2 610 üzenet

1. Laura szerint:

   2012.11.27. 12:41

   Kedves OFOE! Gimnázium I. osztályáról van szó, az osztályfőnök pedig mereven elzárkózik a kérdés megbeszélésétől. A tiltott talán úgy igazságosabb, ha a szót idézőjelbe tesszük, bár a gyerekeknél ez úgy csapódott le, hogy nem hajlandók a kezükbe venni a tankönyvet, mert a tanár néni azt mondta: ami a füzetben van az elég, az előző osztálya is leérettségizett belőle 4-esre, 5-ösre, alig volt 3-as. A tanárnő sértésnek, szakmai hozzáértése megkérdőjelezésének véli, ha a szülők tudni szeretnék, mi az a tananyag amit oktat a tankönyvben lévő helyett. Valóban az a helyzet, amely a válaszuk végén olvasható: Ha pontosabban ismernénk a szándékait, követelményeit, jobban tudnánk együttműködni, a gyerekünknek segíteni, és talán a bizalom is helyre állna. Lehet, hogy olyan szaktanárt fogtunk ki, akinek hálásak leszünk 4-5 év múlva gyerekeink sikeres felvétele, helytállása miatt, egyelőre azonban egyáltalán nem érezzük, hogy a szülőként partnerei lennénk. A fórumozók sokszor felvetik, vélhetően nem alaptalanul, hogy óvatosan kell kezelni az egyeztető, tisztázó megbeszéléseket, mert pedagógus legyen a talpán, aki utána nem a gyereken veri el a port. Csak akkor van értelme, ha „teljesen kiborul a bili”, és nincs esély megtorolni a felvetéseket. Ez a módszer meglehetően idegen tőlünk, ezért mellőznénk is. Egyetértünk abban, hogy a módszert mindenki maga választja meg bizonyos keretek között, a „kimenetre” vagyunk kíváncsiak, mire megyünk a csak füzetben rögzítettek elsajátításával. Bizonyára lehet kérni valamilyen jogszabályi háttér alapján, hogy év végén objektív szakértő mérje fel gyerekeink tudásszintjét. Megkeresünk más iskolákban irodalmat tanító tanárokat, mondják el, hova kell eljutnunk év végére, fordítsák le számunkra, mit is jelentenek a tantervben megfogalmazottak. Ha nem megy közvetlenül, megbizonyosodunk más úton, feltétel nélkül megbízhatunk-e az osztályfőnökben. Nekünk lenne a legjobb, ha a jövő évi tankönyvcsomag az irodalom nélkül néhány ezer forinttal „könnyebb” lenne.

   Válasz
2. OFOE szerint:

   2012.11.27. 15:30

   Kedves Laura!
   Van okuk arra, hogy ne bízzanak a tanárban? Egy első gimnazista gyereket talán nem kellene folyamatosan ellenőrizni, el lehet engedni a kezét. Az első levele alapján azt gondoltam, hogy alsó tagozatos gyerekről ír.
   Fogadjuk el, hogy a tanár tudja, mit miért csinál, ez az ő szakmája. Az irodalom éppen az a tárgy, ahol a tanári személyiség az átlagosnál is nagyobb szerepet kap. El tudom képzelni, hogy az érintett magyartanár nem a tankönyvben szereplő elemzéseket szeretné visszahallani, hanem inkább azt akarja, hogy a gyerekek elolvassák a szövegeket, és kialakítsák a saját véleményüket, önállóan értelmezzék ezeket. A magam részéről nem érzek abban semmi kivetni valót, ha ő a füzetben készített jegyzet alapján kér számon.
   Nem helyeslem, hogy más irodalomtanárokkal bíráltassák felül kollégájuk módszereit, és semmi értelmét nem látom irodalomból a tudásszintfelmérésnek sem.
   Mégiscsak az lenne kívánatos, hogy egy szülői értekezlet keretében (tehát nem egyénenként) kérnének felvilágosítást. Az osztályfőnöknek itt bizony a gyerekek és a magyartanár érdekében is közvetítenie kellene, nem értem, hogy ezt miért nem teszi.
   Mindössze három hónap telt el a tanévből. Minek az alapján gondolják azt, hogy a gyerekek nem haladnak megfelelően?

   Válasz
3. Laura szerint:

   2012.11.27. 19:15

   Nem tudjuk, hogy van-e okunk a bizalmatlanságra. A stílus minden esetre szokatlan. Az osztályt tanító más szaktanárok mindannyian készségesek, a gondokat és a megoldásuk módszereit meg lehet velük beszélni. Sok esetben éppen ők, a tankönyvben következő témák alapján adnak ötletet, hogy pl. milyen természetfilmet, stb. nézzünk meg a TV-ben, keressünk háttéranyagot az interneten. Az irodalmat maga az osztályfőnök tanítja, a beszélgetést legutóbb azzal zárta rövidre, hogy ő tananyagot tanít nem tankönyvet, semmi szükség rá. Ha az oktatás törvényileg is tanár-diák belügye, akkor természetesen fölösleges bárhova fordulni. Ha a módszer megválaszthatósága a tananyag szabad kiválasztására is vonatkozik, szintén nincs teendő. Ha a szülőnek nem tetszik, vigye máshova a gyerekét. Igazából arra lettünk volna kíváncsiak, van-e valamilyen lehetőségünk arra, hogy ezzel a tanárral is olyan partneri viszonyunk legyen, mint a többiekkel. Nem tudjuk eldönteni, hogy a gyerekeink megfelelően haladnak-e, a negyedikesektől hallottuk (egyik szülő idősebb gyereke végzett tavaly), hogy pót érettségin – a jövő évi felvételi pontszámán akart javítani – olyan tételt kapott, amelyről nem tudott, de elé tették a tankönyvet az érintett oldalaknál kinyitva. Az aggodalmat ez okozza: mi lesz, ha változik a tanár, elmegy szülni, külföldre, stb.? Ha más a tanár fejében lévő tananyag, mint az érettségi követelmény – esetleg a diák elköltözése miatt máshol vizsgázik -, akkor ez lehet, hogy éppen a legrosszabbkor üt vissza. Saját élményünk is van azzal kapcsolatban, hogy a tanár tudja, mit miért csinál, ez az ő szakmája. Fiunk emelt szintű gimnáziumi érettségijén elért pontszámait javította szintén pótlólag, fél év múlva derült ki, hogy az oktatási hivatal által kijelölt bizottság nem rendelkezett ilyen jogosultsággal. A pontszámok emiatt csökkentek, a felvételi 3 ponton múlt. Nem jelentkezett egyik hivatalnok, vagy pedagógus sem, hogy a felelősséget átvállalnák, mert elengedtük a gyerek kezét, elfogadtuk, hogy minden szakember érti a dolgát. Nem fordultunk sehova panasszal, gondoltuk, hogy előbb körbejárjuk a dolgot. A tanáriba is eljutott a híre a szülőket foglalkoztató egyszerű érdeklődésnek, a jelek szerint ott is eltérőek a vélemények…

   Válasz
4. Laura szerint:

   2012.11.28. 12:50

   Úgy tűnik, rendeződik a helyzet. A csütörtöki új anyagból hétfőre kellett volna felkészülni, ismét csak és kizárólag a füzetből, röpdolgozat lett volna belőle. A tanár azonban egy korábbi feladat ellenőrzése miatt – csütörtökön – az óra végén beszedte a füzeteket. Pénteken nem adta vissza, be sem jött az iskolába. Hétfőn kiosztotta a füzeteket és elkezdték a röpdolgozatot. Akkor derült ki, hogy amiből fel kellett volna készülni, nála volt. Egy gyerek kuncogott egy kicsit, ezért szaktanárit kapott, de az eset még is rávilágított, hogy a rendszer nem tökéletes. A szülők nagy része nem pedagógus, ezért nagy figyelemmel olvassa az itt megjelent anyagokat. A kérdés ezúttal az: hogyan viszonyuljon egy szaktanári figyelmeztetéshez, mi legyen a következménye, milyen módszerekkel segítse elő, hogy a hasonló jellegű figyelmeztetéseket megelőzze?

   Válasz
5. OFOE szerint:

   2012.11.28. 16:27

   Kívülállóként csak annyit, hogy ezért nem járt volna szaktanári. Legfeljebb egy „bocsánat, rosszul emlékeztem”. Hogy mit tegyen a szülő, ha a gyereke ilyenkor kuncog egyet? Továbbra is az a véleményem, hogy meg kellene beszélni az osztályfőnök-magyartanárral a helyzetet. Az az érzésem, hogy ő is feszült lehet, azért képtelen egy ilyen helyzetben oldottabban viselkedni. Nem lehet valahogyan segíteni a tanárnak és a gyerekeknek, hogy a helyzet ne feszüljön tovább? Mi az, ami „rendeződik”?

   Válasz
6. Laura szerint:

   2012.11.28. 16:54

   A szülőkkel megbeszéltük, hogy hagyjuk a csudába az egészet. Teljesen fölösleges bármit megbeszélni, nem vesszük komolyan a szaktanári figyelmeztetést sem. A gyerek fogja vissza magát, ne kuncogjon. A tanár is talán belátja, hogy saját tekintélyét veszélyezteti a füzet kizárólagosságával, tavaly pl. félév után hagyott el 38 füzetet, hetekig tartott, mire újraírták a gyerekek. Az Ön válaszaiból az derül ki, hogy tanártól függ, mennyire vonja be a szülőket a tanár-diák kapcsolatba, az oktatás eredményességét akkor segítjük legjobban, ha nem „akadékoskodunk”. Minden szülő volt iskolás, anélkül is tudjuk segíteni a gyerekeket, hogy azt a tanár tudomására hoznánk. Az ellenségeskedésnek a látszatát is kerüljük, amelyik gyereknek fontos lesz a magyar irodalom, oldja meg a szülő magántanárral. A tanár is ember, legalább mi legyünk vele szemben toleránsak, amúgy sem rózsás a pedagógusok helyzete. A fórum lehetősége viszont nagyon jó volt, meg tudtuk beszélni a háta mögött a dolgokat, személyesen csak óriási patália, sértődés lett volna belőle. Köszönjük a lehetőséget, a komoly hozzáállást, a tanár melletti, jól érzékelhető kiállást, mi sem gondoltuk, hogy keresztre kellene feszíteni. Üdvözlettel: 36 szülő

   Válasz
7. OFOE szerint:

   2012.11.28. 21:42

   Kedves Laura!
   Nem gondoltam, hogy 36 szülő nevében nyilatkozik. Néhány rövid reflexió a gondolataikra annak a tudatában, hogy nem ismerem a konkrét szituációt, tehát feltételezhetően sommásak lesznek az állításaim, s fenntartom magamnak a tévedés jogát.
   1. Még mindig nem értem, hogy mi a gond a füzet kizárólagosságával általában. Ha a magyarázat, amit itt rögzítenek, túl sok vagy túl kevés, az már más dolog. Önmagában az még nem lenne baj, hogy a tanár nem a tankönyvhöz ragaszkodva tanít.
   2. Az akadékoskodás valóban nem vezet eredményre, én valami normális, emberi, tisztázó és jobbító célú kommunikációra gondoltam, amikor a megbeszélést javasoltam. Úgy tűnik a soraiból, hogy nagyon nem szeretik ezt az osztályfőnököt hogy megalapozottan-e, vagy sem azt én nem tudhatom.
   3. Elképzelni nem tudom, hogy miért kell a magyarhoz magántanár.
   4. Nem fogadom el, hogy feltétlenül tolerálni kellene mindent, amit a tanárok csinálnak. Nekem úgy tűnik, hogy ezt a tanárt nem sokra tartják, lehet, hogy erre jó okuk van. Ha az egész szülői gárda ezen a véleményen van, akkor – miután megpróbálnak vele emberi módon beszélni a problémákról, és nem jutnak dűlőre – kérni kell, hogy helyezzék el az osztálytól. Ha osztályfőnökként és magyartanárként sem funkcionál, akkor ne legyen a gyerekekkel még majdnem négy éven át. Ehhez a szülőknek a gyerekeik érdekében joguk van. Kérdés azonban, hogy nincs-e remény változásra.
   5. Jó lenne tudni, hogy minderről mit gondolnak a gyerekek, mert az ő bőrükre megy a játék.
   6. Egy középiskolai szaktanári figyelmeztetést, amit a gyerek kuncogásért kap én sem vennék komolyan. Nem volt ott más is?
   7. Egy tanár pedig ne csapjon patáliát, ha a szülők beszélnek vele, erre (és másra sem) lehet mentség a tanárok nehéz helyzete. (Nem csak ők vannak nehéz helyzetben.)
   8. S végül egyetlen érzés mindazzal kapcsolatban amit eddig írtak. Úgy tűnik, hogy fölényesek, lekezelőek ezzel a tanárral. Minden sorból megvetés érződik. Rosszul látom? Ha ezzel az attitűddel közelednek, abból semmi jó nem derülhet ki.
   Annyit fogadjanak csak el a véleményemből, ami megfeleltethető a részemről csak töredékesen ismert valóságnak.

   Válasz
8. ax szerint:

   2012.11.28. 22:17

   Kedves OFOE!

   Hát azért kell a magyarhoz magántanár, mert mi lesz, ha a kilencedikes gyerek nem tudja, mi van a tankönyv 138. oldalának tizenhetedik sorában (feltehetően valami olyasmi, ami a korosztály nagyon nagy százalékának érthetetlen, érdektelen – lám, én sem tudom, nem is lett belőlem semmi, csak egy tanárka). Ha nem tudja, fél ponttal kevesebbet ér el, emiatt a fél pont miatt nem veszik fel a divatszakra, ha nem veszik fel, kevesebb lesz a pénze felnőttként, ha kevesebb a pénze, nem lesz övé a csaj, és akkor mi lesz?? Mindez a 138. oldalon elhagyott egyetlen mondatocska miatt!

   Válasz
9. Laura szerint:

   2012.11.29. 09:26

   Természetesen nem a többi szülő nevében nyilatkoztam, de miután rátaláltam az oldalra és elmondtam nekik is, többen olvasgatják a honlapot. Az osztály 8 iskolából verbuválódott össze, mindenkinek voltak előző tapasztalatai, és az előző osztályfőnökökkel sokkal bensőségesebb volt a kapcsolat. A szülők többsége semmiféle pedagógiai képzettséggel nem rendelkezik. Az új iskola, a magasabb követelmények miatt érezték úgy, hogy még nem engednék el a gyerekek kezét, főleg az elején. Úgy tűnt, a gyerekek a dolog könnyebb végét igyekeztek megragadni, őszinte örömmel vették, hogy nem kell a tankönyvvel is bajlódni. A szülők gyanakodtak, hogy itt valami nem stimmel, néhány gyerek korábban magántanuló volt, a könyveknek köszönhetően tartották a többiekkel a tempót. Sorra vetődtek fel a kérdések, mi lesz, ha változik a tanár, stb. Az nem került szóba, hogy pontosan kell-e tudni mi van a 138. oldal 42. sorában, de az igen, hogy pl. idősebb gyerek év vesztesen kezdte el a két tannyelvű szakközépiskola 0. évfolyamát. Nem vették föl elsőre, pótérettségizett, ahol bebizonyították neki, miért van szükség a dőlt betűs rész elolvasására is. A felvételi ponthatár közben természetesen emelkedett, a megszerzett többletpontok hajszálnyira maradtak el a felvételi ponthatártól. Jövőre még nagyobb lesz a szülőkre háruló teher, a 22 évessé cseperedett lány pedig törheti a fejét, merre induljon tovább a jelenlegi katyvaszban. Divatszakról szó nincs, és a „mi lett volna, ha kérdésnek” nyilván semmi értelme. Egyáltalán nem előírás, hogy mindenki abból éljen meg amit esetleg szeret is, és azon is el lehetne gondolkodni, érdemes-e ponthatár körüli eredménnyel erőltetni a tanulást. A lényeg, hogy nagyon megosztott lett a szülői közösség, többen nem értették a sértődés okát, a reagálás az általános iskolai előzményekhez képest szokatlan volt. Ezért gondoltuk, hogy indulatosan nem kellene megbeszélni a dolgokat, talán mi értelmezzük rosszul a szerepünket. Kérdezzünk meg kívülállót. Sajnos valóban érzékelhető a tanár iránti ellenszenv, többen harsányan felnevettek, amikor kiderült, hogy a szent és sérthetetlen füzetből objektív okokból nem lehet fölkészülni (a tankönyvben valóban egy sor sem volt az egyéni tananyagból). Ha ez az oldal alkalmas arra, hogy a jelenlegi tűzszünetet konstruktívan feloldjuk, szívesen fogadjuk a javaslatokat. A minősítő, személyeskedő beszólásokat majd kiszűrjük. Egy évekkel előbbi kommentben valaki azt írta: a szülők érdektelenek, nem érdekli őket, mi történik a gyerekkel. Bennünket érdekel, de sajnos nincs pedagógiai képzettségünk amely alapján érzéseinket, véleményeinket objektíven értékelni tudnánk. A viszoyítás alapja a korábbi iskola, ahol a konfliktusokat sértődés nélkül tudtuk rendezni.

   Válasz
10. Laura szerint:

    2012.11.29. 09:33

    Erre gondoltam, bár akkoriban még pezsgőbb volt az oldal.
    #17 Juli szekja[kukac]axelero[pont]hu 2002-12-10 21:14
    Vajon miért „érdektelenek” a szülők Valóban mindig közömbösség húzódna a dolgok hátterében Nincsenek-e ők ugyanúgy agyonhajtva, mint mi, pedagógusok Nekünk van-e mindig elég időnk és energiánk a gyerekeinkre, és milyen sűrűn tartjuk a kapcsolatot az ő iskolájukkal

    Válasz
11. OFOE szerint:

    2012.11.29. 11:01

    Kedves Laura! Igen azt az üzenetet én írtam (Szekszárdi Júlia vagyok, Juli néven is be szoktam jelentkezni, én vagyok ennek az egyesületnek az elnöke és a honlap egyik szerkesztője, a felvetésekre ezúttal én válaszoltam.)
    Örülök, ha minél többen olvassák az oldalt, és köszönjük, hogy ezt a szülők körében is népszerűsíti. Valóban nagyobb volt korábban a pezsgés, több volt a komment. Most sokan a facebookon keresztül érnek el bennünket, ahol sok a like, de szintén viszonylag kevés a komment.
    Úgy hiszem, hogy az általánosan rossz közérzet erősen rányomja a bélyegét a szülők és pedagógusok közötti kapcsolatra is. A szülőknek valóban nincs feltétlenül pedagógiai végzettségük, de a gyerekük jelene és jövője izgatja őket, ráadásul jobban, illetve más aspektusból ismerik a gyerekeiket, mint a pedagógusok.
    A tankönyv kérdésben továbbra sem szeretnék állást foglalni, az iskolák közötti átjárás nem csupán a tankönyvek léte vagy nem léte miatt nehéz.
    Személyesen annyit, hogy eredetileg magyar-német szakos tanár vagyok,csaknem két évtizedig tanítottam 12 évfolyamos iskolában, később egyetemen tanárjelölteket, és folyamatosan tartok továbbképzéseket pedagógusoknak. Ugyanakkor két gyerekem és hat unokám van, és erről az oldalról is van rálátásom a helyzetre.
    Általános tapasztalat, hogy a szülők és a pedagógusok között folyamatosan mélyül a szakadék (ezt pedagógus továbbképzéseken is tapasztalom),és ez nagyon nincs rendben. Hiszen van egy nagy közös probléma: maguk a gyerekek, akikkel közösen kellene kezdenünk valamit.
    Most próbálkozunk egy projekt létrehozásával (együtt a szülőknek szóló Kölöknet portállal: http://www.koloknet.hu), ahol éppen a család és iskola, szülők és pedagógusok közötti jellegzetes konfliktushelyzeteket szeretnénk felszínre hozni, és együttesen keresni a megoldási lehetőségeket. Éppen ebbe a tervbe illenek az Öntől kapott levelek. A napokban érdekes módon különböző helyekről több szülői panasz érkezett iskolára, pedagógusokra ide hozzánk.
    Elnézését kérem, hogy konkrét javaslatokat nem merek adni, hiszen nem ismerem pontosan a helyzetet,a másik fél véleményét, tehát megalapozatlan lenne bármit is kinyilatkoztatnom.
    Egyetértek: indulatokkal tele kilátástalan a problémák megoldása, úgy nem célszerű bele sem kezdeni, mert csak ront a helyzeten.
    Felmerült itt az a gond is, hogy az évvesztéssel meg a O. évfolyammal nő azoknak a fiataloknak az aránya, akik 20 éves korukban érettségiznek, és fiatal felnőttként állnak ott tanácstalanul, hogy most mi lesz. Ez is egy kezelendő gond (az iskola részéről, ahol többnyire úgy bánnak velük továbbra is, mint a 10 évesekkel).
    Örülök, hogy írt, megosztotta velünk a probémáit, és jó lenne, ha ez az eszmecsere folytatódhatna. Lehet, hogy érdemes lenne neki valami jobb keretet, formát találni, mint ez az Üzenő rovat.
    Bármilyen javaslatot szívesen fogadok, hiszen az egyesületünk számára a szülők és pedagógusok közötti kapcsolat kiemelten fontos téma.
    Üdvözlettel SZJ

    Válasz
12. Laura szerint:

    2012.11.29. 11:42

    Találtam egy cikket, amely igazán elgondolkodtatott, ráismertem olyan gondolatokra, amelyek az említett előképzettség hiánya miatt csak érzés szinten fogalmazódtak meg bennem. „A másik irodalomtanítás” címmel jelent meg egy cikk az Irodalmi Jelenben. Fűzfa Balázs tankönyvszerzőt, pedagógust, irodalomtörténészt, a magyar nyelv és irodalom kerettanterv B verziójának kidolgozásában résztvevő szakembert kérdezték. Azt mondta az A és B verzió kerettantervvel kapcsolatban: …”Két vágány azért kell, hogy a párhuzamosok a végtelenben – azaz a gyermekbuksikban – találkozhassanak egymással. Hogy legyen remény a megértésre. A másik ember megértésére. Mert csakis így lehet felkészülni az életre, egy olyan szocializációval, mely arról szól, hogy a másiknak is lehet véleménye, lehet autonóm nézőpontja a világról. A művészet és így az irodalom is erre taníthat meg bennünket az iskolában és az iskolán kívül is. Az emberi méltóság viselésére. De a lényeg a megértésen van. Az irodalom nem más, mint a megértés formáinak minél differenciáltabb kidolgozása. Valamely nyelvben rögzített világegész – azaz minden vers, dráma, regény – mindig példázat ennek lehetőségéről, mert a megértés addig nem ismert egyedi mintázatát hozza létre. Az általam elképzelt kerettantervben a mindenek feletti elv ennek jegyében Horatiustól ered: „Merj mást gondolni, mint amit én!”…” Mi csak kérdeztünk, mégis heves reakció volt a válasz olyan szakembertől, akinek ezt a gyakorlatban alkalmaznia kellene. Visszavonultunk ösztönösen, bár ez lenézésnek, cinizmusnak is értelmezhető, de igazából arról van szó, amelyről cikkben is említést tesznek: „… A jó társaságot különben is az teszi – írja valahol Nietzsche –, hogy az ember nem vágyik arra, hogy mindig neki legyen igaza…”
    Egyetértünk abban is: „…S különben is: kerettanterveket igen, de „a másik irodalomtanítás”-t nem lehet eltörölni. Vagy, visszatérve a kérdéshez és másképpen szólva: a mozdonyokat a tanárok vezetik és a váltókat is ők kezelik – a kerettantervek és a tankönyvek nem tudnak kormányozni. Az a bizonyos tanteremajtó pedig minden órában becsukódik, s ha ez paradoxonként is hangzik, a magyartanár szabadsága az ajtón belül van…”
    A kérdés egy későbbi, nyugodtabb időszakban azért csak felvetődik még egyszer: Mi az oka a nagy titkolódzásnak? A szülők, akik felkészítik a gyereket az iskolába, aláírják az ellenőrzőt, fizetik az osztálypénzt persona non gratak az irodalomtanításban? Bizonyára fejlődnünk kell a kommunikációban, a cikkben is megemlítik: „…az irodalom végső soron nem más, mint egy lehetséges „közlekedési” (jel)rendszer, csak éppenséggel az emberek közötti közlekedésről, ha tetszik, a lelki, érzelmi, hangulati közlekedésről szól. A „tartalmak” azonban ugyanazok, mint a valóságos közlekedésben, csak itt a versekből, drámákból, novellákból tanuljuk meg, hogy hova, milyen érzelmi, értelmi, hangulati tartományokba „tilos behajtani”, hol szabad megfordulni és hol nem, mikor kell várakozni, és mikor kerültünk zsákutcába…” Hát, ehhez szeretnénk mi, magunkat szintén lenézettnek érzett szülők segítséget kapni…

    Válasz
13. Juli szerint:

    2012.11.29. 11:52

    Fűzfa Balázs irodalom tanterve és tankönyvei valóban új utat jelentenek az irodalomtanításban. Ő az, aki alkalmazkodni igyekszik a megváltozott körülményekhez a „digitális nemzedék” szükségleteihez, miközben át szeretné menteni a múlt értékeit. Most volt egy konferenciája az általa kezdeményezett IROM szervezetnek. Itt van róla egy cikk:
    Mi az oka, hogy az irodalmtanítás innovációja lábra nem tud kapni?
    Még egy megjegyzés: az sehová sem vezet, ha mindkét fél „lenézettnek” érzi magát, pedig szerintem egyszerűen tartanak egymástól, nem bíznak egymásban. Ezt a bizalmatlanságot kellene valahogy oldani. Szerintem.

    Válasz
14. Laura szerint:

    2012.11.29. 20:54

    Elolvastam a konferenciáról készített összefoglalót, és úgy látom, van néhány darázs abban a fészekben, amibe véletlenül beletenyereltünk. Kívülállóként olyan érzésem van, hogy az igazság ezúttal is valahol középen van. Az irodalomnak nagyon fontos szerepe lenne, de mintha megállt volna az idő. Már az én időmben is olyan korábbi időszakban készült remekműveket olvastunk, amelyek a saját korukban voltak aktuálisak, akkor hatottak igazán, bár számunkra is jutott még bőven a mondanivalóból. Nekem nincs unokám, de már a gyerekeimen is látom, hogy egyre távolodnak a művek az ő világuktól. Ha szakember lennék, nem biztos, hogy teljes kötelező olvasmányokat adnék a gyerekek kezébe. Részleteket dolgoznék fel belőlük (majd elolvassa a többit is, ha érdekes), tájleírásokra, emberi kapcsolatok fejlődésére, sikeres élettörténetekre hegyezném ki a dolgot. A lényeg az lenne, hogy „Te is meg tudod csinálni”, „Úgy bánj másokkal, ahogy Te is szeretnéd, hogy mások bánjanak veled!”. A mai életből ezekhez bőven lehetne művészi eszközökkel megfogalmazott témákat meríteni. Mindenképpen lenne egy törzsanyag, mint a zenében, ezeket el kell sajátítani ahhoz, hogy verset, regényt, drámát, esszét írjon valaki, vagy megfogalmazzon egy levelet, beadványt. Lenne egy mérhető követelményszint az érettségire, amelyet el kell érni és az egyetemen is elfogadják. Nem igazságos, hogy valakinek azért van több esélye az ELTE-re bekerülni, mert a Fazekashoz, vagy a Radnótihoz közelebb lakik. A törzsanyagon kívül lehetne egyénileg akciózni, de azért azzal is figyelve, hogy lehet olyan érettségiző, akivel szemben tapintatlanság lenne, ha az írásbelin 2 Nyírő és egy Vass Albert témából kellene választania… Megítélésem szerint nagy felelősséget vállal magára az, aki csak saját kútfő után megy, elutasítva minden „felülről jövő kényszert”. Mi lesz, ha a tanár iskolát vált, hónapokra lebetegszik, alkalmatlanná válik a további oktatásra? Mi van, ha a gyerek fekszik fél évig a kórházi ágyon dialízis, vagy kemoterápia miatt? A konferencián komoly szellemi potenciál volt érezhető, de egyben az is, hogy aki döntéshozó, inkább koncepciója megerősítéséhez várja az érvanyagokat és kapásból elutasít olyan véleményeket, amelyek mögött komoly kutatási anyag, tapasztalat áll. Kívülállóként úgy tűnik, kevéssé számít a befogadók (gyerekek) és az igazi felelősségvállalók (szülők) igénye. Az olvasás öröme mellett arra is gondolni kellene, hogy van akinek a további élete nagyban függ attól, hogy irodalomból szerzett ismeretei elegendőek-e a továbblépéshez. Nem biztos, hogy az a fiatal, aki nem tudta elviselni a kudarcot, eleve orvosi eset volt, és az a szülő a főbűnös, aki reménytelenül tördeli a kezét a kórházi ágy mellett. Az általános iskolában többségében a szülőnél idősebb a tanítónéni. Iskolás gyereke is van már, olyan dolgokban is tud hiteles tanácsot adni, amelyekkel a szülők csak ezután találkoznak. Középiskolában nem bíznék szívesen osztályt olyanra, aki nem élte át személyes élményként saját gyermekével szülői felelősséget. Bizonyára sokan vérig sértődnek emiatt, de térjünk vissza azután a kérdésre, ha már felvették a gyerekét egyetemre… Láthatóan nem vagyok szakértője a témának, de szerintem sok szülőnek lenne segítségére, ha ezekben a kérdésekben még bekövetkezésük előtt kapnának útmutatást.

    Válasz
15. Juli szerint:

    2012.11.30. 09:14

    Kedves Laura! Én a gyerekeimen és tizenéves unokáimon keresztül is érzékelem a változásokat. A digitális világban felnövekvő nemzedék egészen másképp szocializálódik, mint a korábbiak, még az agyműködésük is átalakul. A pedagógusok nagy része azonban nem akar, nem tud alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, és egyre távolabb kerül a gyerekek átalakult világától. Ez a gond az irodalomnál különös erővel jelentkezik több, részben már eddig is említett ok miatt.
    A probléma bonyolultabb annál, hogy itt részletesebben leírjam, de két országos konferenciát is tartottunk erről tavaly Digitális nemzedék (digitalisnemzedek.hu) és Digitális pedagógus (digitalispedagogus.hu) címmel.Érdemes megnézni a két portálon megjelent írásokat. A következő márciusban lesz a 2. Digitális nemzedék tanácskozás, ahol a szülő-tanár-diák hármas kapcsolatrendszerével is foglalkozunk ebben a megváltozott világban. Persze ettől a problémák nem fognak megszűnni, és sajnos a jelenlegi oktatáspolitika, amely az idő kerekének visszaforgatását tűzte ki célul inkább gátolja ezek kezelését, mintsem segítené. Különben teljes mértékben egyetértek azzal, amit írt, és nagyon szeretnék/szeretnénk segíteni, illetve e téren is együttműködni a szülőkkel.

    Válasz