Akár vitatkozni is lehet róla…

Július 19-én adtuk közre Szarka Judit Egy felmondás története című írását. Augusztusban egy kritikus komment érkezett ehhez egy pedagógus kollégától, amelyre a szerző részletesen válaszolt. Mivel a téma joggal számíthat közérdeklődésre, nem csupán a kommentek között, hanem az oldalon is közöljük mindkét szöveget. Szívesen helyt és nyilvánosságot adunk minden pro- és kontravéleménynek.

J. Krisztina kommentje

Több gond is van itt:

1. Egyetlen ember viselkedése alapján “vetít”: a kormány narratíváját teszi felelőssé egyetlen ember viselkedéséért! Akkor mit mond arra, amit az opponens mondott, hogy az ő saját konzervatizmusától távol áll a témaválasztás… akkor ő kinek a narratíváját követte? Vagy ő, mivel elfogadó volt, neki megengedjük a saját véleményt? Aki meg “hülye”, az biztos azért az, mert a kormánytól olyan? Mi van?
2.  A szerző olyan állásfoglalásra hivatkozik, ami köszönőviszonyban sincs a tudományosan igazolt, alátámasztott kutatásokkal. Ezt írja az állásfoglalás: “A szexuális orientációt jelenlegi tudásunk szerint szintén döntően biológiai tényezők befolyásolják, kialakulásában a genetikai meghatározottság mellett nagy szerepet játszanak egyéb biológiai változók (pl. hormonális hatások, idegrendszeri fejlődés) is. A pszichoszociális hatások szerepe a biológiai faktorok mellett nem meghatározó mértékű.”
   Miközben több felületen is olvasható a következő:
   “A genetika nem tudja megjósolni, hogy egy személy a saját neméhez vonzódik-e – állítja a Popular Science folyóiratban közzétett új kutatás. A közel félmillió embert vizsgáló tanulmány megállapította, hogy bár vannak gének, amelyek valamelyest befolyásolják az ember szexualitását, mindegyiknek csak csekély szerepe van – a társadalmi és környezeti tényezőknek sokkal nagyobb szerepe van ebben.” (Mandiner), de ha nem tetszik a forrás, akkor itt van a 444.hu-ról is:
   “Közel 500 ezer ember genetikai adatainak elemzéséből kiderült, hogy a genetika 8 és 25 százalék közi arányban játszik csak szerepet abban, hogy egy ember a saját neméhez vonzódik-e, a többiért társadalmi és környezeti hatások felelnek. Ez a legnagyobb tanulmány a témában eddig, az eredményeket pedig a neves Science című folyóiratban publikálták a kutatók.”
   Szeretném, ha jól értenénk: legalább 3/4 részben a társadalmi és környezeti hatások alakítják a homoszexualitást!
   Illene ezen a szinten egy kicsit jobban utánanézni annak, hogy kinek mit hiszünk el…
3.  Az említett törvény a kiskorúakat védi ezektől a társadalmi és környezeti hatásoktól. Tehát ez a vizsgafilm biztosan nagyszerű, és hiánypótló, csak kéretik kirakni rá a 18-as karikát. Onnantól nincs semmi gond. Köszönöm.

(Egy 3 gyermekes anyuka, informatika tanár, és 25 éves osztályfőnöki tapasztalattal rendelkező pedagógus)

A szerző válasza

Tisztelt J. Krisztina!

Mindenek előtt szeretném elnézését kérni, hogy csak most reagálok hozzászólására: technikai és szervezési problémák miatt csak nem régen kaptam meg írását, és a válaszadás előtt igyekeztem még többet olvasni a témakörben.

Az Ön által megadott sorszámozás szerint szeretnék válaszolni:

1. Az, hogy a fenntartó a kormány narratívájára hivatkozott, általa is elvállalt tény: az államvizsga vitáján a szóhasználat és a társadalmi visszautasítottságra való hivatkozás szinte szó szerinti egyezést mutatott a kormányoldal megnyilatkozásaival, de a következő napban történt levélváltásunk folyamán már szó szerint hivatkozott a vonatkozó jogszabályra. Úgyhogy nem én vetítettem, hanem az illető büszke vállalása volt a kormány narratívájával való egyetértés (ami egyébként szíve joga, csak az nem, hogy ezt beviszi egy államvizsgára). A másik megszólaló, az egyetemi oktató viszont egyértelmű személyességgel fogalmazott, nem jogszabályra, hanem a konzervativizmusára hivatkozott, de ahogyan egy művészeti képzéssel foglalkozó egyetemi kar oktatójától ez a XIII. század óta elvárható, az alkotói szabadságot preferálta. Részemről egyébként hozzátenném még, hogy az egyetemnek – ugyancsak a középkori disputák óta – alapvető joga, sőt, kötelessége a tudományos nézetek összecsapásának biztosítása. A törvényi hivatkozás semmiképpen nem felel meg az egyetem mint intézmény szellemi autonómiára vonatkozó évszázados tradíciójával – bár azt, sajnos, az elmúlt években tapasztalhattuk, hogy a kormány ez ügyben is szembemegy az európai tradícióval (alapkutatások ellehetetlenítése, gender-szakok betiltása, középiskolai tanárok képzésének színvonal-csökkentése stb.)
2. Abban viszont Önnek igaza van, hogy a nemzetközi, tudományos diskurzus terén korántsem olyan egyértelmű a genetikai meghatározottság melletti állásfoglalás, mint azt én – jóhiszeműen – egy egész szakmai grémium állásfoglalásából kiolvasni véltem. Alaposan elolvastam a magyar sajtóban megjelent tiltakozásokat, amelyek kivétel nélkül a kormánysajtóban jelentek meg (Mandíner, Magyar Nemzet stb.), sok esetben olyan szakembertől, pl. Bagdy Emőke lányától, akinek esetében nagyon erős a politikai hatalomnak való elkötelezettség. Gondolom, azt megérti, hogy azon tudósok megnyilatkozásait, akik egy köztudottan rendkívüli módon manipulált propaganda-gépezetben szólalnak meg, legalábbis fenntartásokkal kezelem. Ami elgondolkodtató, az az eddigi, legnagyobb nemzetközi kutatásra való hivatkozása. Úgyhogy, még egyszer le szeretném szögezni: köszönöm szépen, hogy rávilágított számomra, hogy a kérdés közel sem olyan megnyugtatóan eldöntött, mint azt én a magyar szakmai élet többségének nyilatkozata alapján gondoltam. DE! Az ön által idézett kutatás is csak egyetlen hivatkozás, bármennyire nagy mintára hivatkozik is. Vagyis maximum annyi mondható el, hogy a téma még megvitatás alatt áll, de kész tényként nem mondhatunk ki még semmit sem. (Utalnék arra, hogy pl. nemrég derült ki, hogy egy sok éve tudományos konszentusként kezelt genetikai eredmény manipulált kísérleteken alapul).
3. Amit viszont nagyon fontosnak gondolok: a homoszexualitás, transzszexualitás mindig, minden egyes érintett ember esetében személyes és drámai kérdés. Ezek az emberek hosszú és szenvedésteli folyamatban ismerik fel nemi identitásukat. A probléma, hogy ti. VANNAK homoszexuális és transzszexuális emberek: tény, és ezzel a jelenséggel foglalkozni kell. Soha, semmiféle létező problémának nem megoldása az, hogy nem beszélünk róla. A gyerekek látnak és hallanak, sokféle tapasztalatra tesznek szert, és a felnőttben való bizalmat ássa alá, a világ megismerésének folyamatát akadályozza, ha nem szerez ismereteket a létezés sokszínűségéről. Az nyilvánvalóan badarság, hogy amiről a gyerek lát és hall valamit, azzá fog válni (a Jancsi és Juliska olvasása után egyik gyerek sem akar kannibállá válni stb.). Biztos vannak polgárpukkasztó kamaszok ebben a témakörben is, de a nemi identitás megtalálása olyan súlyú felnőtt probléma, amivel, ha valódi szerelmekre kerül a sor, senki nem fog tréfálni. Részemről felháborítónak tartom, hogy a politikai hatalom a személyiséggé válás folyamatába jogilag akar beleszólni. És az is nyilvánvaló, hogy nem minden szülő rendelkezik azzal a tudással és kommunikációs képességgel, amellyel ezek a kényes témák tematizálhatók. Igenis szükség van tanárokra és más szakemberekre; a Thalész-tételt és a létösszegző költeményeket sem a szülő feladata megtanítani, miért kellene adott esetben mélyreható pszichoszexuális ismeretekkel rendelkeznie? Arról nem is beszélve, hogy a diáknak kell tanulnia pl. irodalmat és esetleg egy kis művészettörténetet is: Homéroszt, Thomas Mannt, Leonardot, El Kazovszkijt, Platónt stb. nem lehet hitelesen tanítani a homoerotika és a transzszexualitás témaköre nélkül. (Arról már nem is beszélve, hogy pl. a görög kultúra számára egyértelműen a homoerotikus szerelem volt a magasabb rendű. Nem szabad elfelejtenünk, hogy miközben nagyon fontos és alapvető jelentőségű a zsidó-keresztény kultúrkör, az emberi kultúra sokkal hosszabb időszakában nem ez volt a meghatározó, a vonatkozó szexuális tilalmaival együtt. Amúgy számomra különösen fontos témakör a bibliai hermeneutika.) És végezetül: a vonatkozó film a youtube-on volt elérhető úgy, hogy az életkort igazolni kellett (nekem is, a konzulensnek). Az az államvizsga botrányához tartozik, hogy az alkotó a meghurcoltatása után törölte a youtube-ról is a filmet.

Ikergyerekes szülőként, több, mint huszonöt éve tanító tanárként számomra a legfontosabb a gyerekek számára a világ sokszínűségének megmutatása, az idegenség és másság mindnyájunkban ott rejtőző, más-más pszichés és testi szinten jelentkező létformái felé való nyitottság vonzóvá tétele.

Kapcsolódó link:

Egy felmondás története | OFOE (osztalyfonok.hu)