonon – a hívások zömét az osztályfőnökök kapják. Beszámoltak egyébként olyan esetekről is, ahol az osztálytársak „tehermentesítették” az osztályfőnököt a hívásfogadás tekintetében: pl. osztálykirándulásra induláskor a találkozóval vagy az esetleges késéssel kapcsolatban nem az osztályfőnököt, hanem inkább az osztálytársakat hívták fel az érintettek.

Tobisch Márta

¹Ld. pl. Szabó Kálmán: Osztályfőnöki kézikönyv, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003, 16. old.

²Kron, Friedrich: Pedagógia, Osiris Kiadó, Budapest, 1997, 332. old.

³Kelemen László: Pedagógiai pszichológia, Tankönyvkiadó, Budapest, 1986, 197. old.

⁴Fodor László, dr. et al.: A kommunikáció alapjai, Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt. a Budapesti Gazdasági Főiskola megbízásából, évszám nélkül, 466-467. old.

⁵Borgulya Ágnes, Somogyvári Márta: Kommunikáció az üzleti világban, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010, 254. old.