2011. május 5. csütörtök, 7:37
Közoktatásban használt fogalmaink: az integráció 2.
Az írás első részében felvetődött, hogy az „összegzés, javaslat”- fejezet alatt leírtakat bontsam ki, részletezzem.
1. „Erőltetett integráció” alatt azt értem, amikor az együttnevelésben, együttoktatásban érintett két fél közül vagy az egyik, vagy mindkét fél tiltakozik a „mások” által rájuk kényszerített együttnevelés, együttoktatás ellen.
Az erőltetett integrációnak lehet pozitív, illetve negatív hatása, hozadéka, következménye.
Iskolákról lévén szó a „két fél” a szülőket (és a gyerekeket) jelenti (HHH-s- nem HHH-s; SNI-s- nem SNI-s, BTM-es- nem BTM-es szülők /gyerekek/). Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az iskola, s a fenntartó szerepe elhanyagolható lenne.
Az erőltetett integráció negatív hatása, hozadéka- Példák:
– előfordul, hogy HHH-s szülők szeretnék, ha gyermekük együtt tanulhatna nem HHH-s tanulókkal. Ha viszont a nem HHH-s szülők nem szeretnék, hogy gyermekük együtt tanuljon a HHH-s tanulókkal, szükséges felmérni, hogy a rájuk kényszerített „integrációnak” milyen következményei lehetnek. Előfordul, hogy megváltozik a fogadó közeg szemlélete, s tényleges integráció megy végbe. Ez a ritkább. Sajnos azonban az a legelterjedtebb, hogy konfliktusok alakulnak ki. Erre mondtam azt előző írásomban, hogy”az erőltetett integráció ott, ahol eleve kudarcra van ítélve, több kárt okoz, mint hasznot”. Ezért szükséges reális helyzetelemzést, felmérést készíteni az integrációval járó lehetséges változtatások várható hatásairól. Az elmúlt 7-8 évben sűrűn előfordult, hogy az ún. „integráló közeg” gyerekeit másik iskolába, másik település iskolájába íratták, hogy ne kelljen „integrálnia” a HHH-s tanulókat (ún. gettósodott települések gettósodó iskolájának kialakulása).
– előfordul, hogy a HHH-s szülők valamilyen okból nem szeretnék, ha gyermekük együtt tanulna nem HHH-s tanulókkal. Ilyen helyzet szokott például kialakulni olyan városokban, kistérségekben, ahol az együttoktatásért utaztatni kellene másik iskolába a HHH-s tanulókat. A HHH-s tanulók kikerülnek megszokott iskolájukból,- közegükből, ami egyben a biztonságot is jelenthette számukra. Ha az az iskola még ráadásul pedagógiai szempontból jó iskola volt, függetlenül attól, hogy többségében HHH-s gyerekekkel foglalkozott, akkor az ilyen iskola kényszerű elhagyását mind a gyerekek, mind a szülők vesztességként élhetik meg. Az együttoktatásért való fáradságos utazás pedig még tovább ront a helyzeten. Jellemző, hogy egy idő után a HHH-s gyerekek egyre többet hiányoznak, többet, mint az általuk kedvelt (mások által „szegregáltnak” nevezett) volt iskolájukban. S romlanak tanulmányi eredményeik. A kimaradásaiknak, egyre nagyobb számú hiányzásaiknak egyéb okai is vannak (pl.: az új közegben a „szegényes öltözetüket” szégyellik; az együttnevelés-oktatás nem jár befogadással/inklúzióval, stb.)
– előfordul, hogy sem a HHH-s, sem a nem HHH-s szülők, gyerekek nem szeretnék az együtttanulást. Ebben az esetben ritkán fordul elő, hogy a kívülről (iskolavezetés, fenntartó által) vezérelt integráció ne járjon több konfliktussal, mint eredménnyel. Ha az ilyen integrációt nem előzi meg a szülői társadalommal történő egyeztetés, meggyőzés, s részükről az elfogadás, akkor az elfojtott ellentétek burkolt, vagy nyílt konfliktusokban törhetnek ki.
Előfordul, hogy integrációnak nevezzük az olyan „esélyt teremtő nevelés-oktatást”, amelynek alig van köze az együttoktatáshoz, együttneveléshez, ugyanis az adott iskolában szinte csak HH-s és HHH-s gyerek tanul. Az iskola próbál megfelelni a miniszteri rendelet létszámarány- feltételeinek, miközben annak semmi köze az intézményben folyó pedagógiai munkához, s annak esélyt teremtő eljárásaihoz. Az erőltetett integráció ebben az esetben azt jelenti, hogy a nem együttneveléssel, együttoktatással végzett esélyteremtő nevelésre-, oktatásra rá akarják húzni az „integrációt”. Nem azt a munkát, s eredményt nézik, amit az adott intézmény az esélyteremtés területén tesz, hanem a jogszabály által előírt létszámarányok betartását.
S erőltetett integrációnak nevezem azt is, amikor a fenntartó anyagi megfontolásból választja az IPR-t, s annak támogatási rendszerét. Sem a szülők, sem a gyerekek, sem az iskolában dolgozó pedagógusok nem tudják, hogy, mi az „az IPR”. A bevezetését nem készítik elő, a bevezetés után sem törődnek kellőképpen az integrációs pedagógiai rendszer alkalmazásával, úgy gondolják, hogy majd külső szakértő/ tanácsadó megoldja helyettük a problémát (adminisztráció, dokumentáció, elszámolás).
Az iskola (a benne dolgozó vezetők, pedagógusok), a fenntartó, a gyermekvédelmi, szociális ellátó rendszer együttműködésének, ténykedésének minősége, feltételrendszere, vagy annak hiánya e kérdéskörben jelentősen befolyásolja, hogy a fent említett példák milyen mélységbe zuhannak, vagy átfordulnak-e pozitív irányba.
2. Közoktatási törvény „Értelmező rendelkezések” fejezet (121 §) fogalmi rendszerének (definíciójának) e területen való átgondolására tett javaslatom az „Esélyt teremtő nevelés-oktatás” alá sorolja be a „képesség-kibontakoztató felkészítést” és az „integrációs felkészítést”.
– Képesség-kibontakoztató felkészítés minden olyan tevékenység, amely a tanulók szociális helyzetéből és fejlettségéből eredő hátrányok ellensúlyozása céljából folytatott esélyt teremtő nevelés és oktatás körébe tartozik, ám ehhez nem tud kapcsolódni a HHH-s és nem HHH-s gyerekek együttoktatása, együttnevelése azon egyszerű okból kifolyólag, hogy az adott iskolában/osztályban/csoportban nincs lehetőség e tanulóknak az együttoktatására, együttnevelésére. (Az okokat helyzetelemzésben fel kell tárni, s ahol lehet, törekedni kell a megszűntetésére, ahol nem lehet, ott tudomásul kell venni, s a valós helyzetnek megfelelő eljárásokat alkalmazni). Ha a képesség-kibontakoztató felkészítéshez kapcsolódik a HHH-s és nem HHH-s tanulók együttnevelése, együttoktatása „megfelelő arányszámban”, az már akkor „integrációs felkészítés”.
– A Közoktatási törvény nem tartalmazza a „Képesség- kibontakoztató felkészítés” definícióját, csak az „integrációs felkészítését”. Ebből azt is gondolhatnánk, hogy az „integrációs felkészítés” az esélyt teremtő nevelés-oktatás egyetlen útja a Közoktatási törvény szerint. A NAT-ról szóló 243/2003. (XII. 17.) kormányrendelet viszont tartalmazza a „képesség- kibontakoztató felkészítés” definícióját:
„A képesség-kibontakoztató felkészítés a személyiségfejlesztés, a közösségfejlesztés segítségével járul
hozzá a tanulási kudarcból, a szociális hátrányból eredő lemaradás csökkentéséhez, a tanuló egyéni képességének, tehetségének kibontakoztatásához, tanulási, továbbtanulási esélyének növeléséhez (…).”
Valószínűleg a jogalkotási folyamat körülményeinek írható fel, hogy a képesség-kibontakoztató felkészítés definíciója nem a törvényben, hanem rendeletben található. Magyarul: a törvény módosítását a Parlamentnek kell elfogadnia, a kormányrendeletet a kormánynak, miniszteri rendeletet pedig a miniszternek. A „könnyebb ellenállás” irányába hajló jogalkotási folyamat vezetett oda, hogy jelenleg a közoktatás szabályozása túlbonyolított, sok esetben átláthatatlan, s e miatt sok benne a hiba, s a koherenciazavar.
(Pl. alacsonyabb szintű jogszabály rendelkezése ellentmond a törvény rendelkezéseinek; vagy amit törvényben kellene szabályozni, az egy alacsonyabb jogszabály „alig észrevehető” helyén van, stb.).
Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a közoktatás szabályozása igencsak összetett munka, nagyon sok összefüggésre kell odafigyelni. Akik annak nagymértékű átszabására vállalkoznak, rendkívül felkészültnek kell lenniük, s kellő időt kell arra szánniuk, hogy az elképzelések koherensen összeérjenek.
Csirmaz Mátyás
A pályázatokkal kapcsolatban szeretnék Önöktől/Tőletek információt kérni. Én pályázat megjelentetői oldalon ülök és szeretném hinni, hogy jót is sikerül (néha) "alkotni", és a pénz – amely nem mindenható, de lehet segítség – jó helyre, jó célból oda kerül, ahol jól hasznosul, valóban segíthet egy-egy oktatási intézménynek. (idealizmus tudom) Figyelemmel kísérem egy ideje a honlapot és sokszor úgy érzem, hogy innen az íróasztal mellől "könnyű" nekünk megírni egy pályázati felhívást – persze egyeztetünk minden szinten (minisztérium, társadalmi egyeztetés, regionális tanács) és próbálnánk reagálni a valóságra, de mi is jogszabályokkal dolgozunk, azok adják az alapot. A ROP-os kiírások kizárólag infrát tartalmaznak, szeretnénk szakmai fejlesztést is, de … Elvileg a TÁMOP lenne hivatott kiegészíteni az infrás beruházásokat… Lesz újabb kiírás infrafejlesztésre és szeretném, ha egy picit közelíteni tudnánk a valósághoz. Ha van javaslatotok, kérem szépen, írjátok meg (itt a honlapon biztosan olvasni tudom, vagy a t_tia@citromail.hu e-mail címen), hátha sikerül beépíteni. Előre is köszönöm.
Kedves Tia! Mindenek előtt köszönjük, hogy véleményt kérsz Tőlünk a témáról. Ha kicsit konkrétabban megfogalmazod, pontosan mire lennél kíváncsi, esetleg be lehetne indítani a témáról egy beszélgetést honlapon. Mit gondolsz erről? A szerk.
Színdarabot rendeznek az iskolában. A darabban szereplő összes gyerekkel így beszélgetnek a szülők:
– Kislányom, azért vagyunk a szüleid, hogy segítsünk, hiszen mindnyájunknak az érdeke, hogy egy jól működő család legyünk.
– Igen Apa. Megígérted, hogy délután 4 órakor beviszel próbára, de állandóan késel, s mindig lemaradok a próba első feléről, már azt sem értem, hogy miről szól az egész. S így megy, mióta színjátszóra járok.
– Nem lehet későbbre tenni a színjátszót?
– Félévvel ezelőtt különben 6- kor kezdődött, akkor is ugyanúgy késve vittél be, s lemaradtam a nagy részéről. Két héttel ezelőtt már éjfélre tettük, hogy biztosan hazaérj értem. Akkor hajnal 3-ra vittél be.
– Bocsáss meg kislányom, de a munkahelyi elfoglaltságok, kötelezettségek, s előírások. Mikorra lesz kész a darab?
– Holnap be kell mutatni, de hogy mikor lesz készen, azt nem tudom.
– Megnézhetem?
– Azt aztán meg! Anya, Te pedig megígérted fél évvel ezelőttre az osztályfőnöknek, hogy elkészíted a darabhoz a díszletet.
– Elkészítettem, nem?
– Igen, tegnap estére. Az előadás meg holnap lesz. Az osztályfőnök azt mondja, hogy nem illik a darabhoz, át kellene alakítani.
– Ne haragudj kislányom, de nem érek rá a héten. A jelmezekkel mi van?
– Mivel arra ma adtad oda a pénzt, holnap az előadás előtt két órával kell elkezdeni rohangálni jelmez után, mert csak akkor van nyitva a jelmezbolt. Amit előre kinéztünk, azt nem tudjuk megvenni, mert két hete felemelték az árát. A többi jelmez nem illik a szerepekhez.
Köszönöm a nyitottságot. Csilla említette a ROP-os pályázatokat és az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne hallani/olvasni a tapasztalatokat. Nem a fenntartó oldaláról, hanem pedagógusi oldalról. Hogyan élik meg az intézmény vezetők, a pedagógusok ezeket a fejlesztéseket. A pályázatokban megkövetelt kritériumok – amelyek (mint a KEH és a KET) elvileg a szakmai háttérre kívánnak hatni, vagy abból egy részt nekünk megmutatni – a valóságban hogyan állják meg a helyüket. Vannak felméréseink a megvalósult projektekről, mennyiért, mekkora, hány gyermeket ellátó intézmények létesültek, javult az állapotuk, stb. Arról azonban (fogalmunk) fogalmam sincs, hogy például amikor integrációs nevelést kötünk ki feltételként, az meg tud-e valósulni, van-e adott helyen relevanciája? Esetleg ez az integráció "erőszakolt", mert a pályázati kiírás így követelte meg?
Látom a szép épületeket, néha talán még átadásra is eljutok, ahol látom, hogy mindenki örül a szép, új iskolának… Én pedig azt szeretném tudni, vagy hinni, hogy nem csak a kövek újjultak meg, hogy nem csak "ennyi" a hozadéka annak a támogatásnak, hanem picit változhat a hangulat, az oktatás hangulata, hogy a segítő szakértők, akik kellene, hogy legyenek, ott vannak és segítik az ott dolgozó pedagógusokat.
Kedves Tia! Tudod, ez most nem az a pillanat, amikor választ kapsz majd a kérdésedre. A pályázatok sorra elakadnak, vagy kis sem írják őket, de előfordul, hogy a megítélt támogatás nem érkezik meg. Például menne a pedagógus szakvizsgára (kötelezve is van rá), no de a tandíjra megítélt pénz csak nem kerül átutalásra. Várja az intézmény, hogy regisztrálhassa jó gyakorlatát, de egyre késik a kiírás. Ha vannak is eredmények, a tornyosuló gondok agyonnyomják őket.
Kedves Tia!
Kicsi intézmény, nagy társulásában, tagintézmény vezetőjeként asszisztáltam 2007-ben a fenntartói oldalnak statisztikai adatszolgáltatóként a 3h-gyermekek szegregált és nem szegregált övezetében, térségben mért arányszám nyilatkozójaként, a hátránykompenzáció jegyében egy nagyobb város tornacsarnok megépítése érdekében. én akkor még azt hittem, hogy érdekli a térségi fenntartó tanácsot a szám, amikor szembesültem a céllal, megsemmisültem, mint ember, mint x fő vezetője, mint x szülő képviselője. A vezető egyszemélyben képvisel mindent. én már azóta nem vagyok vezető, a tornacsarnok megépült, a társulás döcög és nem csak a finanszírozás miatt. a térség és szerintem minden más térség, de lehet, hogy tévedek, előre cinkelt lapokkal játszik a területfejlesztési tanácsban, eldöntött nyert pályázatoknak asszisztálunk, és azt hisszük vagy hittem én, hogy még történik valami a mi érdekünkben, a gyermekek, a szülők, a pedagógusok érdekében. A gyermek létszám azóta drasztikusan csökken. A hibám, hogy nem figyeltem a térségi születési statisztikákat, mert már akkor tudtam volna, hogy a cél és az én, mi mint az oktatás szereplői a politika szinpadán eszközök vagyunk csupán. Éreztem, de nem tudtam tényként megfogalmazni, de nem is lett volna olyan, aki hallgat rám. Eldöntött tény volt, csak adatot szolgáltattam egy pályázathoz. Négy év telt el: drasztikusan csökkent a gyermeklétszám a térségben. Össze kellett volna fogni, de nem. Integráció, szegregáció, oly mindegy, ha a fenntartó politikai ambíciói mások. Az akkori ÚMft-ben körülhatárolt célok, prioritások voltak az uniós pályázatok és források hozzáféréséhez. mindent csináltak a fenntartók, csak nem azt, amit hosszú távú stratégiának neveznek. Több milliárdos iskoafelújítások történtek meg, négy-öt éven belül ki fog ürülni az iskola. én figyelni fogom a települések honlapjait, mert a sajtó már nem hozza az összefüggéseket.