Digitális lábnyomok, digitális mérföldkövek

Plenáris előadások a digitális konferencián

November 26-án került sor a Digitális Pedagógus és Nemzedék Konferenciára az ELTE PPK épületében. A szakmai rendezvénysorozatot 2012 óra szervezzük, és ez a jubileumi alkalomról is örvendetesen jó visszajelzések érkeztek. Ez alkalommal a plenáris előadások tartalmi összefoglalóit adjuk közre¹.

Fábri György²: Digitális lábnyomok, digitális mérföldkövek.

Már az előző évszázadban megjelent a magyar felsőoktatásban négy „digitális lábnyom”. Az első ezek közül az 1994-ben induló és mindössze két esztendeig létező ABCD interaktív magazin (Nyírő András kezdeményezése). A távoktatást (e-learning) is ebben az időben indították el a Műszaki Egyetemen, csatlakozva az európai távoktatási szervezethez . 1998-ban Nyíry Kristóf szorgalmazta a virtuális egyetem, majd még a Wikipédiát megelőzően, 1998-ban a Virtuális Enciklopédia elindítását.

Ezek a kezdeményezések azonban nem bizonyultak hatásosnak és tartósnak. Lehet, hogy azért, mert a társadalom számára túl korán érkeztek. Elképzelhető azonban az is, hogy a digitális érzékenység megvolt, de hiányzott a szükséges szakmai és módszertani tudás. A legvalószínűbb azonban, hogy akkoriban ez az ügy sem a politika sem a média számára nem volt elég fontos.

Az előadó említett egy a hazai lakosság körében tavaly végzett reprezentatív kutatást, amelyből kiderült, hogy a konzervatív és liberális nevelési profilok közül a túlnyomó többség a konzervatív szemléletet preferálja, amelynek rövid lényege, hogy a pedagógus neveli-oktatja a diákot, aki passzív befogadóként engedelmesen tűri ezt. A lényeg, hogy „leültessük a gyereket, és ő ne zavarjon minket.”

Napjainkra ez a szemlélet elavult, nem tartható. Az iskola, az oktatás erősen ki van téve a külső hatásoknak. Olyan hatásoknak, amelyeket az iskola képtelen befolyásolni, ráadásul a tudás jelentős részét a mai gyerekek nem az iskolában sajátítják el. Hiszen egy olyan korban nőttek fel, amelyben a média szerepe meghatározó. A média pedig „felzabálja az alrendszereket”. Minden, ami körülvesz minket: iskola, bíróság, sport stb. csak akkor van, ha a média beszél róla. A gyerekeket pedig csak akkor fogja érdekelni, amit mondunk nekik, ha tudomásul vesszük mindazt, amit a média révén tapasztalnak. A mai világban nem kommunikálunk és élünk, hanem kommunikálva élünk. A tartalom pedig az interneten, a közösségi oldalakon a tartalomszolgáltató és a felhasználó között folyik mindkét irányba, és ebben a folyamatban a felhasználó sem passzív befogadó, hanem maga is alakítja a tartalmat.

A 70-es években Allan Bloom Closing of the American Mind című könyvében már írt arról, hogy minden relativizálódik, hogy nem tények, hanem vélemények terjednek, s minden lehet így is meg úgy is. Az így elnyert szabadság számos csapdát rejt, hiszen nagyon sok hamis lábnyomot hagyunk magunk után. Lukács György az ÉSZ trónfosztásáról írt, jelenleg a faktológia trónfosztásáról beszélhetünk. Éppen ezért komoly kihívást jelent az autoritás (ezen belül az iskola, a pedagógus) számára segíteni a tények és nem tények közötti eligazodásban.

Gyarmathy Éva³: Túlélő felszerelés a 21. századhoz – avagy az iskola küzdelme a 2-es szinten

A digitális nemzedék mi vagyunk mindannyian. A korábban digitális bevándorlónak címkézett generációk mára már jobban hasonlítanak a digitális bevándorlóknak nevezettekre, mint korábbi önmagukra. Annyi időt töltött és tevékenykedett már mindenki az infokommunikációs korszakban, hogy idegrendszere átvette annak működését.

A lélek azonban nem adja meg ilyen könnyen magát az újdonságnak, és keményen ellenkezik a változással és a változás okozta bizonytalansággal. Sokan még továbbra is azt várják, hogy egyszer csak kialakul egy új kultúra, amely végre ismét valamelyes stabilitást hoz. Az új kultúra már kialakulóban van, ez a jó hír. A rossz hír, illetve ki-ki kedve szerint minősítheti, hogy az új kultúra lényege a változás. Emiatt a lelki túlélő felszerelésünk legfontosabb eleme, a bizonytalanság elfogadása. Nem fog könnyen menni, de a túléléshez szükséges egyéb értékeinkkel együtt hatalmas fejlődési lehetőség elé nézünk.

A teljes csomag tartalma:
– a bizonytalanság elfogadása,
– társas készségek,
– autonómia,
– harmónia
– kritikai gondolkodás,

– carpe diem.

Ezek az értékeink menthetik meg az iskolát is, amely végzetes lemaradásban van, és már egyre inkább csak bajt okoz. A vonat nem vár. Jelen van már az ipar4.0, kultúra4.0, web4.0 is. És még mindig csak az iskola2.0 – némi jó akarattal. Az oktatás nem találja a helyét, elakadt a 20. században, és termeli a kudarcokat. Még a diák3.0 sem kezelhető a rendszer számára. Egyre több papírunk lesz arról, hogy az iskola nem illeszkedik a gyerekekhez.

Turcsányi-Szabó Márta⁴: Kell-e? Miért? Hogyan? – Az elmúlt évek változó kérdései a digitális pedagógiában

A számítógépek megjelenésekor, csupán nagyon kevés arra képzett szakember kerülhetett a közelükbe. Ezen az állapoton a személyi számítógépek elterjedése változtatott igazán. Hazánkban a 80-nak évek elején törtek be a személyi számítógépek, lenyűgözve az értelmiségi réteget, felkeltve a programozás iránti érdeklődést, valamint a nagyközönség számítógépes játékok iránti vonzalmát. Az akkori kereskedelmi embargó miatt a kreatív elme „fából is megpróbált vaskarikát” csinálni, akár önmagát képezve a programozás fortélyaira, avagy a több mint 40 éve elinduló programozó-képzés útjára lépve vált világszerte elismert szakemberré ezen a téren, a megalapozott elméleti tudással együtt járó hazai specialitás miatt. A személyi számítógépek elterjedésével évtizedekig arról folytak a nemzetközi szakmai diskurzusok: kell-e informatikát tanítani vagy sem.

Ez évtől azonban nálunk is meghúzták a vészharangokat: „22 ezer informatikus hiánya van csak Magyarországon!”, és nem létezik már olyan munkakör, amihez ne kellene valamilyen informatikai tudás! Így a „Digitális írásbeliség” kritériumai az elmúlt öt évben nagy változásokon ment keresztül, nemcsak folyamatosan kiegészítve a „MIT tanítsunk?” kérdésre a listát, a „MIÉRT?”-ekkel egyre alaposabban megindokolva azokat, de a digitális eszközhasználattal egy időben a pedagógiai paradigmaváltást is hangsúlyozza a 21. századi átalakuló munkavállalói kép reális megalkotásához.

Nádori Gergely⁵: Az eszközöktől a módszerekig – miként változott az IKT szerepe az oktatásban az elmúlt években?

A tanítás technikai megújítása legalábbis Comenius óta napirenden levő kérdés. A tábla megjelenésétől kezdve a 19. század közepén az iskolarádión és az iskolatévén át a NAT-ban is hangsúlyosan megjelenő CD-ROMokig sok eszköz volt már, ami a tanítás revolúcióját ígérte. Mindeközben az alapvetések: tanár tanulókat tanteremben tantárgyakra tanít mégsem változtak meg.

A digitalizáció kezdetben hasonló pályán haladt és a fő hangsúlyt az új eszközök kapták, számítógéplaborok, projektorok, interaktív-táblák kerültek az iskolákba. A közoktatás vezetőinek kimondott elve volt, hogy elég új eszközöket vinni az iskolába és az magával hozza majd a módszertani változást is. A tanárok érdeklődése is elsődlegesen technikai jellegű volt: milyen eszközök vannak és azok miként működtethetők. Ezt tükrözte például 6-8 éve a Tanarblog.hu oldal cikkeinek népszerűségi listája is.

A technikai váltás sokáig nem hozott magával módszertani változást, a nagy áttörés elmaradt, úgy gondolhattuk, hogy a digitalizáció is a többi technikai megújulás sorsára jut. Az elmúlt 3-4 év azonban jelentős változásokat hozott a digitális eszközök iskolai használatában. Ennek egyik oka a technika gyors változása, a web2 és a hordozható személyes eszközök, az emberközeli interfészek megjelenése. A másik viszont, hogy a technikai változás a tudás koncepció átalakulását is magával hozta. A megváltozott tudás-koncepció: a Google-galaxis pedig maga után vonhatja a tanítás változását is, ahogyan ez történt az írás és a nyomtatás megjelenésével is.

Szekszárdi Júlia⁶: Kimerészkedés a komfortzónából – a nevelés esélyei

A nevelés célja mindig is a gyerekek, fiatalok jövőjükre történő felkészítése volt. A jövő azonban egyre kevésbé prognosztizálható, és nem létezik az a társadalom által visszaigazolt, biztonságos érték- és normarendszer, amit szülők és pedagógusok egyértelműen képviselhetnének. Felgyorsuló korunkból hiányzik az a stabilitás, amire támaszkodva kijelölhetnénk a nevelés távlati perspektíváit. Korunkban ezek a célok nem egészen azt jelentik, mint néhány évtizeddel korábban. A hagyományos hierarchia lebomlik, az alá- felé rendelésből mellérendelés lesz, felértékelődik a kooperáció a felnőtt-gyerek viszonylatban is, és ennek megfelelően a felelősség szintén megoszlik közöttük.

A nevelési célok lényegükben ma is ugyanazok, mint korábban, újra értelmezésük azonban elkerülhetetlen, ha a nevelő nem akarja elveszíteni a hitelességét.

1. Az énkép megalapozása, az önismeret fejlesztése, a belső erőforrások megismerése és mozgósítása a korábbiakhoz képest felértékelődik, hiszen egy olyan világban, amikor minden mozgásban, változásban van, nincs világos jövőkép, belső biztonság, döntési képesség, felelősségvállalás nélkül esély sincs a boldogulásra.

2. A virtuális tér jelenléte a társas készségek alakulását is erősen befolyásolja. Az offline világ kapcsolatrendszere az online lehetőségek megjelenésével feltétlenül gazdagodik. Olyan emberekkel kerülhetünk kapcsolatba, akikkel korábban elképzelhetetlen lett volna találkozni, olyan információkat kaphatunk másokról és önmagunkról is, amelyekre korábban nem lett volna módunk. Gyakorolhatjuk a kommunikációt, az elfogadást és önmagunk elfogadtatását, megtapasztalhatjuk a világra jellemző sokféleséget

3. A világban való boldogulás elengedhetetlen feltétele a jelenismeret, ehhez pedig az interneten (is) történő folyamatos tájékozódás minden pedagógus számára elengedhetetlen. Az információk bősége, az értékrendek és értékrend-töredékek egyidejű jelenléte nem könnyíti meg ugyan a dolgunkat, de lehetőséget ad a vélemények szembesítésére, a kritikai gondolkodás fejlesztésére. Sem pedagógusként sem szülőként nem tudjuk átlátni a gyerekhez eljutó információkat, tehát onnan kell indulnunk, hogy már az óvodás gyerek feje tele van mindenféle ismerettel, benyomással, érzelmi hatással. Ennek tudatában pedagógusként nem az már a dolgunk, hogy egy tiszta lapot teleírjunk, hanem hogy – megismerve a kisebb, nagyobb gyerek korábban szerzett és követve újabb tapasztalatait – tegyük a dolgunkat.

Rab Árpád⁷: Oktatás. Forradalmak. Újraprogramozott agyak és újragondolt tanulás a digitális kultúrában

Az információs társadalom változásai gyökerestül felforgatták a kultúra, a gazdaság, a család és az egyének mindennapi életének megszokott formáit. Mélyreható, és messze vivő változásokat, vagy azok illúzióját éljük át. Még összegyűjteni is nehéz a látványos, illetve a nehezebben azonosítható, de annál fontosabb mélyrétegi változásokat, nem hogy felfogni, mélységükben megérteni őket, ráadásul reagálni is rájuk.

Mégis, az átgondolt megértés és a tudatos válasz nem nélkülözhető. A digitális kultúra kettős körének elméletében írom le azt a holisztikus modellt, melyben összegyűjtöttem a digitális kultúra főbb jellemzőit, és azok egymásra hatását. Ez a megközelítés jól szemlélteti a digitális kultúra összetett hatástömegét az emberi gondolkodásra, kultúrára, érzékelésre és tanulásra.

A digitális kultúra hatása az oktatás és a tanulás világára alapvető fontosságú és nagymértékű. Az információs társadalom kulcsterülete az oktatás. Kiemelkedő fontosságát senki nem vonja kétségbe, mégis, mintha nem bírna kiszabadulni az újonnan létrejövő, feloldhatatlannak tetsző ellentétek vonzása alól: az új infokommunikációs eszközök egyszerre új lehetőséget jelentenek, de a figyelemelterelés eszközeit is, az internet újfajta tanulási és tanítási modelleket nyújt, de e mellett újszerű lélektani háborúk színtere, az információbőség egyszerre felkavaróan izgalmas és elmezavaró, a tanulás és tanítás motivációi és eszköztára a hiábavalóság érzetétől kezdve egészen a drasztikusan újszerű, innovatív és kreatív megoldásokig terjed.

Az előbbi ellentétek nem feloldhatatlan ellentmondások, annál inkább fontos üzenetek. Üzenik azt, hogy hiányzik a vízió, a magasabb rendű cél, és a tudatos tervezés az oktatásból szerte a világban. Az oktatás jövőjéről, a tanulás jövőjéről, a fontos képességekről és készségekről, stratégiáról beszélek a digitális kultúra relációjában. Összességében lehetőségeket látok, de ezek megragadásához az oktatás világát is érdemes újra gondolni, és látni kell azt is, hogy önmagában ez a szféra nem oldhatja meg saját kihívásait.

¹Az előadások videófelvétele megtekinthető a rendezvény honlapján a Közvetítés címszó alatt. Ugyanitt találhatók információk az aktuális és a korábbi konferenciákról

²ELTE PPK, dékánhelyettes

³klinikai szakpszichológus, MTA

⁴ELTE, TTK, egyetemi docens

⁵Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanára, a Tanárblog egyik szerkesztője

⁶Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete elnöke

⁷ BME, ITTK