Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2015. március 24. kedd, 13:00

Ez történt a Digitális nemzedék 2015 konferencián

Kozmaköltészet – Friss Forgácsok1

Mikor 2010 májusában állásinterjúra érkeztem a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolába (ebben az évben diplomáztam a Pázmány magyar-német tanári szakán), az aulában megcsodálhattam a végzősök vizsgamunka-kiállítását. Az egyedi tervezésű, szép fabútorokat. Arra gondoltam, vagy talán meg sem fogalmazódott bennem, csak éreztem, jó lenne itt tanítani. Talán itt lenne esélyem arra, hogy a diákok „formálandó anyagként” tekintsenek a nyelvre is. Titkos vágyam volt, hogy hasonló hangulatú óráim legyenek (na jó, legalább megközelítőleg és időnként), mint Lackfi Jánosnak és Vörös Istvánnak, akikhez kreatív írásra jártunk az egyetemen. Ezekre az órákra akkor is bejártunk, ha nem volt „névsor”, és sosem vártuk a végét, nem, azt vártuk, hogy legyen megint. Mert „belülről” ismerkedtünk a költészettel, és úgy tanultunk, ahogy egyébként szerintem mindent tanulni kellene – örömmel.

Egy bölcsészlány álmai és a valóság… Eleinte nem voltam benne biztos, hogy találkozni fognak. 2010 szeptemberében kezdtem magyart tanítani. A srácoknál nem volt szöveggyűjtemény. Meg nem is figyeltek különösebben. Viszont telefonoztak. Állandóan telefonoztak.

Először csak zárt Facebook-csoportokat hoztam létre, mert, amit a táblára felírtam, az nem igazán jutott el hozzájuk, gondoltam, hátha majd így. A (meglehetősen reménytelen) házi feladatok helyett egy idő után elkezdtem feltenni azokat a szövegeket, melyeket az órákon írtak. Mert arra viszonylag hamar kaphatóak lettek. Először szlengre „fordítottunk” klasszikusokat. Vagyis inkább ők, nagyon sok új kifejezést tanultam tőlük. Az akkor 9. osztályos Sallai Alex „Hamlet-mónológja” aztán annyi lájkot kapott, hogy arra gondoltam, „kinyitjuk” a dolgot, és létre hozok egy nyitott csoportot, hadd kapcsolódjon be minden, szövegírásra fogékony diák, és hadd legyen egy „virtuális szöveggyűjteményünk” – hiszen egy ilyen csoportban lehetőség van a dokumentumok mentésére is. Így lett a „Kozmaköltészet – Friss Forgácsok”, még 2012-ben:

A szöveg egyébként, ami a diákoknál először komolyabb sikert aratott, így szól (- hála a csoport dokumentumainak, vissza tudtam keresni, különben kizárt, hogy még meglenne):

Sallai Alex: Shakespeare után szabadon:


Lenni vagy nem lenni, ez itt a vaker,
Akkor jó az ember, ha tűri, mint egy fater.
Cinkjei minden cuccát megszüntetni stukkerral,
Egy álom se rendelkezik ilyen dzsukellal.
Szíve keserű, mint az egyhetes káposzta,
Rázkódásaival az epilepsziát rám hozta.
Van egy célom, ezt kéri fönt a nagytesó,
Megmurdelni, beájulni és összeesni, mint egy régi Peugeot.
Talán flesselni, csak ez a para,
Beállva nincs gond, csak finomabb a kaja.
Ha lerázzuk ezt a földi trét
Eszünkbe juthat egy földi rét
A nyomorékokat hosszan élteti,
Ki lenne rusnya, vén, ezt senki se kérheti.
Sunyik revansot vesznek, nagyképű forma dölyfét,
Gyűlölt exe hülyesége, pör-halasztott kölykét.
A hivatal keménykedései, adózhatnak az emberek
S sípcsontrúgást, amivel, nagyzolnak a gengszterek.
Ha megpunnyadna egy bicska miatt, ki akarna manuskodni,
Izzadva meg büdösen kinek van kedve tanúskodni?
Ha parázásunk miatt nem jönnek a turisták,
Kedvünk ne csesszük el, pakold,itt egy krumpliszsák.
Jelen van a genya, mint egy anonimnak, lazán belekötni,
Lehet, hogy én gyáva leszek, de nem fogok a szájába beleköpni

Hogy beinduljon, először írtam egy körüzenetet olyan diákjaimnak, akikről már tudtam, hogy kissé „fertőzöttek”, hogy segítsenek beindítani az oldalt. Tegyenek fel saját vagy egyszerűen csak kedvelt szövegeket, a költészethez valami módon kapcsolódó videókat, képeket, bármit. És persze hívjanak meg új tagokat. Hamarosan egész sokan bekapcsolódtak, olyanok is, akiket nem tanítok.

A csoport a Kozmában egyébként már régebb óta működő „irodalmi kávéház” „forgalmát” is jelentősen fellendítette – évente kétszer-háromszor rendezünk kollégáimmal egy délutánt, mikor összegyűlnek a szövegalkotó diákok és tanárok. Van zene, tánc, szövegfelolvasás, sőt, egy ideje – igen – „sztár-vendég”.

Még facebook-on írtam Lackfi Jánosnak 2013-ban, hogy nem kapcsolódna-e legalább virtuálisan a csoporthoz. Mégis csak „menő” lenne, ha lenne köztünk egy Igazi Költő… Hittem is meg nem is, hogy válaszolni fog, nem reméltem, hogy egyáltalán emlékszik még rám a sok-sok volt tanítványa közül. De az én szeretett Mesterem azonnal válaszolt, csatlakozott a csoporthoz, sőt, még posztolt is időnként, egyszer még a kozmások szövegét is átírta:

Menyhárt Mátyás, Barabás Csongor, Sallai Alexander:

A faszerkezet összeillesztése

(stílusgyakorlat – ismeretterjesztő stílus)

A művelet a fa legyalulásával, megtisztításával kezdődik – hogy minden simán menjen. Egy jellegzetes mozdulatsorral előkészítjük a megmunkáláshoz. Ha szép lassan csináljuk, akkor elkerülhetjük a fölösleges tennivalókat. Lényegében a faanyag nedvessége határozza meg a művelet sebességét, ráadásul a merev anyaggal biztosabb munkát végezhetünk. Csak akkor helyezhetjük be az imént említett faanyagot, ha a rés nagysága megfelelő. Miután néhányszor belepróbáltuk a faanyagot, az arra enged következtetni, hogy a rés megfelelő, beleengedhető az enyv. A rés körüli enyvet eltávolítjuk, ezek után 10 – 20 perces szünetet illik tartani. A jó munka elvégzésével a munkavállaló és a megrendelő is boldogan távozik.

Lackfi János átdolgozása:


Tisztítod a fát, apafej, és gyalulod, mint állat,
minden simán megy, ne parázz, egy Isten se jobb nálad!
Kajakra előkészítjük az alapos megmunkálást,
ha szépen, lassan dolgozol, nem olyan, mint a hányás.
A faanyag nedvességétől függ a művelet sebessége,
merev anyaggal jobban megy – mire gondoltál, hé, te?
A faanyag csak akkor illik pontosan a résbe,
ha a szakikám előtte pöpecül kivéste.
A faanyagot próbáljuk be illesztés előtt párszor,
s beengedhetjük az enyvet, ha már tutira bepásszol.
Távolítsuk el gondosan a rés körüli enyvet,
ezek után a csókák tíz-húsz percet pihennek…
Ha jó a munka, nyomd a denszet s a megrendelő pucsít,
tolja a lét, és a tetejébe ad egy nagy ötös pacsit!

Ezen annyira felbátorodtam, hogy vettem egy nagy levegőt, és meghívtam Jánost a 2014 novemberében megrendezett irodalmi kávéházra. Mentegetőztem, hogy nem tudunk fizetni, meg így, úgy, közben már szinte megbántam, hogy hogy is jutott eszembe egy ilyen merész ötlet – de szerencse, hogy eszembe jutott, mert tényleg eljött!!! Sőt! Nem hittem, hogy lehet fokozni, de az első alkalom annyira megtetszett neki, hogy azóta mindegyik irodalmi kávéházra eljött, és elvileg remélhetjük, hogy a jövőben is megtisztel minket.

Ezekről az alkalmakról néhány videó is megtekinthető – diákok vették fel a mobiljukkal, szóval a minőség nem az igazi, de valami csak „átjön”:






Mostanra már egyébként nem „csupán” Lackfi János az egyetlen „híresség” a csoportban. A „slam poetry” szintén fontos része a kozmás „irodalmi életnek” – a műfaj nagyon inspirálóan hat a tanítványaim egy jelentős részére. Emiatt még 2013-ban Pion Istvánnal vettem fel a kapcsolatot, szintén Facebookon, mert személyesen nem ismertük egymást, de „amúgy” évfolyamtársak voltunk a Pázmányon, gondoltam, hátha… Először azért írtam neki, hogy legyen kedves, küldjön nekem pár tanulmányt a műfaj hátteréről, hogy mégse a wikipédiáról állítsam össze az érettségi tételt. István nagyon készséges volt, kérésemre hamarosan csatlakozott a csoporthoz is.

Aztán jött a 2014-es Pilvaker, melyre elmentünk a diákokkal, de nagy csalódást jelentett, hogy a slammereket az utolsó pillanatban „kicenzúrázták”. Írtam Istvánnak, hogy ez milyen rosszul érintett minket. Ő annyira a szívére vette a dolgot (bár természetesen nem tehetett a dologról), hogy 2014 májusában eljött hozzánk személyesen, sőt, jött vele még Csider István, Kemény Zsófi és Simon Márton is, és tartottak nekünk egy felejthetetlen slam-délutánt. Azóta persze ők is csatlakoztak a csoporthoz. Horváth Kristóf akkor nem tudott jönni, de 2014 őszén ő is ellátogatott hozzánk, slam-work shop-ot tartani az érdeklődő diákoknak. Valami lehet itt a levegőben, mert neki is annyira rokonszenves lett a dolog, hogy idén áprilisban újra eljön hozzánk. Természetesen most már ő is „virtuális Kozmaköltő”.

Egyébként pedig a „kozmaköltők” hétről hétre küldtek szövegeket a Klubrádió 2014 őszén induló, „Hátaztán” című, „slam poetry-műsorába”, melynek állandó rovata volt a „Vándorszöveg”: tíz megadott szó felhasználásával, megadott témára kellett szöveget írni. (Szerencsére újra indult!) A diákok aktivitásában a műsor szerkesztői is láthattak fantáziát, mert az egyik műsorból felhívtak minket, és készült egy rövid interjú a kozmaköltőkről.

A csoport életében szintén fontos állomás volt, hogy Kukorelly Endrével is megismerkedtem, akinek csatlakoztam a Kortárs magyar irodalom a közoktatásban nevű csoportjához a Facebookon.

Kukorelly Endre 2014 decemberében megosztotta ebben a csoportban egy cikkemet, amit a kozmás irodalomtanításról írtam – ezek után nagyon sok „külsős” is csatlakozott hozzánk. Már nemcsak kozmás diákok, de más iskolák tanulói, sőt, néhány egyetemista is posztolja időnként a szövegeit.

Itt tartunk most..

Sulyok Blanka

„A Digitális nemzedék konferencián muzsikált és táncolt ma csapatunk, ahol egykori egyetemi szaktársam, majd kollégám, a fanyűvő tanoncokat rím- és dallamfaragásra is motiváló Sulyok Blanka is előadott (a zenekarban pedig énekelt és hegedült). Saját dalt, illetve roma és magyar folkot játszottunk jazzes-swinges ízekkel.” (Nádudvari Péter)

1Sulyok Blanka a Hidak – Kultúraközvetítés a magyartanításban című szekcióban mutatkozott be.

Egy üzenet

  1. Juli szerint:

    Itt a konferencián való szereplés videója:
    https://www.youtube.com/watch?v=mwpmR_MQH_o&feature=youtu.be, Sulyok Blanka: http://bit.ly/1GKDCRa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep