A kompetenciamérésről – kicsit másképpen¹

Be kell vallanom, szívügyem a kompetenciamérés. Nagyon kevés ország mondhatja el magáról, hogy van egy ilyen kincsesbányája, amivel a tanulók fejlődését megbízhatóan tudja követni. Ezért is ütött szíven, amikor egy szülőtől azt hallottam, hogy a gyermeke nagyon szorong a teszt miatt, mert a tanárok azt mondták, hogy osztályzatot kapnak rá…

A kegyelemdöfést az adta meg, amikor kiderült, hogy már nincs A vagy B teszt, minden tanuló ugyanazt tölti ki, és az ötperces szünetben meg is beszélik a feladatokat, utána javítanak rajta. Sőt, van, ahol a nagyon nehéz feladatoknál a pedagógus oda is adja a megoldó kulcsot a tanulóknak.

Amikor egy újságíró is megkeresett azzal a kérdéssel, hogy vajon igaz-e, hogy a rosszul tanulókat ilyenkor inkább arra kérik, be se jöjjenek az iskolába, tollat ragadtam. Azt hiszem, itt az ideje kicsit elgondolkodni azon, vajon mire jó és mire nem a kompetenciamérés.
„A kompetenciát úgy kell tekinteni, mint olyan általános képességet, amely a tudáson, a tapasztalaton, az értékeken és a diszpozíciókon alapszik, és amelyet egy adott személy tanulás során fejleszt ki magában.” (Coolahan)

A kompetenciamérés a PISA mintájára kompetenciákat mér, és nem a konkrét iskolai tananyag tudását kívánja tesztelni. 2001-ben indult a mérés, akkor kifejezetten azzal a céllal, hogy a pedagógusokat segítse abban, hogy a tanulóik egyéni fejlesztését még szakszerűbben tudják végezni. Sajnos ezt a célt a mai napig nem igazán sikerült elérni, miután ehhez az iskolákban és környezetükben professzionális szakmai támogatást kellene nyújtani.

A magyar iskola az egyik leglaposabb munkahelyi szervezet, igazgatón, helyettesen, tanáron és pedelluson kívül alig van ott valaki. A fejlett országokban kutatási és osztálytermi asszisztens, segítő szakemberek (pszichológus, szociális munkás, stb.) és gazdasági, technikai személyzet is segíti a tanárok munkáját.

Másrészt éppen most sikerült beolvasztani az állami bürokráciába a pedagógiai segítő szolgáltatásokat, a valaha volt pedagógiai intézetek maradékán még működő szakmai szolgáltatókat.

A kompetenciamérés fejlesztő-támogató funkciója mellett a kétezres években egyre inkább felerősödtek azok a hangok, amelyek elsősorban elszámoltatás céljára szerették volna használni. Ebben is volt logika, hiszen a közoktatás nagyüzem és az eredményességén nagyon sok múlik, például az, hogy mennyire leszünk versenyképesek a globális piacon. Ennek az elszámoltatási célú indíttatásnak is köszönhető az, hogy ma már teljes körű a felmérés a 6., 8. és 10. évfolyamon, ráadásul a tanulók teljesítménye időben követhető, így már korrekten látható, mennyit fejlődnek magukhoz képest. Az iskolajelentések nyilvánosságra hozatalával pedig végre transzparenssé vált egy közpénzből finanszírozott rendszer működése. (Sajnos a kórházak esetében ezt mind a mai napig nem mondhatjuk el!)

Üröm az örömben, hogy az egyre nagyobb transzparencia és érdeklődés miatt egyre inkább ezáltal ítéli meg a szülő – és a helyi iskolától egyre távolabb kerülő oktatásirányítás – az iskolákat, és ez megemelte a tesztek tétjét. Érthető módon az iskolák ezért

ahelyett, hogy arra használnák ezeket az eredményeket, hogy saját munkájukat elemezzék (a kompetenciamérés ugyanis, mint ahogy a PISA is, az iskolákról és pedagógusokról szól, nem a gyerekekről), és ennek fényében hajtsanak végre fejlesztéseket, módszertani vagy intézményi újításokat,inkább a felmérés „marketing” elemeire koncentrálnak.

Ez áll a mögött, amikor a rosszul tanulókat nem hívják be aznap, vagy amikor segítenek a tanulóknak a kitöltésben, vagy amikor osztályzattal presszionálják a tanulót azért, hogy minél jobban teljesítsen.

Már megint, mint sokszor, az eszköz vált céllá.

Gondoljunk bele, miért jó egy iskolának, hogy ahelyett, hogy tényszerű információt kapna a munkájáról, amire tudna építkezni, inkább maga is hamisítja azt? Erre a kérdésre a válaszadást az olvasóra bízzuk.

Hála istennek, a fent felsorolt jelenségek ma még nem általánosak, de érdemes felhívni a figyelmet rájuk, hogy még időben vissza tudjuk terelni helyes irányba a folyamatokat. A PISA adatok elemzése sok tanulsággal szolgál.

Az egyik ilyen az, hogy azok az országok, akik aprópénzre váltották a PISA üzenetét és tesztekre kezdtek tanítani és tesztekkel próbálták a pedagógusok munkáját értékelni, ott szinte törvényszerűen romlottak az eredmények.

A rövidre zárás logikája nem vezet sehova. Szerencsére Magyarország ezt a zsákutcát eddig elkerülte, hiszen a kompetenciamérés – teljesen jogosan – nem vált a pedagógusi munka direkt és akár anyagi konzekvenciát hordozó értékelésének eszközévé. Ugyanakkor szintén a PISA tanulsága, hogy ahol sok tényszerű visszacsatolás van, és azt professzionálisan fel tudják használni a továbblépéshez, azok az országok hosszú távon nagyobb eredményeket tudnak felmutatni. Tehát a mérésekre nagyon nagy szükség van, de nem azért, hogy ez alapján rangsoroljuk az iskolákat és megítéljük az egyes pedagógus munkáját.

A következőkben megnézzük, mire jó és mire nem a kompetenciamérés és ehhez képest hogyan használjuk ki a lehetőségeket.

Amire nem jó, mégis csináljuk

Osztályzatot adni rá. A kompetenciamérés nem a tananyag tudását teszteli, hanem a pedagógusnak ad visszajelzést, hogy jó irányba haladnak-e a tanulási és tanítási folyamatok. Az osztályzattal egyrészt éppen ezért magát értékelheti leginkább, nem a tanulót. Viszont a tanuló stresszelése egyrészt nem célja a mérésnek, másrészt nem is célravezető a jobb eredmény eléréséhez.

Tesztekre tanítani. Több felmérés is bizonyítja, hogy az iskolákban a leggyakoribb használata a kompetenciamérés eredményeinek, magának a teszteknek az osztályterembe való bevitele és gyakoroltatása. Most is hallani lehetett, hogy több helyen a kompetenciamérés előtt már több héten át a teszteket töltik ki a gyerekek. A kompetenciamérés viszont nem felmérő, éppen ezért magát csapja be az iskola, ha erre drillezi a diákot. Mechanikusan talán veszik az akadályt, de a lényeg, hogy a tanuló valóban kompetens tanulóvá és később jól boldoguló felnőtté váljon, elveszni látszik.

A szülőknek visszajelzést adni a gyerekről. 2009-től a szülő is megismerheti gyermekének kompetenciateszt eredményeit. Ez az intézkedés egy, a szülőnek szánt gesztus volt az akkori oktatáspolitika részéről. Habár a cél nemes volt, de a gyakorlati jelentősége, az eredményeknek az elemzés bonyolultsága miatt jó néhány hónappal későbbi megszületése miatt viszonylag csekély. A szülőt nem érdekli annyira gyermekének több hónappal korábbi teljesítménye, viszont a gesztusnak lett egy nem szándékolt következménye. A tanulók így most már a szülők miatt is stresszelnek, így a kompetenciamérés napja több szempontból is igen megterhelő számukra.

Amire nem jó és nem is csináljuk

Az egyes pedagógust értékelni vele. Miután a kompetenciamérés csak bizonyos területeken mér, ezért leginkább a matematika és természettudományi területeken tanítókat tudná mérni, de még ez sem állja meg a helyét, hiszen a tanulók kompetenciáinak fejlesztésében ott van az egész iskola munkája, sőt a szülőké és kortársaké is. A szövegértés terén pedig még nyilvánvalóbb, hogy az ott elért fejlődés nagyon sok tényezőnek tudható be. Ráadásul ott, ahol a pedagógusokat ilyen tanulói teljesítményteszteken át próbálják értékelni és bérezni – mint teszik némely helyen az Egyesült Államokban – ott a csalások aránya drasztikusan megnő.

Iskolarangsorokat csinálni. A kompetenciamérésen elért eredmények alapján nem lehet egyértelműen besorolni az iskolákat, ugyanis figyelembe kell venni az ún. konfidencia intervallumot is, ami azt jelenti, hogy csak akkor állítható egy iskoláról, hogy gyengébb, vagy jobb a teljesítménye a másik iskolánál, ha a teljesítménye ezen intervallumon kívül esik lefele, vagy felfele értelemszerűen. Ráadásul az iskolarangsoroknak van egy nagyon nagy kockázata, mégpedig az, hogy a már amúgy is erősen szelektív iskolarendszert még szelektívebbé teszi. Az ún. hozzáadott érték jóval többet árul el az iskoláról, de ez annyira újszerű fogalom, hogy még több időt és elemzést igényel az elterjesztése.

Amire jó és csináljuk

Az adatokat elemezni és országos jelentéseket írni belőlük. Az Oktatási Hivatal minden évben megjelenteti a kompetenciamérés eredményein alapuló országos jelentését. A legfrissebb, 2014-es kompetenciamérés jelentése itt található.

Kutatásokat végezni, az oktatási rendszer működését elemezni. Ebben nagy segítséget jelent, hogy nagyon részletes, a családi háttérre és az iskola jellegzetességeire vonatkozó háttérinformációkat is tartalmaz a kompetenciamérés kutatási adatfile-ja. Szerencsére egyre több tanulmány készül a kompetenciamérés alapján, amelyek olyan izgalmas kérdésekre próbálnak választ adni, hogy mi a titka az eredményes iskoláknak, vannak-e különleges reziliens iskolák (http://oktpolcafe.hu/papp-z-attila-roma-tanulok-az-altalanos-iskolaban-630/, mit mondhatunk a pedagógusok osztályzási gyakorlatáról és annak hatásáról a tanulók eredményeire és továbbtanulási aspirációira.

Amire jó, de kevéssé csináljuk

Elemezni az iskolai munkát. Ezt az iskoláknak kellene elvégezniük, de erre nincs idejük, kapacitásuk – és gyakran szakértelmük sem. A megoldókulcsokkal ők is ki tudják javítani a tanulóik tesztjeit, de miután az országos jelentés csak – értelemszerűen – jóval később tud elkészülni és a vonatkozó iskolai és telephelyi jelentéseket is csak jóval később kapják meg, így a tesztet kitöltő tanulókra vonatkozóan már kevésbé tudnak időben fejlesztéseket végezni. Az iskoláról magáról és az adott kompetenciaterületekről viszont sok információt kap az iskola – még egy év távlatában is, így a jelentéseket időben vizsgálva tudja a saját munkáját iskolai szinten elemezni. Ezt meg is teszik néhol elsősorban a szaktárgyi munkaközösségek, de még mindig nem elegen.

Fejlesztéseket megalapozni, bizonyos módszereket tesztelni. Kiváló kiegészítő eszközt kínál a kompetenciamérés arra, hogy bizonyos fejlesztések esetén azok hatását, kontrollcsoport bevonásával tesztelni lehessen. Sajnos mind a mai napig nem magától értetődő, hogy az oktatásra vonatkozó fejlesztések, legyen egy módszer vagy éppen egy új kísérleti tankönyv bevezetése megalapozott kutatásokon kellene, hogy alapuljanak. Ehhez az oktatáskutatók közt jóval több, a kompetenciamérést is értelmezni tudó szakember kellene, valamint az oktatási fejlesztések esetében interdiszciplináris teamek működtetése.

A kompetenciamérésből jóval többet is kihozhatnánk, de ehhez többleterőforrás kell, pénz, idő, szakember és motiváltság. Jó hír, hogy állítólag már elkészült a kompetenciamérés részletes technikai jelentése, mely által a kutatók és az érdeklődők még többet megtudhatnak arról, hogy mit takarnak az eredmények és hogyan lehet őket felhasználni. Folynak pilot felmérések is annak érdekében, hogy a kompetenciamérést új, de olyan fontos területekre is kiterjesszék, mint a szociális készségek. Ennek különösen azért lenne nagy jelentősége, mert itt aztán végképp nem lehet tesztekkel tanítani, ehhez már a valóban modern, csoport és projektmódszerek kreatív osztálytermi használatára lesz szükség.

Lannert Judit

¹A tanulmány megjelent a Kölöknet portálon