2010. április 13. kedd, 10:09
Subert Mária
Sms-ezem, tehát vagyok
Az amerikai közvélemény napjaink ifjúságát „text generációnak” nevezi. Ez az elnevezés jelzi az ún. X generációt felváltó új korszak kezdetét. Amíg az X generációra vonatkozó statisztikai adatok az adott nemzedék viszonylag magas képzettségi szintjét mutatják, a text generáció elnevezés – némi ironikus felhanggal – visszafejlődést sejtet: a text szó a tinédzserek folyamatosan egyszerűsödő kommunikációs stílusára utal.
Elmosódó határ a formális és informális írás között
Amerikai pedagógusok egyre gyakrabban fejezik ki vegyes érzéseiket az új technikai eszközök, az internet és a mobiltelefon fiatalokra gyakorolt hatásával kapcsolatban. Bár az internet tartalmában és formájában leegyszerűsített nyelvezete miatti aggályok nem új keletűek, az újabb kommunikációs technikákkal a félelmek újrafogalmazódnak: az sms világméretű terjedésével a nyelv tovább egyszerűsödött, és a kifejezési formák még rövidebbé váltak.
A korábbi internetes korszakhoz képest az új jelenség az, hogy az „instant üzenetek” nyelvezete nemcsak a magánbeszélgetésekben terjedt el, hanem megjelent a hivatalos és az üzleti életben is. Sőt, ez a redukáló kifejezésmód már akadémiai szinten is keveredni látszik az igényes nyelvi kultúrával.
Kutatási adatok azt jelzik, hogy a diákok egyre szélesebb körben alkalmazzák iskolai dolgozataikban az interneten és az sms-ekben megszokott rövidítéseket, nyelvi és érzelmi szimbólumokat. Mivel a diákok általában hosszabb időt fordítanak az internetezésre és az sms-ezésre, mint egyéb más írásos tevékenységre, a hivatalos helyesírási előírásoknál autentikusabbnak érzik a netes és textes írásmód íratlan szabályait. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy az iskolai dolgozatokban fellelhető hibák egyre nagyobb hányada az új médiumokban honos írásmódból ered.
Egy széles körű felmérés bizonyítja, hogy a diákok nagy része számára még többszöri újraolvasás után sem tűnik fel, hogy sms-rövidítéseket és jeleket használt írás közben. A tanárok viszont többnyire döbbenten észlelik ezeket az akadémiai szövegkörnyezetben teljesen értelmetlen jeleket. Szakemberek szerint a formális és informális írás közötti határok elmosódásával egy új nyelvi változásnak lehetünk tanúi.
Sms-nyelv az iskolában
A nevelők egy része úgy véli, hogy az sms-nyelvet mint a technikai fejlődéssel együtt járó kulturális jelenséget nem lehet rossznak minősíteni. Sőt számos tanár az angol nyelv oktatását az sms-nyelv jellegzetességeinek összefoglalásával kezdi, és csak azután tér rá a formális írás szabályaira, miután összehasonlította a kettőt.
A New York Times újságírója, Jennifer 8. Lee a következő elgondolkodtató címet adja a text generációt elemző cikkének: „I think therefore IM”. A cím tanulságos szójátékot rejt. Az egyik jelentése a híres descartes-i tézis, „Gondolkodom, tehát vagyok”. A másik értelmezésnek azonban ironikus felhangja van: „Gondolkodom, tehát instant üzenetet írok és kapok”. (Az IM angolul ugyanis kétféleképpen olvasható.) A cím kettős jelentése azt sugallja, hogy a nyelv és az emberi lét ma is szervesen összekapcsolódik, kölcsönösen meghatározza egymást.
A cikk szerzője, Jennifer 8. Lee különben a kereszt- és családi neve közé illesztett nyolcas számmal szintén él az „új” írásmód nyújtotta lehetőséggel. A ’8’ a kínai jelrendszerben a jó szerencsét és a bőséget szimbolizálja. Lee beszámol egy indianapolisi tanárról, aki egyik diákjával csináltatott egy listát a leggyakrabban használt sms-rövidítésekből és ennek alapján javította tanítványai házi feladatait. Ez segített neki az iskolai dolgozatok „titkosírásának” a megértésében is. A listát ezt követően közös szabályként kellett használniuk a tanulóknak vázlataik elkészítésénél, és az osztály együttműködve alakította ki e szabályzat végleges formáját.
Lee emlékeztet arra, hogy a fiatalok mindig is „nyelvújítással” kezdték szociális környezetük átformálását. Korábban ez a változtatás csak a beszélt nyelvben jelent meg, most viszont erőteljesen behatolt az írásba is. Ez az „instant” írásmód a mai fiatalok életének természetes részévé vált, és egyre nagyobb intenzitással írja felül a „hivatalos” elvárásokat.
A nyelvészeket is foglalkoztatja a kérdés, vajon hivatalossá válik-e egy nyelvi forma azáltal, hogy széles körben használják, hiszen az új szavak és nyelvi fordulatok bizonyos gyakorlati használat után eddig is bekerültek a szótárakba. Az Oxford angol szótár egyik szerkesztője, Jesse Sheidlower szerint „hivatalos amerikai angol” nyelv valójában nem létezik. A nyelv ugyanis nem úgy alakul, hogy valaki felülről megmondja a többieknek: így és így kell beszélni és írni. A döntés végső soron a nyelv használóinak a kezében van. A hasonlóan gondolkodó szakemberek az itt tárgyalt jelenséget a nyelv folyamatos fejlődésében törvényszerűen megjelenő újabb állomásnak tartják.
Azok a tanárok, akik hajlandóak tudomásul venni a megállíthatatlan változásokat, megengedik diákjaiknak, hogy az iskolában is használják a rövidített írásmódot, és csupán a tanítási folyamat végső fázisában követelik meg az angol helyesírás szabályainak alkalmazását. Persze számos olyan pedagógus is akad, aki az internet és az sms nyelvezetét hanyagságnak minősíti, használatát rossz szokásnak tartja, ellenzi, és olyan szabálytalanságként értelmezi, amelynek az akadémiai szintű írásokban nem lehet helye.
Szocializáció – sms-sel
A text-kultúra nemcsak a formális és az informális írás közötti válaszvonalat mossa el, hanem fokozatosan felszámolja a beszélt és írott nyelv funkciója közötti különbségeket is. A text generáció tagjai egyre kevesebbet beszélnek, kommunikációjuk egyre inkább az írásra szorítkozik. A többrétegű komplex nyelvből tehát csak egy vékony szeletet használnak.
Többen úgy vélik, hogy nagy árat fizetünk ezért a változásért, hiszen a beszédnek mint a szocializáció alapvető formájának a háttérbe szorulásával veszendőbe mennek a beszélt nyelv jelentős tartalmai is. A nyelv használói azonban nem élik meg ezt veszteségként. Éppen ellenkezőleg: azért kedvelik az új technológiát, mert kevésbé árnyalt és rétegzett, mint a hagyományos szóbeli kommunikáció. Azok az ún. kényes témák, amelyekről azelőtt nehéz volt szabadon beszélni, ebben a formában sokkal könnyebben felvethetők. Ilyenkor nem látszik, ha az ember ajka reszket, nem hallatszik, ha a hangja elcsuklik, ha zavarában nem találja a szavakat, illetve képtelen megszólalni. Ezen a szinten és módon azért könnyebb beszélni, mert a beszélt nyelv legtöbb eleme hiányzik. Nyilvánvaló azonban, hogy az ilyen módon megformált üzenetek sokkal gyakrabban vezetnek félreértésekhez és illuziókhoz.
Az internet és a mobiltelefon megváltoztatta a társas élet hagyományosan beszédre épült jellegét. De hogyan lehet társadalomról, társas létről beszélni valódi szocializáció nélkül? Egy mobiltelefonon néhány másodperc alatt küldhető el egy maximum 160 karakterből álló üzenet. Ez a lehetőség egyszerre ad szabadságot és szab korlátokat, amelyekhez a nyelvnek természetesen alkalmazkodnia kell, ha ebben a redukált formában is maximális mennyiségű információt és érzelmi tartalmat akar közvetíteni.
Nem ritka, hogy akár ugyanabban a szobában lakó fiatalok nem mondják el egymásnak közvetlenül, amit akarnak, hanem ehelyett sms-t váltanak. Egyre gyakoribb, hogy a kommunikációjukhoz nem a telefont használják, hanem valamelyik közösségi oldalon a MySpace-en vagy a Facebookon „társalognak”.
Az üzenetváltás mára életformává vált, e-mailt és sms-t kapni a szociális szint mértékét jelzi. Az egyén csak úgy érezheti magát társas szempontból elfogadottnak, ha nagy számban kapja és küldi az „instant” üzeneteket. Hiába ismerjük valamennyien a szocializálódás e módjának a korlátait, mialatt elfoglaljuk magunkat az üzenetek küldésével, illetve fogadásával, nem gondolunk rájuk.
Fejlődés vagy visszafejlődés?
Bizonyos határon túl azonban az e-mailezés és sms-ezés szenvedélybetegséggé válhat. A kommunikáció e formái ugyanis elvonhatnak bennünket valóságos tevékenységektől, elfelejtetik velünk az egészséges életvitel normáit. Az amerikai sajtó elég visszafogottan számolt be az első szenvedélybetegnek nyilvánított fiatal lányról, aki egyszerűen képtelen volt mást csinálni, mint üzeneteket küldeni és fogadni, és ennek következtében alkalmatlanná vált az önálló életvezetésre. A hír azonban senkit sem riasztott el az új életformától.
A Washington Post beszámol egy fiatal lányról, aki több mint ezer levelet küldött havonta a mobil telefonjáról, és – annak ellenére, hogy állandóan kommunikált – soha nem beszélt. Ennek következtében elsorvadtak a hangképző izmai, és terápiára szorult, hogy ismét tartósan tudja ezeket működtetni. Egészségügyi szakemberek a féktelen sms-kultúra következményeként tömeges izületi betegségekről számolnak be.
Nem tudjuk még, hogy miként torzul hosszú távon a nyelv azáltal, hogy folyamatosan megtörve és rövidítve használják. Azt sem tudjuk még, hogy ez az új jelenség a nyelv fejlődését vagy visszafejlődését jelenti-e. A szakemberek egy része sok pozitív lehetőséget lát az új technológia által formált nyelvben.
Az egyik ausztrál középiskolában például az sms a tananyag része. Az ott tanuló gyerekek a rövidített nyelvformák sorát saját rövidítéseikkel gyarapítják, és az írás gyorsuló tempója érzékelhetően kreatívabbá teszi őket. A gyerekek nyelvészeti szempontból is összehasonlítják a rövidített és a hagyományos írásmódot, és elemzik a különbségeket.
Dél-Afrikában a mobilkészülékeket a jövőbeli tanítás egyik legfontosabb eszközének tartják, és úgy vélik, hogy például az sms nagyszerű eszköze lehet az analfabétizmus felszámolásának.
Az egyre gyakoribb viták ellenére sem lehet egyértelmű választ adni tehát arra, hogy a technológiai változások pozitív vagy negatív hatást gyakorolnak-e az életünkre. Úgy vélem, hogy ez mindenekelőtt a használat módján és mértékén múlik.
Kedves Maria!
Örülök ennek a témának. A rövid írásos üzenetek küldése (SMS-nem vagy chaten) valóban egyre elterjedtebb, magam is meglepődtem, amikor a nálam csak 4-5 évvel fiatalabb kollégista társaim annak idején egymás mellett ülve MSN-eztek egymással a számtech teremben.
Erről a jelenségről mindig óhatatlanul a Sörgyári Capriccio „megrövidíteni” jelenete jut eszembe. Most is ilyen megrövidítési időszakot élünk, azt hiszem, annak összes gyermekbetegségével. Ahogyan a korábbi információs robbanások is létrehoztak nyelvi és viselkedésbeli változásokat (a Gutenberg-galaxis térhódítása annak idején a néma olvasást, a hírlapkultúra elterjedése sajátos zsurnaliszta szlenget és reggelizés közbeni állandó olvasási programot a férfiak számára, a telefonálás a személyes beszélgetések megritkulását, a rádiózás-tévézés a szintén sajátos szlenget és az ugrásszerűen megnövekedett információmennyiséggel való megbirkózás szükségességét), úgy az elektronikus kommunikáció is meghozza majd a maga szükségszerű változásait. És ahogyan a kommunikáció egyéb formáival kapcsolatban is kialakultak bizonyosfajta normák (pl. tudjuk, mi „telefontéma” és mi nem), úgy lassacskán az is kialakul, SMS- vagy IM-téma és mi nem. Bizonyára ebben is lesznek egyéni különbségek, ahogyan vannak olyanok (főleg férfiak), akik a telefont csak a személyes találkozó egyeztetésére használják, és olyanok is (főleg nők és főleg nőkkel), akik telefonon vitatják meg életük fontosabb eseményeit, és manapság már ebben sem találunk kivetnivalót. Minden bizonnyal lesznek, sőt vannak „IM-barátok”, és olyanok is, akikkel a fiataloknak azért igényük lesz személyes találkozóra, beszélgetésre is. Ahogyan a hanglemez, később pedig a bárhova hordozható a walkman, discman, és MP3-lejátszó nem megszüntette, hanem felértékelte az élő koncertek jelentőségét, úgy azt gondolom, a virtuális beszélgetések sem kiszorítják, inkább csak „megszórják” majd az emberek személyes kapcsolatait.
Ezt a kiegyenlítődési folyamatot persze nagyban elősegítené az SMS- és IM-kultúrát nem kizáró, hanem integráló oktatás. Nagyon tetszik a diákjaival listát írató tanár ötlete, ahogyan az ausztrál tananyag IM-betűkombinációkkal való bővítése is. Ha a gyerekek megtanulhatják, hogyan él egymás mellett a „hivatalos” illetve „magán” írott nyelvi kultúra (ez utóbbi nem is olyan régi jelenség, Magyarországon például csak a két világháború között indult meg az analfabetizmus teljes körű visszaszorítása, így a „magán írott nyelv” bizonyos társadalmi rétegekben mindössze két-három generációnyi múltra tekint vissza, ha egyáltalán), bizonyára képesek lesznek felismerni és elfogadni bizonyos stílusbeli különbségeket.
Ha pedagógusként nem is, leendő szülőként minden ezzel kapcsolatos, másutt már kidolgozott és működni látszó ötletet és módszert örömmel várok!
Kedves Rita,
Köszönöm az értékes hozzászólást. Az hogy egy újabb "megrövidítési időszakot élünk" figyelemre méltó.
Azért még ne add fel a tanári kreativitást, sose tudod mikor tör rád a vágy értékeket tani-tani.
Kedves Maria és Rita!
Érdeklődéssel olvastam az írásotokat, és kérlek, engedjétek meg, hogy a saját gondolataimmal kiegészítsem. Igazából az írásom azoknak szól, akiket a fenti dolog bosszant vagy felháborít, remélem, az üzenetem hozzájuk is eljut. Valójában sokáig haragudtam én is erre az újfajta nyelvezetre, mert magyartanárként az egyik legfőbb célom nyelvünk értékeinek ápolása, megőrzése. Amikor divatba jött az sms, MSN és társai, egyszer véletlenül az egyik gyermekem nyitva hagyta a levelezését, és bár nem szokásom, belenéztem, gondolván, hadd lássam, mivel foglalkozik a hátam mögött!!! De mintha leforráztak volna: egyetlen értelmes mondatot nem tudtam összerakni az oldalon lévő "írásokból". A kezdeti döbbenetet a megértés váltotta fel: hiszen az embereknek mindig is igényük volt arra, hogy bizonyos helyzetekben a kívülállók ne értsék meg a beszédüket!!! Így alakultak ki a csoportnyelvek, a diáknyelv, a szakzsargon, az argo és "társai". Nekünk csak az fájhat, hogy a mai elektronikus üzenetek tartalmát éppen mi nem értjük meg. Én még mindig hiszek abban, hogy a magyar nyelvet nem kell félteni. Illetve nem ettől kell. Sokkal nagyobb "bűnnek" tartom, ha meglévő magyar szavainkat idegenekkel helyettesítik, ha valaki vásárlás helyett soppingolni megy, ha kvázizik, meg ilyesmi.
A "titkos" nyelv használatára egyébként mi adjuk a példát a gyerekeknek. Lehet, hogy egy kicsit cinikusnak tűnik, de a tankönyveik egy része is ilyen sokuk számára!!! Aztán, ha szakmai dolgokról beszélgetünk, automatikusan használjuk a szakkifejezéseket. Vagy ott vannak az orvosok. Senki sem rója meg őket azért, mert latinul vizitelnek. Részben így tudják csak szakmailag egyértelműen kifejezni magukat, és nem véletlen, hogy egy holt nyelvet választottak erre eszközül, hiszen az élő, változásban lévő nyelvek az idők folyamán félreértésre adhatnak okot, részben pedig, hogy a betegeknek sem kell egymásról mindent tudniuk a kórteremben. Egyébként én kipróbáltam, és működött az, hogy amikor az orvosaimat arra kértem, fordítsák le, amit rólam mondtak, minden ellenvetés és gondolkodás nélkül megtették. Ennyi. A gyerektől is kérdezzük meg, mi az a sok badarság, el fogja mondani. A tanár "szótárkészítése" szuper ötlet, bár én fel szoktam hívni a tanítványaim figyelmét, hogy a dolgozataikban mellőzzék ezeket a formákat. Nincs is belőle gond.
Folytatva még az előző gondolatmenetet, pl. a filmekben, de biztos, sokan a mindennapokban is tapasztalják, hogy ha nem akarják, hogy mások is értsék a beszédüket, egy másik nép nyelvén, vagyis a többiek számára idegen nyelven folytatják a társalgást. Érdekes, ebben sem találunk semmi kivetnivalót. Tehát a gyerekeket nem tiltani kell az újfajta kifejezési mód használatától, mert minden, ami pluszban jön egy nyelvbe, az gyarapítja azt (pl. modern szólások és közmondások), hanem megtanítani őket arra, hogy hol lehet, hol nem illik és hol tilos ezeket alkalmazni. És arra is, hogy a "titkos nyelvük" sem hatalmazza fel őket a trágárkodásra.
Végül azzal zárnám, hogy fogadjuk el, mi, "nagyon okos" felnőttek, hogy a gyerekeknek hozzánk hasonlóan vannak saját igényeik és szükségleteik, amiket tiszteletben kell tartanunk. Fogjuk fel az egészet úgy, hogy mi is tanulhatunk belőle, legfeljebb ahhoz, hogy ezt a nyelvi folyamot mederben tarthassuk, eggyel több lett a feladatunk.
Keves Zsuzsi!
Köszönöm a cikkhez fűzött gondolataidat.
Érdekes,ha egy amerikai filmben egy titkos nyelvet akarnak használni,akkor a magyart használják.
"Sokkal nagyobb 'bűnnek' tartom, ha meglévő magyar szavainkat idegenekkel helyettesítik",írod,és igazad van. Nézd meg a reklámokat és a plakátokat, könnyen megmondható hogy melyik idegen nyelvről vannak "lefordítva". Sajnos a fordítók elfelejtik azt hogy minden nyelvnek külön logikája van, nem beszélve arról hogy egy nyelvben a mondatok nem összerakott szavak halmaza. Valóban,"eggyel több lett a feladatunk".
Azt azért még megkérdezem tőled hogy mi a tapasztalatod, a gyerekek, az új generáció, érzi-e ezt a nyelvi elidegenedést, vagy ez egy generációs probléma marad?
Kedves Maria!
Az "elmagyartalanodás", sajnos, nálunk is kezd érződni, de szerencsére mi egy kis faluban lakunk, és ide később gyűrűznek be a rossz hatások, mint a városokba. Mivel iskolánkba kevés gyerek jár, gyakorlatilag mindenkinél, és szinte azonnal tudunk reagálni a helytelen nyelvhasználatra és viselkedési formákra. Időnként leckének adom fel, hogy a tévében hallott nyelvi hibákat feljegyezzék, aztán megbeszéljük ezeket. Mert sajnos, a riporterek, akik elvileg egyetemet, sőt, megkockáztatom, magyar szakot végzett emberek, illetve manapság nagyon divatossá vált a kommunikációs szak is, egyre gyakrabban követnek el hibákat. Borsózik a hátam pl. attól, amikor hírül adják, hogy az emberek kiköltöztek "otthonaikból". Miért? Hány van nekik? És bár háza több is lehet egy embernek, de otthona?!!!! Vagy pl. a Canesten-reklám: "ne kísérletezzen FELÜLETES kezeléssel!" Ugye, a szó annyit jelent: nem alapos. De eddig nem tűnt fel a reklámszakembereknek, hogy a FELÜLETI szót kellett volna használniuk. Sajnos, tele lehetne írni többoldalt az ilyen, és hasonló nyelvi hibákkal, amiket sokszor szándékos nyelvrombolásnak vélek. Minden osztállyal külön kell megküzdenem pl. azért, hogy az ökölvívást jelentő "boksz" szót ksz-szel írjuk, mert x-szel mást jelent. Ők a tv-ben látott BOXKLUB c. műsorra hivatkozva érvelnek. Vagy ott van az együttesek neve, ahol bizonyos betűket szándékosan fordítva írnak. Hát kell ez nekünk a mai "diszgráfiás" világba?!
"…könnyen megmondható hogy melyik idegen nyelvről vannak "lefordítva" – mondod, igen, igazad van, ezt mindenki tudja, amint azt is, mi ezzel a cél. Csak ez tabutéma.
"Sajnos a fordítók elfelejtik azt hogy minden nyelvnek külön logikája van" – írod a következő gondolatodban, amivel, engedelmeddel vitába szállnék. Én azt mondom az ilyen műfordítókra, hogy alkalmatlanok a feladatra. Én azért nem vagyok költő, mert nem tudok verset írni. A rímfaragáshoz ugyan mesterien értek, de az így elkészült "alkotás" még nem vers. Attól, hogy valaki jártas egy másik nép nyelvének használatában, nem jelenti azt, hogy jó fordító. Nem véletlen, hogy nagy külföldi írók műveit elismert magyar költőink és íróink ültették át magyarra. Én nem tudok angolul, de szótár segítségével szinte bármit le tudok fordítani, csak idő kérdése az egész. Ettől azonban nem vagyok műfordító. De szótár nélkül sem lennék az, csak akkor, ha az adott témának a saját anyanyelvemen mestere lennék. Na, ez az, amit a mai fordítóktól nem követelnek meg.
Aztán olvasva-hallva sokan követik a hibás példát, míg az szépen, lassan "trendi" lesz (na, már én is kezdem). Hogy ez a folyamat hová vezet, azt elgondolni sem merem, mindenesetre reménykedem abban, hogy sokan vagyunk még itthon és a határokon túl, akik megpróbálják ezt megállítani, de legalábbis lelassítani.
Summa summarum: nem az sms és "társai" nyelvezete miatt van veszélyben a mai ifjúság.
Kedves Zsuzsi,
Nagyon érdekes amit írsz. Sajnos, újabban a riporter nem kell jobban beszéljen mint az utca embere, sőt, az új szempont az hogy ne legyen jobb, azt gondolják a rendezők hogy "így érzi mindenki magához közel" őket, de leginkább azt amit üzenni szeretnének.
Az új tendencia az hogy minnél alacsonyabb színvonalon érezzük jól magunkat , egy kivétellel: vásárolnunk kell olyan tárgyakat amik az új magas színvonal statusz szimbólumai.
Mi az ami ami miatt nagyobb veszélyben van a mai ifjúság? Te mit látsz a legégetőbb problémának?
Kedves Rita!
Nem hagy nyugodni egy gondolat azzal kapcsolatban amit írsz, hogy Magyarországon az analfabétizbust visszaszorították.
Én emlékszem erre, mint a múlt egyik nagy vívmánya. De érdemes lenne találni néhány adatot az új világról, a tömeges migráció és elszegényedés milyen változásokat hozott? Azt is érdekes lenne tudni hogy az "írásképtelenség" és az "olvasatlanság" milyen szinten van most.
Kedves Maria!
A mai ifjúság, az én véleményem szerint kóros szeretethiányban szenved, aminek következtében aztán ragaszkodnak mindenhez (internet- és telefonfüggőség, alkohol, drog) és mindenkihez (bandák), amiben ezt a hiányt pótolva érzik. A rájuk leselkedő legnagyobb veszélyt én ezeknek a következményében jelölöm meg. Szívesen beszélgetnék Veled erről a témáról, egyetlen dolog tart vissza: az, hogy az eredeti témától már jócskán elkanyarodtunk. Ám ha ez számodra nem zavaró, ill. Rita is a beszélgetőpartnerünk, tehát az ő véleményét is kérném, akkor vágjunk bele! Vagy keressünk más helyet ennek megvitatására?
Más: igaz, Ritától kérdezted, de hadd üssem bele az orrom én is a másik témába! Legfeljebb rákoppintasz. Az "írásképtelenségről és olvasatlanságról" írnám meg dióhéjban a véleményem. Nagyon szép kezdeményezés volt annak idején az analfabétizmus felszámolására tett intézkedés. Ez ma is elengedhetetlenül szükséges, DE!!!! Vannak, akik ezen törekvésnek határozottan és erőteljesen ellenállnak, mindannak ellenére, hogy elvileg az oktatás ingyenes. Valamennyi tudományt az ő fejükbe is bele lehet tömni, de a többségük funkcionális analfabéta marad.
Szintén ebbe a csoportba kerülnek azok, akik bár szeretnének az iskolában teljesíteni, az egyre növekvő elvárásoknak azonban nem tudnak megfelelni, és végérvényesen lemaradnak. Én pl. emlékszem arra, hogy egy csomó anyagot, amit gimnáziumban tanultam, áttettek az ált. iskolai anyagba. Csoda hát, ha a gyerekek egyre nagyobb hányada nem érti meg?! De továbbmegyek: miért kell az elsősnek karácsonyra írni-olvasni? És aki nem tudja tartani a tempót, az már az első lépéseknél lemarad. Aztán meg csodálkozunk rajta, hogy nem olvas semmit, nem érdekli semmi.
És ez még nem minden. Mert ha apucinak van elég pénze, ezt a csemetét átvergődtetik a középiskolán és az érettségin, és onnan egyenes az út a felsőoktatásba. Igaz, nem az államilag finanszírozott, hanem a költségtérítéses formába, de mit számít az! A vizsgákon mindenféle elektronikai "kütyüt" használ, aminek segítségével anyuci otthonról diktálja a kidolgozott tételt. Vagy ha ez nem jön be, még mindig ott van a jó öreg boríték, és a pénznek, mint tudjuk, nincs szaga. És ha azt hiszed, hogy mindez rosszindulatú rágalmazás, tévedsz, mindezeket a volt tanítványaim mesélik, és bizony sokszor alig akarok hinni a fülemnek. Mert aki nálunk, az általánosban jó tanuló volt, az szorgalmasan, sokszor vért izzadva küzdötte végig magát az iskoláin, és felháborodva meséli ezeket az eseteket, a másik részük pedig, akikről én biztosan tudom, hogy a szakképző is kemény megpróbáltatás lett volna számukra, bocs a kifejezésért, de röhögve mesélik, hogyan jutnak egyik vizsgától a másikig. És ők lesznek a jövő "szakemberei". Sajnos, én azt a tendenciát látom, hogy az tanulhat tovább, akinek pénze van, és sok tehetség el fog veszni. No meg azt, hogy a tudásnak nincs értéke. Ezt, sajnos, a saját bőrömön érzem.
Vagyis mi ennek a sok szócséplésnek a lényege? Az, hogy egyre inkább anyagias világunkban a tudás értéke degradálódik, és el akarják hitetni velünk, amit Te is írtál, hogy minél alacsonyabb szellemi szinten érezzük jól magunkat, ugyanakkor a kialakult hiányt az anyagiakkal pótoljuk. Hát igaz, ami igaz! A pazar lakásommal, a menő kocsimmal, a világ körüli utaimmal elkápráztathatok bárkit, de ugyan kit érdekel, hogy nekem mennyi eszem van. Meg az, hogy mennyivel többet tudok náluk!
Na, itt abbahagyom, mert túlsrófolom magam.
Keves Zsuzsi,
Köszönöm az őszinte válaszodat. A napokban gyüjtüttem be néhány írást az egyik amerikai egyetemen, ahol valaki egy az egyben leirta azt amiről panaszkodsz. Kivéve hogy ott nem használhatsz elektronikus mütyürkéket, azt nagyon szigorúan ellenőrzik. De pl. ha van egy orvosi papirod hogy dislexiás és disgraphiás vagy akkor kettő tanárral érkezel a tesztre: az egyik ír neked a másik aki olvas neked a teszten. Ez annyiban nem demokratikus, hogy ha valaki 18 éves kora után érkezik, az nem tud ilyen papirt szerezni ha mégannyira hátrányos helyzetű is. A protekció egyéb formái, az előnyök és a tudás leértékelődése általános jelenség, a piacgazdálkodás tévedése, ami, bízom benne, egyszer csak kiderül. Magyarországon természetesen jobban érezni ezt mert egy kis országban nagyobbak az arány eltolódások.
Én bízom abban hogy a tehetség -azon kívül hogy többet kell szenvednie ha nem abban tehetséges ami népszerű- nem vész el. (…hanem átalakul?)