Egy vidéki ipari szakközépiskola és szakiskola tanáraként közel nyolc éve vagyok az intézmény ifjúságvédelmi felelőse, valamint a fegyelmi bizottság elnöke. Sajnos pénzügyi okok miatt, a két tevékenységet egy személynek kell ellátnia. Ezt a megoldást nem tartom szerencsésnek. A fegyelmi tárgyalás elnökeként ugyanis korlátozottan tudom csak érvényesíteni az eljárás alá vont diák szempontjait. Hiába ismerem az eset hátterét, körülményeit, itt a vádat kellett képviselnem, a teljes tanulói közösség érdekeit szem előtt tartanom.
Néhány kollégám számára megkönnyebbülést jelent a fegyelmi tárgyaláson hozott súlyosan elmarasztaló határozat, amelynek következtében megszabadulhat az oly sok problémát okozó diáktól. Ebben én nem szoktam partner lenni, kínos alapossággal vizsgálom meg az ügyeket és törekszem az adott diák számára a legkedvezőbb (vagy legkevésbé súlyos) döntéshez jutni.
A következő eset pedagógiai eszközökkel kezelhetetlennek bizonyult. Talán ha időben történik szakszerű beavatkozás, nem jutunk el idáig.
Az osztálytársaknál betelt a pohár
A múlt márciusban néhány diák panaszt tett az osztályfőnökénél, hogy az egyik osztálytársuk egy idő óta lehetetlen módon viselkedik velük, és ők ezt már nem hajlandók tovább elviselni.. A szóban forgó 9.-es szakiskolás osztály 14 tanulója – a tanárnő kérésére – a következő levelet intézte az iskola igazgatójához:
L. Tibi a téli szünet előtt megfogta a bal mellemet, én rá ütöttem a kezére és ellöktem azt, de ő beszorított a sarokba és a combom közé nyúlt, majd kivette a fülbevalómat és föltette magára és csak nagy könyörgések árán később adta vissza eldeformálódva. Megfenyegetett, ha elmondom nagy baj lesz belőle. A szünet után alig mertem iskolába jönni, és az egyik szünetben a folyosón megint fogdosott most meg a fenekemen. Kérem, hogy ezek miatt a L. Tibi kapjon büntetést, mert nem hagyja addig abba. M. Edit.
A L. Tibi a múlt héten elvette a szendvicsemet és kiette belőle a szalámit, majd a felét földobta a tanterem plafonjára, ami föl is ragadt egy ideig, a másikfelét meg belegyömöszölte a tolltartómba és jól összeszorította, közben mindenfélének elhordott. Otthon apukámnak elmondtam és ő be is jött a suliba, hogy L. Tibivel beszéljen, de ő valahogy megtudta ezt és a második óráról hazaszökött. D. Imre.
A L. Tibi kb. két hónapja nem hagy nekem békét. Többször fogdosta a fenekemet, meg a mellemet és amikor elküldöm, vagy eltolom a kezét, még jobban belelendül. Ha megfenyegetem azzal, hogy szólok a tanároknak, vagy a szüleimnek, csúnyán beszél velem, hogy „mit vagy úgy oda te kis kurva”, meg „kapd be a f …..mat” stb. Már többen rászóltak, de csak nem hagyja abba, azon gondolkodom, hogy más iskolát keresek annak ellenére, hogy szeretek ide járni. Szeretném, ha Tibivel valamilyen módom beszélnének a az iskola vezetői, hogy hagyja ezt abba. R. Réka.
T. Roland vagyok. Velem történt az- az eset, hogy a L. Tibi kb. 3 hete, egy testnevelés óra után az öltözőben megmarkolta a fenekemet és vigyorgott rajta. Én megkérdeztem tőle, hogy „Mi van, buzi vagy?”. Erre ő szájon vágott és közölte velem, hogy iskola után az állomáson megvár és szarrá ver. Én erre mondtam neki, hogy már úgy is elegem van a dolgaiból, amit velem, meg az osztálytársaival csinál, ha megver, legalább apám feljelenti és mehet a börtönbe. A verésre végül is nem került sor. A múlt héten, pénteken a fiú öltözőben a Tibi lehúzta az alsó nadrágját és mutogatta a nemi szervét az egész osztály fiúi előtt, még mondta is, hogy neki mekkora van, nézzük meg, nem olyan kis csíra, mint a miénk. Ez a magamutogatás és csúfolódás mindenkinél betette a kaput és akkor határoztuk el néhányan, hogy levelet írunk az igazgatónak, hogy a Tibi kapjon büntetést.
Az osztályfőnök az ifjúságvédelmi felelősnek, azaz nekem adta oda a levelet, amelyet továbbítottunk az igazgatóhoz, és úgy döntöttünk, hogy az ügyet fegyelmi bizottság elé visszük.
A pedagógusok véleménye
Először azokkal a pedagógusokkal beszéltem, akik tanítottak a szóban forgó osztályban, A tanárok többsége izgága, nehezen kezelhető, az órát rendszeresen zavaró, hiperaktív gyereknek ismerte Tibit. Érthetetlen, hogy erről miért nem tájékoztatták már korábban az osztályfőnököt, szülőt, családsegítőt, vagy az ifjúságvédelmi felelőst. A problémát bonyolította az is, hogy a fiatal osztályfőnöknő nem rendelkezett elég tapasztalattal ahhoz, hogy felismerje és kezelje a helyzetet. Elkértük tőle Tibi pedagógiai jellemzését, majd kapcsolatba léptünk a szülőkkel.
A nevelőszülő
Az osztálynaplóból kiderült, hogy a fiú hogy nevelőszülővel él együtt. Azt is megtudtuk, hogy ez már a harmadik nevelőszülő Tibi életében, mivel a korábbi esetekben sem volt képes „beilleszkedni”. A jelenlegi nevelőszülő három saját gyermeke mellett nevel három másikat, közöttük az érintett fiút. Személyében egy kiégett, enyhén labilis, és egyben számító embert ismertünk meg.
Kérdésünkre elmondta, hogy Tibi otthon is sok problémát okoz: nem segít a házi munkában, délutánonként elcsavarog. Az is előfordult már, hogy kisebb összegeket lopott a család tagjaitól, és a pénzt magára költötte. Azért nem járt eddig szülői értekezletre, mert szégyenkezett a Tibivel kapcsolatos problémák miatt.
Meg is fenyegette már: ha nem viselkedik rendesen, visszaadja állami gondozásba. Csak azért nem vette fel még a kapcsolatot a gyermek- és ifjúságvédelmi szolgálattal, mert attól tartott: ha kiderülnek a Tibivel kapcsolatos gondok, elveszik tőle a másik két nevelt gyermeket is. Neki pedig a család megélhetése és munkájának megtartása érdekében szüksége van a nagycsaládra.
Nyilvántartva és elfeledve
Felvettem a kapcsolatot a gyermekjóléti szolgálattal is, és megdöbbentem azon az információn, amit hallottam. Nevezetesen azon, hogy Tibi, még az előző iskolájában, három évvel ezelőtt követett el olyan vétségeket, amelyek miatt védelembe helyezték. Az új nevelőszülőtől azonban nem kaptak információt az iskolaváltásról, így erről a tényről nem értesíthették a jelenlegi iskolát.
Jelzésemre a családsegítő szolgálat új pártfogót jelölt ki, aki a fegyelmi tárgyaláson is megjelent, és akitől teljesen új információk jutottak a tudomásunkra. Kiderült, hogy Tibit már hetedik osztályos korában szakértőhöz vitte az akkori nevelőszülő, mert az iskolában súlyos magatartási problémák voltak vele, rosszul tanult. Akkor megállapították, hogy a fiú viselkedészavaros, sajátos nevelési igényű, a hiperaktivitás jelei lelhetők fel nála, probléma van az íráskészségével is. A szakértő nem javasolta, hogy tanulmányait hagyományos tanítási módszereket alkalmazó oktatási intézményben folytassa. Ezekről a dolgokról az iskola nem értesült. A nevelőszülő arra a kérdésünkre, hogy ezeket a szakértői véleményeket miért nem adta át a beiratkozáskor, azzal védekezett, hogy elfeledkezett róluk.
Kiderült továbbá az is, hogy Tibinek nyolcadikos korában volt egy komoly hatósági ügye: csoportos rablásban vett részt, de büntetést nem kapott, mivel a tett elkövetésének időpontjában még nem töltötte be a 14. életévét.
Tibi a tárgyaláson
Tibivel a tárgyalást megelőzően nem volt módom személyesen beszélni, mert nem jött be az iskolába, semmilyen módon nem tudtam elérni. A nevelőanyától tudtam meg, hogy a fiú kijelentette: nem jön többé iskolába. Hogy a dolgoknak minél gyorsabban lezárhassuk az ügyet, és ne halmozódjon fel túl sok hiányzás, a fegyelmi tárgyalást a lehető legkorábbi időpontra tűztük ki.
A fegyelmi tárgyaláson L. Tibor 10.-es tanuló, annak nevelőanyja, osztályfőnöke, a nevelő testület egy tagja, a diák önkormányzat egy tagja, az iskolatitkár, mint jegyzőkönyvvezető és én mint a fegyelmi bizottság elnöke vettünk részt.
A meghallgatás során a tanulóval közöltük, mit állítanak róla osztálytársai. Gyakorlatilag minden ellene felhozott állítást elismert, valóban elkövette mindazokat a cselekményeket, amiket a többiek leírtak. Arra a kérdésre, hogy miért tette mindezt, azt a választ kaptuk, hogy ő mindezt csak viccnek szánta, nem gondolta, hogy ezzel ennyire felháborítja és megbotránkoztatja a többieket. Őt nem érdekli, ha áthelyezzük más iskolába és az sem, ha másik családba kerül. Neki mindez teljesen mindegy. Javasoltam, hogy fogadja el egy pszichológus segítségét. Ezt azonban kikérte magának: ő nem hülye, őt dilidokik ne vizsgálgassák. Egyébként nem bánt meg semmit, és nem érdekli az osztálytársak és tanárok nyavalygása.
A pártfogó a meghallgatás során kért szót, és elmondta, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt beszerezte Tibi teljes iratanyagát mely sok figyelemre méltó információt tartalmaz, és befolyásolhatja a bizottság munkáját is. (Mi is csak ekkor értesültünk a fiúval kapcsolatos korábbi súlyos problémákról.)
A vizsgálat során meghallgatott gyermekek elmondásából és L. Tibor beismerésből megállapítható volt, hogy az eljárás alapjául szolgáló levél és az abban foglaltak valós tények.
A fegyelmi határozat alapján a fiút másik iskolába helyezték át.
***
A pártfogó segítségével találtunk a fővárosban egy befogadó iskolát, mely foglalkozik hátrányos helyzetű, viselkedési problémákkal küzdő tanulók nevelésével. A nevelőszülő a gyereket azonnal átíratta a másik intézménybe.
Csak remélni tudom, hogy Tibi egy új környezetben magára talál, és hasznosan éli majd meg további iskolai éveit. Sajnos ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Ez a fiú szerető család nélkül, idegenek között, ide-oda dobva élte, éli mindennapjait. Nincs az életében egy biztos pont, amihez tarthatna, amitől elindulhatna, amihez visszatérhetne élete során. Attól tartok, hogy az iskolánkból történő eltávolításával mi ugyan megszabadultunk egy súlyos gondtól, de maga a probléma nem oldódott meg, csupán más közegbe helyeződött át.
Az egyetlen személy, akitől még várható valami elmozdulás: az új pártfogó…
(A történetet elmesélő pedagógus nevét az ő kérésére nem adjuk közre.)
hát nem tudom. emlékszem azokra a diákokra, akik a mi osztályunkban voltak átjáróházi vendégek: Ó. András, H. Krisztián. S. Krisztián, K. Tamás, K. Laci, Sch. Tomi… kicsit utánagondolnék, biztos még pár eszembe jut. már akkor sem értettem, hogy az áthelyezés mit old meg azoknál a nehéz sorsú társainknál, akikből egy keresztmetszetet láttunk mi is csak, ahogy a tanárok is egy velünk töltött év alatt. most sem igazán értem. megvolt akkor a körútjuk szegényeknek. talán mindenkit adott sorrend szerint pakoltak. ki tudja? tudtuk előre, hogy ki fog hozzánk jönni. Petőfi, Kosci, Tárnok utca, Szilágyi, Lisznyai. persze lehet, hogy nem pont ez volt a sorrend. ki emlékszik már. szóval voltak az igazi diákok, meg az átutazók. akikkel nem is építettünk kapcsolatot. minek? jövőre úgyis áthelyezik valamiért. mondjuk nekünk nem volt velük sok gondunk. inkább a tanárok utálták csak őket. el is felejtettem, hogy milyen jó intézménye ez a közoktatásnak: az ÁTHELYEZÉS. milyen jó, hogy van még. mennyi gondot megoldhat ma is.
szerintem egy év múlva majd itt elolvashatjuk: "az áthelyezés jól sikerült. az elküldő osztály sokat fejlődött az sni-sek elfogadni-tudásában, megbánták, hogy nem segítséget kértek az együttműködésben, hanem büntetést kértek szegény Tibinek, akinek az otthonával senki sem cserélt volna. az osztályfőnök sírva tépte szét diplomáját, megállapítva, hogy tanári munkára tuti nem alkalmas, ha egyszer azt nem vette észre, hogy hol kellene segítenie. kis híján öngyilkos lett, amikor rájött, hogy annyira szar osztályközösséget épített, annyira szar tanár-diák kapcsolattal, hogy a szegény diákjai kénytelenek voltak levelet írni, mert máskülönben nem vett egyetlen tanár sem észre semmit. a kis bicebócát szerencsére a másik helyen nagy szeretettel fogadták. a számító nevelőnő megbánta, hogy mit tett, gyorsan megjavult, és igazi otthont teremtett Tibi számára, aki így biztonságban és kényelemben tudta az új iskolát végezni, és természetesen megfelelő szakemberi segítséget kapott, hiszen ott…"
ja és a Guszti. majdnem elfelejtettem őt. harmadikos korában akasztotta fel magát a táskatartóra. a napközis néni vette észre még időben. egyébként sem lett volna nagy baja, mert leszakadt félig a polc, és leért a lába. túlélte. áthelyezték. HUHHH… ez a probléma is megoldódott. nem kellett a debil taninéninknek azon rettegni, hogy az ő felelőssége lesz valami. mi meg kis osztálytársak megtanultuk, hogy hogyan lehet máshoz áttolni egy feladatot, hogyan lehet kibújni felelősség alól, hogyan kell elszaladni egy feladat elől. hogyan lehet tétlenül végignézni egy gyerek pusztulását.
H. Andris. ő is ember volt. csak senki nem foglalkozott vele. minden tanár kibekkelni akarta azt az egy évet, amíg nálunk állomásozott ő is, mint annyian mások.
no abbahagyom. tuti voltak még páran. de minek idecitálni őket?
egyébként fura, hogy hány évvel később is megérintenek ezek a sorsok. nyilván nem én voltam az egyetlen olyan diák, akinek voltak ilyen átutazó osztálytársai. mégis – mint annyi minden másról – erről sem nagyon beszélünk.
eddigi tapasztalataim szerint, ha volt/van olyan elvetemült tanerő, aki meg akarja oldani a gyerek körüli problémákat, és nem odébb tolni, azt a saját kollégái feszítik keresztre. nincs hely, idő, akarat, módszertani kultúra, idegrendszer, mentálhigiénés állapot, hogy a mai iskolarendszerben felvállalják ezt a missziót a kollégák. és nem is afelé halad a rendszer, hogy erre ösztönözzön. memoriter, memoriter, 5 idegen nyelv, aki nem üti meg a mércét, mehet.
csak lassan már oda jutunk, nincs elég hely a"meheteknek". kellene egy(sok) jó kis gettó. vagy taigetosz.
Annyira szomorú egy megoldatlan ügy, mindig egy gyereksors áll mögötte, ami már egy élet borzalma, az ő életének borzalma. sokan vannak. Túl sokan.
az a pártfogó, akivel én szeretnék együtt dolgozni, 100 gyermeket és felnőttet gondoz. Abszolút érzi és érti a problémát, de ennyi esetszámmal nem lehet bírni.
Még mindig azt mondom, hogy: a családokat kell megerősíteni.
A nevelőszülői hálózatot rendszeresen ellenőrzik a gyámi nevelőszülők, a nevelőszülői tanácsadók, de nem elég. A szűrés sem tökéletes. az intézményi elhelyezés is borzalmas. Borzalmas amikor egy gyermek, testvérek elkerülnek otthonról. Kérdés mikor, hány évesen emelték ki őket családból, mekkora traumát okozott. Mit éltek át addig?
Teljes kutatási anyagokat lehet olvasni, milyen jogsértéseket követnek el a gyermeki jogokkal, amire fény derül, mert van aki el meri mondani.
Az is bebizonyosodik lassan, hogy a lakásotthonok sem hozták a várva várt eredményt, a nevelő szülői hálózat sem, de a bennlakásos intézmény sem. A legborzasztóbb, amikor az örökbefogadottat visszaadják! A gyerekkel mindent lehet.
16-17 évesen az egész rácsapódik a szakiskolára többnyire.
És hogy mi lesz veled emberke? hát újra termelődik többszörösen: a lelki szegénység.
és még mindig pénzeket vonnak el, minden területről, ahol csak a GYERMEK tartózkodik.
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline)
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index)
hát nem tudom. emlékszem azokra a diákokra, akik a mi osztályunkban voltak átjáróházi vendégek: Ó. András, H. Krisztián. S. Krisztián, K. Tamás, K. Laci, Sch. Tomi… kicsit utánagondolnék, biztos még pár eszembe jut. már akkor sem értettem, hogy az áthelyezés mit old meg azoknál a nehéz sorsú társainknál, akikből egy keresztmetszetet láttunk mi is csak, ahogy a tanárok is egy velünk töltött év alatt. most sem igazán értem. megvolt akkor a körútjuk szegényeknek. talán mindenkit adott sorrend szerint pakoltak. ki tudja? tudtuk előre, hogy ki fog hozzánk jönni. Petőfi, Kosci, Tárnok utca, Szilágyi, Lisznyai. persze lehet, hogy nem pont ez volt a sorrend. ki emlékszik már. szóval voltak az igazi diákok, meg az átutazók. akikkel nem is építettünk kapcsolatot. minek? jövőre úgyis áthelyezik valamiért. mondjuk nekünk nem volt velük sok gondunk. inkább a tanárok utálták csak őket. el is felejtettem, hogy milyen jó intézménye ez a közoktatásnak: az ÁTHELYEZÉS. milyen jó, hogy van még. mennyi gondot megoldhat ma is.
szerintem egy év múlva majd itt elolvashatjuk: "az áthelyezés jól sikerült. az elküldő osztály sokat fejlődött az sni-sek elfogadni-tudásában, megbánták, hogy nem segítséget kértek az együttműködésben, hanem büntetést kértek szegény Tibinek, akinek az otthonával senki sem cserélt volna. az osztályfőnök sírva tépte szét diplomáját, megállapítva, hogy tanári munkára tuti nem alkalmas, ha egyszer azt nem vette észre, hogy hol kellene segítenie. kis híján öngyilkos lett, amikor rájött, hogy annyira szar osztályközösséget épített, annyira szar tanár-diák kapcsolattal, hogy a szegény diákjai kénytelenek voltak levelet írni, mert máskülönben nem vett egyetlen tanár sem észre semmit. a kis bicebócát szerencsére a másik helyen nagy szeretettel fogadták. a számító nevelőnő megbánta, hogy mit tett, gyorsan megjavult, és igazi otthont teremtett Tibi számára, aki így biztonságban és kényelemben tudta az új iskolát végezni, és természetesen megfelelő szakemberi segítséget kapott, hiszen ott…"
ja és a Guszti. majdnem elfelejtettem őt. harmadikos korában akasztotta fel magát a táskatartóra. a napközis néni vette észre még időben. egyébként sem lett volna nagy baja, mert leszakadt félig a polc, és leért a lába. túlélte. áthelyezték. HUHHH… ez a probléma is megoldódott. nem kellett a debil taninéninknek azon rettegni, hogy az ő felelőssége lesz valami. mi meg kis osztálytársak megtanultuk, hogy hogyan lehet máshoz áttolni egy feladatot, hogyan lehet kibújni felelősség alól, hogyan kell elszaladni egy feladat elől. hogyan lehet tétlenül végignézni egy gyerek pusztulását.
mondtam, hogy fog még eszembejutni: V. Tamás, D. Gyuri. ővele végül nem volt sok gond. még kiskorúan meghalt közúti balesetben.
H. Andris. ő is ember volt. csak senki nem foglalkozott vele. minden tanár kibekkelni akarta azt az egy évet, amíg nálunk állomásozott ő is, mint annyian mások.
no abbahagyom. tuti voltak még páran. de minek idecitálni őket?
egyébként fura, hogy hány évvel később is megérintenek ezek a sorsok. nyilván nem én voltam az egyetlen olyan diák, akinek voltak ilyen átutazó osztálytársai. mégis – mint annyi minden másról – erről sem nagyon beszélünk.
eddigi tapasztalataim szerint, ha volt/van olyan elvetemült tanerő, aki meg akarja oldani a gyerek körüli problémákat, és nem odébb tolni, azt a saját kollégái feszítik keresztre. nincs hely, idő, akarat, módszertani kultúra, idegrendszer, mentálhigiénés állapot, hogy a mai iskolarendszerben felvállalják ezt a missziót a kollégák. és nem is afelé halad a rendszer, hogy erre ösztönözzön. memoriter, memoriter, 5 idegen nyelv, aki nem üti meg a mércét, mehet.
csak lassan már oda jutunk, nincs elég hely a"meheteknek". kellene egy(sok) jó kis gettó. vagy taigetosz.
Annyira szomorú egy megoldatlan ügy, mindig egy gyereksors áll mögötte, ami már egy élet borzalma, az ő életének borzalma. sokan vannak. Túl sokan.
az a pártfogó, akivel én szeretnék együtt dolgozni, 100 gyermeket és felnőttet gondoz. Abszolút érzi és érti a problémát, de ennyi esetszámmal nem lehet bírni.
Még mindig azt mondom, hogy: a családokat kell megerősíteni.
A nevelőszülői hálózatot rendszeresen ellenőrzik a gyámi nevelőszülők, a nevelőszülői tanácsadók, de nem elég. A szűrés sem tökéletes. az intézményi elhelyezés is borzalmas. Borzalmas amikor egy gyermek, testvérek elkerülnek otthonról. Kérdés mikor, hány évesen emelték ki őket családból, mekkora traumát okozott. Mit éltek át addig?
Teljes kutatási anyagokat lehet olvasni, milyen jogsértéseket követnek el a gyermeki jogokkal, amire fény derül, mert van aki el meri mondani.
Az is bebizonyosodik lassan, hogy a lakásotthonok sem hozták a várva várt eredményt, a nevelő szülői hálózat sem, de a bennlakásos intézmény sem. A legborzasztóbb, amikor az örökbefogadottat visszaadják! A gyerekkel mindent lehet.
16-17 évesen az egész rácsapódik a szakiskolára többnyire.
És hogy mi lesz veled emberke? hát újra termelődik többszörösen: a lelki szegénység.
és még mindig pénzeket vonnak el, minden területről, ahol csak a GYERMEK tartózkodik.