Digitális_de_generáció

„Korunkban a felnőtté válás menete egyre bizonytalanabbá válik. A biológiai és társadalmi akceleráció hatására a hagyományos életút-modellek felbomlanak, és az állandó változásban élő társadalmakban folytatódik az időskori tapasztalatok leértékelődése, a fiatalok tudásának, készségeinek felértékelődése. A meghosszabbodott ifjúkorról való gondolkodás jól rímel azokra a gyermekkor-kutatásokra, amelyek a gyermek- és felnőtt-lét korábban egyértelműnek tűnő elkülönítését megkérdőjelezik, cáfolják, azaz a gyermeket nem a felnőttség egyébként is eltűnőben lévő normáiból kiindulva határozzák meg. (…) A digitális generációk színre lépését sokán nem a szokványos nemzedéki váltással magyarázzák. Úgy tartják, az info-kommunikációs technológia, a hálózat alapú kommunikáció, a mobilkommunikáció olyan minőségi változások lehetőségét hordozza, amelyek példa nélküliek az emberiség történetében, és épp ezért a történelem tanulmányozásából fakadó analógiák már nem használhatók.” (Szabolcs Éva)

 „A jelenség berobbant a mindennapjainkba, része lett az életünknek, úgy, hogy a fiatalabb generáció már használja azt a technikát, amit az idősebb generáció kisebbsége létrehozott, a többsége pedig még csupán kóstolgat. Nem volt tehát idő és lehetőség arra, hogy a megelőző generáció minden tagja felkészüljön a tudás átadására. (…) A legnépszerűbbnek mondott általános közösségi oldalt és a legismertebb médiamegosztó oldalt a kollégák jó része negatív aspektusban emlegeti a tanári szobában, sok esetben ördögtől megszállott dolognak látják, jobb esetben az iskola számára kényelmetlen és veszélyes helynek tartják, ugyanakkor a legtöbbjük nem ismeri, nem látja át az említett oldalak használatát.” (Bedő Ferenc)

„Összességében azt mondhatjuk, hogy a digitális eszközök használói között is legalább olyan mély szakadékok húzódnak, mint a használók és nem használók között. (…) Sok reprezentatív és mindenféle szempontból valid kutatás létezik, melyek mind felhívják a figyelmet a digitális szakadék létére. Ezek azután szépen rátelepedtek a meglévő egyenlőtlenségi törésekre, tovább mélyítve azokat.”(Szirbik Gabriella)

„A korosztályról szóló elméletek közkeletű vélekedése szerint nagyjából az 1980 után születettek egy többé-kevésbé homogén generációt alkotnak. Ezek a fiatalok ‘már beleszülettek a digitális technológiák világába’, ‘digitális bevándorló’ szüleikhez képest már egy másfajta világban élnek, mások az elvárásaik és a szokásaik a tanulásban, a munka világában és a szabadidő eltöltésében. De vajon részese-e minden fiatal ennek a kultúrának? (…) Kik azok, akiknek az életében az internet egyáltalán nem játszik szerepet, vagy kik azok, akik felhasználói tudásukban, szokásaikban lényegében megrekedtek egy olyan ‘belépő’ szinten, amely távol áll az internetező fiataloknak a közbeszédben, illetve a médiában elterjedt sztereotip figurájától? (…) A gazdasági-társadalmi hierarchiában elfoglalt hátrányos helyzet egyértelműen együtt jár a digitális technológiákhoz való hozzáférés hiányával. Vagyis az egyenlőtlenségek ebben az esetben egyértelműen egymásra épülnek. A fiatalok marginalizált csoportjai a digitális kultúrának is a margójára kerültek.” (Ságvári Bence)

„Sokan csodálják a mai gyerekeket. A digitális generációk könnyedén kezelnek nagy ingertömegeket, gyorsabban tudnak dönteni, hamar kiismerik a különböző helyzetekben magukat, és szimultán képesek több tevékenységet folytatni. Sokan azonban vészharangokat kongatnak. Az információs technológia elterjedésével egyre többen kifejezik aggodalmukat a következő generációval kapcsolatban. (…) A kultúra jelentős változása jelentős változásokat okoz az emberi idegrendszer működésében, és így a gondolkodásmód átalakul. Eddig azonban nem okozott lényeges változást az oktatás módszereiben a kultúraváltozás. Vajon ki van kulturális lemaradásban?” (Gyarmathy Éva)

„Arról, hogy mennyit olvasnak a fiatalok, meglehetősen pontos képet festenek azok a kutatások, amelyeket olvasásszociológusok a hatvanas évektől kezdve rendszeresen végeznek hazánkban. (…) Sokkal kevesebb szó esik azonban arról, hogyan olvasnak az újabb generációk, milyen olvasási és szövegértési stratégiák alakulnak ki, hogyan alakul a szövegek befogadása, milyen módon formálódnak azok a gondolkodási, ismeretszerzési és tájékozódásbeli szokások és technikák, amelyek az olvasásra hatnak. Nyilván ezekről azért is tudunk kevesebbet, mert míg a fenti szociológiai adatok pontosan mérhetőek, addig ezekről sokkal kevésbé állnak rendelkezésünkre egzakt, biztos információk és mérések. Ugyanakkor azonban nem kevésbé fontosak, mint az előbbiek, sőt, megkockáztatom: időnként még fontosabbak is, mivel sok mérhető jelenséget magyaráznak.” (Fenyő D. György)

„A tanárnak nem feladata helyrehozni mindent, amit a családi nevelés kihagyott vagy félrevitt. De az érzelmi és erkölcsi nevelés az iskolákban is meg kell, hogy valósuljon. Akkor is, ha a gyerekek néha olyan ellenszenvesek tudnak lenni, mint egy-egy „nemszeretem” felnőtt. Ha képes egy felnőtt meglátni az ádáz kamaszban a gyereket, aki érzelmileg magárahagyott, sérült vagy szorongó, akkor tud áthatolni azon a falon, ami csak látszólag vastag. Ehhez kétségtelenül valamelyest kiegyensúlyozott felnőttnek kell lenni, aki humorral vagy komolysággal, de hitelesen képviseli a tudást. Nagyon nehéz ez a feladat, mert minden felnőttben ott él saját tanulói emlékezete is, ahogyan ő végezte a tanulmányait és amilyen módon viselkedett az iskolában a tanáraival. Ez az emléknyom sokszor indulatokat képezhet akkor, ha már a katedrán állva egy tanár azt érzi, semmi olyan segítség nem áll rendelkezésére, ami hagyományosan megvolt.” (Tari Annamária)

„E gyerekek közül sokan már most első-második osztályosok, és az elkövetkező években egyre nagyobb számban fognak megjelenni az oktatási rendszerben. Sok kisiskolás számára már most ismertek az informatikaórán tanultak, és elavultnak tűnnek az iskolai információátadási minták. Zavarja őket az átadott ‘statikus’ tananyag, elszoktak attól, hogy csak és kizárólag befogadók legyenek, hogy ‘magoljanak’, nem szívesen mondanak le az aktív közreműködésről és a megszokott azonnali kommunikációról. Az oktatási rendszer pedig, a zenekiadókhoz hasonlóan körömszakadtáig védelmezi kialakult bástyáit, hatalmi hierarchiáját egy olyan korosztállyal szemben, akik az interaktivitás, az aktivitás és a rugalmasság gerillaharcát vívják a nehéztüzérséggel felvonuló iskolarendszerrel szemben.” (Héder Klára)

„Szerintem a tanárok nem elsősorban az eszközöktől vagy a digitális világtól félnek, inkább attól, hogy a diákokkal egészen más viszonyt kell kialakítani, ha ezeket az eszközöket beengedik, esetleg maguk beviszik a tanításba. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy megfordulnak a szerepek, és a tanár lesz az, akinek tanulnia kell azoktól a gyerekektől, akik beleszülettek ebbe a világba. Ez komoly kihívás a mostani középgenerációknak – és a tantestületekben ők vannak többségben. (…) A többség ezért inkább megtartja a megszokott tíz-húsz lépés távolságot, és semmit nem enged be ebből az új világból, és ő sem lép be oda. Valószínűleg azért sem, mert nem tudja, hogy ezen a terepen hogyan kell viselkedni, hogy mit engedhet meg magának meg a diáknak, hogy a hol a határ. Az ismeretek hiánya pedig félelmet szül: sokan azért nincsenek jelen például a Facebookon, mert attól félnek, hogy a diákok majd ott beszólnak nekik.” (Csobánka Zsuzsa).

„A közösségi média használata is pontosan olyan határkérdéseket vet föl, mint az összes többi, tanárok és diákok által közösen használt tér használata. Ha valamiképp segíteni akarunk, akkor nem szabályokat kell adni, hanem azt támogatni, hogy eligazodjanak ennek a világnak a törvényszerűségei között, hogy a saját személyes kérdéseiket meg tudja fogalmazni, és ők maguk találják meg a válaszokat. Egyáltalán nem biztos, hogy pont a közösségi média használatával kapcsolatban vannak egyszerű igen-nem válaszok. (…) Minden szülői generációnak megvan a maga problémája a gyerekek generációjával. Ezzel nincs semmi baj, hiszen a változás természetes része az életünknek – viszont a mostani gyerekek egy olyan dimenzióban mások, mint az eddigiek, ami a szülők és pedagógusok többsége számára nemcsak, hogy láthatatlan, de megközelíthetetlen is, mivel már maguk a belépésre szolgáló eszközök is bevehetetlen erődítményt jelentenek.” (Földes Petra)

„Képzeljünk el egy olyan iskolát, ahol a szülők által kötelezően beszerzendő tornadressz és biológiaalbum mellé az iskola előírja a fényképezésre, hang- és mozgóképfelvételre, azok küldésére, megosztására alkalmas mobil eszközt is. Egyrészt vegyük észre, hogy egy tornacipő semmiképp sem olcsóbb, mint egy mobiltelefon, ami ezeket a funkciókat már tudja, és nehezebb kinőni. Indokolatlan lenne a szülők számára elviselhetetlen anyagi terhekről beszélni. Valamiért mégsem hallottam tömegesen ilyen iskoláról, nem olvasom az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat vagy tennivalókat a pedagógiai folyóiratokban. Vegyük észre, hogy a neveléstudomány jelenlegi tapasztalatai alapján a tiltás semmivel sem ésszerűbb, mint a kötelezővé tétel, és ezek egyike sem ésszerűbb a rendelkezés hiányánál.”(Hanczár Gergely)