Nem is az lep meg, hogy a mostani oktatáspolitikának nem kellenek a HH, vagy inkább HHH gyerekek. Ezt már sejteni lehetett. Inkább az lep meg, hogy vállalják ennek a tervnek az üzenetét.
Korában sem tudtak birkózni a problémával. A korábbi kormányok. De legalább próbálkoztak, gondolkodtak, számoltak velük. Készítettek szép, nagy terveket, a felzárkóztatásról, szakoktatásról, hátránykompenzálásról, arról, hogy lehetne a középiskolában megtanítani olvasni azt, akit eddig nem sikerült, hogy lehetne munkára nevelni azt, akinek a családjában ehhez semmi adalék, lehetőség nem jön. Cserélgettek rendszereket, szétszedtek, majd összevontak, fejlesztettek, majd visszarendeztek. Próbálták intézményi szinten, majd térségi szinten kezelni a problémát.
Jó, nem ment.
De volt benne szándék, akarat, tudták, hogy kell valami, mert ki kell találni, ki kell dolgozni valamit. Ami legalább látszólag kezel, olyan, mintha…még akkor is, ha a lelke mélyén mindenki tudta: kudarcok sorozata volt csupán.
De most, a jelen oktatáspolitikának ezzel kapcsolatban más az üzenete: nem kell róluk tudomást venni, el kell tüntetni az oktatásból ezt a réteget. Mert rontja a szép ideát: a középosztály tanulni vágyó, kultúrára éhes gyerekrétegét, aki akar, aki más erkölcsi elvek szerint él, aki hagyománytisztelő, akinek meghatározónak kell(ene) lennie az ország jövőjében. Az ország arculatában. Mert emezek ebbe nem férnek bele. Ki kell hát radírozni őket.
Azt, hogy az egész oktatási rendszerre ez miképpen hat, végképp nem látom. Hogyan kívánják ehhez átszervezni az oktatást? A nem létező munkaerőpiacot?
Most azt érzem, a tervekben egy nagy társadalmi réteggel a következő történik: kicsinek megkülönböztetni, szegregálni, azt, akiről eleve tudott, hogy nehéz, problémás, nem egyszerű. Nagynak meg kilökni az életbe, túl lenni rajta. Gyorsan. Ennyi lenne az oktatás? Csak a tehetséges, problémamentes gyerek kell benne? És a többi? Csak félve kérdezem: és az SNI? A 15 éves? Lehet, őket meg még hamarabb ki kellene vetni a rendszerből, nem?!?
Próbálom keresni az okát ennek az elképzelésnek. Talán a családi pótlékok megvonására irányul? Hogy ebből legyen megtakarítás? Nem, ez nem lehet… De akkor mi? Mit kezd az állam egy 15 éves, szakképzetlen réteggel? Talán azt hiszik, hogy kevesen vannak?
Mihez kezdenek majd ezek a gyerekek? Most vidéken az sem talál munkát, akinek szakmája van, nemhogy az, akinek ez sincs….
Úgy érzem, elveszik a lehetőséget is tőlük. Persze, legkönnyebb a felelősséget kilökni a nyakunkból. Visszalökni a családéba, és a 15 évesébe. Hisz előtte volt, hogy tanuljon…miért nem tette….az ő döntésük….a pedagógusokat, a társadalmat nem érdekli…
Ez a döntéshozó magatartás, a fejüket a homokba dugó, a problémával szembe nem néző, a realitástól elrugaszkodó szemlélettel, számomra elfogadhatatlan. Intézményesített lemondás a problémás gyerekről. Lemondás a gyerekről.
Már korábban kimondtam: ha még egyszer felnő az a réteg, aki most a szakoktatásban van, visszafordíthatatlan folyamatok indulnak meg a magyar társadalomban. És ha bárki azt hiszi, hogy ez a szakképzetlen, munkanélküli réteg, amiről most olyan könnyen lemond az oktatáspolitika, bármilyen eszközzel, törvénnyel, rendőrséggel távol tartható a középosztály lakhelyétől, életétől, nagyon téved. Mert nem maradnak távol.
Én nem csupán a tehetséggondozás miatt választottam ezt a hivatást. A gyerekek miatt. Akik között mindenféle van. Mint a társadalomban is.
"milyen alapon kötitek össze a devianciát, az iskolakerülést, a tanulni nem akarást az sni, btm-es, cigány és mélyszegénységben élő gyerekekkel?!Miből gondoljátok, hogy a kőgazdagok csemetéivel vagy a mittomén milyen helyzetben élőkkel nincsenek problémák?! "
Amikor a BTM-ről beszélek, nem a mélyszegénységről beszélek. BTM: beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézség (én inkább sokszor azt mondanám nehézség helyett, hogy "zavar"). BTM-es, s főként BM-es (beilleszkedési, magatartási "zavaros") tanuló lehet mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű, roma, normál körülmények között, magasan képzett,s jó módban élő szülő gyermeke is.A BTM (BT) nem a szociális helyzetre vonatkozik, hanem a gyerek viselkedési, tanulási jellemzőire.Például sok tehetséges gyermekre is jellemző a beilleszkedési, magatartási zavar. Nagyon sok beilleszkedési, magatartási zavaros gyerek el sem jut a Nevelési Tanácsadóig (pl. egyes milliomos szülők gyerekei:"nem a gyerekemmel van a probléma, hanem rossz a pedagógus, az iskola"- mondják)
Ha a BTM a mélyszegénységben élő tanulókra vonatkozna csak, akkor ezt a kategóriát a "hátrányos helyzetű", "halmozottan hátrányos helyzetű tanuló" "főfogalom" alá sorolnák be.
A pedagógiai köztudatban valószínű, hogy azért terjedt el a kettő összemosása, mert a legtöbb BTM-s gyerek a mélyszegény rétegből kerül ki ( s mert ők eljutnak a Nevelési Tanácsadóig).
Az SNI-s tanulók egy része sem "hátrányos" vagy "halmozottan hátrányos helyzetű".
A legnagyobb probléma, hogy ezek a kategóriák már a pedagógiai köztudatban ( s ami még súlyosabb, a "kategóriákat" felállító jogalkotói köztudatban)is összemosódnak.
Kedves Mátyás, ez egy másik problémahalmaz, bár az is figyelemre méltó, és megoldásra vár. Nem véletlen azonban, hogy a mélyszegénységben élőket, a leszakadókat fenyegeti a legközvetlenebbül az, hogy ha nem kötelező iskolában járni, a rendszerből kikerülve a semmibe hullanak. Hiszen ott már a szülők is teljesen reménytelen helyzetben vannak, és semmi érdekérvényesítési képességük nincs. Ráadásul azokban a térségekben élnek igen nagy számban, ahol a fenntartó önkormányzat is szegény, s várhatóan megkönnyebbül majd, ha nem lesz köteles bizonyos életkoron túl biztosítani az iskoláztatást. Azt meg senki sem mondta, hogy az SNI egyenlő a HHH-val. Az itt folyó vita résztvevői viszont napi munkájuk során első sorban a hátrányos helyzetű gyerekek sorsában érdekeltek, s a vitát elindító esélyegyenlőségi napló is ezzel a témával foglalkozik. Persze izgalmas lenne az általad felvetett kérdésekről is beszélgetést folytatni.
Kedves Nóra!
Azt hiszem, rossz a kommunikációm, mert úgy látom, néhányan még mindig nem látják, hogy a Ti pártotokon, ill. a gyerek pártján állok! Emiatt néha fájdalmas döntést is kell hozni, ám úgy gondolom, 30 év alatt 1 gyerek eltanácsolása nem rossz arány. A lehetőség fenntartásáról azonban nem mondok le. Ezért hangsúlyozom folyamatosan a kisiskolák létjogosultságát. Azt, hogy ne azt lesse minden kormányzat, hogy egy osztályba csak 8-10 gyerek jár, és ennek mekkora anyagi vonzata van, hanem azt, hogy ilyen létszám mellett van időnk, erőnk és türelmünk foglalkozni a gyerek lelkével is, és az általam leírt eredmények is ennek tudhatók be. Arról próbáltam írni, hogy ilyen körülmények között nagyságrendekkel kevesebb az elkallódó gyerek, és elképzelni sem merem, mi történne jónéhány tanítványommal, ha 10-12 évesként bekerülnének egy 30-40 fős osztályba…
Mi nem utasítjuk el az értelmi fogyatékost sem, integrált oktatást biztosítunk, és megpróbáljuk őt is sikerélményhez juttatni. Mert szerintem az egyik fő probléma az, hogy a pedagógusok a tantervhez, tanmenethez és a saját elképzeléseikhez mérik a gyereket, nem pedig az adottságaihoz, képességeihez. Magyarul: a bármilyen problémásnak nincs sikerélménye, ami hosszú távon frusztrálja, és tovább erősíti a meglevőket, ami aztán devianciában csúcsosodik ki. Mi kiaknázzuk és elismerjük a meglévő képességeket, nálunk elismerés jár azért, ha valakinek jó a mozgása, ügyesen rajzol, szépen énekel stb., és mivel mindenkiben az értéket keressük, nem a deficitet, nem tapossuk sárba, ha gyengébb a logikája vagy az olvasása, hanem megpróbáljuk a lehető legmagasabb szintre felhozni. A mércénk nem a tanterv, hanem a gyerek önmagához mért fejlődése, amiért elismerést kap. helyzetünknél fogva napi kapcsolatban állunk a szülőkkel, akiknek szintén nem a gyerek hibáit soroljuk állandóan, hanem az erényein keresztül próbáljuk a hibáit korrigálni. Mert ha a szülő állandóan azt hallja, hogy a gyereke miben és miért "rossz", akkor ösztönösen az iskola ellen fordul, és így a saját munkánkat lehetetlenítjük el.
Véleményem szerint, ha az iskolák döntő része (az egészet mondani se merem) elfogadná és alkalmazná ezt a szemléletet, akkor lenne társadalmilag is mérhető eredménye az oktató-nevelő munkának. És bár nem nyilatkozhatok helyettetek, de úgy gondolom, a Ti célotok is ez. Ezért a legfontosabb lépésnek (de legalábbis a többivel párhuzamosan) a tanárok szemléletének megváltoztatását tartom, mert amíg a tantestületek teljesítményorientáltak, addig megszakadhat a gyermekvédelmis, a gyógypedagógus, a szociális munkás és a pszichológus is, mert nem fog tudni látványos eredményt felmutatni.
Ha a kisiskolák újra működhetnének, a nagy iskolákban csökkenne a létszám, ami valószínűleg lehetőséget adna az ottani kollégáknak, hogy a nevelésre is nagyobb hangsúlyt fordítsanak. Tudom, hogy nem ez az egyetlen üdvözítő út, de mégiscsak egy kitörési lehetőség. A tanárok szemléletváltására is szükség lenne a sikerhez, mert amit néhány fórumon olvasok kollégákról, az vérlázító…
Egyébként az is elkeserít, hogy mennyire érdektelen a ped.társadalom. Nem kezdeményez, nem fog össze, legfeljebb siránkozik, hogy jaj-jaj… És annak, hogy velünk ebből következően mindent meg lehet tenni, a végső és legnagyobb vesztese megint csak a gyerek.
Többek között ezért is kérdeztem, hogy hányan is vagyunk gyakorló pedagógusok ebben a topicban???
Tanácsoltátok, meghallgattam a Halász Gábor interjút. Szakmáról beszél, szakmai vitát tételezve. Talán igaza is lenne, egy olyan közegben, ahol, a folyamatok többé kevésbé tervezettek, és ahol a döntéseket konszenzussal hozzák. Itt nem erről van szó. Lásd az oktatási államtitkárság mélységes hallgatását. Nem hallhattunk arról, mi kínál majd az állam azoknak, akik el hagyják a 15 év múltán az iskolarendszert. Ellenben patentra kidolgozott az iskolából való kizárás új szabályrendszere. A takarékosság jegyében a NEFMI felfüggesztette az Arany János Programban dolgozók juttatásainak kifizetését. Ez is üzenet.
Igen, Terepmunkás, én is így látom. Ez a néhány elefántcsonttoronyban (bár Radó Péter szerint világitótoronyban) ülő és munkálkodó okos ember nem hagyja, hogy életét és gondolatmenetét megzavarják a mindennapi valóság kisszerű, kiábrándító, olykor egyenesen gusztustalan ügyei. Mintha nem ugyanebben a Balkánra visszacsúszó, egyre kevésbé (a klasszikus értelemben vett) európai országban élnének.
Az Arany János program remek állatorvosi ló, ami sok mindent megmutat. Nagyszerű ötlet, létrehozzák, majd háttérbe szorul (hiába, kurzusváltás volt közben), azután hol finanszírozzák, hol nem, hol elemzik, ami ott történik, de inkább nem (pedig jócskán van tanulsága, s az ezen iskolákban zajló feszültségekkel is lett volna pedagógiai teendő). A NEFMI különben minden juttatást elvont (a gyengénlátók rehabilitációjára szánt pénzt, takarékoskodni készül a hátrányos helyzetűek esélyeinek javításán, a pedagógusok jövedelmének csökkenéséről már szinte szót sem merek ejteni). Válság van, megszorítás pedig úgy nincs, hogy egyre jobban érezzük.
Ráadásul a médiából csak úgy dől a politikai töltetű hisztéria: természetesen mindenről az előző kormányzat tehet, s a hajdani kormánypártiak ellenzékbe kerülve megkönnyebbülve torolják meg a korábbi sérelmeiket a jelenlegi vezetésen. Esély sincs a normális, szakmai diskurzusra, pedig lenne miről egyeztetni, miért együttműködni.
Kedves Venyige! A világon semmi gond nincs a kommunikációddal. Nagyon örülünk annak, hogy bekapcsolódtál a beszélgetésbe. Mi is érzékeljük, hogy a pedagógusok többsége passzív, elmerül a saját problémáiba, nagyon nehezen vehető rá a hasonló beszélgetésekben való részvételre. Mi például évek óta próbálkozunk minél szélesebb körhöz eljutni, de csak nagyon lassan bővül ez a mi honlapunkon is kommunikáló csapat, még rendkívül messze vagyunk a "kritikus tömegtől".
Kedves Venyige, amiket most írtál, abból én is azt látom, a gyerek pártján állsz. Csak lehet, az elején kicsit sarkosabban fogalmaztál. Én is szoktam néha….Amiben különbözünk, az az, hogy én (és talán mi) nem tudunk lemondani még 30 évenként sem egy szerencsétlen sorsú gyerekről. Sokan pedig nem 30 évenként, hanem naponta lemondanak. És attól félünk, szerintem jogosan, hogy ezek a pedagógusok most felhatalmazást, jogosítványt, lehetőséget kapnak arra, hogy ne küzdjenek a gyerekért. Korábban évente üvöltöttem gyerekekért, akiket a normál általános iskola különösebb küzdelem nélkül, lazán pakolt át az SNI tagozatra. Mert biztosan tudtam, hogy csak kényelmességből teszik, hogy ne kelljen vele kínlódni. Most ezt a szándékot látom intézményesíteni a 15 éves korhatárral, a lemondás, a szabadulni akarás szándékát.Nem a megoldásét. És ezt nem tudom elfogadni.
És igen, én gyakorló pedagógus vagyok,és sokan azok a kommentelők közül.Aki meg nem, az pedig olyan összefüggéseket lát, más szempontból, amit talán mi nem.
Adalékként hadd írjam le az egyik nagy "szívfájdalmam". Felkérésre készítettem egy 2 órás előadást a problémás gyerekekkel való bánásmódról. 1% elmélet, 99% gyakorlat. Hozzáférhető, jól használható anyagokkal. A célom elsősorban a pedagógiai hozzáállás megváltoztatása volt. Ingyen, minden ellenszolgáltatás nélkül vállalkoztam a feladatra. Mindössze egy projektorra van szükségem az előadás megtartásához. Nem reklámozom magam, a hírem azok az iskolák adják tovább, ahol jártam. Az a néhány. Akik nem győzik azóta is köszönni, hogy segítettem.
És most jön az elkeserítő rész: nincs igény arra, hogy a jól bevált, hatékony és mindennapi sikerekhez juttató ötleteket meghallgassák – még ingyen sem!
Hát igen, azt hiszem, ezt mindannyian átéljük. Senki sem lehet próféta…
És igen, a pedagógusok zöme nem akar semmit változtatni, jobban csinálni, csak túlélni. Ezért kiabálunk a közoktatási törvénytervezet ellen. Hogy ne azok mellé álljon, akik ilyenek, hanem azok mellé, akik akarnak változást,hatékonyabb munkát, akik olvasnak, készülnek, küzdenek. Akik nem megszabadulni akarnak a problémától, hanem megoldani. De az oktatáspolitika most úgy tűnik nem ennek a vonalnak kedvez.
"…a pedagógusok zöme nem akar semmit változtatni, jobban csinálni, csak túlélni" – sajnos, ez nagyon igaz. De sokan vannak köztük, akik azért nem akarnak változtatni, mert úgy vélik, a lehető legjobban végzik a munkájukat. És az integrált oktatás kellős közepén nem tudják, hogy van egy másik út, egy másfajta szemlélet, amellyel könnyebben boldogulhatnának ők is, a tanítványaik is, és nem a gyereket okolnák a kudarcokért, hanem ők maguk próbálnának tenni a közös siker érdekében. Ha őket meg lehetne nyerni valamilyen módon, már előrébb lennénk.
Aztán ott van a pedagógusképzés. Javasoltam már többször, több helyen a szűrőt (alkalmassági vizsga). Hogy milyen lenne, azt nem tudom, de biztos ki lehetne találni.
Aztán: ha a jelöltek a képzés során találkozhatnának az sni, btm meg a többi fogalmával, "kezelésével", talán nem lenne annyi kidobott, eltanácsolt, máshova irányított gyerek.
Ha megtanítanák azt, hogy a pedagógiai siker nem pusztán a jeles tanulók számában, a tanulmányi eredmények átlagában, a versenyeredményekben mérhető, hanem a mindennapok apró előrelépéseiben, akkor az iskola nem tetézné a gyerekek amúgy is túltengő problémáit. Hát, többek között erről próbáltam meggyőzni a kollégákat az előadásomban.
Beszéltem arról is, hogy a szülő olyan, amilyen, és a gyerek is olyan – meg mi is!!! De mivel az iskolában a mi kezünkben van a vezető szerep, első lépésben nekünk kell alkalmazkodnunk a kapott "anyaghoz" (bocs, ilyet nem írok többé), merthogy a kőszobrász sem akar egy kavicsból életnagyságú szobrot faragni, viszont az apró kődarabkából is lehet ügyes kézzel remekművet alkotni.
Ezt sem értik, vagy nem akarják megérteni sokan.
És az a tantestület, amely komolyan gondolja, hogy minden gyerek érték, ha magára csukja az iskola ajtaját, függetlenedni tud bármilyen politikától, bármely törvénytől – olyan, mint a jó anya: nem a mindenféle könyvekben olvasott, egymásnak ellentmondó, ám 1-1 esetben bevált módszerek alapján neveli a gyermekét, ma így, holnap úgy, holnapután meg amúgy, hanem az önzetlen szeretet, a tiszta lelkiismeret és az anyai ösztön vezérli.
Adalékok a "tankötelezettség"- témához (jelenleg hatályos Közoktatási törvény Szakiskolával kapcsolatos rendelkezései):
"27. §
(8) A szakiskolában – a nappali rendszerű iskolai oktatás keretében – felzárkóztató oktatás szervezhető azoknak a tanulóknak, akik alapfokú iskolai végzettség hiányában kívánnak bekapcsolódni a szakképzésbe. A szülő legkorábban abban az évben kérheti, hogy gyermeke – az általános iskolai tanulmányai folytatása helyett – a következő tanítási évet a felzárkóztató oktatásban kezdhesse meg, amelyben az betölti a tizenötödik életévét. A felzárkóztató oktatás egy vagy két tanítási évig (tíz vagy húsz hónapig) tart.
a)A tanuló a felzárkóztató oktatás sikeres befejezése után a szakképzési évfolyamon, évfolyamokon felkészül a szakmai vizsga letételére.
b) Ha a tanuló az általános iskola
– hatodik évfolyamát sikeresen befejezte, a kétéves (húsz hónapos),
– hetedik évfolyamát sikeresen befejezte, az egyéves (tíz hónapos) felzárkóztató oktatás befejezéséről kiállított bizonyítvány alapfokú iskolai végzettséget tanúsít.
c) Ha a tanuló az általános iskola hat évfolyamánál kevesebb évfolyamot fejezett be sikeresen, a kétéves (húsz hónapos) felzárkóztató oktatás után alapfokú iskolai végzettség hiányában is megkezdheti tanulmányait az alapfokú iskolai végzettséghez kötött szakképesítés megszerzése céljából, feltéve, hogy a szakképzési évfolyamok számát eggyel megnövelik, és minden szakképzési évfolyamon legalább háromszázötven órában biztosítják az iskolai nevelés-oktatás általános műveltséget megalapozó szakasza követelményeinek az elsajátítását. Az alapfokú iskolai végzettség meglétéhez kötött szakképesítést igazoló bizonyítvány ebben az esetben alapfokú iskolai végzettséget is tanúsít.
d) Ha a tanuló nem szerezhet vagy nem kíván alapfokú iskolai végzettséget szerezni, a felzárkóztató oktatásban egy évig (tíz hónapig) tartó szakképzést előkészítő évfolyam keretében a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemeket (kompetenciát) szerzi meg, és a szakképzési évfolyamon a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott elméleti és gyakorlati tudáselemek (kompetencia) meglétéhez kötött szakképesítés megszerzésére készülhet fel.
67. § (1) A szakképzésre vonatkozó jogszabály határozza meg a szakképzésben való részvétel iskolai, szakmai előképzettség szerinti feltételeit. A munkába álláshoz, az önálló életkezdéshez szükséges ismeretek elsajátításában részt vehet az is, aki nem rendelkezik alapfokú iskolai végzettséggel, attól a tanévtől kezdve, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.
75. § (2) Ha a tanuló betöltötte a tizenhatodik életévét, és nem végezte el az általános iskola hatodik évfolyamát, az általános iskola a tanítási év végén kérelem hiányában is kezdeményezi a tanuló átvételét a kötelező felvételt biztosító szakiskolába, amennyiben az iskolában nem folyik felnőttoktatás, illetve a tanuló nem kívánja ott folytatni a tanulmányait.
A tanulók elfoglaltságához igazodó iskolai nevelésre és oktatásra vonatkozó külön rendelkezések
78. § (1) Az, aki nappali rendszerű iskolai oktatásban nem tud vagy nem akar részt venni, attól a tanévtől kezdve, amelyben a tizenhatodik életévét betölti, a munkahelyi, családi vagy más irányú elfoglaltságához, a meglévő ismereteihez és életkorához igazodó iskolai oktatásban (a továbbiakban: felnőttoktatás) kezdheti meg, illetve folytathatja tanulmányait.
(2) Az iskolai tanulmányok attól az évtől kezdődően, amelyben a tanuló
a) nyolc évfolyamos általános iskola esetén tizenhetedik,
életévét betölti, kizárólag felnőttoktatás keretében folytatható."
Kedves Csirmaz!
én is pont erre a törvényre céloztam március 3-án. Lehet, hogy majd pont ezek a kis cikkelyek vesznek majd el a közoktatási törvényből?
A jelenlegi szabályozásra mondok egy példát:
– ha valaki 15 évesen még csak az általános iskola 6. évfolyamát végezte el, van lehetősége szakiskolában egyéves előkészítőt elvégeznie, s ezt követően olyan szakmát tanulni, amely bemenetként nem írja elő a 8 osztályt. A probléma ezekkel a szakképzettségekkel az, hogy a piacon használhatatlanok.Erre mondtam első beírásomban, hogy "az, hogy valaki 15-16 évesen szakmát tanuljon, semmi köze nincs a tankötelezettséghez. Ahhoz van köze, hogy milyen a szakképzés rendszere."
Vagyis: a ténylegesen hosszabb távon az iskolarendszerben "bent-tarthatatlan" gyerekek esetében a szakképzés rendszere biztosít-e olyan szakképzettséget számukra például 16 éves korukra,ami piacképes, s a megszerzett szakképzettséggel boldogulnak az életben. Ennek teljesüléséhez a jelenlegi közoktatási törvény rendelkezéseit sem kell megváltoztatni.
De lehetne finomítani is a jelenlegi törvényen úgy, hogy előkészítő, vagy felzárkóztató oktatásba való belépés korhatárát leszállítják 14. életév betöltésének határára (pl.: valaki betölti 14. életévét, de még mindig hatodikos)-persze ezen is el lehet vitatkozni, hogy szabad-e levinni 14.életév betöltésére a szakiskolába való belépés korhatárát, de még mindig finomabb megoldás.
Kedves Csirmaz!
Ezzel én is tudnék azonosulni. annál inkább, mert akkor talán kétszeri bukás után, nem a 11. évfolyamba kellene fölléptetni a diákot, mintegy megjutalmazva, ma felénk szokás és törvényes.
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline)
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index)
"milyen alapon kötitek össze a devianciát, az iskolakerülést, a tanulni nem akarást az sni, btm-es, cigány és mélyszegénységben élő gyerekekkel?!Miből gondoljátok, hogy a kőgazdagok csemetéivel vagy a mittomén milyen helyzetben élőkkel nincsenek problémák?! "
Amikor a BTM-ről beszélek, nem a mélyszegénységről beszélek. BTM: beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézség (én inkább sokszor azt mondanám nehézség helyett, hogy "zavar"). BTM-es, s főként BM-es (beilleszkedési, magatartási "zavaros") tanuló lehet mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű, roma, normál körülmények között, magasan képzett,s jó módban élő szülő gyermeke is.A BTM (BT) nem a szociális helyzetre vonatkozik, hanem a gyerek viselkedési, tanulási jellemzőire.Például sok tehetséges gyermekre is jellemző a beilleszkedési, magatartási zavar. Nagyon sok beilleszkedési, magatartási zavaros gyerek el sem jut a Nevelési Tanácsadóig (pl. egyes milliomos szülők gyerekei:"nem a gyerekemmel van a probléma, hanem rossz a pedagógus, az iskola"- mondják)
Ha a BTM a mélyszegénységben élő tanulókra vonatkozna csak, akkor ezt a kategóriát a "hátrányos helyzetű", "halmozottan hátrányos helyzetű tanuló" "főfogalom" alá sorolnák be.
A pedagógiai köztudatban valószínű, hogy azért terjedt el a kettő összemosása, mert a legtöbb BTM-s gyerek a mélyszegény rétegből kerül ki ( s mert ők eljutnak a Nevelési Tanácsadóig).
Az SNI-s tanulók egy része sem "hátrányos" vagy "halmozottan hátrányos helyzetű".
A legnagyobb probléma, hogy ezek a kategóriák már a pedagógiai köztudatban ( s ami még súlyosabb, a "kategóriákat" felállító jogalkotói köztudatban)is összemosódnak.
Kedves Mátyás, ez egy másik problémahalmaz, bár az is figyelemre méltó, és megoldásra vár. Nem véletlen azonban, hogy a mélyszegénységben élőket, a leszakadókat fenyegeti a legközvetlenebbül az, hogy ha nem kötelező iskolában járni, a rendszerből kikerülve a semmibe hullanak. Hiszen ott már a szülők is teljesen reménytelen helyzetben vannak, és semmi érdekérvényesítési képességük nincs. Ráadásul azokban a térségekben élnek igen nagy számban, ahol a fenntartó önkormányzat is szegény, s várhatóan megkönnyebbül majd, ha nem lesz köteles bizonyos életkoron túl biztosítani az iskoláztatást. Azt meg senki sem mondta, hogy az SNI egyenlő a HHH-val. Az itt folyó vita résztvevői viszont napi munkájuk során első sorban a hátrányos helyzetű gyerekek sorsában érdekeltek, s a vitát elindító esélyegyenlőségi napló is ezzel a témával foglalkozik. Persze izgalmas lenne az általad felvetett kérdésekről is beszélgetést folytatni.
Ezt csak a "tisztázás" végett írtam (tudom, hogy ennek milyen a viszonya a mélyszegénységben élőkhöz)
Kedves Nóra!
Azt hiszem, rossz a kommunikációm, mert úgy látom, néhányan még mindig nem látják, hogy a Ti pártotokon, ill. a gyerek pártján állok! Emiatt néha fájdalmas döntést is kell hozni, ám úgy gondolom, 30 év alatt 1 gyerek eltanácsolása nem rossz arány. A lehetőség fenntartásáról azonban nem mondok le. Ezért hangsúlyozom folyamatosan a kisiskolák létjogosultságát. Azt, hogy ne azt lesse minden kormányzat, hogy egy osztályba csak 8-10 gyerek jár, és ennek mekkora anyagi vonzata van, hanem azt, hogy ilyen létszám mellett van időnk, erőnk és türelmünk foglalkozni a gyerek lelkével is, és az általam leírt eredmények is ennek tudhatók be. Arról próbáltam írni, hogy ilyen körülmények között nagyságrendekkel kevesebb az elkallódó gyerek, és elképzelni sem merem, mi történne jónéhány tanítványommal, ha 10-12 évesként bekerülnének egy 30-40 fős osztályba…
Mi nem utasítjuk el az értelmi fogyatékost sem, integrált oktatást biztosítunk, és megpróbáljuk őt is sikerélményhez juttatni. Mert szerintem az egyik fő probléma az, hogy a pedagógusok a tantervhez, tanmenethez és a saját elképzeléseikhez mérik a gyereket, nem pedig az adottságaihoz, képességeihez. Magyarul: a bármilyen problémásnak nincs sikerélménye, ami hosszú távon frusztrálja, és tovább erősíti a meglevőket, ami aztán devianciában csúcsosodik ki. Mi kiaknázzuk és elismerjük a meglévő képességeket, nálunk elismerés jár azért, ha valakinek jó a mozgása, ügyesen rajzol, szépen énekel stb., és mivel mindenkiben az értéket keressük, nem a deficitet, nem tapossuk sárba, ha gyengébb a logikája vagy az olvasása, hanem megpróbáljuk a lehető legmagasabb szintre felhozni. A mércénk nem a tanterv, hanem a gyerek önmagához mért fejlődése, amiért elismerést kap. helyzetünknél fogva napi kapcsolatban állunk a szülőkkel, akiknek szintén nem a gyerek hibáit soroljuk állandóan, hanem az erényein keresztül próbáljuk a hibáit korrigálni. Mert ha a szülő állandóan azt hallja, hogy a gyereke miben és miért "rossz", akkor ösztönösen az iskola ellen fordul, és így a saját munkánkat lehetetlenítjük el.
Véleményem szerint, ha az iskolák döntő része (az egészet mondani se merem) elfogadná és alkalmazná ezt a szemléletet, akkor lenne társadalmilag is mérhető eredménye az oktató-nevelő munkának. És bár nem nyilatkozhatok helyettetek, de úgy gondolom, a Ti célotok is ez. Ezért a legfontosabb lépésnek (de legalábbis a többivel párhuzamosan) a tanárok szemléletének megváltoztatását tartom, mert amíg a tantestületek teljesítményorientáltak, addig megszakadhat a gyermekvédelmis, a gyógypedagógus, a szociális munkás és a pszichológus is, mert nem fog tudni látványos eredményt felmutatni.
Ha a kisiskolák újra működhetnének, a nagy iskolákban csökkenne a létszám, ami valószínűleg lehetőséget adna az ottani kollégáknak, hogy a nevelésre is nagyobb hangsúlyt fordítsanak. Tudom, hogy nem ez az egyetlen üdvözítő út, de mégiscsak egy kitörési lehetőség. A tanárok szemléletváltására is szükség lenne a sikerhez, mert amit néhány fórumon olvasok kollégákról, az vérlázító…
Egyébként az is elkeserít, hogy mennyire érdektelen a ped.társadalom. Nem kezdeményez, nem fog össze, legfeljebb siránkozik, hogy jaj-jaj… És annak, hogy velünk ebből következően mindent meg lehet tenni, a végső és legnagyobb vesztese megint csak a gyerek.
Többek között ezért is kérdeztem, hogy hányan is vagyunk gyakorló pedagógusok ebben a topicban???
Tanácsoltátok, meghallgattam a Halász Gábor interjút. Szakmáról beszél, szakmai vitát tételezve. Talán igaza is lenne, egy olyan közegben, ahol, a folyamatok többé kevésbé tervezettek, és ahol a döntéseket konszenzussal hozzák. Itt nem erről van szó. Lásd az oktatási államtitkárság mélységes hallgatását. Nem hallhattunk arról, mi kínál majd az állam azoknak, akik el hagyják a 15 év múltán az iskolarendszert. Ellenben patentra kidolgozott az iskolából való kizárás új szabályrendszere. A takarékosság jegyében a NEFMI felfüggesztette az Arany János Programban dolgozók juttatásainak kifizetését. Ez is üzenet.
Igen, Terepmunkás, én is így látom. Ez a néhány elefántcsonttoronyban (bár Radó Péter szerint világitótoronyban) ülő és munkálkodó okos ember nem hagyja, hogy életét és gondolatmenetét megzavarják a mindennapi valóság kisszerű, kiábrándító, olykor egyenesen gusztustalan ügyei. Mintha nem ugyanebben a Balkánra visszacsúszó, egyre kevésbé (a klasszikus értelemben vett) európai országban élnének.
Az Arany János program remek állatorvosi ló, ami sok mindent megmutat. Nagyszerű ötlet, létrehozzák, majd háttérbe szorul (hiába, kurzusváltás volt közben), azután hol finanszírozzák, hol nem, hol elemzik, ami ott történik, de inkább nem (pedig jócskán van tanulsága, s az ezen iskolákban zajló feszültségekkel is lett volna pedagógiai teendő). A NEFMI különben minden juttatást elvont (a gyengénlátók rehabilitációjára szánt pénzt, takarékoskodni készül a hátrányos helyzetűek esélyeinek javításán, a pedagógusok jövedelmének csökkenéséről már szinte szót sem merek ejteni). Válság van, megszorítás pedig úgy nincs, hogy egyre jobban érezzük.
Ráadásul a médiából csak úgy dől a politikai töltetű hisztéria: természetesen mindenről az előző kormányzat tehet, s a hajdani kormánypártiak ellenzékbe kerülve megkönnyebbülve torolják meg a korábbi sérelmeiket a jelenlegi vezetésen. Esély sincs a normális, szakmai diskurzusra, pedig lenne miről egyeztetni, miért együttműködni.
Kedves Venyige! A világon semmi gond nincs a kommunikációddal. Nagyon örülünk annak, hogy bekapcsolódtál a beszélgetésbe. Mi is érzékeljük, hogy a pedagógusok többsége passzív, elmerül a saját problémáiba, nagyon nehezen vehető rá a hasonló beszélgetésekben való részvételre. Mi például évek óta próbálkozunk minél szélesebb körhöz eljutni, de csak nagyon lassan bővül ez a mi honlapunkon is kommunikáló csapat, még rendkívül messze vagyunk a "kritikus tömegtől".
Kedves Venyige, amiket most írtál, abból én is azt látom, a gyerek pártján állsz. Csak lehet, az elején kicsit sarkosabban fogalmaztál. Én is szoktam néha….Amiben különbözünk, az az, hogy én (és talán mi) nem tudunk lemondani még 30 évenként sem egy szerencsétlen sorsú gyerekről. Sokan pedig nem 30 évenként, hanem naponta lemondanak. És attól félünk, szerintem jogosan, hogy ezek a pedagógusok most felhatalmazást, jogosítványt, lehetőséget kapnak arra, hogy ne küzdjenek a gyerekért. Korábban évente üvöltöttem gyerekekért, akiket a normál általános iskola különösebb küzdelem nélkül, lazán pakolt át az SNI tagozatra. Mert biztosan tudtam, hogy csak kényelmességből teszik, hogy ne kelljen vele kínlódni. Most ezt a szándékot látom intézményesíteni a 15 éves korhatárral, a lemondás, a szabadulni akarás szándékát.Nem a megoldásét. És ezt nem tudom elfogadni.
És igen, én gyakorló pedagógus vagyok,és sokan azok a kommentelők közül.Aki meg nem, az pedig olyan összefüggéseket lát, más szempontból, amit talán mi nem.
Nem velünk van baj, hidd el.
Adalékként hadd írjam le az egyik nagy "szívfájdalmam". Felkérésre készítettem egy 2 órás előadást a problémás gyerekekkel való bánásmódról. 1% elmélet, 99% gyakorlat. Hozzáférhető, jól használható anyagokkal. A célom elsősorban a pedagógiai hozzáállás megváltoztatása volt. Ingyen, minden ellenszolgáltatás nélkül vállalkoztam a feladatra. Mindössze egy projektorra van szükségem az előadás megtartásához. Nem reklámozom magam, a hírem azok az iskolák adják tovább, ahol jártam. Az a néhány. Akik nem győzik azóta is köszönni, hogy segítettem.
És most jön az elkeserítő rész: nincs igény arra, hogy a jól bevált, hatékony és mindennapi sikerekhez juttató ötleteket meghallgassák – még ingyen sem!
Hát igen, azt hiszem, ezt mindannyian átéljük. Senki sem lehet próféta…
És igen, a pedagógusok zöme nem akar semmit változtatni, jobban csinálni, csak túlélni. Ezért kiabálunk a közoktatási törvénytervezet ellen. Hogy ne azok mellé álljon, akik ilyenek, hanem azok mellé, akik akarnak változást,hatékonyabb munkát, akik olvasnak, készülnek, küzdenek. Akik nem megszabadulni akarnak a problémától, hanem megoldani. De az oktatáspolitika most úgy tűnik nem ennek a vonalnak kedvez.
"…a pedagógusok zöme nem akar semmit változtatni, jobban csinálni, csak túlélni" – sajnos, ez nagyon igaz. De sokan vannak köztük, akik azért nem akarnak változtatni, mert úgy vélik, a lehető legjobban végzik a munkájukat. És az integrált oktatás kellős közepén nem tudják, hogy van egy másik út, egy másfajta szemlélet, amellyel könnyebben boldogulhatnának ők is, a tanítványaik is, és nem a gyereket okolnák a kudarcokért, hanem ők maguk próbálnának tenni a közös siker érdekében. Ha őket meg lehetne nyerni valamilyen módon, már előrébb lennénk.
Aztán ott van a pedagógusképzés. Javasoltam már többször, több helyen a szűrőt (alkalmassági vizsga). Hogy milyen lenne, azt nem tudom, de biztos ki lehetne találni.
Aztán: ha a jelöltek a képzés során találkozhatnának az sni, btm meg a többi fogalmával, "kezelésével", talán nem lenne annyi kidobott, eltanácsolt, máshova irányított gyerek.
Ha megtanítanák azt, hogy a pedagógiai siker nem pusztán a jeles tanulók számában, a tanulmányi eredmények átlagában, a versenyeredményekben mérhető, hanem a mindennapok apró előrelépéseiben, akkor az iskola nem tetézné a gyerekek amúgy is túltengő problémáit. Hát, többek között erről próbáltam meggyőzni a kollégákat az előadásomban.
Beszéltem arról is, hogy a szülő olyan, amilyen, és a gyerek is olyan – meg mi is!!! De mivel az iskolában a mi kezünkben van a vezető szerep, első lépésben nekünk kell alkalmazkodnunk a kapott "anyaghoz" (bocs, ilyet nem írok többé), merthogy a kőszobrász sem akar egy kavicsból életnagyságú szobrot faragni, viszont az apró kődarabkából is lehet ügyes kézzel remekművet alkotni.
Ezt sem értik, vagy nem akarják megérteni sokan.
És az a tantestület, amely komolyan gondolja, hogy minden gyerek érték, ha magára csukja az iskola ajtaját, függetlenedni tud bármilyen politikától, bármely törvénytől – olyan, mint a jó anya: nem a mindenféle könyvekben olvasott, egymásnak ellentmondó, ám 1-1 esetben bevált módszerek alapján neveli a gyermekét, ma így, holnap úgy, holnapután meg amúgy, hanem az önzetlen szeretet, a tiszta lelkiismeret és az anyai ösztön vezérli.
Adalékok a "tankötelezettség"- témához (jelenleg hatályos Közoktatási törvény Szakiskolával kapcsolatos rendelkezései):
"27. §
(8) A szakiskolában – a nappali rendszerű iskolai oktatás keretében – felzárkóztató oktatás szervezhető azoknak a tanulóknak, akik alapfokú iskolai végzettség hiányában kívánnak bekapcsolódni a szakképzésbe. A szülő legkorábban abban az évben kérheti, hogy gyermeke – az általános iskolai tanulmányai folytatása helyett – a következő tanítási évet a felzárkóztató oktatásban kezdhesse meg, amelyben az betölti a tizenötödik életévét. A felzárkóztató oktatás egy vagy két tanítási évig (tíz vagy húsz hónapig) tart.
a)A tanuló a felzárkóztató oktatás sikeres befejezése után a szakképzési évfolyamon, évfolyamokon felkészül a szakmai vizsga letételére.
b) Ha a tanuló az általános iskola
– hatodik évfolyamát sikeresen befejezte, a kétéves (húsz hónapos),
– hetedik évfolyamát sikeresen befejezte, az egyéves (tíz hónapos) felzárkóztató oktatás befejezéséről kiállított bizonyítvány alapfokú iskolai végzettséget tanúsít.
c) Ha a tanuló az általános iskola hat évfolyamánál kevesebb évfolyamot fejezett be sikeresen, a kétéves (húsz hónapos) felzárkóztató oktatás után alapfokú iskolai végzettség hiányában is megkezdheti tanulmányait az alapfokú iskolai végzettséghez kötött szakképesítés megszerzése céljából, feltéve, hogy a szakképzési évfolyamok számát eggyel megnövelik, és minden szakképzési évfolyamon legalább háromszázötven órában biztosítják az iskolai nevelés-oktatás általános műveltséget megalapozó szakasza követelményeinek az elsajátítását. Az alapfokú iskolai végzettség meglétéhez kötött szakképesítést igazoló bizonyítvány ebben az esetben alapfokú iskolai végzettséget is tanúsít.
d) Ha a tanuló nem szerezhet vagy nem kíván alapfokú iskolai végzettséget szerezni, a felzárkóztató oktatásban egy évig (tíz hónapig) tartó szakképzést előkészítő évfolyam keretében a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemeket (kompetenciát) szerzi meg, és a szakképzési évfolyamon a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott elméleti és gyakorlati tudáselemek (kompetencia) meglétéhez kötött szakképesítés megszerzésére készülhet fel.
67. § (1) A szakképzésre vonatkozó jogszabály határozza meg a szakképzésben való részvétel iskolai, szakmai előképzettség szerinti feltételeit. A munkába álláshoz, az önálló életkezdéshez szükséges ismeretek elsajátításában részt vehet az is, aki nem rendelkezik alapfokú iskolai végzettséggel, attól a tanévtől kezdve, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.
75. § (2) Ha a tanuló betöltötte a tizenhatodik életévét, és nem végezte el az általános iskola hatodik évfolyamát, az általános iskola a tanítási év végén kérelem hiányában is kezdeményezi a tanuló átvételét a kötelező felvételt biztosító szakiskolába, amennyiben az iskolában nem folyik felnőttoktatás, illetve a tanuló nem kívánja ott folytatni a tanulmányait.
A tanulók elfoglaltságához igazodó iskolai nevelésre és oktatásra vonatkozó külön rendelkezések
78. § (1) Az, aki nappali rendszerű iskolai oktatásban nem tud vagy nem akar részt venni, attól a tanévtől kezdve, amelyben a tizenhatodik életévét betölti, a munkahelyi, családi vagy más irányú elfoglaltságához, a meglévő ismereteihez és életkorához igazodó iskolai oktatásban (a továbbiakban: felnőttoktatás) kezdheti meg, illetve folytathatja tanulmányait.
(2) Az iskolai tanulmányok attól az évtől kezdődően, amelyben a tanuló
a) nyolc évfolyamos általános iskola esetén tizenhetedik,
életévét betölti, kizárólag felnőttoktatás keretében folytatható."
Kedves Csirmaz!
én is pont erre a törvényre céloztam március 3-án. Lehet, hogy majd pont ezek a kis cikkelyek vesznek majd el a közoktatási törvényből?
Azt én nem tudom.
A jelenlegi szabályozásra mondok egy példát:
– ha valaki 15 évesen még csak az általános iskola 6. évfolyamát végezte el, van lehetősége szakiskolában egyéves előkészítőt elvégeznie, s ezt követően olyan szakmát tanulni, amely bemenetként nem írja elő a 8 osztályt. A probléma ezekkel a szakképzettségekkel az, hogy a piacon használhatatlanok.Erre mondtam első beírásomban, hogy "az, hogy valaki 15-16 évesen szakmát tanuljon, semmi köze nincs a tankötelezettséghez. Ahhoz van köze, hogy milyen a szakképzés rendszere."
Vagyis: a ténylegesen hosszabb távon az iskolarendszerben "bent-tarthatatlan" gyerekek esetében a szakképzés rendszere biztosít-e olyan szakképzettséget számukra például 16 éves korukra,ami piacképes, s a megszerzett szakképzettséggel boldogulnak az életben. Ennek teljesüléséhez a jelenlegi közoktatási törvény rendelkezéseit sem kell megváltoztatni.
De lehetne finomítani is a jelenlegi törvényen úgy, hogy előkészítő, vagy felzárkóztató oktatásba való belépés korhatárát leszállítják 14. életév betöltésének határára (pl.: valaki betölti 14. életévét, de még mindig hatodikos)-persze ezen is el lehet vitatkozni, hogy szabad-e levinni 14.életév betöltésére a szakiskolába való belépés korhatárát, de még mindig finomabb megoldás.
Kedves Csirmaz!
Ezzel én is tudnék azonosulni. annál inkább, mert akkor talán kétszeri bukás után, nem a 11. évfolyamba kellene fölléptetni a diákot, mintegy megjutalmazva, ma felénk szokás és törvényes.