Érdemes-e előre venni a pedagógusokat az oltási sorban?

Egy iskolai osztály esete – olvasónapló

Tragikus történetet közöl a Kölöknet , ezt olvasva  a címben feltett kérdésre határozott igen lehet csak a válasz.

Adott egy fővárosi általános iskola, 300 tanulóval és 30 pedagógussal. Odafigyelő környezet, családias, gyermekközpontú légkör. Az intézmény a Covid-járvány kapcsán is körültekintően jár el, a jelenléti oktatás biztonsági követelményeit az első naptól próbálják betartani. Az iskola honlapja külön fejezetet szentel az aktuális járványügyi protokollnak, hetente frissíti a betegséggel kapcsolatos adatokat is. A szülők számára elérhetővé teszi a fenntartó tankerület által javasolt megelőző lépéssorokat, illetve az intézményvezető, a szülői munkaközösség segítségével, szülői levélben nyújt közvetlen tájékoztatást időközönként az adott helyzetről.

Ebben a tanévben több turbulens pillanat volt. A november-decemberi és a január végi időszakban is fel-felütötte fejét a vírus az iskolában, de ezeket a helyzeteket önkéntes és hatósági karanténnal valamennyire kezelni lehetett. Február közepére azonban már mind az alsó, mind a felső tagozatban egyaránt megjelentek elszórt esetek, majd volt olyan pillanat, amikor már több osztály kényszerült pár nap különbséggel karanténba, és a tanárok körében is lett bizonyítottan pozitív eset.

Mit tehet ilyenkor egy szülő? Nyilván tájékozódik, és próbál az adatok vonatkozásában tisztán látni. Levelet ír a többi szülőnek, megkérdezve az ő álláspontjukat és megoldási stratégiájukat. Esténként megkérdezi az osztályfőnököt, hogyan látja, nőtt-e az érintettek száma, és krónikus betegként? Minden reggel mérlegel: szabad-e még közösségbe küldeni gyermekét? Még veszélyszinten aluli-e a fertőzöttség mértéke? Az osztályfőnök részletes választ ad, a levelében leírtak megnyugtatónak tűnnek, hiszen azt írja, az éppen érintett osztály a legfelső emeleten van, szerencsére külön mosdójuk van, más az ebédbeosztásuk, a tornatermet is egyszerre csak egy osztály használhatja, s minden óra után azonnal fertőtlenítenek, „szóval nem nagyon van velük közös hely! Az alsósokkal nincs közös felület a bejárati ajtón kívül, de azt folyamatosan, az órák alatt fertőtlenítik!”. Ráadásul, az érintett beteg kisgyermekek már nem voltak iskolában a héten, egy fő igazolt fertőzött van, és tíz napig karantén és online oktatást rendeltek  el az adott osztályban. A többi osztályban nincs jelentős hiányzás.  

A levelezés apropója az, hogy a fertőzéssel érintett osztály osztályfőnöke egyben az iskola egyik matematika tanára is. A laikus szülőben egyből bekapcsol a vészjelző.  Az osztálya karanténban, a tanár pedig a többi osztályban továbbra is tanít? Erre a kérdésfelvetésre, az osztályfőnök ismét készségesen válaszol, pedig már jócskán este van. A 20:33-kor érkezett válasz szerint: „az előírásoknak megfelelően az érintett osztály karanténban lesz, a tanár nem számít kontakt személynek, de a matematika tanár már amúgy is átesett a fertőzésen. A mi osztályunkat nem érinti ez a helyzet, a hiányzók nem emiatt hiányoznak! Bármiben tudok még segíteni, szóljanak.” Tehát, a tanár marad, de hát már volt beteg, a gyerek iskolába akar menni, „ne akarj elszakítani el a barátaimtól, anya”, kérlel reggelente. Az anya pedig érzi, nem helyes ez így, de elaltatja kételyeit, s minden reggel ebédet csomagol, hogy a menzai veszélyeket is elkerülje, nem jó szívvel, de iskolába küldi gyermekét. A fentiekből tanulva, ha újabb iskolai esetet hall, nem problémáz, hiszen mindenki teszi a dolgát, fertőtlenít, maszkot visel, távolságot betart, lázat mér, külön ül, ha kell, távoktat. Az osztály szülői közössége is felelős, közmegegyezéssel nem küld még csak egyet tüsszentő gyermeket sem a közösségbe, esténként információt cserél, online kommunikál.

Az osztály egyik pedagógusa, aki egyben már elsőtől kezdődően szülőként az osztály szülői közösségének is közkedvelt tagja, szintén a fenti esetről szóló kérdésre az osztálycsoportban, a következő választ adja, „A hír igaz, valóban van 3 pozitív eset az osztályban. Ők mától karanténban vannak.  Lejelentették őket, digitális oktatás lesz. A tanárok ügyében nem tudok most nyilatkozni, de holnap megkérdezem. (Persze van olyan, aki már átesett a betegségen, elvileg ők védettek egy ideig.)” Egy másik szülő ezt azzal toldja meg, hogy ő úgy tudja, a tanárok nem számítanak kontakt személyeknek, így taníthatnak tovább, ha ilyen eset merül fel.

A krónikus betegek csoportjába sorolt szülő is kicsit fellélegezhet, hiszen behívót kap oltásra. Az átállás hétvégéjét gyermekével pihenve tölti. A gyermeken kis nátha és csillogó szem formájában jön ki a stressz. Felenged ő is… gondolja a szülő. A biztonság kedvéért azért hőt mér, figyel, de se láz, se köhögés, csak pici orrdugulás.

Épp a közelgő oltási időpont előtti délutánon, az egyik szülő körlevelet küld, sajnos gyermeke pozitív. Nincs láza, kicsit köhécsel, gyanús volt, tesztre vitte. És hát, sajnos, pozitív. Este fél hét körül, a gyermekem felugrik tablettje elől, s megrökönyödve mondja, „ez nem lehet… azt írják a többiek, meghalt K. néni, a magyar tanárnő…” 

Németh Szilvia

A történet folytatása ezen a linken olvasható.