|
Sajtófigyelő
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet) --
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline) --
2023.11.21. Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok? Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó... (Forrás: Eduline) --
2023.07.17. Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak... (Forrás: Index) --
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index) --
2023.07.15. „Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes... (Forrás: szabadeuropa.hu) Címkék
agresszió
civilek
család
digitális nemzedék
együttműködés
erkölcs
esélyegyenlőség
esélyek
felelősség
film
filmklub
generációk
gyerekek
gyermekvédelem
hátrányos helyzet
IKT
integráció
irodalmi mű feldolgozása
iskola
iskola és társadalom
kapcsolatok
kommunikáció
konferencia
konfliktuskezelés
kreativitás
kutatás
könyvajánló
közösség
módszerek
OFOE
oktatás
oktatáspolitika
osztályfőnöki szerep
pedagógia
pedagógus
pedagógusok
pályázat
rendezvény
szabályok
szakmai szervezet
szülő
szülők
tanulás
tanár-diák kapcsolat
tehetséggondozás
társadalom
történelem
verseny
virtuális kongresszus
ünnep          |
||||
|
|
Kedves Nóra!
Vigyázzunk, nehogy a magunk nyakába varrjuk és varrassuk már a szakképzést is. A tehetetlenség, amit érzünk a pedagógus hitvallásunk felelősség érzéséből fakad, nyilván a kontraszelekció miatt nem mindannyiunkból, de: a '90-es évek óta folyik a szakképzés monitorizálása. Liskó Ilonától Kertesi Gábortól Kozma Tamásig, számos tanulmány készült arról, mit jelent Magyarországon a mélyszegénység, a társadalmi mobilitás, foglalkoztatás, társadalmi kohézió. Elkészült 2006-ban egy Új Magyarország Fejlesztési Terv, amely átfogó európai uniós fejlesztési terv 2007-2013 nemzeti, eu-s prioritásokkal. Külön prioritás a minőségi oktatás és szakképzés, benne az iskola rendszerű, felnőtt, felső oktatási szakképzéssel. Mi a végrehajtás végén vagyunk, a kohéziót szolgáló finanszírozás és stratégia nem a mi feladatunk, hanem azoké az elméleti szakembereké, akik évi 7-48 millió forintot keresnek azzal, hogy tanulmányok írásával a probléma elé, vagy utána menjenek megoldáskeresésért és a rendszerben való gondolkodás részletekig bontásáért felelősek. Hogyan akartuk volna beóvodáztatni a cigány gyereket, amikor 2007-ben nem volt férőhely az óvodákban, nem voltak bölcsődék, családi napközik, egyéb napközbeni ellátási formák? Hogyan is akartuk volna mi pedagógusok megoldani a közfoglalkoztatást?, mint mintát, elindul az apa, anya dolgozni. Hová, és mit? A jövőkép? Ebben a rétegben azt jelentette, éld túl a mát! fizikailag, érzelmileg! Lemonitorizták az Út a munkához programot: a banki konszolidációba több forintot öltek, mint a foglalkoztatás esélyt növelő programjába. Az ilyen réteghelyzetben felnövő gyereket, Te hogyan is tudnál beiskoláztatni. az egész élethelyzete más mederben terelődött közel 20 évig. Az, hogy most kezdünk el róla beszélni, mint szakképzés, foglalkoztatás: járulékbefizetési hiányként jelenik meg az állami költségvetésben, a társadalombiztosítás költségvetésében. Bennünket hagytak szenvedni a gyerekkel az oktatási intézményben, magatartásproblémák, iskolakerülés! Most nemzeti stratégiát gyártanak ugyanazok belőle, mi meg hajlamosak vagyunk a magunk területén keresni a hibát. a hiba a rendszerben van. a részekből áll össze az egész, az oktatást magára hagyták, finanszírozásban, vergődésében, mindenhogy. Minőséget várnak el tőlünk,: a rendszer valamennyi elemétől el kellene várnunk és a felelősöket ott kellene keresnünk, nem csak magunkban, mint az esélyegyenlőség letéteményezésében.
Kedves Csilla,
Igen, ezt én is pontosan így gondolom. A felvetéseim azt kívánták volna jelezni, hogy sok felelősség van a dologban, a családok helyzetétől az intézményrednszeren át…és egyetlen elem nem oldja meg a problémákat. Ahogy nem oldja meg a napi rendőri járőrözés a bűnözés problémáját, úgy a szakképzés sem segít önmagában a helyzeten.
És ebben az egészben a döntéshozók felelőssége a legnagyobb, és ennek mi is az áldozatai vagyunk.
De akkor mi legyen? Van ötleted?
Mert úgy tűnik, a tanulmányok, elemzések, felvetések a kutyát sem érdeklik… Akkor mi mit tegyünk? Várjunk, és nézzük, hogy nő fel így egy újabb nemzedék? Én már nem bírom….Elegem van abból, hogy előre meg tudom jósolni egy gyerek sorsát…
Kedves Csilla, ma nem ugyanazok gyártanak nemzeti ideológiát a szakképzés megváltoztatása körül. Az újaknak még csak ködös elképzeléseik vannak. Az ún. baloldalhoz kötődő reformerek,oktatásfejlesztők mindkét szárnya: a technokraták és a gyermekkultusz
hívei szép lassan hagyták a szakképzéssel összefüggő problémákat az oktatáspolitika peremére csúszni. Ugyanannak a szűk csoportnak a
pedagógusellenes álláspontja bukkan ebben az összefüggésben elő, mint más (érettségi,kapkodó töredezettség a részleges változtatásokban, a pedagógusok felkészítetlensége a változó igényekre
és a megváltozott ifjúsági magatartásra) mint a legtöbb területen. Ez aztán képtelen helyzeteket teremtett a legtöbb szakiskolában, a szakközépiskolák jelentős részében s talán a gyengébb gimnáziumokban is. Pedig világnézeti paradigmaváltás előtt állunk az iskolaügyben, paradigmaváltás folyik régóta a pedagógusmagatartásban, változnak a központi elgondolások a fegyelemről, a pedagógusok függési viszonyairól, a finanszírozásról, a családpolitikáról, miközben (legalábbis a közeljövőben az emberi és szakmai mivoltukban elhanyagolt, lenézett pedagógusokra hagyják – oldják meg a diákokkal adódó tennivalóikat.ahogy tudják.
A kitűnő Vekerdy Tamás világossá tette, hogy – idézem – "Egy iskolában első a gyerek, a második a szülő és csak a harmadik a pedagógus, aki szolgáltat. A gyerek és szülője jelentkezik a szükséglettel, a pedagógus pedig szolgáltat." Végigolvastam az újabb és a legújabb pedagógiai anyagokat, de sehol sem találtam épkézláb elgondolást, mit tegyen egy pedagógusasszony, ha egy osztályban három, négy öt deviáns diákot kell
"megpedagogizálni", lehetőleg a többiek kára nélkül. Hol van a nekik nyújtott segítség? Attól félek, hogy a nehéz sorsú gyerekek tanintézményeiben tanító/oktató/nevelő pedagógiai derékhad is már tönkrement. Félek, hogy növekvő számú tanerőből "árad (ma már) a lenézés, az undor, az agresszió" (Zsuzsi írta nemrég). Az illetékesek prédikálni, jogszabályi kényszereket alkalmazni,írőasztal mellett szült, életképtelen humanitárius döntésekkel előállni tudnak, de adósak maradtak eddig az életképes pedagógiával, amely a tömegképzés sötétebb zugaiban is megállja
a helyét.
Talán eljött az órája, hogy a pedagógus érdekében (amely leggyakrabban a nevelés érdekével esik egybe) e réteg erélyesebben lépjen föl, másrészt
kezdje meg soraiban az öntisztítást, nehogy az alkalmatlanok helyett a politikai neheztelés, bizalmatlanság áldozatai kapják ki munkakönyvüket.
(Gábor34)
Tisztelt Gábor 34!
Átküldöm Önnek egy szemelvényemet, amelyet a jelenlegi képzésem egyik tantárgyában írt dolgozatom témájaként fölvállaltam. A dolgozat nem tartalmaz mást, mint azt, hogy nem a pedagógus keresztje a jelenlegi szakképzés helyzete Magyarországon. Azon személyeket, amelyeket, akiket a szakirodalomban olvas direkt módon én választottam ki és én hivatkoztam le a saját hipotézisem igazolása indoklásaként. Mindenkitől aki benne szerepel utólagos elnézést kérek, de Önmagunk számára és magam számára magyarázatként, részleteket kiemelve bennük találtam magyarázatot.
Egyébként teljesen egyet értek a felvetésével. soha nem is állt szándékomban a pedagógusok valamennyiének felróni a feladatot. Teljesen egyezik az Ön felvetése és az én hipotézisem.
Kedves Nóra!
Az én véleményem a következő! Demokratikus országban élünk. Vannak személyek akik személyes indíttatást éreznek ideológia és párt identitás okán arra, hogy elméletileg, és képviselőként , minisztériumi főtisztviselőként arra, hogy megoldást ajánljanak számunkra a probléma megoldására. Eddig vajmi kevés esély jutott arra, hogy a véleményünk is meghallgattassék. Akik eddig ellenzékben voltak, most döntést hozó helyzetbe kerültek. Ismerik a véleményünket Hoffmann Rózával az élen. Rajtuk áll. Mi a végvonalak mentén állunk. A motiváltságunkon azt gondolom eddig sem múlott semmi. A végeken azt gondolom többet nem is tudunk fölajánlani: készen állunk a jó ügy érdekében. A többi rajtuk áll. Nincs jobb ötletem: ez nem csak a pedagógus dolga.
Én is egy ilyen szakiskolában tanítok.
A gyermeket az Isten tenyerén lévőnek tartom. Mindegy, milyen a színe, szaga. Erről egyre több gondolkodást hallok, olvasok. Kevesebbet azokról a gyermekekről, akikért éppoly felelős vagyok. Ők tényleg tanulni jönnek a szakiskolába. Számítanak a tanár segítségére. Az Ő rohamosan romló helyzetük is sürgeti az emberibb megközelítést és a szükséges intézkedéseket. MINDANNYIUNK érdeke a javuló hozzáállás. Azoké is, akik ezt esetleg nem is tudják!
Kedves Csilla! Ígért dolgozatát megkaptam. Amire készült, arra kiváló. Tartalmával egyetértek. Ámde, mint írja, a végkövetkeztetés ennyi:"(a mai szakképzés helyzete)… – ugyan a pedagógus keresztje [KG] – nem csak a pedagógus dolga." Persze, hogy nem… Makroszinten egy sor – a nevelésügyi szakpolitika által befolyásolhatatlan
– határfeltételé, s azon belül következik a szakpolitika/oktatáspolitika. Annak háttérfejlesztő szakmai része, a döntések előkészítésben részt vevő különféle szakértők, pedagógiai grémiumok, kormányzati szaktisztviselők
s végül a szakpolitikán kívülálló és benne lévő
állami döntéshozók. Az oktatáspolitika és a gyakorlat között ugyancsak vegyes összetételű szakmai csoport közvetít:piacra dolgozó tankönyvet és taneszközt forgalmazó cégek, a továbbképzési üzletág a maga egészében, a hivatalos oktatási szakértők, a tanügyigazgatás tagjai, az iskolafenntartók képviselői, az innovációs folyamatba bevont gyakorló pedagógusok, az iskolavezetés, a sor végén a csóró talajmenti robotos: a pedagógus (egymaga vagy – jó esetben munkaközössége. Ezek a tényezők és eleven, érző szakembercsoportok teszik ki összességükben a pedagógiai lánc felső-középső és alsó részeit. Ezek osztoznak az oktatás-nevelés-képzés felelősségén. Ennek az összetett és rétegzett, érdekeiben nem homogén együttesnek kell
garantálnia a szakképzés minőségét és a képzés végállapotának: az élő diák morális nívójának, mentalitásának, szakmai tudásának és készségeinek felhasználhatóságát vagy alkalmatlanságát a gyakorlatban.
Egy Önhöz hasonló pedagógus nem csupán munkaerőt bocsát a munkavállalók rendelkezésére, hanem
esze és szíve szerint egész embert, akit hasonló gondolkodású pályatársaival nevel. Megnevel azon a szinten, ahogy az ma lehetséges. Törekvésének
tisztelet.
Én azonban nem tudom megbocsátani az oktatásügy csúcsán regnálóknak, hogy (1)elhibázták szakmai politikájukat és lejtőre vitték a szakképzést (különösen a szakiskolákban) (2)a szakképzés meghatározó része nem korszerű; (3)az iskolák
talán többségének belvilága a szigor próbálkozásai és a diákközöny és -anarchia küzdelmét, együttes jelenlétét mutatja. A szakoktatásban sem volt pedagóguspolitika, ma sincs. Van ellenben teljes felelősségáthárítás
felülről és középszintről a fenntartói és intézményi szintre s tovább az egyes pedagógusra.
Le merik nézni a pedagógustársadalmat, ki merik a végsőkig használni az egyes pedagógust. Nem védik meg a méltatlan támadásoktól, rosszul szervezik meg, hogyan jutnak korszerűbb nevelési ismeretekhez a nevelés számára igen hátrányos környezetekben, személyes tapasztalataira, kényszerű vagy hivatástudatból eredő önfejlődésére
bízzák, hogy például a szakiskolákban való helytállásra alkalmas emberi és szakmai kompetenciáit kifejlessze.
Neveléstörténeti kuriózum (emellett kapitális baromság), hogy íróasztal mellől, könyvtárszobákból, nemzetközi tanulmányutak rosszul megemésztett szellemi táplálékából összeállították a gyermekközpontúság olyan vízióját,elmélettöredékeit, előírásait és – részben – metodikáját, amely a humanista szolgálatot a pedagógus szolgává lefokozásával, a pedagógusérdekeken való átlépésével kombinálta.
Eredményesen működtek. Pillanatnyilag – én így érzékelem – a pedagógusok kritikus tömege (az a számban nem kifejezhető súlyponti hányada) tönkre
van téve. Nem szűrték ki sem indulásnál a képzésbe
bekerülőket, sem menet közben ki nem vonták a meg nem felelőket, sem – részben a védekező szolidaritás (érthető,de káros) magatartásától támogatva -, részben a pénzhiány szorításában
az iskolavezetők (a fenntartók?) ma is megtűrik soraikban az alkalmatlanokat. Vajon a leépítéseknél ez a szempont dominált vagy a pénzügyi, gyakran meg a politikai szempont?
Olyan idő is volt a szakképzésben, amikor külső
pénz is rendelkezésre állt. Járjon utána, kedves Csilla, mi történt a híres-neves Világbank által támogatott és finanszírozott szakképzési programmal? Hatékony volt? Emelte tartósan legalább a szakképzés egy részének nívóját? Javult – ugyancsak tartósan – a programban részt vevő iskolákban a diákok tudása, motiváltsága, röviden emberi minősége?
Összefoglalóan: nekem fáj, hallatlanul dühít, mivé tették (akik megtették) a gyermek érdekeit szem előtt tartó pedagógiát; továbbá – tevékeny közreműködésükkel tönkrement a pedagógus társadalom – ismétlem – "kritikus tömege" (az eleve alkalmatlanok, a kiégettek, a fegyelmezetten, de már nem lelkesen dolgozók tábora). Ehhez csatlakozik még egy ok, amely nekem fontos. Az osztálytermekben és egyéb foglalkozásokon a pedagógusok csak részben tudják
megvédeni a valóban tanulni vágyó diákokat, és
egyáltalán nem tudják megvédeni az agressziótól
szenvedő gyengébbeket. A szakképző intézmények
egy jelentős részében (a szakiskolák többségében bizonyosan) az iskolai élet felszíne alatt az
"utcasarki bandatársadalom" él és hat).
A már megindult konzervatív fordulat konzervatív eszközökkel tudja, akarja és fogja megsegíteni a pedagógusok tarthatatlan kiszolgáltatottságát. Ismét eszközöket ad mindenféle pedagógusnak az elveszett fölényének és biztonságának helyreállítására.
A franciák ebben előttünk járnak. Bizonyos számú nem igazolható hiányzás után egy időre megvonják
a családi pótlékot. A leginkább problematikus 53 középiskolában máris jelen van egy oda beosztott
(hivatásos állományú) rendvédelmi dolgozó (náluk egy csendőr). Őszre átadnak tucatnyi internátust,
ahová a rendbontó 13-16 éves fiatalok visszaillesztését a társadalomba (az oktatási rendbe) speciális nevelők fogják segíteni. Ide a szülők tiltakozása ellenére is beutalhatják az ifjút. Ez a közeljövő nálunk is. Háromesélyesnek látom, hogyan illeszthető be ebbe a főirányba a
gyermekközpontú nevelés időtálló, értékes része.
Kedves Csilla!
Elhiszi végre, hogy nem vagyok sem általában a pedagógusok, de különösen nem a hivatástudattal rendelkező, nyitott szemléletű pályatársak ellensége, körülményeik rosszhiszemű meg nem értője?
Nagyrabecsüléssel üdvözlöm Önt
és az Önhöz hasonlóan gondolkodókat:
Dr. Kronstein Gábor
(egykorvolt pedagógiai szakértő).
Kedves Gábor,
egyetértek a Csillának írt reagálásával. Nagyon.
És újra mondom, amit a naplóban is: a szakiskolai pedagógusok már nem tudják kezelni a helyzetet azokkal a gyerekekkel, akiket az oktatási rendszer 14-16 éves korukra érintetlenül hagyott, vagy csak növelte a meglevő társadalmi társadalmi szakadékot. Nincs jól a szakképzés sem, de az előtte levő intézményrendszer sem…. De az biztos, hogy ez nem a pedagógusok felelőssége. Nekünk is van benne szerepünk, ezt is be kell látni, de a fő felelősség a döntéshozóké..
Kedves Gábor!
Nagyon örülök az észrevételének. Nyílván a dolgozatom egy témában készült és terjedelmében nem ölelhetett fel minden részletet. És mint említettem direkt azon szakemberek tanulmányaiból merítettem, akik már a '90-es évek elejétől 2005-ig tanulmányozták ezt a témát. Igyekeztem rávilágítani néhány oktatási szereplőre. Már az első kommentemben is azt próbáltam érzékeltetni, hogy nem a mi felelősségünk, de a mi keresztünk lett. Azok a pedagógusok, akik ezekben az oktatási intézményekben dolgoznak, főleg ha a hátrányos helyzetű térségekben nap mint nap azon szurkolnak, hogy túléljék a napot. Ha a döntéshozók csak egy hetet töltenének el ilyen intézményben elborzadnának, mennyire kiszolgáltatottá tették a pedagógusokat. szó szerint ledegradáltak egy teljes intézményrendszert.
És Nórának is teljesen igazat adok, már az előtte lévő intézményrendszer sincs jól.
Egyszer, pár éve ide is lekommenteltem, hogy a családi pótlékot egy tanyasi kollégium mintájára létrehozott, bentlakásos intézménynek finanszíroznám és kötelezném a szülőt a gyermekének beíratására.
Kedves Csilla!
Megkaphatnám esetleg Én is a dolgozatot? Szeretném elolvasni. Szakdolgozatot írok a szakképzés főbb problémáiról.
Üdvözlettel Lívia
Kedves Lívia!
Nagyon szívesen odaadom, igaz, hogy ez a dolgozat nem nagy terjedelmű, empírikus kutatást nem tartalmaz, csak szakirodalmakból összeollózott anyag a hátrányos helyzetű gyermekeket és a közoktatás szereplőit érinti.