Szabó Ildikó

Eligazodás a társadalomban, a világban

Politikai szocializáció – jelenismereti vizsgálatok 5.

Csoportos beszélgetés

A módszerről

A tanárok és diákok kapcsolatában a csoportos beszélgetéseknek nagy jelentőségük van. Ezt az alapvető módszert nem lehet elégszer újra felfedezni.

Közhely, hogy minden kommunikáció tárgyává tehető. Úgy gondolom azonban, hogy a magyar társadalomban nincs hagyománya a kommunikációs kultúrának. A hivatásos kommunikátorok (így a pedagógusok is) a valóságban nagyon sok témáról nem mernek nyíltan beszélgetni, és amennyiben mégis ezt teszik, úgy nagyon sokszor nem tudnak mit kezdeni a sajátjukéitól eltérő véleményekkel.

A kommunikáció az ember alapvető szükségletei közé tartozik. Lehetőséget kínál arra, hogy személyiségünket megmutassuk másoknak. A kommunikáció módszerei tudatosan elsajátíthatók, stílusa személyiségünkhöz igazítható. Kommunikálni jó.

Miről lehet beszélgetni? Mindenről. Tematikus felsorolást nem szabad és nem is érdemes adni. A csoportos beszélgetések szépsége és izgalma abban van, hogy témáit nem lehet kívülről és felülről rákényszeríteni egyik csoportra sem. A tanár megfigyelései és a rendelkezésére álló jelenismereti módszerek segítségével pontosan fogja tudni, hogy mi foglalkoztatja diákjait, és mik azok a témák, amelyekről érdemes beszélgetni; hogy milyen morális kérdések vetődnek fel az adott csoportban; hogy mik azok a reakciók, amelyeket egy-egy esemény vagy jelenség kiváltott a gyerekekből. A jó kapcsolatban a tanulók maguk is megfogalmazzák igényeiket.

Ahhoz, hogy egy témáról jó beszélgetés kerekedjék, szükséges, hogy a tanár maradéktalanul tisztelje diákjai személyiségét. Ki kell tudnia fejezni, hogy mások véleménye nagyon érdekli. Nem árt, ha a beszélgetés levezetéséhez kellő rugalmassággal rendelkezik, és persze, ha az emberről és a társadalomról is sokat tud. Elengedhetetlen a vita vezetőjének megfelelő lélektani felkészültsége. Előzetesen végig kell gondolnia saját álláspontját a beszélgetés témájával kapcsolatban. Ez nem csupán intellektuális felkészülést jelent, hanem annak a tisztázását is, hogy mennyire érdekli őt az adott téma. Számot kell vetnie avval is, hogy milyen következményei lehetnek az ő véleménynyilvánításának. S bár saját értékrendjének hiteles képviseletét is el kell látnia, ez csak olyan formában történhet, hogy ne sértse a többiek érzékenységét, emberi méltóságát, etnikai, szociális és politikai identitását.

Egy csoportos beszélgetésre fel lehet készülni, témájáról előre el lehet olvasni sok mindent, de lefolyását nem lehet teljesen megtervezni. Kimenetele, iránya, tartalma, kollektív élménnyé válásának esélye nagy mértékben függ az ott elhangzó véleményektől, a kibontakozó vitáktól, a felbukkanó és megválaszolást igénylő kérdésektől, az előhívott személyes élményektől. Attól tehát, hogy az osztály hová „viszi el” a beszélgetést. éppen ezért a beszélgetés néha szétfeszíti a rendelkezésre álló idő kereteit. Ettől azonban nem kell félni. Egy jó vita folytatható később is vagy iskolán kívül is.
A tudatosan folytatott iskolai csoportos beszélgetések előnyei a következők:

• Felszínre hozzák azokat a kérdéseket, amelyek a diákokat foglalkoztatják.
• Segítségükkel be lehet emelni az iskola világába olyan témákat is, amelyek kívül esnek a tantárgyi kereteken.
• Természetes lehetőséget kínálnak arra, hogy a gyerekek „kibeszéljék” magukat: kielégítsék kommunikációs szükségleteiket, anélkül, hogy külső kényszereknek, „muszájoknak” vetnék magukat alá.
• A csoportos beszélgetés az iskolai, illetve az osztálybeli hierarchiától eltérő értékrenden alapul. Nem feltétlenül az mond érdekes, elgondolkodtató, eredeti gondolatokat, aki az egyik vagy a másik szaktárgyból a legjobb. A csoportos beszélgetések értékrendje egyenlővé teszi azokat a gyerekeket, akiket az iskola ilyen vagy olyan szempontból rangsorol. Nincs osztályzat vagy értékelés és nincs tanulás. A csoportos beszélgetés egyenlősége azon az előzetes feltételezésen alapul, hogy minden vélemény egyformán érdekes lehet, függetlenül attól, hogy elfogadjuk-e vagy nem. Ebből a szempontból a tanár véleménye is egyenrangú tanítványaiéval, bár ő az, aki vezeti a beszélgetést.
• A csoportos beszélgetések alkalmasak arra, hogy levezessék a tanulókban és a pedagógusban felgyülemlett feszültségeket. Kevésbé ismert, hogy a szemtől-szembe kommunikációnak feszültségoldó hatása van. (Talán közismertebb a harmadik személlyel való kommunikáció feszültségoldó hatása.) Ha valaki egy hierarchiában fölöttünk van, vagy több hatalommal rendelkezik, mint mi, különösen nehezen szánjuk magunkat rá, hogy vele kapcsolatos problémáinkat akár vele, akár mással elemző módon beszéljük meg.
• A csoportos beszélgetések egyenrangúsága kiválóan alkalmas arra, hogy résztvevők tanulják az egyenrangúságot. Az emberi mivoltukban, véleményformálási jogukban egyenrangú felek pedig a hierarchikus konfliktusok kezelésében is használható tudásra tesznek szert. Konfrontáció helyett kooperálnak: a konfliktusok hatalmi kezelése helyett előnyben részesítik a kölcsönös érdekek belátásán alapuló kezelési módokat.
• A csoportos beszélgetéseknek személyiségépítő hatásuk van. Résztvevőit önmaguk fontosságának az élményéhez juttatják. A véleményét éppen elmondó a figyelem középpontjába kerül. Erre mindenkinek szüksége van. Azoknak pedig, akiket máskor nem szoktak meghallgatni egyedülálló alkalom arra, hogy úgy érezzék: ugyanannyit érnek, mint mások.
• Ha valaki hozzászokik ahhoz, hogy véleményét meghallgassák, énképe pozitív vonásokkal gyarapodik. Viselkedését ösztönösen hozzáigazítja ahhoz a kedvező képhez, amilyennek ezekben a helyzetekben látja magát. Méltó akar lenni hozzá, megtanulja kívülről látni és kontrollálni magát, és erőfeszítéseket tesz, hogy fenntartsa ezt a képet. Úgy érzi, van mit vesztenie.
• A csoportos beszélgetések nagy mértékben fejlesztik a verbális kultúrát és a gondolkodási készséget. Aki hozzászokik ahhoz, hogy véleményt formáljon az élet különböző dolgairól, a magáéinak fogja érezni a világnak mindazokat a szegleteit, amelyekhez köze lehet: az iskolát, lakóhelyét, társadalmát.
• A csoportos beszélgetés a parlamenti demokrácia játékszabályaira épül. Megtanítja résztvevőit a különböző vélemények tolerálására és a másik iránti figyelemre.

A módszer alkalmazása

A csoportos beszélgetésben nagyon fontos, hogy mindenki lásson mindenkit, és hogy mindenki a beszélgetés egyenrangú résztvevőjének érezze magát. Ezért jó, ha a diákok körben ülnek. Az sem baj, ha ehhez át kell rendezniük a termet. Legalább ünnepi, várakozással teli pillanatokkal készülődnek a beszélgetésre.

A játékszabályokat érdemes közösen kialakítani (például a hozzászólások időtartamának megkötése, annak leszögezése, hogy nem vágnak az éppen beszélő szavába, hogy hozzászólásuk lehetőleg kapcsolódjon az előzményekhez stb.)

A csoportos beszélgetés során meg kell oldani azt a problémát, hogy egy-egy véleményhez többen is hozzá akarnak szólni. Mire azonban rájuk kerülne a sor, addigra újabb gondolatok hangzanak el, amelyek újabb ösztönzéseket jelentenek másoknak arra, hogy ők is kifejtsék álláspontjukat. Mi ezen a problémán úgy segítettünk, hogy egy önkéntes jelentkezőt megkértünk arra, hogy legyen a jegyző. Ő írja fel a jelentkezők nevét a táblára egymás alá, és ha valaki szót kap, kihúzza a nevét. Mivel így mindenki biztos lehet benne, hogy szóhoz jut, türelmesen végig hallgatja az éppen beszélőt. Gyakran megfigyeltük, hogy a gyerekek éppen csak „bejelentkeztek” egy kis kézfeltartással és némi metakommunikációval a jegyzőnél, aztán, miután az felírta nevüket, teljes figyelemmel követték a beszélgetést. A jelentkezési sorrendből adódó hátrányokon úgy segítettek, hogy jelezték: kihez kapcsolódnak mondanivalójukkal. Természetesen a jegyző is jelezheti, ha hozzá akar valamihez szólni. Ilyenkor felírja a saját nevét is.

A csoportos beszélgetéseken a részvétel önkéntes. Akit nem érdekel a téma, foglalkozhat mással: olvashat, írhat vagy éppen haza mehet, ha már nincs több órája. A beszélgetésben való részvételre a legösztönzőbben a téma érdekessége, a korábbi beszélgetések élménye, a tanár személyisége tud hatni. Ha érdekes a beszélgetés, úgyis bekapcsolódnak azok, akik addig mást csináltak. A jó vitavezető persze, tudja, mit kell tennie, ha a beszélgetés „leül”. Ilyenkor lehet exponálni jellegzetes véleményeket, amelyekkel valószínűleg nem mindenki ért egyet; felidézni olvasmányélményeket; hivatkozni a médiumok közlésére; szóba hozni személyes tapasztalatokat és feltenni jó kérdéseket.

A beszélgetéseknek utóéletük van. Rendszerint még folytatódnak akkor is, amikor formálisan befejeződtek. A beszélgetés jó hírénél nincs jobb motiváció a részvételre.

Minden vélemény egyformán fontos, akkor is, ha a tanár személy szerint nem ért vele egyet. A vitavezető a hozzászólásokat ne minősítse. Ne vesse ezeket össze vélt (vagy esetleg valódi) hivatalos álláspontokkal. Érvényesítse mindvégig az elvet: mindenki véleménye egyenértékű, egyformán fontos. Azt mondhatjuk, hogy „ez is egy lehetséges vélemény”, de azt nem, hogy „ez ostobaság”. Érdemes élni azokkal a vitavezetői eszközökkel, amelyek elősegítik, hogy a „hivatalosnak” tekintett álláspontokkal szögesen ellentétes gondolatok, értékek, vélemények is nyugodtan megfogalmazódjanak. Vannak olyan hozzászólások, amelyekre elég csak egy metakommunikatív jelzés, a megszólalás lehetőségének biztosítása, míg mások kiválthatják a vitavezető elismerő visszajelzését: azt, hogy érdekesnek, fontosnak, jellegzetesnek, vitára ingerlőnek, gondolatgazdagnak, okos megfigyeléseken alapulónak stb. tartja az éppen elhangzottakat. Míg a negatív minősítések elveszik a gyerekek kedvét attól, hogy nyilvánosan is meg merjék fogalmazni gondolataikat, a dicséretek nyomán elrendezhetik tapasztalataikat, eljuthatnak általános összefüggések felismeréséhez, tudatosodhat bennük saját álláspontjuk, Tapasztalataink szerint a beszélgetések fonala mindig abba az irányba gurul, amilyen irányba mutat az a vélemény, amelyet a vitavezető személyesen is nyomatékosít. Ez természetesen nem csak egyetértőleg történhet, hanem úgy is, hogy ha ellenvéleményeket provokál.

Szükségtelen a nyelvhelyességbeli, kifejezés- és kiejtésbeli stb. hibákat direkt módon javítani (legfeljebb megismételhetjük a mondatot helyesen), hiszen ez elveheti a magukat nehezen kifejezők, a gátlásosak kedvét és bátorságát a beszélgetésben való részvételtől.

A csoportos beszélgetés levezetése felkészültséget igényel. Végig kell gondolnunk saját álláspontunkat a beszélgetés témájáról. Ez egyrészt intellektuális felkészülést jelent, másrészt pedig annak tisztázását jelenti, hogy mennyire érdekel bennünket a téma. Számot kell vetni a tanári véleménynyilvánítás lehetséges következményeivel is. A csoportos beszélgetésekhez a vitavezető értékrendje, gondolatai és véleményei is hozzátartoznak. Ezek azonban nem sérthetik senki érzékenységét, azaz emberi méltóságát, vallási, etnikai, szociális és politikai identitását.

Példa a csoportos interjúra

Szabó Ildikó: Mire gondoltok, amikor azt a szót halljátok, hogy politika?

Antónia: Nekem az ország kormányzása jut az eszembe.

Zita: Nekem mindenféle száraz dolgok jutnak eszembe. És nem érzésekkel teliek. Végül is nekem rokonszenves a politika, csak az nem rokonszenves, ahogy ezt végrehajtják, ahogy ítélkeznek.

Antónia: Engem érdekel a politika, de nem az, hogy mindenkit leszólnak. Tehát nem vitatkozva, hanem veszekedve csinálják.

Sz. I.: A magyar politikát veszekedés jellemzi?

Antónia: Meg gyűlölködés.

Miklós: A politikában ellentétes érvek és gondolatok ütik egymást, minden egyes embernek az lenne a legjobb, ha ez vagy az a párt, illetve ennek vagy annak a felszólalónak az érvei kerülnének az első helyre. Másnak éppen ezek lennének a legrosszabbak.

Emese: Ahelyett, hogy normális vitakultúrával érvelnének, ők inkább egymást minősítik. A politikának, a különböző pártoknak az a dolguk, hogy közös nevezőre jussanak. Ők ehelyett azt keresik; hogyan tudnak belekötni a másikba.

Ambrus: Én csak azt szeretném mondani, hogy talán éppen az összefogáson van a hangsúly, az hiányzik ma Magyarországon. Teljes mértékig. Még a pártokon belül sincsen teljes összefogás. Ha megnézzük például az MDF-et vagy pedig a kisgazdákat, …szóval az összefogás az, ami itt hiányzik. Mert csak vitatkoznak egymással, és kíméletlen módszerekkel próbálják a maguk igazát bizonyítani, miközben másokat leértékelnek. Ehelyett olyan pártoknak lenne ma esélyük a jövő választáson, akik kimondják, hogy az összefogás a fontos. Ugyanis egy párt bármilyen nagy is, nem hiszem, hogy mindenki érdekeit képviselni tudja. Rétegek érdekeit képviselik.

Sz. I.: Nagyon fontos, amit Ambrus mondott, hogy a pártok nem képviselik mindenkinek az érdekeit. Ugye Magyarországon többpártrendszer van. Ha többféle párt van, akkor az a természetes, hogy ezek ne értsenek egyet. Mi akkor a probléma megoldása?

Miklós: Maga a kompromisszum. Meg kell találni a közös hangot.

Sz. I.: És mi az oka annak, hogy nem mindig találták meg a közös hangot?

Emese: Mindenki a saját igazát akarja bizonyítani, és türelmetlen a másikkal szemben. Végighallgatja, de úgy hallgatja végig, hogy na, akkor is az én igazam a fontos.

Sz. I.: Akkor reménytelen a dolog?

Emese: Hát persze, hogy reménytelen: Hát azért rossz az egész.

Ambrus: Van olyan, hogy az ellenzék csak azért akarja befolyásolni a nagy politikai pártnak, a kormánypártnak a döntését, mert úgy gondolja, hogy azzal érvényt szerez magának. Szóval, ha összevész két párt egy fontos ügyön, és az egyik megnyeri, még ha nincs is igaza, nagyon nagy jelentősége van annak, hogy ő győzött. Ugyanis ez nagyon sok embert hozzácsatol.

(Részlet Szabó Ildikó középiskolásokkal folytatott beszélgetéséből.
Politizáló gyerekek.)