Értjük egymást? Értsük egymást! – konferencia-megnyitó

Nagy öröm számomra, hogy egy olyan konferenciát nyithatok meg, amely az iskola és a szülők közötti együttműködés helyzetéről, lehetőségeiről formáiról szól. Különösen örülök annak, hogy szakemberek, kutatók, érintettek fontosnak tartják ezt a témát akkor is, ha a környezet, a hivatalos politika ezzel ellenséges. Ne feledjük, a mostani beszélgetés kontextusát az oktatásért felelős államtitkár azon kijelentése adja, mely szerint vége annak az időnek, amikor laikusok, jelesül a szülők, beleszólhatnak abba, ami az iskolában történik. Közben Európa összes többi országában arról folyik a diskurzus, hogy a széleskörű iskolai autonómia keretei és a megosztott felelőséggel működő vezetés milyen feladatokat és döntési jogköröket ad át a szülőknek.

A konferencia témáját éppen ezért indokolt alaposabban körüljárni. Elsőként nézzük meg, miért van szükség a család és az iskola együttműködésére. Don Davies amerikai professzor egy 2002-ben megjelent tanulmánykötetben röviden összefoglalja a szülők bevonásának fontosságát. Számos nemzetközi tanulmány bizonyítja, hogy a szülők bevonása függetlenül szociokulturális státuszuktól, iskolázottságuktól, javítja az iskolai eredményeket, növeli a továbbtanulási arányt, csökkenti a hiányzásokat (ami hazánkon kívül az iskolába járási hajlandóság növelését jelenti, hiszen máshol nem szankcionálják a hiányzást, a szülők döntését nem bírálják felül, pláne nem hurcolja iskolába a diákokat a rendőr). A szülők bevonása segíti továbbá a diákok beilleszkedését, hatékonyabbá teszi szociális készségeik fejlesztését, miközben az alacsonyabb státuszú szülők szociális készségei is fejlődnek.

Fontos figyelembe venni a szülői részvétel formának kialakításához azt is, hogy számos körülmény befolyásolja a részvétel mértékét, intenzitását. Charles Deforges egy 2003-as kötetében hívja fel a figyelmet arra, hogy a szülő részvételnek számos formája van, nem csak a szülői értekezleteken vagy fogadóórákon való megjelenésről van tehát szó. Kutatások támasztják alá, hogy a kapcsolat intenzitását és formáját befolyásolja a szülők szocio-kulturális helyzete, egészségi állapota, az iskola és az otthon közötti távolság, a szülők napirendje, időbeosztása. A kutatások és a napi tapasztalatok is igazolják, hogy a szülői részvétel mértéke a gyermek életkorának növekedésével csökken, ideális esetben a serdülőkorra egyfajta egyensúlyi állapot jön létre. Ez természetes folyamat, hiszen az életkor növekedésével számos tevékenység fokozatosan a szülőjéből a diák felelősségi körébe kerül át. A szülők sikeres bevonásának kulcsa azonban minden esetben az, hogy a gyermek is aktív részese legyen a folyamatnak. Sokkal nagyobb hajlandósággal aktivizálódnak a szülők, ha a meghívást, a felkérést a gyermek közvetíti. Ugyanilyen fontos lenne, hogy a gyermek mindig részese legyen a család és iskola közötti interakciónak. Ne legyenek például gyerekek nélküli szülői értekezletek sem. A szülők bevonásának kezdeményezésekor azt is figyelembe kell venni, hogy számos szülő, különösen az alacsonyabb iskolázottságúak nem feltétlenül érzik magukat komfortosan az iskolában, érdemes kerülni az olyan szülő-tanár helyzeteket, amelyek korábbi kellemetlen tanár-diák élményeket idézhetnek fel.

Bár az új, ún. köznevelési törvény minden jogot igyekszik megvonni a szülőktől és közösségeitől, fontos felidéznünk, hogy a gyermekek, ezen belül a diákok és szüleik jogait a hazánk által 1992-ben a jogrendbe illesztett nemzetközi egyezmény, az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye biztosítja, így azokat alacsonyabb rendű jogszabály, például nemzeti törvény nem korlátozhatja. Az Egyezmény a világ legszélesebb körben elfogadott emberi jogi dokumentuma, ahhoz az USA és Dél-Szudán kivételével a Föld valamennyi országa csatlakozott. Az Egyezmény rögzíti a gyermekek alapvető jogait, és a szülőket hatalmazza fel arra, hogy segítsék ezek érvényre juttatását a nevelés valamennyi kérdésében. Ennek megfelelően a 150 millió európai szülőt képviselő EPA, amelynek az elnöke vagyok, hangsúlyozza: a szülői jogok a gyermeki jogokban gyökereznek, ahhoz szorosan kötődnek. Alap-paradigmaként deklaráljuk, hogy a szülők gyermekeik elsődleges – első és egyben legnagyobb hatású – nevelői, oktatói. Ennek elismerését minden államtól elvárjuk. Természetesen nem minden szülő elég felkészült ennek a feladatnak a megfelelő megoldására, de hisszük és valljuk, hogy minden szülő rendelkezik az ehhez szükséges potenciállal.

Ennek szellemében azonban elengedhetetlennek tartjuk, hogy a szülők vegyenek részt a közoktatás folyamataiban, kapjanak elegendő és megfelelő minőségű információt, legyen lehetőségük a véleménynyilvánításra, álljanak rendelkezésükre ezek hatékony formái és fórumai. Elvárjuk tehát, hogy az intézmények vezetői, a közoktatás-politika alakítói vonják be őket a döntéshozatalba annak valamennyi szintjén. Számos szülőnek azonban bíztatásra, segítségre, támogatásra van szüksége ahhoz, hogy meg tudjon felelni a kapcsolódó feladatoknak. Úgy vélem, szülőknek, pedagógusoknak, kutatóknak, és természetesen a diákoknak is törekedniük kell arra, hogy beleszólásuk legyen a család-, szociál- és oktatáspolitikai döntésekbe. Ezt a törekvés – ha itthon nem is – külföldön sok esetben sikerrel jár.

Nem csak a szülőknek van szükségük komoly segítségre a sikeres együttműködéshez. Sajnos a pedagógusok képzéséből és továbbképzéséből általában hiányzik (kül- és belföldön is) a szülőkkel való együttműködéshez szükséges készségek fejlesztése. A sikeres együttműködés érdekében szükséges a szülők felkészítése az egyenrangú kommunikációra és ezzel párhuzamosan a pedagógusok megtanítása az egyenrangú partnerségre. Szélesebb kontextusban kell áttekinteni, és tapasztalataink birtokában közösen megtölteni valódi tartalommal a XXI. század kihívásainak megfelelő pedagógus-, diák- és szülői szerepeket. Valamennyi szereplőnek el kell azonban fogadnia, hogy tanulóként is jelen van a folyamatban. Hiszen az iskolai partnerségre való felkészülés a szülők és a pedagógusok esetében is az élethosszig tartó tanulási folyamat része.

Szükség van arra, hogy a partnerség kialakításához szükséges kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzés és -továbbképzés szerves részévé váljon. A szülői szervezetekre is számos feladat hárul. Az ő dolguk – többek között –, hogy a szülők számára online és offline képzéseket szervezzenek. A hatékonyságot mindenképpen fokozza, ha szülők és pedagógusok közös képzéseken vesznek részt. Bevált formája a képzésnek a „peer learning”, az egymástól való tanulás.

Sokat lendíthetnek az ügyön a folyamatosan megjelenő információs füzetek, az egyre változatosabb és egyre látogatottabb weboldalak, valamint a már országokban már sikeresen működő segítő szolgálatok. A partnerségi programok azokban az országokban működnek igazán jól, ahol a pedagógusok ezekkel járó többletfeladatait dotálja az állam, illetve ahol a siker érdekében a szülői szervezetek is kapnak anyagi támogatást.

Végül három nemzetközi példát említek a szülők és pedagógusok sikeres partneri kapcsolatára.

1. A szülők felkészítésében és bevonásában Európa mintaországa Írország. Az ír nemzeti szülői szervezet széleskörű segítséget nyújt a szülőknek és együttműködik az iskolákkal. Programjaikról részletesebb tájékoztatást találhatnak a NPC-p weboldalán.

2. Korábban már jelent meg cikk az OFOE oldalán Joyce Epstein iskolai partnerségi programjáról. Az elmúlt években nemzetközivé vált hálózathoz egyre több európai iskola csatlakozik. Részletes információk a schoolpartnership.org oldalon.

3. A katalán szülői szervezetek nemrégiben indítottak közös programot a szülők bevonásának segítésére, amelyet egy nagyszabású kutatással indítottak el. Erről, az ún. Families with Voice programról itt tájékozódhatnak.

Remélem, az Érjük egymást? konferencia egy olyan hasonlóképpen sikeres program kiindulópontja lesz, amely segíti a szülőket a gyermekeik érdekében való sikeres iskolai közreműködésben, még ebben az ellenséges közegben is.

Salamon Eszter
europaiszulok@gmail.com
szulok.eu
euparents.eu
europeanparents.blogspot.com