Csizmazia Katalin

Konfliktuskezelés a Rogers-iskolában 2.

Nyolcadik évfolyam (1999/2000)

A körülmények

Ezt a tanévet új épületben kezdtük. Az eddigiekkel ellentétben a Rogers iskola osztályai egymástól elszakítva, két másik iskolával egy térben kaptak elhelyezést. A mi osztályunk a földszinten, közvetlenül a tornateremmel szemben, a közös zsibongó mellett kaptak helyet. Két másik osztályunk volt a közelben, míg a kisebbek az épület harmadik emeletére kerültek.

Az osztály

Az iskola nyolcadik évfolyama 12 főből áll. Sok órán velük együtt tanul – és ily módon az osztályhoz tartozik 3 hetedikes korú magántanuló is. Szeptemberben két új gyerekünk volt, a tanév végére 18 fős lett az osztály (6 lány, 12 fiú). Korukat tekintve nagyon megoszlanak a gyerekek – van köztük 16 éves fiú és 17 éves lány ugyanúgy, mint 12 éves fiú. Az osztályfőnök Csata István filozófus, az osztályban vizuális kultúrát, művészetet tanít, én angoltanárként és osztályfőnök-helyettesként vagyok jelen. A kommunikációra szánt órákon legtöbbször mindketten jelen vagyunk, együtt készülünk rájuk, és az utólagos értékelést is közösen végezzük.

Két éve foglalkozunk ennek a változó létszámú osztálynak az örömeivel és gondjaival. A konfliktuskezelésben az olyan eszközök alkalmazásának lehetőségét keressük, amelyek a filozófiai értékközvetítés felé vezető szálak pedagógiai esetekre való alkalmazását jelentik. Vagyis olyan irodalmi műveket, filozófiai írásokat, filmeket, színdarabokat, publicisztikai írások részleteit stb. válogatunk össze, amelyek alkalmasak a mindennapok problémáinak megoldásához vezető új utak kiépítésére.

Ebben az évben – nyolcadikos osztály lévén – két dologra koncentrálunk. Az egyik a nyolcadikos tananyag elvégzése, hiszen ez most a középiskola megkezdése előtti ciklus utolsó éve. A másik egy olyan kísérleti program beindítása, ami a gyerekek érdeklődésére alapozott iskolán kívüli programokhoz kapcsolódó tanulás kereteinek kidolgozását tűzte ki céljául. Így a tantárgyfelosztásban mind a szakórák biztonságos óraszáma, mind a külsős programok olyan sok időt igényelnek, hogy a külön, kommunikációra szánt idő nagyon lecsökkent az előző évihez képest.

Mindezek előrebocsátását azért éreztem nagyon fontosnak, mert iskolánk valóban nem a szokványos iskolai környezetet, légkört alakította ki. Tanulóink ugyanúgy hozzá vannak szokva ahhoz, hogy az őket érintő ügyekben véleményüket hallathassák, hogy a mondandójuk exponálása, megfogalmazása érdemben befolyásolhatja egy-egy ügy kimenetelét, mint ahogy ahhoz is, hogy rendszeresen dolgozunk az osztály életét érintő ügyekkel.

Szeptember – október

Egyeztetések az év elején

Az első héten nagyon sok időt szánunk az egyeztetésnek. Mivel szerdán kezdődik a tanév, az évnyitó előkészületeire csak három nap van. (Az iskola hagyományai szerint együtt készülünk ugyanis a pénteki évnyitóra.) Ráadásul az iskola tizedik tanévét nyitjuk meg, így különös gonddal készülünk erre az alkalomra.

Szintén most dől el az órarend és az ülésrend kérdése is. Elég lassan folynak ezek a megbeszélések, bele kell jönni az egyezkedés formáiba. Ez számomra furcsa, hiszen évek óta így élünk, és csak két új gyerekünk van. Mégis mintha elölről kellene kezdeni sok mindent: ne vágj a másik szavába, legyen türelmed kivárni a másikat, figyelj arra, hogyan fogalmazod meg a mondandódat = ne zárj le utakat, törekedj a pontos kifejezésekre, fogalmazd meg az érzéseidet, stb. Nehezen jönnek bele.

Elmenős programok

A tanév előkészítésekor az fogalmazódott meg bennünk, hogy az előző év nem igazodott eléggé a gyerekek életkori sajátosságaihoz, igényeihez. Túlságosan iskolásak voltunk, ők pedig erre a máshol is megszokott passzivitással válaszoltak. Persze bizonyos szinten ez a passzivitás is egy sajátsága a korunknak, mégis úgy gondoltuk, megpróbálunk valami újat behozni, és rávenni őket egy új munkaforma kipróbálására. Elmenős programoknak neveztük el azt a tervünket. Már a felvezetéskor érezhető volt, hogy örülnek az ötletnek, az azonban, hogy a megfelelő munkát is befektetik-e, kétségesnek látszik. Terveink szerint minden második héten elmennénk az iskolából egy külső programra. Az órarend összeállításánál ezt figyelembe vettük, tehát az időkeretet biztosítottuk – a szerdai napra olyan órák kerülnek, amelyek kéthetente elmaradhatnak. Ötletrohamot tartunk azért, hogy kiderüljön, mit akarnak látni. Elég fegyelmezetlenek most, egymás szavába vágnak, és az amúgy sem nyugodt és csendes munkaforma gyakorlatilag továbbvihetetlenné válik. Megállunk, berekesztjük az ülést, és azt kérjük, hogy másnapra írják le ötleteiket. Másnap azonban egy gyerek készíti el a listáját. A többiek elfelejtik. Ez számomra megdöbbentő és elkeserítő, de túllendülünk rajta, és Istvánnal összeállítunk egy háromoldalas listát. A következő órán ez az alapja a munkának. A listából szavazunk, és eközben előkerülnek újabb dolgok is. Kiegészítjük tehát a listát, és készítünk egy ütemtervet arról, hogy melyek a legnépszerűbb helyek.

Most jön a neheze. Elmondjuk a gyerekeknek, hogy a dolog kerete az, hogy minden alkalomról dokumentációt kell készíteniük – élménybeszámolók, adatgyűjtés, fogalmazások, illusztrációk stb. Biztatásul elhangzik, hogy ha ez megfelelő színvonalú, akkor akár kiadhatóvá is tehetjük, hiszen a tankönyvpiacon ilyen típusú kiadvány egyelőre nincs – tehát egy egyedülálló dolgot hoznának létre. Erre is megteremtettük az időt – minden első szerdán a szerkesztés órán itt az iskolában is foglalkozhatnak a dologgal. Ez persze kevés, otthoni kutatómunkára is szükség lesz. Nem mondom, hogy lesöpörnek minket a lelkesedéssel, de nem is húzzák az orrukat, kivéve akkor, amikor kiderül, hogy otthon is dolgozni kell. Próbálunk azzal érvelni, hogy ki-ki olyan dologgal foglalkozhat, ami érdekli őt, hiszen minden programba bele lehet gyűrni a saját maga számára izgalmas aspektust. Ez azonban nem nagyon hatja meg őket. Mindenesetre megállapodunk abban, hogy kipróbáljuk.

Még szeptemberben kiderül, hogy P. G.-t ez nem köti le. Minden szerkesztésről ki kell küldeni romboló magatartása, hangneme miatt. Amikor erről beszélünk vele, kiderül, hogy az egész programot utálja. Nem szeretném engedni, hogy valaki kimaradjon a csapatteljesítményből, ezért abban állapodunk meg, hogy ő nem fog a többiekkel menni, hanem abban az időben fogja megszerkeszteni a fejezeteket. Ezt elfogadja, ez jó neki.

Konfliktusok

Mivel az előző tanévben nagyon intenzíven foglalkoztunk a csapatépítéssel – dráma, önismeret, beszélgetések, hétzáró stb. – és mivel a tavalyi osztály személyi összetétele csak kevéssé változott, úgy gondoltuk az év előkészítése során, hogy most nem annyira a konfliktuskezelésre, mint a csapatépítésre fogunk koncentrálni. Egy egymást jól ismerő társaságba kell a két új fiút bevezetni, a csoportépítésnek pedig jó keretet adhat a közös munka – például az elmenős programok kapcsán. Ezért most nagyon hangsúlyozzuk, hogy ez a megszületendő mű közös munka kell, hogy legyen, mindenkinek meg kell találnia benne a helyét – ha nem, neki se álljunk! Mivel nincs nagy tiltakozás, rögzítetté válik, hogy az önismeretórák helyét a szerkesztés veszi át ebben az évben. Mint később kiderült, ez az elképzelés óriási hibának bizonyult!

Az egész szeptembert végigkínlódjuk. Az új épület, a társbérlet, a ránk váró nehézségek feszült hangulatot keltettek. Verekedés, agresszió – szóbeli és időnként még tettleges is, cikizések, rossz hangulat, félelem néhányakban – és nincs idő arra, hogy közösen beszéljünk róla!

Próbáljuk keresni az okokat.

Az osztály három agresszívabb gyerekéből kettő kifejezetten nehezen jött vissza a nyárból. Elmondásuk szerint nagyon rossz nyaruk volt, sokat unatkoztak.

S. Z.
S. Z. egész szeptemberben nagyon agresszív. Igen rossz élethelyzetben van, és ez sokszor az iskolában szokatlan agresszivitásban tör ki. Sokszor kerül bajba mindenféle ok miatt, és mivel ő maga képtelen változtatni a magatartásán, az egyetlen dolog, ami radikálisan segíthetné őt, az társainak az elfogadása lenne. Peremhelyzetben van az osztályban, társai nem kedvelik, félnek tőle. Verekszik, mindenkivel, mindenhol – hol játékból, hol bosszantásból. Nem csak az osztályból, hanem más osztályokból is szedi az áldozatait, sőt másik iskola tanulóival is összetűzésbe kerül. S. Z.-vel két éve küszködünk. Felnőttekkel szemben nagyon udvarias, de elfojtott agresszióját a kisebbek és gyengébbek felé engedi el. Folytatja tavalyról egy társának a bosszantását, zsarolását, csicskázását. P. Ge. meglehetősen gyámoltalan, szelíd fiú, kerüli az erőszakot, de megvédeni sem tudja magát. S. Z. rászokott arra, hogy elvegye P. Ge. uzsonnáját, P.Ge. pedig egy idő után már magától adta oda. Belekötött az egyik új fiúba (S. T.) is, aki szintén a gyámoltalanabb fajtából való, napi vitáik, jeleneteik vannak. Mivel S. Z. felénk, sohasem őszinte, nagyon nehéz bánni a dologgal. Kérjük, figyelmeztetjük, beszélgetünk vele, meghallgatjuk, behívjuk a mamáját – minden hiába. A panaszok nem csökkenek. P.Ge. uzsonnáját ugyan meg tudjuk védeni (azt kérem tőle, hogy hozza fel reggel az irodába, az asztalomról pedig csak ő veheti el), ez azonban természetesen nem jelent megoldást a probléma egészére. Szeptember végén kezdeményezünk egy találkozást gyerekekkel és szülőkkel. S.T. és édesapja találkozott a jelenlétünkben S.Z.-val és édesanyjával. Ez az alkalom jól sikerült, habár látszólag nem történt semmi, S.Z. szelídebb lett valamennyivel, legalábbis kevesebb gond volt vele ezután. Sikerült elérnünk, hogy édesanyjával elmenjenek pszichológushoz, a terápia azóta is tart. S.T. is magabiztosabb lett az év során, és bár a gondok nem szűntek meg, valamennyire rendeződött S.Z. körül a hangulat Május közepén kell újra megszerveznünk egy találkozót, most P.Ge. és S.Z. és szülei között. S.Z. édesanyja most már nem tud annyit segíteni nekünk, mint az év elején – elfáradt abba, hogy mindig gond van a fiúval, bizalmatlan és támadó.

P.G.
A másik nagyon agresszív fiú P.G. Év eleji viselkedése tűrhetetlen: ki kell küldeni az óráról, mert elfogadhatatlan hangon beszél tanáraival is, agresszív az új gyerekekkel, fizikailag is össze-összecsap másokkal. Amikor szembesítjük viselkedésével, nem védekezik, elmondja, hogy még nem érkezett meg, rossz a nyara, nem találja a helyét. Tavalyi kapcsolatai meglazultak, az osztályból elment egy számára fontos társa, másokat is hiányol (néhány lányt a tavalyi hatodikosok közül). Azt ígéri, hogy figyelni fog. Idővel megnyugszik, és eltűnnek a napi, felháborító gondok. Néha azonban tehetetlenek vagyunk vele kapcsolatban, a szelíd megközelítés alkalmatlan a néhány agresszív fiú vitáinak intézésére. P.G. például az év elején megkeresi Istvánt azzal, hogy T.R. piszkálja. Leülnek tisztázni a gondokat, de másnap a két fiú összeverekszik. T.R. komolyan sportol, triatlonozott, most biciklizik – komoly eredményekkel, Országos Bajnokságot, Diákolimpiát nyer. Minden kicsit is választható iskolai programba be akarja gyúrni a biciklit. Ha ez valamiért nem sikerül, megsértődik, és onnantól kezdve nem lehet bevonni a programokba, mondván, hogy „mert soha nem lehet…”. Egyre ügyesebben találja meg azonban azokat a módokat, ahogyan az ötlete bekerülhet a programba pl.( A Rogers napokon előadást tart majd a kicsiknek a hegyi kerékpározásról.)

T.R.
T.R-rel is vannak gondjaink. Egy részt tanulmányi téren – több tárgyból is csak épphogy teljesítette az előző évet. A jelen megállapodás szerint a matematikát másik csoportban, egyéni megállapodás szerint folytatja, kémiából pedig minden dolgozatát legalább 40%-osra kell megírnia. Nagyobb gondot jelent az a mód, ahogyan társai között jelen van. Részt vesz, időnként kezdeményezője a csicskázásoknak, hangneme és figyelmetlensége megalázó társai és néha még a tanárok számára is. Többször behívjuk a szüleit, több beszélgetést szervezünk. Nem vagyunk nagyon hatékonyak, nem változik a viselkedése. Az egész év során küzdünk azzal, hogy a súlyos verbális agressziót valahogy ellensúlyozni tudjuk.

A lányok
Az előző évben három lány volt az osztályban. Közülük M.B csak tavaly érkezett közénk, sok ellenállást és undokságot hozott magával. Nehezen kezeltük passzivitását, és ellenségességét a nem szigorúan vett kötelező tanulnivalókon kívüli bármilyen történések (ünnepek, közös programok) kapcsán. A másik két lány szelídségére, csöndességére mindig számíthattunk. Hozzájuk csatlakozott J.R., aki hetedikes korú, de nem akart elmenni az iskolából. Szelíd, jóindulatú, kedves lánynak ismertük meg, örültünk, hogy az osztályunkba fog járni. Hogy kivel mi történt, az még nem világos, de a lánycsapat minden tekintetben megdöbbentően viselkedik az első naptól kezdve. M.B. úgy jön vissza a nyárról, hogy mosolygós, kedves és barátságos. J.R. és T.A. azonban igazi fúriákká változik. Minden női praktikát bevetnek ahhoz, hogy az amúgy is agresszív hangulat tovább feszüljön. Nagyon a háttérből, de állandóan szítják az ellenségeskedést, piszkálódnak, gúnyolódnak, heccelik az ugrásra kész fiúkat. Ebben a negyedik lány, B.V. nem találja a helyét, meg tudja tartani emberségét, de nagyon szenved. Nem is érti, hogy mi folyik körülötte, és nem is akar csatlakozni a gonoszkodókhoz. Ezzel azonban céltáblává is válik. Többször beszélünk a két, a normáinkat durván megsértő lánnyal. J.R. azonnal elismeri „igen, mi kavarjuk”. Erre nem tudunk mit mondani, csak azt, hogy ne csinálja. Ígéretet tesz, bízunk benne. T.A. azonban nem érti mit akarunk tőle. Abban állapodunk meg, hogy minden percben jelezni fogjuk számára, hogy mivel van gondunk. Ez valamennyit mintha segíteni, de nem születik áttörés.

H.P.
Másféle problémákkal is küzdenünk kell. H.P. az egyik legértelmesebb gyerek az osztályban. Érzékeny, szelíd. Vezetője tudna lenni ennek a csapatnak, de nagyon szétszórt és csapkodó. Már egy éve nem tudjuk elintézni, hogy sportolni járjon, minden típusú mozgástól idegenkedik. Most azzal kerül bajba, hogy nála szokatlan módon nyegle és szemtelen. A testnevelő tanár kérdésére, hogy „most mit csinálsz, rég át kellett volna már öltöznöd” ez a válasza: „olvasom az üveg tartalmát”.(egy colás üveget szorongat. Le kell ülnünk beszélni H.P.-vel és a testnevelés tanárral. H.P. megfogalmazza, hogy irtózik a mozgástól valamiért, amit ő sem tud. (Ezt később az évnyitón az anyja megerősíti.) Érti, hogy elfogadhatatlan a viselkedése, a többiek munkamorálját is rontja, ha ilyen szinten kell vele küzdenünk. Kérésünk: szemtelenség nincs, öltözzön át, csináljon minden gyakorlatból valamennyit, és járjon úszni. A következő órán botrány van, átöltözik, de aztán végig áll, később dumál is. Újabb megbeszélés. H. P. nem fogadja el, hogy társai miatta nem tudnak dolgozni. Az uszodába vezető úton végig arról beszél az úszás foglalkozást vezető tanárnak, hogy miért nem fog tudni úszni – de végül is nekiindul. Elismerést kap ezért és lassan megnyugszanak a kedélyek. Szeptember végére beáll a rend, megcsinálja, amit feltétlenül meg kell csinálnia, a tornatanárunk pedig nem erőlteti a dolgot.

A testnevelésórák körül egyébként más gondok is vannak. Az iskola életében először van öltözőnk és tornatermünk. Nehezen akarják elfogadni, hogy nem sok „nem szeretem” feladat is van. Azt mondják: „Ne ezt csináljuk, hanem érdekesebbet”.Amikor pedig a kérésük megvalósul, akkor nem dolgoznak. A testnevelő tanárunk egy idő után megunta a dolgot, elkezdtek Cooper tesztet csinálni.

Mindezek rendezésére csak lopott időkben van lehetőség. Mennek a tanórák, egy-egy szünetben, vagy lyukas órán végre beszélhetünk a gyerekekkel, de ezek esetleges pillanatok, és csak a nagyon súlyos gondok enyhítésére szorítkoznak. Az új épülethez, körülményekhez való alkalmazkodás, az aktuális területi és együttélési szabályok megszülése, az év elkezdése minden erőnket felőrli.

Szerencsére gondjaink „házon belül” maradnak. Bár sok összecsapás van a három iskola fiataljai között, a mieink elég fegyelmezetten viselik a kihívásokat, S.Z. kivételével nagyon mérsékelten vesznek részt a küzdelmekben. Furcsa ellentét, hogy miközben egymást az őrületbe hajtják, a másik iskolához tartozók provokálására nem reagálnak ilyen fokú agresszióval. Pedig provokálják őket rendesen! Gúnyolódásokkal, falfirkákkal, kiflivégekkel dobálják meg őket, és ők csak panaszkodnak! Nem mennek bele az adok–kapok-ba!

Erdei iskola (szept. 29. – okt. 1.)

Így érkezünk el az erdei iskolához. Az első öt hétben rengeteg konfliktus halmozódott fel az osztályban, Sok ezek közül a szándékos bosszantásról, cikizésről szólt, mások az erő, erőszak alkalmazásáról. S. Z elfojtott indulatai, P.G. felvállalt szerepe, amibe beleszorult (=durva, erőszakos), T.R általános figyelmetlensége, és a két lány intrikái sokakat bántott. Ők a leghangosabbak, de mások sem maradnak ebből ki.

Amikor az erdei iskolába leérkezek (a 3. nap reggelén) több panasz is érkezik hozzám. Péter elpanaszolja:
S.Z. leszívta a mobil telefonjának az egységeit.
P.G. összekoszolta az optikáját.

Először H.P.-t és S.Z-t állítjuk egymás mellé. A történet kettőjük közös elmondása alapján így hangzik, hogy
– H.P. bedugta a mobil telefont este.
– Megkérdeztem miért hozott magával az erdei iskolába mobil telefont. Válasz: nem úgy értette, hogy meg volt tiltva. István: ez tőled elfogadhatatlan, mert egész évben ezt csinálod = kibújsz a dolgok alól.
– S.Z másnap reggel kihúzta „Ide a pinkódot”.Arra a kérdésre, hogy ezt miért csinálta, azt mondta, hogy hallani akarta a pin kód hangját. Megegyeztünk abban, hogy nincs joga más tulajdonához hozzányúlni, és hogy nem azt mondta, ami neki fontos volt, hiszen a hangot H.P. is megmutathatta volna.
– H. P. kérte, hogy tegye le. (Erőtlenül)
– S. Z. elkezdte nyomogatni a gombokat. Ehhez ugye megint csak nincs joga
– H. P. látta, hogy mit nyomogat és tudta, hogy már harmadszor nyomja meg azt a gombot, ami után letiltja a gép a számot és csak a „puck” kóddal lehet újra használhatóvá tenni, ami viszont otthon van. Ezért ezt a mondatot mondta ki: „Csak nyomogasd, már úgyis mindegy”.Én hangsúlyozom, hogy ezzel a mondattal engedélyt adott, és egyetlen pillanatra sem állt ki a jogsértés ellen.
Megegyezünk abban, hogy lehet, hogy nincs nagyobb baj. Lehet, hogy puck kód visszaállítja az eredeti állapotot. Lehet viszont, hogy a helytelen használat leszívta az egységeket, akkor Péter a szünet után szól, és Zoli kártérítést kell, hogy adjon.

Ebéd után fél 3 és fél 4 között van egy óránk. Megkérdezem, hogy az elmúlt 5 hét tantárgyi értékelését akarják-e megcsinálni, vagy pedig az osztályban folyó szociális háborúval akarnak-e foglalkozni. Egy ember jelentkezik az értékelésre, így a másik témát vesszük elő.

Pistike, Álmos és Zsiga

Körbeültünk egy asztalt és a következő helyzetgyakorlatot kezdeményezzük:

Zsiga áll az osztály közepén és Álmos kerámia tollának hegyével ütögeti Pistike padját. Mindkét fiú kérte már Zsigát, hogy hagyja abba. Kérdésem: Kinek milyen megoldása van?

El kell dönteni, hogy Pistike vagy Álmos akarsz lenni, Zsiga nem lehetsz. Lehet passzolni, de kérem, hogy ne tegyék.

S.T. zavarban van – passz.
S. Z. Pistike – elmegyek onnan (később kiderül hogy azért azt a megoldást használja, mert fél, hogy dühében bajt csinál)
H. P. Pistike – félretolom a kezét.
N.G: passz.
B.V. Pistike – Elveszem a tollat és bokán rúgom (többen: tökön) (ő a legszelídebb lány a csapatban!).
J. R. Pistike – elveszem a tollat.
M. B. : Szólok egy tanárnak.
T. B. – Pistike – elmegyek.
P. G. .– Pistike: rátolom az asztalt, végigszántom rajta az asztalt.
J. V.: – Pistike.
T. R. :– Álmos.
Zs. Á.: – Álmos – adok a kezébe egy kalapácsot, hagy ütögesse az asztalt, de a tollam megvan.
P. Ge. Elmondom neki, hogy milyen lenne neki, ha ő lenne a toll, hogy érezné magát.
(Ezt bírálják, mert hülyeség, hogy egy toll helyébe érezze magát az ember) István: a benne lévő jóérzésre apellálsz. Csak rosszul hatna.

Gondolatok:
1. Hogy nézett ki a három fiú: mindenki szerint Zsiga erős, a többiek fizikailag is gyengék
– Lehet-e Zsiga kicsi, vézna. Igen, de akkor mindhárman azok.
– (Nem feltett kérdés: lehet-e Zsigánál erősebb a másik kettő)

2. Melyik az a megoldás, ami a legtöbb belső erőt jelzi?

3. Mindenki csak a saját problémáját oldja meg, vagy van olyan megoldás, ami mindkettőt egyszerre megoldja például, ha elveszik a tollat. Megoldja-e ez a gondot?

4. Hány féle Zsiga van? (kötözködős – nem biztos, hogy bármely szelíd megoldás segít a dolgon Zsiga nem akar rosszat, leállítható)

5. A szavak ereje – ezzel élünk az iskolában. Fokozataink vannak – ezeket felidézzük – de csak a szavakra támaszkodunk, a meggyőzésre. Miért? Mert hiszünk abban, hogy belül meg tudjuk rezdíteni a jóérzés gondolatait.

6. A mi kultúránk – tele vagyunk belső feszültségekkel, mert létrehoztunk egy olyan kultúrát, ami tele van fájdalommal, bánattal. Mi lenne, ha itt megpróbálnánk valami mást létrehozni? Félre tehetjük-e a belső gondjainkat?

7. A nyugati kultúra hogyan bánik ezekkel a helyzetekkel?
Cowboy világ : you drew first – az önvédelem joga. Ha ez nem áll az ember mellett, akkor kiközösítették.
XIX század: párbajok. – ha nem tisztességes, vagy nem fogadja el a kihívást, akkor kiközösítetik. Abbahagyták, mert egy ilyen eset miatt valaki meghalhatott és ez túl nagy áldozat a dologért. De a közösségek nagy az ereje. A közösség kontrollt jelent.

8. Mi a keleti világ megoldása (nem jutunk tovább ebben)?

9. Mit csinálna Gandhi – megáldaná őket, elkezdene éhezni (nem tudják átfordítani).

10. Mi a különbség Pistike és Álmos között? Álmos tolla megy tönkre. Öntudatlanul legtöbben Pistikét választották.

Kooperálnak, de közben néha durvák is. Kérjük hogy a következő ciklusban próbáljuk megváltoztatnia a hangulatot.

A vonaton hazafelé próbálunk J.R.-rel beszélni. Megint felvállalja, hogy ő csinálja a „hepajt” T. A– val. Ígéri, hogy próbál változtatni.

Az erdei iskolából hozunk egy mottót: „a szavak erejével.” Ezt a vonaton ők is, mi is többször használjuk – játéknak is.

A három együtt töltött nap, és utána egy szülői értekezlet világossá teszi, hogy ez így nem mehet tovább. Bár az elmenős programok beindulnak, és nagyon sajnáljuk elengedni a dolgot, mégis érezzük, hogy vissza kell állítanunk a rendszeres konfliktuskezelő alkalmakat. A tanárok panaszkodnak, hogy az agresszivitás megjelenik az órai munkában is, István és én pedig rengeteg szünetet kell, hogy áldozzunk tűzoltásra.

November

Az októberi szülői értekezlet (nov. 2.)

Az erdei iskola után megszólalnak a szülők is: a gyerekeik nem érzik jól magukat, és elmondják mindazt, amit már tudunk (gúny, cikizés, hangoskodás, ellenségeskedések). Így még sohasem panaszkodtak. Megszoktuk, hogy gondjaikat hozzák, támogató szülői kör áll mögöttünk, bizalommal teli légkör volt jellemző eddig a szülői értekezletekre. Most azonban érződik a feszültség, indulatok jelennek meg. T. A édesapja négyszemközt kérdezi meg, hogy vajon beszélhet-e nagy plénum előtt arról, ami őt feszíti – úgy látja T.A.-t agyongyötri néhány fiú. Biztatjuk, hogy hozza elő a témát. Ebből egy hosszú, nagyon fárasztó, de nagyon hasznos beszélgetés alakul ki. S.Z. édesanyja most szembekerül azzal, hogy többeknek van gondja a fiának a viselkedésével. Nehezen kezeli ezt, védekezik, ő maga is agresszív lesz, (többet nem is igen jön szülőire.).

T.A. apja jelzi: a lány rosszul van, zavart, nem akar bejönni. Mit kell elviselnie még? Többen jeleznek – Andi is részese a hangulatteremtésnek. T.A. édesapja szembesül azzal, hogy kislánya egyike a rosszindulatú kezdeményezőknek. Ez láthatólag kellemetlenül érinti, nem tudta ezt eddig, szerette volna áldozatként látni a lányát. T.A édesanya – bár most nincs jelen, később kiderül, hogy – pontosabb képet lát lányáról, otthoni megnyilvánulásai kapcsán nem csodálkozik a kislánynak szóló indulatokon. Mindenki csak a saját szemszögét ismeri, ezek most itt összegződnek. Az egyik új fiú (S.T.) szülei megijednek: „mi folyik itt? Miért nem csináltok már valamit?” – nagyon jó, hogy néhány szülő csendre és nyugalomra inti őket : „Azért nem kell kétségbeesni, nem lehet az erőszakot erőszakkal leállítani. Tudják itt, hogy hogyan kell ezzel a dologgal bánni!” S.T. papája megjegyzi: „Végül is jó volt, hogy leültek S.Z.-vel és a mamával – azóta nincs gond, legalábbis nyíltan. Később S.T. szülei is megerősítik, hogy rendeződött a kapcsolat a két gyerek között.

Beszélgetés indul arról, hogy miért nincsenek (vagy vannak?) következmények. Az új szülő S.T édesapja nem látja a konzekvenciákat, B.V. édesapja szerint vannak következmények, csak nem bűntető jellegűek. Én melléteszem, hogy például a vagyoni károkozás esetében, sok gyereknek nem fontos az, hogy meg kell téríteni a kárt – se annak, aki elszenvedi a veszteséget, se annak, aki a kárt okozza. A (túl) jó anyagi körülmények között élőknek ez nem számít.

Akkor is, utólag is meghat, ahogyan a szülői csapat nagy része kezeli a gondjaikat: használnak minden olyan eszközt, amire az iskola lehetőséget ad, (gondok tálalása, megbeszélés, figyelemfelhívás, kérés, érzéseik megosztása), készek kínlódni a siker érdekében, és meghagynak bennünket tanárokat kompetenciánkban – (többségükben) nem akarják megszabni, hogy mit tegyünk, bíznak abban, hogy megoldjuk a gondokat. Azzal válunk el, hogy nekünk itt most lépnünk kell, sokkal határozottabban, mint eddig.

A szülői után (nov. 03.)

Fontosnak tartjuk, hogy minél hamarabb lépjünk. A keddi szülői után még ott maradunk megbeszélni a konkrét lépéseket. István másnap beteg, mégis úgy gondoljuk, hogy azonnal kell lépnünk. Ezért két tanárral együtt megyek be másnap a szerkesztés c. órára. László József az ökológia tanáruk, Géczi Ferenc magyart tanít. Nagy a meglepetés, amikor hárman érkezünk, és nagy a meglepetés az ügyben is, ahogyan hozzájuk szólok most. Nagy a figyelem. Nem szoktak ennyire csendben ülni, és hallgatni. A feszültség érezhető

Nagyon komolyan, súlyos szavakkal beszámolok a szülői értekezletről. Komolyan hallgatják, érezhető, hogy tudják miről beszélek. Laci konkrét példát hoz az elmúlt hétről. ( az ökológia órán előadása közben ezt mondta: „és vannak majmok….” T.A. rögtön lecsap és hangosan beleszól az órába: „Itt is van egy szőke.” S.Z. nem marad adós: „Ott meg tehenek.” Mindez az óra közepén. Laci röviden utal arra, hogy ezzel dolgok más dimenzióba kerülnek, felbomlik a figyelem, és többen is a sérelmükkel fognak foglalkozni. Feri felhívja a figyelmet arra, hogy a szülők csak azt a képet ismerik, amit ők hazavisznek – ez egyoldalú, és ha nem figyelnek, félretájékoztatják a szüleiket.

Szokatlan súlyos csönd van. Nagy súlya van a három tanár jelenlétének, és a szokatlan hangnemnek. Ezt a szakaszt azzal zárjuk, hogy elmondom, hogy megígértük a szülőknek, hogy sokkal jobban figyelünk az intézményes visszajelzésre, a fokozatok betartása. (Az iskola fegyelmező rendszere lépcsőkre épül, az utolsó előtti lépcső a Vének Tanácsának intézménye. Végső soron, szabályaink értelmében fegyelmi ügyek miatt ki lehet kerülni az iskolából.) Kiemelem, hogy ha el kell emiatt küldeni valakit, akkor az a csapat vesztesége is lesz.

Most az a kérésem, hogy mindenki írja egy papírra rá a nevét nagy betűkkel középre. Írja fel, hogy vonattól, vonatig az Erdei iskolában szántszándékkal megbántott-e valakit. Húzzon vonalat. Írja le, hogy nem szándékosan megbántott-e valakit, úgy, hogy utólag rájött a hibájára. A következő kérdés, hogy ki akar visszajelzést. Mindenki, csak N. G. nem. Kérem, hogy hajtsák be a papírt úgy, hogy csak a név látszódjon, és adják körbe, hogy a többiek is ráírhassák a magukét. M. B. nem akarja rábízni az önvallomását a többiekre. Biztatom, hogy akkor ne tegye. Adjon körbe másik papírt. Írnak, csinálják, nincs poénkodás, nincs vita, komolyan dolgoznak.

Laci és Feri magunkra hagy minket. Kérdés, hogy most mit csináljunk? Hogyan tovább? Felvetem a biológia tanárunk ötletét, aki a szülőin elmondta azt, hogy a képessége hiányzik. Megemlítem az általa hozott példát az erdei iskolából: a béka ügy. (Valaki egy másik ágyára egy békát tett az első nap, és még a harmadikon is ment az adok-kapok ez ügyben. Valaki felveti a tabula rasa gondolatát. H. P. szerint először ki kellene üvölteni magunkból, ami rossz. Szó szerint érti: akinek baja van a másikkal, az kezdjen el kiabálni vele. Ezt az ötletet lehurrogják, ezt nem bánom. M.B. felveti, hogy addig nem lehet tiszta lap, amíg bennünk vannak a konfliktusok. Mit csináljunk tehát? Szedjük össze a gondokat és zárjuk le!

Szünetet tartunk. Csaknem 6o percen keresztül dolgozott az egész csapat szokatlan fegyelemmel. A szokásos rendbontók meg voltak szeppenve. A szünetben Zs.Á. boldogan mutatja, hogy 1o választ is kapott, mind nemleges volt = ő nem bántott senkit. Ezt többeknek is megmutatja. Gratulálok neki.

A lányok megkeresnek egy-egy fiút Nem tudunk időben kezdeni, mert beszélgetnek erről. S.T. még a kezdés után is magyaráz, erről van szó, de a többiek már a helyükön vannak.

A konfliktusok listázása

1. Feladat: Szedjük össze a konfliktusokat. Mondanak egy lepedőnyit. B.V. megemlíti P.Ge. nevét is. Ez nagyon fontos, mert P.Ge. nem hozná be magától. Pedig mi is tudunk róla, még sem kerülne fel a konfliktusok közé.
2. Megnézzük, hogy most mivel tudunk foglalkozni, mi fér bele az időnkbe.
3. P. Ge. és a lányok leülnek egymással szemben. J.R. húzódozik, háttal áll, nem „tud” odaférni, elég nehezen indul a megbeszélés. Kérem, hogy egy semleges ember vezesse ezt az alkalmat. H.P. vállalkozik erre. Röviden elintéződik a formális rész, hamar megszületik az egyezség. H. P. összefoglalja, és látványos békét kötnek.
4. Most P.G. és T.R ülnek az egyik oldalon és a lányok a másikon. P.G. érdektelen, mintha ott se lenne, nem teszi bele magát az ügybe, amikor kérdezzük, azt mondja, hogy őt nem érdekli, őt nem bántja, amit neki mondanak. T.R. nagyon őszinte, nyers, mondja a gondjait: őt bántja a hangsúly. Nincs olyan látványos békekötés, mint az előbb, de kimondódtak dolgok.
5. Ennek kapcsán kiderül, hogy T.A azt mondja, és a másik két lány B.V. és J.R.(Bea hiányzik) sem ellenkezik, hogy nem tudja megkülönböztetni a bántást, poénkodást és gúnyolódást, Nem akar bántani, de máshogy reagálnak egyénileg. P.G. elég félvállról, de őszintén (az egyetlen, amit hozzátesz) mondja, hogy őt nem érdekli, amit neki mondanak. T.R. ellenben elismeri, hogy őt bántja a hangsúly. Ennek nagyon örültem, azt reméltem, hogy ez áttörést jelent T.R. iskolai életében = ha így tud jelen lenni a konfliktusok megoldásában, talán előbb – utóbb nem lesz szüksége a rá jellemző durvaságra.

Itt meg kell állnunk. Nem jutunk dűlőre, és az időnk is lejár. Feloszlunk azzal, hogy a csomagolópapírt még nem tehetjük el.

A hétvégén István és én leülünk külön J.R. Azt mondja, nem tudja mi van vele, belebújt a kisördög, tudja, hogy ők ketten csinálják T.A.– val, valami miatt kell ez nekik. A következő körben T. A.– val beszélünk: nem érti, nem jól érzi magát, mert egy, a másik iskolához tartozó fiú és csapata piszkálják, meg még nem is tudja, miért. Nem tudja, miről beszélünk, ő nem tehet ezekről a konfliktusokról. Abban állapodunk meg, hogy megkérjük a tanárokat, hogy minden alkalommal pontosan jelezzék, amikor T.A.-t kezdeményezőnek látják.

Ahogyan ígértük a szülőknek, nagyon koncentráltan kezdünk dolgozni a konfliktusokkal. Félretesszük az elmenős programokat, és ezek helyén foglalkozunk a csoportépítéssel.

Szavak, gesztusok (Nov 10.)
Mielőtt a konfliktusok listáját előszednénk, két játékkal melegítünk be:

1. játék: egyik beszél, másik mutogat a kezével hátulról. Cél: a szavak és mozdulatok kettőse + jellemző gesztusok = a szavak és gesztusok vagy együtt járnak és kiegészítik egymás, vagy mást fejez ki az egyik és mást a másik.
A párok önkéntesen – Egyik kiáll és mond egy történetet, a másik áll a háta mögött és gesztikulál. Neki csak a keze látszik.

Nagyon szerették ezt a játékot, csak S.Z. és T.B. nem állnak be Zs. Á. és J.V.remekelnek. A lányok húzódoztak, B.V. és M.B. nagyon gyenge.
P.G. és T.R. egy párt alkotnak. Nagyon durvák akarnak lenni, szövegben és gesztusokban is, de nincs nagy sikerük. Tulajdonképpen nem végzik el a feladatot, a kiállás csak a szerepük megerősítése. Fájlaljuk.

2. játék: Van egy lista a táblán határozószavakból. Mindenki véletlenszerűen kap egy kis papírt, mindegyiken csak egy van a megadott határozószavakból. A lista a táblán bővebb, mint ahány gyerek van. A cédulán szereplő módon kell elmondania azt a szót, hogy „szőke”, csak ezt az egy szót szabad kiejteni. A csapat találja ki, hogy melyik határozószóz akarta használni.

Cél: A hangsúly szerepének láttatása, gyakorlása. + ki hogyan érti, hallja azt, ami elhangzik Átgondolni, hogy pusztán hangsúllyal menni minden közvetítünk.

Voltak telitalálatok és nagy tévedések. Könnyűnek gondoltuk ezt a feladatot, és inkább az elv visszahozása volt a célom, mint a gyakoroltatás, de út közben kiderült, hogy számomra meglepően nehezen birkóznak mind a két felével a dolognak.

T.B. kedélyesnek hallotta azt, amit a többiek (én is) vádlónak. Ahogy M.B. mondta ki a szót, az nekem unott volt, T.B. szerint lelkes. M.B. pedig a félénket akarta eljátszani. . Van aki bírt a feladattal, van aki nem.

(A lista: irigyen, felháborodottan, féltékenyen, kedélyesen, nagyképűen, szerényen, lelkesen, szomorúan, segítőkészen, tevékenyen, hitegetve, lemondóan, biztatva, vágyakozóan, szenvedve, vádlón, szabadon, sértetten, hiúan, bosszúállón, vidáman, bántóan , trükközve, gúnyosan, poénkodva, büszkén,

Ezután visszatérünk a konfliktus listára. A főszereplők: P.G., T.R. és István, mint a felnőtt világ képviselője.

Szembeültetés
Felvezetés: vannak az eddigiektől eltérő szinten zajló, más fajsúlyú konfliktusok. Ilyen például Gergő uzsonnája. Mi felnőttek ezt nem tűrjük, ezért nem Gergő ül ki velük. Legyen vége, ennek és más hasonlóknak. Mit mondanak erre, mi a válasszuk? Semmit. Értik? Nincs reakció. Közben eltöprengek azon, hogy ez leszúrás-e, és lehet, hogy ezért nem szólaltak meg, Nem éreztem közönyösnek őket, de az is látszott, hogy nem egy szinten értékeljük ezt a problémát. István néhány szót szól arról, hogy az iskola eddigi történetében sem tűrtük az ilyen jellegű. Kicsit még elemezzük az emberi vonatkozásait. A többiek nagyon figyelnek. Értik? Vége lesz? Megtörik a csend. S.Z: nem érti , miért foglalkozunk ezzel, nem a gyerekek hozták ezt a konfliktust hoztuk be, nem is a Gergő – meg különben is, már vége van. T.R. – látszik rajta, hogy érti, és elgondolkozik, de nem szólal meg, P.G. dörmög és érti.

Kövesdi Andrea
November közepétől nálunk végzi gyakorlatát Kövesdi Andrea, aki szociális munkásnak készül. Rendszeresen hospitál az osztályban. A gyerekek megkedvelik, záró gyakorlatát szívesen fogadják. Ismeri az osztály és a tanév történetét is, olyan játékokat játszik zárótanításán, amelyek az egymásközti viszonyokról szólnak.

1. Játék: Andinál van egy pakli kártya. Felmutat egy-egy lapot és mindenkinek meg kell jegyeznie a kártya színét és típusát (pikk, kör, káró, treff, stb.). A szám nem számít. Mindenki ül egy széken. Ha a lapját látja eggyel jobbra kell mozdulnia. Ha ott ül valaki, az ölébe kell ülnie. Csak akkor lehet tovább lépni, ha szabad az illető, vagyis nem ül senki az ölében. De lehet, hogy többen is ülnek rajta. Ez szerencse kérdése. Az nyer, aki először körbe ér.
Cél: a testi közelség. Érdekes figyelni mit találnak ki helyette: eléül, háta mögé áll, ölébe ül, a széket megosztja, hoz egy új széket stb.

2. Játék: Először értékeket kell mondani. Ezek mindegyike külön – külön felkerül egy papírra. Lehet negatív érték is. Kérdés: milyenek vagyunk? Ezután a egyenként Andi felmutatja a lapokat, és mindenki a 1oo képzeletbeli kezdő zsetonjából licitálhat. Érdekes figyelni, hogy
– Milyen jelzők gyűlnek be? – itt többnyire negatív.
– Ki mit választ. Például B.V. csak egyet vett meg 95 zsetonért, ezt várta mindvégig – majdnem az utolsót: jólelkű. S.Z. viszont állandóan vett, az volt fontos sszámára, hogy minél több legyen neki. Csalt is. Többet vásárolt, mint amennyi zsetonja volt. T.R. 9o-t fizetett a sexy-ért és volt neki még egy: bunkó.
Utolsó kérdés, vállalod-e azokat, amiknek most birtokosa vagy, vagy csak úgy hozzád kerültek?
Lehetett továbbárulni is. Amit megvett valaki, ki kellett tenni maga elé. S.Z. nem tette: hogy nehogy ellopjátok!

S.Z.
S.Z. körül – bár volt egy csendesebb időszak – újra sűrűsödni kezdenek a konfliktusok. Egy nap S.Z. hiányzik, és ezt az alkalmat felhasználjuk arra, hogy a csoporttal beszéljünk róla. Mostanra már közös tudásunk, hogy vele sokaknak gondja van. Azzal vezetjük fel a témát, hogy S.Z. bajban van, mert olyan sok dologba keveredett mostanság, és keveredik folyamatosan, hogy ebből lassan nem lehet kikeveredni. Minél többször kerül bajba, annál feszültebb, amiért megint bajba sodorják az indulatai. Eleinte fagyos a levegő. Arra a kérésre, hogy szedjük össze mi az ami jó S.Z.-ben, egyáltalán nem reagálnak. Valaki kimondja: semmi jó nincs benne. Erről kezdünk beszélgetni – lehetséges ez, lehet-e bárki csak „fekete”? Próbáljuk egy kicsit az általános felé terelni a beszélgetést, de ők inkább visszatérnek a konkréthoz. Ahogy beszélnek róla, kiderül, hogy nem tudnak jókat előszedni a tarsolyukból. Mi is mondunk egy-két dolgot – segítőkész, udvarias is tud lenni, stb. A gyerekeke azonban nem vevők – tovább sorolják sérelmeiket. Egyszer csak megszólal M.B.: „Milyen rossz lehet neki!” Váratlan ez a megszólalás, nagy hatása van. Mintha nagy késéssel, most jutott volna el az ördögi kör gondolata hozzá. Töprengő és szánakozó M.B. hangja. Fantasztikus látni, ahogy fordul a hangulat. Az előbb még indulatukban egy-egy tabu szó is becsúszott), most érezhetően enyhülnek a jelzők. Kezdenek távolodni S.Z.től, felveszik annak a fonalát, hogy nem lehet valaki csak rossz, bár hogy mi jót tudnának benne találni, az még kérdés. Praktikussá tesszük most a beszélgetést: mi a dolgunk ezzel, mit tehetünk mi abban, hogy segítsünk neki. Az előkészítés során komoly feltörést okozott nekünk, hogy vajon hogyan mutassuk meg nekik a saját felelősségüket. Most elég annyi – a csapat része ő is, veletek él, csak Ti tudtok segíteni neki. Nyilvánvalóan a hangulat viszi át a gondolatot, nem a szavak.

Bár lezáratlanul fejezzük be a foglalkozást, mégis mindketten nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek az alkalomnak. Talán történni fog valami. Talán elfogadóbbak tudnak lenni S.Z.-vel. Nagy kár (vagy nagy szerencse, hogy T.A. és J.R. is hiányoznak. Hogy velük is megtörtént volna ez a hangulatváltás, hogy M.B. az ő jelenlétükben is ki tudta volna mondani, amit érez – ezt nem tudjuk. Ugyanakkor ők most kimaradtak ebből a nagyon pozitívvá vált körből.

Negyedévi önértékelés
István behoz egy nagyított képet, amely három madarat ábrázol. A madarak egy-egy konfliktus helyzet megoldására választott stratégiát mutatnak be. Van köztük olyan, amelyik ha bajba kerül elkezdi rendezhetni a fészkét vagy tollászkodni kezd = úgy csinál, mintha dolga lenne, nem néz szembe a problémával, egy pótcselekvéssel oldja fel a helyzetet. Egy másik megtorpan, és zavarba kerül. Lehetne persze olyan is, amelyik támad, bár ilyen nem szerepel ebben a példában.

Azt kérjük tőlük, hogy keressenek még stratégiákat a konfliktusok kezelésére. Miket ismernek? Miket használnak? Nem könnyű a kérdés, de bírnak vele. Most van kedvük ezen gondolkozni.

Oda lyukadunk ki, hogy mindenkinek megvan a maga sajátos készlete, amiből az alkalomnak megfelelően választ megoldást. Jellemzőket kezdünk keresni, például gyáva nyúl, uralkodó oroszlán, bölcs bagoly.

A negyedévi értékeléshez szeretnénk, ha mindenki megcsinálna gyurmából egy olyan képzeletbeli állatot, amelyben a rá nagyon jellemző tulajdonságok ki vannak nagyítva. Pl. egy normál nagyságú és alakú nyúl, de felnagyított méretű szája van = fél, és emiatt nagyszájú. Van ötletük, de hamar belefáradnak. Amikor azt hozzuk elő, hogy csinálják meg gyurmából ezt az állatot, ehhez nincs kedvük. Végül is agyagból mindenki elkezd megformázni valamit, ami rá nagyon jellemző. Ezek lefényképezésre kerülnek, István pedig kommentálja őket. Ez lenne a negyedévi önértékelés, azonban a technika (film előhívás, nagyítás, stb. nehézkessé teszi a dolgot. Ezért mást gondolunk.

István hoz kicsi formákra vágott színes papírokat. Mindenki megválogathatja kinek, mit ír és milyen színű formát választ. Az egyetlen keret, hogy pozitív dolgot kell ráírni az illetőről. Ezeket a papírszeleteket azután István rendezi össze. Az egy emberről szóló cédulákat egymás mellé, egy formát kialakítva felragasztja két nagy kartonra. Ez a pozitív megerősítés halom lesz a negyedévi értékelés. Mindenki kap cédulát, ki többet, ki kevesebbet, S.Z. négyet is!

December

Decemberben viszonylag keveset foglalkoztunk a célzott csoportépítéssel. Kiemelkedik ebből az időszakból az Abigél – feldolgozás. Elsősorban a közelgő ünnep szabott határt a tervezésnek, nagyon sok közös dolgot kellett egyeztetnünk, és meg kellett találnunk az ünneplés méltó és a gyerekek számára is elfogadható formáját.

Mostanra nem a nagy botrányok voltak a jellemzőek, hanem inkább egy olyan hangulat, amely pókhálóként még mindig sokszor jelen volt, bár már nem szőtte be mindennapjainkat, akár a tanórákon is megjelenő ironizálás és egy-egy hangosabb dühkitörés, viharos konfliktus késztetett minket arra,

Szabó Magda: Abigél, Rendezte: Zsurzs Éva

A cikizés, piszkálódás, gúnyolódás témakörét szándékoztunk lezárni az Abigél című filmrészlettel. Mindannyiunk számára tudott volt, miért hoztuk most be ezt a filmet, hiszen egy elég hosszú, kb. egy hónapos és elég tudatos, nagyon nyíltan zajló folyamat lezárásában voltunk.

Felkészülés
A felkészülés során végiggondoltuk a következőket:
– Mik a foglakozás keretei? (Ki lehet-e menni, ha valakit nem érdekel, mi van, ha valaki tönkreteszi a hangulatot, mi lesz István és mi az én szerepem)
– Miben látjuk az aktualitását a filmnek, mire koncentrálunk? (cikizés, kiközösítés, a közösség ereje, visszajelzés, védekezés.)

– Milyen eszközökkel dolgozunk a filmmel (a 4. résznél kezdjük vetíteni, jeleneteket várunk tőlük.)
Mindemellett feladatunk volt, hogy időt találjunk a filmre, illetve az ezt követő beszélgetésre.

Erre a foglalkozásra egy tanóra és a hétzáró feláldozásával találtunk csak időt. Fontosnak tartottuk, hogy ez a lezárás minél előbb megtörténjen, egyrészt mert most volt aktuális, másrészt, mert az ünnepre való készülődésre is időt szerettünk volna szánni. Egy nagyon rövid tantárgyi önértékelés után belevágunk a dologba. Elvonulunk a könyvtárba, ahol minden készen állt a videó használatára. Mintegy másfél óra áll rendelkezésünkre.

A foglalkozás
Az első kérdés, hogy ismeri-e valaki a filmet. Csak ketten látták már, megkértük őket, hogy amennyire lehet, ne szaladjanak az események elé.

Elöljáróban elmondtunk, hogy

– Háború van
– A főszereplő Georgina apja tábornok
– Tehát nem egy választott helyzet, hanem kell
– Bentlakásos iskola = védett környezet
– Most érkezett ide.

István kérése, kérdése bevezetőként a következő: Figyeljétek meg, hogyan tud együtt élni egy csapat gyerek. Látható lesz egy konfliktus egy résztvevő és a többiek között. Gondoljátok végig mind a két oldalt: milyen a többséghez tartozni, és milyen kiszorítottnak lenni. És itt az osztályban hol a helyed, melyik oldalon?

Azt a részt kezdtük levetíteni, ahol Georginát bosszantják a legkülönbözőbb módokon. Szándékosan kihagytuk a konfliktust kiváltó eseményt. Nem mutattuk meg a válogatás elejét sem.(Milyen kedvese, barátságosan fogadják, hogyan, miért távolodnak el tőle).

Folyamatosan levetítettük tehát a jeleneteket.

– Az osztálytársak hátrább ülnek Georgina mellől
– „Vigyázz, áruló”
– „Nekem nem volt nevelőnőm, mégis tudom, ha felesleges vagyok”
– Tornaóra
– Sótartó
– „Sem a franciakisasszonya nem volt mellette, sem az udvarlója”

Itt elromlott a tévé, de eddigre már látható volt a közeg, a környezet. Még két helyzetet említettünk, meséltünk el – a sütit, amit bedobnak az ágyásba, és a radírt.

A gyerekek érdeklődéssel nézték a filmet. Nagyon különbözik a bentlakásos lány iskola világa a mi alternatív iskolánktól.

Ezután azt kértük, hogy játszanak el egy részt, és csináljanak hozzá egy-egy olyan befejezést, amivel le lehet állítani a konfliktust.

1. jelenet

N.D és B.V és M.B. – a sótörős jelenetet mutatták be. D. eljátszotta a végén, hogy behúz egyet a társának. A harmadik szereplő a tanár volt. Közbelép: „na, jöjjenek az igazgatóhoz.”

Rögzítettük, hogy ez egy fizikai válasz egy fizikai sértésre. Kérdés, hogy hoz-e ez végső megoldást? Válasz: Az lehet, hogy nem megoldás, de jóleshet. Kitértünk a tanár szerepére. Vajon mi fog történni az igazgató előtt? Válasz: Semmi érdemleges, nem valószínű, hogy a mélyére mennének a problémának.

2. jelenet

Zs.Á., P.G., T.R., J.V. és H.P. – azt játszották el, amikor mindenki elül Georgina mellől. H.P. a tanár. Átvitték a dolgot bohóckodásba: No, miért akarsz hátrább ülni fiam? Büdös a gyerek. A megoldás: P.G. hátra dob egy bombát.

Megállapítottuk, hogy nem poénokat kértünk, és így nem végezték el a feladatot.

3. jelenet

T.A. és J.R. – A sótartós pillanatot vették elő. A vége: Georgina a másik képébe vágja a sótartót.

Elgondolkodtunk azon, hogy válasznak talán jó, de ez sem vezet ki minket a körforgásból. Újra megjelent a gondolat: de legalább jól odasózott, csinált valamit, bosszút állt.

4. jelenet

István és Pá.Ge. Ez a tornatermi jelenet. István a tanár. Kértek egy önkéntest, N.D. jelentkezett. N.D lefekszik a földre, mint, Georgina, akit átdobott a másik lány. A vége: Pá.Ge. áll, a tanár kérdezi: „Miért tette?”. Pá.Ge. válasza „Véletlen volt”.

Ezután körbeültünk, és elkezdtünk beszélgetni a látottakról:

1.

Milyen szerepe van a konfliktusokban a hatalmat megtestesítő tanárnak. Bele tud-e szólni tanár a konfliktusokba?

– Zs.Á: Persze, mindennek ura, a lányok ki vannak szolgáltatva neki, azt kell csinálniuk, amit mond nekik.

– Csizi: Be le tud-e érdembe szólni a dologba?
– T.A: Csak rosszabb, ha beleszól, mert büntetésnek veszik és még inkább a gyerekre fognak haragudni, bosszút fognak állni.
– H. P.: A tanár nem fogja látni az előzményt, annak a fejét fogja megsimogatni, aki provokált, mert csak a reakciót látja.
– J.R: A tanárok nem látják csak a felszínt, csak rosszul szólhatnak bele.

Mindeközben P. G. folyamatosan dörmögött, piszkált másokat, nem bírta tartani magát. Állandóan kérdezte mikor lesz az öt perces szünet. Most nem hallgattuk meg, nem engedtük ki, hiszen ő az egyik legagresszívabb a csoportban, akit nagyon is érint a dolog. A többiek nagyon aktívan voltak jelen, ment a dolog, nem csatlakoztak hozzá. P.G. nehezen vette tudomásul, hogy most nem lesz szünet, de valamennyire visszahúzódott.

2.

Hogyan lehet kilépni ebből a helyzetből? Jöttek az ötletek:
– Megalázkodhatna
– Elszökhetne, hazamehetne. Ezt nagyon mondták. Még akkor is mondták, amikor megismételtük, hogy nem lehet, hiszen ez az egyetlen biztonságos hely, mert háború van, papa a fronton stb. Georgina próbálkozik ezzel, de nem sikerül neki. Ennek ellenére azt keresték, hogyan lehet kilépni a helyzetből. István felhívta erre a törekvésre a figyelmüket. Van egy ilyen mechanizmus sokakban sokszor – kilépni egy konfliktusból könnyebbnek tűnik, mint megkeresni a megoldást.
– Fizikai megtorlás. Ez ellen többen tiltakoznak. A többiek sokan vannak, csak alul maradhat
– Tűrnie kell.

3.

István következő kérdése: mi a különbség a megalázkodás és az alázat között. Gandhi sokszor választotta az alázatot. Körülírták, de végül István fogalmazta meg: Az egyik esetben feladja, a másik esetben megtartja saját magát.

4.

Valahogy szó kerül arra, hogy megérdemli-e Georgina ezt a bánásmódot.

H.P.: ha csak azért utálják, mert szőke, meg nevelőnője van, akkor ez más, mintha valami oka van.
J.R.: Fölényeskedik, henceg a papájával, nevelőnőjével stb.
István: Úgy láttad, hogy ezt úgy mondja, hogy bosszantja a többit?

J.R.: Igen.
T.A. Ő most kikerült a környezetéből és be kell illeszkednie. És különben is, azért nagyon durvák.

5.

Csizi: Mennyi rafinált módja van a bántásnak! Keresik, és ügyesek, nagyon leleményesek abban, hogy megtalálják a bántás lehetőségét.
T.A. Azért nagyon durvák, ez túlzás!

Ekkor elmondtam, hogy bizony nem így kezdődött. Volt előzménye. Nagyon kíváncsiak, hogy mi. Eredetileg meg akartuk mutatni azt a részt, de mivel nem működött a videó, ezért röviden elmeséltem, hogy alakult ki ez a helyzet. T.A – „Ja, ez így más. De akkor is túlzás.”

Sajnos azt is mesélni kell, hogy mi lett a filmben a megoldás.
H.P: Ez a megoldás egy szituációhoz kötődik, mi nem találhattuk ki.
István: Helyzetek mindig adódnak, minden egy-egy pillanatban dől el, hogy mire hogyan reagálsz.
N.D. Biztos van olyan, aki már ki akar lépni a piszkálódásból, aki megsajnálja Georginát.

6.

Csizi kérdése: Hogyan kötődik mindez a mi itteni, iskolai életünkhöz. P.G. Te mit gondolsz erről?
P.G. Azért itt nincs ilyen nagy gáz.
Csizi: Neked nincs, de amit te csinálsz, azt más megélheti nagy gázként.
P.G. Vonogatja a vállát.
István: Ebbe az osztályba is jönnek újak, van egy érdeklődés az iskola és az osztály iránt, nem mindegy, hogy fogadjátok az újakat!

Értékelés

Nagyon sikeresnek ítéljük ezt az alkalmat. Mint említettem ezt a másfél órát az osztályban feltárt, több különböző módon kezelt, és alapvetően jó irányba haladó intenzív folyamat lezárásának szántuk. A gyerekek érdeklődőek, részben, mert a téma nagyon közeli, nagyon napi életük eseményeit láthatták a filmen, de azért is, mert a film műfaja mindig megteremt egy érdeklődő légkört. Szívesen vettek részt az elemző munkában is, aktívak és őszinték.

Furcsa nekünk, ahogy T.A. reagált. Ő az, aki nyíltan, négyszemközti megbeszélésen nem vállalja el, hogy viselkedése szándékos lenne. A film és az ezt követő megbeszélésünk után azonban szinte egyik napról a másikra leáll a piszkálódással. Nem gondolom, hogy ez pusztán a film, illetve az ezek kapcsán történtek miatt történt, de a sok apró mozzanat, köztük a film is, illetve az ő megjegyzései („ez azért már túlzás”) bizonyosan része volt a változásnak.

S.Z. nincs jelen a filmnézésen – hiányzok az nap az iskolából. Ebből a szempontból is volt a filmnek egy visszhangja a gyerekek között – bár nem nyíltan. Mint látszik többször is kértük már az osztály türelmét, a film alatt rá vonatkozó megjegyzéseknek, és annak, hogy közös konklúzióként született meg „Milyen nehéz egy ilyen helyzetből kikeveredni!”, talán maradandó hatása lesz S.Z.-vel kapcsolatban is.

Karácsonyi árnyjáték

A karácsonyi ünnepségig már csak másfél hét áll rendelkezésünkre. Egy majd másfélórás beszélgetés segít minket hozzá ahhoz, hogy elkezdjük a közös készülődést. A megbeszélés témája: megengedheti-e magának az osztály, hogy nem áll ki az iskolai ünnepségen. Természetesen nem így fogalmazzuk meg a kérdést: az a felvezetés, hogy

István: Nem akartok valamivel megjelenni az iskola színe előtt?
A hangulat egyértelműen negatív: Nem.
István: Miért?
Erre a kérdésre egy kérdés a válasz: Minek? Mások: felesleges, hülyeség, ugyan már.
István röviden utal rá, hogy mi vagyunk a legnagyobb osztály az iskolában.
Gyerekek: Na és?
István folytatja: Ez felelősséggel jár, felnéznek rátok a kisebbek, olyanokat tudtok csinálni, amit a kicsik még nem. Ráadásul, ha nem jelenünk meg, az olyan mintha nem is lennénk az iskolában. Mintha a hatodikig tartana az iskola. Miért nem gondolkoztok?

Zs.Á. válaszol érdemben, a többiek csak hümmögnek. Zs.Á.: Ha színházra gondoltok, felejtsétek el.
Csizi: Miért?

Zs.Á.: Nem hiszem, hogy van itt valaki, aki akarna szerepelni.
Csizi: Ezt azért meg kellene kérdezni külön – külön mindenkitől. Ha magadról beszélsz, azt elfogadom. És miért színházban gondolkozol?
Zs.Á. Mindenki darabokat szokott előadni.
Csizi: Ez igaz.
H.P. ekkor szólal meg először: Azért valamit mégiscsak kellene csinálni. Én sem szívesen állnék ki, de Istvánnak igaza van.
Csizi: Hogy érted ezt?
H.P. Ha nem állunk ki, akkor elszigeteljük magunkat. Végül is az iskolához tartozunk.
István: Mit szóltok egy árnyjátékhoz. Azzal ott is vagyunk, meg el is bújtatok.
Hümmögés, és oda nem figyelés.
H.P. Nagyon hosszasan és szétszórtan magyaráz, a lényeg körülbelül az, hogy meg kellene próbálni. Érvei a mi érveink lefordítása – megmutatni, hogy itt vagyunk.

A csoport elég lassan fogadja el ezt a megoldást, de konkrét érveik nincsenek.
István: Van ezzel valami bajotok? Meg tudjátok fogalmazni, hogy miért álltok ellen?
Erre nincs konkrét válasz, de nem nagyon támogató a légkör. Sokan zizegnek, nem figyelnek, többször kell kérni a figyelmet.

Csizi: No, akkor keresünk valamit, amit kipróbálunk, aztán eldönthetitek, hogy kiálljunk-e vele.

Ezzel kezdődnek el a próbák. István ötletét konkrét formába kell öntenünk. István készen áll:
Néhány perces előadás lesz abból, amit napokon keresztül, egyre lelkesebben próbálunk. A feladat: Albioni Adagio c. zenéjére hat – hét helyzetkép a vásznon keresztül. A zene telitalálat – lágy, simogató, kedves – vagyis ehhez a hangulathoz illó mozdulatok kellenek. Az első ötlet, hogy a csoport csináljon meg egy karácsonyfát. Próbálgatjuk a formákat, de nem találjuk el a formát. Egy idő után feladjuk. Ebből nő ki, hogy mindenki találjon párt, és találja ki a saját mozdulatát. Aki nagyon bizonytalan rögtön lecsap egy párra. Nagy fantáziával állnak neki. A technika még ismeretlen, sokszor elakadnak azon, hogy, amit kitalálnak, az nem mutat jól a vásznon.

Fantasztikus látni, amint S.Z. egy B.V. által készített papírvirágot nyújt át egy lágy mozdulattal valakinek, aki a mozdulatot szervesen folytatva lép ki a vászon adta képből. M.B nagyon megszenved azzal, ahogy egy simogató mozdulattal fordul egy társához. Többször is el kell próbálnia, mert merevek, szögletesek a mozdulatai. Van olyan is, aki nem akar beállni: N.G.-t nem lehet rávenni – dörmög és mondja, hogy nem, nem, nem. Ő tehát a vásznat tartja. Ez többeknek megtetszik – sokan akarják a vásznat tartani. Van még egy technikai feladat: a világítás kezelése. Néha bajba kerülünk: csak brahi, hogy valaki nem akar odaállni, vagy valóban gondban van és csak az „erőszaknak” enged? Van egy általános zúgolódás, sokat kell irányítani.

A harmadik próba után, látszik, hogy menni fog a dolog. Egyre kevesebb a fujjolás, már tudják a dolgukat, próbálkoznak. Ki – kinevetik egymást, de nem gúnyosan, van egy „munkahangulat”.Ekkor tesszük fel a kérdést: bemutatjuk. Nincs egyértelmű igen, de nem se! Innentől nem kétséges többé, hogy megpróbáljuk, persze az utolsó pillanatig semmi sem biztos.

Az előadás jól sikerül, körülbelül két perc, de azt fegyelmezetten csinálják végig. Vigyázni kell, mert a vászon mögött várakozóknak nagyon kevés helyük van arra, hogy váltsanak. Végig a vászon mögött maradnak, az utolsó párnál kialszik a fény. Én a magnót kezelem, látom a végeredményt: szép lett az előadás.

Nagy előrelépésnek éljük meg ezt az eseményt Istvánnal. Végül is a csoport egy közös ügyért össze tudott állni. (Tavaly karácsonykor nem tudtuk semmilyen módon rávenni őket a kiállásra, csak a szülőknek mutattak be egy jelenetet arról, hogy hogyan ellenálltak, amikor forszíroztuk a megjelenést.)

Január

Bűn

Az első héten a félév lezárásához közeledve főleg a tanulással kapcsolatos tennivalókat egyeztetjük. Csak egy csoportépítő foglalkozás fér bele a januárba. Falus János Erkölcs és Jog c. könyvének „Az erkölcsi döntéshozatal nehézségei” c. fejezetre támaszkodunk. A témát István hozza, a feldolgozás módját együtt találjuk ki. Ebben nagyon sarkított helyzetek vannak. Kemény, tömör mondatok.

István felolvassa a következő történéseket:

1. Valakit megtámadnak egy sötét utcán, és az illető önvédelemből megöli a támadóját.
2. Valaki áramot vezet gyümölcsöse kerítésébe, hogy a tolvajok ne tudjanak bemászni a
   kertbe. A gyümölcsös mellett holtan találnak egy fiút.
3. Egy katona a csata során karddal leszúr egy ellenséges katonát.

Röviden beszélgetünk ezekről az esetekről: bűnnek tekinthetők-e, mi a körülmények szerepe ennek megítélésében, a háborús helyzet. Azután az a kérésünk, hogy álljanak össze csapatokba, és játsszák el a három közül az általuk kiválasztott jelenetet egy számukra elfogadható megoldással. Hogyan lehet erőszakmentesen kimászni egy ilyen helyzetből, hogyan lehet az elveket a valóságban megélni.

10 perc van a felkészüléshez.

T.B. nem akar beállni.
H.P. nem ér rá gondolkodni a feladaton, mert mondja a magáét Ferinek, a magyar tanárnak. Mondja mondja…
M.B., N.D., B.V. (J.R. hiányzik) a katonás jelenetet adják elő. A lányok elvihogják a jelenetüket. Nem lehet pontosan követni az eseményeket és a megoldásukat A mozdulatokból nem derül ki, de később elmesélik, hogy azt akarták eljátszani, amint megsebesítik csak a katonát = ártalmatlanná teszik, de nem ölik meg.
P.G. és T.R. egy zagyvaságot adnak elő, tele erőszakkal. Semmi értelme, az elemzésnél ezt ők is elismerik. P.G. azt mondja nem tud ezzel a feladattal mihez kezdeni, de nem mondja, hogy a feladat rossz. Ez azért érdekes, mert úgy tűnik valóban nincsenek alternatívái.
H.P. maffiafőnököt játszik, akit a saját emberei szúrnak le. Semmi értelme.
N.G. nem hajlandó beállni, rajzolgat, elfordul, de a figyelme láthatólag követi az eseményeket.
P.Ge. Zs.Á. és J.V. nagyon benne vannak a játékban, szintén a háborús jelenetet dolgozzák fel úgy, hogy a katonák szándékosan elkerülik egymást.

A feladat megmozgatja őket, de nem tudnak mihez kezdeni vele. H.P. teljesen bezsong. Nagyon izgatja a kérdés, még ebédnél is arról beszélt végig, hogy mire jó az erőszak. Az ebéd végén már a II. világháborúnál tartunk. Ő egy nagyon szelíd és érzékeny lélek, sikerül is kimaradnia az osztály agresszív ügyeiből, de minden agresszió megviseli. Nem érti a világot.

Eredetileg úgy terveztük, hogy ebből a gyakorlatból többször keveset fogunk behozni. A jelenetek között több nagyon kemény is van, válogatni szeretnénk közülük. Később azonban valahogy eltérünk ettől a témától, tehát nem lesz ilyen típusú játék a későbbiek folyamán.

Február

Háromnegyedévi önértékelés

A félévi magatartás és szorgalom jegyekkel kapcsolatban azt szeretnénk, hogy ne mi tanárok mondjuk meg a jegyeket, hanem a gyerekek ön – és társértékelésére reagáljunk mi.

Első lépésként bevisszük a Pedagógiai Programunkban összegyűjtött szempontokat, amiket mi figyelembe veszünk, amikor értékeljük őket. Felhívtuk a figyelmet, hogy ebben aztán igazán csak a visszajelző funkció a lényeges, nem a minősítés. Ezt a két listát egészítetjük ki, illetve beszéljük végig. Utána azt kérjük, hogy gondolják, hogy ennek alapján osztályozzák le magukat.

Szempontok

Magatartás
Az eredeti lista:
– Mások munkájának zavarása, segítése
– A környezet rendben tartása
– Tisztelet a tanárok, társak iránt
– Önmagához képesti aktivitás
– Közösségi tevékenység
– Ha valaki a Vének Tanácsa elé kerül…
– Ha valaki a tanári stáb elé kerül…
Kiegészítésük:
– Agresszivitás (fizikai, szóbeli)

Szorgalom
– Rend (felszerelés, környezet, munka)
– Aktivitás
– Érdeklődés
– Választásaid
– Saját témák megjelenítése
– Időkihasználás
– Munkatempó
– Figyelemkoncentráció
– Kitartás
– Önfegyelem
– Önállóság
– Önellenőrzés

Szerepek
1. Összegyűjtöttünk szerepeket Csata és az én életemből: szülő, tanár, kollega, szülőtárs, beosztott, vezetőségi tag, utas, beteg, állampolgár, szomszéd, vásárló, tartalékos katona, stb.

Felváltva eljátszottunk egy-egy szerepet. Feladat volt, hogy megfigyeljék a szóhasználatot, gesztus készletet, stb. A funkció: kérni valamit.

Csata – beteg (teát kér) Állampolgár (útlevelet) Szülő (rendet) Utastárs (ablaknyitás)

Csizi – szomszéd (tojást kér) vásárló (20 dkg párizsit) ofőhelyettes – igazolást kolléga (helyettesítés)

Mindet kitalálták persze. Csak az állampolgárt nem tudták megnevezni

2. Azt kértük tőlük, hogy gondolják végig nekik milyen szerepeik vannak, milyen szerepben jelennek meg pl. egy nap folyamán. Nehezen ment. Tamás eljátszotta, hogy megy haza a testvére. Végül Dóri jött rá először, hogy mit kérünk. Eljátszotta azt a szerepét, hogy ő a macskáinak a gazdája. A többiek rájöttek.

Ezután körüljártuk egy kicsit, hogy mit jelent a szerep. (nem színházi)

II. József

3. Videón megnéztük a II. Józsefet. Az volt a feladat, hogy ha rájön, hogy most milyen szerepben van ez az ember, akkor csendben tegye fel a kezét. Aki a legtöbb szerepre rátalál – kap egy csokit.

Érdekelte őket. Figyeltek. Okosak voltak Ilyenek jelentek meg: köztisztviselő, ravasz, hivatalnok, végrehajtó, uralkodó, féltékeny, szerető, vesztes. Nem mondták ki, de körül írták: hivatalnok, beteg, magányos, vezető, szerető, politikus. Hosszasan magyaráztak, hogy mit látnak a képen. Nagyon nehéz volt megtalálni a szavakat. Felhívtuk a figyelmet, hogy a szerep az egy főnév és nem a milyen kérdésre válaszoló melléknév. Ez egy kicsit könnyített, de nem volt könnyű számukra.

Még a videózás előtt kértük, hogy azt is figyeljék milyen visszajelzést kap a király. István csak néhány lényeges szót mondott II Józsefről és a korról, amiben élt. (1741 – 179o), Német-római császár, nem koronáztatja meg magát, reformokat akar bevezetni, kudarcot vall)

Ezzel nem igen tudtak mit kezdeni – magyar urak, Kaunitz, pápa, szerelme

4. Visszamentünk az osztályba és mindenki kapott mintának egy kis cetlit: Ezen szerepelt a neve és egy rag …………….tól. Neki kellett ráírni, hogy kitől kér osztályzatot. Ez érdekelte őket, még a szünetben is ezzel foglalkoztak. Ha több embertől, akkor annyi cetlit kell elkészítenie. Utána megnézhették és odaadták nekünk.

5. Volt egy ilyen rövid kérdés: kinek akarok én adni, aki nem kért. Ezekkel nem igen foglalkoztak, mint ahogy az is nehéz volt, hogy azt kértük tőlük, hogy csoportokba álljanak, olyanokkal akikkel most akarnak együtt dolgozni.

6. Volt négy lista, amit mi csináltunk = 4X4 gyerek neve úgy válogatva, hogy ne nagyon hasonlítsanak a karakterek egymásra. A csoportnak kellett dűlőre jutnia az osztályzatban minden gyereknél. Nem nagyon rajongtak az ötletért, de megcsinálták.

Március

Tornaterem (Március 6.)

Nagyon sok időnk van, mert két lyukas óra is adódik. Megkérdezem, hogy ki akar a tornaterembe menni: T.B., Zs.Á., H.P., D.N. jelentkeznek erre.
Mint később kiderül, gond lett abból, hogy nem szóltam külön a váltócipőről. Mindenki tudja, hogy kell, de pl. Norbi nem váltja át. Laci bejön ez ügyben szólni. Én átmegyek a tornaterembe, és kiderül, hogy H.P.és az új fiú, T. Z. nem járkáltak, csak a padon ültek. D.N. az egyetlen cipőben. Ezért neki kellett felmosnia a termet. Később az is kiderül, hogy Annuska néni, a gondnoknő szitkozódva felmosta, pedig senki sem kérte rá, nem is az ő feladata volt. D. N. állítólag megköszönte.

Jelentkezett még tesi órára P.G., T.R és S.Z is. Őket nem engedem ki az angol óráról, mondván, hogy nem tudok bennük megbízni. P. G. rám kiabál ez ügyben, hogy „ez rasszizmus”.„Én semmit nem fogok csinálni angolul” – mondja és leül. Végig rajzolja ezt az időt. Zoli közli, hogy ez igazságtalanság. Robi rácsatlakozik erre „hiszen tesi óra van,!”.Próbálkozik még ilyennel, hogy „mindig azt mondjátok mozogjunk.”

Mivel van idő, nagyon nyugodtan tudok velük beszélni, (a többiek dolgoznak.) Beszélgetés indul ebből a bizalomról. Lassan nyugodnak meg, P.G. csak bele-bele dörmög a beszélgetésbe, egyébként kivonja magát. Robi – úgy látom – érti, amit mondok neki arról, hogy nem tudok bízni abban, hogy nem lesz valami nagyobb fokú durvaság, ha hármójuk közül valaki bent van a tornateremben. Miért tudok megbízni az Árpiban, amikor ő is ugyanolyan durva szokott lenni, amikor nem látom? Elismerem, hogy én csak egy arcukat látom. Elmondom, hogy arra tudok támaszkodni elsősorban, amit tapasztalok. Én lehetek elfogult, de amikor az osztályban tanító tanárok nagy része ugyanarra a véleményre jut egy gyerek kapcsán, akkor ez a félelmem elmúlik, és ez Robival kapcsolatban megtörtént. Hozzá képest nagyon fegyelmezetten és visszafogottan beszél.

Mivel ki akarja hajtani, hogy ő is bemehessen, tovább érvel. „Csak akkor szokott durvaság lenni, ha nincsenek meg a keretek. Most pedig van egy játék, ami megadja a kereteket. Erre rákérdezek kicsit. A tanóráknak meg vannak a keretei, a szünetekben itt kellene állnunk kereteket tartani? Ez lenne a dolgunk? Ki tartja a kereteket, ha nem mi? Erre azt mondja, hogy ő ezt már tudja, és meg is tudja tartani a kereteket. De nem mehetne most ő is játszani. Mi van ha megígéri, hogy nem lesz durvaság? Azt mondom neki, hogy örömmel hallom az elhatározását, de az elmúlt két s fél év alatt sokszor hallottam már máskor is. A bizalom nem olyan, ami nagyon hamar visszatér, ha egyszer elpárolgott. Arra a kérdésére, hogy de miért nem tudok abban bízni, hogy normális lesz, ha megígéri – erre nem igen tudtam mit mondani. Azt hiszem nincs olyan tapasztalatom, hogy ha ígéretet tett, akkor ne tartotta volna magát ehhez. Ezt mondom is neki, de most mégis fontosabb a biztonság számomra. Nem akarok engedményeket tenni. Azt az okosat találtam mondani neki, hogy nagyon nagy hasznára fog válni az életében, hogyha ebben tényleg gyökeresen változtatni tud. Lecsendesedik, bár még elmondja, hogy a múltkor sem volt tesi, és akkor meg magyar volt helyette.

Kicsit hosszabb szünetet kapnak.

S. Z. – vel nem jutottunk messzire. Szerinte más is olyan durva, mint ő. Aztán egy idő után, elkezdi vonogatni a vállát, és igenekkel válaszolni.

Elgondolkoztató számomra, hogy vajon lehet-e számukra értelmezhető az én szempontom éppen akkor, amikor korlátozva vannak. Nagyon pontos, konkrét példa kell számukra ahhoz, hogy kimagyarázhatatlanul szembesüljenek a szabadság korlátozásának okával.

Mindezek után 11 –től konfliktusokról kell beszélni velük.

Az a kérésem, hogy vegyenek elő egy lapot és ceruzát. Kiderül, hogy már ez is probléma, mert pl. Árpi nem jutott ceruzához. Leszögeztem, hogy azon az úton megyünk tovább, hogy osztály legyen a csapatból. Most az erőszakról fogunk beszélni

Elmondom nekik a következőket:

Emberkép
– Többféle emberkép is kialakult az évszázadok folyamán. Van vallás, ami az emberre a vallás úgy tekint, mint a gondoz és jó küzdelmének színhelyére, ahol nagyon nagyon küzdeni kell a jónak ahhoz, hogy ne söpörje le a bennünk lévő gonosz. Van olyan pszihológiai irányzat, amely azt mondja, hogy az ember legbenseje olyan állati ösztönöket tartalmaz, amikkel meg kell küzdenünk, hogy ne hatalmasodjon el rajtunk.
– Rogers egy olyan emberképet vázolt fel, ami szerint az ember ott legbelül jó. A környezet hatásait ellensúlyozva el tud szakadni ettől a jótól, de arra, ami belül van az emberben arra nyugodtan lehet támaszkodni. Ez az iskola erre a gondolatra szerveződött. Gádor Panni még Rogerssel is találkozva mélyítette el a tudását, és ő hívta maga köré azokat az embereket, akik ezt a szemléletet vallják. Ez az alapja az iskolának, mi innen indulunk.
– Nem akarom nagyon erről beszéltetni őket. Inkább azt kérem, hogy próbálják meg képileg megfogalmazni ezt a két hozzáállást. Nagyon nehezen sikerül – akinek sikerült egyáltalán – megérteni, hogy milyen legyen a képen. Mondom, hogy lehet szimbolikus is.
– Neki kezdenek a munkának. Én közben felolvasom nekik Sánta Ferenc novelláját: Nácik.
– Szünet.
– Amikor visszajövünk, azt kérdezem, hogy mi köze ennek a novellának az osztályhoz. A következők hangzanak el.

Nácik

H. P.: Hát itt is dúl némi erőszak.
S.T.: Semmi, mi köze a kutyának és a kecskének hozzánk.

Erre Zs.Á. feláll: Megfogja S.T. vonalzóját: „Ez WC papír. Érted?”.S.T.: Nem ez vonalzó.
Csizi: Érd el, hogy neked legyen igazad.

Zs.Á. odamegy, játékból üti a fejét.
P.G. Na ennek hiába, nem lehet kiverni belőle.

Csizi: Próbáld meg. Felesleges. Nagyon makacs.

Rajzok

Megnézzük a rajzokat. Némelyik nagyon kifejező.
N.G. csak az egyik felét rajzolja le, de azt színesben. Egy nagy ördög, előtte egy kis lándzsás ember.
Valaki azt írja egy gyermekien egyszerű rajz alá:
Csak rajtad műlik, hogy önmagad adod-e vagy az állatot. Illetve: Minden emberben megvan a jó.
T.R. Mindkét rajza non-figuratív. Érdekesek. A második felirata: Hardcore.
Valaki jin-jangot rajzol a két kép közé.

Megjön István

P.G.: az nem igaz, hogy az emberben az agressziót az állat csinálja, mert nem csinál olyat az állat, mint az ember.
István: Kétségtelen, hogy ebben a tekintetben az állat magasabbrendű, csak akkor támad, ha éhes.
Csizi: A Rejtett dimenziók c. könyv azt írja, hogy a bárányok is agresszívak lesznek, ha túl kicsi a tér körülöttük. Miért van jelen ennyire itt az agresszió?
Valaki megszólal: Nem csinálhatjuk, amit akarunk.
Erről hosszan beszélünk. Mennyi kötöttség van, pl. három iskola együtt, nincs hely, reggeli csúcsidőben ideges emberek utaznak a munkahelyükre.

Értékeink
István: hoz egy papírt minden gyereknek. Egyik felén: saját értékeim, másik felén: az osztály értékei. Cél. Fogalmazza meg magában azt, ami számára önmagában értékes az egyik oldalon, és ha fontos számára, hogy ez megjelenjen osztály értékként is, akkor azt is fogalmazza meg.

István mond rá példát, de nem nagyon értik.
Csizi közben elmondja, hogy az agykontroll tanfolyamon feladat, hogy egyik napról a másikra gyűjts össze 20 jó tulajdonságot magadról, és hogy az emberek jelentős részének ez komoly gondot okoz, miközben rosszat azt dögivel tud mondani magáról.
H.P. megkérdezi, hogy lehet-e negatívumot írni. István. válasza, hogy az érték elsősorban pozitív szokott lenni. Nagyon nehezen állnak neki. Elég kevés idő van rá, pár perc. Ezután véletlenszerűn kiválasztott Csoportokba rendezzük őket. (ki hányas számot kapott egy és három között). Az a feladat, hogy a három listából ki kell válogatniuk azokat az osztály értékeket, amiket ők fontosnak tartanak.

Párhuzamosan már elkezdenek dolgozni azon, hogy Laci ötletét megvalósítsák. Az iskola, az osztályok pénzt csinálhatnának abból, hogy van egy cég, ami bélyeget gyárt bármilyen anyagból, amit leadnak neki. Ennek postaforgalmi értéke nincs, de meg lehet vetetni az ismerősökkel, szülőkkel, és egy levélre fel lehet ragasztani, mint díszbélyeget. Ezért István már vizuálison elkezdett velük dolgozni azon, hogy milyen vizuális kép tudná megjeleníteni az osztályt. Nem lehet véletlen, hogy a két variáns közül mindenki a Rogers-hez és nem az osztályhoz kötődően akar valamilyen képet létrehozni. Ez a láthatóbb, megfoghatóbb számukra. Ehhez a szálhoz csatlakozva, most a kiválasztott osztályértékek közül kell megpróbálni egyet vizuálisan is megjeleníteni. Már csak negyedóra van hátra. Elhagyom őket, mert órára kell mennem, István fejezi be a foglalkozást.

A lapok:

Név (önkéntes)	Saját érték	Osztályérték
Nagy Gábor	Írás, olvasás és valami, amit nem tudok elolvasni	(Semmit sem írt ide)
Tóth Bálint	Vidám, Odafigyelés a másikra, egymásra, tanárokra Békesség Segítőkészség	Legyünk és ugyanazok mind
Hámori Péter	Vidám Barátság Király arc vagyok Békés Szeretek alkotni Megértő Segítőkész	Legyünk + ugyanazok mind
	Szeretek szerepet játszani Türelem	Játsszunk szerepet Legyünk türelmesek, megértők
	Szeretek úszni, focizni, számítógépezni. Nyáron szeretk horgászni, utazni, túrabiciklizni, télen szeretek síelni. Szeretem a logikai feladatokat
	Segítőkész Barátságos Szorgalmas Mindenkit egyenértékű embernek veszek Jókedvű	Legyünk baratáságosak MINDENKIVEL Vegyünk mindenkit egyenértékűnek Legyünk jókedvűek Ne legyünk agresszívak
	Szeretek Rc-zni Vidám szeretek lenni Szeretek nevetni Szeretek mozogni Szeretek játszani	Rc-zünk Legyünk vidámak Nevessünk sokat Mozogjunk Játsszunk Legyünk vonzóak Építsünk jó dolgokat
	Szeretem játszani a szerepjátékot Szeretem hallgatni a (normális!!!) zenét Szeretek vámpírokkal foglalkozni	Játsszunk szerepjátékot Hallgassunk (normális!) zenét Foglalkozzunk vámpírokkal Legyünk barátok, türelmesek, nyugodtak, intelligensek
	Bicikli Barátkozó Ügyes vagyok	Biciklizzünk Barátkozunk, ha ez nem is tűnik fel Ügyesek vagyunk
	Vidám vagyok Csöndes Barátságos Unatkozós	Legyünk + ugyanaz mind
	Békés hülye
Tóth Robi	Szeretek kerózni Szeretek sokat enni Szeretek semmit csinálni Barátságos vagyok	Kerózzunk Együnk sokat Csináljunk semmit Legyünk barátságosak

Közösnek választott osztályértékek
– Együnk sokat
– Legyünk barátságosak
– Legyünk vidámak
– Legyünk barátságosak
– Legyen békesség
– Hallgassunk normális zenét
– Legyünk barátok
– Legyünk türelmesek
– Legyünk nyugodtak
– Legyünk intelligensek
– Legyünk alkotóak
– Legyünk segítőkészek
– Türelmesek
– Megértőek
– Nevessünk sokat
– Mozogjunk
– Játsszunk
– Ne legyünk agresszívak

2000. március 31.

Hétzárón van egy óránk. A következők látszanak aktuálisnak:
– Hogyan lesz ebből a társaságból csoport – folytatás
– Lelkiismeret – vandálkodtak többen is a könyvtárban. Dobálták a könyveket. Aki elvállalta: P. G. Akiről tudunk a többiektől: T. A., J.R. + eltörték M.B. egy az osztályban őrzött üvegképet + Feri jelezte, hogy szerinte mentek az osztályteremben tönkre iskolai magnók + az előző napokban szétvertek vandál módon egy csomó kidobott bútort.
– Csend – nem tudnak csendben lenni – ez sok zavart okoz a működésben.

István hozza az ötleteket, bár én is készültem két dologgal.

Könyvtári rongálás
Körbeülünk, nagyon nehezen mozdulnak, lusták felállni, olvassák az akkor kézbekapott szemétégető szerkesztői példányait. és középre ültetjük P.G.-t. Elmondjuk, hogy nagyon súlyosnak tartjuk a könyvtárban történteket. A gyerekek hozzászólásaiból kiderült, hogy T.A, és J.R. is benne voltak. István megerősíti, hogy J.R. azt mondta nem volt benne. Nem tudjuk megkérdezni, mert se T.A., se J.R. nincs iskolában. T. B. jelentkezik, hogy ő is benne volt. Később kiderül, hogy T.B. azt mondja nem dobált könyvet, hanem kizárta őket a könyvtárból. P.G. viszont azt mondja, hogy T.B is dobott könyvet. Egymás mellé állítjuk őket, mire P.G. visszavonul, hogy azt gondolta, de lehet hogy nem.

Itt lezárjuk az ügyet azzal, hogy állítsák már le magukat! A továbbiakban szánddékos rongálásért a Vének Tanácsa elé kerül az ügy. Ez az iskola legfőbb intézménye az osztálykeretekben nem rendezhető ügyek esetében. Mivel P.G. az év elején már járt a kis tanári értekezleten, (az erdei iskolába menet elvett a kisvasútról egy poroltót), és mivel nem hisszük, hogy a Vének Tanácsa elé kerülés gondolata igazán megrázná – őt külön behívatjuk a nagy tanári műhelybe.

Hangszerek
István kioszt három hangszert. Találomra adja Zs.Á-nak (csörgődob), S.T.nek (rendes dob)és P.Ge-nek (triangulum). Az a kérés, hogy találjanak ki egy dallamsort. Erre egy perc van. Nem tudnak nagyon a dologhoz nyúlni, bohóckodnak egy kicsit. Aztán Zs.Á. megkérdezi, hogy mi a feladat. István elmondja, hogy örült volna, ha ezt előbb kérdezi, de megismétli a feladatot. Végül elkészül a dallam, és meghallgatjuk 2x. Ezután össze kell állni csoportokba, és kitalálni egy jelenetet, aminek ez a dallam a szerves része.

S.Zoli, D.N és T.B.: T.B. egy autó (a csörgődobbal), aki hallgatja az autórádiót (dobot). D.N. egy villamos, ami a triangulummal csilingel. Összeütköznek. A dolog tökéletesen megfelel annak, ami a feladat volt, egy kicsit kevéssé művelik ki a játékot = túl gyors volt ahhoz, hogy pontosan fel lehessen mindent ismerni. De megértetik a többiek is, a villamosra nem jönnek rá.

B.V., M.B és egy új kislány N.D. egy katonai díszszemlét játszanak el. M.B. végig röhögi az egészet, nem kellemetlenül, inkább zavarában. Zavaros az egész, túl gyors és nem lehet nagyon követni, de jókedvűen csinálják. Az utolsó mondat, mintegy kibúvóként: A N.D. mondta, hogy mi legyen.

P.Ge, Zs.Á és S.T. bohóckodnak egy kicsit, se füle se farka.

H. P. , P.G. és T.R. nem jutnak dűlőre, valamit előadnak, de semmi értelme, még a dallam is más. Közben, amikor már ők jönnének sorra, P.G. közli, hogy nem akarja csinálni, mert nincs kedve felállni. Nem akarjuk meghallani ezt Istvánnal, csönd van, én megkérdezem, vagy hatszor, hogy mehet? (Az én tapsomra indulnak a jelenetek). Végül lepergetnek valamit, gyakorlatilag ez semmi. Nem csinálják meg a feladatot. Robi többször is megkérdezi ez idő alatt, hogy nem lehet-e a dallamot megváltoztatni. Válaszaink:
– Kategorikus, rövid, nem
– Nem, mert ha meglehetne, akkor az egy másik játék lenne = azaz találj ki egy dallamot és építsd be egy jelentbe.
– T. R., ahogy az iskolai életében legtöbbször folyamatosan a keretekre kérdez rá, azt akarja a magad képére formálni. Kérem, hogy fogadja most el, hogy ez a játék kerete, mert ellenkező esetben nem tud benne lenni a játékban. Látom rajta, hogy most lesik a tantusz.

Azt vesszük észre, hogy T.R. és P.G. gyakorlatilag kiszorulnak az osztály közösségéből. A többiek igyekeznek megcsinálni a feladatokat, van aki eközben még jól is érzi magát, de mindenképpen csinálják. Még a lányok is – ők ugyan mindenre mondják, hogy hülyeség.

Tudom, hogy nem szabadna, de megteszem
A következő játék: István felírja a táblára, hogy: „Tudom, hogy nem szabadna, de mégis megteszem.” Ennek a mondatnak el kell hangoznia a jelenetben, amit akár újónnal választott csoportban is a gyerekeknek el kell játszaniuk.

T. B., D.N., S.Z. jelenete: S.Z. és T.B. veszekszenek egy esernyővel. Rángatják az esernyőt. S.Z.: kimondja a mondatot és lelövi az esernyővel T.B. Nagyon frappáns áttekinthető, jókedvű jelent volt, tele erőszakkal.

M.B., B.V, N.D. jelenete: N.D. ül egy széken, a két másik lány körülötte. N.D.: az a szemét…. A két lány elmegy, N.D. magába döf egy kést, miközben mondja a mondatot. Megint jókedvűek, de kicsit kapkodósak, pl. utólag derül ki, hogy B.V. mondott egy ilyen kulcs mondatot, amit én nem hallottam, hogy „Majd jön másik”.Ebből kellett volna tudni, hogy egy szerelmi történet a dolog.

Zs.Á., P.Ge, S.T.: Nagyon impozáns, hogy Gergő az elején kiáll a nézők elé, és valahogy felvezeti a jelenetet. Zs.Á. ül egy széken, köszönti S.T.-t, aki elég röviden és nem tudom miért levágja a fejét, miközben mondja a mondatot. Megjegyzendő, hogy nem tudja ezt a mondatot megjegyezni, a tábla felé kell fordulnia, és még onnan is rosszul olvassa. Se füle se farka nem volt, de jó kedvűek és játékosak voltak.

P.G., T.R, H.P jelenete: T.R. beszélget H.P-vel, közben P.G. ellopja a gördeszkáját, és mondja a megadott mondatot. Aztán visszafordul, még egyszer elmondja, és úgy tesz, mint, aki nagyon fejbevágja a gördeszka tulajdonosát.

Az egész alkalom nagyon jókedvű, és viszonylag fegyelmezettek is. Bizonyos, hogy fizikailag jobban kell törődnünk a hely kialakításával: lehessen tényleg körbe ülni, ne padokon stb.

Látszik, hogy jól esik nekik a játék és egy-két kivétellel, szívesen játszanak.

Sokkal többet kell törődni a levezető résszel = megtárgyalni, hogy mik voltak láthatók. Nagyon a konkrétumokban mozgunk még, mintha erre lenne most csak türelmük. Túl zizik, és hangosak ahhoz, hogy elmélyülhessünk az értelmezésben, de cél kell, hogy legyen, hogy ehhez felnőjenek. Pl. lehet majd legközelebb utalni arra, hogy mennyire az ölésre hegyeződtek ki a második feladat jelenetei. Mindenki gyilkolt, mintha másért nem lehetne lelkiismeretfurdalást érezni!!!! Kivéve P:G-éket. Ez a jelenet majdnem megúszta azzal, hogy ellop valamit, de utána kellett mennie, és még egy erősebbet beletenni (fejbevágás). Ezen nagyon kell továbbmenni, mert jellemző az életükre, hogy minden durvaságot olyan nagyon csinálnak. Emellett kisebb dolgok már meg sem kottyannak. Az, hogy szóban megbántok valakit amellett, hogy bezúzom az arcát, az már nem is durvaság.

N. G. folyamatosan a padját kapargálja, és úgy csinál, mint aki utálja a dolgot. Nem erőltetjük, hogy benne legyen. Hol tüntetőleg hátat fordított a történéseknek, hol meg-megfordult. Néha tud mosolyogni. (Tavaly ilyen helyzetekben még sírva fakadt.)

Jelen volt még egy jelentkező fiú is, T. Z.

A második jelenet gyártásakor H.P. elkezdi a hülye gyerek formáját adni. Melléülök mondván, hogy nekem ne panaszkodjon arra, hogy magas szintű az erőszak az osztályban, ha ilyen viselkedést tanúsít. Ezen egy pillanatra megáll, de érti és visszakérdez:
H.P.: Azt gondolod, hogy ez is erőszak.
Csizi: Igen. Sőt.

P: Mi az, hogy sőt?
Csizi: Sunyibb, más hol hat, megfoghatatlanabb
H.P: Szóval még veszélyesebb is?
Csizi: Az ütést látom, tisztában vagyok vele, hogy mi történik, ezt a fajta szóbeli agressziót meg lehet úgy is élni, hogy csak tudatalatt, de ott hat.
H.P: Ez csak egy egy poén.
Csizi: Neked.
H.P: Én nem akarok vele bántani.
Csizi: Ezt nem kétlem. Viszont egyrészt nem lehet tudni, hogy kit mi bánt, másrészt a hangulat fokozásának egy eszköze. Ha más is ezt csinálja, akkor az meg rád hat ilyen módon.
H.P: O.K.

Április

2000. április 3.

J.R.
Kövesdi Andi itt ragadt az iskolában. Elfogadjuk ajánlatát, hetente egyszer eljön, és teljesen külsősként, nem az iskolához tartozó felnőttként részt vesz a csoportépítő, konfliktuskezelő munkában. Nagyon érdeklődik S.Z. iránt, egyszer el is vonul vele külön, de S.Z. nem él az alkalommal, nem keresi meg a következő felajánlott időpontban. Mi arra kérjük Andreát, hogy J.R.-val próbáljon kapcsolatot kiépíteni. J.R. otthoni helyzetét nagyon nehéznek látjuk, ugyanakkor nem látunk esélyt arra, hogy el tudnánk érni, hogy pszichológus segítségét vegye igénybe. Megijeszt bennünket, hogy már a félév is elmúlt, és nem látjuk, hogy előnyére változna az év folyamán. J.R. már három éve jár az iskolába, de tavaly az egész osztályból kizárólag ő maradt az iskolában a hatodik év után, elsősorban valószínűleg azért, mert ez volt a legkényelmesebb megoldás. J.R. érett kislány, most az öccsének látszó bátyjával jár egy osztályba. Mi nagy örömmel fogadtuk az osztályban, mert az előző évről egy kedves lányt ismertünk meg benne. Most azonban egy másik arcát látjuk, és úgy tűnik, nem tudunk neki eleget segíteni ahhoz, hogy visszataláljon a kedvesebbik énjéhez. Tanulmányi eredménye romlik, nem jól teljesít. A szülőkhöz nem tudunk fordulni segítségért. (Andreán kívül még egy ötletünk van: a tavalyi osztályfőnöke, aki meg is ígéri segítségét, de végül is nem tud bizalmasabb kapcsolatot kialakítani J.R.-rel.) Andrea először a csoportban szeretné megismerni, ezért mosta lányokkal kezd el dolgozni.

Andi marad a teremben. a lányokkal (B.V. M.B. G.B. és J.R. Cél: megismerkedni egymással, megízlelni a foglalkozás hangulatát. Andrea azt meséli, hogy a lányok nagyon aktívan vettek részt. Élénk érdeklődés alakult ki az „irányítottnak lenni vagy irányítónak lenni?” téma körül. Szépen körbejárták az élet ide vonatkozó területeit (család, iskola, osztály, társadalom, stb.).
Mi a fiúkkal helyet keresnünk. P.G. és T.R. nincs az iskolában. A könyvtárban nagyon rossz szag van, mert kiöntött a csatorna, és ugyan már eltakarították, de még nem szellőzött ki. A Hét szamuráj c. filmre terveztük az órát. István azt mondja nekik, hogy nem kényszerítheti őket, hogy itt legyünk, ebben a szagban, de igazából nincs más hely az épületben. Egy folyosón lehetnénk, vagy elmegyünk sétálni (ugyan borús, eső utáni nap van), és közben próbálunk dolgozni. Nagyon tiltakoznak, hogy itt legyünk. Úgy döntünk tehát, hogy sétálni fogunk, a folyosón nem lenne igazán munka. Közben kitaláljuk Istvánnal, hogy a benzinkút éttermébe mehetünk, ha esik. Minderre nincs szükség, mert kiderül, hogy a tanárit talán lefoglalhatjuk magunknak.

Amikor leülünk, mindenki vacakol valamivel. Papírokat adok körbe, hogy ha lehet, inkább rajzoljanak. S.Z.-re többször is szólnom kell, mert folyamatosan olyat csinál, ami pörgő, zötyögő stb. hangot hallatt. Játszik ezzel, és velem, de aztán elmúlik ez a nyugtalanság róla.

Az osztályértékek
Azzal kezdjük, hogy István megmutatja az osztályértékek összesített listáját. Csupa olyan pozitív dolog, amit mi is nagyon szeretnénk:
– Legyünk vidámak,

– Legyünk, figyelmesek,
– Legyünk békében egymással.

– Legyünk segítőkészek egymáshoz
– Biciklizzünk
– Együnk sokat
– Barátkozzunk egymással
– Játsszunk

Elmondjuk ezzel kapcsolatos jó érzéseinket. Kiemelem, hogy mindenkiben ilyen érzések, vágyak vannak, (ez ugye egy olyan lista, amiben nem egy-egy ember megjegyzése van, hanem a közös vágyak), mégis, ha erről az osztályról gondolkodom, akkor nem ez a kedves, barátságos kép van előttem. Hova porlad tehát a vágy?

István azt kéri, hogy menjünk sorba, és nézzük meg ki a legjobb egy-egy dologban. Legyünk vidámak. Péter felhívja a figyelmet, hogy lehet, hogy ezt a szót definiálni kellene. Két alapvető meghatározást szülünk meg. 1. – kedélyes, kedves, szellemes. 2. – ökörködő, riheg – röhög, „baromkodik” = saját magát vidámmá teszi. Még felmerül egy harmadik is: „megtartani a jó állapotát”.Hozzáteszem hogy, aki egyébként jól van a világban, annak könnyebb vidámnak lenni. Lehet-e a meghatározás a „boldogság”.István a nagymamájára hivatkozik, aki két háborút végig élt, és nem mondhatni, hogy boldogan élt, de van egy vidám természete, ami segített neki vidámnak maradni. Elvetjük tehát a „boldog”, „megelégedett” szavakat. Zs.Á. azt kéri, hogy ezt tegyük félre.

A következő a „Legyünk figyelmesek egymással.” Tisztázzuk, hogy ennek igazán nincs más értelmezhetősége. Felmerül a „megértő” szó, de megállapítjuk, hogy az már egy másik fázis. T.B. nagyon jókat mond, mormog István mellett, csak felszólításra hajlamos hangosan megismételni. T.B. arról beszél, hogy ahhoz, hogy figyelmes legyek, észre kell vennem a másik baját. Lehet-e a „segítőkész” jó szinoníma? Megállapítjuk, hogy ez is, mint az udvariasság egy megjelenési forma. Zs.Á. azt mondja, hogy az a legfontosabb, hogy elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen. Kérem, hogy mondjon példát. Azt hozza, hogy hányan hány féle zenét hallgatnak, el kell fogadni, hogy különböző zenét szeretnek az emberek. S.T. kicsit elveszik ebben a témában. Hosszasan magyarázza, hogy P.G. üti és hülyézi őt azért, mert más zenét hallgat.

Zenehallgatás
Érdekes beszélgetés alakul ki arról, hogy ezzel mit kell kezdeni. S.T. nehezen jut egy-egy gondolatának megfogalmazásához, sokszor ismétli magát, terjengős. Mégis megállunk, és a többiek is viszonylag türelemmel hallgatják a makogását. Lefordítom a szavait: mi van akkor, ha olyan embert kellene olyannak elfogadnom, olyannak amilyen, aki közben engem valamilyen formában bánt.

S.T. helyesel, de újra elveszik a gondjában.

István szembesíti vele: „Állásfoglalásod ráutaló. Van benned egy sértettség, de nem mondod ki, hogy bajod van.”
T.B. is erre utal, amikor azt tanácsolja S.T-nek: „El kell érned, hogy békén hagyjon.”
Nagyon fontos mondat ez, mert T.B. mamájától tudjuk, hogy T.B. az előző iskolájában mindig a balek szerepében volt – néha hazáig kergették. Amióta nálunk van a maga csendes, zárkózott módján el tudta kerülni azt, hogy céltáblává váljon.
S.T.: „Mondjam, hogy OK:?”
Bálint határozottan: „Nem. Mondd meg neki, hogy hagyjon békén”.

Később absztraktabban is megfogalmazza: Egy olyan szintre kell eljutni, hogy ne zavarjon téged.

S.T. tovább tipródik, nem biztos, hogy le tudja fordítani ezt még magának. Arra hivatkozik, hogy az előző iskolájában lehetett kérni énekórán saját zene hallgatását, és meghallgatták egymást. Itt nem így van.

István felhívja a figyelmét arra, hogy van itt egy figyelem, ami azt jelzi, hogy a többiek tudják, hogy miről beszél S.T., nem mondják az itt ülők, hogy hülyeség amivel küzd. Tehát nincs egyedül. Ez láthatólag nem segít Tamásnak, bár mellébeszél.

T.B.: „Ha nem szólunk, nem lesz közösség.”
Valak megszólal: „Az se mindegy, hogyan szólunk.”

S.T. még itt tart: „Nem tudom, miért pont engem…”

T.B. javaslata, hogy mindenki hallgassa a saját zenéjét és késsz. Viszont azt is látja, hogy akkor kis csapatok lesznek. Kicsit beszélünk erről.
Azt kérdezem tőlük: Mi hoz össze egy közösséget?
H.P. egyből vágja rá: „A baj”.
Csizi: „OK, de most ne csináljunk magunknak egy bajt. Akkor mi?”

Zs.Á: „A közös ügy”.
István utal a szemétégetőre (egy jól sikerült osztály programra: elmentünk egy szemétégetőbe, és létrehoztunk egy nyomdakész leporellót a látogatásról, ami végül gyönyörű nyomtatványként jött ki S.T. szüleinek nyomdájából, és 7000 forintot hozott az osztálypénzbe.). Utalunk arra, hogy arról már volt szó arról, hogy milyen könnyen összejönnek az emberek valaki vagy valami ellen, hogy a negatív értékek milyen könnyen összekovácsolnak egy közösséget.

Békesség
Mi az, hogy békesség? Ez a következő kérdés. Ilyenek hangzanak el, mint: Nem veszekszünk egymással. Birtoklási vágy, értékmegőrzés.
Utalunk arra, hogy ezt fogjuk látni a Hét szamurájban. Most már le akarnak menni megnézni egy részt, amiről István picit bevezetőként beszél. Elindulunk és megnézzük azt a részt, ahogyan a főszerepelő összeválogatja az embereit. Nagyon tetszik mekik. Végig akarják nézni, amire most természetesen nincs lehetősség. Megígérjük, hogy teremtünk rrá időt, hogy együtt végignézzük. István felhívja a figyelmet, hogy a hetedik az az átlag ember, azok vagyunk mi, a többiek pedig a hősök. István megállítja a filmet és kihangosítja azt a mondatot, hogy „védekezni nehezebb, mint támadni, mert az egy tudatos dolog kell, hogy legyen, míg a támadás , a rombolás egy sokkal inkább zsigeri valami.

Kiálts város (Április 10.)

A Kiálts várost c. kazettát vesszük elő. Van apropója: a levegőben benne van az elfogadás, befogadás, tolerancia kérdése. Megnézzük a film jeleneteit abból a szempontból, hogy hogyan bánnak a göröggel. Van amit átpörgetünk, mert nagyon hosszú lenne egyébként, és most csak erre az egy aspektusra akarunk koncentrálni. A tetőponton nem nézzük végig a megoldást. Tehát már tudni lehet, hogy a görög adná a pénzét, de az a kérése, hogy fogadják be őt debreceni polgárrá. Itt megállunk és azt kérjük, írják fel, hogy mit tennének a polgármester helyzetében, mi az ő megoldásuk. A következők születnek:

T.R: Elfogadtam volna a pénzét, és biztosítottam volna neki szállást. Állampolgárságot adnék neki.
H.P: Szerintem szembeszáll a törvénnyel és az egyházzal és rábeszéli őket, hogy két ember élete messze fontosabb a vallásnál.
Xy: Elmegy a tanács elé.
S.T.: Én beereszteném a görögöt családostól, és a házat megadnám neki.
D.N.: Módosítanám a törvényt, mert pénz jönne a városnak.
J.V.: Jó kérdés.
N.G. üresen adta be a lapot.
S.Z: Megölném a görögöt, elvenném a pénzt, fegyvereket vennék, megölném azokat, akik fogva tartják, hogy többet ne fogjanak el senkit. Akkor a görögnek se kell házat adni.
T.B: Elmennék a városi tanácshoz, hogy lehessen más vallás is a városban. Ha igen, akkor csak 7000 aranyat kérnék tőle, hogy maradjon pénze beilleszkedni. Ha nem, akkor elutasítanám, udvariasan.

Ezután a különböző javaslatokról beszélgetünk. Látható, hogy van, aki csak erőszakos megoldással tud felelni erre az erőszakos helyzetre. Kiemeljük, hogy ha van idő, akkor lehet gondolkozni a törvénymódosításán, hiszen ez a legjobb útja a legális megoldásnak. Látszik, hogy legtöbben egyszerűbbnek képzelik a dolgot, mint az valójában abban a helyzetben lehetett. Ezért lassan afelé fordítjuk a beszélgetést, hogy vajon értik-e pontosan, milyen nagy szerepe volt akkoriban a vallásnak, milyen nehéz lehetett ezzel és a hagyománnyal szembeszállni. H.P. úgy érvel, hogy ma már ez nincs, nem fontos, hogy ki vallásos, és ki nem. Kérdezzük, hogy mások is így gondolják-e. T.R. jelentkezik, hogy neki fontos a vallás. Ez egy nagyon rövid megjegyzés, nem keletkezik belőle semmi, nincs visszhangja. Azért érdekes ez, mert T.R. az osztály egyik legagresszívabb figurája, aki nagyon sokszor nyíltan képes figyelmetlenségből másokat megbántani. Sem mi, sem a gyerekek nem reagálnak.

Április 12.
Kicsit kevesebb időnk van, mint normálisan, mert előtte helyettesítés van, és Andreával is egyeztetni kellene. Ő most – megbeszélésünk szerint – egy lezárást csinál a lányokkal, hogy a szünet után majd cserével folytassuk.

Janikovszky – ismerkedés az ötlettel

Úgy beszéltük meg Istvánnal, hogy a „közös ügy” történetre húzzuk fel ezt az alkalmat.
Én egy kis közös ügyet fogok hozni (Rogers napi színház), ő pedig egy nagy közös ügyet (az osztály munkaformájának átalakítását).

Azt kérem tőlük, hogy valaki mutasson nekem egy
– Hisztiző csecsemőt (Tamás, hason)
– Egy álmélkodó nagymamát (Árpi)
– Egy nyegle kamaszt
– Egy idétlent (Robi)
– Valakit, aki sose alussza ki magát (Péter)
– Valakit, akihez mintha a falnak beszélnének. (Robi, üti a padot, hiába kérik, hogy ne tegye. Emlékezünk egy-két jellegzetes Rita arcra (szemek az égnek)
– Valakit, aki folyton bent penészedik, és bőgeti a magnót. (Péter)

Fantasztikus jó képeket mutattak. Anélkül, hogy tudnák, mire megy ki a játék, koncentráltan formálják meg a figurákat. A fegyelem és figyelem változékony. P.G. walkman-t hallgat, időnként bele-beledörmög a munkánkba. J.V.-nek hatszor kell szólni, hogy tegye el az új tollait, mert elvonja a többiek figyelmét. A végén elveszem a tollakat. Utána nincs vele gond. Nem tudják mi az, hogy nyegle. Olyan bizonytalan, félszeg félét akart leírni H.P., mondván, ő megmutatni nem tudja, de elmondja milyen az. Ezt viszont mi nem kérjük. Mutatok képet nekik Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? C. könyvéből. Kérik, hogy mutassam meg a többi képet is. Megmutatom, milyen szerintem a nyegle.

Tetszett nekik a feladat. T.R. a többieknél is fegyelmezetlenebb, állandóan dörmögött, P.G. mostanra végigfekszik a padon, fülében a walkman, minden keze lelóg, mintha a képeskönyvből lépett volna ki.

Ezután rövidítve felolvasom nekik a könyvet. Nagyon érdeklődőek, és hulla csöndben hallgatják. Csak T.R. miatt kellett megállni kétszer. N. G.-t is nagyon érdekelték a képek, minden részletesen látni akatja..

A következő kérdésem az, hogy nem lenne-e kedvük előadni életképeket ebből a könyvből. Sokan és egyszerre válaszoltak: Nem. P.G, Árpi, N.G., Viktor. T.B.– ért bejön közbe a mamája, haza kell mennie, mert begyulladt a szeme, de elmenetel előtt azt mondta: jó. Meglepetés nekem, hogy Gergő és Norbi is nemet mond. Rájuk számítottam.

Elkezdünk beszélgetni erről. Amit én mondtam Istvánnal:
– Ez egy kis közös úgy.
– Fontos, hogy ne a hatodik legyen az utolsó osztály
– Mi a baj azzal, hogy színház?
– Csak a saját szüleinknek?
Értem, hogy gondjuk van, mert én azt gondolom, hogy a kamaszok ebben az életkorban csak azzal állnak ki színpadra, amit már hároméves koruk óta nyomatnak nekik, és észre sem veszik, hogy kiállnak vele pl hegedűórák, kamarazenekar.

Az ő érveik:
– Nem akarnak kiállni.
– Nem jó, ha ismerik őket, és aztán hazafele mondják, milyen ügyes voltál!
– Minek?

Nagyon határozott a nem. Természetesen Istvánnal készek vagyunk lefújni a dolgot, de nem akarjuk könnyen megadni magunkat. Nagy művészettel tudjuk csak odáig elvinni a dolgot, hogy akkor csináljunk egy árnyjátékot, állóképekkel. István felveti hogy vetítsünk le előre elkészített diaképeket. Ellenérv: azon is meg kell jelenniük. Nagyon jó, hogy emlékeznek a tavalyi filmjükre, ahol volt egy rész, ahol saját magukat kellett adniuk. J.V. és Zs.Á. nagyon mondta, hogy nem akarja megmutatni magát.

Időközben érezzük, hogy néhányan kicsit puhulnak, pl. Zs.Á. A teljes elutasítás helyett azt veti fel, hogy megrajzolhatnák a képeket. Elvetjük az ötletet, mert már illusztrálva van ez a könyv.

Végül a következőkben maradunk. Talán hajlandók adni a hangjukat, vagyis rámondani a könyvet egy kazettára. + Ha elég nagy és profi a lepedő, akkor mögötte csinálnak élőképeket, amit a diával kombinálunk és még pluszban lesz egy kihajtható része is, hogy ha vannak arckifejezések, azok se vesszenek el. H. P. nagyon lelkes lesz, ( a technikai megvalósítás izgatja) rögtön elkészít egy skiccet arról, hogy hol van a lámpa stb. Vállaljuk Istvánnal, hogy előkészítjük a dolgot.

Tata
2o perc marad a másik témára Istváné a szó. Arról kezd beszélni, hogy most felvállalhatnánk valamit, ami arról szól, hogy hogyan lehetne átalakítani, és kialakítani a Rogers középiskola saját arcát. Visszautal H.P. azon mondatára, ami jelezte, hogy H.P– érti, miért kell megjelennünk nekünk is az iskolai ünnepélyen. Kiegészítetem azzal, hogy a következő év valaminek a része és valaminek az eleje is egyben. H.P. ekkor újra kifejti, hogy nem szabad kimaradnunk az iskolából, úgy is szét vagyunk szakítva térben. Hozzáteszem, hogy beleragadnunk sem szabad a meglévő iskolába.

Ebben megegyezve István elmondja, hogy jártunk Tatán és ezt a tapasztalatot szeretnénk velük megosztani. Négy pontban foglalja össze a mondandóját.

1. Alapkövetelmény, hogy az órát ne zavarja senki. Ez az élet más pillanataira is kihat, az a döntő, az a személy, aki dolgozni akar. Elsőtől ez szabja meg a tanárok attitűdjét. Ettől barátságosabb, nyugodtabb az iskola légköre csendesebbek, mosolygósabbak a tanárok. Van frontális óra, konzultáció (S.T kérdezi, hogy ez mi, elmondjuk neki), önálló tanulás, de mindenhol ez a döntő. Ha nem ennyire pörgős állapotban tartják magukat a gyerekek, mint az itt nálunk történik, akkor mélyebb élményeik tudnak lenni, több kérdés tud felmerülni. Van ennek hátránya is, mert unalmasabb az a rendszere, hiszen a hirtelen felvillanó kreatív ötletek nem kerülnek be az órára, nem lehet nyomatni az ötleteket. István utal rá, hogy különböző tanárokkal különböző viszonyban vannak itt nálunk a gyerekek. Pl. magáról azt mondja, hogy közvetlenebb a viszonya, mint pl, Csizinek, ami egyfelől jó, mert kreatív ötleteik megjelenhetnek, de neki hiányzik az ehhez tartozó mélység. Sokszor az információk nem jutnak el az egyik embertől a másikig, sőt néha nem tudják egymást sem megérinteni.

2. Szabad óralátogatás. Itt náluk nem tudott felállni az a rendszer, hogy van egy előre kidolgozott tematika és követelmények, megvan adva a tudáspróbák ideje és elfogadható %, az egész egy naptári rendben a falon lóg. Ettől a gyerekek önállóbbak, szabadabbak, nincsenek annyira gyereksorban tartva, mint itt. Ugyanakkor partneribb viszony alakul ki a tanárokkal, átláthatóbb a rendszer, motiváltabbak (valaki kérdezi az mi, H.P. válaszol: érdekeltebbek). István utal rá, hogy itt sokszor átteszik a gyerekek a dolgokat a felnőttek vállára, még olyat is, amit ők választottak.

3. Egyéni szerződések rendszere. Kérdezi, hogy kötöttek-e ilyet. Nagyon nehezen kapcsolják ide, hogy ezen a héten, amit Tiborral, a kémia tanárral csináltak az pont ez volt. Egyébként is jelen van az életükben, mégsem könnyen ismernek rá. A latin kontraktus szó partneri viszonyt jelent. Rengeteg adminisztráció kell ehhez

4. Ez már nem Tatához kötődik, de nagyon fontos az iskola léte szempontjából a szakképzés. EU integráció, a jövő iskolája a szakiskola nem az általános képzést nyújtó iskola. Pl. ökológia és várjuk ötleteiket.

Ez eddig egy rövid előadásra sikerül, amit viszonylag türelemmel hallgatnak. Innen megyünk tovább. (Később ezt a témát teljesen elsodorja az előző. A tavaszi szünet után minden energiánk az árnyjáték kidolgozására összpontosul. Ráadásul a tanári stábbal sem tudjuk végigbeszélni tati tapasztalatainkat, így nem akarjuk őket egyelőre mélyebben behúzni ebbe a gondolatkörbe.)

Árnyjáték előkészítése (Április 26.)
Andrea nem tud jönni. A fiúk csalódottak, mert most ők dolgoztak volna vele. István kimegy a lányokkal azért, hogy elmondja nekik a Janikovszky ötletet. Azt meséli, hogy nagyon nehéz volt feltörni az ellenállást. Félóra múlva jönnek vissza, addigra én a fiúkkal már nagyjából végig zongoráztam a képeket. N.D. és G.B. jelentkeznek arra, hogy szerepelnének, a többiek, ha muszáj, akkor segédszemélyzetet akarnak játszani. G.B. ki is mondta, hogy szívesen játszik a fiukkal. Sajnálom, hogy B.V. nem áll be, M.B. mindig kimarad az ilyen dolgokból, J.R.-nak és T.A.-nak eddi még semmi nem volt jó, ami közös tevékenység lett volna.

Mi a fiúkkal a következőt csináljuk:
Előkészítésként végignéztem a könyvet és erősen meghúzva megpróbáltam képeket – főleg álló képeket – meghatározni. Ezeket hozom be, fel-felolvasva a szöveget. Ahogy megy a történet mindig megkérdezem, hogy ki állna a vászon mögé, vagy honnan szerzünk fényképet. A múltkor a vegyes technikánál maradtunk – vagyis diavetítővel is vetíthetünk képeket és a vászon mögött árnyképeket is létrehozhatunk. Ha nem akad jelentkező – akkor megkérdeztem, hogy kihagyjuk-e azt a képet. Végül is egy sem maradt ki, valamit mindig kitaláltak. Közben a fejünkben van, hogy majd jönnek a lányok is.

Van, aki nagyon aktív. P.G. felvette a kamasz gyerek szerepét – ő lesz a nyurga, nyegle és idétlen. S.T. mindent egyedül akar eljátszani, az összes szerepre jelentkezik. T.B.-t bökdösni kell, de hárítja, csak a végén sikerül néhány jelenetbe behúzni. Így van D.N. is. J.V. semmit nem akar, még segíteni sem, bár azt sem mondja, hogy hülyeség. Zs.Á. néha nekilendülne, de visszatáncol. Valószínűleg a játék izgatja. Végül az húzza be, hogy lecsap Rezsőke figurájára. (A következő két hétben megszámlálhatatlan Rezsőke kelléket készít a baltától a konyhakésig.) P.G.-nek nagyon kell a biztatás, ha külön kérjük mindent elvállal („Na jó”). H.P-t nem lehet lelőni, végigszövegelte az egészet, mindenféle technikai újításokat vezetne elő. Erre még vissza kell térni, mert rendszeresen leállítom hogy a lényegnél tudjunk maradni, de biztosan érdemes meghallgatni, amiket kitalál. N. G. bőszen rajzolgat, annyi kérdése van csak egész végig, hogy „mikor lesz szünet?”.A legvégén elég hamar megbeszéljük, hogy kimaradni nem lehet belőle, majd ő is „technikai” lesz. De jó, hogy már köztünk van 8 éve!

Háromnegyed évi értékelés (április 27.)

Ahhoz a munkához kapcsoljuk az önértékelést, ami már zajlik az osztályban. Megírták régebben azt a papírt (anoním módon), ami a saját értékeikről szólt és arról, hogy mit szeretnének ebből az osztály értékeiként látni. Azokat, amik több helyen is szerepeltek István kigyűjtötte egy nagy papírra. Most három dolgot kértünk tőlük:

1. A nagy papíron szereplő dolgokkal kapcsolatban írják le, hogy mi a személyes viszonyuk a különböző értékekhez. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy ez a bizonyítványának a része, külalakjában és tartalmában is vállalhatónak kell megírnia. Miközben írták egy-egy dologra rákérdeztek: pl. Mit jelent az, hogy legyünk vonzóak. Volt tehát lehetőség arra, hogy a szavakat körül járjuk – a legyünk vonzóak például a külső látogató szemszögére utalt. Rita négyszer kérdezte meg azt, hogy amit jelent az, hogy „legyünk vidámak”!

2. Elindult egy A4-es papír körbe (ez Viktor javaslata volt), amin ezen értékek kapcsán egymás után ki-ki hozzárajzolva a magáét, elkészítették a közös osztálybélyeget.

3. Mindenki kapott egy A4-es lapot és az volt a kérés, hogy amit az előbb megfogalmazott szavakkal, most egy más módon, más kódot használva, rajzolja meg egy osztálybélyegnek alkalmas formában. Ebből szavazás alapján választanák ki azt, amit Lacinak odaadnak. (Az első nekifutásnál elkészítettek – még április elején – szinte kizárólag a Rogers Iskola jelképe lett volna, nem elsősorban osztályban gondolkodtak).

Jó a hangulat. Hiányoznak nekik a művészet órák, panaszkodnak, hogy mindig az marad el.

Május

Az egész hónap a május 25-i előadás próbáival telt. Andrea kétszer is eljött, hogy videó felvételt készítsen a próbákról. Tervezi, hogy majd felhasználja ezt az anyagot a későbbiek során.

Az első alkalommal hárman érkezünk a terembe. Andrea megkérdezi őket, hogy használhatja-e a kamerát. Nagy tiltakozás. Ez azonban csak játék egyfelől. Zs. Á. meg is fogalmazza: Ha nem tudom, hogy felveszed, amit csinálok, akkor csinálhatod. Kicsit sürgetem őket, mondván, hogy minden perc számít. Andrea nem kapott választ, se azt nem mondták, hogy videózhat, se azt, hogy nem. Leszögezi, hogy akkor ő ezt igennek veszi. Elég hosszú idő eltelik, míg végül is nekiállunk dolgozni.

Megírtam a múltkori alkalom alapján a forgatókönyvet, benne a szöveg és a jelenetek a szereplőkkel. Minden csoportnak másoltam egy példányt, ezt kapják most meg. A feladat mindenki próbálja el a saját mozdulatait úgy, hogy van, aki nézi és javítgatja.

A videófelvétel jól sikerült. Andrea végigkísérte az eseményeket. Csoportokban dolgoznak a jelenetek megkonstruálásán, és fő foglalkozásban figyelik, hogy Andrea merre jár. Néhányan csak játszottak, de colt, akinek véresen komoly volt, hogy ne látszódjon a felvételen. Ilyen volt pl. J.V. és J.R. B.V.

Akkor ott nem is látszott, hogy tulajdonképpen folyamatosan a jelenetekkel foglalkoznak. P.G. nagyon okos megjegyzésekkel keres meg, javítgat a forgatókönyvben, kiegészítéseket tesz. Elképesztő, hogy mennyire felvette a fonalat. T.R. azonban a feladatát is elhagyja azért, hogy biciklis trükkjeit mutassa meg Andreának. Fel-alá biciklizik a kertben, (miközben a többiek dolgoznak!). Nem számít számára, hogy van párja, aki most bent a teremben rávár. Amikor ezt mondom neki, vállat von. Elszomorít, hogy itt tart.

A lányok unott pofával nem csinálnak semmit. Lenne dolguk, díszletet és maszkokat csinálni. Le kell ülni melléjük ahhoz, hogy hajlandók legyenek beindítani a fantáziájukat. Úgy csinálnak, mintha maguk nem tudnák kitalálni, hogy milyen eszközöket kell legyártani. Amikor ezt elmondom nekik, akkor megsértődnek. Egyáltalán nem érzem rajtuk, hogy azon lennének, hogy megtalálják a megoldásokat. Pusmognak, motyognak egymás között. Látszatmunkát csinálnak és ezt nem nagyon tudom ezt feloldani, A leginkább B.V.-t sajnálom, mert ő mindig kész a munkára, segítségre, de nem tudja elhagyni a többi lányt.

Próbák
Elsősorban a szerdai szerkesztés órát tudjuk a próbákra szánni, akkor azonban nem szabad a tornaterem. Ezért a könyvtárban kell próbálnunk, kicsi a hely, oda – és vissza kell pakolnunk, nincs hova tennünk a kellékeket. Többszöris ezen a helyen szorongunk, ez nagyon nagy akadály. Ennek ellenére csinálják. Nagyon fegyelmezetlenek és hangosan a próbák alatt. Nem figyelnek, hogy kijön, feltartják egymást, játszanak és röhögcsélnek. Nagyon koncentrált és meglehetősen erőszakos irányítás kell ahhoz hogy menjen. Szépen látszódik azonban, hogy minél jobban kibomlik a dolog számukra, annál jobban benne vannak. Egy ideig csak én károgok, hogy ne zizegjenek, mert megy az idő, aztán az utolsó napokon már egymásra is rászólnak, sokkal jobban koncentrálnak, és látszik, hogy kezdik élvezni.

Az első összejátszásnál kiderül, hogy van egy gond. Zs.Á. elvállalta ugyan az első jelentben a nagymama szerepét, de a negyedik jelentben nem akar nagymama lenni. Új nagymama nincs, a lányok egyáltalán nem akarnak beállni, bár G.B. nincs jelen. Megállunk, viszonylagos csöndben várom a megoldást. Nem jelentkezik senki. Kérdezgetem azokat, akik még nem szerepelnek, kérdezem, hogy kihagyható-e a jelenet szerintük. H.P. és P.G. szerint ez egy fontos jelenet, nem lehet kihagyni. Nincs megoldás, megy az idő. Tanácstalanok vagyunk. Végül Zs.Á. jelentkezik, – jól van megcsinálja. Újra indul a munka.

Közben kiderül, hogy N.D. nem jön többet az idén az iskolába –egy műtét vár rá, szülei otthon tartják. A megürült szerepeket újra kell osztani. Megtörténik, már szívesen helyettesítik is egymást. S.Z. feladata, hogy a próbákról és az árnyképekről fényképeket készítsen. J.V. nagyon nehezen végzi el a munkáját a címlap és vége felirat elkészítését. Ő az, aki teljesen elakad azon, hogy nem akar szerepelni. Leblokkol abban a pillanatban, amikor valami félreértés kapcsán azt hiszi, hogy bekényszerítjük abba, hogy kiálljon. Teljesen stresszbe tud kerülni. Akik kezdetben ellenálltak, a lányok kivételével mostanra megtalálják a helyüket – tetszik nekik a játék – jó buli.

Egy idő után már csak a váltásokat gyakoroljuk, mert a mozdulatok már jók, de a jelenet váltások nagyon nehezen mennek.

Van egy-két gyerek, akik nagyon felelősen bánnak a készülődéssel. P G., P.Ge. Zs. Á. T.B.– rájuk lehet számítani minden pillanatban. H.P.-t megfenyegetjük, hogy legközelebb kiküldjük a próbáról. Olyan szétszórt, hangos és a viselkedése annyira fellazítja a hangulatot, hogy a többiekkel szinte egyáltalán nem tudunk törődni. Amikor leülünk az egyik próba után beszélni vele, érti, hogy mit mondunk és később javul a helyzet. Valószínűleg megérezte, hogy tényleg kibírhatatlan számunkra a viselkedése.
S.Z. újabb feladata, hogy a kellékeket előkészítse. Azért kapja ezt a feladatot, mert a gyerekeknek csak egy töredéke engedi, hogy fotózza őket, Nagyon sokat veszekedek vele. Ki is akar állni. Ezt nem hagyom, mert egyrészt nem merem elengedni (ezek a túl szabad pillanatok azok, amikor bajba szokott keveredni, másrészt azt végképp nem szeretném, hogy pont ő maradjon ki. Így viszont kínlódás, nem figyel, direkt hangokat ad, ami elvonja a figyelmet – és hiába kérjük, nem tudja magát kordában tartani.
N.G. megkapja az ügyeletes néző feladatát. Ő az, aki szól, hogy a jelenet hogyan látszik onnan a másik oldalról. Nagyon hasznos munka ez, jól csinálja. Néha a lányok is beülnek nézőnek, aztán eltűnnek. Bánt a dolog, de nincs erőm utánamenni. Az egyeztetés hiábavaló, többször is megegyezünk abban, hogy mit csinálnak hasznosat, de kibújnak alóla, mindig van kifogás.

Közben lesz egy új diákunk, T.Z. Kitalálom, hogy talán ő lehetne az, aki felolvassa a szöveget. Most ugyan használunk egy felvételt, de erre én mondtam rá a szöveget, az előadáson pedig inkább gyerek kellene. T.Z. kereken megtagadja, hogy az előadáson felolvassa a szöveget. Azt kérdezem tőle, nem tudná-e magnóra beolvasni. húzódozik, ő nem tud olvasni, a magyar tanára is mondta neki. Kérem, hogy próbáljuk ki. Kipróbáljuk, elég monoton, de szépen olvas. Megbeszéljük, hogy ez lesz a megoldás, el fogom valamelyik óráról kérni, hogy a felvételt megcsináljuk.

T.R. két alkalommal is átlépte az elviselhetőség határait. Az egyik jelenetben próbálják öten megtalálni a helyüket a vászon előtt, amikor T.R. a stoplis biciklis cipőjével, durván beletapos D.N. lábába. A következő foglalkozáson T.R. azzal szórakozik, hogy a lámpán felmelegít egy húsz forintost. A próba után, miközben szedegetem a kellékeket, azt látom, hogy rányomja a forró huszast T.Z. kezére, mondván: „Nézd csak!” Amikor megkérdezem, hogy mi volt ez, azt mondja „Jó poén.” Szóhoz sem jutok.

A finálé
Hatalmas akadály merül fel. Ugyan már rögtön az elején, a szöveg megdolgozásánál szó volt a fináléról, most hogy ezzel kezdünk dolgozni, ellenállnak. Nem állnak ki és kész. Majd a lepel mögött lesz a finálé. Istvánnal mindent bevetünk, emlékezzünk az ír táncos műsorban a fináléra, nincs színházi előadás meghajlás nélkül, stb. stb. – mindez hatástalan volt. P.G. csak vonogatta a vállát, őt nem, nem fog kiállni.

Finálénak hívjuk azt a részt, amikor az öregek kinn ülnek a parkban, nézegetik a fényképeket, és közben mondogatják, hogy igen ő az, aki megnyerte és megszelídítette és stb. Ekkor kellene megjelenni a szereplőknek. Úgy gondoltam, hogy az lesz a vita tárgya, hogy a könyvben leírt cselekvések helyébe betehetünk-e olyan igéket, amik az árnyjáték kapcsán a gyerekek dolga volt (ő az, aki megrajzolta, aki súgott), stb. vagy pedig lehet majd olyan jellemzőket kerítenünk, amelyek egyenesen rájuk jellemzőket. Csak egy dolog volt biztos. T.B. –nek arra kell bejönnie, hogy „Ő az, aki eloltotta a legnagyobb tüzet”.Ennek az a története, hogy ő volt az, aki szétszerelte az iskolai poroltót, és kis híján Vének Tanácsa elő került ezért.

Most azonban itt állunk a legnagyobb vita közepette. Megállítjuk a próbát, és közel egy órán keresztül ezzel foglalkozunk. J.V. ki van kelve magából, és viszi a többieket is: „Ezt nem mondtátok, mondtuk, hogy nem akarunk kiállni.” Próbálom visszaidézni ez irányú beszélgetéseinket, hiszen már többször beszéltünk a fináléról. Kiderül, hogy ők azt is a vászon mögé tervezték. Istvánnal kötjük az ebet a karóhoz: próbáljunk kompromisszumra jutni, mert valamiféle meghajlás nélkül, nincs előadás. István nagyon türelmesen magyarázza, hogy amíg a vászon előttünk van, addig tart a játék, ahhoz, hogy vége legyen, ahhoz ki kell lépni a vászon mögül, ha egy pillanatra is, különben ne is csináljunk semmit, mert rosszat nem érdemes. Mindennek meg van a maga dinamikája, a nézők számára le kell zárnunk az eseményt.
J.V. rákapcsolódik az egyik mondatra: „Jó akkor ne is legyen előadás.” Ezt olyan hévvel mondja, hogy a többieket elijeszti maga mellől.
Zs. Á: J.V.-nek igaza van, nem erről volt szó.
Csizi: Próbáljunk töprengeni egy megoldáson. Muszáj valamivel lezárni. Vagy hagyjuk abba?
H.P. Szerezzünk egy stroboszkópot, és akkor senki nem lát semmit, és mégis ott leszünk.
Csizi: Ez jó.
István: H.P. nem tudsz csinálni egyet? Honnan szerezzünk most?
H.P. De, lehet csinálni, de nagy meló.
Csizi: Jó, akkor próbálunk szerezni egyet. Van valakinek ötlete, hogy honnan?
Nincs válasz.
István: Mi van, ha nem sikerül találnunk stroboszkópot?
Valaki: Csináljuk azt, hogy egy reflektort szembeállítunk, és amikor eltűnik a vászon felvillantjuk. Akkor minket látnak, de mi nem látunk semmit.
Zs. Á. Az nem jó, mi akkor is látszunk.
(Eközben J.V. folyamatosan, kényszeresen mondja, hogy ez igazságtalan, ne is legyen előadás stb. Már nem figyelnek rá, gondolkoznak.)
S.Z. Mi van, ha a közönségnek villantjuk a szemébe a vakut, akkor nem látnak semmit.
István: Azt talán mégse, ott fog ülni egy csomó kisgyerek, nem büntethetjük őket
Zs.Á. Pedig én nem fogok előre állni!
Mások is rákezdik, én se.
Valaki. Csináljunk két sort.
Csizi: (egyáltalán nem gondolom, hogy bárki előre állna): Próbáljuk meg. Van, aki előreállna?
G.B. jelentkezik, rögtön utána két másik fiú. Lassan jelentkezgetni kezdenek: D.N., T.B. P.Ge. Meg van a fele, mögéjük el lehet bújni.
Leszögezzük, hogy ezzel meg van oldva a kérdés. Majd háromnegyed órába telt, hogy továbbléphessünk. Egy újabb gubancig. Ki milyen szövegre jön be – ez az újabb vita tárgya. Kiderül, hogy P.G. nem hajlandó saját magát adni – még a vászon mögött sem. Bár még a tanórákat is a gördeszkájával szoros kontaktusban tölti, és az iskola összes polgárának a nevét halva a gördeszka jutna eszébe – most nem fogadja el, hogy azzal hívjuk be. Viszont ötlete sincs. Kérünk ötleteket másiktól – minden elől elzárkózik, ami jellemző rá. Zs. Á. Ugyan így tesz. A többiek könnyebbek. De nincs időnk befejezni a listát, mert be kell fejeznünk a foglalkozást.

Az erdei iskolában egy fél óra erejéig van időnk egyeztetni. Van, akinek megtaláljuk a behívó mondatot, van akinek nem. Zs.Á. és P.G. csak az utolsó előtti napon bír valamit felajánlani. J.V. sem tudja elhatározni magát. „Ő az, aki eltűnik” – ez az egyetlen variáció, amit el tud fogadni. Hiába mondjuk, hogy mi a kontextusa ennek a befejező résznek, ez nem hatja meg J.V.-t. És a második sorba sem akar beállni. Feladom, és azt mondom neki, hogy ha akar kimaradhat, ha ennyire nem tudja elfogadni ezt a helyzetet, akkor legyen ott velünk hátul, és ennyi. Ettől sem tud igazán megnyugodni – úton útfélen azt magyarázza, hogy ő nem fog kiállni.

Tornatermi próba
Az előadás napja előtti napon, a Rogers Napok ünnepén jutunk be a tornaterembe próbálni. Végzetesnek bizonyul, hogy csak most és csak egy félórára vehetjük igénybe az előadás leendő helyszínét. Nem egy színház terembe, hanem egy tornaterembe lépünk be. Egyből elkezdenek játszani. Mire körülnézek már kosaraznak, fociznak, játszanak. Ebből kell visszaterelni őket oda, hogy komoly munkát végezzünk, ráadásul sietve! P.G. csodálatosan koncentrál, de egy szava nincs a többiekhez. Talán ha ő hívná őket. Az egész egy rémálom. A magnót alig hallani, minden gyerek rohangál, futkos. T.R. őrjöng. S.Z. megőrült, egyáltalán nem csinálja a dolgát. Könyörög, hogy hagy álljon ki, nem engedem. Nem akarom hogy feladja, inkább kínlódunk vele tovább, de hajszálak tartják csak a türelmünket. Van ennek értelme? Abban reménykedünk, hogy majd az előadáson összeszedi magát. Tudjuk, hogy fontos, hogy benne legyen a csapatba, de lassan felőrli minden erőnket. Amikor elkezd fütyülni, ráüvöltök. Ettől ő egy kicsit összekapja magát, de engem furdal a lelkiismeret, hogy miért erőszakoskodok vele. Ráadásul a tornateremben minden visszhangzik, egyáltalán semmit sem lehet hallani. Itt van Andrea is, videózik. Félóra csak az, amíg Istvánnal beszereljük a lepedőt, odakészítjük a kellékeket. P.G.-n kívül senkire sem lehet komolyan számítani. Ő adja magát, de a többieket nem serkenti. Arra van időnk, hogy magnó nélkül a váltásokat egyszer végigpróbáljuk Teljesen kimerülünk, és másnap előadás!

Az előadás napja
Mi csak 5 órakor kerülünk sorra. Ismertetjük velük a programot és meghatározunk három időpontot, amikorra mindenképpen az osztályban kell lenni. Nagyon reméljük, hogy tudunk még próbálni. P.G. is hajtja, próbáljuk még a váltásokat.

Kiderül, hogy gond van az erősítéssel. Elmondom nekik, hogy a magnózás nem fog menni, T.Z pedig nem akarja felolvasni a szöveget. Ekkor megtörténik a csoda! Megszólal T.A. – „Én felolvasom”.Kis híján elájulok. Mindez ideig ő volt az egyetlen, aki semmit nem tett bele a dologba. Még J.R. is kiszorította magából nagy késéssel a kellékeket, de T.A. eddig csak fujjolt – azt sem szembe, viszont állandóan. Ahogy megszólal G.B. is jelentkezik – ő is szívesen felolvassa. Azt ajánlom, hogy felváltva olvassák, ezt elfogadják.

A nap folyamán kétszer is leülünk, hogy a hangsúlyokat begyakoroljuk. Kicsit félek, hogy T.A nagyon halk lesz, de megnyugtat, majd kiabálni fog. Az biztos, hogy jól fog mutatni a két szőke csinos lány. Ezzel viszont megürült egy-két szerep, hiszen G.B. játszott volna. Csak M.B. veheti át. Ellenáll, nem és nem és nem. Nagyon szépen kérem, kicsit puhul, de nem hatják meg az érveim. El kell jönnie a kezdés pillanatának, amikor kiderül számára, hogy egyáltalán nincs senki, aki egy jelent erejéig Aranka néni lehetne. M.B. azt mondja: „Csak nem hagyom, hogy rajtam nevessenek.” Azt válaszolom erre, hogy ez játék, és érzem, hogy puhul. Az utolsó pillanatban elvállalja, na de kötényt nem hajlandó felvenni. Kicsit sutára sikerül, de meg van.

Még van egy két ember, aki nem talált szerepet. J.R. beteg, nem jön iskolába. J.V. ugyan bejön, de mire elkezdődik az előadás eltűnik az édesanyjával, anélkül hogy szólt volna. Se benne lenni, se kimaradni nem tudott. Nem öröm, de J.V. egyébként benne van a csapatban (Zs.Á. legjobb barátja, másokkal is jóban van). B.V.-nek kell kitalálni valamit. Ő lesz a súgó, a jeleneteket mutatja fel a szereplőknek, akárcsak T.Z. a másik oldalon. N.G.-nek egy kelléket kell időben átadni az egyik váltásnál (a macit). Rosszkor adja ugyan, de a mosolyán látszik, hogy büszke magára, amiért végül is sikerült beállnia. S.Z. úgy koncentrál, mint az álom. Nagy gratuláció és igazi öröm jár neki a végén. Sajnos a mamája nincs itt. A felolvasók szépek és hangosak voltak. G.B. nem tudott annyira figyelni arra, hogy a szereplők hol tartanak, ebből volt elcsúszás, de nem nagyon tűnt fel.

A finálé „és ő az, aki….” jelenetében nagyon izgalmas megfigyelni, ki az aki tudja már magát adni, azaz olyan hívószót mond, vagy enged meg, ami őrá, az ő személyére vonatkozik, és ki az, aki ezt nem tudja, akarja megtenni, és továbbra is a játék mögé kell bújnia. Sorban jelennek meg egymás után a vászon mögött, profilból látszanak, és mindenkinél van egy rá(?) jellemző dolog (labda, verses kötet, lovaglópálca stb. Ez a „finálé” jelent tehát így alakul:

Amikor az „Ő az, aki” jelent következik, István és én átvesszük a lányok helyét, hogy felkonferáljuk őket. T.R. nincs köztünk, versenye van, de bekonferáljuk őt is (Ő az, aki épp most nyeri meg), csak J.V. és J. R. marad ki. Ők az egész napból maradtak ki.

És ő az, aki…
– Megírta (N.G. művének egy példányával)
– Megzenésítette (S.T. mert zongorázik)
– Akiből súgó lett (T.Z. a súgó példányt)
– Eljátszotta (P.Ge., mert van egy drámastúdiós múltja, és ragyogóan használja ennek elemeit)
– Aki kisminkelte (G.B., ő igazi „nő”)
– Megrajzolta (M.B., aki képzőművészeti iskolába megy tovább)
– Lefényképezte (S.Z.. – ez a nagy hobbija)
– Kiadta (H.P., mert a már jelent meg kiadásban természetfotója)
– Nem akarta, de beállt (P.G. – tényleg nem akarta, de az elmaradhatatlan gördeszkáját most nem akarta felvállalni.)
– Épp most nyeri meg a Diák Olimpiát ( T.R. – meg is nyerte)
– Berúgta (D.N. – évekig járt focizni)
– Megnyerte a négyévesek nagydíját (T.A., akinek a lovak a mániája)
– Eloltotta a világ legnagyobb tüzét (T.B., aki évközben a poroltó tönkretételével tűnt ki)
Megírta és megszerelte a „Vége” feliratot) Zs.Á., aki semmiképpen nem akart beállni, de jellemző rá, hogy szeret bütykölni.

Lemegy az előadás, rengeteg rontással a váltásoknál és nagy sikerrel a közönség részéről. Egy-egy jól sikerült jelenetnél a kisebb gyerek nézők nevetése láthatóan oldja a szereplők feszültségét. Nagyon jó látni őket, bár az is igaz, hogy meg nem igazi csapatmunka zajlik. Nagy a kapkodás – mint ahogy az együttélésünk, napi életünk során is ez látszik. Alakulóban vagyunk.

Június

A Rogers Napok után még két hét iskola és egy hét tábor van hátra. Ez idő alatt kell minden tantárgyat lezárni, a javító dolgozatokat, feleléseket megejteni, a tábori egyeztetést, megejteni. Megint csak lopjuk az időt. Minden percben készen állunk, hiszen még egy óriási munka áll előttünk. Az év közben megszervezett elmenős programok dokumentációját kell végleges formába önteni. Habár nincs pénzünk nyomdára, és „csak” egy fekete-fehér kiadvány fog elkészülni, még sincs vita abban, hogy véglegesítenünk kell az anyagokat.

A szerkesztés
Nagyon sok előkészítő munka után, elkészül a 12 csomag. Minden egyes dosszié tartalmazza az adott témához tarozó összes anyagot, és számítógépes munkát. A saját munkáját már magyar óra keretében mindenki kijavította a magyar tanár segítségével. Így most egy valóban szerkesztői munka van hátra. Annak idején a tervezésnél úgy gondoltuk, hogy minden páros héten elmegyünk, páratlan héten pedig szerkesztünk, de ez a terv több akadályba is ütközött. Egyrészt nem volt ennyire rendszeres az elmenetelünk, másrészt a szerkesztésre szánt idő nagyon kevés volt, és kicsi a számítógép parkunk is ahhoz, hogy mindenki egyszerre dolgozzon a gépnél. Van, aki jól ért a számítógéphez, mások épp csak a szövegszerkesztőt tudják csak kezelni, de természetesen senki nem akar gép nélkül dolgozni. Így most igazi sakkozás folyik – ki mikor mit csinál hol.

Kiscsoportok alakulnak egy-egy anyag véglegesítésére. Nagyon fontos számomra, hogy befejezzük, mert ez jelenti a program lezárását. Ugyanazt a folyamatot lehet megfigyelni, mint az árnyjáték kapcsán. Van egy ráhangolódási idő, amíg a kívülálló számára – és ebben az értelemben én is kívülálló vagyok – nem dolgoznak koncentráltan. Rengeteg idő elmegy bohóckodásra – ez alatt akár meg is lehetne csinálni. De ahogy alakul a kezük között az anyag, annál tudatosabban dolgoznak. Az utolsó napokban már ők keresik a lehetőséget, és nyugodtan meg lehet bízni abban, hogy ő akarja befejezni.

Nagyon változó mégis, hogy melyik gyerek mire jut végül is. Észrevételeinket megfogalmazzuk az írásos értékelés általános részében, hiszen itt olyan munkaforma tanulásáról van szó, ami erősen épít az egyéni felelősségre – ha valamelyikük elmarad, azzal a csapat munkáját is veszélyezteti.

P.G. nagyon hosszú ideig nem csinál semmit. A számítógépet tanári felügyelet nélkül nem használhatja a könyv-dobálás óta, ezért ő csak akkor mehet a gépbe, amikor én is ott vagyok. Fantasztikus számomra, hogy tudomásul veszi, nem tiltakozik, és amikor nem mehet be a gépekhez, megpróbál az írott szöveggel dolgozni. Eleinte a hatékonyság nem 1oo%-os, de egyre öntudatosabban dolgozik ahogy mennek a napok, és z utolsó előtti nap egy csodálatosan megszerkesztett munkát ad a kezembe. Csak a képek hiányoznak, amiket S.T. igért. Ámulat.

T.R. elvállalja az egyik anyagot. Rá is érvényesek a korlátok, nem tudok benne annyira megbízni, hogy békében használja a gépeket. Ezt elmondom neki. „Tudod, most nem tudok abban bízni, hogy igényesen fogod használni a gépeket, vigyázol a teremre, gépekre…” Közbeszól „emberekre.” Ez annyira biztató, hogy leengedem, és nincs is semmi baj belőle. A következő alkalommal azonban, (én is ott vagyok) titokban, lekicsinyített képernyőn, hogy megtévesztő legyen munka helyett egy internetről lehívott játékkal játszik. Ilyenre nekem nem kellett eddig még figyelnem. Komolyan dühös vagyok. Nem tiltakozik, de nem hajlandó dolgozni az anyagával. Innentől kezdve a szerkesztésre szánt időben nincs munkája. Ezért mindig ki kell találni, hogy mit csináljon – bevonjuk a magyar tanárt is, vizuális feladatot kap, amit vagy megcsinál vagy nem. A második héten ez a tingli-tangli már nem akadályoz minket, addigra a többiek belendülnek a munkába, de az első héten többször is elcsábít gyerekeket a feladatuktól. T.R. végül is nem tudja összeszedni magát a végére sem, nem tud hozzájárulni a késztermék elkészítésében.

J.R., M.B. és B.V. állnak egy csoportba. Hol dolgoznak, hol nem. Közülük J.R. a legnehezebb ügy. Ha belelendül, pillanatok alatt csodákat művel, például rajzolt egy csodaszép sast az egyik borítólapra. Miután ezt megcsinálta, onnantól kezdve csak akadály volt. Feltartotta a többieket, dumcsizik, bohóckodik, hecceli őket, egyáltalán – a végére sem vállal felelősséget azért, hogy a keze közül kész munka jöjjön ki. Az egyik alkalommal hiányzik az iskolából. Ekkor M.B. és B.V. gyakorlatilag majdnem készre állítja össze az anyagot. Miután J.R. visszatér, semmi nem történik továbbiakban. Nem tudok megküzdeni ezzel a dologgal. Látom, hogy nem haladnak, de ha kérdezem őt, vagy szólok neki, akkor rögtön támad „de hát dolgozunk!” Kiszállok ebből, és megpróbálom B.V.-t motiválni. B.V. érti is, látja is, hogy mi folyik, de nincs ereje elszakadni a másik két lánytól. Háromnegyed részben kész lesz az anyag. Az a pici bőven belefért volna az időbe.

T.A. és G.B. együtt vállalnak fel egy anyagot. G.B. borzasztóan passzív, nem erőlteti meg magát, láthatólag nem is igen érdekli a dolog. Igaz nem is volt itt a programok egy részén, később jött az iskolába, meg a habitusa is ilyen. Elvileg T.A. – val jól tudna dolgozni, T.A. azonban hangulatától függően dolgozik, vagy lazsál. Egyébként is, még amikor dolgozik, akkor is lassú, komótos, így csak nagyon nyögvenyelősen készül az anyaguk. Ugyanakkor T.A. az egyetlen, aki otthon is dolgozik az anyaggal. Végül is nem adják le az anyagot, bár kb. Félig megszülik a kiadványt.

Zs.Á. nagyon tudatosan dolgozik P.Ge.-vel együtt. Bármikor foglalkozik a saját anyagával, mindig tisztán, legjobb tudásával vesz részt a munkában. Még a többieknek is segít rajzaival. Egy 8o%-ban kész anyagot adnak le, vannak ötletek a befejezéshez is, de látszik, hogy egyikük sem érti, hogy az utolsó napra be kell fejezni a kiadványt. Zs. Á. Úgy beszél a terveiről, mintha a nyáron is ezzel akar dolgozni.

D.N., T.B. S.T és T.Z.. közül S.T. dolgozik felelősen, a többiek nagyon passzívak és nem is igen elkötelezettek, néha T.Z. is elkapja a fonalat. Teszik – veszik a munkát, lazák. Nem érzem, hogy komolyan lehet venni őket jelen állapotukban, ezért próbálom szétválasztani őket, akkor jobban dolgoznak. Az anyaguk 8o%-ban készül el.

H. P. megbotránkoztat. Ő a zseni a csoportban, ha számítógépről (vagy más technikai dologól) van szó. Ugyanakkor semmit nem használhatunk belőle. Végigdumálja az időt, baromkodik, szórakozik stb. Bedühödök ezen, és szerdán elmondom neki, hogy sajnos csütörtökön itt kell maradnia, hogy befejezzük a munkát. Ilyen dühösnek még nem láttam. Általában nem agresszív, hacsak a vég nélküli beszédet nem lehet ennek tekinteni. Most azonban rávág az ebédlőasztalra. Megpróbálom leszerelni. Elismeri, hogy ezen a napon nem csinált semmit, érti, hogy ezzel a munkahangulatot is fellazítja. Arra hivatkozik, hogy J.V.-vel együtt kellett egy gépen dolgoznia, bár ugyanazon az anyagon dolgoznak. Nem tudom ezt elfogadni, mert többször is szóltam neki, hogy ne zizegjen, ha gondja lett volna, beszélhettünk volna arról, hogy milyen munka adódik még. H.P. elismeri, hogy nem igyekezett hasznosítani magát. Ezért azt elfogadja, hogy itt kell maradnia, bár változatlanul nagyon ingerült. De miért kellene neki rendbe tenni más munkáját. A képességeiről tartott méltató szavaim most nem biztatóak számára. Nem jutunk dűlőre. Dühödten távozik.

Másnap minden módon megpróbálja a legrövidebben megúszni a dolgot. Én azt mondom, hogy miatta vagyok most itt, ő azt mondja, hogy miattam. Ebben megegyezünk– Ahogy dolgozunk, megint áttér a beszédre. Felhívom erre a figyelmét, láthatóan megpróbál jobban figyelni. A munkája hatékonysága borzasztó. Fél ötig maradunk, (a végén már magára hagyom), és ekkor H.P. átad egy nagyon csúnya, de tartalmában korrekt anyagot. Legalább annyit kell majd még dolgozni vele, mint amennyi időt ő töltött a munkával. De túl vagyunk rajta.

N.G. mindig a saját útját járja. Amikor kiosztjuk a munkát, és a csoportok jelentkeznek a munkára, ő hallgat. Valóban nincs gyakorlata az ilyen típusú munkában, rajzolni sem tud jól, a számítógépen sincs otthon. Ő az elmenős programokról nem kutatást vagy élménybeszámolót írt, hanem minden helyszínnel kapcsolatban írt egy novella – kezdeményt. Legtöbbje ufós történet, ugyanaz különböző helyszíneken. Ellenáll mindenféle munkának az első körben. Nem hagyjuk. Gondolkozási időt kér másnapig, és azt találja ki, hogy összegyűjti és elrendezi az írásait. Biztatjuk ebben. Minden alkalommal azt mondja, hogy most már nem elég az idő számára, egyszer – egyszer nekilendül. Otthon sajnos nem tudd dolgozni, mert más dolga is van. Végül nem ad le semmit, azt kérem tőle, hogy szeptemberre véglegesítse a szövegeket. Halvány igen a válasz, de lehet, hogy azt mondja „majd meglátjuk.” (Ezt szokta ígéret helyett mondani.)

Tábori előkészítés
Kétszer egy órában beszélünk a táborról. Első alkalommal ismertetjük velük, hogy mi lesz a tábor keretjátéka: Harry Potter Varázslóiskola. István felolvas egy is részt a könyvből. Nyitott szájjal, csendben hallgatják.
Arra a kérdésre, hogy van-e elvi kifogásuk a keretjátékban való részvétellel, nemleges a válasz. Gyakorlatilag azonban a műhelyek, szakkörök nem nagyon izgatják őket. Összegyűjtjük, hogy ők mit szeretnének. Nagyon jó kis listát hoznak össze:
– Modellkészítés
– Bunkerépítés
– Számháború
– Színháború
– Társasjáték
– Éjszakai túra
– Bátorságpróba
– Bicikli

Bejön a HC. Én nem is értem. Hardcore, szabad fordításban: zúzás. Van köztünk egy régi tanítványunk is, aki jelenleg az USA-ban él. Hallatlanul intelligens, kedves, de nagyon erőszakos fiú. Ő nagyon mondja ezt, P.G. rákapcsolódik, és fürdik az erőszakos szavakban, gondolatokban. Alig tudjuk visszahozni a normalitás hangját.

A másnapi találkozás előkészítéseként Istvánnal végiggondoljuk, hogy mi az, amit a listájukból be tudnánk építeni a keretjátékba. Sok ilyen pont van, amit visszaviszünk nekik, és eléjük teszünk. Összeírjuk, hogy ki mit fog csinálni.

Ez ugyanis a tábori tartózkodás kerete: a mi (tanárok) biztonságát az jelenti, ha tudjuk, hogy ki mit akar csinálni, és ha megegyeztünk, akkor valóban azt csinálja. Úgy tűnik, hogy értik.

A lányok egész végig nem szólalnak meg. M.-B. végignyúlik a padon, és alszik, G.B. máskor is teljesen passzív, nem mondja mi lenne jó neki. J.R. „csinálja a hangulatot” = sugdolózik, pofákat vág, ki – kinevet embereket. Néha szólunk nekik, de a fiúk elég aktívak. A foglalkozás vége előtt azonban megállok, mert nagyon zavar, hogy nem vesznek részt az egyeztetésben. Újra hangsúlyozom, hogy igényeljük a részvételüket, és ha nem tudjuk, hogy mit akarnak, akkor egyezkedni sem tudunk. M.B. szabadfoglalkozást akar, és olyan unott képet vág, hogy az felháborít. Ezt el is mondom, mire nagy nehezen kiszorítják magukból a növénykeresés ténykedését. Nem nagyon biztató ez a következő egy hetes együttélésre.

A tábor
Sajnos a tábor nem a legkedvezőbben indult. Az utolsó tanári megbeszélésen felmerül, hogy a felsős osztályfőnökök nem nézik jó szemmel, hogy az USA-ban élő régi tanítványunk velünk jöjjön a táborba. Félnek attól, hogy az a hangulat, amit ez alatt a hét alatt mutatott, ragad az ő osztályukra is. Ezért nemet mondunk neki. A táborba érkezéskor az egyik óraadó kolléga, aki ezen a megbeszélésen nem volt jelen, értetlenségének ad hangot: miért nem érték számunkra, hogy valaki, aki valaha hozzánk tartozott most is szívesen van közöttünk, miért nem igyekszünk tárgyalni vele? Ő nem volt jelen az utolsó héten, így nincsenek előtte azok a rossz élmények, amiket mi átéltünk. N.P.-t már eleve is úgy engedtük csak be – tavalyi tapasztalat alapján – az utolsó heti tanításra, hogy tárgyaltunk vele. Ennek értelmében értelmes munkát vállalt, amit azután csak felszínesen, épphogy csinált meg. Közös állásponttá válik, hogy az elmúlt héten tanúsított magatartásának következményeként nem jöhetett a táborba. Miután én a táborba érkezés előtt hosszasan beszéltem vele telefonon, most képviselni tudom, hogy van bennem bizalom N.P. iránt, úgy érzem, most meghallotta gondjaimat. Most viszont már késő, ráadásul én nem is leszek végig a táborban. Új ötlet merül fel. A tábornak van egy túlélő része, egy három napos elvonulós kirándulás, mi lenne, ha erre hívnánk. Ez jónak tűnik. Bár még eltöprengünk azon, hogy vajon az utána következő néhány napon maradhat-e. Vannak félelmek, tehát úgy döntünk, hogy csak a túlélőre hívjuk.

(Erről zárójelben még egy pár szót. N.P. családja kezdettől fogva fantasztikusan illeszkedett az iskolához. Nagyon intelligens, támogató szülőpárként voltak jelen életünkben. Mindkét szülő orvos, négy gyereket nevelnek, N.P. a legnagyobb közöttük. Baráti viszonyban váltunk el a családtól, akik kiköltöztek az USA-ba. N.P. tavaly természetesnek vette – mi is egyébként – hogy amikor hazaérkeznek a nyáron, akkor az iskola utolsó hetét nálunk tölti. Örültünk neki, és nagy csalódás volt, hogy nem tartja szabályainkat, tiszteletlenül beszél velünk, csak a poénkodással és a vadabb gyerekek szórakoztatásával foglalkozik. Mivel személyével kapcsolatban alapvető élményünk évekre visszamenőleg az volt, hogy lehet vele beszélni, meglepődésünk csalódásba fordult, amikor azt tapasztaltuk, hogy ez a N.P. most nem tartja fontosnak, hogy együttműködjön velünk. Az idén többszöri e-mail és telefonbeszélgetés előzte meg megérkezését. Ezen alkalmakkal utalva a tavalyi utolsó heti és tábori tapasztalatainkra – elmondtuk a családnak = N.P-nek és édesanyjának, hogy tartunk ettől a helyzettől. A mama nagyon megértő és elfogadó volt, N.P. pedig – úgy tűnt – érti, hogy mi a gondunk. Megállapodásunk az volt, hogy valami munkát vállalva fog közöttünk élni, azaz dolga lesz. Mire N.P. megérkezett, addigra összeszedtünk ötleteket. Mivel nagyon jól kezeli a számítógépet, több olyan feladat is felmerült, amellyel effektíve segítséget tudna nekünk adni. Érkezésekor ő is hozott ötleteket, és elrendezettnek láttuk a dolgot.

A történet azonban nem szerencsésen folytatódott. N.P. nem igazán adta a lelkét a dolognak, ímmel-ámmal csinálta csak, amit elvállalt, viszont nagyon „élt”, néha magával rántva az őt egyébként is nagy ámulattal figyelő vadabb gyerekeket. Ugyanakkor az utolsó héten voltunk, azaz abban az időszakban, amikor egyfelől a tantárgyi zárások zajlottak, másfelől volt még más lezárásra, egyeztetésre váró dolgunk is. Ez azt jelenti, hogy sok tekintetben fellazultak a keretek, elsősorban a józan észre és a közös érdekekre támaszkodva szerveztük a napokat. Ebben N.P. nem találta a helyét, és így állt elő az a helyzet, hogy nem engedtük lejönni a táborba.

Az erről szóló döntést István tudatta a családdal. N.P. nem volt otthon, amikor István felhívta őket, így az édesanya tudta meg először a dolgot. Azt mondta, el tudja fogadni a döntést, ismeri fiának ezt az arcát is. Amikor N.P. értesült a dologról kereste Istvánt, de nem találta meg, így engem hívott fel. Közel másfél órát beszélgettünk, ami mindkettőnk számára nagyon tanulságos volt. N.P. elmondta, hogy nagyon meglepte ez a döntés, egyáltalán nem érzékelte, hogy terhünkre lenne, sőt igyekezett vigyázni arra, hogy ne zavarjon bele az életünkbe, pl. ha netán későn érkezett az iskolába, akkor nem jött be az órára stb. Egy – két alkalommal érezte, hogy „zűr” lehet, de szerinte viselkedése nem adott igazán okot a táborból való kizárásra.

Nagyon hasznos volt, hogy saját tapasztalatokat, élményeket, pillanatokat tudtam visszaidézni az elmúlt hétről. N.P. vette a fáradtságot, hogy végighallgasson, és minden esetben elmondta, hogy ő mit élt meg. A beszélgetés végére eljutottunk oda, hogy a gondot felgöngyölítsük. Egyfelől N.P. már nem az ő régi osztályába érkezett vissza. Erről volt már sejtése, érzete ezt már az előző alkalommal is, de nem volt benne ez tudatos szinten. Kértem, hogy próbálja megfogalmazni miben látja a különbséget. Azt mondta, hogy csendesebbnek, kevésbé vagánynak látja a gyerekeket. Most kellett szembesülnie azzal, hogy az osztály, amiben olyan nagyon jól érezte magát már nem ugyanaz – megváltozott, létszámában is megnőtt, és a jellege, karaktere is átalakult. A másik probléma az volt, hogy – bevallása szerint – ő már letette az iskolát, a kötelezőségeket, és ide már nyaralni jött. Tudatos elmével elfogadta a korlátokat = dolgozni kell valamit, de a lelke mélyén nem volt fontos számára, hogy bármit is letegyen az asztalra. Mindezt csak most utólag tudta megfogalmazni. Nagyon jó érzés volt, hogy mindketten pozitívan tudtunk kijönni ebből a beszélgetésből. A legfontosabb közös tanulságunk az volt, hogy megkeressük az okát, amiért az egész hét alatt egyetlen egyszer sem tudtam N.P.-vel erről a helyzetről beszélni. Többször is nekifutottam egy-egy helyzet kapcsán, de éreztem, hogy nem hallgat meg. Most a telefonbeszélgetésben érzékelhető lett számomra a figyelme. N.P. számára akkor lett érdekes az, hogy engem mi zavar, amikor ez őt személyében érintett, amikor egy számára fontos lehetőséget elveszített. Most visszaemlékezett arra, hogy nem egyszer szóltam dolgokért, figyelmeztettem. Vagyis az történt, hogy kölcsönösen nem figyeltünk egymásra. )

A táborba más úgy érkezünk, hogy konkrét elképzeléseink vannak arról, hogy a gyerekek listájából mi az, ami megvalósítható. A csapat nagy része a szülők szállításában érkezik meg. T.R. és P.G. véletlenül az utolsók között érkezik. Ez azért fontos, mert érkezésükig kiderül, hogy van körülöttük egy félelem. A bepakolásnál a fiúk és a lányok külön házba kerülnek. Mivel a lányok kevesen vannak, az ő házukból az ágyakat át kell vinni a fiúk házába. Eközben többekben is felmerül, hogy nem érdemes eldönteni ki hol alszik, mert majd jön P.G. és akkor úgyis „kő kövön nem marad.” Kérdezem azokat, akik erről beszélnek, hogy muszáj-e ezt így megélni. Nem tudnak-e közösen fellépni a nem kívánatos, agresszív viselkedés ellen. Csak hümmögnek. Kérdezem, hogy gondolják-e hogy dolgom van nekem vagy Istvánnak ezzel. Hümmögnek, Hagyjuk, mondják, csak nagyobb gubanc lenne. Megérkezik P.G. Figyelem, hogy mint lép be a házba. Valóban nem marad kő kövön – repül az asztal, borulnak a székek. Elég elkeserítő.

A délutáni megbeszélésen választanak tevékenységeket. A lányok nagyon nehezen aktivizálják magukat. Arra a kérdésre, hogy mit csinálnának válaszként azt mondják, hogy legszívesebben hazamennének. M.B. azt mondja fáj a füle, B.V. 1o perc múlva fejfájásra panaszkodik. Végül nagy nehezen úgy döntenek, hogy a közeli kis temetőben szeretnének sírkő feliratokat lerajzolni. István vállalkozik rá, hogy velük megy, én pedig öt fiúval elmegyek az erdőbe munkert építeni. P.G. is köztük van. Tulajdonképpen egész estig ezzel dolgoznak, úgy tűnik, hogy ők öten megtalálták, hogy mit akarnak csinálni. Megint elámít, amit már az angol órákon is megtapasztaltam, hogy P.G., ha számára kedves dologban van része, és nem érzi úgy, hogy szerepelnie kell a többiek előtt, akkor mennyire elviselhető. Bár most is hallok tőle durva szavakat, és meglehetősen rátelepszik a kis csapatra, mégis tolerálható szinten van ez itt – bírnak mellette békében létezni. Az is érzékelhető azonban számomra, hogy néhányan visszalépnek ettől a programtól, amikor kiderül, hogy P.G. is ott lesz.

A gondok éjjel kezdődnek. Az kevésbé lenne gond, hogy nem alszanak, az már nagyon zavaró, hogy olyan hangosak, és úgy járnak – kelnek a táborban, hogy a többieket zavarják. Éjjel fél négykor még fel kell hozzájuk kelnie, a fiúk a lányoknál, a lányok a fiúknál, hangoskodás, egy – két hatodikos célzott felébresztése stb.

A másnap reggel tehát azzal kezdődik, hogy beszélnünk kell. Kis csoportokban hívjuk magunk elé a gyerekeket, mert mindenkivel más aspektusból van gond. A lányoknak elmondjuk, hogy most nem racionális érveket akarunk mondani – mert ilyenek nincsenek. Elvárásunk, hogy a táborban takarodó után ne menjenek át a fiúk házába, és ne engedjék be a fiúkat. Ezt nem kell megérteni, de el kell fogadni. Beszéltünk már erről odahaza is, és aki ezt nem akarja elfogadni attól el kell válnunk. Indoklást nem adunk, csak annyit, hogy a szexualitáshoz – és ebben az életkorban a különböző neműek éjjeli találkozása ehhez a témakörhöz tartozik – a felnőtt világnak tapasztalati úton olyan zsigeri élményei vannak, amik minket arra késztetnek, hogy ezeket a megkötéseket megszabjuk. Utalunk a felelősségünkre, és a szüleik elvárásaira egyaránt. Úgy tűnik ennyi elég, a továbbiakban kényszerültünk ennek megismétlésére.

A fiúkhoz is hasonló tartalmú beszédet intézünk, kiegészítve azzal, hogy elfogadhatatlan, ha nem hagyják a többieket, a kicsiket aludni. Nem tanúsítanak nagy megbánást. István és az éjszakai nyugtalanságban még érintett ötödikes osztályfőnök döntéseképpen a két osztály elmegy délelőtt kirándulni. Nem nagyon fűlik a foguk hozzá – meleg is van, és fáradtak is. Néhányan az osztályunkból maradhatnak – bizonyítottan aludtak. Őket bevonom a répapucolásba, ennek sem örülnek. De hamar végeznek, és így elmehetnek a bunkert építeni.

Amikor a csapat ebédre visszatér, látszik, hogy nagyon elfáradtak. A túra sokak szerint jó volt, sok minden érdekessel találkoztak. P.G. minősíthetetlen modorban van jelen. Durva, és ártatlan kérdésre is nagyon agresszív válaszokat ad. Kimerült, és dühös, hogy nem csinálhatja azt, amit akar. Kiderül, hogy nagyon durva volt a kiránduláson is, egy kővel komolyan veszélyeztette társait. Most az ebédnél két ízben is úgy válaszol Istvánnak, hogy az elfogadhatatlan. Figyelmeztetésünket nem hallja, dühöng magban, úgy tűnik nincs gát előtte. A délután még egy súlyos fegyelemsértése van, és ennek kapcsán megszületik Istvánban a döntés: haza kell mennie. Mivel én is elmegyek a második nap végén, István nem vállalja az állandó konfliktust, és az agressziónak azt a szintjét, amit P.G. megjelenít az osztályban. P.G. flegmán fogadja a hírt, csomagol.

Osztálymegbeszélést tartunk. És megtörténik a csoda. Hatan szólalnak meg, és mind a hatan a csapat egységére hivatkozva kérik, hogy gondoljuk újra a dolgot. István hajthatatlan ebben a kérdésben, de azt is melléteszi, hogy még sohasem érzékelt ennyi figyelmet az osztály részéről.
Zs.Á.: Mindkét félnek igaza van.
H. P.: Békét akarok Ez nagyon nagy érvágás a csapatnak. Olyan, mintha egy óriás elvesztené a lábát. Ha elkülditek, bennünk lesz a félelem, hogy mi is járhatunk így.
S.Z.(!!!!): Adjunk még egy esélyt
T.R. – Ha mindenkit kirugdostok, mit gondtok ki akar, majd itt maradni.
Láthatólag nagyon megérinti a gyerekeket ez a helyzet. Elmondom azt az érzésemet, ami legelöl van most: Ha ilyen figyelem lett volna bennük egymás iránt és irántunk csak az elmúlt egy napban, talán elkerülhető lett volna ez a helyzet. Elmondom, hogy sokszor érzem azt, hogy a finom, kényes dolgokról nem lehet velük beszélni, mert nem mutatják a figyelmüket. Talán figyelnek, talán nem, bohóckodnak, poénkodnak, egymással dumálnak, sokszor kell megállítani a megbeszélést fegyelmezés miatt. Ha ezt a hangulatot lehetne érezni, ami most jelen van, akkor a dolgok mélyére is mehetnénk, akkor többet tudnánk rájuk is bízni, de legalábbis meg tudnánk osztani a gondjaikat. Nagyobb bizalommal lehetne a csoport hatásában bízni Sokszor csak a felszínt, a praktikus dolgokat tudjuk elrendezni, és mi ketten tanárok egyedül maradunk a súlyosabb helyzetekkel. Elég hosszúra sikerül ez a mondandóm, mert nagyon igyekszem a pontos szavakat megtalálni. Még mindig nagyon figyelmesen vannak jelen.

A megbeszélésnek az vet véget, hogy indulnunk kell: P.G. és én egy látogató autójával jövünk vissza Pestre, aki már jó ideje ránk vár. Az utazás után meghívom P.G.-t egy fagyira, és azt kérem tőle, hogy kicsit értékelje az itt töltött három évét. Azt mondja, hogy jó volt, szerinte ha békén hagynánk az osztályt, hamarabb kialakulna egy közösség. Amikor arról kérdezem, hogy vajon neki milyen szerepe van az osztályban, hogy látja hogyan viszonyulnak hozzá a gyerekek, azt mondja, hogy S.T. és P.Ge.. is kimondta, hogy sajnálja, hogy elmegy. (Tudjuk a gyerekektől, és a szüleiktől is, hogy ők ketten kifejezetten rettegnek P.G.-től.)

Sajnos a következő nap T.R.-nek is haza kell mennie. Minősíthetetlen hangon beszélt több tanárral is, arra hivatkozva, hogy a gyerekek és felnőttek egyenlők, neki is lehet mindazt, amit a felnőtteknek. István a következő időben nagyon békés és nyugodt napokról számolt be, amelynek a végén a gyerekek megfogalmazták, hogy mit várnak a jövő évtől. Az első félév zárásánál is volt ilyen jellegű feladat, ott csak két gyerek írta rá a nevét a papírra, sőt volt olyan, aki ráírta, de kihúzta. Nagyon fontos számomra, hogy most ezt a papírt névvel adták be. A kérdés: Mit várok ettől az osztálytól? A következőket írták: (mindenkinél a teljes szöveget írtam le)

H.P. – egyetértésre, barátságra, egyenjogúságra, „színvonalra”, toleranciát, demokráciát.
M.B. – Mások elfogadása, ezalatt azt értem, hogy a másságot el kéne fogadni. Nem kéne rivalizálni egymással
P.Ge. – Nem akarok piszkálódást, ne csúfoljanak. Odafigyelést, törődést.
B.V. – Ne legyenek veszekedések, összetartás, őszinteség, Elfogadás, ne piszkáljuk egymást, (Barátság?) ((Így írta, zárójelben, kérdőjellel)) NE UTÁLJUK EGYMÁST! (Így írta nagy nyomtatott betűkkel és felkiáltójellel)
D.N. – Ne legyünk ellenségek, legyünk barátságosak, ne legyünk „Őrültek”, ne legyünk „bunkók”, legyünk megértőek, legyünk segítőkészek.
T.Z. – Kedvesek legyünk, megértőek, jószívűek, bunkók ne legyünk, egyes emberek ne 500-ért adják oda a mobilt, mikor 100 forintot beszélek, és SMS-t 40 forint helyett 200-ért.
T.B. – Legyünk jó fejek, vagányok, kedvesek, megértőek, ne legyünk bunkók (500 = 100 Ft mobil)
Zs. Á. – nyugalom, béke, türelem, döntőképesség, felelősség, közös cél, egyenjogúság, befogadóképesség, megértés és sok happy. (dátum és néhány hangya rajza)
S.Z. – Barátság, jókedv (a többit nem tudtam elolvasni, mert világos zöld ceruzával írta.)

Összegző

Elmenők
Az év végén öt embertől búcsúzunk. P.G. felvételizett, és felvették egy gimnáziumba. Nem akart elmenni, gyakorlatilag a szülei fogalmazása szerint, csak poénból, brahiból ment el felvételizni. Mi annak idején biztattuk. Úgy érezzük, hogy beleszorult a vagány gyerek szerepébe, és ebből nagyon nehéz lenne kikecmeregnie, mert nincsenek nagyobb gyerekek. Ezért kimondjuk, akár akar, akár nem, el kell mennie. Sok fegyelmi gond volt vele (poroltó, könyvdobálás, vandálkodás az udvaron, visszaél a testi erejével stb.), mégis az első számú ok az állandó durva beszéd, verbális és fizikai agresszió, az a hangulat, ami ragadós az osztály többi részére is.

A másik döntésünk fájdalmasabb. T.R.-nek is el kell hagynia az iskolát. Úgy látjuk, hogy visszaél ezekkel a keretekkel. (nem tartja be az együttélés, a társas érintkezés számunkra alapvető szabályait – durva, szóban és fizikailag is bántja, szándékosan fizikai fájdalmat okoz társainak, rólunk, tanárokról is minősíthetetlen módon beszél. A matematikát két csoportban tanítjuk. Az eredeti csoportjából eljön, mert rossz a tanár, de a másodikban is megbukik. Ami miatt nagyon kínlódunk mindannyian, az az, hogy nem tudjuk, hova veszik fel T.R.-t. Még mindig folyik az iskolakeresés.

M.B. eredetileg is úgy érkezett, hogy nyolcadik után egy szépművészeti szakközépiskolába akar menni. Sikeres felvételit tett.

T.A.. is felvételizett, és fel is vették. Nem pontosan tudjuk, hogy ki találta ezt ki. Az édesapa erősebb iskolát szeretne, az édesanyja itt szeretné tartani, T.A. pedig egy lovas szakközépiskolába akarna menni. Egy gimnáziumban fogja folytatni a tanulást.

N.D. az év második felében érkezett. Nagyon nagy kavarodást okozott. Szívbeteg, és nincs rendben a lelke, állandóan középpontban kell lennie, igényli az egyszemélyes figyelmet. Többször is találkoztunk a szülőkkel. Az évvégére bebizonyosodott, hogy mást várnak tőlünk, mint amit mi adni tudunk, és így nem tudunk együttműködni.

Újak is érkeznek, jelenleg is folynak felvételik.