Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2019.09.05.
Microsoft-botrány: újabb korrupciógyanús szálra bukkant Hadházy
A jelentésben szereplő történet szerint a NAV esetében egy Microsoft-alkalmazott tiltakozott is amiatt, hogy az úgynevezett alvállalkozónak nincsenek kompetenciái a munkához. Azonban felvilágosították, hogy az adott cég nem „egy” partner, hanem „a partner” (a magyar kormány kérésére nyilván). Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) esetében pedig olyan ember „dolgozott” a Microsoftnak az OFI által fizetett munkáért – ráadásul álnéven -, aki az OFI alkalmazottja volt.magyar
(Forrás: Magyar Hang)
 
2019.09.05.
"Kérdezd meg szüleidet, miért nem vagy megkeresztelve" – adja feladatul az ötödikes tankönyv
Bánhegyi könyve nem először kap publicitást: 2015-ben a tiltakozások hatására vissza kellett vonni az általános iskolák ötödik, a hatodik és a hetedik osztályaiból az általa írt történelemkönyvet, amely a Népszabadság akkor írása szerint között rokonszenves figuraként ábrázolta Hitlert, Horthy Miklóst. A nyolcadikosok abból tanultak továbbra is, csak a vitatott részeket átdolgozták. Az erkölcstankönyveit is sok bírálat érte, abból olyanokat idéztek, hogy "az ember egyik legfőbb erénye a vallásosság", és hogy a „sok befogadott nép szétbomlasztotta az országot”. Egy 2004-es könyvében pedig az szerepelt,a Tanácsköztársaság kommunista vezető alakjai a zsidóságból kerültek ki, és sok ember halála szárad a lelkükön,
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.09.03.
„Füttyre indítható, fegyelmezett szolgahadat képezünk” – Exkluzív interjú Vekerdy Tamással és fiával, Dániellel
Az egyikük önmagában intézmény – bármit mond, az futótűzként terjed az interneten, és szavait anyák ezrei tekintik szinte szentírásnak. A másikuk elbújni szeret, és a szűkebb környezetében hatni: egész pontosan a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnáziumban, aminek az igazgatója. Vekerdy Tamás és legidősebb fia, Dániel először nyilatkoznak közösen, mi pedig mindent megkérdeztünk tőlük, amit egy tanévnyitó előtt fontosnak éreztünk. Gyárfás Dorka interjúja.
(Forrás: wmn.hu)
 
2019.09.02.
A szelekció rendkívül nagy arányú növekedése a magyar iskolarendszerben 2010 és 2017 között. Nahalka István írása
Számtalan szakember és szervezet hívta már fel a figyelmet arra, hogy a szelekciós, illetve az esélyegyenlőtlenségek növekedését eredményező folyamatok egyre veszélyesebbek Magyarországon. Az iskolai szelekció jelentős növekedése a társadalom kasztosodását, a társadalmi csoportok közötti különbségek egészségtelen mértékű növekedését eredményezi. A társadalmi integrációt veszélyeztető folyamatok mindenki számára káros következményekkel járnak. Ideig óráig a szelekcióval, az ezzel szinte szükségszerűen együtt járó diszkriminációval, vagyis a társadalom egyes rétegeinek még rosszabb helyzetbe taszításával előnyök biztosíthatók a középrétegek és a felül elhelyezkedők számára, de ezek a folyamatok szükségképpen a visszájukra fordulnak, ha „beérnek” a ma rossz intézkedései által gerjesztett hatások.
(Forrás: tani-tani online)
 
2019.09.02.
Friss felmérés: a pedagógusok 18%-a az első lehetséges alkalommal elhagyná a pályát
A gyorsjelentés szerint a válaszadók 79%-a szerint túl kevés az ellenszolgáltatás és túl nagy az elvárás, 21%-a várja, hogy javuljon a helyzet, ezen felül 21%-a munkahelyet változtatna, és nagyon rosszul érzi magát jelenlegi munkahelyén. A lehetőségek közül senki sem válaszolta azt, hogy elégedett a jelenlegi körülményekkel. A családos pedagógusok 100%-a éppen csak vagy nagyon nehezen tud megfelelni a család által elvárt kötelezettségeknek. A válaszadó pedagógusok 18%-a pedig az első lehetséges alkalommal elhagyná a pályáját. 25%-a úgy ítéli meg, hogy nincs lehetősége változtatásra (nyugdíj előtt áll, lakhelyén nincs lehetőség máshol dolgozni).
(Forrás: eduline)
 
2019.09.02.
A szülők csak nem akarják úgy taníttatni a gyereküket, ahogy Orbán mondja
Ha saját gyerekeikről van szó, nem veszik be a családok, hogy a munkaalapú társadalom nevében ne gimnáziumba, hanem szakképzésbe adják őket. Az új tanévben is nagyjából ugyanannyian kezdik a gimnáziumot, mint az elmúlt években, és bár a szakgimnáziumok apró növekedést könyvelhettek most el, onnan az utóbbi tíz évben szinte menekültek a gyerekek. A felsőoktatásban van ugyan némi elmozdulás a „termelő szakok” felé, de ez leginkább az informatikusokra igaz, és még mindig a társadalomtudományok viszik a prímet.
(Forrás: hvg.hu)
 
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep