Csillag a főkapitányság felett

1. rész

A 2011. karácsony is ugyanúgy kezdődött, mint a legelső: népszámlálással. Azután ugyanúgy folytatódott: nem találtak hajlékra. Éppen a Mátyás téren ücsörögtek egy padon, amikor a rendőrök igazoltatták, majd bevitték őket is a főkapitányságra. Ugyanígy jártak a vidékről felérkező csordapásztorok, majd pedig a messzi vidékről végre-valahára odajutó napkeleti bölcsek is. Előbbieket a Kálvária térről, utóbbiakat közvetlenül a főkapitányság elől gyűjtötték be, mert oda vezette őket a csillag. Velük, mivel idegen nyelveken beszéltek és útleveleik is idegen betűs nyelveken voltak kiállítva alaposan meggyűlt a bajuk az egyenruhás igazoltatóknak, akik kézzel-lábbal mutogatták, hogy a főkapitányság előtt nem lehet csak úgy letáborozni, tevékkel, sátrakkal. A jövevények karjukat széttárva felfelé mutogattak a csillagra, mely kétségkívül a főkapitányság felett ragyogott. Az egyenruhás igazoltatók hiába mondták szótagolva, még angol nyelven is, hogy „ho-tel, ho-tel”, a jövevények kézzel-lábbal ragaszkodta a csillaghoz. Mit tehettek mást a hivatalosok, mint hogy tevéstől, mindenestül beterelték őket a főkapitányság udvarára, ahol a jövevények újból felverték sátrukat, a tevéik pedig odapakoltak egy-egy rakást a kövezetre, melyek szépen, vidáman, békésen gőzölögtek.

Természetesen az ügyeletesek azonnal jelentették csillagot, a jelentés egyre magasabbra jutott, egészen a főkapitányig, aki amúgy dandártábornoki rangban volt. Ez a magas rang már arra kötelezte, hogy elgondolkodjon, majd ennek eredményeképpen felkiáltson, hogy:

– Jesszusom!

Majd parancsba adta, hogy nézzék meg alaposan, nem hoztak-e be a hajléktalanokkal együtt egy házaspárt egy csecsemővel.

Ezalatt egyik helyettese kitalálta, hogy az idegen ajkú hajléktalanokat meg kell bírságolni euróban vagy dollárban, aztán udvariasan elzavarni őket. Amikor azonban egyikük, egy turbános közelkeleti az iszákjából egy aranyrudat vett elő, felborult az egész forgatókönyv. Arra kényszerültek, hogy ezt az ügyet is a főkapitány elé vigyék. A főkapitány azonban már benne volt vastagon az eseményekben, ugyanis valóban találtak egy házaspárt csecsemővel. Amikor ettől a dandártábornok még idegesebb lett. Azzal próbálták nyugtatgatni, hogy:

– De hát ezek, dandártábornok úr, csak cigányok.

A dandártábornok áldotta lélekjelenlétét, hogy ragaszkodott a helyszíni szemléhez, mert hogy ott azt sziszegte:

– Idióták! Nem látják, hogy ezek nem cigányok, hanem zsidók!

Az asszony csak elmosolyodott, de a férfi jóízűen elnevette magát, a kisded meg úgy repesett, hogy majdnem elrepült. A dandártábornok határozottan megszeppent, és csak úgy maga elé suttogta:

– Jézusmáriaszentjózsef!

Aztán rendelkezett, hogy addig is, amíg nem hozza meg a döntését, helyezzék el, így mondta, a „szentcsaládot”, így mondta, „kulturáltabb körülmények közé”. Aztán feléjük fordult:

– Hölgyem, uram, elnézést, de most sürgősen el kell intéznem egy hivatalos telefont.

Hiába próbáltak helyettesei újabb jelentéseket tenni, például a turbános, kaftános jövevényekről, akik akár arab terroristák is lehettek, tevéikről, akik már összerondították a műmárvány lapokkal lefedett udvart, vagy az angyalokról, akik nagy seregben röpködtek a főkapitányság körül, megzavarva ezzel a rendőrségi adóvevőket és akadályozva a rendőrségi helikoptereket, a dandártábornok mindenki lerázva szobájába sietett. Titkárával felhívatta a főrabbit, hogy megkérdezze tőle, hogyan értelmezi azt, hogy a főkapitányság felett karácsony este egy hatágú csillag ragyog.

– Hát nézzük csak – tűnődött a főrabbi –, Karácsony egyfelől keresztény ünnep, másfelől ez a csillag kétségkívül a mi csillagunk. Mindazonáltal, tisztelt dandártábornok úr, minket ez egy cseppet sem zavar. Hanem, tudja, biztos, ami biztos, ellenőrizzék még egyszer, addig tartom a vonalat.

Megnézték, jelentették: a csillag sajnos öttágú. A dandártábornok tovább jelentette a főrabbinak.

– De miért sajnos? – kérdezte a főrabbi.

– Mezt ez, hiszen tudja jól, egy önkényuralmi jelkép – felelte a dandártábornok gondterhelten.

– Mondja, dandártábornok úr, szereti maga western-filmeket nézni? – kíváncsiskodott a főrabbi.

A dandártábornok egy pillanatra elgyengült, s kikotyogta:

– Felettébb szeretem.

– Nos hát akkor, kérem, gondolkozzon!

– A dandártábornok teljes erővel gondolkodott, majd azt mondta:

– Aha.

Ez annyit jelentett, hogy leesett a tantusz, ez az ötágú csillag mégsem kommunista szimbólum, hanem, bizony, sherif-jevény. És mivel valamikor nagyon régen reformátusnak keresztelték, felhívatta az ügyeletes dunántúli református püspököt, és megkérdezte:

– Tessék szíves lenni megmondani hány ágú a betlehemi csillag?

– Erre, kedves atyámfia, nincsen pontos válasz, mint ahogyan a napkeleti bölcsek számáról sincsen, mármint azokról, akiket háromkirályoknak szoktak emlegetni. Meg hát, tudja, az eszkimók mindennapi kenyerünk helyett mindennapi fókánkat mondanak a Miatyánkban.

– De hát éppen itt, püspök úr, az Isten szerelmére! Itt ragyog a főkapitányság felett. Könyörögöm, mi a csudát csináljunk vele?

– Örvendjenek, dandártábornok úr! Más különleges eseményről nem értesültek?

A dantártábornok karácsony lévén egyszerűen képtélen volt hazudni:

– De igen, püspök úr, csakhogy ez, sajnos, államtitok.

– Ez esetben áldás, békesség!

Kamarás István