Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. szeptember 21. hétfő, 20:50

Az esztergomi Szent István Gimnázium ügyéről

„A szenzációhajhász, két-három mondatosra vágott, zanzásított »riportok« világában
kit érdekel az érintetteken kívül, hogy mi is zajlik itt valójában?”
http://egyelettajairol.blogspot.com/, 2009.09.06.

A nyilvánosság most sem bizonyult elég erősnek ahhoz, hogy megmentsen egy iskolát, de talán képes erőt adni, esetleg igazságot szolgáltatni azoknak, akik áldozatául estek egy nemtelen küzdelemnek. Az esztergomi Szent István Gimnázium körül immár két éve zajló botrányok sorozatáról – hála a hangos perpatvarokról olyan szívesen hírt adó médiának – szinte mindenki értesült már. Most azonban az olyan sokat elmarasztalt médiumok, legalábbis azok egy része kimondottan pozitív szerepet játszik a történetben, amennyiben nem engedi, hogy a fű alatt essenek meg fontos dolgok, titokban maradjanak lényeges részletek. Mindazoknak, akik az igazságra kíváncsiak, adva van a több oldalú tájékozódás és a részletekben való elmélyülés lehetősége.

A mi számunkra azért is különösen érdekes ez a történet, mert egyes mozzanatai emlékeztetnek más, módszeresen tönkre tett tanintézetekben zajló eseményekre. Nem a Szent István az első és egyetlen patinás intézmény, amelyet végül is sikerült megroggyantani. Úgy véljük, az esztergomi gimnázium történetében, annak egyes részleteiben nem kevesen ismernek rá azokra a mechanizmusokra, amelyek az ő közvetlen környezetükben is működtek, amelyek az ő iskolájukat is tönkre tették. A helyzet alaposabb megértéshez azonban le kell bontani az átpolitizált, illetve bulvárosra sikeredett, figyelmet elterelő kulisszákat, és mélyebbre ásva megtalálni a történet valós gyökereit és pontosan követni annak folyamatát. És ami még fontosabb: meg kell próbálni megszabadulni a magyarázható, de a tisztánlátást akadályozó indulatoktól.

Élve az internet adta lehetőséggel, szóra szeretnénk bírni a közvetlenül érintett pedagógusokat, szülőket, diákokat, önkormányzati képviselőket, és természetesen várjuk valamennyi látogatónk véleményét. Előre jelezzük, hogy a kommenteket moderálni fogjuk, ami annyit jelent, hogy a szélsőséges, gyalázkodó, illetve a témától elrugaszkodó vagy semmitmondó megnyilvánulásokat kigyomláljuk. A vélemény-nyilvánítás szabadságát természetesen biztosítjuk, tehát azért, mert bizonyos dolgokról a hozzászólók mást gondolnak, mint a szerkesztők, nem törlünk ki egyetlen kommentet sem.

Azok kedvéért, akik nem kísérték figyelemmel a két éve zajló folyamatot, a világhálón található bejegyzések, levelek, dokumentumok segítségével felidézzük a történetet. A szövegrészleteknél minden esetben feltüntetjük a pontos webhelyet is, hogy olvasóinknak módjuk legyen alaposabban utánanézni a részleteknek. A történet meglehetősen szövevényes, és mivel még lezáratlan, nehéz megalapozott véleményt alkotni róla. Mi mindenesetre tartózkodunk személyes véleményünk feltüntetésétől: az interneten megtalálható dokumentumok közlésére szorítkozunk.

Mi történt eddig?

Bányai Mátyás tanár nyílt levele Esztergom Város önkormányzati képviselőihez

2007.05.11.

[…] Tisztelt Képviselő-testület! Arra kérjük Önöket, hogy kövessenek el mindent annak érdekében, hogy a Szent István Gimnázium – ez a nagy múltú intézmény – minél kisebb veszteséggel kerüljön méltó helyre. Iskolánk jogelődjeinek múltját olvasva mindig tisztelettel gondolunk azokra a XIX. századbeli városatyákra, akik hivatali tekintélyükkel iskolánk fennmaradását, gyarapodását szolgálták. Bízunk abban, hogy döntésüket történelmi felelősségük tudatában hozzák meg, illetve bírálják felül. Így lesz majd lehetséges, hogy a most döntést hozó városatyák nevére elismeréssel emlékezzenek majd a Szent István Gimnázium múltját megörökítő krónikák.
Esztergom, 2007. május 11.

Miavecz Jenő önkormányzati képviselő válasza

2007.05.21.
Tisztelt Tanár Úr! Kedves Mátyás!
Megkaptam megtisztelő és elgondolkodtató soraidat. Köszönöm! Azt gondolom, hogy Veled ellentétben ez a városvezetés, amely már az előző ciklusban is felhatalmazást kapott az esztergomi választópolgároktól a város irányítására, felelőtlenségéről adott tanúbizonyságot a Szent István Gimnáziummal kapcsolatos állásfoglalásaival. Legalább öt éve nagy bizonyossággal tudható, hogy a gimnáziumot el kell költöztetni mai helyéről. Ha csak egy kicsit is a felelősség és a szakértelem jellemezte volna munkájukat ebben az időszakban, akkor ma az „istvánosok” boldogon tervezhetnék átköltözésük részleteit egy, az iskola múltjához és jelenéhez méltó korszerű, kimondottan oktatási célra tervezett épületbe. […]

Nyílt levél egy országos kereskedelmi televízió szerkesztőségéhez a Szent István Gimnázium diákjai nevében (részletek)

2007.09.01.

Tisztelt Szerkesztőség!
Az esztergomi Szent István Gimnázium tanulója vagyok. A segítségüket szeretném kérni, hogy iskolánk ügye kellő sajtónyilvánosságot kapjon.
Mintegy tíz éve kezdődött el az egyházi kártalanítás keretében az a procedúra, melynek végén két hónappal ezelőtt iskolánk eddigi épületét Esztergom városa visszaadta a Szatmári Irgalmas Nővérek Rendjének. Ez a tíz év, illetve két városbeli középiskola elhelyezésére kapott 1,6 milliárd forint kárpótlás állt rendelkezésére a városnak ahhoz, hogy helyzetünket megoldja, és a gimnázium számára új épületet építtessen. […]

Részlet a Szent István Gimnázium Tantestülete tagjainak és dolgozóinak nyílt leveléből

2007.09.19.

Tisztelt Polgármester Úr!
Mostani megszólalásunk indokát az adja, hogy Polgármester úr berendelte igazgatónkat a hivatalába, felszólította közös megegyezéssel történő lemondásra. Indokai a következők voltak: bár személye ellen nincs kifogása, hibáztatja azért, amiért nem tudta „kordában tartani a tantestületet”, vagyis megakadályozni, hogy a kollégák és diákok – az iskola érdekében – szabadon nyilvánítsanak véleményt.
[…] Tantestületünk tagjai és a Szent István Gimnázium dolgozói a végsőkig kitartanak Sitku Pál igazgató mellett, s mindenben támogatni fogják vezetői munkáját 320 éves, nagy múltú intézményünk fennmaradása és nyugalma érdekében. […]

A gimnázium igazgatójának elbocsátása

2007.09.21.
Az esztergomi képviselő-testület 12-11 arányban csütörtökön éjfél körül megszavazta a Szent István Gimnázium igazgatójának elbocsátását – erősítette meg Takács István, az önkormányzat sajtófelelőse.
„A gimnázium székhelyének áthelyezésével kapcsolatban Sitku Pál igazgató teret adott olyan törekvéseknek, amik súlyosan sértették a fenntartó érdekeit, illetve a polgármester személyiségi jogait. (A 24 Óra napilapban megjelent igazgatói interjú, a tanévnyitó körüli anomália, az iskolai honlapon megjelenő, a polgármestert sértő szöveg)” – áll a képviselő-testület által elfogadott indoklásban.

Bojkott a Sitku Pál lemondatását megszavazókra

2007.09.22.

Szeretnénk megkérni minden jóérzésű esztergomi polgárt, hogy a Szent István Gimnázium igazgatójával, tanáraival, diákjaival történt méltánytalan eseményekre válaszul határozatlan ideig ne látogassa, ne költsön pénzt a 12 igennel szavazó képviselő üzleti érdekeltségébe tartozó vendéglátóhelyeken, boltokban, szolgáltató helyeken.

A bojkottra való felszólítás visszhangja

2007.09.24.

Kedves Bojkottszervezők! Felsorolhatnátok a bojkott alá kerültek listáját! De azt is megnézhetnétek, hogy a 12 közül kinek a gyereke, rokona jár az Istvánba! Velük is lehetne kezdeni valamit! Az osztály haragja, gyűlölete borzalmas lehet! EgomiKata

A Szent István Gimnázium ügye a Parlamentben

2007.12.04.

A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője, Almássy Kornél napirend előtti felszólalást tett „Politika és közoktatás” címmel a Magyar Országgyűlésben. A frakcióvezető helyettes elmondta, hogy „ha a pártpolitika költözik be az iskolafalak közé, akkor a versenyképességünket és gyermekeink jövőjét tesszük kockára”. Megállapítását esztergomi példával támasztotta alá.

A Szent István Gimnázium új igazgatója

2008.07.03.
Kurnász László 2008. május 1-től igazgatja a Szent István Gimnáziumot. Megválasztására etikailag igencsak kifogásolható körülmények közt került sor. A képviselő-testület öt évre nevezte ki azzal a feltétellel, hogy 2009. július 31-ével lemond. A diákság, a tanári munkaközösségek, a szülői munkaközösség mind a pályázata ellen voksoltak, szintúgy a tanári kar 97%-a is. A rá szavazó (3%-ot képviselő) tanárnőt igazgatóhelyettesének nevezte ki a későbbiekben.
Első döntései közt, a róla negatív értékelést adó négy munkaközösség vezetőjét felmentette.

2008 júniusában úgy döntött, hogy az egyik népszerű tanárnő szerződését nem hosszabbítja meg, Kurnász László a döntés meghozatalakor arra hivatkozott, hogy pusztán magyartanárként nem lenne meg az elég órája, de ezt cáfolja egyrészt az, hogy az iskola írt ki pályázatot magyar szakos tanár felvételére, másrészt az, hogy egy másik tanárnő nyugdíjba vonulásával megüresedik egy magyartanári hely.
A diákság aláírás-gyűjtést szervezett és élőláncot alkotva tiltakozott a döntés ellen. Ennek hatására részmunkaidőt ajánlott fel a tanárnőnek.

Célkeresztben a Szent István Gimnázium

2008.07.05.
A mai Hídlap 12-13. oldalán „Esztergomi középiskolák összehasonlítása” címmel értékeli a város két középiskolájának munkáját Gulya István. A főszerkesztő-helyettes a városvezetés által megbízott szakértők adataival igyekszik bizonyítani: a Szent István Gimnázium eredményei messze alulmúlják a riválisnak titulált Dobó Katalin Gimnáziumét, a diákok pedig önzőek és közömbösek. […] Március végén az Értesítő című mellékletben Takács István sajtófelelős hasonlította össze a két gimnáziumot, melyre az OKI és az OKM abszolút mérési eredményeivel és pontos számadataival válaszolt a Szent István Gimnázium akkori vezetése.

Sürgősségi döntés az iskolákról

2008.08.06.

Az augusztus 5-i rendkívüli ülésen (zárt ajtók mögött) döntés született arra vonatkozóan is, hogy Eck Alajos helyét a Szent István Gimnázium Iskolaszékében Meggyes Tamás foglalja el.)

Mégis megszűnt a nulladik évfolyam!

2008.12.12.
Mint az várható volt, minden józan érv ellenére a "képviselő"-testület ma mégis megszüntette a nyelvi és informatikai előkészítő évfolyamot gimnáziumunkban.
Döntésükkel újabb okot szolgáltattak a felvételi előtt álló leendő gimnazisták szüleinek arra, hogy miért írassák gyermekeiket más intézménybe.

Gratulálunk!

2008.12.10.
Ma délután ünnepélyes keretek között átadták a pedagógusok karácsonyi jutalmait. Szívből gratulálunk mindazoknak, akik megérdemlik!
Iskolánkban a teljes vezérkar jutalmat kapott az elmúlt évben végzett kiváló munkájáért.
Náluk ez természetesen jogos is, hiszen már csaknem 4 (négy: szeptembertől decemberig), ill. 6 (hat: májustól decemberig) hónap munka áll a hátuk mögött. Tevékenységük pedig ezek szerint kimagasló és elismerésre méltó.

„Az önkormányzat rajtuk kívül kért még két nevet” a jutalmazandók listájára. Még egyszer mondom: múlt évi munkájuk elismerése végett. Jelölt kollégáink csodálkoztak, hiszen az elmúlt tanévben még NEM is dolgoztak nálunk! Az igazgató szerint ezzel nem kell törődni. Formaság. Nagycsaládosokat választottak.

Nem váltható le a közalkalmazotti tanács

2009.04.06.
A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság megváltoztatta a Tatabányai Munkaügyi Bíróság döntését és elutasította a Szent István Gimnázium igazgatójának kifogását, mellyel a gimnázium közalkalmazotti tanácsának megválasztását kívánta semmissé tenni.
A végzés indoklásában a bíróság kifejti, hogy a közalkalmazotti tanács választásában megállapíthatók ugyan szabálytalanságok, de a szabálysértés nem olyan mértékű, hogy az a választás eredményét érdemben befolyásolná. A végzéssel szemben fellebbezésnek helye nincs.

Részletek a Szent István Gimnázium 18 pedagógusának a képviselőtestülethez intézett leveléből

2008.04.29.
Tisztelt Képviselő Asszony/Úr!
A Szent István Gimnázium – amint azt Ön nyilván tudja – újabb igazgatóválasztás előtt áll. Szeretnénk megkönnyíteni a döntését azzal, hogy röviden, pontokba foglalva beszámolunk Önnek a jelenlegi igazgató közel egyéves működése alatt történtekről. Azért is tesszük ezt, mert Kurnász László maga mondta egy szülői kérdésre válaszolva a Hídlapban: „Megválasztásom óta azon dolgozom, hogy minden rendben menjen. Szeretném, ha tetteim alapján ítélnének meg a későbbiekben”.

A levél aláírói is ezt szeretnék: tettei, egyéves munkája alapján döntsenek az újra pályázó Kurnász László alkalmasságáról.

1. 2008 májusában egy olyan kolléganőt nevezett ki igazgatóhelyettesnek, akit a tantestület egyetlen tagja sem támogatott.

2. 2008 júniusában – az érettségi dolgozatok megtekintésekor – eltűnt 2 emelt szintű dolgozat a nem megfelelően megszervezett felügyelet miatt. A dolgozatok a mai napig nem kerültek elő.

3. A nyár folyamán a képviselő-testület elvette iskolánktól az esti tagozatot. Az igazgató nem biztosította az átszervezéssel kapcsolatban véleményezési jogukkal élni kívánó iskolai szervezetek rendeltetésszerű joggyakorlását (Kt 11.§(7)): az átszervezéshez a fenntartó köteles szakértői véleményt beszerezni, ezt az igazgató nem bocsátotta rendelkezésünkre.

4. Az ének-bármely szakosnak meghirdetett állásra olyan pályázót alkalmazott, akinek nincs ének szakos végzettsége, nincs karvezetői tapasztalata sem, miközben indok nélkül utasított el olyan pályázót, aki megfelelt a kiírásnak. […] A tanév folyamán a régóta nagy sikerrel, jól működő énekkar munkája – szakember híján – ellehetetlenült. […]

5. A szakköri órakeret felosztásakor nem kérte ki a nevelőtestület véleményét, amire a Kt. 57.§ (2) kötelezi. (Ezért „hivatalosan” nincs az idén több olyan szakkör, amelyre tömeges igény lenne.)

6. A tanulmányi versenyek felügyeletét többször késve szervezte meg, volt rá példa – 2008. 12.05-én, az Arany Dániel Országos Matematikaversenyen -, hogy az iskola portása látta el a versenyfelügyeletet.

7. Az iskolavezetés hibája miatt több tanulmányi versenyről későn kaptunk értesítést. […]

8. 2008 novemberében a fenntartó – felmenő rendszerben – megszüntette a nyelvi-informatikai évfolyamot. Az igazgató az intézkedés ellen semmi komoly, lényegi lépést nem tett, sőt ismételten megszegte a véleményeztetési folyamat megszervezésének rendjét: az idevonatkozó törvényi paragrafusok szerint a véleményre jogosult szervezeteknek ismerniük kell többek között az előterjesztést, az önkormányzati intézkedési tervet, a szakértői véleményt, s véleményük kialakításához megfelelő időnek kell rendelkezésre állni. […]

9. A minőségi bérpótlék elosztása (a kollégák és a közalkalmazotti tanács előzetes jelzése/kérdése ellenére) ellenőrizhetetlen módon, nem az érvényben lévő IMIP alapján történt. […]

20. Vezetői koncepció és a jogszabályismeret hiányában az alapvető törvényeket (pl. Munka Törvénykönyve, Kjt.) sorozatosan megszegte. […]

21. Protekcionista személyzeti politikát folytat (a minőségbiztosítással nem a megfelelő végzettséggel rendelkező kollégákat bízta meg), egyes esetekben visszaélt vezetői hatalmával (szakköri órakeret elosztása, munkaközösség-vezetők megválasztása stb.).
[…]

23. Az igazgató a tantestülettel gyakorlatilag nem kommunikál: „aki hallja, adja át” módon hirdet ki tudnivalókat, ill. a tanáriban lévő táblát használja üzenetei közvetítésére; a tantestületet vezetni, irányítani nem képes, a szakmai munkát megítélni nem tudja (órát nem látogat), az értekezleteken (beleértve a félévi munka értékelését) készületlen.

Volt istvános diákok nyílt levele

2008.09.13.
Esztergom Város Polgármesterének és Képviselőtestületének!

Egyértelműen elutasítjuk azt az eddig hozott intézkedések alapján aligha leplezhető önkormányzati szándékot, amely más fontosabb dolgokra hivatkozva, Szent István városában Szent István nevét viselő 320 éves iskola lezüllesztésével, annak esetleges megszüntetését és/vagy más iskolába való olvasztását szorgalmazza.
Nem értünk egyet a közakarat ellen hozott, szakmaiságot teljesen nélkülöző döntéssel, amely az iskola hírnevéhez, múltjához és értékrendjéhez méltatlan, nem hozzáértő, gyakorlatlan a tantestület szétverésén munkálkodó vezetőt állított volt iskolánk élére, ezzel is gyorsítva annak ellehetetlenítését.
Kérjük, sőt felszólítjuk a város vezetését, hogy félretéve volt iskolánk iránti ellenszenvét állítsa vissza a normális, nyugodt, önálló működéshez szükséges körülményeket, a hozzáértő iskolavezetést és tegyen meg mindent a közmegelégedésre történő mielőbbi végleges elhelyezés érdekében.

Diáksztrájk

2009.06.11.

Friss információk szerint ma, a harmadik óra után a Szent István Gimnázium diákjai a pécsi Gandhiban történtek mintájára ülősztrájkot tartanak frissen újraválasztott igazgatójuk ellen.
Kurnász László annak ellenére kapta meg ismét a bizalmat a fenntartó esztergomi önkormányzattól, hogy a diákság, a szülők és az iskolaszék oldaláról senki sem, a tanári karból pedig mindössze három fő támogatta pályázatát. A sztrájk várhatóan a tanítás végéig tart és holnap hasonló módon folytatódik.

(Lásd még: Index, Origo, Szeretgom, Metropol, Mr1-Kossuth, HírExtra, Hírszerző, Kemma, Atv, Stop,
Klubrádió, Népszava, Népszabadság és djp iskolaportálja.)

Részletek Stróbl László leveléből

2009.06.16.
Esztergom Város Polgármesterének és Képviselő-testületének!
Nekem mint a Szent István Gimnázium címzetes igazgatójának Kurnász László igazgatói kinevezése – amely ellen a leghatározottabban tiltakozom – elfogadhatatlan! A döntés minden szakmaiságot nélkülöz, méltatlan az iskola nevéhez, múltjához, szellemiségéhez. A képviselő-testület felelősségét felerősíti, hogy döntésükkel a problémákat további öt évre prolongálták. Nem gondolom, hogy bárki józan gondolkodású ember erre törekedne, hacsak nem ez a valódi célja!
A Majer István-díjat nagyra becsülöm, számomra érték, hogy elnyerhettem, de ebben a helyzetben attól a képviselő-testülettől, amelyik iskolámat, a Szent István Gimnáziumot egyre méltatlanabb helyzetbe hozza, tovább elfogadni, megtartani nem tudom, ezért a díjról a mai napon lemondok és visszaadom!

22 tanár ellen indítanak fegyelmi az esztergomi Szent István gimnáziumban

2009. 06.17.
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi és a Szent István Gimnázium tanári karának felelősségét is felvetette Esztergom polgármestere szerdán amiatt, hogy a vonat alá feküdt az iskola egyik diákja. A gimnázium közalkalmazotti tanácsa visszautasította Meggyes Tamás állításait.
A 16 éves fiút múlt szombaton, Dorogon gázolta halálra a vonat. A rendőrség közlése szerint a mozdonyvezető látta, hogy a fiú szándékosan a sínre fekszik, de azonnali vészfékezéssel sem tudta már megakadályozni a balesetet.

[…]

Az MTI úgy tudja, az önkormányzat fekete lobogót tett ki a városházára és megüzente a nevelőtestületnek, hogy csütörtöktől egy héten át reggel nyolctól délután négy óráig minden tanár köteles a gimnáziumban tartózkodni, a vizsgálat miatt. A tantestület névtelenséget kérő tagjainak tájékoztatása szerint az iskolában kialakult egy kör, amelynek tagjai különféle diákcsínyeket követtek el és ezért pontokat lehetett szerezni.

Az esztergomi Szent István Gimnázium Közalkalmazotti Tanácsának közleménye

2009.06.17.

Tiltakozunk a TV2 június 17-i Mokka c. adásában iskolánk tanáraival kapcsolatban elhangzott megalapozatlan, minden tényt és hiteles információt nélkülöző vádaskodások ellen.
A műsorvezető tanítványunk, Vecsernyés Balázs tragikus halálával kapcsolatban nem a közvetlenül érintetteket, hanem kizárólag Meggyes Tamás polgármestert kérdezte meg, aki maga mondta, hogy nem járt a helyszínen, és még csak az igazgatóval sem beszélt sem személyesen, sem telefonon ez ügyben.

A polgármester azzal vádolja a tantestület „többségét", hogy közéleti harcukhoz felhasználva a tanulókat, sztrájkot szerveztek az igazgató ellen, és a „szerencsétlen sorsú gyermek" ennek lett áldozata. Teszi mindezt a rendőrségi vizsgálat, illetve az általa felállítani kívánt vizsgálóbizottság meghallgatásainak lezárása előtt.
Kollégáink nevében visszautasítjuk Meggyes Tamás polgármester „magánvéleményként" (közembertől nagy nyilvánosság előtt) elhangzott vádjait, illetve a TV2 egyoldalú, etikátlan tájékoztatási módszerét.

A Diákönkormányzat közleménye

2009.06.19.

A Szent István Gimnázium Diákönkormányzata kijelenti, hogy az iskola tanulói, ezen belül a diákönkormányzat tagjai az iskola iránt érdeklődő, az őket érintő ügyekről törvény adta jogaik szerint véleményt nyilvánítani kívánó és véleményt is nyilvánító közösség. A diákok nagy része (9-13. osztály) tizennégy éven felüli, így a hatályos törvények értelmében önálló cselekvésre, véleménynyilvánításra képes. A diákönkormányzat úgy gondolja, hogy az igazgatóhelyettes személye nemcsak az igazgató személyes ügye, hanem a diákság egészét érintő ügy, amelyben véleményt nyilváníthat. (11/1994. MKM rendelet 31. § (1) a) Az iskolai, kollégiumi diákönkormányzat véleményét ki kell kérni a tanulók nagyobb közösségét érintő kérdések meghozatalánál.)

A diákönkormányzat kijelenti, hogy a június 11-i ülősztrájk ötletét a Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégiumtól vette, nem a gimnázium tanáraitól. Az iskola tanárai kérésükre a jogaikról felvilágosítást adtak, ám a sztrájk szervezése teljes mértékben a diákönkormányzathoz és az iskola tanulóihoz köthető. A június 13-i diákparlamenti ülés a problémák kulturált megbeszélésére igazgatói engedéllyel jött létre, és az igazgató részvételével zajlott le. A diákparlamenti ülésen Kurnász László maga is elismerte, hogy a két nappal korábbi sztrájk csak és kizárólag a diákokhoz köthető, nem a tanáraik „lázították fel” őket.

Hét tanárt küldtek el az esztergomi Szent István gimnáziumból

2009.08.28.
Hét tanárt bocsátottak el pénteken az esztergomi Szent István gimnáziumból, ahol júliusban 22 pedagógus ellen kezdeményeztek fegyelmi vizsgálatot az egyik tanuló öngyilkossága miatt, valamint amiért a tanév végi diáksztrájkok alatt nem tartották meg óráikat és adminisztrációs hibákat vétettek. Az elküldött tanárok a munkaügyi bírósághoz fordulnak.

(MTI)

Indul az új tanév…

2009.09.11.

Az esztergomi Szent István Gimnázium nem tartozik a legnagyobb iskolák közé: az előző tanév végén tizennégy osztálya, négyszázharminc diákja, huszonhárom tanára volt. Az idén tizennégy osztályban, huszonhárom tanár oktat – hatvannal kevesebb gyermeket. A Szent Istvánt körüllengő botrány hatására a nyári szünetben harminc, az új tanév első hetében további harminc gyermeket írattak más iskolába szüleik.

A pedagógusi kar nagyrészt lecserélődött. Ezt megelőzően az új iskolavezetés ellen tiltakozó tanulók júniusi, diáksztrájknak nevezett akciója után egy tizenhat éves fiú öngyilkos lett. Augusztusban huszonkét pedagógus ellen folyt fegyelmi eljárás, öten kiléptek, hét tanárt azonnali hatállyal elbocsátottak, de a többieket is elmarasztalták. A tanárok szerint a tragikus eset alapot adott arra, hogy az önkormányzat diktátumai ellen tiltakozó pedagógusok ellenállását felszámolják.

Forrás: nol.hu

*

És a történet folytatódik…

(Összeállította Peer Krisztina és Szekszárdi Júlia.)

19 üzenet

  1. csj szerint:

    Érdemes lenne még ezt hozzávenni a történethez:

    http://www.szeretgom.hu/content/57657-kurnasz-laszlo-legsulyosabb-tette

  2. Juli szerint:

    Kedves CSJ! Nagyon köszönjük az új információt. A szeretgom portál már régóta nagyon nagy segítség a pontos tájékozódásban. Elég nagy baj, hogy az igazgató mindezt következmények nélkül (sőt feltételezhetően felsőbb biztatásra) megteheti, de még nagyobb baj, hogy a politika egyre nagyobb intenzitással vetül az ügyre háttérbe szorítva az iskola valós problémáit. Ha arra gondolunk, hogy országos választásokhoz közeledünk, ez a tendencia feltételezhetően csak erősödni fog. Nincs elég erő bennünk (értem ez alatt a szakmai nyilvánosságot, a civil világ pártatlan részét), hogy valahogy ellensúlyozzuk ezt? Kinek van valami használható ötlete?

  3. hanger szerint:

    esztergom mérlegelt, bár nem tudjuk, hogy mik voltak a serpenyőkben. úgy döntött, a suli nem fontos neki. pláne egy olyan suli nem fontos neki, amlyik önálló entitásnak képzeli magát. ezen kár vitatkozni. jogszerű módszerekkel is tönkre lehetett volna tenni, de mivel hazánkban az igazságszolgáltatás általában legalább 3-4 év, és utána is csak részleges, ezért nyugodtan választhattak gyorsabb módszereket is.

    ami nekem inkább érdekes kérdés, hogy hogyan hiheti egy iskola, hogy önálló személyiség. saját célokkal, értékekkel, normákkal, értékrenddel, szabályokkal. hovatovább autonomiával!!! az iskola hazánkban nem ez. el kell olvasni a törvényeket. az iskola önkormányzati üzemeltetésben lévő lélektelen kiszolgáló egység.

    a baj nem ott van, hogy néhány önkormányzat él a jogával hogy tanárokat, diákokat, embereket, történelmet nyomorítson meg, hiszen mi adtuk neki a jogot erre. a baj ott van, hogy mi jogot adtunk erre. és most is adjuk a jogot.

    holnap folytatódhat ugyanez bármelyik másik településen. ahogy folytatódik is.

  4. Juli szerint:

    Közben eltelt három év, az iskola tönkre ment, de végre igazságos ítélet született: első fokon pert nyertek a kirúgott esztergomi tanárok írja a
    Népszabadság.

Hozzászólás a(z) Juli bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep