Coming out a pedagógusok készülő „Etikai Kódex”-ének margójára

Én, Sulyok Blanka, magyar-német szakos tanár, a Nemzeti Pedagógus Kar tagja (nem volt más választásom), tartozom egy vallomással. A kódex, amit elkezdtek írni valakik „a kar nevében”, és még nincs teljesen kész, de már megtekinthető – szóval, kétségessé teszi alkalmasságomat. Egyébként elképzelhetőnek tartom, hogy nemcsak az enyémet, na de kicsi vagyok én ahhoz, hogy mások nevében nyilatkozzam. (Mint ahogy teszik e nagy mű szerzői, akik nemes egyszerűséggel azt állítják, a „Nemzeti Pedagógus Karnak” úgy egészében köze van mindehhez.)

Ahogy a tervezetet olvasgattam, nagyon elszégyelltem magam. Nem térek ki minden pontra, mert az így elsőre talán túl sok lenne a gyengébb idegzetű, jó érzésű olvasóknak. De úgy érzem, legalább pár dolgot muszáj bevallanom, nem élhetek tovább hazugságokban, ez nem méltó egy Nemzeti Pedagógushoz.

„Az általános (önmaga, intézménye, társadalmi közege: szülők, család, tanítványok) elvárásoknak megfelel.” – Sajnos életem számtalan dicstelen epizódja bizonyítja, hogy nem tudom teljesíteni ezt a teljesen jogos követelményt. Egyik szerdán kijavítottam 123 esszét, de aznap nem volt se porszívózás, se meleg vacsora. Mikor anyukámat megleptem egy színházjeggyel, másnap a tanítványaim csalódottan konstatálták, hogy már megint nem hoztam a dogákat. Egyszer felvettem egy ruhát, ami a barátom szerint csinos, de a nagymamám úgy véli, lehetne hosszabb. A diákjaim megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy mégsem kell elolvasniuk a Bánk bánt, ám a tanterv szerint el kellene. A kollégám szerint lehetnék szigorúbb, a szülők szerint lehetnék megértőbb. És még sorolhatnám.

„Önmaga, iskolája és a pedagógus szakma fejlődését, presztízsét szem előtt tartja.” – nos, bármennyire is kínos bevallani, de a „presztízs” szó ebben a kontextusban bennem soha még csak fel sem merült. Meg én mindig azt gondoltam, hogy a szakmai fejlődés azt jelenti, hogy szabadon kísérletezem, kipróbálok új módszereket, behozok új tartalmakat, stb. Igen ám, de ez ellentmond az előírásoknak, és mi lesz úgy az iskolám jövőjével, ha kiderül, hogy az alkalmazottjuk nem tartja be az előírásokat? Istenem, bár ne lennék ilyen korlátolt! Önmagam fejlődéséről ezek után szerintem már kár is szót ejteni.

„A pedagógus szakma = „kirakat élet”:

A társadalmi normák vezérképviselete, minden szavukkal a kialakult társadalmi normarendszert hirdetik”

A minap megettem egy nagy szelet, lédús görögdinnyét, és úgy éreztem, nem bírom ki hazáig. Megszólítottam az utcán egy nénit: „Elnézést, nem tetszik tudni, hol van itt a közelben mosdó?” – Attól tartok, szavaim ezekben a pillanatokban (sem) a kialakult társadalmi normarendszert hirdették. (Egyáltalán – nem tetszik tudni valaki, hogy az mi?) Fürödtem egy tóban, pedig ki volt írva, hogy tilos. Szóval, mindezt inkább nem tenném ki a kirakatba. Jobb, ha inkább lehúzom a rolót, és átadom a terepet a példaértékű normák vezérképviselőinek és persze vezérképviselőnőinek.

„ A pedagógus viselkedését, tetteit, szavait a tanítványokért érzett felelősség hassa át.”

„Áthatott már a felelősség?” „Félek, még nem.” „Hát de hasson át!” – Jelenleg erősen koncentrálok, nem tudom, a térerő számít-e esetleg.

„A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése” – Én is folyton ezen aggódtam, hogy ez hogy fog vajon megvalósulni, amikor egyre emelik az óraszámokat. Ennek „köszönhetően” ugye nő a létszám, tehát pl. egy magyar-töri szakos középiskolai tanárnak akár több mint 200 tanítványa is lehet egyetlen tanévben. És akkor még kötelező önkéntes munka, dupla adminisztráció, kétszer annyi kötelező olvasmány, nulla szakértői (pszichológiai, gyógypedagógiai) segítség… Na meg egységes tankönyvek, tantervek… És a legegyszerűbb dolog nem jutott az eszembe. Hiszen csak elő kell írni ezt a tanároknak! És akkor megvalósul! Mostantól én is előírom a diákoknak, hogy legyenek aranyosak, udvariasak, rendesek.

„A pedagógus szakmai identitása erősödik” – Mármint a kódextől. Én meg elolvastam, és nem érzek semmit. Segítsetek!

„A normák ismertsége jelentős presztízsnövelő erőt jelent” – Már alig várom, hogy emiatt köszönjenek előre. Remélem, a társadalom hamarabb ébred, mint én.

„Szilárd világnézeti meggyőződéssel rendelkezik” – Virág elvtárs, nem vagyon én ehhez elég képzett, ideológiailag. Az mondjuk nem derül ki, számít-e, mi az a világnézet, vagy mindegy, csak kössön, mint a beton. A kételkedés, a vívódás, a bizonytalanság bizony a jellemtelen gyengék sajátja. Még a végén a tanulók azt hinnék, időnként nem árt felülbírálni saját, megkérdőjelezhetetlennek hitt elveinket.

„Megértő, ismeri a gyerekek gondolat és érzelmi világát” – Megértem és tudom, hogy unod az Odüsszeiát, de akkor is elolvasod, mert kötelező! Őszinte részvétem. (Amúgy nem hiányzik itt egy gondolatjel? Ha már… Csak próbálok példamutatóan pedáns lenni, valahogy kompenzálnom kell.)

„Humorérzékkel rendelkezik” – Jó, ezzel történetesen rendelkezem, mármint a tanulók humorérzékével. Be lehet fejezni a vihogást, Pisti, szendvicset eltetted, sapkát levetted, nem röhög, nem pislog! Telefonokat eltenni, szemeket magasra emelni (nem, ne olyan, magasra, az már a plafon, kicsit alacsonyabban vagyok), közérdekű társadalmi normarendszer-hirdetés következik!

„Tekintéllyel rendelkezik, melynek alapja a szilárd jellem és a magas szintű szakmai felkészültség” – Te jó ég, mennyi időt elpazaroltam tudománytalan (és főleg elvtelen) pszichológusok könyveire, akik mindenütt azt taglalják (kutatásokkal, statisztikákkal „alátámasztva”, na persze), hogy erre a generációra már nem lehet „tekintélyelvűen” hatni. Partnerség, játék, projektek, liberális handabanda. Dobom is ki a kukába az összeset, nehogy megint kísértésbe essek.

„Pénzbeszedéssel nem foglalkoznak. Amennyiben ez mégis szükséges, csak a szülők teljes körű egyetértésével teszik, a pénz felhasználásáról pontos elszámolást készítenek.” – Nahát, ez már igazán szívtelenség. Pedig nincs nagyobb élmény egy magyar-német szakos tanárnak, mint pénzt beszedni. Szinte már örültem, hogy semmire nincs pénz, és a legváltozatosabb okok miatt hódolhatok pénzbeszedő-szenvedélyemnek. (Tanterem kifestése, nyomtatás, fénymásolás… egyéb luxuscikkek.) De megkönnyebbülés, hogy ezt az édes terhet nem veszik le a vállamról, hiszen pontos elszámolás esetén ez továbbra is lehetséges lesz. Az lehet még egy nagy buli, táblázatokkal meg aláírásokkal, alig várom.

„Nemes a jelleme, jókedvvel dolgozik” – mint a mókus fenn a fán, oly vidám. Lemorzsolódó tanulók? Elkallódó fiatalok? Feszítő ellentmondások dogmák és valóság, módszerek és generációk, elvárások és körülmények között? Szakmaiatlan tantervek, nyomasztó tananyag, felszínes kézi vezérlés? Egy igazi, nemes jellem mindezen csak önfeledten kacag!

Szóval, Ti esendő, csetlő-botló, szegény kis emberek, tanárnak ne menjetek. A jóindulat, az emberség, az alázat itt már kevés. Ide több kell. Mert ez valami magasztos. Valami fennkölt. Valami tökéletes. Valami izé. Hogy épülhessen végre a Szép, Új Világ.

Sulyok Blanka