2014. június 12. csütörtök, 18:56
A 18 éves, szüzességi fogadalmat tett Phin Lyman és az érzelmek
„Elég biztosan állíthatom: a legtöbb ismerősöm tudja, hogy szűz vagyok” – többek között e szavakkal indította az iskolai újságban megjelent cikkét a 18 éves Phin Lyman, aki egyúttal arra bíztatta hasonló cipőben járó kortársait, hogy ne aggódjanak, nincs miért sietni. A fiatalember írása hamarosan bejárta a brit sajtót, többek között a The Guardian is foglalkozott vele.
Phin Lyman: ”Sokan jönnek hétfőnként úgy iskolába, hogy csak azért hazudnak arról, mit csináltak a hétvégén, hogy beilleszkedjenek.”
Phin Lyman: ”A lot of people come into school on a Monday and lie about what they did at the weekend purely to fit in.” Photograph: Martin Godwin for the Guardian
„Be kell ismernem, hogy kissé régimódian romantikus vagyok, és ez talán részben a keresztény hitemből is fakad” – jegyezte meg Phin nem sokkal később, s ez volt az a pont, ahol sokan abba is hagyták az írás, vagy épp a róla szóló The Guardian cikk olvasását. Nyilván nem csak ez utóbbi kommentelői vonták le azonnal azt az általánosító és előítéletes következtetést, hogy a keresztény Phin erkölcsi prédikációt kíván tartani.
Mindez azért érdekes, mert sem Phin írásában, sem a vele készített interjúban még csak nem is szerepel az erkölcs szó, ahogy álláspontjában sincs semmi kirekesztő. Ellenkezőleg, az erkölcsös vs. erkölcstelen kettőssége helyett egészen más szempontot próbált bevinni a fiatalkori szexről való diskurzusba anélkül, hogy ítélkezni akart volna.
Akkor hát mégis mivel sikerült megsértenie több száz embert, férfit és nőt? Miért reagáltak úgy a hozzászólók, mintha támadva lennének? Talán épp az új szempont az, ami kivágta a biztosítékot. Talán épp az váltotta ki az érzékenységet, hogy Phin összehozta írásában a szexet az érzelmekkel.
Miközben az érzelmi intelligencia fogalma jó ideje szerepel a köztudatban, elég jól látszik, hogy ez a kor nem az érzelmekről szól. A siker, az előbbre-jutás, a karrier élveznek prioritást, az érzelmek, az empátia inkább csak akadályt jelentenek. Meg lehet nézni, hogyan is áll empátia-tekintetében választott vagy kinevezett politikusaink, vezetőink többsége. És fordítva is igaz: ha ki akarsz állni mellőzött, kitaszított embertársaid mellett, akkor kompatibilisnek kell lenned azokkal, akik mellőzik, kitaszítják őket. Nem hivatkozhatsz az érzelmeidre, hanem racionális, materiális alapokon kell érvelned, különben nem vagy vitaképes.
Látszólag nagy kanyar a szextől. Pedig dehogy. Nem véletlenül feszegetik azoknak az embereknek a sajátos szexuális szokásait, akik képtelenek az empátiára, érzelmekre. Másrészt, nem véletlenül alakult ki az a közvélekedés sem, hogy – különösen a férfiaknál -, az érzelmek kimutatása a gyengeség jele. Ehhez képest jön egy 18 éves, szüzességi fogadalmat tett srác, aki azt állítja: a szex egyaránt jelent érzelmi és fizikai kapcsolatot, olyannyira, hogy a szakítás begyógyíthatatlan sebeket hagy maga után. Ez az oka, amiért – szerinte -, nem működik az életvitel-szerű alkalmi szex.
Jól tudjuk – túl a kortársaknak való megfelelésen -, épp azért menekül nem kevés kamasz szexuális kapcsolatba, mert érzelmi pótlékot, megerősítést remél tőle. (Sőt, minden bizonnyal az egyre gyakoribb tini-terhességek hátterében is gyakran ez áll.) Ha ez nem következik be, akkor csalódnak. Csalódásukat, frusztrációjukat tovább vihetik a következő kapcsolatukba. Anélkül azonban, hogy tisztában lennének ezzel, erről ugyanis senki nem beszélget velük. Nem téma. A köztudatban csupán a szexuális tapasztalat megszerzése szerepel, amit –Phin szavaival élve -, a fiúk klisé-szerűen emlegetnek, valahányszor az alkalmi szex pozitív szerepét szeretnék igazolni. Phin szerint, ráadásul, míg a lányok legalább megoszthatják egymással csalódásaikat, a fiúk sokkal nehezebben tudnak megnyilvánulni arról, hogy mennyire fáj nekik a szakítás.
Csupa olyan probléma, amiről szót lehetne, kellene váltani. Ehhez képest, állítja Phin, az iskolai oktatásban a szex témája kimerül az óvszer használatával, tovább erősítve azt a felfogást, hogy a szex nem más, mint fizikai aktus. A szándék nyilván nem ez volt, csakhogy a fertőzésveszélyre fókuszáló iskolai oktatás nem csak, hogy elfeledkezett más aspektusokat is bevonni a szexualitás témakörébe, de sikerült azt még inkább érzelem-mentesítenie.
Igaz, itthon sok esetben még az óvszerig sem jutunk el, olyan szinten nem beszélünk a szexről. Talán mert magunk sem tudunk túllépni az erkölcsös vs. erkölcstelen kettősén. Pedig, ahogy Phin írása is jelzi, lehetne szempontot váltani. Még akkor is, ha az érzelmekkel kapcsolatos témák kibeszélésében legalább annyira csehül állunk, mint a britek.
Pedig, ha beszélnénk róla, akkor talán további következtetésre is juthatnánk, mint Phin, aki semmi mást nem állított, mint hogy: bár nagy a nyomás a fiatalokon, a gyors kaja, gyors szex-féle mentalitás nem mindenkinek jön be. Őket nem kell címkézni, furcsának tartani, siettetni.
Továbbgondolva a Phin által felvetett szempontot, kiderülhetne ugyanis, hogy akár még lehet is helye az erkölcsös-erkölcstelen kettősének akkor, amikor a szex vagy épp a párkapcsolat van terítéken. Igaz, azt nem az alkalmi viszonyok környékén érdemes keresni. A lényeg inkább az, hogyan bánunk a partnerünkkel, annak testével és lelkével. Legyen az a partner alkalmi vagy tartós.
Lévai Julianna
A The Guardian cikke itt olvasható. (Szerző: Joanna Moorhead, 2014. június 7.)
2010 őszéig szerkesztő-újságíróként dolgoztam előbb Komárom-Esztergom megye napilapjánál, a 24 Óránál, majd a tatabányai városi televízió „Itthon” című hetilapjánál. Emellett az MTI-nek is bedolgoztam megyei másodtudósítóként. Újságíróként leginkább a szociális szféra, az egészségügy, a környezetvédelem és az oktatás érdekelt, és érdekel – igaz, már csak olvasóként -, a mai napig. A tanítás váratlanul talált meg, egy alapítványi intézmény vezetőjének kérésére vállaltam el az angol nyelv oktatását, s végül 9 évet töltöttem el az iskolában. Az írás és a tanítás – hol mellék-, hol főállásban –később is jól megfért egymás mellett. 2010 őszén világossá vált, hogy az önkormányzat be akarja zárni a városi televíziót. Jelentkeztem egy munkaközvetítő cégnél, s rövid időn belül sokadmagammal kijutottam Angliába, ahol házi beteggondozóként kezdtem dolgozni. Agykárosodást szenvedett, lebénult, beszélni, enni, inni nem tudó betegek gondozása volt a feladatunk. Egy rövid svájci kitérő után hazajöttem. Jelenleg Tatabányán tanítok helyettesítő angoltanárként szakközép- és szakiskolásokat.
ÉS ELKEZD VISSZALENDÜLNI AZ INGA… (És én attól legalább annyira tartok, mint amikor odafelé lendült.)
Hogy mennyire nehéz ebbe a témába belevágni – és hogy nem csak nekem -, mutatja az is, hogy a Life Network oldaláról egyik napról a másikra levették a kétrészes filmet, a FIATAL VAGYOK, DE SZEXELEK címűt. Ma már nem találom. Aztán meg: körbenézve a NET-en, a korai szex veszélyeire figyelmeztető írások vannak túlnyomó többségben. Talán egyik jelzés sem ok nélkül való…
Eközben bármelyik pornóoldalra lazán be lehet lépni, csak arra kell kattintani, hogy "IGEN, ELMÚLTAM 18 ÉVES". Ha a gondos szülő alkalmazza a "szűrőt", akkor azt a számítógéphez és a NET-hez kiválóan értő gyermeke pillanatok alatt semlegesíti… No, és tessék már nekem megmutatni azt a 10-től akármennyi éves gyereket, aki – ráakadva az oldalra – ne hazudná 18-nak magát…
Biztosan sokan mondják: "a mai gyerekek felvilágosultabbak, a mai szülők sem olyannyira prűdek, mint a mieink – vagy éppen mi magunk – voltak/voltunk … szóval nincs itt semmi gond, csak a világ változik, a szokások változnak, meg az erkölcs is változik: ma az egyszer élünk a "divat" (miért? tán nem így van?) … szóval ez a kor nem az a kor.
A filmben szereplő tinik (14-15 évesek) simán leiskolázták az őket csak-csak féltő anyjukat és az apjukat (akik mellesleg maguk is 15 körül voltak, amikor először, és most is viszonylag gyakran váltogatják partnereiket).
Megvallom, először tetszett a gondolkodásuk, még kicsit irigyeltem is őket:
– Dehogy vagyok belé szerelmes! Ő csak a szexbarátom/szexbarátnőm. Vele csak szexelünk.
– De ha nem vagy szerelmes belé, akkor miért?
– Mert az jó!
"Tulajdonképpen tagadnánk, hogy a szex jó? Akkor mi, felnőttek, minek csináljuk? Végre a kölykök kimondják" – gondoltam.
Szóval nagyon hajlottam arra, hogy a gyerekek mellé álljak: miért is kellene éppen ebben korlátokat állítanunk? Miért akarjuk életkorhoz kötni azt, ami végül is jó dolog; amitől nem lesz semmi bajuk, ha időben és jól felkészítjük őket; és amit úgysem tartanának meg (ez sem mai jelenség, csupán régen kevesebben voltak, és jobban eltitkolták)?!
Csak hát – és ez is eszembe jutott – marhára zavart mindig az óra alatt hokizó fiúk és maszturbáló kislány ijesztően és áthatolhatatlanul bamba tekintete…
És folyamatosan zavart a filmet és a gyerekeket nézve: miért olyan öregek? Miért olyan rideg a tekintetük? Miért olyan rettentően buta az arckifejezésük, miközben némelyikről látom, hogy – különben – értelmes lehet? Miért annyira beszűkült az érdeklődésük éppen abban a korban, amikor az agy kapacitása egyre nagyobb és egyre magasabb szintű tevékenységre képes, csak folyamatosan "etetni" kellene? Miért olyan dühödtek, haragosak, depisek, hiszen még a szüleikkel sem kell megküzdeniük? Végül: ha nekik így jó, akkor miért nem látom őket derűsnek és boldognak? MIÉRT?
Nem tudom, hogy az érzelmek hiánya-e a súlyosabb gond, vagy az, hogy a MÁSIK EMBERT tárgyként kezelik… Legyünk pontosak: a felnőtt világ e téren vajon milyen mintát ad?!
A HVG 2011. decemberi számában jelent meg ez a tudósítás, amely annak ellenére elgondolkodtató, hogy a kutatócsoport vezetője külön fölhívja a figyelmet: " hogy tanulmányuk eredményeit nem lenne szerencsés a kamaszkori absztinencia propagálására használni, mivel a kísérleteket eddig kizárólag hörcsögökön végezték el, és egyáltalán nem biztos, hogy az emberekre is kivetíthető az eredmény."
http://hvg.hu/egeszseg/20111205_kamaszkor_szex_agyfejlodes
Nem tudom a választ. Csak azt tudom, hogy nagyon is kellene a válasz, mert valami veszélyt érzek, ami ott rejtőzködik a korán – szinte gyerekkorban – elkezdett "szexelés" mögött. És az nem a betegségektől, nem a nem kívánt terhességtől való félelem. Valami más, amit nem sikerül néven neveznem. Valami, ami visszaminősít bennünket, embereket a "csupasz majom" szintjére.
A Life Network angol fiatalokkal készítette az interjúkat. Ez senkit ne tévesszen meg. Nálunk is ugyanez a helyzet: egyre fiatalabb korban kezdenek rendszeres nemi életet élni a gyerekek (fiúknál 13-14 év, lányoknál 14-15 év körül, és a tendencia lefelé mutat).
Daniel Marcelli, francia pszichológusprofesszor írásából idézek: "Többé már egyetlen szülő sem álmodik arról, hogy erkölcsi prédikációk mennydörgésével próbálja útját állni a fiatal serdülő ébredező szexualitásának, az ezt kísérő jelenségeknek. Persze léteznek még bizonyos családi csoportok (általában igen konzervatív vallási meggyőződésűek), amelyek görcsösen ragaszkodnak a hagyományos értékekhez és a szexualitás tiltásához (…). Ám ezek a helyzetek mára már marginálissá váltak. Az esetek elsöprő többségében a serdülő első izgalmait a szülők megértése fogadja (…). A XXI. században a szexualitás az emberi lények integráns részévé lett, és a korábbi korszakoktól eltérően nem kelt társadalmi szégyenérzetet. A barátot vagy barátnőt minden további nélkül meghívják a családi asztalhoz anélkül, hogy ez a végleges házastársi pecsétet ütné a kapcsolatukra. A szülők számára az egyetlen megfontolni valót az jelenti, vajon elfogadják-e a partner jelenlétét gyermekük ágyában: az életkor is, a feltételek is családonként változnak. S bár számos család még ellenáll, fenntartva ezt a nemzedékek közötti utolsó sorompót, addig egyáltalán nem megy kivételszámba, hogy tizenhat-tizenhét éves kortól, vagy akár még annál is korábban a "kis párok" megtelepednek úgyszólván házastársi kötelékben a szülői ház fedele alatt (…). Így csak az marad kérdéses, vajon miért tűnik annyi serdülő mérsékelten elégedettnek azzal, ami oly sok korábbi nemzedék számára a felszabadulás jelképének számított." (Mi újság a szülők/serdülők viszonyban, Fordulópont 62. 72-73. o.)
Julinak (és – persze – nemcsak Julinak):
Két család általad idézett problémáját láttam közelebbről. (Milyen érdekes: mindkét családba a kislány – valóban kislány, 15 éves – próbált betelepedni, illetve telepedett be.)
Az egyik család igen jól szituált család, nagy házzal, a fiúnak (18) az alagsorban volt külön lakosztálya… A kislányt véletlenül fedezték fel: "Foglalt!" – szólt ki a reggeli zuhanyozáshoz készülő anyukának, aki simán paff lett. Majd az ifjak megjelentek a reggelinél, amikor is a kislány megkérdezte: "És kakaó nincs?"… És akkor Béla barátom agya felrobbant, és a kislányt kihajította. A fia is haragosan elrohant… Két nap múlva megbeszélték a szabályokat. Szigorúak voltak, de betarthatóak. A kapcsolat pár hónapig tartott, a kislánnyal nem találkoztak többet.
A 2. eset nehezebb volt. Az anyuka takarításból tartotta fenn a hitelre vett lakást, és az akkor még tanuló nagyfiút, és az általános iskolás felső tagozatos kisebbet. A kislány két bőrönddel érkezett, egy szóval nem kérdezte, hogy Zsuzsa befogadja-e, mi a véleménye erről. Zsuzsa meglepődött, de mindaddig hagyta, amíg…egyszerűen már nem volt képes eltartani három gyereket. A lány szülei – amikor szólt erről – lerázták a problémát: "Kérte valaki, hogy fogadd be őket?" Iszonyú feszültségek között éltek négy-öt hónapi, míg végül Zsuzsi valami miatt végképp begurult, és keresetlen szavakkal kirúgta a kislányt.
Szóval, ez sem olyan nagyon egyszerű.
Igen, Hédi! Gyakori gond, hogy a felnőtteket megillető jogokkal nem jár együtt a felnőtt felelősségtudat és felelősségvállalás. Maradok gyerekstátuszban, a szülő kötelessége, hogy gondoskodjon rólam, ugyanakkor beépítek egy új embert a családba anélkül, hogy átgondolnám: milyen változásokkal jár ez a család egésze számára. A kérdés valóban bonyolultabb annál, mint amilyennek látszik. És nem is csupán (sőt nem is első sorban) a szex miatt.
Ez egy olyan érem, amelynek nagyon sok oldala van (nem is érdemes annak nevezni).
A sok-sok irodalmi mű, szerelmes vers, romantikus regény, film után az ember azt gondolná, hogy gyermekei kapnak elég példát ahhoz, hogy kellemes élményeken keresztül szerezzenek szexuális tapasztalatokat (is).
A szülői példa nem terjed ki minden intim részletre (bár bűnügyi szakemberek előtt nem ismeretlen, hogy vannak kapcsolatok, ahol a gyerek előtt, sőt a kiskorú kényszerítésével "zajlik az élet"), a körítés, apa-anya napi torzsalkodása pedig pláne nem segíti a pozitív érzelmek alakulását.
Néha irigylem a fiatalokat, máskor arra gondolok, hogy nagyon utálnék gyerek, sőt ifjú felnőtt lenni. Valóban nagy a nyomás és nincs is mindig azonnal használható módszer egy-egy váratlanul megjelenő jelenség kezelésére. Ha van kéznél óvszer, akkor nem is probléma az érzelem nélküli kapcsolat?
Én azt gondolom, hogy talpára kellene állítani a dolgokat és előbb értelmileg, érzelmileg, testileg szükséges eljutni olyan szintre, hogy az óvszer kérdésre is sor kerüljön. Sok mindentől függ, hogy ezt a szintet ki, mikor éri el. A testi érettség feltűnően felgyorsult a 30-40 évvel ezelőttihez képest, a többi területen azonban sok a fehér folt.
Megdöbbentő, hogy olyan pedagógusok is a pályán maradhatnak, akik a serdülő fiúk – esetenként agresszív – érdeklődését is elfogadhatónak, természetesnek tartják és az a lány a deviáns, aki riadt szemekkel várja, hogy mikor kapják őt közre a folyosón, vagy az osztályteremben, öltözőben. A szülő sokszor nem is sejti, hogy gyermeke mit él át az iskolai környezetben.
Ha a szülő "felfújja az ügyet", a gyerekből áruló lesz, aminek megítélése súlyosabb következményekkel fenyeget, mint a megalázás elviselése, a pedagógus pedig széttárja a kezét, mondván, hogy ő eszköztelen, nem tud mit tenni. Amikor a szülő jelzi, hogy a tankötelezettség talán nem azt jelenti, hogy a szülő olyan helyre kényszerül – büntetés terhe mellett – beadni a gyerekét, ahol a biztonságát nem tudják szavatolni, akkor azonnal jön a hárítás, a levegő után kapkodás. Hogyan merészel valaki egy közfeladatot ellátó személlyel szemben véleményt nyilvánítani, nem tetszését kifejezni, nem tisztelni?
Elkanyarodtam volna a szexualitástól? Nem, Freud óta tudjuk, hogy miről van szó. A családunkban nem jelent meg sem barát, sem barátnő hívatlanul, váratlanul, bár előfordult, hogy mi magunk ajánlottunk fel néhány napos menedéket válófélben lévő szülők villongásai elől menekülő osztálytárs számára…