Digitális de_generáció 2.0

„A digitális generációk színre lépését sokan nem a szokványos nemzedéki váltással magyarázzák. Úgy tartják, az info-kommunikációs technológia, a hálózat alapú kommunikáció, a mobilkommunikáció olyan minőségi változások lehetőségét hordozza, amelyek példa nélküliek az emberiség történetében, és épp ezért a történelem tanulmányozásából fakadó analógiák már nem használhatók. A generációk közötti konfliktus és együttműködés eddigi megnyilvánulási formái helyett gyökeresen fog megváltozni az emberiség története, emberi csoportok kapcsolatrendszere és napjaink információtechnológiai lehetőségei még csak a kezdetét jelentik ennek a posztmodern tömegtársadalmakban – vélelmezi sok kutató.” (Szabolcs Éva)

„Elkészült az ún. Európai Digitális Menetrend, ami az Európa 2020 Stratégia részeként jelent meg. Ebben a menetrendben a digitális készségek, a digitális társadalomban, való jártassághoz szükséges készségek és tudások fejlesztése áll a középpontban . Az e-skills (e-készségek, e-szakértelem) körvonalazása kapcsán a „hogyan tanuljak tanulni” és „az élethosszig tartó tanulásra való felkészülés képessége” kerültek fókuszba.” (Szirbik Gabriella)

„Sajnos nem csak szöveges üzenetek küldésére alkalmas a papír. Előfordul, hogy képeket, karikatúrákat juttatnak el a diákok egymáshoz. Ami akár a tanárt is goromba módon ábrázolja. Ezekkel a képekkel aztán nagyon sok baj tud lenni. Van, hogy a fiúvécébe kiposztolják, kommentelik, lájkolják.” (Hanczár Gergely)

„A tanító, fejlesztő szerep megváltozik. Afféle szürke eminenciásként, háttérből irányító, tanulásszervezővé lesz, messze nagyobb hatékonysággal, mint valaha is lehetett. Ha azonban az oktatás továbbra is ragaszkodik a korábbi patriarchális rendszeréhez és szemléletéhez, a következő generációk lerázzák magukról, és így irányítatlanul fejlődnek, ami senkinek nem jelent sok jót. Az ellenállás már megindult, de egyelőre a diákok kapják a diagnózist, nem az oktatási rendszer.” (Gyarmathy Éva)

„Ebben a pillanatban egyértelművé válik, miért ülünk fordítva a digitális kultúra lován. Egy olyan, cselekvés-és beavatkozás-központú társadalom-és gyermekképnek kellene megelőznie a technológia-és szolgáltatástervezést, amelynek „logosza”, vagyis határozott, normatív, belső késztetettségből származó elképzelése van arról, miért és milyen irányba kívánja formálni a meghatározó viszonyokat. Ehhez már könnyűszerrel hozzáigazíthatóvá válnak a digitális kultúra rendszerszintjei és intézményei, s befolyásolhatóvá a szereplői, hogy azok a leginkább megfelelő módon szolgálják a közössé tett célokat.” (Z. Karvalics László)

„A korosztályról szóló elméletek közkeletű vélekedése szerint nagyjából az 1980 után születettek egy többé-kevésbé homogén generációt alkotnak. Ezek a fiatalok „már beleszülettek a digitális technológiák világába”, „digitális bevándorló” szüleikhez képest már egy másfajta világban élnek, mások az elvárásaik és a szokásaik a tanulásban, a munka világában és a szabadidő eltöltésében. De vajon részese-e minden fiatal ennek a kultúrának? Mennyire homogén ez a korosztály, mi jellemző a belső struktúrájára, vagy másképpen fogalmazva, milyen jellemzők alapján különülnek el a fiatalok különböző csoportjai az informatikai eszközökhöz való hozzáférés és használat szempontjából Magyarországon?” (Ságvári Bence)

„Ahogy minden társadalmi változás esetében, úgy egy új médium megjelenésekor is félelmek dominálnak kezdetben. Az új jelenséggel kapcsolatos diskurzus főként a veszélyekre, a negatívumokra koncentrál. Ahogy az internet esetében, ugyanúgy a film, a rádió és a televízió megjelenésekor is ugyanaz a mintázat volt leírható. Kezdetben szélsőséges álláspontok: egyik oldalon az optimisták, akik azt vizionálták, hogy a gyerekek számára egy teljesen új világ nyílik meg, a másik oldalon pedig a pesszimisták, akik a gyerekkor eltűnését és a moralitás megszűnését jósolják, illetve féltik a gyerekeket a szexuális és kriminális hatásoktól. Aztán heves társadalmi vita, egyre racionálisabb hangok, majd a középutas, gyakorlati problémákra fókuszáló megközelítés kerül előtérbe.” (Ujhelyi Adrienn)

„Amikor az internetet szabad piactérként értelmezzük, akkor azzal a ténnyel is számolnunk kell, hogy különböző iskolázottságú, intelligenciájú, és karakterjellemzőiben jelentősen eltérő emberek között alakulhat ki spontán interakció. Ezen helyzetek egy része kiábrándítóan hathat, mert a résztvevők között olyannyira különbözik a társalgási stílus, a szóhasználat, a nyelvi jellemzők, a vitakultúra vagy egy-egy konfliktus megoldóképlete.” (Tari Annamária)

„2000. óta felnövőben van egy új generáció: a mostani óvodások vagy alsós kisiskolások, akik a tényleges írás-olvasástudás előtt tesznek szert IKT kompetenciára és „információs írástudásra”. A számítógépes ellátás és a szélessávú internet-hozzáférés elterjedésével ugyanis ebből a korosztályból sokan 3-4 évesen elkezdik aktívan használni a számítógépet, hogy a legújabb játékokkal játsszanak, állatos „cuki” képeket, videókat nézegessenek a Flickr-en, vagy a YouTube-on. A rutin észrevétlenül alakul ki: keresés a Google-al, menühasználat az egyszervolt.hu oldalain, transzferábilis játékrutin a startlapjatekok.hu játékainak használatával, filekezelés a digitális fényképezőgépekkel, vagy éppen mobilokkal készített képek mentésével. De ennek a korosztálynak nemcsak az IKT kompetenciája, hanem a web2-es rutinja is szinte automatikusan alakul ki.”(Héder Klára)

„Nemcsak a képek, de mindenfajta információ állandósága is csökken. Nagyon gyorsan értesülünk a hírekről, szinte online követhetjük egy-egy háború vagy forradalom, egy utcai összecsapás vagy bombázás eseményeit. De attól, hogy az eseményekkel szinte egyidejű kapcsolatban állunk, a hírek sokkal gyorsabban el is avulnak. Ma már nem a napilapokból értesülünk arról, mi történt fél nappal korábban – és ettől teljesen átalakult a nyomtatott újságok feladata, és ezzel szövegük, felépítésük, gondolkodásmódjuk is. Ha azonban egy online kiadást nézünk meg, azt látjuk, hogy nem tudjuk megmondani, milyen volt a tegnapi vagy a múlt heti újság: ezek a portálok folyamatos mozgásban vannak. És miközben különféle cikkek, írások, bejegyzések egyrészt elképesztő mennyiségben keletkeznek és őrződnek meg, másrészt viszont nem lehetünk biztosak abban, hogy amit ma egy portálon látunk, az tegnap is így nézett-e ki, és holnap megtalálható lesz-e.” (Fenyő D. György)

„Véleményem szerint az idősebb generáció arra alkalmas és hajlandó tagjainak, ha megkésve is, de valamilyen tájékoztatási, tanítási, útmutatási kötelezettsége azért van. Nem kétséges, hogy (a nevelési kérdésekben is meglehetősen tehetetlen) társadalmunk, ezt (a szintén meglehetősen tehetetlen intézményétől) az iskolától várja el. Az iskola azonban még a társadalomnál is felkészületlenebb e témában, Nagy részük nem igazodik el az új digitális világban, nem igazán ismeri az internetes közösségi hálózatokat, nagyon nehezen találja meg a helyét, és nem tud részt venni a körülötte levő internetes világ történéseiben. A legnépszerűbbnek mondott általános közösségi és a legismertebb médiamegosztó oldalt a kollégák jó része negatív aspektusban emlegeti a tanári szobában, sok esetben ördögtől megszállott dolognak, jobb esetben az iskola számára kényelmetlen és veszélyes helynek tartják. Ugyanakkor többnyire járatlanok az említett, a diákok körében rendkívül népszerű oldalak használatában.” (Bedő Ferenc)

„A digitális tanulási környezet ideális tanulója egyre növekvő autonómiával munkálkodik saját, személyes tudásrendszerének kialakításán, továbbfejlesztésén, a felelősség egyre nagyobb részét veszi át saját tanulásának eredményességéért. Ehhez képesnek kell lennie arra, hogy felfedezze saját tanulási preferenciáit, tudatosan fejlesztenie kell tanulási módszereit. Meg kell tanulnia saját tanulásának irányítását és szervezését, ami magában foglalja az egyes témák feldolgozásának „útvonalválasztását” és a tanulás ütemezését is. A digitális tanulási környezetek folyamatosan gazdagodó eszköztára azt szolgálja, hogy a tanuló érdeklődésének, kognitív stílusának és tanulási preferenciáinak megfelelően a lehető legmesszebb jusson el ismeretei bővítésében, képességei kifejlesztésében, képes legyen személyes tanulási hálózatának folyamatos építésére és megújítására.” (Komenczi Bertalan)

„Az oktatáscentrikus szemlélet egyszerre előny és egyszerre hátrány. Előnyként mutatkozik, hogy a kompetenciarendszer képes összekapcsolni az online és a hagyományos offline környezetben végzett tevékenységeket. Szintén előny, hogy az oktatás zárt világa számára olyan intézményi kereteken túlmutató célokat fogalmaz meg, olyan módszereket és megoldásokat javasol, amelyek az intézményesült oktatás zárt kereteit is könnyedén lépik át. A domináns oktatáscentrikusság ugyanakkor hátrány is, mivel a fejlesztést strukturális és koncepcionális szinten is egyértelműen az iskola keretei között tartja, pedig semmi akadálya nem lenne az iskolai környezet felé történő kiterjesztésnek.” (Ollé János)

„Röviden tehát az a véleményem, hogy az iskolai plágiumok mai elszaporodása egy olyan kulturális átalakulás mint háttér előtt rajzolódik ki, amelynek keretében egyre inkább megszűnik a hagyományhoz való kapcsolódás identitásalakító ereje. A tanuló persze tudja, hogy vétséget követ el, de egyre kevésbé tudja, hogy ez miért vétség, vagy legalábbis, hogy miért főbenjáró vétség. A szerző megjelölése ugyanis az ő szemében alaki követelmény, és nem a mondandó része.” (Knausz Imre)

„Felvetődik a kérdés, hogy van-e, és mi lehet a szerepe az iskolának a leszakadó fiatalok és a digitális kultúra találkozásának elősegítésében. Két szempontból is izgalmas a felvetés: egyrészt, mert megkerülhetetlen a társadalmi felelősség kérdése akkor, amikor azt látjuk, hogy a gazdasági-, kulturális- és digitális leszakadás egymással összefüggésben, egymást erősítve jelenik meg a szóban forgó fiatalok életében, tovább szűkítve a társadalmi mobilitás amúgy is szinte átjárhatatlan csatornáit. Másrészt azért, mert a digitális eszközök alkalmazása, avatott mesterek segítségével, messze a saját használatukon túlmutató kompetenciafejlesztő hatással bír(hat), ezzel javítva a tanulók önértékelését és iskolai esélyeit.” (Földes Petra)

„Ma Magyarországon sajnos azonban még annyi egzisztenciális és szakmai érdek kötődik a status quo fenntartásához, hogy az iskola világa a legmerevebb rendszer, melyet elképzelni tudunk. Hiába vannak osztályok, amelyekben a roma gyerekek megszólalni ugyan nem tudnak fogalmi nyelven, de a digitális tábla segítségével szóban (formailag írásban, gyakorlatilag azonban ez afféle „másodlagos szóbeliség”-et jelent, Balázs Géza szavával szólva) és képek segítségével egészen jól elboldogulnak egy számukra tulajdonképpen „idegen” kultúrában. Mi mégsem vesszük tudomásul a tényt, hogy tanítani, tanulni, élni, boldognak lenni másképpen is lehetséges, nem csupán az európai civilizáció mércéi szerint. S ezért nem az ebbe való belegyömöszölés kellene, hogy legyen a feladatunk az iskolában, hanem az érzelmi és értelmi intelligencia fejlesztése. A szabadságérzés megteremtése. Az önmegismerés lehetőségeinek megmutatása.” (Fűzfa Balázs)

„A tanár a Facebookon is tanár. Vagy mégsem? Aki az iskolában normák és értékek képviselője, mit tegyen, ha a neten a normák folyamatos megszegését és az értékek megtagadását tapasztalja? Ha kifogásolja pl. a tanulók trágár beszédét vagy a beszélgetések során előkerülő kisebb-nagyobb stikliket, könnyen elveszítheti a hitelét, sőt előbb-utóbb letiltják, kizárják a kommunikációból. Ha viszont nem teszi szóvá a normaszegést, cinkossá válik, hallgatólagosan elfogadja mindezt. És fordítva: ha a tanulók elolvashatják a tanár nem nekik szóló bejegyzéseit, magánjellegű képeit vagy éppen mások róla szóló posztjait, ez mennyiben kezdi ki a tanári imázst? Ezeken a problémákon persze segíthetünk azzal, ha ügyesen adagoljuk a jogosultságokat, és nem mindenkinek mutatunk meg mindent magunkból. De vajon nem azért vagyunk-e a Facebookon – egyebek mellett –, hogy megmutassuk magunkat tanítványainknak?” (Knausz Imre)

„Interjúalanyaim nagy többsége szerint a modern kommunikációs eszközök használata nem csökkenti a pedagógusok és szülők közti személyes találkozások mennyiségét. Voltak, akik egyenesen úgy fogalmaztak, hogy a modern kapcsolattartási módok inkább elősegítik, intenzívebbé és naprakészebbé teszik ezeket a találkozásokat. Ha baj van, úgyis bejön a szülő az iskolába, mondták többen. Néhány kolléga ezzel szemben úgy gondolta, hogy az új kommunikációs lehetőségek használata magával hozta a pedagógusok és szülők közti személyes találkozások számának csökkenését, mert például elhaltak a tanárok délelőtti személyes fogadóórái. Egy másik interjúalanyom szerint csak a felesleges találkozások épültek le. Ismét más szerint azok a személyes találkozások szűntek meg, amelyeket a szülő csak nehézségek árán tudott kiszorítani az idejéből. A mobiltelefon vagy az internet használatának időtakarékosabb volta nagy segítség ezekben a helyzetekben.” (Tobisch Márta)

„Az Ipsos legújabb kutatása szerint a magyar mobilhasználók kétharmada 2011-12-re okostelefonra váltott; 2012-ben 2,3 millióan használtak ilyen készüléket Magyarországon. Ezeknek a felhasználóknak több mint a fele úgy érzi, nehezen bírna ki egyetlen napot is telefonja nélkül, mert az a szórakozás, a kapcsolattartás és az informálódás nélkülözhetetlen eszköze. Az okostelefon-használó átlagosan 75 percet mobilozik, ebből azonban mindössze 7 perc 25 másodpercet telefonál: a többi időt facebookozással, twitterezéssel, zenehallgatással, hírolvasással és játékkal tölti. Sms-ezés helyett pedig e-maileket ír, méghozzá a nap bármely szakában, a legkülönbözőbb élethelyzetekben. Az okostelefonnal rendelkezők 24%-a kevésbé érzi magányosnak magát, mióta ilyen mobilkészüléket használ.” (Szatmáry Nóra)

„Az már evidenciának számít, hogy a fiatalok napi használói az internetnek, idejük nagy részét a közösségi oldalakon, online játékok használatával töltik. Az e-zaklatásban érintett és nem érintett csoportra egyaránt jellemző, hogy maguktól, egyedül tanultak internetezni. A tanulók és szüleik, pedagógusaik közötti technikai jártasságbeli különbségek érezhetőek voltak az interjúk során. Az internetező szülők kisebb része munkához, nagyobb része azonban éppúgy játékkal, közösségi oldalak látogatásával, cseteléssel tölti szabadidejét, mint gyerekeik. Saját tapasztalatból tudom azonban azt is, milyen nehéz bevezetni a szabadidőben oly kedvelt alkalmazásokat az oktatási folyamatba: „Jaj Tanárnő! Legalább a Facebookot hagyja meg nekünk az iskola!”. Pedig a jelenlétünk, példamutató kommunikációnk, tevékenységünk, online-konfliktusmegoldási módszereink is lényegesek. A pedagógusok körében újra és újra jogos kérdésként merül fel, mit tehetnének az elektronikus zaklatás megelőzéséért, minimális szintre szorításáért. A rövid válasz a kérdésre egyrészről az, hogy elsőként a pedagógusoknak kell megismerniük az internethasználat előnyeit és hátrányait, továbbá fokozatosan aktív és produktív internethasználóvá kell válniuk.” (Domonkos Katalin.)