2009. szeptember 28. hétfő, 19:02
Domokos Zsuzsa
Egy, kettő, bal, jobb…*
Bosszantóan leegyszerűsítő cikket közölt a Népszabadság szeptember 24-i száma Trencsényi László docens tollából (Jobboldali fordulat – balról?). Mint állítja: a progresszió a pedagógiában mindig a baloldali politikai mozgalmak felől érkezett. Nem vagyok pedagógiatörténész, de kapásból olyan jobboldaliként elkönyvelt és progresszív pedagógiai közírók jutnak eszembe, akiknek haladó szelleme ma is több figyelmet érdemelne: Németh László, Karácsony Sándor.
Másrészt jó is, hogy kezembe került ez az írás. Végre megértettem néhány kudarcom okát. Például azt, miért nem sikerült társaimat soha meggyőzni róla, hogy interdiszciplinárisan és időszinkronosan kellene tanítani a gimnáziumokban a magyart és történelmet, mert az lenne könnyen elsajátítható, ugyanakkor hasznos tudás a diákjaink számára. Volt egy iskola a nyolcvanas években: a hatvani Petőfi Gimnázium, ahol humán blokká szervezték át a művészettörténet, rajz-, ének-, irodalom-, történelem- és filozófiaórákat, és a tanárcsapat (mai nevén team) együttesen gondoskodott az előző órákon feldolgozott ismeretek következő órai alkalmazásáról. Csakhogy mire ehhez elkészült néhány új taneszköz, az oktatás irányítói jónak látták bevezetni az egyszakos egyetemi tanárképzést. Lehet, korunk nem a polihisztorok kora, amint ellenkezésemre válaszul megkaptam, de talán kevesebb állás nélküli tanár lenne manapság, hiszen könnyű belátni, hogy egy átlagos létszámú iskolában nincs elegendő földrajz-, rajz-, ének- vagy olaszóra egy szaktanár számára.
Ez a magabízó mentalitás, hogy minden, ami jó, csak a „mi csapatunk” ötlete lehet, és senki sem akarhat jót, aki vélünk vitatkozni mer – a pedagógiai szakma ma látható csődjének legfőbb oka. Ezért volt egyszerre öt elfogadott 12.-es történelemkönyv, hogy a szaktanárokra mérhetetlen nyomást gyakorolhasson a szülői akarnokság: azt tanítsák, ami kell a felvételin. Szerintem bölcsebb lett volna egy vagy kettő, de olyan, amely tisztelettel tanítja mind a bal-, mind a jobboldal eszméit. Konszenzust keresve – nemcsak egymással, hanem közelebb kerülve így, ezáltal és ezért az igazsághoz is.
Az oktatás irányítói hatalmi helyzetükkel számos esetben visszaélve döntöttek. Ha ki is kérték a társadalmi, civil, szakmai szervezetek véleményét – formálisan, figyelembe sem véve a gyakorlati szakértők kételyeit. Ilyen erősen vitatott döntés számtalan volt az elmúlt húsz év alatt, de persze a nyolc évig irányító oldalra hárul nagyobb felelősség a téves döntések miatt. Csak a fontosabbakat említve: számosan vitattuk, hogy jó ötlet a hatosztályos gimnáziumok engedélyezése, mert féltünk, hogy a magasabb színvonalú általános iskolai nyolcadik osztályok kiürülhetnek. Ugyanis csak ilyen helyekről jelentkező tanítvány tudott helytállni a felvételin. Féltettük a leszakadó családok gyerekeit a társadalmi szegregációtól… Hiába adtunk hangot ennek, mégis bevezették, és lám, nem jutott be halmozottan hátrányos helyzetű gyerek ezekbe az iskolákba! Most drága pénzen integrálni próbáljuk ezeket a gyerekeket – csakhogy vidéki kis falvakban már nincs kihez! Aki tudott, elköltözött a kihaló falvakból. De hasonló szegregáció a fővárosban is megfigyelhető: a szülők inkább komoly összegeket kifizetnek az alapítványi iskoláknak, csak ne kelljen ambiciózus csemetéjüknek elviselni egy nehezen nevelhető gyermek jelenlétét.
A szakoktatásról írottak sem vetnek jó fényt Trencsényi Lászlóra, hiszen mint egyetemi oktató és a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke bizonyára jobban tudja nálam, hogy a Kádár-kori szakoktatás nem volt „tanoncképzés”! Sőt! Nagyon is gondoskodtak a későn érő tehetségek kibontakozásáról, mivel a sikeres szakmunkásvizsga után beiratkozhattak a gimnázium esti vagy levelező tagozatának harmadik osztályába. Az, amiről docens úr itt becsmérő hangütéssel beszél, a Horthy-kor szakképzésére vall…
Hogy vissza akarják állítani a Kádár-kori szakképzést? El sem kellett volna törölni, hiszen minden szakoktató állítja, a manuális készségek már nem fejleszthetők tizenhat éves korban, az elvesztegetett két év inkább árt, mint használ. Tudom, hogy ezt szakmai szervezeteik még a döntés előtt kifejtették, – mégis bevezették. Drága gépek, gyakorlati tantermek kerültek a szemétdombra. A szülők is hiába akarták, nem tudták elérni, hogy gyermekük eljárjon az „szakmai előkészítő” kilencedik és tizedikbe, hiszen ott pont azokkal a tantárgyakkal gyötörték őket, amelyeket már nyolcadikban sem szerettek: irodalommal, nyelvtannal, matematikával… Ezért olyan gyerekek váltak bukottá vagy iskolakerülővé, akikből lehetett volna egy boldog pék, favágó vagy virágkötő. Ha időben kiengedik őket a padokból és beengedik a műhelybe…
Téved a cikk szerzője abban a kérdésben is, hogy a régi rendszerben a „félelem légköre” uralta az iskolát, de a nyitott, demokratikus társadalomban, az ő reformjaik következtében már nem. Mint pályám felét a Kádár-rendszerben középiskolai oktatóként dolgozó pedagógus állítom, hogy ez pont fordítva volt. A régi rendben ugyanis szilárd volt a vizsgakövetelmény, nem volt esetleges az értékelés, nem volt ekkora verseny az egyetemi férőhelyekért – ráadásul még volt idő és pénz szakkörökre, tehetséggondozásra, sőt a közösségi élet színterei a legtöbb szakmunkásképzőben is nagyon sokat segítettek az önismeretben, a szocializációban. Röviden: a túl sok és kapkodó változtatás, a társadalom rosszabbodó mentális állapota okozza, hogy ma már a gimnazisták igen nagy százaléka a sport vagy a szakkör helyett is különórákra jár – és a túlterhelt gyerekek könnyen válnak deviáns szokások rabjaivá.
Az osztályzásról sem alakult ki társadalmi konszenzus, akár a fentebb vázolt problémákról. Tény, hogy az a pedagógus, aki harmincöt gyereket minősíteni tud öt kalkulussal, bűvész. De a dolog azért működött, éspedig eredményesen (ha nem is teljesen sikeresen), mert minden érintett: szülő és diák is pontosan tudhatta, melyik tárgyból mit kell tudnia egy kettesnek, közepesnek és így tovább. Vagyis a társadalom – függetlenül a világnézettől – ezt fogadta el, és azt tartja demokratikusnak és progresszívnek, ami konszenzussal született döntés. Legyen ez akár egy új tantárgy, akár új érettségi vizsgaszabályzat, netán egy osztályzata a gyerekünknek. A jó tanár tudta ezt, és azért is volt tekintélye, mivel az érintett tanuló is igazságosnak érezte az osztályzatait. Valahogy így van ezzel a kollégáink többsége is: szívesebben állt volna a reformok előremutató része mellé, ha azt érezte volna, hogy véleményét akkor is tiszteli a hatóság, ha az esetleg kritikai megnyilvánulás. Így azonban a hasznos és haszontalan döntések összekeveredtek a közvélemény szemében.
Sokunknak néha az az érzése, hogy a „jobb kéz nem tudta, mit csinált a bal, vagy a bal kéz nem tudta, mint csinált a jobb”. Nem lenne szerencsés, ha az olvasók elhinnék, hogy ez a sokféle tévedés azonos a baloldalisággal. Mert sokunk szerint csak „balogság, balgaság ”, ami azt is jelenti: baloldali, de azt is, hogy suta, butus, ügyetlen…
Miért hagytuk, hogy így legyen?
Domokos Zsuzsa
c. egyetemi tanár
—
Jegyzet
* Domokos Zsuzsa egy Népszabadságban megjelent cikkre reagált, válaszcikkét a Népszabadság azonban nem jelentette meg. A szerkesztő (Révész Sándor) a cikket túl terjedelmesnek és tartalmi szempontból vitathatónak találta. Szerinte ugyanis a Kádár-rendszer iskolái félelemkeltőek voltak, az akkori szakmunkásképzés pedig zsákutcás. Vitatta továbbá, hogy Németh László és Karácsony Sándor a korábbi rendszerben jobboldaliként lett volna elkönyvelve.
Teljesen igaza van Domokos Zsuzsának. Lehet átkozni a múltat és kidobálni mindent, meg elfelejteni, de akkor valóban jobb volt az oktatás. Biztosabb lábakon állt. Nem kellene elgondolkodni azon, hogy hogyan lehetne ismét iskolává tenni az iskolát? Ugynerről találtam egy jó írást:
http://gfg.freeblog.hu//
Ami gömbölyű, azt visszük, ami szögletes, azt gurítani próbáljuk. Parancsra. Nélkülünk, de velünk.
Trencsényi László docensnek ezzel a cikkel sikerült több ezer tanár "tyúkszemére" rátaposnia. Igazad van Zsuzsa, borzasztó amennyire leegyszerűsítő, de a szerző tollából hasonló írásokat régebben is olvashattunk. A számomra az igazán bosszantó az, hogy egy országos napilap szerzői milyen sok energiát és újság oldalt fordítanak a pedagógusok lejáratására
Drága (rosszul) olvasó! (vö. szövegértés: PISA)Kénytelen vagyok magyarázni, de rühellem.
A szóbanforgó írásban – most ez egyszer a pedagógusok működésének diszfunkcionalitásáról semmit nem írtam.
Bizonyítani akartam, hogy vagy 100 éves tradíciói az un. reformpedagógiáknak (pedagógiai progressziónak) korábban összekapcsolódtak a politikai baloldal törekvéseivel Nagy Lászlótól, Kemény Gáboron át Méreiig akár.
Az utóbbi éveknek (egyébként e cikkben sem kritikátlanul hagyott) törekvései a reformpedagógia/alternatív pedagógiák örökségét próbálták – jól-rosszul, ezt ne most, s ne velemk vitassuk – érvényre juttatni. S pártunk és kormányunk jelesei meghirdették: "visszaszívják" mindezt, lám az inasokat máris kivonták a NAT alól, kalapálhatnak, reszelgethetnek, mert úgymond az fejleszti a "manuális készségüket" (NB a pszichológia iélyen készséget nem ismer, csak a 9-10-es gyerekeket tanítani képtelen, rosszulmotivált, önfeledten szegregáló pedagógusokat – ld. Lenhossék utcai eset, de erről is másutt íartam, ne itt)
Azzal tessék vitatkozni mindig, amit írok. Ha már … (Ettől még lehet utálni engem is)
a matekban azt szeretem, hogy vannak alapfogalmak és axiómák, amiket elfogadunk, és van egy produkciós rendszer, a logika, ami eldönti, hogy mi igaz, mi nem. a matekban az a jó, hogy az állítások, amiket kimondunk, azokról egyértelműen eldönthető, hogy igaz-e. vagy nem dönthető el, és akkor lehet ezt hinni, vagy nem hinni, mint a zorn lemmát, de azon sincs vitatkoznivaló.
amivel itt most nehéz mit kezdeni, az éppen az, hogy például az az állítás, hogy a "kádárrendszer iskolái félelemkeltőbbek voltak a maiaknál", nehezen eldönthető. bizonyos szempontokból nyilván sokkal kevésbbé, más szempontokból viszont nyilván sokkal inkább. amíg nem beszéljük meg, hogy miket tartunk fontos dimenziónak, ami alapján összehasonlítjuk, addig a vita parttalan.
hogy 16 éves kor alatt nem heggeszthetnek és kalapálhatnak a gyerekek, az nyilván marhaság még későbbi hegedűművészek esetében is. ha valaki meg szeretne egy életen keresztül heggeszteni és kalapálni, annak meg pláne. éppannyira ostobaság, mint megtiltani, hogy valaki irodalmat tanuljon, vagy irodalmat olvasson 16 éves koráig, ha magyartanár szeretne lenni. de igazából ez a korlát inkább csak egy sokadik mellékhatása egy egyébként teljesen indokolt szabályozásnak. megintcsak a szabályozás helyességének vagy helytelenségének eldöntése csak úgy mehet, ha elfogadjuk, hogy mely dimenziók alaján hasonlítjuk őket össze. anélkül parttalan vita.
mindemellett számomra elfogadhatatlan, hogy azokat irányítjuk szakiskolába, akikkel sikerült valamiért megutáltatni a matekot, az irodalmat, a zenét és más élvezeti termékeket. azért mert valakinek levágtuk véletlen a lábát, azért még nem kell belőle kézművest csinálni. valaminek a hiánya nem jelenti a másik valaminek a többletét. sajnos. de az is igaz, hogy belőle futót nevelni eléggé tarthatatlannak látszik.
akkor van erről értelme vitatkozni, ha eldöntjük, hogy mivégre a szakiskola. az általánosiskolai hulladék esélyteremtése, vagy a lászólag egyszerűbben tanulható alapokkal rendelkező szakmák képzőhelye. sokszor ráadásul nem is lehet tudni, hogy melyik hova való. társadalmi berendezkésünk mondja meg, hogy az asztalos az szakiskola és nem egyetem. igencsak nehéz lenne egy olyan marslakónbak elmagyarázni, hogy miért, amelyik marslakó látott már jó asztalost, és érintett már igazán szép bútort.
viszont azt is látni kell, hogy hazánk pedagógustársadalma nincs felkészülve arra, hogy kevés selejtet gyártson. olyan iskoláink, és olyan családsegítő háttérintézményeink vannak, amelyek összességében ontják magukból az iskolakerülőket. hogy mit csináljunk ezekkel a diákokkal? társadalmunk azt javasolja, hogy csináljunk belőlük műveletlen, bunkó szakmunkást, vagy szélsőséges esetben raklapszegelőt. de ettől még nem lesz ez az ember boldog. és nem is lesz feltétlen hasznos része társadalmunknak. ráadásul eistein-ek és paganini-k is vannak közöttük. akikért igencsak kár.
hogy mit kéne tenni azért, hogy hazánk pedagógustársadalma, vagy egyáltalán az oktatás jobban boldoguljon ezekkel a feladatokkal? nehéz elhinnem, hogy felülről oktrojált kényszerszabályozásokkal lehet ezt hatékonyan segíteni, anélkül, hogy társadalmi vita, és legalább szakértői konszenzus előzné meg.
a kádárrendszer oktatása annyiban biztos, hogy kényelmesebb volt, hogy kiszámíthatóbbak voltak a szabályok. most párévente (még csak nem is négyévente) áll fejre a korábbi világ. az irányítás elég fejetlennek tűnik. erősen centralizál, de mégsem, normákat vár el, de mégsem, liberalizál és konzervál. ebben kitalálni, hosszú éveken keresztül fejleszteni, tökéletesíten bármit is, szinte teljesen fölösleges. mert két mozdulattal eltörlik a tantárgyat magát, vagy az óraszámot felezik, majd háromszorozzák, stb.
nem tiszták a tanárok és az iskolák topmenedzsmentjének a motivációi, nem tiszták az elvárások a tanárokkal, az iskolákkal a diákokkal szemben, és ami tiszta az sem koherens. mást vár el az iskolától, a tanóráktól a szülő, a diák, az oktatásirányítás, és a szakmaiság maga. ilyen zagyva és zilált erőtérben jól teljesíteni senki sem tud.
és még vitatkozni is nehéz. mert nagyon nem egyeznek az alapfogalmaink, a céljaink, a megoldási javaslataink. talán jó lenne, ha nem vitatnánk egymás szövegértési képességeit, hanem inkább megpróbálnánk a gondolatok mögé nézni, és megérteni egymást. abból lehetne épülni.
Tisztelt (?) Trencsényi! megszólalni se nagyon tudok, nem hogy a leírtakkal vitatkozni, megyek megtanulok értően olvasni, visszamenőleg megkeresem írását a Lenhossék utcai esetről majd utánanézek egy pszichológia tankönyvben a tanoncképzésben inasokat tanítani képtelen önfeledten szegregáló tanároknak. És igérem , hogy buta, 30 éve szakmai elméletet tanító gépészmérnökként, többé még a szakképzés dolgaiban sem vitatkozom az Önnel az ELTE docensével.
Tisztelt Trencsényi László!
Miért is ez a kioktató hangnem? Ez a sértődöttség? IZS nagyon rosszul tette, hogy belement ebbe a játszmába. Itt senki sem a tanító nénije a másiknak, senki nem dörgölheti a másik kis nóziját a helytelen házi feladatba. (Egyébként meg a tanító néni nem is teszi) Ez a fórum szakmai síkon vitázó, jobbítani kívánó kollégák gyülekező helye. Vagy mégsem?
Mást olvasott ki a szövegből IZS? Valószínű azért, mert az a más is benne volt. Zsolnai József mondta egykoron a helyesbíteni akaró hallgatónak: "Ha azt akarta írni, miért nem azt írta?"
Ha Trencsényi úr mást akart írni, miért nem fogalmazott egyértelműbben? Egyébként meg a másként-gondolkodás a legnagyobb áldás ebben a szakmában (is). A vita előrevisz. A sértődött egymásramutogatás meg sehova.