Dr. Ujhelyi Jánosné

A hiperkinetikus szindróma: van megoldás

A BNO-10 (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) a hiperkinetikus zavarok kategóriát alkalmazza azokra az esetekre, amelyekre a hiperaktivitás, a figyelemzavar és az impulzivitás jellemző. Nem túlzás, ha azt mondjuk: nagy kihívás egy ilyen gyermek az adott osztályközösségben!

Petike viselkedésében egyértelműen megmutatkozott a hiperkinetikus zavar három fő tünete, és ez szinte lehetetlenné tette számomra az addig megszokott tanítási-tanulási módszerek alkalmazását.

Napjaink divatos szava az innováció. Késleltetést nem tűrő módon el kellett hát kezdeni a megújulást! „Vissza a gyökerekhez!” jelszóval a jól bevált Montessori-pedagógiát adaptáltam munkám során. Első lépés volt az osztályterem átrendezése. Polcok beszerzése az eszközök számára, asztalok széthúzása egyéni, páros tevékenységek támogatására.

Bezzeg az én kis Petikémet nem vonzotta az újdonság varázsa sem! Reggelente továbbra sem volt hajlandó bejönni az osztályba. S ha kimentem érte, köszönés helyett nyelvnyújtás kíséretében közölte velem: „Nem megyek be, Irma néni!” Ha azután végre sikerült mégis becsalnom őt valamilyen ötlettel, akkor meg körbe-körbe rohangálva inzultálta társait. Volt, aki pofont, volt, aki hajhúzást kapott tőle. Sajnos a trágár beszéd is sajátossága a HKZ-s viselkedésnek, így ez sem maradt el ezekben a helyzetekben. Az eszközökkel teli polcok pedig arra inspirálták őt, hogy adott esetben magasra hajítson belőlük egyet-kettőt. Elgondolható, hogy ilyen viszonyok között bármilyen tanórát még elkezdeni is hiú ábránd…

Szinte megoldhatatlannak tűnt a helyzet, amikor utolsó esélyként, merész vállalkozóként bevittem az osztályterem egyik sarkába a számítógépet. Mondhatom: egy „új időszámítás” kezdődött attól kezdve csoportunk életében! Én ekkor már birtokában voltam némi kis tudásnak, ami a számítógép kezelését illeti. Sokat kutakodtam a szakirodalomban, hogy miként is használják fel segítségképpen megújulásra képes pedagógustársaim a különböző oktatóprogramokat, hogyan illesztik be a tanítás folyamatába a benne rejlő feladatokat. Belekóstolva egy-egy fejlesztőjáték sikerélményt nyújtó, önellenőrzést magában rejtő rendszerébe, megdöbbenten tapasztaltam, hogy didaktikai alapelvei szinte teljesen megegyeznek a Montessori által kifejlesztett eszközök alapelveivel. Arra az elhatározásra jutottam, hogy mint a 21. század „Montessori-eszközét”, megpróbálom beiktatni a gyakorlatok sorába.

Nagy örömömre szolgált, hogy ebben a kísérleti időszakomban találtam rá több olyan elismert szakember írására, tanulmányára, amelyek teljesen megerősítettek kezdeményezésemben. Talán leginkább Kőrösné dr. Mikis Márta Ha Montessorinak számítógépe lett volna… című cikke szerzett legnagyobb örömöt és megerősítést számomra; segített abban, hogy ne féljek bevinni eszköztáramba a digitális eszközöket, hiszen minden bizonnyal Montessori is használta volna, csak akkor még erre nem volt lehetősége. Kőrösné dr. Mikis Márta hitelességét a gyermekek érdekében végzett munkássága támasztotta alá számomra. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársaként több mint két évtizede foglalkozik a számítógép gyermekkori képességfejlesztő alkalmazásával, óvodai–iskolai kísérletek szervezésével.

Tapasztalataim szerint a számítógép megfelelő iskolai használata „mentőövként” szolgálhat abban az esetben, ha egy hiperkinetikus szindrómával küszködő kisgyermek kerül hozzánk. Az érintett gyermekek idegrendszeri sajátosságaira jellemző, hogy kétszemélyes helyzetben nyugodtak, sőt igénylik is azt. Ennek ismeretében értettem meg, hogy miért tudtam a folyosóról becsalni Petikémet a Manó sorozat „Sárájával”. Amikor osztálykereteken belül nem tudok mellé ülni, ő teljességgel megelégszik az oktatóprogram „Sárájával”, aki az instrukciókat adja számára. Azt is tudjuk, hogy az ilyen gyermekek ki vannak szolgáltatva belső impulzusaiknak, az idegrendszeri struktúráik érintettek. Az agyi funkciózavar, vagyis a neurotranszmitterek elégtelen működése követeli, hogy mindig új és erős ingereket kapjanak. A tanítás normál feltételei mellett nem tudnak éberek maradni a változatlan vagy gyengülő ingerek hatására. Olyan játékok tartják fenn figyelmüket, amelyekben folyamatosan cserélődnek az ingerek.

Ez az állandóan ugráló észlelési mód lehet a magyarázata annak, hogy Petike miért szerette annyira a Varázsbetű fejlesztőjátékot. Annyi információt, ismeretanyagot talált benne, hogy gyönyörűen ki tudta elégíteni kis agyacskájának „ingeréhségét.” Ahogyan a Montessori által megfogalmazott pedagógiai elv kiemeli a pedagógus művészetét és a nélkülözhetetlen, gondosan előkészített környezetet, úgy kell viszonyulnunk az informatikai eszközök használatához is.

Érezniük kell a gyermekeknek a szabadságot, de még egy hiperaktív, impulzív tanuló is igényli a számára egyértelműen kitűzött határokat. S ha pedagógiai művészetünk minden tudását latba vetve bevezettük a szabadságot maximálisan tiszteletbe tartó szabályrendszert, akkor egy HKZ-s gyermek talán még jobban fog tudni igazodni hozzá, mint az osztály bármelyik tagja; különösen, ha esetleg bizonyos autisztikus vonásokkal is rendelkezik.

Vannak olyan HKZ-s gyermekek, akik igen fogékonyak a zenére. Petike szerencsésnek mondható ebben. A Dr. Kokas Klára által vezetett tanfolyam abban segített, hogy merjem bátran felhasználni a zenét a gyermekek harmonikus személyiségfejlesztésében. Ezenkívül a szakirodalom megerősített abban is, hogy a zenével kiegészített Montessori-nevelés milyen jótékony hatást fejt ki a gyermekek előmenetelét illetően.

Úgy gondolom, nem követünk el törvénysértést, ha egy váratlan pillanatban Petikénk kényszert érez egy fergeteges táncra, az osztály többi tagját is megtáncoltatja. Ez például olyan momentum, amellyel megelőzhető, hogy egy HKZ-s csemete működése nyomán elszabaduljon a pokol egy-egy frusztrált helyzet következtében. Persze ennek bevezetéséhez is bátorság kell. Kordában kell azért tartani a kis társaságot, hogy a „szelepek” kiengedése után mindenki szépen vissza tudjon ülni a helyére, és még nagyobb hatékonysággal tudja folytatni a munkát.

A HKZ-s gyermekekre jellemző az is, hogy szeretnek rengeteget beszélni. A Montessori-szemléletű oktatás szép pillanatai közé tartozik a csendjáték és a beszélgető kör. Mi ezt úgy adaptáltuk, hogy a csendjáték meghitt, pihentető perceit még kellemesebbé, élményszerűbbé tettük azzal, hogy egy-egy megnyugtató zene mellé gyertyát gyújtottunk, és valami ízletes ennivaló is terítékre került. Mondhatom, Petike számára ez volt a nap fénypontja. Szinte percre pontosan jelezte, amikor elérkezett az általa megfogalmazott „csendjátékos falatok” időpontja. A beszélgető kör ugyanilyen kedves volt számára. Őt is, mint minden társát, addig hallgattuk, amíg a labdát el nem gurította magától. Ezzel a gyakorlattal kielégíthette kommunikációs igényét, ugyanakkor valamiféle önmérsékletet is tanult, hogy gátat tudjon szabni mondanivalójának.

Tapasztalataim szerint a „Montessori-szellemiségű” oktatási rendszer, vagyis a szabadság boldog átélése a megfelelő szabályokon belül, hatékony segítség lehet a hiperkinetikus szindrómában szenvedő gyermekek számára. Ha kellő időben részesülhetnek olyan gyermekközpontú oktatásban, ahol egyéni haladási ütem szerint tanulhatnak, ahol részképességzavaraik miatt nem éri őket sorozatos kudarc, akkor a szeretetteljes közeg, a sikerélmények felemelő állapota olyan gyógyító erőként hathat számukra, hogy a sokak által rettegett gyógyszeres kezelésekre sem lenne szükségük. Úgy látom, hogy a közös éneklés, tánc, zenélés és a számítógép valamiféle „katalizátor”-szerepet töltött be Petikénk életében.

Azt nem merem állítani, hogy ezek a segédeszközök minden magatartási, beilleszkedési, tanulási zavarral működő gyermek számára egyértelmű megoldást kínálnának. Ha igaz, hogy mindannyian mások vagyunk, ez fokozottabban igaz a hiperkinetikus szindrómás gyermekekre. De egy biztos: egységes megküzdési stratégiával kell rendelkeznünk, ez pedig nem más, mint a mély, feltétel nélküli szeretet. S hogy ezenkívül ki milyen eszközt használ a reá bízott, érintett gyermekeket illetően, azt majd az adott helyzet szabja meg a számára.

Csendes örömmel, hálával tölt el, hogy sok-sok küzdelmes nap, óra, perc után talán megtaláltam a „kulcsot” Petikéhez. Abbahagyta az eszközök ledobálását a polcokról; társait nem bántja; ütés helyett képes segítő szándékkal odafordulni valakihez, hogy társa minél jobban megoldja a Montessori-eszközzel végzett feladatát. Nálam, az órai foglalkozásokon, elhagyta a trágár beszédet. A számítógép motiváló ereje segítségével képes önmagát szabályozva leülni a többiekkel együtt, hogy a könyvben, füzetben dolgozzon. Tudja ugyanis, hogy munkája végeztével várja őt a Varázsbetű izgalmasabbnál izgalmasabb programja.

A történések úgy hozták, hogy Petikém már valahol messze jár… Én sem abban a csoportban tevékenykedem, ahol ezeket az apró csodákat megélhettem. De viszem magamban gyermekeim szeretetét. Amit egymásnak tudtunk adni az együtt töltött idők során, azt tőlünk már senki el nem veheti.

Petike szavával zárom soraimat. Amikor év vége felé közeledtünk, ő hosszasan nézte a táblára felrajzolt időszalagot, majd rám nézve így szólt búsan: „Irma néni! Még négy nap és itt a vakáció… De az olyan rossz, hogy nem jöhetünk többet iskolába…

Irodalom

ADHD Magyarország. Hiperaktív gyerekeket nevelő családok alapítványa honlapja.

Kőrösné Mikis Márta: A digitális írástudás gyermekkori megalapozása. Országos Közoktatási Intézet. Budapest, 2006. [Online: www.oki.hu/oldal.php?kod=Digym-Irott&tipus=cikk].

Kőrösné Mikis Márta: Ha Montessorinak számítógépe lett volna… In: Montessori Műhely. A Montessori Egyesület folyóirata, 2004/1. 3-6.

Kőrösné Mikis Márta: Dörzspapír és számítógép. Pillantás az informatika kisgyermekkori alkalmazására. [URL: www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=egyeb-marta1].

Noé Krisztina: ADHD-Hiperkinetikus szindróma, hiperkinetikus zavar. [URL: http://beszed.hu/adhd_hiperkinetikus_szindroma_hiperkinetikus_zavar].

Réthy Endréné: A speciális szükségletű gyermekek nevelése, oktatása Európában. Az integráció és inklúzió elméleti és gyakorlati kérdései. Magyar Pedagógia, 102. évf. 3. szám, 281-300.

Szücs Marianna: A hiperkinetikus szindrómás gyerekek és családjaik helyzete. PhD Értekezés. ELTE Bölcsészettudományi Kar, 2002. [Online: http://text.disabilityknowledge.org/Szucs-M-PHD.pdf].

Dr. Ujhelyi Jánosné
gyógypedagógus

—

Az írás esettanulmány-pályázatunkra érkezett. Köszönjük a szerző munkáját, amit a Mindennapi Pszichológia egyéves előfizetésével jutalmazunk.

—