2013. szeptember 11. szerda, 7:15
Szülői részvétel az iskolában – kutatók konferenciája Lisszabonban
Kilencedik alkalommal rendezték meg azoknak a kutatóknak a találkozóját, akik a szülők oktatásban betöltött szerepét vizsgálják – ez volt az ERNAPE Konferencia Lisszabonban. A szülői részvétel és az iskolai partnerség fogalma Amerikából, Joyce Epstein és Don Davies professzorok tevékenysége és kutatásai nyomán terjedt el Európában. Már 20 évvel ezelőtt is rengetegen foglalkoztak a témával, ez alkalommal azonban már Hongkongtól Chiléig képviseltették magukat a szakemberek. Az európai országok közül egyedüliként hazánkat nem képviselte kutató, én magam az EPA elnökeként a kutatás tulajdonképpeni tárgyát, 150 millió európai szülőt képviseltem. Néhány érdekes információra, eredményre hívnám most fel a figyelmet, amelyeket az előadásokon vagy azok szünetében hallottunk.
Joyce Epstein professzor legfontosabb üzenete a szülőknek, a tanároknak és a döntéshozóknak: tudományos kutatások tömege bizonyítja, hogy szoros összefüggés van az iskolai siker és a szülők napi iskolai életbe, döntéshozatalba való bevonása között. Azt üzeni személyesen Hoffmann Rózsának – a hazai változások ismeretében -, hogy az általa laikusoknak titulált szülőknek igenis kell legyen beleszólásuk az iskola életébe, a tanítás tartalmát és gyakorlatát is beleértve. Don Davies professzor pedig a záróelőadásban arra hívta fel a figyelmet, hogy minden olyan iskola sikertelennek tekinthető, amely nem arra készíti fel a diákokat, hogyan legyenek sikeres emberek egy demokráciában.
Általánosan megfogalmazott kritika volt, hogy a pedagógusképzésben Európa-szerte kis hangsúlyt kap a szülőkkel való kommunikáció, a szülők bevonásának eszközei. Miközben mindenki szeretné, ha hallathatná a hangját az oktatás kereteivel, napi gyakorlatával kapcsolatban, az oktatási rendszerek hajlamosak a tanárokra és szülőkre, mint homogén csoportokra építeni, miközben ez a homogenitás nem létezik. A pedagógusok így gyakran nem rendelkeznek a megfelelő készségekkel, az iskolák által elvárt partneri viszony kialakításához. Általános tételként fogalmazódott meg a kutatásokban, hogy a szülő és a pedagógus közötti bizalmi kapcsolatot akkor kell kiépíteni, amikor még nem merülhet fel probléma, konfliktus. Ha csak információközlés zajlik és a kétirányú kommunikáció csak mondjuk egy fegyelmi vagy tanulmányi probléma esetén indul el, az gátja a sikeres együttműködésnek.
Joyce Epstein
Birte Ravn dán professzorasszony egy összehasonlító nyugat-európai kutatás eredményeit ismertette. Ennek alapján megtudhattuk, hogy 1900-1960 között, a kompenzáció időszakában, az európai országok iskolarendszereiben a következő elvek domináltak:
- az iskola feladata, hogy „ellensúlyozza a szülői ház tudásbeli hiányosságait, tévedéseit”;
- a szülő passzív, engedelmes és az iskola által beszámoltatható;
- a gyerek az információátadásnak gyakorlatilag passzív alanya;
- az irányítás egyértelműen a kormányzat feladata.
1960-tól a 90-es évek végéig, a konszenzus időszakában jelentősen megváltozott a szemlélet:. E korszak alapelvei a következők szerint
- nevelés-oktatás feladata már a szülő és a pedagógus közös felelőssége, ők együttesen voltak felelősek az egész társadalom felé;
- a gyerek véleménye, képességei, érdeklődése befolyást gyakorol az oktatásra;
- az oktatást nem a kormányzat, hanem a társadalmi konszenzus irányítja.
Napjaink európai iskolájára már erőteljesen hatnak a piaci viszonyok. Ennek következtében komoly változások tapasztalhatók:
- a pedagógusok a szülőknek tartoznak felelősséggel;
- a gyerekek önállósága, választási szabadsága érvényesül;
- az oktatás alakítását a kimeneti tesztek és a munkaerőpiaci igények befolyásolják;
- a kormányzatnak nincs közvetlen hatása az oktatásra.
Európa más országaiban a szülők bevonásának célja ma kettős. Tőlük várják gyermekeik iskolai sikerességének elősegítését, valamint iskolábajárási kedvük növekedését.
A hazai viszonyokat ismerve ez talán meglepő, ezért érdeklődtem arról, hogy pontosan mit jelent a „free compulsory education” fogalma, amelyet az EU Alapjogi Chartája előír. Ennek értelmében egyes országoknak az iskolaköteles kor határáig biztosítania kell mindenki számára az ingyenes oktatást, a szülők feladata pedig arról gondoskodni, hogy gyermekük minél eredményesebben tanuljon. Esetenként akár azzal, hogy igazolják gyermekeik iskolából való távollétét. Egyetlen olyan európai országot sem találtam, ahol ne a szülő joga lenne eldönteni, hogy igazolja-e a gyerek hiányzását, vagy sem. Olyan sem létezik, ahol anyagi és jogi veszély fenyegetné azt a családot, ahonnan a gyerek egy darabig nem megy iskolába. Orvosi igazolás csak fertőző betegség esetén szükséges annak bizonyítására, hogy a gyerek nem hordoz fertőzésveszélyt. Természetesen bizonyos mennyiségű hiányzás után a diáknak plusz feladatokat kell megoldania, vizsgát kell tennie. Ha egy gyerek rendszeresen vagy hosszan hiányzik, a szociális segítő hálózat természetesen felkeresi a családot, és segít megoldani az esetleges problémát. A szülők bevonásának igen fontos célja a valódi részvétel elősegítése az iskolai életben. Az iskola nem nappali melegedő. Ennek értelmében azt a diákot, aki tétlenkedik, vagy zavarja a többieket, kiküldik, vagy megkérik a szülőket, hogy vigyék haza a gyereket.
A számos érdekes előadás összefoglalója hamarosan olvasható lesz az ERNAPE (European Research Network about Parents in Education) ingyenesen elérhető elektronikus folyóiratában (International Journal about Parents in Education). E cikkben – a teljesség igénye nélkül – megemlítek még néhány figyelemre méltó mozzanatot.
Hollandiában olyan értékelési rendszert vezettek be, amelynek keretében nem osztályoznak. A tanár, a szülő és a diák közösen határozzák meg tantárgyanként minden diák számára, hogy személyesen neki mit kell elérnie, megtanulnia. Az értékelés során azt elemzik, természetesen szöveges formában, hogy sikerült-e és milyen módon e célkitűzést teljesíteni. A napi iskolai tevékenységbe a diákok saját maguk döntik el, hogy mikor és hogyan vonják be a szüleiket, soha nem az iskola által írt, fogalmazott meghívót kézbesítik.
Találkoztunk a FOMENTO, az egyik portugál szülői szervezet vezetőivel. Ez működteti a hozzájuk tartozó iskolákat, az igazgatót a szülőkből álló tanács nevezi ki és ellenőrzi-értékeli. Amikor ott jártam, a tanév még nem kezdődött el, a tanárok épp műhelymunkát végeztek: azon dolgoztak, hogy miként vonjanak be a gyerekek érdekében minden szülőt az iskola napi életébe. Ez az intézmény 5 hónapos kortól 18 éves korig foglalkozik a gyerekekkel. Csak az ovisokkal találkoztunk, és tapasztalhattuk, hogy már ők is ismerik azokat a bizottsági tag szülőket, akik kalauzoltak bennünket. Ebben a suliban a gyerekek nagy része otthonról hozza az ebédjét, már a bölcsisek is. A konyha fel van készülve arra, hogy hűtőben tárolja, és minden gyereknek melegítse a saját ételt. Katolikus iskolákat működtetnek, de ezekben sok más vallású gyerekek is jár. Az iskola világi, tehát nincs kötelező vallásgyakorlás, a katolicizmus a szemléletben: a szeretetben nyilvánul meg.
Követendő példára találtunk egy közeli országban is: a lengyel szülők most gyűjtöttek össze egymillió aláírást (a 35 milliós országban) az ellen, hogy minden gyereknek kötelező legyen 6 évesen iskolába menni. Ennek hatására visszavonták az intézkedést, és a napokban távozott hivatalából az oktatási miniszter.
Megtudtuk azt is, elemi tiltakozáshullámot váltott Európában a spanyol kormány azon törekvése, hogy bizonyos mértékű centralizációval némi befolyása legyen a helyi tantervekre, és egyúttal véleménynyilvánítási joggá degradálja a szülők együttdöntési jogát. Ennek érdekében az egész spanyol civil szféra fellépett, támogatást kért és kapott Európai más országaitól illetve az európai szintű civil szervezetektől is.
Don Davies, Adelina Villas-Boas, a konferencai szervezője, Joyce Epstein és Pedro Silva portugál professzor
Zárásként egy kaliforniai előadó gondolatát idézem fel, aki azt hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a szülők bevonása, mert a jól szervezett szülők, ha fellépnek gyermekeik érdekeinek védelmében, bárminek a megvalósulását meg tudják akadályozni, ami a tanároktól, az iskolától vagy akár az oktatási kormányzattól ered, így minden, a gyerekek számára ártalmas cselekedetet, intézkedést, döntést is.
A fotók a lisszaboni konferencián készültek.