MINDENKI – Miért fontos a szabadság a szakgimnáziumban (is)? Miben rejlik a diákok esélye?

2010 óta dolgozom a Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziumban, magyar-német szakos tanárként. Melyben egyébként a faipari képzés mellett dekoratőrképzés is folyik. Szakmai szempontból az egyik legrangosabb iskola, legjobb diákjaink sorra nyerik az országos szakmai versenyeket, sőt, nemzetközi sikereink is vannak. A szakmai órák jelentőségéhez, a versenyre felkészítő kollégák hozzáértéséhez tehát nem fér kétség – de hogy kapcsolható mindehhez a közismereti tárgyak kérdése? Az idegen nyelv és az informatika jelentőségét már nem „illik” elvitatni, de mi a helyzet a többivel? És mi van, mi lesz a „gyengébben teljesítőkkel”?

Amint a diákok sem egyformák, úgy mi, tanárok is nagyon különbözőek vagyunk, különbözőképp látjuk a tantárgyak szerepét, jelentőségét. Abban azonban egyetértünk, hogy egy iskolában a legfontosabbak a diákok – most az ő esélyeik szempontjából, pedagógiai szempontok és gyakorlati tapasztalatok alapján fogom a felmerült kérdéseket áttekinteni.

Levente és az unalomig ismételt kompetenciák

Egykori diákunk, a ma már egyetemista Kálnai Levente 2013-ben 16. helyezést ért el a lipcsei „WorldSkills”-en, a szakmák olimpiáján, 2014-ben pedig egyéni bronzérmet, csapatban ezüstérmet szerzett a Lille-ben megrendezett EuroSkills-versenyen. Leventének az iskolában nemcsak a szakmai eredményei voltak jók, szövegértésben, szövegalkotásban és matematikából is kiemelkedett tanulótársai közül. Gyors reakciója, ügyes szóbeli megnyilvánulása, kreatív problémamegoldása egyszerre fakadt magabiztos szakmai tudásából és a fent említett kompetenciák magas szintjéből. Azaz (a diák szorgalma, képessége mellett) a szakmai és a közismereti tanárok csapatmunkája kellett ahhoz, hogy kibontakozzon a tehetség. Biztos vagyok abban, hogy pl. a magyarórák számának csökkentése, a közismereti csoportbontások befagyasztása, a kompetenciafejlesztésre alkalmatlan tankönyvek bevezetése nemcsak a közismereti, de a szakmai eredményekre is negatív hatással van.

Magyartanárként különleges tapasztalat, hogy iskolánk diákjai közül milyen sokan érnek el sikerélményt a kreatív írás módszerével. Pedig a „magyar” önmagában nyilván nem a legfontosabb tárgy nálunk – de a művészetre, az alkotásra való fogékonyság összefügg a tanított szakmákkal, és ez nagyon szépen kamatoztatható az irodalomtanításban is. A „Kozmaköltészet-Friss Forgácsok”-facebook-csoport évek óta működő, online irodalmi műhelyünk, ahová a diákírók mellett valódi írók, költők is csatlakoztak – Lackfi Jánostól Kemény Zsófiig, akik időnként „élőben” is ellátogatnak hozzánk.

Természettudományos tárgyak

A PISA-tesztek a diákok természettudományos készségeit is mérik, tehát e tárgyak az alapkompetenciák fejlesztésében is fontos szerepet játszanak, de most a diákok pályaválasztási szempontjából nézzük meg! A mi iskolánkban a legtöbb diákot az évek alatt megfogja a tanult, faipari vagy dekoratőr szakma szépsége, melyet valóban megismerni csak az iskolában van lehetősége.

Ám mindig vannak olyan diákok, akikről kiderül, hogy nem való nekik az a szakma, amit 14 évesen választottak – minél többféle tantárgyak tanulhatnak középiskolásként, annál több az esély arra, hogy megtalálják azt, ami az ő útjuk. Tavaly érettségiző osztályomból az egyik fiúnak még volt lehetősége biológiából érettségizni, amit emelt szinten, 80%-ban teljesített. A sikerélmény és az idő közben alakuló érdeklődésének megfelelő lehetőség nagyon sokat jelentett neki.

Ráadásul vannak olyan diszlexiás, diszgráfiás tanulók, akiknek idegen nyelv helyett muszáj másik érettségi tárgyat választani – az általuk választható „kínálat” is nagyon beszűkül a természettudományos tárgyak kiszorulásával.

„Mindenki” – fontos a verseny, de az ember fontosabb

Nemcsak a tanulási nehézséggel küzdő, de a hátrányos családi helyzetű tanulók is nagyobb arányban vannak jelen a szakképzésben. Nagyon tisztelem azokat a diákjaimat, akik önfenntartóként végzik el sikerrel az iskolát. (Tisztelem őket és szomorú vagyok, mert ez nem valódi kamaszkor.) Szerencsére ez a csoda évről évre megtörténik, amiben mind a diáknak, mind a tanároknak rengeteg munkája van.

Van olyan kollégám, aki minden hajnalban ott ül az iskolában, hogy mehessenek hozzá különórára a korán kelők. De sokan tartanak még szakköröket, külön foglalkozásokat, egyrészt a tehetségesek kibontakozása, másrészt a nehéz helyzetben lévők felzárkóztatására. Nagy áldozat ez a kollégáktól, akik tele vannak órával, javítanivalóval, és akiknek persze még saját családjukban, esetleg az anyagi okokból vállalt másod- és harmad-állásukban is helyt kell állniuk. És nagy áldozat a diáktól, akiknek 35 vagy akár 40 tanórán és heti 10 vagy akár 20 munkaórán kell teljesíteniük. Biztos, hogy mindez egészségtelen és nem tartható hosszú távon. És nem is bírja mindenki – a lemorzsolódás okai szerintem alapvetően itt keresendők. Vezethetünk róla statisztikát és írhatunk tervet a csökkentésére – amíg nincs elég forrás az iskolákra, és nincs elég idő a diákokra, az ifjúságvédelemre, a felzárkóztatásra, addig ez a tendencia csak romlani fog.

A nehéz családi helyzetben lévő tanulóknak nagy segítség volt, hogy egészen az idei tanévig szabadon választhatták meg az ötödik érettségi tantárgyat, a szakmai érettségi csak (egyébként a többség által választott) opció volt. Mint arra már utaltam, nem mindenki marad a 14 évesen választott szakmánál, viszont vannak diákok, akiknek már egy érettségi megszerzése is komoly eredmény az adott életkörülmények között. Több esély volt erre úgy, ha egy olyan iskolába járhattak, ahol alapvetően emberséges bánásmóddal, biztonságos közegben tölthették a napjaikat, ugyanakkor nem voltak „beszorítva” az iskola profilját meghatározó szakterületre.

Érettségi most és jövőre

Iskolánk szakmai vezetősége óriási energiákat tett bele, hogy elérje, a diákok az eddigi tanulmányaiknak megfelelően vizsgázhassanak – de ez csak 2016 decemberében vált hivatalossá. És ezt nem is minden szakgimnáziumban sikerült elérni.

A szabadon választható érettségi tárgy erre a tanévre már biztosan „elúszott”, hiszen nem lenne idő egy újabb tantárgyra felkészülni. De hosszú távon fontos lenne azt visszaállítani. Már csak azért is, mert az a szakgimnazista, aki más szakon tanulna tovább, a kötelező szakmai érettségi miatt hat vagy akár hét tárgyból kénytelen vizsgázni, ami hátrány a gimnazistákkal szemben.

Országos probléma, hogy nincs elég szakmai tanár, és nem lehet mindent helyettesítéssel megoldani – ez ügyben is megoldást kell keresni, és ez sem iskolai hatáskör.

Sok mindenben nem értünk egyet a kollégáimmal, de abban igen, hogy az iskola a diákokért van. És nem fordítva. Sok mindenben nem értünk egyet, de abban igen, hogy emberséggel, lelkiismerettel, együttérzéssel kell dolgozni értük. Ha kiállunk értük és mellettük, talán az oktatásirányításban is megjelenhet végre az emberség és megjelenhetnek az úgy nevezett „pedagógiai szempontok”. Mert az iskola nem hivatal. És a gyerek nem kartoték-adat.

Emlékeztetőül álljon itt Petróczi András, 9.b osztályos tanulónk irodalomórán írt szövege:

Sulyok Blanka