2010. május 21. péntek, 10:58
Kiss Erika
Mérjünk kompetenciát – de mindenkinek!
Adva van egy mérőeszköz, amelyet hozzáértő szakemberek alkottak a kompetenciák mérésére. Minden tanévben, adott napon, az ország összes 6., 8. és 4. évfolyamos általános iskolás tanulója azonos feltételek mellett dolgozhat négy órán keresztül a matematika- és a szövegértési feladatokon. A lebonyolítás a legapróbb részletekig, kezdő és befejező mondatokig kidolgozott.
Bár általános iskolai évei alatt soha máskor nem találkozik ilyen megméretéssel – meglehetősen túlzó is, már csak az időkeretet tekintve is –:szinte minden házirendben szerepel, hogy két témazáró dolgozatnál többet nem lehet íratni egy tanítási napon, az pedig semmiképpen sem jelent négy órai munkát.
Mindezek ellenére a mérés elfogadható, rendkívüli esemény. Az egyes gyerekek teljesítménye összehasonlítható, hiszen azonos feltételek szerint dolgoznak, még ha azok meglehetősen mostohák is számukra.
Teljesen rendben van, ha közoktatásunk évente megméretik. Ezt a mérést azonban mindenki – szülő, gyerek, fenntartó, pedagógus, állampolgár – fogja fel úgy, hogy a gyerekekkel egyszerre vizsgázik az oktatásirányításunk legfelsőbb szintje éppúgy, mint a helyi oktatásirányítók, a fenntartók. Hiszen az iskolák közötti különbségek megmutatkozása nem egyetlen tényező következménye. Jelesül igazi badarság az eredmények tükrében kizárólag a rosszul vagy jól teljesítő iskola pedagógusait szidni vagy dicsérni.
Ami tisztességtelen a dologban, az a különböző helyzetben lévő iskolák összehasonlítása. Sajnálatos vagy örömteli (ezen lehet vitatkozni), hogy ma Magyarországon az iskolák olyan mértékben különböznek egymástól, olyan kritériumok különböztetik meg őket, amelyek erősen megkérdőjelezik a kompetenciamérés eredményeinek iskolák közötti összehasonlíthatóságát. Az, hogy ezt mégis megteszik, méghozzá olyan részletek elhallgatásával, melyek mérésére képtelenek, abszolúte tisztességtelen.
Ne higgye senki, hogy a szakemberek ezzel nincsenek tisztában! Pontosan tudják, miről beszélünk. Ezért többszörös a felelősségük, amikor közzétesznek egy listát a laikus érdeklődők számára, magyarázat nélkül rangsorolva a mérés alapján. Nem lepődnék meg rajta, ha lennének iskolák, tantestületek, melyek jogi úton próbálnák visszaszerezni a tisztességtelen versenyben vesztett hitelüket. Hiszen a listák a következőt üzenik: amelyik iskolában alacsony a gyerekek teljesítménye, ott rosszul dolgoznak rossz pedagógusok, ahol pedig jó a teljesítmény, ott jó pedagógusok végeznek kiváló munkát. Ez azonban így NEM IGAZ!
Ma már köztudott, hogy sehol a világon nincs az a fajta szabad iskolaválasztás, mely hazánkban az utóbbi két évtizedben teljesen átalakította az addig egymáshoz meglehetősen hasonló általános iskolák heterogén szerkezetét. Mára az iskolák többsége homogenizálódott. Az integráció – valljuk be őszintén – szép mese volt, de mese volt. Ahogy a társadalom rétegei egyre élesebben elkülönültek egymástól, úgy különültek el az iskolák is. Ebben már az újra-körzetesítés sem segít, hiszen a lakókörzetek nagy része is ugyanazon az átalakuláson ment át az elmúlt évtizedekben.
Ne tegyünk mást, csak nézzünk körül a megyeszékhelyek iskoláiban, mennyire megfigyelhetők ezek a folyamatok. Majd’ minden városban ugyanaz a helyzet. És a vidék helyzetének alakulása is tipizálható. Mi, pedagógusok, nem sok mindent tehetünk ellene. Azt viszont nem hagyhatjuk annyiban, hogy mindezeket a változásokat figyelmen kívül hagyva, minket tegyenek felelőssé azért, ha a leszakadó rétegek iskoláiban átlag alatti teljesítményt mutat az éppen aktuális kompetenciamérés. Ez a vád épp oly igaztalan, mint felmagasztalni a pedagógust, ha iskolájában a gyermekek zöme megfelelő családi háttérrel rendelkezik.
Azt, hogy ezzel a méréssel nincs minden rendben, az is bizonyítja, ahogy az iskolák megpróbálnak tompítani a torz értékelésen. Elég csak végignézni azt a statisztikát, amelyik a hiányzásokat mutatja ezen a napon. Minél nagyobb társadalmi problématömeget cipel egy iskola, annál több hiányzó gyerek van a mérésen részt vevő osztályokban a kompetenciamérés napján. Kompenzálnak, ahogy tudnak. Nem nekik kellene ezt megtenniük! Nem csalni akarnak, csak védekeznek egy igaztalan megítéléssel szemben.
Más iskolák másként próbálnak előnyösebb „pozícióhoz” jutni ebben a „versenyben”. Akad, ahol a mérést megelőző időben agyongyakoroltatják a korábbi évekből összegyűjtött feladatlapok feladatait. Értelme ennek sincs több, mint a sunnyogó hiányzásnak a mérés idején. De szégyenkezni valójuk nem nekik van!
Bizonyítékul ajánlom az alábbi sorokat:
Kertesi Gábor:
A közoktatási intézmények teljesítményének mérése-értékelése, az iskolák elszámoltathatósága
(Részlet)
„A gyenge teljesítmény okainak feltárása számos dolgot feltételez.
1. Elengedhetetlen, hogy az iskolában legyen olyan pedagógus, aki képes irányítani az elemző munkát: aki birtokában van az adatok megfelelő kiértékeléséhez szükséges ismereteknek, és rendelkezik azzal az autoritással, hogy a tantestület ilyen irányú tevékenységét koordinálni tudja.
2. Az okok feltárásában részt kell, hogy vegyen a teljes tantestület. Ez két szempontból is fontos. Egyrészt világosan demonstrálja a helyi közösség felé, hogy az iskola, mint egész érzi magát felelősnek a tanulók teljesítményéért, másrészt lehetőséget teremt egy új közös szemlélet kiformálására, ami a megoldás irányába tett első lépésnek tekinthető.
3. Az okok feltárásához az intézményeknek külső segítségre is szükségük lehet. Az oktatási kormányzat felelőssége az, hogy ilyen esetekben biztosítsa az iskolák számára a független és kompetens szakmai segítséget.
4. Az okok feltárása során az iskola vagy a külső szakmai tanácsadó olyan következtetésre is juthat, hogy a gyenge teljesítmény hátterében nem az iskola vagy a tantestület tevékenységének fogyatékosságai állnak, hanem külső okok: például erőforráshiány, vagy az intézményfenntartó önkormányzat iskolapolitikája, vagy a szabad iskolaválasztás rendszeréből következő spontán szelekciós folyamatok.
Amikor ilyen jellegű problémákkal szembesülünk, be kell látnunk: jelenleg ma Magyarországon nincs olyan – az intézményfenntartó önkormányzatoknál magasabb szintű oktatási jogosítvánnyal rendelkező – intézmény, amely hatásos és kényszerítő erejű szervezeti megoldást lenne képes adni az iskolarendszer ilyen jellegű kudarcaira. Hatékony elszámoltathatósági rendszer márpedig nem működtethető a tanügyigazgatás intézmény-rendszerének ilyen irányú megreformálása nélkül.”
Vargáné Kiss Erika
Kb. egy hete szinte ugyanezeket a gondolatokat írtam le én is, igaz, kicsit sarkítottabban, de még nem jelent meg az írásom. Megpróbálom bemásolni ide, ha befér:
Kompetencia-mérés
Május van, a kompetencia-mérések ideje. Ez az az alkalom, amikor központi mérőeszközök segítségével valahol, valakik képet kívánnak alkotni az iskolák és a tanulók teljesítményéről. Lássuk, mi történik ennek „érdekében”! „Szakemberek” igen komoly előkészületeket tesznek, a gördülékeny lebonyolítás érdekében. Az iskolákban felelőst neveznek ki, aki továbbképzésen megkapja a szükséges instrukciókat, és a továbbiakban az igazgatóval karöltve felel a mérések tisztaságáért. Kiküldik a szülők számára készített kérdőíveket, amiken kérdések halmaza sorakozik a család szociális, kulturális és anyagi helyzetére vonatkozóan. Futárral megküldik a feladatlapokat, az érintett korosztályokat kiokosítják a teendőkről, aztán kezdődhet a megmérettetés. Az iskolák közötti tisztességtelen verseny, a fenntartók és a közvélemény félrevezetése.
De mi is a kompetencia? Sokféle magyarázata van ennek a szónak, a legköznapibb talán az alkalmasság. Tehát az én értelmezésemben a vizsgálat arra irányulna, mennyire képesek a tanulók a matematikai- és kommunikációs (szövegértés, írásbeli szövegalkotás) tudásukat alkalmazni a gyakorlatban.
A várt nap előtt a pedagógusok beszedik a névtelenül visszaküldött szülői kérdőíveket. Mármint azokat, amiket a szülők hajlandók voltak kitölteni. Mert sokan vagy nem veszik erre a fáradságot, vagy nem képesek rá. Pedig ezek azt hivatottak szolgálni, hogy a családi háttér ismeretében meghatározzák az elvárható teljesítményt, aminek alapján majd az iskolát is minősítik. De hogyan is, ha névtelenül küldik vissza?! Ez az egyik fenntartásom.
Aztán az adott nap reggelén felsorakoznak az érintettek: a diákok és a felügyelő tanárok. Majd elfelejtettem, ez utóbbi nem lehet ám akárkiből! Én például köztudottan alkalmatlan vagyok erre a feladatra. Miért? Azért, mert sehogy nem jut el a tudatomig, miért nem segíthetek a tanítványaimnak a feladatok értelmezésében. Kinek jó az, ha a gyerek, aki egy kis instrukcióval hibátlan feladatmegoldásra lenne képes, magára hagyattatik. Ez aztán a pedagógia!!! Meg a gyermekközpontúság!!! Na, miután a megfelelő emberek a megfelelő helyre kerültek, kezdődhet a regisztráció és a feladatlapok kiosztása.
Feladatlapok?! Feladatfüzetek! Merthogy olyan nagyok és vastagok, hogy a többségnek egy hétre elegendő munkát tartogatnak. De csak 4 óra áll rendelkezésre: 2 a szövegértésre, 2 a matekra. Amikor először megláttam az ilyen anyagot, azt hittem, vicc. De nem volt az. Kipróbáltam hát, mit tudok. A szövegértés feladatlaphoz jól be kellett osztanom a 2 órát, hogy a végére érjek, a mateknak neki sem mertem állni. Pedig úgy hittem eddig, hogy nincsenek ezen a téren hiányosságaim. Gondolhatják, mit csinál a diák! A jó tanuló igyekszik a végére érni, ellenőrzésre azonban nem marad ideje. A szorgalmas, de szerényebb képességű kapkod ide-oda, a gyenge, netalántán tanulási problémás blöfföl, vagy beírja, ami éppen eszébe jut, vagy neki sem áll a munkának. A 4 óra elteltével aztán mindenki úgy kimerül, hogy a nevét sem tudja megmondani.
A felügyelő tanárok összeszedik a kiadványokat, dokumentálják az eseményeket, aztán várnak. Várják, hogy a központ bekérje a munkákat. Mert nem minden évben kérik. Vagy nem mindet. És az kié? És kinek a névtelen szülői kérdőívét küldjék vele?! Már ha egyáltalán beérkeztek ezek. Ismét jön a futár, elviszi, amit kell, aztán megint hosszas várakozás következik. Február tájékán a tantestületek megtudhatják az eredményt. Hogy hol állnak a helyi és az országos ranglistán az előző évhez képest. Romlott vagy javult a teljesítmény. Romlott vagy javult a teljesítmény?! Mihez képest is?! Merthogy az előző évben nem ezek az osztályok írták a felmérést. Akkor mihez is viszonyítunk? A két évvel azelőttihez? És akkor biztos, hogy ugyanazoknak a gyerekeknek a munkái kerültek értékelésre?! Már, ha kerültek. Akkor mihez is viszonyítunk? A tanulmányi eredmény és családi háttér alapján elvárható teljesítményhez? Kiéhez is?!
Személyiségközpontú oktatás – milyen divatos kifejezés! Egyéni haladási tempó, a gyermek fejlődését önmagához viszonyítva kell értékelni… bla-bla-bla. Tényleg?! Akkor miért kell standart feladatlapot kitölteniük, aminek alapján az iskolát minősítik?! Merthogy ebből nem az derül ki, hogy Pistike, aki előző évben alig tudott olvasni, egy óra alatt már képes kérdések alapján feldolgozni egy féloldalas szöveget, ami nagyságrendi fejlődés nála, és ebben mennyi munkája van neki is, és a tanároknak is. Ebből csak az derül ki, hogy a 4 szövegből Pisti csak egyet oldott meg, ebből következően az iskolában nem folyik rendes munka. Nincs „hozzáadott érték”. Sőt, továbbmegyek: a magyartanár az oka mindennek.
Bírál a szülő és bírál a fenntartó. Aztán, a következő évben, ha jó eredményt produkál az iskola, dicsérnek. A rákövetkező év visszaesése miatt ismét sárdobálás következik. Ugyan miért nem jut el az illetékesek tudatáig, hogy nem ugyanaz a társaság került vizsgálat alá? Miért csak a számokat, grafikonokat látják?! És egyáltalán: mire jó ez az egész?!
Jordánné Ládi Zsuzsa
Kedves Kis Erika!
Egyrészt érdekelne, hogy kik azok a "szakemberek" akik listát tesznek közzé, magyarázat nélkül az iskolák teljesítményéről? Hol lehet ezeket a listákat megtalálni? Mert én csupán nagy-nagy türelemmel tudom egyesével letölteni az egyes fenntartókról-iskolákról-telephelyekről készült FIT jelentéseket, amelyek információval szolgálnak nem egy, de számos szegmenséről az iskolai teljesítményeknek.
Abban igaza van, hogy még az ilyen módon készült jelentések is torzítanak a jobb összetételű iskolák javára – bármennyire is igyekeznek a jelentések készítői e torzítás kiküszöbölésére az un. elvárt érték kiszámításával – azonban épp 2010-től már valódi hozzáadott érték, azaz az egyes tanulók két év alatti fejlődését figyelembe vevő mutatók (lásd. az idézett Kertesi Gábor tanulmány pár oldallal előrébb) is megjelennek majd a FIT jelentésekben. Az ilyen típusú mutatók közlése felteszem majd kicsit megbolygatja az egyes iskolákról alkotott képet. Azonban elejét veheti az ilyen kritikáknak, mint amilyet Ön is közöl.
Végezetül, azt írjuk az oktatásirányítás javára, hogy Kelet Európában egyedülálló, de talán még a kontinensen is egy ritkaságszámba menő, igen előremutató politikai kezdeményezéssel van dolgunk, amelyben ahogy ön is írja "egyszerre vizsgázik az oktatásirányításunk legfelsőbb szintje éppúgy, mint a helyi oktatásirányítók, a fenntartók," és talán épp a gyerek az, aki nem.
Kedves Horn Dániel?
(Jól írtam a nevét?) Engem is érdekel, hogy kik azok a szakemberek – idézőjel nélkül – , akik a mérés értékelésének kommunikációját irányítják, de úgy gondolom, ezt Ön nálam jobban tudja.
Sorait olvasva meg kell állapítanom, alig van vita közöttünk.
Egyetértünk a mérés fontosságában, egyetértünk abban, hogy itt mindannyian megmérettetünk -sajnálom, hogy utóbbiról kevés szó esik szakmán belül és kívül egyaránt – és abban is, hogy "a
jelentések torzítanak a jobb összetételű iskolák javára."
Néhány éve olvastam Kézdi Gábor és Kertesi Gábor tanulmányát az iskolai szegregációról, az ilyen iskolában dolgozó pedagógusok kontraszelekciójáról. Sok igazság volt abban is, de velem együtt sok pedagógust fájdalmasan eltalált. Aztán meghallgattam Nahalka István előadását a PISA-mérések olyan adatairól, melyeket a "hátsó raktárak" őriznek. Nahalka István – többek között – azt mondta, a gyengén teljesítő iskolák a nemzetközi mezőnyben jóval előrébb állnak, mint a jól teljesítők. Vagyis a jók nem annyival jobbak, amennyivel közelebbről indulnak.
Örülök, hogy úgy gondolja, a 2010-es mérés értékelése "majd" elejét veszi az olyan kritikáknak, mint az enyém is. Őszintén szólva nem hiszek benne, hiszen a háttérindex kiszámításához minden szülőnek ki kellene töltenie a szükséges adatlapot, ezt pedig éppen az alacsony szociokultúrájú szülők teszik meg legkevésbé. (Egyrészt, mert nem tartják fontosnak, másrészt, mert egy részük képtelen értelemszerűen kitölteni.)No és mi a helyzet az olyan iskolákkal, ahol két év alatt megváltozott mind a tanulók, mind a pedagógusok összetétele? Sajnos tudok ilyen példát is.
Végezetül tekintsen meg néhány "listát"! Csak pár percet szántam a keresgélésre. Ki magyarázza el az alábbi listák olvasóinak, hogy ne ítéljenek elsőre?
http://www.kisalfold.hu/ftp/kisalfold/docs/kompetencia1.pdf
http://www.angela.sulinet.hu/hz/kompetencia/index.html
Kedves Vargáné Kiss Erika!
(Elnézést, hogy legutóbb elírtam a nevét!)
A listákat köszönöm. Igaza van, hogy ilyet nem szabadna készíteni, de nézzük a pozitív oldalát.
Anélkül, hogy a Kisalföld (vagy bármely más "szakértő" – így idézőjelekkel) meg ne jelentetne ilyen és ehhez hasonló közleményeket, a Kompetenciamérésnek esélye sincs betölteni a funckióját. Ahhoz ugyanis, hogy az értékelések ismertek legyenek sajnos szükség van a (bulvár) sajtó segítségére is. Ezzel nem azt állítom, hogy szakszerű az, amit csinálnak, hanem azt, hogy szükséges. Így a szülőkhöz eljut a Kompetenciamérés híre. Érdeklődni fognak utána, és számon fogják kérni a fenntartótól, az iskolától és Öntől a pedagógustól is az eredményeket. Azonban itt van a szakértőknek (idézőjelek nélkül) de különösen a pedagógusoknak és a fenntartónak a feladata, hogy elmagyarázza a szülőknek mit jelent és mit nem jelent a kompetenciamérés. Meggyőződésem, hogy enélkül az kommunikáció nélkül (amikor a szülők és a pedagógusok, az iskola és a fenntartó beszélgetnek az iskolai munka értékelésének módszereiről) nem lehet eredményes oktatást csinálni.
Ehhez azonban szükség van mind a Kompetenciamérésre (és szükség lenne más ilyen, és ehhez hasonló értékelő eszközökre) mind a "szakértőkre".
A jövőre nézve pedig: ha minden jól megy, 2010-ben az egyes tanulók 6. és 8. illetve 8. és 10. közötti fejlődését lehet már vizsgálni. Vagyis azt lehet megnézni, hogy XY két év alatt hogyan fejlődött. Ha ebből statisztikai módszerekkel kiszűrjük az olyan tényezőket amiről az iskola nem tehet (pl. a típusa, a fenntartója, vagy a családi háttér), és vesszük a kiigazított tanulói fejlődések iskolai átlagát akkor szerintem már igen közel kerülünk ahhoz, amit az iskola hatásának (hozzáadott értékének) lehet nevezni. Ehhez még az sem kell, hogy mindenki visszahozza a családi háttérkérdőívet, hiszen a pontszámok (majdnem) mindenkire megvannak (és akire nincsenek, arról is tudunk dolgokat); sőt így az iskolák közötti vándorlás is figyelembe vehető lesz.
Ez a reményteljes jövő.
Most pedig szerintem az a feladat, hogy a fenntartóval de leginkább a szülőkkel meg kell beszélni mire is jó ez a mérés. Hogyan kell értelmezni, és mik azok a részei amelyeket valóban figyelembe kell venni. Mert szerintem nem kevés ilyen része van.
Üdvözlettel
Horn Dániel
Kedves Horn Dániel!
Az idézőjeles szakértőket az idézőjel nélkülieknek kellene ellátni olyan információkkal, amelyekkel kiegészítve tehetnék közzé – jelen formájában minden szakértelmet nélkülöző – listáikat. Továbbmegyek, valamennyi médiában elkelne egy kis tájékoztatás a kompetenciamérés értékelésének mikéntjéről, sajátosságairól, erősségeiről és gyengeségeiről. De ezeket nem nekünk, pedagógusoknak kellene elsősorban kommunikálnunk, mert tőlünk magyarázkodásnak tűnik, az oktatásirányítástól pedig magyarázatnak. Nagy a különbség!
Kíváncsian várom a 2010-es értékelést, annak reményteljes változásait, és azt, hogy a szakértők (az idézőjel nélküliek) segítenek okosan kommunikálni a társadalom felé a mérés értékelését.
Kedves Laci! Nagyon érdekes a kommenthez másolt „A közgazdasági szemlélet szerepe a közoktatás megújításában” című kerekasztalbeszélgetés, de ilyen hosszú szöveget hozzászólásként senki sem olvas el, ezért töröltem ki. Megpróbáltam az OFI Tudástárában megtalálni az említett linket, hogy megadhassam az elérhetőséget, de nem sikerült rábukkannom. Kérlek, segíts! Az Új Pedagógiai Szemlének csak a tartalomjegyzéke található meg a neten. Jó lenne az is, ha megírnád: hogyan kapcsolódik mindez az itt zajló vitához.
Kedves Erika!
Ha leadom az érettségi dolgozatokat, akkor remélhetően hosszabban is reagálok teljes egyetértéssel, mert a kompetenciamérésnél lényegesen nagyobb problémába nyúltál bele.
Kedves Horn Dániel!
Ne haragudjon, ezekről a mondatairól: "Így a szülőkhöz eljut a Kompetenciamérés híre. Érdeklődni fognak utána, és számon fogják kérni a fenntartótól, az iskolától és Öntől a pedagógustól is az eredményeket." egy korábbi élményem jut eszembe. Egy vitában egy belvárosi ped. intézet valakije azzal érvelt: azáltal, hogy minden iskola saját maga fogalmazhatja meg nevelési programját, sose látott szabadságot élhetnek meg a tanárok… Él egy logikus rendszerben, csak éppen az élet kissé más.
A Szülők (inkább őket írom nagybetűvel, mint a kompetenciamérést) számon fogják kérni a fenntartótól…? Hát persze!!! Elmennek polgármesteri fogadóórákra… Tiltakoznak a sajtóban… Petíciót írnak… És így tovább…
A túrót. Inkább elviszik a gyerekeiket szövegértésre (és csakis arra) tanító csodaiskolákba.
És:
"Vagyis azt lehet megnézni, hogy XY két év alatt hogyan fejlődött. Ha ebből statisztikai módszerekkel kiszűrjük az olyan tényezőket amiről az iskola nem tehet (pl. a típusa, a fenntartója, vagy a családi háttér), és vesszük a kiigazított tanulói fejlődések iskolai átlagát akkor szerintem már igen közel kerülünk ahhoz, amit az iskola hatásának (hozzáadott értékének) lehet nevezni."
Ne haragudjon, de már megint a teljesen más nyelvezet, koordinátarendszer. Hát hogy a csudába lehetne megmérni a hozzáadott értéket? Hol jelenik az meg, ha én mondjuk annak a gyereknek adok oda egy nagy iskolai feladatot (mondjuk iskolai nagyműsor konferálását), akit még soha senki nem bízott meg ilyesmivel? Pedig lehet, hogy ez az év egyik legjobb húzása. Hol jelenik az meg, ha a "bénának" tartottnak adom az egyik fő szerepet a színdarabban? Hol jelenik az meg, ha a kollégám saját zsebből fizeti ki a gyerek gyógyszerét? Ha a berettyóújfalui kolléganő hivatalokkal hadakozva próbálja a szülőkkel együtt megvalósítani a tetűirtást? És így tovább, AZ ISKOLA MÉGISCSAK SOKKAL TÖBB, mint szövegértés meg matematika…
Üdvözlettel:
Achs Károly
matematika – magyar – dráma szakos tanár
(talán még ember is)
"Vagyis azt lehet megnézni, hogy XY két év alatt hogyan fejlődött. Ha ebből statisztikai módszerekkel kiszűrjük az olyan tényezőket amiről az iskola nem tehet (pl. a típusa, a fenntartója, vagy a családi háttér), és vesszük a kiigazított tanulói fejlődések iskolai átlagát akkor szerintem már igen közel kerülünk ahhoz, amit az iskola hatásának (hozzáadott értékének) lehet nevezni."
Bocs, még mindig gonoszkodom (de tanév vége van, majd szeptemberben elegánsabb leszek).
De ez a mondat annyira megragadott, hogy még az is eszembe jutott, amit valamikor még úttörő-foglalkozáson tanultam: "Kommunizmus = szovjethatalom plusz az ország villamosítása."
Ilyen egyszerű ez is. Meg az is.
Éljenek a képletek!!!
Kedves Kollégák! Egy másik fórumon, ahol szintén a kompetenciamérésről van szó, ezt az üzenetet találtam:
"Azt szeretném megtudni h osztályozható-e ez a dolog? Mert az iskolában állandóan mondják leosztályozzák és ez dönti el a évvégi jegyet? Ebben mi az igaz és mi nem?? kérlek válaszoljatok"
No comment!
Kedves Olvasónk!
Trencsényi Laci egy egész cikkel ajándékozott meg minket, ami így kommentben eléggé diszfunkcionálisnak tűnt, de hogy el ne vesszen, íme a link: http://www.ofi.hu/tudastar/kozgazdasagi-szemlelet
Neves oktatás-gazdaságtani és pedagógiai szakértők kerekasztal-beszélgetése a Zöld könyv felvetései kapcsán.
A Kölöknet portálon a kompetenciamérésről szóló íráshoz érkeztek szép számmal kommentek szülőktől és diákoktól. Érdemes odafigyelni az érintettek reakcióira, színesítik a képet.
http://www.koloknet.hu/1171-orszgos-kompetenciamrs-2010/hozzaszolasok?page=3
Az egyik régebbi ÚPSZ számban olvastam egy neves fejlesztő pedagógus élménybeszámolóját New York városi oktatásirányításának egyik epizódjáról. Az ottani kolléga büszkén mutatta, hogy az elektronikus tárolásból pillanatok alatt ki tudja mutatni, melyik iskola diákja mit teljesít, sőt longitudinálisan vizsgálva e kérdést, azt is, hogy fejlődött-e, avagy visszaesett. A magyar vendég megjegyezte: – Nagyszerű. Kimutatta, s a továbbiakban mit kezd ezzel a tudással…
Így nézek én a kompetencia-felmérések túlméretezettségére is. Bizonyos, hogy rengeteg információ kiaknázatlan marad, tehát az adatok és szempontok egy része redundáns ismeret. Lehet, hogy csak ma, a mai viszonyaink között, nem tudom.
Bizonyos vagyok benne, hogy a szükséges megközelítő ismeretekre – vonatkozzon az bár az intézmények fenntartóira, az intézményekre, az intézményvezetésre, a tanárok, illetve a tanulók (horribile dictu szülők) oktatási-nevelési munkájának minőségére – egyszerűbb módon is rá lehet jönni.
És a legkülönbözőbb szinteken mit kezdenek azzal, amit megtudtak? Módjukban áll eltávolítani a renitens diákokat? Felmondanak az alkalmatlan
pedagógusoknak? Elérhető jelenleg, hogy a kudarcos
iskolavezetés bármely tagját fölmentsék pozíciójából? Tart-e ott a nevelőtestület többségének pedagógiai kultúrája, hogy a feltárt eredményeket továbbfejlessze, a kielemzett hibákat
kijavítsa? Megvan az oktatáspolitikában és a fenntartókban az a szándék,az az erkölcsi tisztánlátás, amely a külső hátteret biztosítani akarja? Rendelkezésükre áll-e az a pénz, ami a kompetenciamérések eredményeiből következő változtatások külső előfeltételeinek biztosításához szükséges?
Az antik világ évszázadaiban a civilizált államok a fémpénzt arra használták, amire ma is használjuk: általános értékmérőnek. A Rómával, Bizánccal kapcsolatba került barbárok előkelői viszont ékszerként felfűzték az érméket, s a nyakukban, karjukon, ruhájukon viselték.
A szóban forgó felmérésekkel az a baj, hogy akik felül kitalálták, azok általános egyenérték-mérőnek feltételezik, akik lentebb felhasználják, hiányosan, diszfunkcionálisan építik be mindennapi tevékenységükbe. Viselik és elviselik,mint megannyi törzsi előkelő az idők hajnalán.
A nagy szintfelmérések tudásról, kompetenciáról
valószínűleg szükségesek. Ha pontosak, ha megvan
a visszacsatolásuk, ha megfelelően tájékozottak a szülők, ha az eredmények (akár az egyes diákra lebontva is)meggyőzik őket: érdemes komolyan venni és támogatni ezt a metódust.
Tartunk-e már itt? Ugye, ismerik rá a választ?
Akkor pedig miért büszkék az oktatásirányítók, hogy a kompetenciák mérésében Európa élvonalában vagyunk?
Kedves Gábor34!
Naponta benézek ide, hátha lesz valaki, aki az általad feltett temérdek remek kérdésre tudja a válaszokat. Reménykedjünk együtt!