2008. november 4. kedd, 12:27
Fenyő D. György
Tanári eskü
„Tudatában vagyok annak, hogy esküt tenni nagy jelentőségű gesztus, morális teher. Most mégis javaslatot teszek egy tanári eskü szövegére azért, hogy komoly és felelősségteljes együttgondolkodásra hívjak mindenkit, akinek erről gondolatai, mondanivalója és kérdései vannak.”
Az iskoláról szóló, fel-fellángoló vitáknak több forrása van. Az egyik politikai – nyilvánvalóan minden politikai párnak és irányzatnak megvan a maga képe, víziója arról, milyen iskolát szeretne. A másokat nevezzük szakmainak: ez a különféle tudományok, közte a pedagógia, a pszichológia, továbbá az iskolákban oktatott összes szaktudomány sokféle elképzelése az iskoláról. A harmadik az etikai dimenzió: nemcsak szinte minden vélemény kap morális érveket, de minden döntésnek és vitának van egy mély etikai dimenziója is. A politikai és tudományos eredetű nézetkülönbségeket természetesnek tartom, de úgy vélem, helytelen azokat morális köntösbe öltöztetni. Természetesnek tartom az erkölcsi felfogásban jelentkező különbségeket is, mégis úgy gondolom, éppen az alapvető morális kérdésekben lenne legkönnyebb – és talán a leginkább szükséges is – valamiféle konszenzust találni.
Az orvosi szakmában létezik orvosetikai kutatás, van jelentős szakirodalom, és van kidolgozott, rendszeres orvosetikai képzés is. Ettől természetesen még létezhetnek viták, nézetkülönbségek, mi több: lehetnek nem etikusan cselekvő orvosok is, de megvan az a nyelv, szakma és intézményrendszer, amelyekben a felmerülő kérdések megvitathatók. A pedagógiában is vannak próbálkozások, léteznek kutatások, folyik néhol és némi pedagógusetikai képzés, de még igen sok tennivaló akad egy rendszeres pedagógusetika megteremtéséhez. Egyelőre a tanároknak inkább magukra és a maguk primer erkölcsi érzékére hagyatkozva kell dönteniük, állást foglalniuk, igazságot keresni vagy megvédeni magukat. És így kell nap mint nap nevelni, miközben mindenki érzi és tudja, hogy a nevelés igen jelentős részben erkölcsi kérdés.
Az orvosetika kiindulópontja a hippokratészi eskü szövege. Ha azt mai szemmel elolvassuk, bizony sok elemével a mai életben nem tudunk mit kezdeni, bizonyos elemeit elavultnak tarthatjuk, és csak némely gondolatait érezzük ma még érvényesnek. Egészében azonban maradéktalanul fontosnak és érvényesnek gondolom, és úgy vélem, hatalmas etikai hátteret és biztonságot jelent az orvosi szakmának az, hogy létezik egy ilyen, kétezer-ötszáz éves kanonikus szöveg. S habár a mai esküszöveg egészen más, létezik eskü az orvosi pályán.
Az, hogy a pedagóguspályán nincs ilyen kétezer éves szöveg, utólag nem orvosolható. Ám az, hogy a tanárok nem tesznek esküt, az igen. Persze tudom, hogy egy ilyen eskü önmagában nem old meg semmit. Tudom azt is, hogy a pedagógus és nem-pedagógus szakmák és életpályák között sokkal lazább a határ, mint az orvosi és nem-orvosi szakmák között (sok a csak részben tanári egyetemi szak, gyakoribb a pályamódosítás, és így tovább). Van veszélye is egy ilyen eskünek: lehet benne a pedagógusok újabb meghurcoltatását, zsarolási lehetőséget, újabb kiszolgáltató tényezőt látni. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy tanári eskü nem vezethető be egyetlen törvénnyel, rendelettel, paranccsal, utasítással: azt hosszú-hosszú együttgondolkodásnak, komoly érdemi vitának kell megelőznie, szakmai és társadalmi egyetértést kell maga mögött tudnia.
Tudatában vagyok annak is, hogy esküt tenni nagy jelentőségű gesztus, morális teher.
Most mégis javaslatot teszek egy tanári eskü szövegére. Nem azzal az elbizakodottsággal, hogy azt gondolnám, ez lesz majd a tanári eskü szövege. Nem is azzal a szándékkal, hogy azt mihamarabb vezessék be. Inkább azért, hogy komoly és felelősségteljes együttgondolkodásra hívjak mindenkit, akinek erről gondolatai, mondanivalója és kérdései vannak, hogy majdan, egy komoly és felelős vita és párbeszéd eredményeképpen megszülethessen egy tanári esküszöveg. És a párbeszéd során talán tisztázódhatnak is a tanári pálya legalapvetőbb dilemmái, a tanítás sok-sok morális kételye és konfliktusa.
Esküszöm, hogy munkám során minden tőlem telhetőt megteszek tanítványaim, szellemi, testi, lelki fejlődése, személyiségük kibontakozása érdekében. Esküszöm, hogy diákjaimat önálló, szabad, gondolkodó, autonóm emberekké igyekszem nevelni. Mindenkor figyelembe veszem tanítványaim képességeit, helyzetét, életkorát, fejlettségét, és arra törekszem, hogy a nekik megfelelő legjobb nevelést és oktatást nyújtsam. Igyekszem átadni az emberiség és a kulturális Európa felhalmozott tudását, hagyományát és értékeit, a magyar történelem és művelődéstörténet értékeit, szaktudományom eredményeit és szépségét. Célom, hogy tanítványaim erkölcsi, intellektuális, esztétikai és vitális értelemben egyaránt gazdag, nyitott és sokoldalú, minden értelemben egészséges emberekké váljanak. Igyekszem diákjaimat a természet és az emberi kultúra tiszteletére és védelmére nevelni.
Helyzetemmel, jogaimmal és lehetőségeimmel soha nem élek vissza, nem hatalmaskodom, gyereket nem alázok és nem szégyenítek meg. A rám bízott és a tudomásomra jutott titkokat megőrzöm. Tanítványaim között nemük, nemzetiségük, állampolgárságuk, világnézetük, képességeik és kulturális tradícióik szerint különbséget nem teszek, mindegyikőjükkel mindenkor egyformán felelős tanárként viselkedem.
Munkámat a Magyar Köztársaság Alkotmányának szellemében, a mindenkori törvényekkel összhangban végzem. Tanártársaim munkájával és törekvéseivel kapcsolatban a kollegialitás vezérel, a szülőkkel az együttműködés és a család törekvéseinek megértése, mindenekelőtt azonban diákjaim igénye és érdeke irányítja tetteimet.
(Megjelent a Csillagszálló 3/9. számában.)
Bocsánat, de én viszolygok az eskü műfajától. Ez már akkor is így volt, amikor nekem kellett (volna?) esküt tennem. (Persze lehet, hogy a hiba bennem van.)
Ugyanakkor a felvetett szöveg üzenetével, értékeivel messzemenően egyetértek. Szívesebben nevezném, tekinteném etikai kódexnek, zsinórmértéknek. Ennek persze bennünk kell lennie.
Persze a szakma több etikai kódexet dolgozott ki. Egyet – bár nem így hívjuk – a Történelemtanárok Egylete is. Annak címe: Állásfoglalás a tárgyilagos történelemtanításról.
Igaz, jó lenne, ha a szakmának lenne egy közös szövege. A kezdeményezést ilyennek fölfogva a magam részéről örömmel támogatom.
Nem tudom, de ha ennek is annyi értelme lesz a megvalósításkor, mint az orvosi eskünek – ami az orvosok 90%-nál csak "szöveg" is marad!!! A megfogalmazottakkal egyetértek, mint eskü semmi értelmét nem látom.
"A pedagógiában is vannak próbálkozások, léteznek kutatások, folyik néhol és némi pedagógusetikai képzés, de még igen sok tennivaló akad egy rendszeres pedagógusetika megteremtéséhez.." ennél azért azt hiszem többről is szó lehet. Voltak, vannak okos, erősen átpolitizált és alapos kutatások és publikációk. (Hoffmann, Kéri,Kozma ..) Néhány éve a FPF – van még ki emlékszik rá ajánlást tett egy országos et.kódex elfogadására (Nevelési kongresszusi téma volt…)- nem egy, nem két iskola saját etikai kódexet alkotott – Kincsesház, Radnóti Gimn, a pécsi Zipernovszky és sorolhatnám. S jó esetben minden iskola HPP -je megfogalmaz követendő normákat pedagógusai számára. Az itt megfogalmazott eskü szövege az én olvasatomban negatív. Olyan viselkedésformákat nevesít, amely nem merülhet fel. De az, hogy a témáról beszélnünk kell – ez vitathatatlan.
Kedves „Terepmunkás”!
Nem értem a problémádat. Pontosan mely nevesített viselkedési formákról állítod, hogy nem merülhetnek fel? Magyarázd meg, kérlek!
Nekem pszichológus esküt kellett tennem, mégpedig nem a diploma átvételekor, hanem "kiscserkész" koromban, a pszichológia szakos tanulmányok kezdetekor – a legelső egyetemi óra előtt. Akkor viccesnek tűnt, de persze meghatónak, komolynak is. Két érzés megmaradt ebből, egy elpárolgott. A zavart vihogás (emlékeim szerint mindannyian – 18-20 évesek – zavartan vihogtunk) hamar elmúlt. Megmaradt a felelősségérzés, és megmaradt egy befogadás érzés: hogy engem egy szakmai-emberi közösség, aminek tagja lenni még csak készülök, befogad, de ehhez nekem is erőfeszítést kell tennem. Olyan erőfeszítést, ami több annál, hogy készülök a vizsgákra.
A zavart vihogás perceiben eszembe sem jutott, milyen meglepően gyakran fog eszembe jutni az eskü. Meglepően gyakran eszembe jut. Nem a szövege (egy árva szót nem tudnék felidézni belőle), hanem a ténye. És ez jó.
Modernkedünk és berzenkedünk a modernkedéstől. Politizálunk és viszolygunk a mindent átpolitizáló közbeszédtől, "szakmaizunk" és lassan mindenkit kiütések borítanak, ha szakmai zsargont hall. És közben minden év minden napjának minden órájában ránkbíznak gyerekeket: a sorsuk alakítását, a fejlődésüket, az érzelmi, morális, közösségi törekvéseik (sebesüléseik) egyensúlyban tartását, egyensúlyba segítését. Én azt mondom, kell egy pillanat, ami talán semmi másról nem szól, "csak" arról, hogy mindezt komolyan veszem.
Lehet, hogy én nem egészen ezt az esküszöveget mondanám szívesen (a MN Alkotmányára, törvényeire talán nem itt hivatkoznék, nem hangsúlyoznám a "szellemi Európát, inkább a teljes emberi kultúrát…), de nem ez a fontos.
Kösz Gyuri, jól esett olvasni, hogy ilyesmin gondolkodol. Megyek vissza rendelni, csak kipillantottam.
Az, hogy az etikai normákról beszélni kell, már önmagában is jelzi azt a probllémahalmazt, amelyet nem az oktatási kormányzat, nem a helyi fenntartó állít elénk. Olykor, sőt gyakran szégyenlem magam pedagógusként. A kiválasztódás erre a pályára nem szaktudás mércéje szerint megy végbe, hanem pénz kérdés. Ebben az intézmények vezetői nem merik fölvállalni a felelősséget. Nem merik fölvállalni a felelősséget a munkaközösségvezetők sem, mert ha működne minden intézményben szakmailag helyes munkaközösség és ellenőrző funkciói, támogatói lehetnének a gyengülő intézményvezetői felelősségnek, úgymint költségvetés teljesítése. A kolletktíva ereje a minőség megtartásában is felelős. Ne akarjunk magunknak pótlékokat, ha a minőségi munkát csak a magunk munkáján keresztül akarjuk bizonyítani. Az a gyerek,aki nem a mi tanítványunk, attól még az intézmény hallgatója, ugyanolyan felelősek vagyunk érte, mint a saját gyermekünkért. Minden gyermekért felelőséggel tartozunk, akik ebben az országban, ebben a korban nevelődnek. Belőlük leszt a jövő generációja, akkor nevezzünk meg felelőst bármiért, ha mi mindannyian mindig a legteljesebb mértékben a legfelelősségteljesebben döntöttünk, és soha nem hunytunk szemet bármilyen érdek, nézőpont szem előtt tartása miatt. Igazad van Terepmunkás ez így számomra is elfogadhatatlan, negatív.
Általános iskolai tanár vagyok, és jelentem, a diplomaosztónk alkalmával esküt kellett tennünk (Nyíregyházi Főiskola). Anélkül nem kaphattunk volna diplomát..
Ha már párhuzamot vonunk az orvosok esküjével, lényeges különbség, hogy itt többszörös csapatmunkáról van szó. A nevelés nem csak a tanártól/osztályfőnöktől függ !! (ti. egyik kollégám szerint max. 20%-ban), hanem részben a család (remélhetőleg jó példával elsősorban), illetve a barátok, a média. Tehát részben követhető célok, de a tapasztalat szerint nagy mértékben elfogult az eskü, mert nyilvánvaló, hogy a saját gyermekeink "szellemi, testi, lelki fejlődése, személyiségük kibontakozása" sem csak és kizárólag tőlünk függ.
Viszont nagy hatékonysággal birna, ha a szülők ehhez hasonló felelősségteljes esküvel nevelnék inditanák útra/iskolába gyermekeiket és emellett ha minden ember felelősséget vállalna társaiért is! Tisztelettel, Piroska
Kedves György!
Én azon csodálkozom ,hogy pedagógus társaim nem tettek esküt.A Bajai Tanítóképzőben végeztem 1981-ben,a diplomakiosztó ünnepségen mondtuk el.Eddig azt hittem ez természetes,ezt követik a többi pedagógus intézményekben is.
Kedves Mindenki! Véletlen kerültem az oldalra és én is csodálkozom, mert bizony nekünk is esküt kellett tenni a diplomaosztón sőt a szöveg is hasonló volt. 1989-ben végeztem a Szarvasi Óvónőképző Intézetben és komolyan vettem az eskütételt,s a mai napig betartom amire felesküdtem.
Hír Szombathelyről, esküről. Itt:
http://vaol.hu/hirek/most-hogy-diplomat-kaptok-a-kezetekbe-elkezditek-elni-azt-az-eletet-amiert-szulettetek-270-hallgato-vette-at-a-diplomajat-szombathelyen-1776711
"Mindenkor figyelembe veszem tanítványaim képességeit, helyzetét, életkorát, fejlettségét (…) Tanítványaim között nemük, nemzetiségük, állampolgárságuk, világnézetük, képességeik és kulturális tradícióik szerint különbséget nem teszek…"
Ebbe aztán mindenki azt magyaráz bele, amit csak akar.