Horváth Lilla

A tanári szerepről egy fiktív konfliktus tükrében

Kőszegi Imre: A diákszázad becsülete

A konfliktushelyzet ismertetése

A saját élményű konfliktusokon kívül nagy pedagógiai jelentőséggel bírnak a fiktív konfliktusok. Gondolok itt olyanokra, amelyeknél egy kitalált szituációban leírt összeütközés során bontakozik ki egy-egy pedagógiailag releváns probléma. Ezen problémák megvitatása során a vitatkozó felek személyes érintettség nélkül, valamelyest objektívebben, személyes érintettség nélkül tudnak állást foglalni.

Egy ilyen fiktív konfliktushelyzetet idézek Kőszegi Imre A diákszázad becsülete című regényéből. Maga a cselekmény az első világháború utáni időszakban játszódik egy vasszegi fiúgimnáziumban. A város kitalált neve mögött egy valós település, a Vas megyei Kőszeg húzódik meg. Sokan Kőszeg nevével Ottlik Géza Iskola a határon című művét azonosítanák, amely az egyik katonaiskolában játszódik. Szeretném, ha a köztudatba ez a kevésbé ismert regény is bekerülne. A cselekmény mai szemmel nézve is elgondolkodtató, és több kérdést is felvet az olvasóban a tanári szereppel kapcsolatban.

• A tanár meddig mehet el egy-egy diák véleményének kialakítása, irányítása érdekében?
• Meddig terjed a tanár felelőssége abban, hogy megvédje neveltjét az akkor károsnak, destruktívnak tartott nézetek, művészet ellen?
• Hogyan lehet kiküszöbölni, hogy a diák fellázadjon tanára ellen?
• Szabad-e a társadalmilag elfogadott nézeteket egy másik generációra ráerőltetni?
• Mit lehet és mit kell tenni hasonló konfliktusok elkerülése érdekében?
• Mit tehet egy osztályfőnök annak érdekében, hogy diákjai az osztály részének tekintsék?

Dolgozatomban az adott konfliktushelyzet elemzésén keresztül próbálok meg ezekre a kérdésekre választ találni, mert úgy vélem, hogy minden hiteles pedagógus elsődleges célja, hogy az ilyen konfliktusokat elkerülje.

A konfliktushelyzet az egyes érintettek szemszögéből

Már a részt vevő felek személye magában hordozza a konfliktus kialakulását, hiszen egy tanárról és egy diákról van szó. A pedagógus tanít, fegyelmez, utasít, követelményeket állít, nevel. A tanuló pedig tanul, szót fogad, végrehajt, megfelel, változik. A tanítás tehát csak úgy lehet hatékony, ha mindkét oldalról a kellő nyitottsággal állnak hozzá. Ha a tanítást és a tanulást a tanár és a diák közös érdekeként fogjuk fel, olyan folyamatként, amelyben mindkettőjük személyisége változik, akkor elkerülhetetlen, hogy a nevelés során valamilyen szinten partnerként kezeljék egymást. Az irányító szerep mégis egyértelműen a tanár kezében van. Ő vezeti a rábízottakat, ugyanakkor felelősséggel is tartozik értük.

A konfliktus szempontjából fontos, hogy a diákok miképpen viszonyulnak az iskolához, az intézmény által képviselt érdekekhez. E szempontból háromféle magatartásmód különíthető el: az azonosuló, a konform és a kritikus magatartás. Példámban épp ez utóbbi – bár ritka – magatartás figyelhető meg. A kritikus hajlam nem feltétlenül pozitív, és bár a kritika, az ellenszegülés is szükséges, hogy bizonyos változások elindulhassanak. Abban az esetben viszont, ha a kritika nem lép túl a kötözködés szintjén, akkor a szituáció elmérgesedéséhez vezethet. A pedagógusok számára nem kevés fejtörést okozhat az, hogy felvállalható és legitim értékek, értékrendek léteznek egymás mellett az iskola falain belül is, és neki nincs joga hatalmi eszközökkel érvényesíteni a kötelező világnézetet, értékrendeket. A legtöbb, amit megtehet, hogy a saját véleményét hitelesen képviseli. Ugyanakkor irányt kell mutatnia, hiszen felelős a diákjaiért, és nem hagyhatja figyelmen kívül az egyes értékek veszélyeztető hatásait a neveltekre nézve, hiszen felelősséggel tartozik a vele szemben álló félért. Feladata, hogy a vele szemben álló gyereket tanítsa, nevelje, fejlessze és megtanítsa a saját konfliktusaival való boldogulásra is. Itt felmerül a kérdés, hogy a pedagógus mennyire szólhat bele a gyermek életébe, és milyen mértékben irányíthatja egyes – általa szubjektíven kiválasztott – értékek felé. A pedagógusi pályán talán az egyik legfontosabb dolog a kompetencia eldöntése. Meddig mehet el, és meddig kell elmennie a tanárnak egy-egy diák véleményének befolyásolása, irányítása érdekében? Ma már minden pedagógusnak alkotmányos joga, hogy a saját érdekeit képviselje a diákok előtt, illetve kötelessége segíteni őket saját egyéni értékrendjük kialakításában is.

Az érzelmi érintettség szempontjából központi konfliktusról van szó. Sok esetben – mint példámban is látható – a tanár nem egyenrangú félként kezeli a diákot, hanem egyértelműen felette áll. Ez a nézet a hatvanas évek végétől kezdve fokozatosan gyengült, de a regény cselekményének időpontjában még ez volt az elfogadott nevelési gyakorlat. A hatalmon alapuló tekintély ez esetben a tanár diákok fölötti hatalmából ered. Az ilyen tekintély képes uralkodni, a hatalom gyakorlójának akaratát érvényesíteni, másokat akár akaratuk ellenére is cselekvésre késztetni. Eszközei többek között a félelem, a megfélemlítés és az erőfölény. Ez a fajta hatalmi pozíció pedig szükségszerűen ellenállást szül a diák részéről. Főleg akkor, amikor a tanár a diák számára elfogadhatatlan, a saját elképzeléseivel összeegyeztethetetlen értékeket képvisel.

A konfliktushelyzet szereplői

A tanár, az osztályfőnök: Mélyvölgyi Márkus

Kőszegi Imre A diákszázad becsülete című regényéből vett részlet alapkonfliktusa nem az adott osztályteremben kezdődött. Előzménye, hogy az előző nap délutánján az iskolai karácsonyi műsor zenés próbája közben – Padoss mint tehetséges első hegedűs vett részt a próbákon – Mélyvölgyi mint karmester – mindenféle zenei képzettség nélkül – kritizálta Padoss játékát, amelyből a fiú – lévén a képzettebb zenész – frappánsan kivágta magát. Mélyvölgyi Márkus – matematikatanár és a regényben szereplő osztály osztályfőnöke pedig már bosszúra éhesen lépett be másnap matematika órát tartani a terembe. A konfliktus kirobbanásának okát, a szóban forgó könyvet – Ady egyik verseskötetét – az óra előtti szünetben kobozta el Padosstól, aki viszont Wölfel padjából emelte el néhány perccel azelőtt.

Terembe lépése után csupán néhány perccel már tulajdonképpen nyílt támadást intézett a diák önbecsülése ellen, erősen kritizálva az egyik szerelmes versét. Már ezek az első szavak is ellenszenvet ébresztenek az osztályfőnök személye iránt. Azzal, hogy egyik diákja – jelen esetben Wölfel – jelentkezik, meghiúsítja Mélyvölgyi azon tervét, hogy Padosst „kiterítse”. (Ezt a szót használják ugyanis az osztály tagjai arra az esetre, amikor osztályfőnökük kiszemel magának valakit, hogy valamilyen cselekedetét kritizálja.) Haragja ebben a pillanatban másik „célpont” felé irányul és szinte teljesen el is feledkezik Padossról. Erősen úgy tűnik, mintha maga körül vagdalkozna és mindegy, hogy kit talál bűnbaknak. Az osztályfőnök saját frusztrációját, tulajdonképpeni pedagógiai kudarcát a diák(ok)on vezeti le. Csak neveltjeinek megalázása révén teljesülhet az a vágya, hogy győztesen kerüljön ki a konfliktushelyzetből.

Ahelyett pedig, hogy a Fekete zongora felolvasása után konstruktív vitát kezdeményezett volna, ahol mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, soronként megszakítva kritizálta a verset, ezzel mintegy párbajra hívva ki Wölfel Jánost. Mégpedig egy egyenlőtlen párbajra, hiszen a hatalom összes eszköze a tanár kezében van. A párbaj célja pedig egyértelmű: az egész osztály előtt nevetségessé tenni az egyébként tehetséges diákot.

Végső reakciójából – gondolok itt a dühkitörésre – feltételezhető, hogy nem számított ellenállásra. Amikor pedig látta, hogy a Harc a Nagyúrral című Ady-vers véglegesen a fiú felé fordítja az osztályt, hogy az egész – tulajdonképpen önmaga által előidézett – szituáció kicsúszik a kezei közül, a fegyelmezés utolsó szikrájaként már testi erejéhez folyamodik. Gyakori jelenség a vitatkozó felek között, hogy ha az egyik kifogy a logikus és elfogadható érvekből, és ennek tudatában is van, akkor fizikai erő bevetésével próbálja meggyőzni a vitatkozó felet. Igazát alátámasztandó folyamodik egyre durvább eszközökhöz. Ebben az esetben elképzelhető, hogy fizikai fenyítéshez is folyamodna, ha az igazgató megérkezésével nem szakadna meg a folyamat.

Felmerül a kérdés, hogy mi lett volna az osztályfőnök következő reakciója, ha nem lép be a terembe „villámhárítóként” az intézmény igazgatója. Valószínűleg megbünteti az ő szemében illetlenül viselkedő diákot.

Megfigyelhető, hogy a pedagógus a diákjaival kialakult konfliktus során milyen eszközöket vet latba:

• Legfontosabb és legszembetűnőbb, hogy a regényben szereplő tanár a hatalommal való visszaélés egyik sajátos formáját használva, gúnnyal, iróniával próbál győzelmet aratni. Ez a módszer viszont a legtöbb esetben olyan mély sértettséget hagyhat a diákban, és oly mértékben megrontja viszonyukat, hogy a következmények beláthatatlanok.
  Megfigyelhető, hogy tekintélyét, személyes súlyát felhasználva hatalmi szóval, mesterségesen próbálja meg lezárni a helyzetet. Ebben az esetben viszont számolnia kell a visszafojtásból származó új és kiszámíthatatlan feszültséggel.

• Az ilyen és hasonló helyzetekben a tanár élhet hatalmi pozíciója adta lehetőségekkel és szankcionálhat. Ebben az esetben, ha az igazgató megjelenésével nem szakította volna meg a konfliktushelyzetet, minden bizonnyal szaktanári intők kiosztásában – a tanárral való illetlen magatartás végett – látná a végső megoldást. Ez a módszer azonban semmiképp sem tekinthető a konfliktushelyzet megoldásának, hiszen beláthatatlan következményekkel járhat. Ha a diákban a szankció hatására „tüske” marad, ha igazságtalannak érzi a büntetést, teljesen elhatárolódhat, elfordulhat tanárától, ez pedig a tanár tekintélyét is befolyásolhatja. (Szekszárdi, 1994)

Wölfel János

Wölfel János a konfliktus kirobbanása során, illetve utána maga is gyökeresen megváltozik mind gondolkodásmódjában, mind viselkedésében. Az adott konfliktus, illetve annak későbbi kimenetele egész addigi szemléletrendszerét is megváltoztatja.

Wölfel mint a mobbing áldozata

Maga a kifejezés az angol nyelvű „mob” szóból ered, jelentése: csőcselék. Ebből az egyetlen szóból pedig már következtetni is lehet magának a fogalomnak a pszichológiai magyarázatára.

„Arra a pszichoterrorra utal, amelyet egy adott csoport, amelyet egy adott csoport mindig ugyanazzal a személlyel szemben érvényesít hosszú ideig, kitartóan” – írja Karl E. Dambach Pszichoterror (mobbing) az iskolában című könyvében.

A célszemélyre, az úgynevezett „áldozatra” általában a következő tulajdonságok jellemzők: sikeres, kitartó, elszánt, bátor, van humorérzéke, gyors, fantáziadús, innovatív, idealista, optimista, érzékeny, empatikus, segítőkész, szorgalmas, toleráns, magasra teszi a mércét. Mindezen tulajdonságok megfigyelhetők Wölfel János személyiségében is.

A konfliktus előtt nem örvendett osztatlan megbecsülésnek. Tulajdonképpen kívülállóként szemlélte az osztály életét. Bár tehetséges színész és versmondó, osztálytársai körében ez a tehetség inkább eredményezte a kiközösítést, mint a barátságok kialakulását. Társai inkább tartják nagyképűnek, minthogy elismerjék a tehetségét.

Nem kell tulajdonképpen sok idő, vagy alaposan alátámasztott indok ahhoz, hogy valaki mobbing-áldozattá váljon. Legtöbb esetben elég hozzá az, hogy valamiféleképpen kilógjon a sorból. Ez a másság olykor külső, máskor pedig belső tulajdonságokon alapul. Testi, lelki, viselkedésbeli különbségek ugyanúgy szerepet játszhatnak; hogy mikor melyik kerül előtérbe, az az adott csoporttól, a helyzettől és természetesen a résztvevők személyiségétől is függ. A másság elutasítása gyakori feszültségforrás lehet egy-egy csoporton belül.

A kiközösítés alapja ebben az esetben sem valós negatív tulajdonság, elég annyi, hogy Wölfel János érdeklődésében – illetve kívülállóként szemlélve –, viselkedésében különbözik a többiektől. Hozzá kell tenni, hogy ebben az esetben nem lehet már eldönteni, hogy mi volt előbb: a kirekesztés vagy a különcködőnek tűnő magatartás. Wölfelnek a kirekesztésből adódóan igazi barátja ebben a közösségben még nem volt; épp a nevezetes matematikaóra előtti napokban kerül kapcsolatba Renner Richárddal, akivel később szoros barátság alakul ki. A cselekmény időpontjában viszont még abban a stádiumban vannak, amelyben mindketten rácsodálkoznak a másikra.

E helyzet megoldására a ma pedagógusa viszonylag jobban felkészülhet, mint a példában szereplő osztályfőnök, hiszen megközelítőleg száz éve még nem tudatosult e jelenség léte és pedagógiai fontossága a tanítókban.

Magyarországon viszont még ma is alig ismert fogalom a mobbing, különösen az iskolai élettel összefüggésbe hozva. Úgy tartják, hogy inkább a felnőttkorra jellemző, és leginkább a munkahelyen. Sok európai országban mára már valóságos mobbing-elkerülési tanfolyamok, segélyszervezetek jöttek létre különösen a célszemélyek számára. Fontos lenne viszont tudatosítani mind a pedagógusokban, mind az ezzel foglalkozó szakemberekben, hogy a társas viselkedés ezen formáját is – sok más mellett – az iskolában sajátítja el az ember.

A helyzet megoldása tehát legnagyobb részben a pedagógusok kezében van. A tanár számára viszont nehezen deríthető ki, hogy az osztályban ki az áldozat. Hogy a már fennálló szituációnak ne legyen drámai következménye, a szülő és a pedagógus szoros együttműködése szükséges. A pedagógusnak mindenekelőtt azt kell elérnie, hogy a csoport tagjai bele tudják magukat élni az áldozat szerepébe. Többek között úgy, hogy ha maguk is hitelesen modellezik az elfogadó magatartást. Rá kell, hogy vezessék növendékeiket arra, hogy az emberek sokfélesége természetes állapot, kiemelve itt a természetességet, hogy senki sem „hibás” benne, a kiközösített maga sem hibáztatható érte. Dambach konkrét megoldásokkal is szolgál. Ezek egyike az úgynevezett talkshow-módszer, amikor az osztályfőnök az egész osztály előtt „meginterjúvolja” a kirekesztett személyt. A személyes kérdezősködésbe pedig bárki beleszólhat. Továbbá tanácsolja a szerepjátékot, amely közben a csoport résztvevői megtanulhatják megérteni a célszemély viselkedésének okát. A szépirodalmat is megoldási módszerként említi meg: a könyveken keresztül név nélkül az egész osztály rávezethető a témára, és a megoldáshoz is közösen jutnak el.

Wölfel osztálybeli helyzetének megváltozása a Pygmalion-effektus tükrében

Pontosan megfigyelhető az a mozzanat, amikor a mellőzött, kiközösített, korábban mindeddig marginális helyzetben levő fiúból az osztály mintegy központi embert formál.

Ebben a pillanatban változik meg Jancsi szociális helyzete az osztályon belül. Elismerést és ezzel együtt „rangot” kap az osztályon belüli hierarchiában. Ez a helyzet tulajdonképpen egy Pygmalion-effektusnak nevezett jelenséget – önbeteljesítő jóslatot – is hordoz magában.

„A Pygmalion-effektus (a jelenség G. B. Shaw közismert színdarabjának alapján kapta nevét) az önmagát beteljesítő jóslat jelenségkörébe tartozik, mely az elvárások valóságalakító hatását jelöli: a másik ember sokféle tényező által torzított megismerése alapján elvárások fogalmazódnak meg, amelyek a sugallt információknak megfelelően ténylegesen bekövetkező eseményekké, cselekvéssé válnak a partner viselkedésében.”
(Pedagógiai Lexikon)

Bár ez a jelenség – illetve Jackobson és Rosenthal erre vonatkozó kutatásai és kísérletei – általában a tanár és a diák közötti kapcsolat alakulására utal, ebben a példában egy viszonylag ritkább, diákok közötti tudattalan interakcióra került sor. Jancsi áldozatvállalásának mintegy eredményeképp a közösség megelőlegezi számára a bizalmat, hogy magát az osztályt is megvédi a zsarnok tanár ellen, hiszen ő az első diák, akinek megvan a bátorsága ahhoz, hogy nyíltan kiálljon a tanár ellen. Bár minderről nyíltan nem esik szó, de a cselekményből kiderül, hogy Wölfel hallgatólagosan felvállalja ezt a szerepet.

Életében először járja át ez az érzés, először érzi magát a közösséghez tartozónak. Az osztálygyűlés után pedig nem tér vissza korábbi magányába, hanem ígéretet tesz társainak és saját magának is arra, hogy a jövőben megpróbál jobban együtt élni az osztállyal. Tulajdonképpen ettől a naptól számítva jut Wölfel az egyéniségének megfelelő szociális szerephez az osztályban.

Az osztály

Az idézett szépirodalmi példa, a tanár és egyik diákja közötti konfliktus csak a jéghegy csúcsát mutatja. A helyzet maga jóval összetettebb; gyökereit máshol kell keresnünk. Wölfel bátorsága mögött ott van az elnyomott osztály minden feszültsége, külső és a csoporton belüli konfliktusaival.

A példaként említett konfliktushelyzet gócpontja tulajdonképpen két diák, Padoss és Wölfel évek óta húzódó, kisebb-nagyobb összecsapásokban megnyilvánuló, de tulajdonképpen a felszín alatt lappangó konfliktusát is magában hordozza. Padoss Lacit, Wölfel riválisát, az osztály centrális tagját épp egy, Jancsi ellen szőtt csel előkészületei közben kapja el a szünetben az osztályfőnök és kobozza el a könyvet. Ő szintén az osztály egyik tehetséges diákja, jó hegedűs. Tehetségével kérkedik is, és ez az osztály tagjai között inkább csodálatot eredményez iránta. Effajta „játékait” – gondolok itt arra, hogy hogyan tudja saját magát tudatosan a középpontba állítani – egyedül Wölfel látja át, de ő is csak magának vallja be, hiszen ezen érzelme nyilvánosságra hozatalával még erősebb kiközösítés áldozatává válna. Padoss érzi, hogy Wölfel kritikus szemmel néz rá, és amikor mindketten ugyanazon lány iránt táplálnak gyengéd érzelmeket, nyíltan is riválisokká válnak. Padoss Laci személyiségére jellemző, hogy kerüli a nyílt konfliktusokat, inkább a felszín alatt próbálja bemocskolni, megszégyeníteni ellenfelét. Hiszen a Padossnál talált könyv Wölfel padjából származik; Padoss maga emelte el az egyik szünetben, hogy gúnyverset írjon Ady stílusában Wölfelről így torolva meg a néhány nappal azelőtti vélt vagy valós sérelmét. Ebből is egyértelművé válik, hogy a fent említett helyzet már egy hosszabb idő óta húzódó, a felszín alatt lappangó konfliktus eredménye, nem pedig az adott osztályteremben robbant ki.

Az összecsapás előtt az osztályt csupán az osztályfőnök iránt érzett ellenszenv kovácsolja egységessé. Ebben a helyzetben Padoss sztárhelyzete vitathatatlan. Az osztály legtehetségesebb tagjának tartják, igazi művésznek; a fiúk között ő számít példaképnek. Egyedül Wölfel gondolkodik ebben a kérdésben másképp. „Nem művész, csak művészkedik.” (Kőszegi, 1956, 24.o.) Ez a felfogása, hogy nem osztja a többiek csodálatát, tulajdonképpen kirekesztetté teszi az osztály szociális hálójában. Ez a kivetettség azonban önként vállalt és megszolgált kivetettség. Azzal, hogy önmagában megveti Padosst, a többiek szemében ellenszenvet szül iránta. Az osztály tagjai ezt úgy értelmezik, hogy Wölfel túl nagyra tartja magát. Nem szeretik, hogy folyton idézeteket ránt elő, amit ők nem mindig értenek.

Róka sajátos helyzetben van az osztályban. Ő látszólag Padoss oldalán áll, kegyeltjeként teljes mértékben kihasználja „tűzközeli” helyzetét. Az osztály tagjai viszont nem is sejtik, hogy egyszerre „több vasat tart a tűzben”: rendszeresen beszámol az osztályfőnöknek az osztályban történt dolgokról, illetve a maga eszközeivel minden adandó alkalmat kihasználva próbálja megdönteni Padoss hatalmi helyzetét, magát helyezve a középpontba. Azonban amikor az osztály a nevezetes matematikaóra után gyűlést tart, amelyen Padoss kezdeményezésére a rajta esett sérelmet kívánják megvitatni, elárulja magát. Terve az oszd meg és uralkodj elvét követi; egymásnak uszítva az ellenfeleket ő akar győztesként kikerülni a riválisok párbajából. Az osztálytanács előtt azonban ellentmondásba keveredik, és kiderülnek korábbi áskálódásai is, amelyek ezen konfliktus kicsúcsosodásához is vezettek. Végül vert kutyaként gyáván megfutamodik az osztály büntetése elől.

Az osztályon belül működik egy kisebb csoport, az úgynevezett Kaszinó, melynek tagjai (Fröhlich Gusztáv, Pajor Lajos, Fazekas Franci és Kocsis Kálmán) kölcsönös véd- és dacszövetséget kötöttek egymással. Tagjai egytől egyig szegényes körülmények között élő diákok, akiket épp ez a közös tulajdonság és az anyagi helyzetből eredő társadalmi hátrányok kovácsolnak egy csoporttá.

Titkos összejöveteleiken az éppen aktuális problémák kerülnek megbeszélésre. Épp anyagi helyzetük okozta kitaszítottság-érzésük miatt Wölfelen kívül ők állnak a legtávolabb Padoss befolyásától.

Az osztálytanács szerepe a konfliktus megoldásában

Dolgozatomban többször említettem az osztálytanácsot. Kialakításakor tulajdonképpen nem egy ilyen szervezet létrehozása volt a cél, de idővel maga a képződmény is fejlődött, alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. Így alakult ki az az arculat, amely a cselekmény idején megpróbál igazságot tenni a szembenálló felek között.

Ez az osztályon belüli képződmény tulajdonképpen azért említésre méltó, mert – mint az a példából is kiderül – nagymértékben elősegíti a konfliktusok erőszakmentes megoldását. Annak ellenére, hogy tanári kezdeményezésre jött létre, a cselekmény időpontjában már önállósult szervezet. Tagsága önkéntes az osztály keretein belül. Kötött tulajdonképpen csak az elnök, illetve az elnökhelyettes személye. Ezekre a posztokra az osztály maga választja demokratikusan a vezetőt. Funkciója rendkívül sokrétű. Példámban elsősorban az „igazságszolgáltató” szerepe kerül előtérbe, de az osztálygyűlés nem csak vitás ügyek esetén ül össze. Létéhez nem szükségesek a folyamatosan fennálló konfliktusok. Legfőbb szerepe talán abban jelenik meg, hogy egy mesterségesen kialakított csoportból igazi, összetartó közösséget hoz létre. Nagy szerepet játszanak ebben a közösen szervezett délutáni kirándulások a közeli hegyekbe, egy-egy barátságos sportmérkőzés stb.

Tulajdonképpen hasonló osztályközösséget igyekszik kialakítani a ma pedagógusa is osztályfőnökként a saját osztályában. Ez viszont a mai világban egyre nehezebb feladat. Hiszen – mint azt már említettem – a tanár-diák viszony jellegzetessége, hogy a diák általában nem tudja fenntartások nélkül fogadni azt, ami a tanártól jön. Ezt az ellentétet pedig csak fáradságos munkával, odafigyeléssel, elfogadó magatartással, stb. lehet feloldani. Ez a pedagógusi szakma igazi kihívása; a tanárnak megnyerni a diákot egy ügy számára. Másfelől pedig korunkra leginkább a versenyszellem jellemző a csapatmunka helyett. Mindenki akarva – akaratlanul a saját érdekeit helyezi előtérbe még a másik kárára is, hiszen ez az egyetlen út a saját érvényesüléséhez. Egyre inkább ezt a felfogást tükrözik a felvételik, a szűrővizsgák is. Ilyen feltételek mellett egy-egy jól működő osztályközösség már ritkaságszámba megy.

A konfliktus következménye

Bár a konfliktus megoldása után nehezen kristályosodnak ki az osztály tagjai által elfoglalt újabb szerepek, annyi biztosan kijelenthető, hogy Wölfel korábbi marginális helyzetéből egyértelműen a középpontba kerül. Ebben nagy szerepet játszik az, hogy az osztály elkezdte megérteni az általa oly nagyon kedvelt Adyt, a Harc a Nagyúrral című versen keresztül. Rájönnek, hogy a Wölfel által olyan gyakran „előrángatott” idézetek mögött nem a nagyzolás, hanem valódi tartalom van, amit kezdenek megérteni. Ez a tény egyszerre felkelti érdeklődésüket, és felé fordítja diáktársait. Ebben a mozzanatban figyelhető meg a mobbing jelenség visszaszorulása. A közösség mihelyst betekintést nyer a kiközösített egyén saját világába, tudattalanul is nagy lépést tesz az elfogadás felé. A hangsúly itt a megértésen, az elfogadó magatartáson van. Ez az „első lépés” a példában meglehetősen spontán módon megy végbe. Természetesen ez lenne az ideális helyzet a kiközösítés felszámolásához. Viszont ezt a helyzetet az esetek többségében többé-kevésbé mesterségesen kell előidézni. Ebben pedig a legnagyobb szerepe a pedagógusnak van. Mindenekelőtt hitelesen – és itt nagy hangsúly van a hitelességen, hiszen a diákok gyorsan átlátják, ha a tanáruk „megjátssza” magát – kell neveltjei előtt az elfogadó magatartásmódot gyakorolnia, ezzel is példát mutatva nekik.

Bár a kiközösítést teljességében nem sikerült felszámolni a regénybeli osztályban, a közösség mégis nagy lépést tett a jelenség gyengítése érdekében. Konkrétan itt a kiközösítés okának megváltozásáról van szó. Hiszen az eddigi marginális tag, aki tulajdonképpen azért vált azzá, mert valamilyen tulajdonságában különbözött a többiektől, a közösség egyik központi tagjává, egyfajta vezetővé vált. A tanárral szemben tanúsított bátorsága tiszteletet vívott ki számára. Ennek ellenére nem állítható, hogy a közösség kiközösített tag nélkül maradt volna. A konfliktus megoldása után ezt a szerepet egyértelműen Róka töltötte be, aki mesterkedéseivel eljátszotta az osztály bizalmát. Fő bűne az, hogy lepaktált a mindenki által gyűlölt osztályfőnökkel. Ez a mozzanat megbocsáthatatlanná sőt, ami a legfontosabb, feledhetetlenné tette a cselekedeteit. A kiközösítés tehát ebben az esetben „jogosnak” látszik, hiszen az okról maga az érintett személy tehet, akiről feltételezhetjük, hogy átgondolta cselekedeteit, mielőtt belekezdett „szervezkedéseibe”. Ennek tükrében szinte semmi esély nem látszik arra, hogy a közösség valaha is visszafogadja.

Összefoglalás

Az irodalmi példa elemzésével sikerült feltárni, hogy milyen háttér húzódik az adott konfliktus mögött. A konfliktus minden részletét és árnyalatát ismertetve és elemezve, az egyértelműen negatív tanárkép mellett egy erősen összetartó és működőképes osztály képe bontakozott ki.

Ezen elemzés alapján a példában említett konfliktust mindenképp konstruktívnak ítélem meg, hiszen nagymértékben elősegítette a csoportkohézió erősödését, és a mobbing jelenségének visszaszorulását. Kiemelten elemezve a központi személyt, Wölfel Jánost érintő hatásokat példát kaphattunk arra, hogy a Pygmalion – effektus létező problémája hogyan befolyásolhatja pozitívan egy személyiség fejlődését.

A tanár személyének és viselkedésének elemzésével választ adtam a dolgozatom elején felmerült kérdésekre. A pedagógus pályája egyik legnagyobb kihívásával néz szembe akkor, amikor a tanítványai iránt vállalt felelősség kérdése merül fel. A nevelőnek mindenképp meg kell találni, és hitelesen kell képviselni a középutat a neveltek védelmezése, irányítása és saját értékrendjük szabad kialakítása között.

Felhasznált irodalom

Fodor, Gábor (2002): Tanár-szerep-konfliktusok – gondolatok a tanár-diák viszony mítoszairól. Új Pedagógiai Szemle.

Pedagógiai Lexikon. [Online:] http://human.kando.hu/pedlex/lexicon.

Kőszegi, Imre (1956): A diákszázad becsülete. Ifjúsági Könyvkiadó. Budapest.

Szekszárdi, Júlia, dr. (1994): Konfliktusok. Iskolapolgár Alapítvány. Állampolgári Tanulmányok Központja. Budapest.

Szekszárdi, Júlia, dr. (2001): A konfliktuskezelés gyakorlata. Új Pedagógiai Szemle.

Novák Zsuzsanna: Kínkamra az iskolában. [Online:] http://www.vitalitas.hu/olvasosarok/online/dieta/2002/4/kamra.htm.