A multikulturális nevelés létjogosultsága és szükségessége az Európai Unióban
IV. A multikulturális nevelés sajátosságai
A multikulturális nevelés esetében két fontos dolgot kell szem előtt tartani: a mennyiség és a minőség kérdését. A mennyiség a nyelvek számát jelenti, hiszen a ‘multi’ = ‘sok’ fogalma bármennyit megenged; a minőség pedig a nyelvi kompetenciát és a kulturális tudásszint magasságát foglalja magába. E két szempont viszonya azonban igen érdekes, és sokak által vitatott. Az örök kérdés a következő: tudjunk egy idegen nyelvet, de azt nagyon jól, vagy elég csak közepes szinten tudnunk, de a lényeg, hogy minél több nyelvet megtanuljunk.
Ez a kérdés felmerült nem is olyan régen a Veszprémi Egyetem Szervezés és Vezetés Tanszéke által szervezett német nyelvű nemzetközi menedzsment kurzuson is, amikor az előadó feltette az erre vonatkozó kérdést. A teremben körülbelül hatvanan voltunk, de senki nem válaszolt. Én vártam, vajon mit mondanak a nem nyelvszakos hallgatótársaim. A válasz meglepő vagy inkább már várt módon tökéletes németséggel egy fiú szájából érkezett: Egy idegen nyelvet tökéletesen a többit pedig közepesen. Az illetőről később kiderült, nem a szak hallgatója, csupán az előadás német nyelvű mivolta vonzotta ide. Tökéletes németsége pedig abból az egyszerű okból ered, hogy családjával több évig élt kint Németországban, sőt most is gyakran megfordul arrafele rokonlátogatóban.
Úgy érzem, a válaszadó személye nem véletlen. Aki már egyszer megtapasztalta, milyen is az, két kultúrában élni, abban felnőni, állandó kapcsolatban lenni vele, annak felmerül az igénye arra, hogy egy idegen nyelvet tökéletesen bírjon, de mellette még néhány más nyelven kommunikálni tudjon.
Abban azonban egyetért a közvélemény, hogy a legnagyobb hatékonyságot a multikulturális szemléletmód minél korábbi életmódban történő megalapozásával lehet elérni. Erre irányult Magyarországon az a törekvés, amikor a kilencvenes évek elején fakultatív tanóra keretein belül bevezették az általános iskola második osztályában az idegen nyelv oktatását. Igaz, az orosz nyelv kötelékéből frissen kilépett, átképzés alatt levő angol, de főként német nyelvtanárok még akkor nem gondoltak a multikulturális nevelésre, csupán arra, hogy megnyílt a lehetőség egy újabb nyelv minél korábban kezdődő elsajátítására.
Majd az évek folyamán egyes iskolákban, sőt később mindenütt kötelezővé vált az ötödik osztálytól kezdődő idegen nyelv oktatása, majd ezt levitték a harmadik osztályra. Napjainkban már az óvodákban lehetőség nyílik az idegen nyelvvel való ismerkedésre, szóbeli készségek elsajátítására. Sok óvoda, főként Budapesten és környékén lehetőséget teremt arra, hogy a kisgyerekek megalapozzák későbbi bilingvis nyelvtudásukat. (Erre megfelelő képzést főiskolai szintű ún. nemzetiségi óvodapedagógusi szak biztosít.) Itt természetesen két probléma merül fel: az egyik a bilingvis fogalom meghatározása, amely körül igen heves vita folyik nyelvész körökben, így ebbe most nem is kívánok belebocsátkozni. A másik pedig a nyelvtanulási képesség és a nyelvelsajátítás milyensége.
A második nyelv korai időszakban való elkezdése megfelelő előkészítés nélkül óriási veszélyeket rejt magában. A még óvodás, vagy óvodából éppen kikerülő gyermek számára a másik nyelv megfoghatatlan, az új szavak számára sokszor az anyanyelv részét képezik, nem tud különbséget tenni anyanyelv és idegen nyelv között. Hangsúlyozom, ez a megfelelő előkészítés hiányában fordulhat elő. Ha azonban az előkészítés játékos, vizuális formában (gondolok itt az idegen nyelv országának bemutatására képi módon) sok információközléssel (azaz meséléssel a földről, arról a tényről, hogy nem csak hazánk népei élnek itt) történik, megelőzhető a későbbi elkülönítési probléma. Többek között ezért mondják nyelvtudósok azt, hogy az eltérő anyanyelvű szülők, ha bilingvisként kívánják felnevelni gyermeküket, tartsák be az ‘egy szülő – egy nyelv – egy kultúra’ hármast. Ez azt jelenti, hogy az anya mindig az anyanyelvén szóljon a gyerekhez, az apa is ezt tegye, és a kulturális eseményeknél a saját anyanyelvéhez tartozó reprezentálja azt a kulturális cselekedetet. Ezt megvalósítani nem könnyű és nem egyszerű, ám a későbbiekben a gyermek számára maximálisan használható bilingvis nyelvtudást biztosít. A multikulturális nevelés tehát felelőséggel jár.
A multikulturális nevelés valós veszélye után térjünk át a vélt veszélyekre. Sokaktól hallani azt a kijelentést, miszerint a többnyelvűség és több kultúrában való felnövés identitásproblémákat okoz. Néhány saját tapasztalattal kívánom megcáfolni ezt, mégpedig olyan személyek esetével, akik nem csak két, hanem három vagy esetleg több nyelvet is kiválóan, azaz anyanyelvi szinten vagy jól, azaz középfokú szinten beszélnek.
Drezdai tartózkodásom alatt szorosabb barátságot kötöttem egy német lánnyal és egy német fiúval. A lány francia szakos, kiválóan beszél franciául és angolul. A fiú gazdálkodás szakos hallgató, szintén kiválóan beszél angolul. Egymással természetesen németül értekeztünk. Ám egy este, mikor Kedvesemmel hivatalosak voltunk hozzájuk, már az odafele úton felmerült a nyelvi kérdés köztünk: én értek és beszélek németül, ő ugyanezt tudja, csak éppen angolul. Melyik lesz az uralkodó nyelv? Valaki hátrányba kerül majd a beszélgetés során emiatt? Nem így történt, és a probléma szinte észrevétlenül megoldódott. A lány ugyanis az első németül elhangzott fél mondat után rájött, hogy Kedvesem nem ért jól németül, s angolra váltott, ám mindezt olyan módón végezte, hogy hozzám németül, hozzá angolul beszélt. A nyelvi átváltás egyáltalán nem okozott neki problémát. Mi pedig – bár tudtunk volna egymás között fordítani magyarra – mindketten hallgattuk az idegen nyelvet, mert azt már megtanultuk, hogy olyan nyelven, amelyen a négyfős társaságból csak ketten értenek, illetlenség kommunikálni. Ez egyfajta tisztelet a többiek felé, hogy még véletlenül se mulasszanak el semmilyen információt.
Ez a fajta kommunikáció tehát az anyanyelv és egy idegen nyelv közötti válthatóság és a kulturális szokások ismeretét mutatta. A lány, annak ellenére, hogy egész este ide-oda váltott a két nyelv között, nem beszélt zavarosan, a beszéd fonalát követte, tehát nem zavarta meg a nyelvek közötti váltás.
A másik eset egy olyan bilingvis esete, aki a két nyelven felül még másik hármat beszél folyékonyan. Az illető hölgy vajdasági magyar, egyértelműen magyarnak vallja magát, identitászavarai nincsenek. Ő magyar Vajdaságban, ahol lakik, magyar Magyarországon, ahol tanul és magyar Franciaországban is, ahol egy ösztöndíjnak köszönhetően tartózkodik. A több nyelv számára eszköz Európában való utazásaihoz, az országok és kultúrák megismeréséhez. Nyitott szemlélete, érdeklődése minden kultúrát közel enged magához, miközben magyar marad. A Nantes-ban töltött közös félév során nem egyszer előfordult, hogy egy társaságban volt magyar, német, francia, és az angol volt a közlekedési nyelv. Ám mivel nem mindenki tudott angolul sem, ő volt a tolmács, angolról magyarra, magyarról franciára, illetve franciáról magyarra. Az összezavarodás legkisebb jelét sem láttuk rajta.
Az ő esete az igazi bilingvis esete (hiszen Vajdaságban magyarsága ellenére nélkülözhetetlen volt számára a szerb nyelv anyanyelvi szinten történő ismerete), fűszerezve további három nyelv ismeretével. A nyelveket nem keveri, tudatosan használja őket, az átváltás nem jelent problémát. Ő az európai polgár tipikus esete, aki szeretne minél többet utazni, minél több nyelvet és kultúrát megismerni.
A harmadik bizonyíték egy német fiú. Vele szintén Nantes-ban találkoztam. Neve olasz, és tökéletesen beszél franciául, de ő saját megvallása alapján büszke német. Egyszerű a magyarázat: Németországba bevándorló francia anya, szintén ott letelepedett olasz apa házasságából német földön német gyermek születik. Ő tökéletesen beszéli a három nyelvet, identitászavara nincsen, számára a szülőföld határozza meg az önazonosságot.
Ez a fiatalember természetes közegben tanult meg három nyelvet, melyeket egymástól elkülönítve, tudatosan használ.
Utolsó két bizonyíték a többnyelvűség identitászavaroktól mentes mivoltára egy finn lány és egy svájci fiú. Finnországban két hivatalos és kötelező nyelv van, a finn és a svéd. A lány számára teljesen természetes, hogy ezen a két nyelven felül ő francia szakos hallgató, és mellesleg kiválóan beszél angolul is. A svéd nyelv kiskora óta jelen van számára, megtanulta elkülöníteni a kettőt. Tudja, akárcsak a határon túli magyar kisebbségek, melyik az anyanyelve, és melyik emellett még a kötelező nyelv. Az ő helyzete annyiból jobb, hogy mindkettőt azonos mértékben tanulhatja iskolai keretek között.
A svájci fiúval Zgorzelecből Wroclawba (Lengyelország) tartó vonaton találkoztam. Éppen lengyel barátnőjéhez készült, egy évre látogatóba. Először lengyelül szólított meg, majd németül. Mikor megkérdeztem, hova valósi, svájcinak vallotta magát. Mikor a nemzetiségét kérdeztem, azt mondta, olasz. Számára a három hivatalos nyelv, a francia, a német és az olasz tökéletesen megférnek egymás mellett, és most igyekszik lengyelül minél jobban megtanulni, hogy a barátnője szüleivel is tudjon beszélgetni.
Az ő esetük azt példázza, hogy bár az országban több hivatalos nyelv van, mégis egyetlen nemzetiséghez tartozónak vallják magukat, és ez számukra teljesen természetes módon megfér a többi nyelv párhuzamos használatával.
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline)
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index)
