Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2023. március 30. csütörtök, 15:01

Klassz – OFOE Pedagógus Filmklub 3. – A tanítványok

A film 30 éves évfordulójára 2015-ben készült DVD borítója

Mielőtt sorra kerül a Bereményi kalapja című nagysikerű film, megnézzük együtt A tanítványok című filmet, amelyet Bereményi Géza 1985-ben írt és rendezett.

Időpont: április 18. kedd 17.30

Helyszín: a Nemzeti Filmarchívum vetítőterme, 1021, Budakeszi út 51/E 

(Megközelíthető a 22, a 22/A és a 222 számú autóbusszal. A Bíróság épületénél kell leszállni, és a menetirányban egy kicsit tovább menni.)

Az esemény ingyenes, de regisztrációt kérünk ezen a linken.

A film adatlapja

Néhány gondolat a filmről

Bereményi Gézának ez az  első saját rendezése – korábban olyan filmek forgatókönyveit írta, mint a Veri az ördög a feleségét, , A kedves szomszéd (Kézdi-Kovács Zsolt, 1979) és a Megáll az idő . A film csak a felszínen tűnik a harmincas évek végi társadalompolitikai küzdelmek dokumentarista lenyomatának. Története valós személyeken és eseményeken alapul, Magyary Zoltán professzor, Teleki Pál földrajztudós-politikus és Kovács (a filmben Török) Imre parasztpárti politikus alakját is többé-kevésbé hitelesen idézi meg, sőt a cselekményben központi szerepet kapó, botrányba fulladó kiállítás a Károlyi-palotában sem az írói fantázia terméke. Az eseményeket ugyanakkor az új világban helyét kereső, tehetetlenül sodródó Fehér József szemén keresztül látjuk, A tanítványok valójában az ő története.

Fehér József a gimnázium elvégzése után úgy dönt, „nem akar többé paraszt lenni”. Felutazik a tanyáról Budapestre, hogy a Pázmány Péter Egyetem jogi karán folytassa tanulmányait. A beiratkozási határidőt lekési, de véletlenül találkozik a nagy tekintélyű, közigazgatási reformon dolgozó Magyary Zoltán professzorral, aki protekcióval mégis bejuttatja az egyetemre. Tanúja lesz az egymással rivalizáló társadalomtudósok vitáinak, megismerkedik a náluk radikálisabb falukutatóval, Török Imrével, a hedonista, a családja vagyonát felélő Gráf Alex gróf  pedig munkát ajánl neki. A nemzetközi helyzet közben egyre fokozódik, Magyarország lassan belesodródik a világháborúba, és Fehér Józsefnek is el kellene döntenie, melyik mesteréhez lesz hűséges. (Forrás: A tanítványok – Alapfilmek (filmarchiv.hu))

A tanítványok  atipikus elsőfilm: virtuóz, kicsit túlzsúfolt gondolatilag és technikailag, de látszik rajta a rengeteg tapasztalat, témájában, kérdésfelvetéseiben pedig megelőlegezi a későbbi rendezéseket, magán viselve azok értékeit.

Mik lennének Bereményi visszatérő témái? Elsősorban a huszadik századiság, az átlagsorsok rendkívülisége, morál és túlélés – nemcsak rendezéseiben (például az Eldorádóban), de forgatókönyveiben (mint a Megáll az időben vagy újabban az Apacsokban) és dalszövegeiben (Cseh Tamás) is. A tanítványok a század első felébe kalauzol, egy kissé elfeledett reformert, a jogász és közigazgatás-tudós Magyary Zoltánt (Gelley Kornél) állítva a középpontba: a körülötte gyülekező tanítványok, vetélytársak képezik le a harmincas-negyvenes évek társadalmi viszonyait, mindez az általuk rendezett, Teleki Pál által támogatott, majd betiltott kiállításban éri el tetőpontját. Mesterek és tanítványok, grófok és politikusok, kommunisták és fasiszták, nincstelen parasztok és zsidók: a film visszatérő kérdése, hogy a társadalmi tényezők mennyire határozzák meg az embert, aktuálisan melyik jegy beszél valakiből? 

Van egy második idősíkja is A tanítványoknak, mégpedig a film jelene: a nyolcvanas évek. Ezt a generációt már egészen más kérdések foglalkoztatják: Eperjes itt az előző karakterének fiát játssza, akinek egyetlen vágya, hogy apjával (akit pedig Eperjes édesapja alakít) végre elmenjenek a strandra. A reformerek haszontalan öregemberekké váltak, a szociális és közigazgatási felmérések érvényüket vesztették… Így A tanítványokból torzó jellege ellenére teljes képet kaphatunk század középső feléről, hiszen a jól megválasztott kérdéskörből minden további is kibontható, csírájában minden huszadik századi magyar probléma jelen van a filmben. Ezért a gazdagságért érdemes újranézni a filmet. (Forrás: Lehetek a tanítványa, mesterem? – A tanítványok – Filmtekercs.hu)

Bereményi korának történeti kontextusaiban gondolkodott – és ezt neki felróni igazán nem lehet. Azt, hogy túl bátran nyúlt egy túl érzékeny témához, amelyről túl keveset tudott – nos, ezt alighanem ki lehet jelenteni. De a Tanítványok még ezen hibák ellenére is káprázatos film. Az NFI jóvoltából tavaly nyáron alkalmam volt megtekinteni a digitálisan felújított változatot: hát, kérem, az valami mese.
A digitálisan felújított verzió képei csakugyan gyönyörűek: meglepő volt, ahogyan előtűnt a nyolcvanas évekbeli kopottság-feslettség alól egy érzékeny felületként kirajzolódó, míves harmincas évekbeli réteg. Pauer Gyula díszletterve (nem mellesleg a fia, a szintúgy kiváló Pauer Henrik is megjelenik a kutatók között!) épp úgy rezonál a korabeli magyar művészetre, mint a megidézett éra ideáljaira. Eperjes alakítása (mely valóban sajátos koegzisztenciája az arányoknak), vagy Cserhalmi lenyűgözően hullámzó indulatai sokkal nagyobb súlyt kaptak ebben az, Ivan Passer filmjének címével élve: intim megvilágításban. (A tanítványok (port.hu), részlet egy hozzászólásból)

A film előzetese

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep