|
|
2014. január 14. kedd, 7:27 Virtuális szülői értekezlet 6.
A megoldás a magántanulói jogviszony!?
A közelmúltban több hír is megjelent a médiában a tanulók közötti erőszakról. Egyetlen hét leforgása alatt olvashattunk a fiatalabb társát szemeteszsákkal fojtogató túlkoros (14 éves korára hatodikba járó) gyerekről, valamint az ablakból állítólag a társai zaklatása miatt kiugró középiskolás fiúról. Ugyancsak a média adott hírt arról is, hogy már szerveződik az a csoport, amelyik bosszút szándékozik állni a barátjukat az öngyilkosságba hajszoló, illetve őt erre kényszerítő társakon. (A tények még nem világosak, a Klik is vizsgálatot indított.)
Nem minden erőszakos eset kap ekkora nyilvánosságot, pedig van belőlük bőven.
Pénteken míg a fiamra vártam gyógyúszás után, a külső öltözőben, kijöttek a negyedikesek, és az egyik fiú elég ordenáré stílusban beszélt a másik gyerekkel, pontosabban az édesanyjáról. Egy ideig hallgattam, de aztán csak szóltam (én kis naív), hogy csak nem kellene ilyen stílusban beszélni a másik gyerek anyukájáról. Persze még neki állt feljebb, hogy mit pofázok bele. Elég stílustalan formában adta elő, eléggé le is döbbentem, hogy egy 10-11 éves gyerek így beszél. Aztán nagy dirrel-durral kivonultak, és az udvaron ördögpatronoztak. Majd egy idő után a két főkolompos visszasettenkedett, és rám célozva bedobtak két ördögpatront. Persze nem ijedtem meg, semmi nem történt, de mélységesen felháborodtam, hogy ha már ennyi idősen így viselkednek, akkor mi lesz pár év múlva. Jeleztem a gyógytesis tanárnőnek az esetet, aki a következő csoporttal már az uszodában van ilyenkor. Igazándiból, amikor kijönnek a medencéből, már akkor felügyelet nélkül vannak. Már a múltkor is tapasztaltam, illetve a gyerek jelezte, hogy a kisebbeket piszkálják is az öltözőben. Bennem felmerült, hogy amennyiben a gyerek nem tud emberi módon viselkedni, akkor esetleg nem kellene elvinni gyógyúszásra (egy másik iskolába viszik át őket). Én úgy gondoltam, hogy hétfőn azért jelzem az igazgatónak a problémát.
(Facebook bejegyzés, letöltve 2013.01.13-án)
Nekem most pont az a problémám, hogy a kisebb gyerekemnél (2. o.) nagyon sok a baleset, verekedés. A dolog nagyon összetett. Karácsony előtt a kisfiamat vérző fejjel vitte mentő az iskolából. (ez egy véletlen esés), de tavaly már volt egy balesete, amit más okozott, foga kitört, stb… félévig orvoshoz jártunk. (és ő egy nyugis, visszafogott, nem túl eleven gyerek, az oviban egy karcolása sem volt). De visszatérve a decemberre, az osztályában 3 nap alatt 3 véletlen baleset volt. (és az udvaron sok verekedés, a nagyok verik a kicsiket) Már többször szóltam a tanító néninek, hogy szerintem több felügyelet kéne, az udvari esetekre, 2 tanár van kint 250 gyerekre. Meg a véletlen esetek magas száma is utal valamire (azon kívül, hogy az udvar életveszélyes a kiálló mozaikkövek miatt), pl túlterheltségre, kevés mozgásra, sok felhalmozódó feszültségre (nyílt napon is látom, hogy az órákat tovább tartják, a 15 perces szünetből sokszor 6-7 -et is elvesznek), a fiam azt mondja, máskor is így megy, hogy kicsöngetés után még percekig tanulnak, ami azért baj, mert nincs idő utána mozogni, enni.
(Facebook bejegyzés, letöltve 2013.01.13-án)
A lányom eredeti személyisége, tanulmányi eredménye és egzisztenciális helyzetünk okán, állandó céltáblája volt osztálytársainak a kamaszévekben. Az enyhébbeknél az otthoni beszélgetés volt a stratégia, mikor durvulni kezdtek a dolgok, én is bementem az iskolába, segítséget kértem. Azt a választ kaptam, hogy a kamaszok ilyenek, kegyetlenek, de mindenkinek meg kell tanulnia megvédeni magát. Innentől kezdve a saját kezembe vettem a dolgokat. Először az illetékes szülőket kerestük fel férjemmel. Volt, ahol ez használt, volt, ahol érdekesen alakult a „kommunikáció”. (nem volt tettlegesség). A következő alkalom után, mikor a lányomat betemették a hóba, s estére belázasodott, másnap mi is elmentünk a férjemmel egy kis hócsatára. Tudom, erre sem kell büszkének lennem. Mégis, azt gondolom, hogy ahol az agyakban az „erősebb kutya él nemi életet” elv létezik, ott csak így lehet. Persze, ezt egy pedagógus nem teheti meg.
(Facebook bejegyzés, letöltve 2013.01.13-án)
Mi tudjuk, kik a balek típusok, kikre kell fokozottan ügyelni. Ha egy ilyen gyerek van az osztályban, az is súlyos gond. Ha több, nincs idő mindre. nem lehet velük állandóan beszélgetni, tanítasz száz másikat is. Órára készülsz, ügyeletes vagy. Meghallgatod, de nincs kihez irányítani. Nem vihetsz haza minden nehéz sorsot. A közelmúltban megrázó élményben volt részem. Három napig a hatása alatt voltam. Bizony, ilyen fokú stressz kezelése, sokszor 6-8 óra a gyerekek között nem egyszerű. Esetleg nézzük az időtényezőt. Konfliktus, de közben órám is van. Pár éve ilyenkor elküldtem a gyermekvédelmishez, ha szerencsém volt, a pszichológus is kéznél volt. Most senki….a Nev. tan. leterhelt, a gyámügynél is kevesen vannak……az ellátó hálózatot kellene szélesíteni, nem leépíteni.
(Facebook bejegyzés, letöltve 2013.01.13-án)
Én azok közé tartozom, akik nem tanárellenesek, sőt. Zsigerből igyekszem elkerülni az általánosítást is, magam sem örülnék, ha rólam alkotna valaki hasonló módon véleményt. Azt látom ugyanakkor, hogy nem egyedi, egyszeri, hanem sokadszorra ismétlődő kínos, felháborító, sőt, tragikus esetek történnek meg szinte naponta a szemünk előtt. Akár gondatlanságként is felfogható, hogy bárhol, bármikor megtörténő események elkerülésére nincs tudatos felkészülés az intézmények jelentős részénél. Még a bűnmegelőzési szakember (rendőr) is úgy véli (saját iskolánkban), hogy neki a kivizsgálás a fő feladata, szenvedélyesen magyarázza, hogy miért nem tetszik neki maga a „bűnmegelőzés” kifejezés sem. A szülő abban a hiszemben adja be a gyerekét, hogy ott folyamatos a szakszerű felügyelet, és okosabban kapja vissza a kölyköt, mint ahogy beadta. A törvény még bünteti is a szülőt, ha a gyerek ellóg, elmenekül az iskolából. Miért nincs felelős, ha a kiskorút az iskola, esetleg éppen az osztályfőnök vagy a többi odajáró tanuló veszélyezteti?
(Laura, OFOE, Üzenő)
A pedagógus-társadalom nagy része egzisztenciális és magánéleti problémákkal küzd. Sok az egyedülálló, ráadásul elnőiesedett a „szakma”. Nincs idő feltöltődésre, érzelmi telítődésre. Egy kamasz nehezen nyílik meg valakinek, aki hasonlóan és láthatóan ugyanolyan sérült. (bár vannak kivételek) Személyes környezetemben is azt tapasztalom, hogy a tizenévesek mélységesen megvetik a jelenlegi felnőtt-társadalmat. Nem bíznak bennünk. Így még, ha látod is a bajt, nagyon nehéz segíteni.
(Facebook bejegyzés, letöltve 2013.01.13-án)
Érdemes lenne elemezni például azt is, hogy milyen következményekkel jár a kötelező óraszámok növelése. Marad vajon az ügyeletre elég idő és energia? Eltűntek a lyukasórák, de a WC-re valamikor el kellene jutni, ráadásul szükséges lenne a szünetben átfutni a következő óra anyagát… Közben már két osztály készül tesi órára az öltözőben, ahol szintén veszélyes dolgok alakulhatnak ki pillanatok alatt. Az igazgatók agyonterheltek adminisztrációs feladatokkal. Hatáskörük erőteljesen beszűkült, pozíciójuk, állásuk a tankerületi vezetőtől függ. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a felmerülő problémák esetében gyakran hárítják a felelősséget, és menteni próbálja a menthetőt.
(Laura, OFOE, Üzenő rovat)
Cry for help…mondja Bilkei Pál…és mi van, ha észreveszem, észrevesszük? Kihez fordulhatunk? Ki az, aki a tanárnak segít? Mi van, ha pl. nem iskolai erőszak miatt akarja a gyerek az életét eldobni? Nincs protokoll, ami mentén eljárhatunk. Nincs iskolapszichológus. A gyermek- és ifjúságvédelmi felelős a 22-26 kontakt órája mellett(!) a vállára veheti ezt a terhet (is), ha még bírja…Bírja? Mi van a tanárok lelki egészségével? Hogyan terhelhetjük le ennyire őket? Az iskolai erőszakot csak együtt fékezhetjük meg, együtt a szülőkkel, együtt a kollégákkal, együtt a diákokkal…
(Facebook bejegyzés, letöltve 2013.01.13-án)
Ha mindezt meg is értjük, gondoljunk arra, hogy akár a mi gyerekünk is feküdhetne ott véresen, leszakadt léppel, törött gerinccel. Hogyan küldjem a gyerekemet naponta olyan helyre, ahol a törvényben ugyan deklarálják a biztonságát, de az érte felelősséget vállalni köteles pedagógusok nem képesek ezt garantálni? A gyerek tehát folyamatosan veszélyben van.
A magunk részéről nem találtunk más megoldást, mint a magántanulói jogviszonyt. Az igazgató válaszul a gyereket gyakorlatilag teljesen kitiltotta az iskolából, a témazárókat sem írhatja meg helyben, év végén mehet csak be vizsgázni. Szerdáig adtam (és ez nem elírás!) határidőt az osztályfőnöknek, hogy segítse az igazgatót a számunkra is kedvező döntés meghozatalában.
Ezután a nyilvánosság következik, nem érdekel, hogy ebben melyik szenzációhajhász orgánum lesz a segítségemre. Másfél hónapja saját kútfő szerint haladunk, mert az iskola (6 osztályos gimnázium) speciális tantervéhez szülőkként nem férünk hozzá. Van olyan tantárgy, amelyből a szaktanár nem is engedett tankönyvet rendelni (mondván, azt a vázlatot kell tudni, amit órán diktál), egy másik esetben még az előző évi anyaggal sem végeztek.
Nem gyűlölködünk, csak várjuk a választ a kijelölt határidőig, azután továbblépünk.
SZJ
|
|
|
|
Vissza |
|
|
Az unokámnál (a kicsi) gondolkodtam erősen az ki tudja hányadik "megveretése" és az iskola és a tannéni balfácán hozzáállása után, hogy elég volt. Javasoltam a fiamnak, legyen magántanuló a gyerek. Mi ifjú nyugdíjasok vagyunk: én magyar-töri szakkal, ének-zene tagozatos érettségivel; a férjem fizikus (kutató), 3 nyelv közül választhat. A szabadidejét is megszervezzük (mi rendszeresen úszunk, kirándulunk), anyuka művelődési házban gyermekprogramokra írathatja… Miért ne?! Aztán maradt a suli… új … jó (Nagyon aggódom az unokámért c írás az oldalon.)
Én is fölháborodtam a világ jelenlegi rendje ellen. Ha a gyerek magántanulóként teljesíti a tankötelezettséget, miért kell (bocsánat a kifejezésért) szívatni azzal, hogy iskolán belül nem találkozhat kedvenc tanáraival? Én pedig szülőként (megosztozva az iskolával a gyermek nevelésén – lásd Köznevelési törvény) vagy megkapom a bekíséréséhez az engedélyt vagy nem (erkölcsi bizonyítványom rendben). A hatalom fitogtatása, a felsőbbrendűség éreztetése olajozottan működik protokoll nélkül is. Egyetértek az előzőekkel, ugyanazon törvény végrehajtása egyik helyen működik, a másikon nem. Már az maga bizalomerősítő gesztus, hogy szülői értekezletek előtt összetolják(!!!!) az asztalokat és körbeülik. A megbeszéléseken gyerekek is részt vehetnek (ide jövünk át). A másik helyről visszaküldik a cikket (mi ilyet nem kértünk címmel), amely a KLIK vizsgálatról megjelent valamelyik internetes oldalon. A Székesfehérváron bekövetkezett tragédia óta egyetlen rendkívüli osztályfőnöki, szülői értekezlet témája sem volt az esemény (mert itt ilyenre nincs szükség, nem fordulhat elő). Az élet megy tovább, a túlzott figyelem még vissza is üthet (rákészülnének a pl. a fotózásra). A baj az, hogy valójában kevesen tudják bevállalni a gyerek otthoni felkészítését, az általános iskolák felső tagozatos diákjai szüleinek esetenként komoly gondot jelent egy-egy matek példa megoldása is. Ha nincs segítő nagyszülő, még nehezebb a helyzet, az otthoni felügyelet nélkülözhetetlen. Az egyik helyen él a jogával az igazgató és hozzájárul az időnkénti bejáráshoz, a másik szintén él a jogával és nem járul hozzá (ott a Facebook, tessék megkérdezni az osztálytársakat, miből, hol tartanak). Ilyen vezetésű iskolában kellene megbíznom? Várjak a változásra, amikor már reng a föld is, de semmi nem változik? Bizonyára rendkívüli, megható érzés kis mécsesek elhelyezése valamilyen emlékfalnál. Ne legyen benne része senkinek, nekem volt. Öcsém sírján 5 évente megjelenik az érettségi találkozóra összegyűltek által elhelyezett koszorú…
Elolvastam a "Nagyon aggódom az unokámért" c. írást is. Ha törvényhozó, oktatáskutató lennék, támogatnám az is-is megoldásokat. Ha jól emlékszem Hollandiában van olyan példa, hogy akkor jöhet vissza a gyerkőc a közösségbe, ha előbb kieresztette a gőzt. Fél megoldás a magántanulói jogviszony de kiegészülve az iskola "jobbik" felével, még akár hasznos is lehet. Pl.: Kevesebb gyerek az osztályban, több idő jut egyre. Influenzás időszakban egymástól kapják el sorban a fertőzést, ahelyett, hogy a kölyök az első komolyabb orrfolyás, hőemelkedés után otthon maradna. Vagy – többek között ilyen gyógyszerárak mellett – én tartanám otthon a gyereket, mert megtudtam, hogy tegnap nyolcan hiányoztak az osztályból. Nálunk divat volt a szétültetés, izgága, verekedős gyerek leültetése jól tanuló, fegyelmezett lány mellé… A jó tanuló teljesítménye romlott…
Sajnos, a lányom iskolájában nem kaptuk meg a magántanulói státust, mert ahhoz vagy kivíáló sportolónak vagy ágyban fekvő betegnek kell lennie… az iskola humanisztikus és demokratikus alapelveket vall !!!! Hát, nagyon megnehezitették a helyzetetünket…de nagyon nekünk csak 1-2 hónap kellett volna…
Kedves Ágota! Mivel indokolták az elutasítást?
Kedves Ágota!
Mi a köznevelési törvény azon paragrafusára hivatkozva kaptuk meg a státuszt, amelyben az szerepel, hogy a "szülő kérésére". A Családsegítőtől (ennél jóval hosszabb neve van) kijött valaki, még velünk élő édesanyám leánykori nevét is felírták és még rengeteg adatot, a helyiségek számától kezdve a falvastagságig mindent. Ezt nem rosszallásként írom, hiszen ez is alátámasztotta, hogy képesek vagyunk a felkészítést anyagilag is megoldani. Valóban igaz, hogy általában élsportolók, súlyos betegek, beilleszkedési zavarokkal küzdők kérik a magántanulói jogviszonyt, de ez önmagában nem indok az elutasításra. Mi kényszerhelyzetben választottuk a magántanulói státuszt, az igazgató nem járult hozzá, hogy egyetlen tanár órái alól mentse fel a gyereket (mélyen hívők vagyunk, erkölcsi felfogása olyan durva mértékben eltér a miénktől, hogy gyermekünk nevelésében nem kívánunk megosztozni vele). Miután panaszként nyújtottam be, hogy hetekig nem kapjuk meg a tematikát sem, amiből év végéig fel kell készülnünk, változott a hangnem:
"Tisztelt ……..! (Megjegyzés: ez én volnék).
Iskolánk vezetése és tantestülete azon dolgozik, hogy gyermeke biztonságosan fel tudjon készülni a tanév követelményeinek teljesítésére. Ehhez minden segédanyagot és segítséget meg kívánunk adni neki.
A hét folyamán a gyermekét tanító tanároktól kértem, hogy a második félév, valamint az első félév végéig felvezető utolsó másfél hónap tananyagáról, haladási üteméről, és az egyéb vonatkozó tudnivalókról állítsanak össze segítő dokumentumokat a számára. A fenti dokumentumok segítségével gyermeke, nagy bizonnyal, minél előbb el tudja kezdeni hatékony felkészülését. Kollégáim a dokumentumokat hétfő reggelig a rendelkezésemre bocsátják és, az esetlegesen szükséges rendezés után, én Önnek ezeket továbbítom.
Bizonyára lesznek majd kérdései az anyag áttekintése után, így kollégáim a jövő hét során, fogadóóráikon (az iskola honlapján megtalálható) gyermeke rendelkezésére állnak konzultációs céllal.
A második félévre vonatkozóan, intézményünk igazgatója határozat formájában ki fog jelölni a tanulónak konzultációs időkeretet a személyes segítségadás érdekében. Ha mindemellett a tanuló szeretne bizonyos tanórákon is részt venni, az erre vonatkozó kérvényt továbbra is írásban az igazgatónak legyenek szívesek beadni. A kérvényben vázolják fel, hogy mely foglalkozásokon, milyen időkeretben (esetenként, rendszeresen) szeretne a tanuló megjelenni. Erről szintén határozat formájában keretmegállapodást fognak majd kapni."
A törvényben rögzített jogok nem automatikusan járnak és talán az is érthető, hogy olyan iskolában, ahol a magántanulói jogviszonynak nincsenek hagyományai, sok a porszem a gépezetben…
Kedves Laura! A friss hír:
"Néhány órával azután, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter péntek reggel rendkívüli fegyelmi eljárást rendelt el a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási ügy miatt, meg is találták a felelőst. Egy családgondozót azonnali hatállyal felmentettek, és fegyelmi eljárást indítottak a Szigetszentmiklós-Tököl Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetőjével szemben."
Ez egyrészt magyarázza, hogy jobb helyeken miért jár el alapos gondossággal a Családsegítő. Másrészt figyelmeztetés annak az igazgatónak (intézményvezetőnek) is, aki nem a zaklatást, molesztálást eltűrő, diákcsínyként elbagatellizáló osztályfőnöktől vonja meg a bizalmat, hanem a gyereket kimentő szülőkkel szemben basáskodik és gördít újabb és újabb akadályokat a semmiről sem tehető gyerek elé.
Tavaly ezen a honlapon találtam egy hozzászólásban a linket, sajnos nem emlékszem melyik témában olvastam, de elmentettem magamnak. Kísérteties…
http://www.foti-peter.hu/gatto-hidden-history.html
Régi témák is visszaköszönnek a hozzászólásokban, és emiatt is jogosnak tartom a címben egymás mellett a felkiáltó-, és a kérdőjelet is.
A magántanulói jogviszony – lássuk be – kényszer. Alapesetben mindenki iskolába jár, ez nem véletlenül tradicionális szokás Magyarországon is. Magántanuló a sportoló, vagy akár az egész csapat, a zenei tehetség, újabban – szinte már tömegével -, a külföldön dolgozó szülők gyereke is. A gond általában a közösségből(?) valamiért kilógó, vagy kirívóan fegyelmezetlen tanulókkal van. Túl késő van már, de holnap folytatom…:)
Sajnos alapesetnek számít már, hogy órán, de dolgozatírás közben is megy a poénkodás, az idétlenkedés, és a tanár nem tud úrrá lenni rajta. Van eszköze, de nem jól él vele, nem meri jelezni a főnökének sem, hogy tehetetlen, attól tartva, hogy lapátra kerül. Az aprónak induló dolgok egy idő után kezelhetetlenné válnak, elfajulhatnak, a feszültségek robbannak. A közösségek alakulása sok esetben spontán folyamat, a falkavezér veszi át az irányítást a csoport felett. A pedagógus, a szülő nem veszi időben a jeleket, később pedig már csak sodródik az eseményekkel. Látszólag minden rendben van, kifelé az elfogadás, belülről azonban az elfojtás nyilvánul meg. Ilyen körülmények között felnőttek sem tűrnek sokáig, a magát tehetetlennek érző gyermek is fellázad. A nem túl agresszív kölkök lazák, jól érzik magukat, nekik nem kell beilleszkedni, érzik, meddig mehetnek el (sajnos egyre messzebb). A durvaság hamar kiderül, az alattomos játszmák lassan ölnek. Ha ezen az iskola nem akar, nem tud változtatni, marad a magántanulói jogviszony. Az iskola és a szülő (gyereke) között államilag ellenőrzött és szavatolt "szerződés" köttetett, alapja a kölcsönös bizalom. Az iskola előnyösebb helyzetben van, szakapparátus segíti a "jogászkodásban", ám ha ezen a síkon történnek az események, egyértelmű, hogy a nevelésben nélkülözhetetlen bizalom megszűnt. Nyolcadikos tananyagban oktatja az iskola a konfliktusok fajtáit és megoldási módszereit, ugyanakkor az itt említett példa szerint, az igazgató nem alkalmazza a technikákat, hanem jogaira hivatkozva elutasít, fenyeget. Nem ez az általános, de egyetlen helyen sem történhetne így. A tét sokkal komolyabb…
Kedves Tibor! Nagyon pontosan leírja a belső folyamatot. Az általános feszültség és bizalmatlanság meghatározza az iskolák nagy részének alaphangulatát, nő a feszültségi szint, a tűréshatár egyre alacsonyabb, és a tehetetlenség érzése fokozódik. A közismert „technikák” alkalmazása feltételezi a bizalomteli légkört, a kölcsönös tiszteletet, a hatékony kommunikációt, a nyugalmat, amit egyre nehezebb biztosítani az iskolákban is. Már csak azért is, mert a pedagógusok mentálhigiénéje iszonyatos állapotban van. A jó pedagógusoké is. És vajon hogy érzik magukat a gyerekek? Gyereke válogatja. Azokon a típusokon kívül, amelyeket Maga említett, léteznek olyanok is, akiket megvisel a légkör, szoronganak a különböző okok miatt, belebetegszenek a folyamatos feszültségbe. Akkor is, ha személyesen senki sem bántja őket. Hogy lehetne kiutat találni ebből az egészből? Azért számomra elképesztő, hogy egyre több szülő akarja kimenekíteni a gyerekét az iskolai közegből. Hová vezet ez? Lehet, hogy az lesz a megoldás, hogy megszünik az iskola? Van olyan opció, hogy majd a hálózatok átveszik a szerepet. Ha nincs jelen a személyesség, és a szereplők tönkremennek, akkor mi a haszna, van-e egyáltalán létjogosultsága? Tudom, ez szélsőséges véleménynek tűnik, de azért gondolkodjunk el rajta egy pillanatra, emberek!
Kedves Juli!
A következmény valóban az, hogy belebetegszünk. Tanár, szülő, gyerek egyaránt. Kezdjük a gyerekkel, ő az "anyag" (Laurával egyetértve), az "ismeretlen katona" aki tágra nyílt, csillogó szemmel indul az iskolába, a szent helyre, neki már iskolatáskája van… Kinek ilyen, kinek olyan, vagy egyáltalán semmilyen (sajnos). Angliában láttam reggelenként masírozó kisdiákokat, mindenkinek kék, mappa-szerű táskája volt. Ez a kisgyerek egy idő múlva csalódottan veszi tudomásul, hogy az új "óvónénije" nem olyan, amilyet elképzelt, akiről anya, vagy a nagyobb tesó beszélt. A társak is elviselhetetlenek, verekedősek időnként. Oviban csak be kellett jelenteni, hogy WC-re kell menni, és már futott is, bár néha – a játékban annyira elmerült, hogy – későn ért ki. Sorolni lehetne a mindenki által ismert (ám a felnőttek részéről gyorsan feledésbe merülni látszó) élményeket. Ha szerencséje van, mentálhigiénés szempontból rendezett állapotú tanárhoz, "tyúkanyóhoz" (ezen a honlapon találkoztam valahol a találó kifejezéssel) kerül, ha nem, akkor többesélyes a dolog. Később a helyzet csak fokozódik… A legrosszabb eset, ha a gyerek fél, megviseli a légkör, szorong a különböző okok miatt, belebetegszik a folyamatos feszültségbe. A másik véglet, hogy agresszív lesz, itt éli ki magát a többieken, a tanáron, mert az iskolának nincs eszköze. Miben jobbak a hálózatok? Ők nem feszültek? Ha nekik van megfelelő eszközük, akkor az iskolának miért nincs? A gyerek miért kénytelen tehetetlenül tűrni olyan dolgokat, amelyek kezelésében valójában neki nincsenek eszközei nagyobbacska korában sem? Ne csodálkozzunk, ha a tisztelet helyett gyűlölnek – bennünket, felnőtteket… (folyt. köv.)
Kedves Tibor! Átmentünk a teljes kétségbeesésbe, egyre feketébbre festjük a képet. Biztos, hogy a társadalmi közérzet nagyon rossz, ez áttevődik az iskolába is, de azért a kép ennél lényegesen differenciáltabb. Ha képesek lennének szülők és pedagógusok együtt tenni valamit a jobbítás érdekében ahelyett, hogy egymásra mutogatnak, előbbre tartanánk.
Kedves Juli!
Nem, nem. Én még akkor sem teszem föl a kezem, ha már mindenki megadta magát. A megoldás kulcsa pedig a tanár, az igazgató. Rengeteg a jó példa, csak tessék körülnézni itt, ezen a honlapon. Ha máshol meg tudják oldani, akkor igen is van eszköz, ami működik. Olyan eszköz nincs, ami mindenhol egyformán hat. De olyan sincs, ami ugyanazon a helyen örök érvényű lenne. A köznevelési törvénynek is az a hibája, hogy merev, ahol nem kéne, és ott rugalmas, ahol szintén nem kéne… A kulcs mindenképpen a pedagógus. Azt szinte mindenki azonnal belátja, hogy mentálhigiénés problémákkal nem viselhet valaki fegyvert, nem lehet pilóta, autóbusz vezető, stb, pedagógus viszont úgy tűnik, hogy igen. Vele osztozunk meg gyerekünk nevelésében, pedig a repülőt se közelítenénk meg, ha tapasztaljuk, milyen a pilóta. Tehát keressünk olyan embereket, akik a nevelésre alkalmasak, képezzük ki, fizessük meg őket, biztosítsunk számukra egészséges környezetet. A finnek valahogy megtalálták a bevált utat, és kialakítottak olyan technikákat, amelyek ma is működnek. Apró dolognak látszik, mégsem az. A tanteremben félkörben ülnek a gyerekek, a szemkontaktus eleve a tanárral a legerősebb. Nálunk a széles hátú padtárs mögött nyugodtan lehet bármit tenni. Én is átrendeztem néhány éve az osztályomban a padokat, és bevált… Mindenki átélte legalább egyszer, hogy amíg a táblára ír, háta mögött beindul a sustorgás. Tessék elhelyezni jobbról-balról egy (kis)tükröt, meg sem kell kérdezni, ki mutatott szamárfület… Nem vagyok naiv, vannak kezelhetetlen esetek, közösségek, főleg, ha "készen" sózzák az emberre. Akkor itt más módszert kell bevetni. Rendkívül nagyra becsülöm azokat a kollégákat, akik nagyon nehéz körülmények között dolgoznak, és általában előzetes felkészítés nélkül dobják őket a mély vízbe. A pozitív tapasztalat kevésbé hangos, nagy kár érte, hogy süket fülekre talál. Pedig képesek vagyunk szülők és pedagógusok együtt tenni, még ha közben mutogatunk is egymásra.
Kedves Tibor!
Most jutottunk el arra a napsütötte fennsíkra, amikor tökéletesen egyetértünk. A köznevelési rendszer szemlélete alapjaiban elhibázott, és rontja annak az esélyeit, hogy a valóban hivatásszerető, felkészült pedagógusok kiteljesedjenek, pedig valóban ők lennének a kulcsszereplők A megfelelő módszerekkel is tele van a padlás.
Valóban meg kellene próbálni minél jobban kihangosítani a pozitív tapasztalatokat már csak azért is, hogy erőt és biztatást adjanak azoknak a kollégáknak, akik a nehéz körülmények között is teszik a dolgukat. Erre az erősen megtépázott presztízs miatt is nagy szükség lenne.
A témát folytatjuk. A következő virtuális szülői értekezletről is megjelent az írás a honlapunkon. Mint már korábban említettem: a sorozattal az a célunk, hogy szülők és pedagógusok végre kommunikáljanak, szót értsenek egymással.