2022. augusztus 8. hétfő, 19:43
„Elveszítjük a gyerekeket az új iskolaérettségi rendszerrel és a rossz Nemzeti Alaptantervvel”
Dr. Gyarmathy Évával közölt interjút a szabadeuropa.hu. Erre szeretnénk felhívni látogatóink figyelmét a beszélgetésből kiemelt néhány gondolattal.
Az interjúalany érdekes gondolatokat fogalmaz meg a hatvanas években megélt gyerekkora kapcsán a szabadság és biztonság összefüggéséről:
„ A biztonság és a szabadság csereszabatos. Sajnos, ahol biztonság van, ott nincs szabadság, és ahol szabadság van, ott nincs teljesen biztonság. Ebben kell megtalálni egy olyan szintet, ami mindenkinek komfortos. Szerintem akkor is voltak olyanok, akik nem érezték magukat biztonságban, és sokkal kisebb szabadságfokon élhettek az ő gyerekeik. De most is sokkal jobban meg lehetne bízni a gyerekekben. Ehhez tiszta szabályokat állítani, ami az egyik fontos feltétele annak, hogy egy gyerek valóban szabad, önálló, sőt autonóm legyen.”
A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy valóban több sajátos nevelési igényű gyerek van jelenleg, vagy csak a fejlettebb diagnosztika miatt látszik így. Dr. Gyarmathy Éva szerint valóban többen vannak. A magyarázat egyrészt a rengeteg vegyi anyag, ami már magzati korban is károsíthat, de a korunk változásai is nagy hatást gyakorolnak a gyermekek fejlődésére. „Más okból bár, de a gyerekek afféle nomád gyűjtögető-, vadászaggyal vannak itt, aminek megvan az előnye is, hiszen a tehetségnek, a kreativitásnak is az alapja lehetne ez” – mondja a kutató. S bár a csapból is az folyik, hogy kreatív emberekre van szükség, az iskolarendszer valójában egyáltalán nem preferálja a kreativitást.
Hogy mit lehetne tenni? „A tanítást kellene sokkal inkább a gyerekekhez igazítani, és nem a gyerekeket az iskolához. Onnan kell elindulni, ahol a gyerek tart, mert különben nagy rés marad, amit persze a gyerek idegrendszere kitölt majd valahogy. Ezt hívják tanulási zavarnak, ami azért jöhetett létre, mert nem volt még olyan a gyerek, amire az oktatás épül.”
Óriási hibának, mi több bűnnek tartja az új iskolaérettségi rendszert és a rossz NAT-ot, hiszen ezek nem hogy közelítenének a kívánatos gyerekközpontú célhoz, hanem egyenesen távolodnak attól. „Lássuk be, a Covid azért behozta a XXI. századot, mit behozta, két lábbal berúgta az ajtót, ablakot. Egészen más helyzetet teremtett. Rengeteg olyan dologgal szembesültünk, amit már meg kellett volna csinálni. A digitális oktatási stratégiát már be kellett volna vezetni 2018-ban, mert már akkor régen készen volt. Horváth Ádámék gyönyörűen megcsinálták, csak aztán senki nem vezette be, mert nem illett a NAT-hoz. Pedig az valóban egy XXI. századi megoldás, aminek nem a digitális eszközhasználat a lényege, hanem egy egészen más szemlélet. Az, hogy a gyerekek partnerként vesznek részt a tanulásban, és nem a tanáré a tudás, hanem a gyerekek dolgoznak azon, hogy tudást szerezzenek meg. Erről szól a világ: senki nem tudhat mindent, és most már az internetnek köszönhetően közel sem akkora a különbség a gyerekek, a tanárok és a szülők tudása között, mint volt. Éppen ezért nagyon jól tudná segíteni az egyik a másikat egy partnerkapcsolatban. Ehelyett még mindig ahhoz ragaszkodik az oktatáspolitika, hogy mind bemegyünk az akolba, kik hiányoznak, ledaráljuk és számonkérjük a tananyagot. Ez mind nevetségessé vált a Covid alatt, a távoktatásnak nevezett káoszban. Pedig a pedagógusok tényleg mindent megtettek, amit lehetett, de táncold el úgy A hattyúk tavát, hogy kezed-lábad megkötik. Így maximum a haláltáncot lehet eljárni. Meg is lett az eredménye. Rettentő nagyot ugrott a sajátos nevelési igényű gyerekek száma és az arányuk is, mert közben nem lettek többen a gyerekek az iskolában. Egy egész nemzedéknek vannak súlyos problémái az írás, olvasás, számolás terén. Közben úgy csinálunk, mintha minden rendben lenne, minden jól ment volna. Azért rühellem a sikerpropagandát, mert attól még, hogy úgy csinálunk, nem igaz. Ezek a gyerekek azzal mennek tovább, hogy képességhiányaik vannak. Nem azért, mert butábbak, mint a többiek, nem azért, mintha a tanító, szülő nem tett volna meg mindent. Hanem azért, mert ilyen helyzetbe kerültek. Ráadásul külön szerencsétlenség, hogy pont akkor vezették be az új iskolaérettségi rendszert, amikor jött a Covid. Ezt persze nem tudhatták, de az egyik ostobaság volt, a másikat meg egyszerűen nem oldották meg. A kettő most összetalálkozott, és ebből szörnyű dolgok születtek.”
Gyarmathy Éva beszél a tanárképzésről, tanár-továbbképzésről is. Nagyon lassú a változás, alig jelenik meg a képzésben az atipikus idegrendszeri fejlődés témája akkor, amikor az iskolákban lassan több érintett gyerek lesz, mint neurotipikus. Gondot jelent az is, hogy a fiatalok kreatív és ösztönös megoldásait egyes gyakorlatvezetők ósdi elvektől hajtva letörik.
Súlyos probléma továbbá, hogy a pedagógusképzésbe nem vesznek fel tanulási zavarral élő jelöltet, tehát a friss pedagógusok között nincs olyan, akinek saját élménye lenne a problémáról. A jelenlegi integrálási gyakorlatról is lesújtó Gyarmathy Éva véleménye: „Maga az integrálás fából vaskarika. Mert abba a rendszerbe rakjuk vissza a gyerekeket, ami kivetette. Ez logikai képtelenség.” A helyes út az inklúzió lenne, de attól még nagyon messze vagyunk.
Olvasásra ajánlom az interjút mindenkinek, aki pedagógusként, szülőként, felelős állampolgárként érdeklődik a közoktatás ügye iránt, és kíváncsi egy hiteles, felkészült és elhivatott szakember véleményére.
Gyulai Zsuzsa
Az interjút Jakab-Aponyi Noémi készítette 2022. augusztus 3-án. Az interjúalany az MTA tudományos főmunkatársa, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója, a Diszlexia Központ alapítója, pszichológus.
