Az OFOE Budapest Film Zrt-vel közösen szervezett Filmklubjában legközelebb egy 2015-ben készült izlandi-dán-horvát filmdrámát vetítünk. Rendező: Rúnar Rúnarsson.
A Madárkák főhőse a 16 éves Ari, akinek egyik napról a másikra felborul az élete. Az angyalhangú kóristafiúval anyja közli, hogy Reykjavikból egy isten háta mögötti halászfaluba kell költöznie apjához, akit évek óta nem látott. Ott nem csak a papa alkoholproblémájával szembesül, hanem azzal is, hogy mennyire megváltoztak gyerekkori barátai. Az egyre reménytelenebb helyzetben Arinak nincs más választása, mint kiállni magáért és komoly döntéseket hozni, hiszen előbb-utóbb fel kell nőnie.
Időpont: november 22. 17.30
Helyszín: Kino Café Mozi
Jegyár: 700 Ft, a négy alkalomra érvényes bérlet ára: 2000 Ft
A vetítést követő beszélgetés vendége Veszprémi Attila. A beszélgetést Kovács Gellért vezeti.
Részletek a filmről készült kritikákból
A 16 éves Ari a fővárosban él és egy kórusban énekel. Szereti, amit csinál, jól érzi itt magát. Mikor anyja Afrikába utazik, a fiúnak vissza kell költöznie apjához, a nyugati fjordokhoz, ahol élete első éveit töltötte és ennek egyáltalán nem örül. Odaérkezvén a sejtése beigazolódik, az élet semmit nem változott, mindössze annyi történt, hogy akikkel együtt játszott, ma már a felnőttekhez hasonlóan látványosan unják halálra magukat, ha éppen nem a helyi halfeldolgozóban húzzák az igát, isznak, dohányoznak és szexelnek. Kifejezetten csinos nővé cseperedett gyerekkori barátját a fiúja dúvadként őrzi, bármifajta közeledést azonnal megtorol, és aki itt él, az általában nem a szavak embere. Apja számára a lerészegedés és a fókák gyilkolászása jelenti a legfőbb szabadidős tevékenységet. Arinak igazából nem sok lehetősége van, vagy megbékél a helyzetével, vagy esélytelenül lázad, hiszen nincs hova mennie. Megpróbálja a legtöbbet kihozni a helyzetből, de nincs könnyű dolga, szelídsége és békés természete egyáltalán nem illik ebbe a zord tájba, melynek lakói maguk is alkalmazkodtak a körülményekhez. Igazából a közelben lakó nagyanyja lesz az egyetlen, akire számíthat, aki feledtetni tudja vele, hogy milyen életet kellett maga mögött hagynia. Aztán idővel persze megtesz és kimond bizonyos dolgokat, de ebben a korban ez így van rendjén. A felnövés történetet az teszi igazán emlékezetessé, hogy a fiatalok univerzális problémái ezen a kies tájon még jobban kidomborodnak, gyakorlatilag nincs miért lázadni, nincs hova kitörni, a sivárság és a tehetetlenség kéz a kézben járnak (Hujbi: Madárkák, 7. sor közepe).
A Madárkák rövid ideig ábrázolja a rendet, melynek visszaállítása a főszereplő fő küldetése lesz. Itt gyermeki idillt mutat a kamera, ám mindez csak a kezdőjelenet erejéig áll fenn: Ari (Atli Oskar Fjalarsson), a tizenhat év körüli kamaszfiú egy templomi kórusban énekel gyönyörűen, körülötte hozzá hasonlóan kisimult arcú gyerekek állnak, mögötte kristálytiszta fehér fal magasodik. A bonyodalmat és ezzel együtt a nyugodt életszakasz lezárásának kezdetét nem sokáig késleltetik az alkotók, hiszen a következő szekvencia már a röviden bemutatott nagyvárosi idill felbomlásáról szól. A fiú anyja világjáró útra indul élettársával, így Ari számára nem marad más lehetőség, mint a vidéken élő édesapjánál, Gunnarnál (Ingvar Eggert Sigurdsson) tölteni az északi nyarat. Az utazás egyben a felnövéstörténet kezdete. Vidékre kerülve Ari először érzelmileg sérült apja alkoholproblémáival szembesül, majd szépen sorra következnek az egyre komolyabb akadályok: kétkezi munka, az első szerelemmel járó kínos csendek és konfliktusok, találkozás a halállal és az önálló döntéshozás kérdése. A Madárkák az egyre súlyosbodó problémákat ábrázolva fokozatosan válik keserédes, finom humorú vígjátékból szikár, mellbevágó drámává. Rúnarsson így sikerrel ábrázolja a kamaszkori egzisztenciális válságot, filmje azonban nemcsak a fiatal korosztályt szólítja meg: a félelem a változástól, a felelősségteljes döntésektől és attól, hogy jó irányba halad-e az életünk, univerzális és minden életkorban aktuális kérdések (Varga Ákos: Fészekhagyók északon, KULTer.hu).
Rúnar Rúnarsson pesszimista felnövéstörténete keserű ízt hagy a szánkban – erős képei, megkapó zenéje és arcul csapó üzenete miatt azonban mindenképpen érdemes a figyelmünkre.
Hogyan maradhat az ember tiszta a mocsokban – ezt a kérdést teszi fel Rúnarsson, és bizony a válasza igencsak kiábrándító. Sehogy. Az izlandi vidék csupa szex és drog – de sajnos sehol a rock and roll. Ari új élete a halfeldolgozó, a szüntelen piálás és az erőszak háromszögében csak túlélés, amiben a nagyanyai szeretet vagy az első szerelem is hamar bepiszkolódik. Egy ilyen közegben az idillt a közös tévénézés adja, az ünnep pedig a forró jakuzzi.
A hétköznapok fullasztó egyhangúsága már önmagában tragikus, Rúnarsson azonban nem elégszik meg ennyivel. A Madárkák sokkoló finist kap, a rendező saját 2008-as 2 Birds (Smáfuglar) című rövidfilmjét forgatta újra az eredeti szereplőkkel. A befejezésben látszólag nincs változás, a tény azonban, hogy Ari a kisfilmben kiskamasz, a nagyjátékfilmben pedig már szinte felnőtt, a felelősség kérdéskörével gazdagítja a jelenetet, mely ahelyett, hogy feloldozást adna hőseinek, a teljes kétségbeesés határára sodorja őket. A néző együtt vergődik Arival, vajon mi a helyes egy eleve vesztett helyzetben – a válasz nem megnyugtató, csakúgy ahogy a benne rejlő jövő képe sem (Molnár Kata Orsolya: Farkastörvények, Filmtekercs).
A film által bemutatott tájak egyébként tényleg lenyűgözőek, és gyönyörűen vannak fényképezve is, különösen hogy a Madárkák egy olyan időszakban játszódik, ami alatt sosem megy le a nap. De nemcsak a természet szépségeit sikerült remekül megragadni, hanem az izlandi építészet sajátosságait is, úgyhogy az izlandmániások biztosan imádni fogják, amit látnak. (Vagy amit hallanak: hiszen a filmzenét az a Kjartan Sveinsson szerezte, aki korábban – 1998-tól 2013-ig – a Sigur Rós billentyűse is volt.)
A 39 éves Rúnarssont egyébként olykor napjaink egyik legígéretesebb rendezőjeként szokták emlegetni (The Last Farm című rövidfilmjét például Oscarra jelölték, a 2 Birds pedig elnyerte a cannes-i Arany Pálmát és az Európai Filmdíjat), de ő ezt egy interjúban viccesen azzal hessegette el, hogy annyira azért nem tehetséges, hiszen már őszül, tessenek csak megnézni. Pedig első játékfilmjét, a Tűzhányót mindjárt Cannes-ban mutatták be a Rendezők Kéthete programjában, a mostani Madárkák pedig a torontói premierjét követően San Sebastianban a legjobb filmnek járó Arany Kagylót is megkapta, hazavitte az Ezüst Hugo-díjat, de a legjobb film díját nyerte el Varsóban, Sao Paulóban és Thessalonikiben is.
Az életben nincs olyan, hogy boldog vagy szomorú vég, csak idő kérdése és a helyzetek változnak. Ezért szerintem nem lehet a nézőt egy film végén túlságosan nagy derűben vagy túl nagy szomorúságban hagyni. A valóság valahol a kettő között van: és így marad némi remény is – vallja Rúnarsson, aki a Madárkákban is vegyes, felkavaró érzéseket hagy bennünk. Madarakat viszont ne keressünk a filmben, csak a rendező mániája, hogy indirekt munkacímekkel dolgozzon: ez itt most például a főszereplők ártatlanságára, törékenységére, és persze Ari énekhangjára utal (Kovács M. Dávid: Bocs, nem tudtam, hogy pisilsz, Index).
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline)
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index)