„Iskolai szünet ide, szabadság oda, feladat van…”

Időről időre felvetődik a táborok gondolata. A nyári táboroké. Gyerekeknek. Nem egyszerű dolog megmondani, hogy mit nevezzünk tábornak az ő szempontjukból. Ahogy azt is egyre nehezebb, hogy mit nevezzünk szabadságnak a szüleik életében.

Adott az iskolai szünet, két és fél hónap, 77 nap hosszúságban, egy darabban, nyaranként. Az aprajáról – télen és tavasszal – most szó se essék. És adatott a szülők számára szabadság. Tudod, most arról beszélek, amikor nem kell bemenni a munkahelyükre. A többiről majd egyszer máskor. Két szülő esetében ez majdnem lefedi a 11 hetet, ha egyetlen napot nem vesznek ki közösen. Hogy együtt lehessen a család. Mi azonban tekintsük családnak azt is, ha egy szülő igyekszik gondját viselni gyermekeinek. Együtt vannak persze mindennap. Egy bázisról indul mindenki a maga feladatait intézni, s egy helyre tér meg munkája végeztével. Ezt azonban mégse együtt töltött minőségi idő, bár a család közös ideje.

Így aztán iskolai szünet ide, szabadság oda, feladat van. A gyereket vagy gyerekeket, míg magukra vagy egymásra vigyázni nem tudnak, felügyelet alá kell helyezni. Nyáron is, legalább a 77 nap egy részére vélhetően nem a szülők felügyelete alá. Nagyszülők. Nagyszülők? Ne röhögtess! A 65 éves nyugdíjkorhatár mellett? Mire nagyi nyugdíjas lesz, az unoka elballag. Meg aztán végigdolgozta az életét. Nem lehetetlen, hogy most ő is pihenne, és maga szeretne dönteni arról, mennyit tölt az unokák felügyeletével. De hisz az nem munka, hanem öröm. Meglátjuk. Hol igen, hol nem, mikor igen, mikor nem. Kérdezd meg a pedagógusokat a tanév 175. munkanapja környékén!

Továbbra is itt a feladat, hogy a gyerek nyáron legalább felügyelet alatt legyen. Mondjuk program sem ártana neki. Tábor persze az úszó-, a lovagló-, a vitorlás- és a tenisztábor is – ott nem csak felügyelet van, de még élményekkel is feltöltődhet a következő tanév előtt. Nem is kerül sokba: két testvér az egyik szülő egy havi fizetéséből simán eltölthet ott két, esetleg három hetet. Egyik szülő? Teljes fizetés? Úgy tűnik, ez sem a megoldás. Legalábbis nem mindenkinek.

Mit tehetünk? Tehetünk-e valamit azokért a gyerekekért, akiknek a szülei vagy szülője nem tud ennyit szánni a gyerekei nyarára, nyaralására? Persze. Van napközis tábor – a városokban. Senkit nem hagyunk az út szélén: van az árokpart, a víztározó, az EU-s pénzből épült játszótér – falun, igaz, a felügyelet ott már hibádzik. Mi kell még? Nem tudom. Azon gondolkodom, hogy lesz ebből élmény? Töltekezés az idő eltöltésén túl. Mert azt már Csiperke úrtól is tudjuk, hogy az időt nem kell múlatni, múlik az magától.

Tavaly jártam egy táborban, itt, a fővárosban. Egy lakótelepi iskola aulája, tornaterme, ebédlője és udvara adta a teret. Nem, inkább csak a bázist. Ide érkezve a bejelentkezés után azonnal láthatták a kölkök, milyen programok várják őket az elkövetkező napokban, mire lehet jelentkezni, mire kell esetleg ezt-azt (napsapka, hátibatyu az élelmiszercsomagnak) magukkal hozni. Uszoda mindennap elérhető volt – bár nem egyszerre a teljes létszámnak. Minden héten lehetett tervezgetni, melyik programra megy majd a gyerek, melyiket hagyja ki. Kirándulás busszal – többfelé az agglomerációban, sőt azon messze túl. Belépőjegyet igénylő múzeumi és egyéb programok. Előfordult, hogy a tábor területére érkeztek a szórakoztatásukra csoportok. Mibe került ez a szülőknek? Az étkezésért fizettek, a többit – utazást, programok költségét – állta a kerület önkormányzata.

A szülő dolgozott, a gyereket pedig nem csupán felügyeltük, hanem olyan sokszínű programról gondoskodott számukra a szervező és a költségeket álló önkormányzat, amit az ő családjaik közül kevesen tudtak volna kifizetni, némely esetben akár megszervezni se.

Túl rózsaszín? Nem hiszem. Volt néha kicsit összemorgás, ereszd el a haját, mert irgum-burgum, de nem volt vasfegyelem, sorakozó, tábornyitás és zárás. Valahogy mégis mindenki, a legkisebbek is, tudták kihez, hova forduljanak, ha gondjuk akadt. Megtalálták az ebédet és a játékkölcsönzőt. Visszahozták, amit kivittek. Egyszer még a mentő is tiszteletét tette a táborban: az egyik gyermek kiöntött vizet igyekezett feltörölni, és olyan „jól állt” kezében a felmosó rúdja, hogy hason döfte magát. Szerencsére kiderült, hogy komoly baja nem esett. A táborban pedig nem keletkezett biztonsági rendszabály, hogy gyermek felmosórudat 10 méteren belül nem közelíthet meg.

A szabályok egyszerűek, átláthatóak és kevesek voltak. Azt a keveset igyekeztünk, mi, névvel kitűzőzött felnőttek betartatni. Úgy, hogy ettől se gyerek, se felnőtt ne érezze magát börtönben.

Ha a kormány ilyen táborokra gondolna, ahol értelmes programokra juthatnának el gyerekek, mert állná a cechet a fenntartó, ahol a pedagógusok önként dönthetnének arról, hogy részt vesznek-e a munkában, ha… akkor a nyári táborok gondolata nem lenne elvetendő.

Ha. Akkor. Mint Kispesten.

Szabó Anna

A kép forrása: http://www.funside.hu/funside-budapest-2016-legjobb-kepeink/