2008. március 16. vasárnap, 12:29
Széles körű társadalmi egyeztetés…?
Új tudás – műveltség mindenkinek?
Március 4-én Gyurcsány Ferenc és Hiller István együtt hirdette meg az Új Tudás – Műveltség Mindenkinek programot. A bejelentést akár komolyan is vehetnénk, hiszen a háttérben az Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal keretében az elmúlt évben komoly szakértői munka zajlott. A miniszter most a program kapcsán „széles körű társadalmi egyeztetésről” beszél, melyet március 4. és április 5. között (!), egy figyelemre méltó road-show keretében igyekszik lebonyolítani. Eközben megjelent az OKM honlapján egy „vitafelület”, ahol egy e-mail boxon keresztül juttathatnánk el kérdéseinket, észrevételeinket az „illetékeseknek”.
Mivel úgy gondoljuk, hogy sem a road-show, sem az egyirányú, titkos levelezés nem alkalmas keret a társadalmi vitához, ezúton adjuk közre az OKM honlapján is elérhető vitaindítót. Tesszük ezt azért, hogy a virtuális kongresszusunkon zajló élénk és tartalmas beszélgetéshez hasonló diskurzust indítsunk el. Mert „társadalmi vita” a közoktatás egészét (tehát minden tanárt, szülőt, gyermeket is) érintő, nagyszabású koncepcióról csak akkor lesz, ha mi magunk, a „társadalom” úgy teszünk, mintha valóban megkérdeztek volna.
A véleményünket, ami a virtuális kongresszus tükrében az érintett kérdésekben tagadhatatlanul VAN, most itt az ideje nyíltan, világosan és ezúttal nem egy empatikus kisközösség, hanem a döntéshozók felé megfogalmaznunk. A kialakuló beszélgetést, vitát, javaslatokat és kérdéseket továbbítjuk a társadalmi vitát meghirdető OKM felé. Javasoljuk, hogy – megismerve a vitaindító téziseket – igyekezzünk/igyekezzetek minél több érdemi, konstruktív, tartalmi kérdést megfogalmazni, hiszen a kérdés az a műfaj, amit semmiképpen nem illik reakció (éspedig válasz) nélkül hagyni. Vagyis így válik számonkérhetővé, hogy a megszólítottak a felvetéseinkkel érdemben foglalkozzanak.
Íme tehát a vitaindító tézisek (illetve a „javaslatsor”, mely „nem részletesen kidolgozott cselekvési terv, hanem a lehetőségeket, alternatívákat tartalmazó összefoglaló, amely alapja és sorvezetője lehet egy széles körű társadalmi vitának.”
Tudás
A korai gyermekkor és az iskola jórészt meghatározza életünk későbbi alakulását. Az államnak kötelessége, hogy a közösség adóforintjaiból olyan oktatási rendszert alakítson ki és működtessen, amely nem újratermeli az öröklött viszonyokat, hanem segít kitörni azok közül, hogy a tudáshoz a szegényebb családok gyermekei is hozzáférjenek, mert a tudással léphetnek előbbre az életben, használható versenyképes tudással vihetik többre, mint a szüleik. Gyermekeinknek csak egy modern, a pedagógusokat kiváló teljesítményre sarkalló, senkit elveszni nem engedő közoktatási rendszer adhatja meg az ehhez szükséges esélyt. Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva, a jelenleg futó programokra is építve a szakpolitikusok és az oktatási kerekasztal szakértői átfogó javaslatokat dolgoztak ki. A javaslatok felölelik a korai gyermekkori neveléshez nyújtandó támogatást, a bölcsődei-óvodai fejlesztéseket, az informatika, az idegen nyelv, a természettudományok oktatásának és tanulásának kiemelt támogatását. Azt, hogy miként fordíthatunk több figyelmet a tehetséges vagy éppen a hátrányos helyzetű gyerekekre. A jövő évi költségvetésben az ideinél mintegy 50 milliárd forinttal többet tervezünk oktatási és közművelődési célokra.
El kell érnünk, hogy minden gyermek eséllyel kezdhesse meg az iskolát. A szegény és leszakadó társadalmi rétegek gyermekei számára biztosítani kell a koragyermekkori készségfejlesztés komplex szolgáltatásait. Ezt legjobban a védőnői hálózat, a bölcsődei és az óvodai hálózat fejlesztésével lehet elérni. Jó eszköz lehet erre a családi napközi intézményének kiterjesztése, az egységes óvoda – bölcsőde kialakításának megkönnyítése. Segítséget kívánunk nyújtani a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek beóvodáztatásához is.
Integrációs programokat hirdetünk az iskolai és a települési szegregáció visszaszorítása és a különböző hátterű diákok hatékony együttnevelésének érdekében. A pedagógusok számára megadjuk a megfelelő szemléleti, szakmai, módszertani muníciót ahhoz, hogy sikeres lehessen a hátrányos helyzetű gyermekek integrációja. A pályázatoknál megköveteljük az esélyegyenlőségi tervek végrehajtását, a sajátos nevelési igényű tanulók esetében egyértelmű vizsgálati, fejlesztési és ellátási protokollt alakítunk ki, megerősítjük a szakértői bizottságokat. Biztosítjuk, hogy a pedagógusjelöltek a szakmai gyakorlat keretében megismerhessék a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók nevelésével, oktatásával kapcsolatos pedagógia módszereket.
Szakmailag és infrastrukturálisan is fejlesztjük és modernizáljuk a jelenlegi kollégiumhálózatot. A kollégiumoknak az esélykülönbségek mérséklése mellett egyre nagyobb szerepet kell kapniuk a tehetséggondozásban is. Komplex tehetséggondozó programot hirdetünk, amely a közoktatástól a felsőoktatásig képes arra, hogy a valamely területen kiváló gyermekeinket támogassa. Létrehozzuk a Nemzeti Tehetség Alapot, segítjük az Arany János programban résztvevő diákok felsőfokú tanulmányainak megkezdését, tehetséggondozó bázis intézményhálózatot alakítunk ki. Lehetővé tesszük, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek igénybe vegyék a kollégiumok napközbeni pedagógiai szolgáltatásait.
A közoktatási rendszerünket modernizáljuk annak érdekében, hogy a gyermekeknek használható tudást, a nekik megfelelő módszerekkel közvetítse. Ennek érdekében a pedagógiai tartalmat és a formát is meg kell újítanunk. Kiemelt szerepet kap a jövőben a nyelvi oktatás és az informatikai képzés. Lehetővé tesszük a nyelvi előkészítő évfolyam alanyi jogon való igénybevételét 2010-től minden középiskolában. Támogatjuk a tanárok nyelvi képzését és nyelvvizsgáját. A program része az informatikával támogatott oktatási módszerek bevezetése az oktatásban, a korszerű tananyagok kifejlesztése és az iskolákba való eljuttattása, a tanárok felkészítése, az iskolákban kifejlesztett jó gyakorlatok elterjesztése. A közháló programban a sávszélesség növelése; tantermi informatikai csomagok (digitális tábla, projektor, laptop); az SNI tanulók számára speciális informatikai csomagok biztosítása. Az ÚMFT fejlesztési programjába bekapcsolódó pedagógusok számára támogatást kívánunk biztosítani a képzéshez, az új pedagógiai módszerek alkalmazáshoz szükséges laptop vásárlásához.
A pedagógusok megfelelő ösztönző-rendszere elengedhetetlen feltétele az oktatási rendszer fejlesztésének. A pályakezdő pedagógus bére talán a legfontosabb üzenet a pedagógus pályát is megfontoló jó tanulmányi eredményű pályaválasztó fiatalok, a jövő tanárai felé, ezért a kezdő pedagógusok munkáját a jövőben a jelenleginél jobban kell megfizetni. Ugyanakkor a legnehezebb pedagógiai munkát végzőket, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglakozókat és az iskolavezetők irányítói munkáját szintén jobban meg kívánjuk becsülni.
A közoktatási intézmények „teljesítményét” objektív összehasonlítható eredménymutatókkal kell jellemezni. A mutatókra támaszkodva segítő és ösztönző rendszereket kell kidolgozni, melyek segítségével a pedagógusok, iskolaigazgatók és iskolafenntartók visszacsatolást kaphatnak teljesítményükről. A mérési eredményekhez és az értékelési rendszerhez ösztönzőket kell hozzákapcsolni. Fejleszteni kívánjuk az SNI tanulók készségeinek mérésére alkalmas eszközöket.
Újra élettel kívánjuk megtölteni a közösségi kulturális intézményeket, ezért átfogó művelődési ház felújítási programot indítunk, és jelentősen növeljük a közművelődés költségvetési támogatását.
(Forrás: http://www.okm.gov.hu/doc/upload/200803/tudas_szg_vbcomments_doc.doc)
csak néhány a kérdéseim közül:
1. Az esélyegyenlőségi tervnél vizsgálják-e külön-külön a központi és tagiskola tanulói összetételét, vagy iskolai átlagot vesznek figyelembe?
2. A szakértői bizottságok túlterheltségén hogyan kívánnak segíteni?
3. Az integrált tanulók létszámát maximálják-e?
4. A pályakezdő pedagógusok felemelt bére hogyan aránylik a már több éve a pályán lévőkéhez?
5. Mérik-e a pedagógusok munkájának értékelésekor a hozzáadott értéket?
egyenlőre ennyi.
Van, amit nem értek, és van, amit csak szimplán nem tudok (bár tartok tőle, részben a program meghirdetői sem…) Először is, nem értem, mire ez a nagy sietség (április 5-ig, egy hónap alatt lebonyolítani egy társadalmi vitát – nem tudom, ti mennyire találjátok széleskörűnek, s főleg érdeminek a fent megjelent vitatézisek fényében… Szóval hova ez a nagy sietség, amikor az Oktatási Kerekasztal, a programot előkészíteni hivatott grémium júniusra készíti el a jelentését? (lásd sajtóhírek és az OKNT február 14-i ülésének jegyzőkönyve). Szóval lenne rá idő…
No jó, ne puffogjunk a hogyanon! Nézzük érdemben "a széleskörú társadalmi vita sorvezetőjét"!
Csak néhány kérdés, a hátrányos helyzetű gyerekek integrációjával kapcsolatban:
Túl azon, hogy az érintett pedagógusokat ellátják a "szükséges munícióval", ami az eddigi gyakorlat szerint képzést jelent képzés hátán (gyakran szabadidőben, hétvégén, az érintettek magánéletét nem kímélve!), hozzátartozik-e a munícióhoz a napi gyakorlatban szükséges szakmai és mentális támogatás (mentorálás, esetmegbeszélés, szupervízió, a társ-szakemberekkel való konzultációhoz és a team-munkához szükséges fizetett munkaidő (magyarul órakedvezmény), vagy: a kilátásbe helyezett bérpótlékért cserébe a másik oldalon az önkizsákmányolásra vonatkozó burkolt igény jelenik meg? Mert a megemelt jövedelem lehet a csábítás eszköze, de nem szolgálhat a széleskörű szakmai szolgáltatás helyett, amit nemcsak a gyerekeknek, a tanároknak is kell élvezniük – a közoktatás egészében, de a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozóknak kiváltképp!
Hogyan határozzák meg a bérpótlék odaítélésekor, hogy kik a "hátrányos helyzetűekkel foglalkozó", a "tehetségesekkel foglalkozó" stb. pedagógusok? Iskolánként? Nem vezet ez veszélyes következményekhez? Az iskolákat ilyen módon felcimkézve a további szegregáció melegágyát teremtjük meg (lásd a középosztálybeli szülők hajlandósága a gyermekeik együtt-tanultatására). Vagy pedagógusonként? Hogyan? Az igazgató javaslatára?
S általában: átgondolták-e, át kívánják-e gondolni az együttnevelés mostani szabályozásának felülvizsgálatát, az "integrációs" és "képességkibontakoztató" felkészítés helyett a település adottságait jobban tükröző támogatási szisztéma kialakítását?
Komolyan gondolják azt a mondatot, hogy "…programot hirdetünk az iskolai és települési szegregáció visszaszorítására"? A települési szegregáció visszaszorítását nem kellene a közoktatás nyakába varrni. De következik ebből egy kérdés: Milyen kapcsolatban áll a most meghirdetett program a települési szegregáció csökkentését kitűző szociális, munkaerőpiaci stb. programokkal?
S ami a programból hiányzik: ha ekkora súlyt helyez a leszakadó fiatalokra, miért nem jelenik meg benne a szakképzés mint prioritás? Ha most a kicsinyekre koncentrálunk (korai fejlesztés, óvodázás, általános iskola – legyen, de van-e felmenő rendszerben előkészített folytatás, hogy a most a gyermekekbe invesztált energia később ne vesszen el? Vagy annyira sikeres lesz a program, hogy az általános iskola végeztével mindenki besétál az Arany János Tehetséggondozó kollégiumokba és középiskolákba? Mert akkor hajrá…!
Attól tartok, folyt. köv. …
kati tanító néni, nagyon egyetértek az sni-vel kapcsolatos két kérdéseddel – s az esélyegyenlőségi tervvel kapcsolatban pedig van egy válaszom. Igen, nézik a tagiskolákat. Itt megtalálod az Esélyegyenlőségi Útmutató dokumentumait, amelyek alapján a helyzetelemzések készülnek http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=125&ctag=articlelist&iid=1&articleID=229265 .
Most csak az esélyegyenlőség-deszegregáció témájához.. A kerekasztal javaslatai között hangsúlyos, a HHH tanulók státuszának pontosítása, ami valóban fontos lenne, s újra felveti a szociális ellátó rendszerünk kiskapuit is. A rendszeres gyermekvédelmi kezvezmény problémáját, amit tömegével vesznek igénybe olyan rétegek, akik bár "papíron" rászorulók, valójában korántsem. Nem is feszültséget okozva az intézményekben. A szülők számára kiadott nyilatkozat pedig a másik a leginkább rászoruló réteget zárja ki – egyszerűen szövegértelmezési problémák okán. A korai óvodáztatás valóban döntő, de éppen azok a települések nem képesek önerőből óvodai férőhelyeket teremteni ( sőt a meglévőkben sem biztosítani a szakképzett óvodapedagógust)ahol a legtöbb rászoruló gyereket találjuk. A pályázatok persze segíthetnének, de az eddig elbírált ROP döntések nem ezt mutatják. A Kerekasztal javaslatait összefoglaló táblában szószerint:"A körzethatáron kívüli iskolaválasztás/iskolábajárás többletköltségehez való állami, önkormányzati hozzájárulás megtiltása" – erről már szó sem esik, pedig ha valahol megállítható lenne a szegregáció, akkor itt biztosan.Prioritást kért a kerekasztal a gettósodó térségekben komplex programok elindítására – nem látom a forrást. A védőnői szolgálat megerősítésének viszont nagyon örülnénk, de ha az adatvédelmi szigor következtében megint nem találhat egymásra a sokféle segítő (védőnő, nevelési tanácsadó, óvodapedagógus stb. akkor semmivel sem leszünk előrébb.
"Új tudás- új műveltség"- egy újabb vicc, kábítószer a pedagógustársadalom megvezetésére.
Társadalmi egyeztetés egy hónap alatt?Realizálása a jövő évi költségvetésben, ami azt jelenti, hogy közvetlenül a parlamenti választások előtt egy fél évvel.
A "pedagógusok megfelelő ösztönző rendszere", stb.- ezeket folyamatosan halljuk 18 éve, miközben egyre lejjebb csúszunk (az igaz:negatív ösztönző rendszert sikerült kialakítaniuk).
Az egészet- sarkosan fogalmazva-,a politikát kiszolgáló szellemi holdudvar(ok) újabb magömlésének tartom.
Mi sem most másztunk le a falvédőről, és nincsenek illuzióink. Ennek ellenére úgy véljük, hogy mint civil szervezetnek meg kell szólalnunk már csak azért is, mert a virtuális kongresszus eddig több, mint 200 hozzászólásában számos olyan gondolat megfogalmazódott már, ami szorosan érinti a fejlesztés témakörét.
A közoktatásirányítás torz működése (működésképtelensége?!) nem ment fel bennünket a felelősség alól: ahol tudjuk, próbáljuk mondani a magunkét. Az „átlátunk a szitán, mert olyan bölcsek vagyunk, és különben is menjetek a …ba” hozzáállás semmire sem jó. Széles társadalmi párbeszédet hirdet a minisztérium, és mi része vagyunk a társadalomnak, közünk és felelősségünk van abban, hogy mi történik, illetve nem történik.
Ha van más javaslatod az üzeneteink célba juttatására, kérlek, segíts ebben, mert nagyon elszántan szeretnénk lendíteni valamit az ügyön. Különben nyugodtan a szemünkre vethetik „odafentről”, hogy „Mi biztosítottuk a lehetőséget, ti meg nem éltetek vele!”
Annyira jó, tartalmas és konstruktív vita indult meg valóban spontán módon itt a honlapon, nem tudom elfogadni, hogy ennek ne legyen valami érzékelhető hatása.
Terepmunkáshoz
Nagyon tetszik a megközelítésed. Én egy pályaelhagyó pedógus vagyok. Túl messzire nem mentem a pályától: szociális munkás lettem.
Beszélgettem igazgatókkal, mi az elképzelésük, a védőnők partnerek mindenben. Ezt úgy nevezik, hogy jelzőrendszer. Az a véleményem alakult ki, hogy nagyobb teret kellene engedni a település családgondozóinak, már ha minden település foglalkoztat ilyet. Ki kell alakítani a rendszeres esetkonferenciákat, bele kellene vinni a következetességet, a fokozatosságot. Papíron már van folyamat. Ott ahol működik legalább tíz éve és pedagógus kezdte el, tudta, hogyan működnek az oktatási intézmények. Látok szép példát. Én települési intézményeket finanszíroznék, sőt települést finanszíroznék egy jól felmért adatokból. Az esélyegyenlőségi tervnek örültem, de láttam, hogy nem egyformán értelmezték egy egy intézmények az oktatási törvényt. Torzult adatok születtek. Ettől függetlenül több pénzt adnék a szegregált településeknek: pedgógusra, gyógypedagógusra, szabadidőszervezőre, hogy ne az osztálytanítót fárasszuk. Nem vonnám el az óvodák csoportjait, hanem kislétszámban egész napos óvodát tartanék fenn, nem hazaküldve az anyasági támogatáson lévők gyermekeit. Persze ehhez rendeletet kellene módosítani.Visszahoznám a települési böcsődéket, mert ahol védelembe van véve egy csecsemő, nagy segítség lenne, ha a minden nap rendszeresen enne gyermekvédelmi szempontból. Rendszeres megbeszéléseket tartanék, ahol havonta értékelnék a gyermekek haladását, és a pedagógiai irány helyességét, a szociális munkás tevékenységét. Összefogás kellene a védőnővel, a korai fejlesztés érdekében. A felnőtt korú lakosság kiugrasztását a tespedésből, a mindennapi túlélésből. Ez nagyon nagy feladat, de megérné.
Csak hogy ne veszítsük el azokat a javaslatainkat, amiket érzelmileg jobban fűtött oldalainkon teszünk meg:
A Zöldbéka-féle beszélgetésben az sni-problémához, újraésújraésújra: az egy osztályba integrálható gyermekek létszámhatára!!! Továbbá: nem újra, hanem először, de teljes egyetértésben: a kéttanítós modell!!! (Ez asszem a hhh esetben is nagyon megfontolandó, jó irány).
Ollé János Ötoldalú, tanárképzéses vitájában: GYAKORLATI KÉPZÉS!!! Hozzátenném: "valódi" gyakorlóhelyeken, tehát nem fényesre suvickolt gyakorlóiskolákban, hanem rendes, átlagos (tehát lepukkant?!) iskolákban (is), és valódi mentor-tanárokkal-tanítókkal, akik egyrészt kiváló pedagógusok, másrészt tudnak mit kezdeni a hallgatóval, mert: egyszerre tekintik kollégának és diáknak, tehát adnak neki feladatot (hogy gyakoroljon), és visszajelzést (hogy fejlődjön). A mentor-tanárok számára a tanárképző intézménynek képzést, konzultációs lehetőséget (és kötelezettséget) és MEGFELELŐ javadalmazást kell biztosítani. A tervezett pályakezdő bérpótlék csak akkor elfogadható, ha kiváló pályakezdő fiatalok kerülnek az iskolákba – de ehhez kiváló tanárképzés kell – ami, úgy látom, a virtuális kongresszusunkon kirajzolódó álláspont szerint elsősorban a gyakorlati képzés erősítését jelenti.
http://www.okm.gov.hu/letolt/kozokt/pedszsz_080326.pdf – Szakmai vitaanyag a pedagógiai szakszolgálatokról szóló miniszteri rendelet előkészítését megalapozó döntési pontokról.
SNI – pontról – pontra – a célkitűzéstől, a bizalmatlanságról, a túlszabályozásról és még sok minden másról…vagyis a szépséges tételmondatokból hol és miként lesz, valami egészen más. Szomorú.
Gyakorló gyógypedagógusként olvasva az elkészített vitanyagot a pedagógiai szakszolgálatokról, bizony jó néhány ponton meglepődtem.
Az anyagban nem kevés plusz feladatot jelölnek meg a szakértői bizottságok számára, ám a tervezett pénzügyi táblázatokban sehol sem látom a munkatársak számának növelését. Ugyanakkor, át és továbbképzésekről van szó, ami nyilván időt igényel. Tapasztalataim szerint a szakértői bizottságok már így is jelentősen túlterheltek, a kötelező kontrollvizsgálatok elvégzése is gondot okoz.
A sajátos nevelési igény megállapítása enyhe ért. fogy… organikus okokra vissza nem vezethető… diagnózisánál két külön vizsgálatot végző, két külön bizottságot javasol. Ha van – lesz egységes eljárási rend, protokoll, akkor mi indokolja? (Ugye nem a bizalmatlanság a szakemberek kompetenciáját illetően?) Az integrációs – képesség-kibontakoztató programban résztvevő intézmények névsora évről-évre változik, az intézmények mellé az OOIH által ígért szakmai segítők sok intézményben még meg sem jelentek, s a legkevésbé valószínű,hogy ezek a szakemberek ismerni fogják a vizsgálatra küldött tanulót. (És azok az intézmények amelyek nem vesznek részt a programban? Ne legyenek kétségeink, éppen a leghátrányosabb térségek intézményei nem pályáznak. ) Mivel ért egyet a szakember? De a b. változat sem egyértelmű számomra. Feltételezem azokat az intézményeket kívánják korlátozni, amelyekből túl sok kérelem érkezik, de ha a szakértői bizottságok szakmai hozzáértését nem kérdőjelezzük meg ,ez bőven elegendő szűrő.
Az SNI csoportok (enyh ért.fogy.) számára készült tantervek illetve az un. normál tantervek között akkora az eltérés, hogy tapasztalatok szerint a visszahelyezés még az alsó négy évfolyam esetében is nehézkes, a leginkább akkor sikeres, ha a visszahelyzett tanuló évet ismétel. Negyedik után már túl tág az olló. Itt is megjelenik az esélyegyenlőségi szakértő – amit azért érzek problémásnak, mert az OKM esélyegyenlőségi szakértésre felkészítő 60 órás tanfolyama (magam is elvégeztem) közel sem ad olyan szakmai muníciót, ami az érdemi tanácsadást indokolná. Ha erre ráépül a javaslatban jelölt képzés – megint előállítottunk néhány – vagy több olyan szakembert – aki majd ellenőriz.
A vitaanyag egésze – Nekem azt sugallja – szabályozni, ellenőrizni, felülbírálni, megkérdőjelezni.
Nem szól források felszabadításáról a megnövekedett feladatokhoz (kivéve ellenőrzés), nem szól arról, hogy bizony az óvodai fejlesztésben nem részesült gyermek nem kevés szakszerű fejlesztést, segítséget igényel, ami mellé az iskolákban segítő szakembereket kellene alkalmazni.
Számomra is félelmetes a javaslat "ki kit buktat le?" logikája, s mindennel egyetértek, amit tételesen felsoroltál.
Hozzáfűznivalóm az eljárásnak ahhoz a részéhez van, ahol az sni szakszolgáltatás az iskola világával találkozik. Egyéni fejlesztési tervek. Nem tudtam kibogarászni a szövegből, hogy ki készíti el? NE a szakértői bizottság, akinek a közoktatás valóságához a világon semmi köze nincs! A magam részéről olyan eretnek megfejtést javasolnék, hogy a nevtan készítse az egyéni fejlesztési tervet, az iskola egyetértésével. Így az iskola minden egyes integrált gyerek esetén személyesen, őérte, az aláírásával is felelősséget vállal.
De hogyan fogja tudni a megfelelő szolgáltatást biztosítani az iskola? Nekem ezzel van bajon folymatosan, miközben mélységesen egyetértek az integráció eszméjével, és látok is nagyon jó gyakorlatokat. Bevallom, budai környezetben… Sajnos az Új tudás program kedvenc vitaindítója is megáll ezen a ponton, idemásolom fentről: a sajátos nevelési igényű tanulók esetében egyértelmű vizsgálati, fejlesztési és ellátási protokollt alakítunk ki, megerősítjük a szakértői bizottságokat. És aztán mi lesz az sni gyerekkel???? Lesz-e forrás arra, hogy az iskola vagy a kistérség stb. foglalkoztassa a megfelelő szakembereket? Beszerezze a megfelelő eszközöket? Lesz-e akarat végre az áldatlan helyzet pedagógiai-szakmai értelemben is releváns szabályozására (integrálható sni gyerekek létszámhatára, pedagógiai segítő kötelező foglalkoztatása az sni integráló iskolákban). (A gyógypedagógiai vonatkozásokat, úgy tudom, a Kt. 30. §-a viszonylag jól rendezi, más kérdés, hogy a gyakorlatban ebből mi valósul meg… Illetve nem más, ez is ugyanaz a kérdés…) Mi lesz a gyerekkel, MIUTÁN a szakértői bizottság és az összes OOIH- és OH szakértő, a fenti kafkai protokoll jegyében, remekül elvégezte a dolgát?
Az "új tudás- műveltség" "Integrációs" kérdéséhez:
OKM- honlap (2008. március 28.):
"Arató Gergely: Az integrált oktatás az egyik legfontosabb feladatunk" (ebben egyetértek vele)
-"Arató Gergely hozzátette: "Fel kell számolni a szegregált intézményeket."
Állításom: Ma már nem csak szegregált intézmények és települések vannak, hanem szegregált kistérségek is.
Kérdéseim:
– Az önhibájukon kívül szegregált kistérségek szegregált intézményeit hogyan számolják fel?
– Kistérségi iskolaközpontot hoznak létre, ahová utaztatják a települések hátrányos helyzetű gyerekeit? Mitől lesz ez "nem szegregált"? Ki fogja őket integrálni, hiszen ugyanők fognak odajárni, csak nem kis létszámban, hanem tömegben? (De legalább így az állami finanszírozás olcsóbb lesz)
Tények:
A 2006/2007. tanévben:
– összes általános iskoláskorú tanuló: 831 262 fő
– A veszélyeztetett, a tanulási, magatartási, beilleszkedési zavarral küzdők, és a hátrányos helyzetűek összesen: 323 780 fő, az összes általános iskolás közel 40%-a (38, 95 %)
– Sajátos nevelési igényű tanulók száma összesen: 61 585 fő, az összes általános iskolás 7 %-a (7, 4 %).
Vagyis: integrálásra szorulna az összes általános iskolás közel fele (véleményem szerint több: ugyanis felmérések bizonyítják, hogy nagyon sok gyerek nem kerül dokumentáltan, s hivatalosan "hátrányos helyzetű státuszba").
Az általános iskolás korú gyerekek felét kellene integrálnia a másik 50%- nak.
A probléma tehát súlyos,amely összetett (aprólékos gondú) megoldásokat igényel.A felszínen mozogva ennek könnyen az ellenkezője sül el.
Ha egy percre csak az sni integrációt nézzük (a tanulók 7,4%-a), eszerint, ha minden osztályba (mondjuk 20 fős osztálylétszámal számolunk), két sni gyerek jár, ami 10%, akkor magasan megoldható az integráló közeg számára is vállalható, pedagógiailag kezelhető, mindenki számára nyereséget hozó (persze a megfelelő feltételek mellett!!!) integráció.
A baj azzal van, hogy a kétféle "integráció" állandóan összekeveredik (merthogy összefügg), s hogy az általad említett leszakadó, szegregált, rettenetes állapotban lévő (pl. Észak-Magyarország, Dél-Baranya) térségekben egy olyan közegben kell integrálni az sni gyerekeket, ahol közben mindenki szociokulturális hátránnyal (vagy ne legyünk ilyen finoman tudományosak – a fizikai, s sajnos gyakran ebből következően szellemi, lelki) nyomorral küzd. Biztos, hogy ezeknek a problémáknak a kezelése messze meghaladja a közoktatás kompetenciáját.
(Az jut eszembe, hogy az elmúlt héten két sokkoló gyermekekkel kapcsolatos hírt is "produkáló" Kaposvárnak ismereteim szerint a városi szintű esélyegyenlőségi politikája meglehetősen sok kívánnivalót hagy maga után, s bizony, a település- és iskolaszerkezet is nagyon "érdekes", kifejezetten szegregálódó városrésszel… S ha jól tudom, az egész városban két (három?) hhh gyereket "találtak", amikor a körzethatárok módosítása okán ezt az eljárást végig kellett csinálni. Nem akarom senkire ráhúzni a vizes lepedőt, igazából eléggé messziről látom a történetet; ez csak egy példa arra, hogy lehet kapcsolat a "politikai akarat" és a hétköznapi kínlódás kezelhetősége (kezelhetetlensége) között. S hogy az iskolai valóságban való küzdelem fontos és elengedhetetlen, de magában egészen biztosan kevés a változáshoz.
Nem vagyok elméleti pedagógus, eddigi munkám során próbáltam utakat keresni, olvasni, tapasztalataimat értékelve továbbhaladni. Én ahány irányból próbáltam még megközelíteni a problémát mindig a pénzhez az anyagi forráshoz kanyarodom vissza.
"98-ban vezettük be a helyi nevelési programunkat. Saját magunk írtuk, szocializáció, képességfejlesztés fő feladatokkal (prioritások). Módosítgattuk, célokat képeztünk, minőségpolitikát, jövőképet alkottunk. A fenntartó ,(keveset értve hozzá) mindig el is fogadta a módosításokat.
Anyagi forrásként alapítványt hoztunk létre szintén "98-ban, hogy finanszírozhassuk belőle a kirándulásokat, hogy a gyerek eljusson állatkertbe, romvárba stb.
Fenntartói jóváhagyások mellett soha egyetlen buznyákot sem kaptunk forráshiányra hivatkozva játékfejlesztésre, kirándulásra.
Pályáztunk közalapítványhoz logopédus bérért, eszközfejlesztésért, szakértői, szaktanácsadói díj finanszírozásáért stb. Ezek a források is egyre lassabban, kevesebbet csöpögtettek. A gyereklétszám csökkenni kezdett.
Kezdtük úgy érezni, hogy a 30-as létszám feszített idegrendszere helyett, végre béke és nyugalom van körülöttünk. Mígnem jegyzői hatáskörrel megkaptuk az első SNI-s gyermekpárt. Ösztönből meg akartunk felelni a gyermekek fejlődése érdekében az új kihívásnak. Gyógypedagógust kerestünk, fejlesztettünk, gyógypedagógus (pályázati pénzből)asszisztenst képeztettünk. A gyerekek fejlődtek, a szakma dícsért bennünket. Közben szembenéztünk, hogy létszámleépítenek, mert csökkent a normatíva. Az eltarthatóságunk. Többször hivatkoztam, hogy az alacsony szociokulturális háttér miatt azokkal a gyerekekkel is gond lesz, akikkel csak több időt kellene foglalkozni.
Megszűrték az Sni-t is: lett snia, snib meg még egy pár új fogalom(nem vonom kétszégbe, hogy nem így van), de ez a gyakorlati pedagógiában semmi változást nem hozott pozitívan, csak annyit, hogy az addig fejlesztésre szoruló gyermek hirtelen meggyógyulttá vált. Olyan új szakértői vélemények születtek, hogy köszönőviszonyban sem voltak az előzőekkel. A szülők egy része elfogadta, más része előtt hitelünket rontották.
Közben tanulmányok születtek arról, hogy a család szétesett, nincs funkciója, motiválhatatlan a szülő, gyerek, magas a munkanélküliség, szenvedélybetegség. Nevelési problémákkal küzdenek, értékek nélkül érnek családok. A nevelési tanácsadóba felterjesztett gyerekeinket elengedték iskolába, mivel a szülő azt akarta. Kiképeztettük az áldiszeseket.
Két évvel ezelőtt óvodánkból még az egésznapos nevelést is megszakíttatta a MÁK, szúrópróba szerüen kijött ellenőrizni a főállású anyákat ( GYet) , mivel gyermekeik óvodában voltak ( hátrányos helyzetűek, de nem védelembe vettek) visszavonta tőlük a támogatás összegét. Összeroppant bennem a tenniakarás. Szélmalomharc. Közben végkielégítettem pár kollégámat, hogy a csökkenő normatív fianszírozás mellett az eltarthatósági arányom megmaradjon. Majd az iskola beléptetőkaput, pultot készítettetett, mert máshogy nem tud védekezni a szülői atrocitásoktól amelyek már nem csak gyermekre hanem pedagógusra is vonatkoztak. Pénz, pénz, pénz kell a háborúhoz, mert ez már az. És szövetség, nem országok közötti, hanem tárcák közötti: egészségügyi, családi-szociális, oktatási, munkaügyi, (felnőttképzés ).
Ember legyen a talpán az a pedagógus, aki a saját maga problémáját még el tudja választani, a közoktatás mai rossz helyzetétől. Pedig el kellene, mert vannak olyan helyzetek, amelyekről egy régió, település, egy intézmény, egy fenntartó, egy intézményvezető tehet. De ki tudja ezt már boncolgatni.
Ez Észak-Magyarország egyik kistelepülése.