2 610 üzenet

1. Péter szerint:

   2004.02.05. 17:07

   Kedves mindenki A dolgok valóban nem csupán rajtunk állnak, s azok a tanárok, akik omnipotensnek állítják be magukat, rémületesebbek számomra, mint azok, akik tehetetlenek. Azt gondolom, hogy nem gyermekközpontúnak kell lenni egy iskolának, hanem személyiség-központúnak, ahol a konyhás néni is tudatában van a szerepe pedagógiai jelentőségének, … és persze mindenki más is. Nem gondolom tehát, hogy „értsük meg a gyereket, szeressük és működjünk együtt vele stb.”, ha ezzel nem jár együtt magától értetődően, hogy értsen meg engem is az a gyerek, szeressen és működjön velem együtt. Ne tegyen nekem szivességet azzal, hogy tanul, és persze ne várja, hogy én ráparancsolok (megfenyegetem), hogy tanuljon. És most csak súgva írom, remélve, hogy nem olvassák ezt a rovatot a diákok: az a gyanúm, hogy ha összemérhetnénk, hogy mennyi galádságot követtek el tanárok diákokkal szemben (és ebbe beleértem a lelki terrort, a nemtörődömséget, a hiteltelenséget stb.) azzal, hogy mennyit a diákok, akkor a diákok még mindig óriási hátrányban vannak. Szeretettel Péter

   Válasz
2. Juli szerint:

   2004.02.05. 22:53

   Igazad van, Péter A magukat omnipotensnek vélő, magukat tévedhetetlen autoritásnak beállító pedagógusok valóban riasztóak. Meg azok is, akiknek nincs humorérzékük. Persze a humorézék működése erősen függ az aktuális mentálhigiénés állapottól, no meg attól, hogy kinek mikor hol van a „lelki tyúkszeme”, kit mivel lehet megbántani, hogyan lehet a legérzékenyebb pontján elérni. Igaz: ha a diákok érzékelik, hogy a pedagógus tiszteli a személyiségüket, kisebb az esély a szándékos bántásra. De manapság annyire a levegőben van a kíméletlenség, a tapintatlanság,a durvaság, a tabuk ledöntése, és olyan erős az egész társadalomban az elszemélytelenedés, az érzelmi elsivárosodás tendenciája, hogy bárki kerülhet megalázó helyzetbe. A diákok ellen elkövetett „galádságok” miatti frusztrációt sem feltétlenül azokon a pedagógusokon „verik le” a gyerekek, akik ezeket elkövették. Erről az egész problémakörről beszélgetni kellene a diákokkal is.

   Válasz
3. Péter szerint:

   2004.02.06. 08:03

   Kedves Juli Teljesen mértékben egyetértek Veled. Különösképpen az utolsó mondatoddal. Ha csak a szerepklisék vannak, akkor feltehetőleg automatikusan jön a küzdelem is, ami viszont megmenthet mindannyiunkat, az a KOMPETENS személyesség.

   Válasz
4. Juli szerint:

   2004.02.06. 08:10

   Ez persze így van, de mi kell ahhoz hogy ez a „kompetens személyesség” meglegyen valamennyi pedagógusban, mikor jelenleg minden körülmény ez ellen hat.

   Válasz
5. Péter szerint:

   2004.02.06. 09:30

   És nem csak a pedagógusok esetében … a kompetencia olyan kulcsszó, amely társadalmunk majd minden területén hiányként jelentkezik. A pedagógusok esetében nagy hirtelenjében Carl Rogers szavai jutnak eszembe, aki azt mondta, hogy ha csak egy dolgot kívánhatna a tanároknak a jótündérnél, akkor az az volna, hogy egycsapásra felejtsék el mindazt amit a tanársággal kapcsolatban tudnak, és lépjenek be az osztályterembe élő, eleven, béklyózatlan gondolkodású személyiségként.

   Válasz
6. márta szerint:

   2004.02.09. 17:46

   Kedves Péter Lehet, hogy naiv vagyok, de úgy tapasztaltam, hogy ha őszinte az „értsük meg a gyereket, szeressük és működjünk együtt vele”, amint azt írtad, akkor az többé – kevésbé a mi irányunkba is működik. Sőt egyre inkább többé, mint kevésbé. Meggyőződésem, hogy nem a tévedhetetlen, szigorú, távolságtartó tanár-szerep a nyerő. Sőt, az „emberszabású”, néha bizony akár még tévedő tanár sokkal inkább beválik, még a „legmegátalkodottabb” diáknál is. És ahogy Juli írja, erről az egészről egyre többet kellene beszélni a diákokkal, mert ők is hiányolják, illetve nagyon meghálálják. Legalábbis a mi iskolánkban ez már nagyon sok esetben jól működik. De jó hogy ez a téma így előkerültMert egyre inkább tapasztalom, hogy egy olyan közösségben, ahol emberszámba veszik azt a diákot és nem csak egy formálandó munkadarabnak, oda még iskolába is szívesen járnak. És ez jó

   Válasz
7. Péter szerint:

   2004.02.09. 18:39

   Kedves Márta Szívemből szólsz Most meg egy Burckhard Erzsébet gondolat jutott eszembe. „A gyereket nem lehet nevelni A gyerek nevelődik” De ha így van, azaz a minta az egyedüli lehetőségünk, akkor meg mit kezdjünk C.G.Junggal, aki valahol azt találta mondani, hogy az a rákfenéje ennek a nevelésnek, hogy sokszor a tanárok maguk is komoly nevelési deficittel rendelkeznek. Ha most már esetleg ezt is elhinnénk, akkor lennénk igazán a legfontosabb témánál, azaz a tanárképzésnél, aminek ezek szerint nem csak a szakmaismeretre, az elméleti pedagógiára kellene koncentrálnia, hanem elsősorban ahhoz kellene segítséget nyújtania a leendő (és nem csak a leendő) tanároknak, hogy miként lehetünk harmonikus, kegyensúlyozott, hiteles személyiségként jelen a gyermekek, fiatalok életében.

   Válasz
8. márta szerint:

   2004.02.12. 16:16

   Kedves Péter Mindenben tökéletesen egyetértek veled Nekem meg az jutott eszembe, hogy még nagyon régen olvastam, vagy hallottam valahol, hogy a gyereket nem nevelni kell, hanem szeretni. Végeredményben majdnem ugyanaz, mint amit írtál. Azt írod, hogy „esetleg elhinnénk”; miért a feltételes mód Sajnos túl sok olyan esetet látok, hogy ezt inkább kijelentő módban fogadnám el, és az összes többit amit írsz első számú követelményként támasztanám a tanárok elé.

   Válasz
9. Péter szerint:

   2004.02.12. 21:33

   Kedves Márta Azért a feltételes mód, mert az mégiscsak egy abszurd helyzet volna, hogy mindenki tudván tudja, hogy a tanárok, nevelők is súlyos nevelési deficittel rendelkeznek, és nem tesz senki semmit ellene. Annál már csak az lenne abszurdabb, ha teszünk ellene és mégis így van. És megint Jung: „Én ugyanis azzal gyanusítom kortársaink gyerekek iránti pedagógiai és lélektani lelkesedését, hogy szándékuk nem becsületes: a gyerekről beszélnek, holott a felnőttben lakozó gyerekre kellene gondolni. Minthogy a felnőttben ott rejtezik egy gyermek, egy örök gyermek, aki szüntelenül formálódik, sosincs kész, s állhatatos gondozásra, figyelemre és nevelésre volna szüksége. Ez az emberi személyiségnek az a része, amely teljességgé szeretne fejlődni. Ettől a teljességtől azonban korunk embere olyan messze van, mint ég a földtől. Hiányosságát sejtve hatalmába keríti a gyerekek nevelését azon kedvelt feltételezése alapján, hogy saját neveltetésében és gyermeki fejlődésében valami biztosan félrecsúszott, olyasvalami, ami a következő nemzedékből kigyomlálható. Dícséretes ugyan ez a szándék, ám megbukik azon a lélekteni tényen, hogy a gyermekben nem hozhatok rendbe olyan hibát, amit magam is még mindig elkövetek. A gyerekek nem olyan buták, mint ahogy mi azt gondoljuk. Nagyonis észreveszik, mi valódi és mi utánzat. Andersen meséje a király új ruhájáról halhatatlan igazságot tartalmaz.”

   Válasz
10. márta szerint:

    2004.02.13. 13:43

    Kedves Péter Úgy látszik mi nagyon jól megértjük egymást, úgy jól el is volnánk, de azért mennyivel jobb lenne ha mások is bekapcsolódnának a beszélgetésbe. Nem tudom elhinni, hogy senkit nem érdekel, és hogy csak nekünk van véleményünk a témában. Ez meg a másik kérdés, ami szerintem nagyon is idekapcsolódik: a passzivítás. Nagyon sok esetben tapasztalom hogy a tanár fásultsága, passzivítása milyen rossz hatással van a diákokra. Végeredményben ez is egy modell, nemde Üdv: Márta.

    Válasz
11. Juli szerint:

    2004.02.13. 21:32

    Kedves Márti és Péter
    Azért is írok, hogy ne érezzétek magatokat olyan magányosnak. Sajnos az interaktivitás viszonylag nehezen terjed, de ez azért már a 208. üzenet…és én bízom abban, hogy felélénkül még jobban ez a rovat. Azért sokan olvassák, és ha közvetlenül nehezen is kapcsolódnak be, tovább gondolják,esetenként megbeszélik, ami itt napirendre kerül.
    És valóban sok érdekes,izgalmas témáról esik itt szó
    Érdekelne, hogy Ti és a többi kedves látogatónk mit gondol a honlap egészéről. Van-e olyan ötlet, kritika stb, amivel még hasznosabbá, használhatóbbá tehető

    Válasz
12. Péter szerint:

    2004.02.14. 07:08

    Kedves Juli Szerintem ez egy remek honlap. Jól van kitalálva és gondos a karbantartása, ezek a sarokkövek egyébként minden honlap esetében. Gratulálok hozzá A világ meg olyan amilyen. Ami a pedagógusok passzivitását illeti, vagy jobban mondva a passzivitás látszatát, arról azt gondolom, hogy két jól elkülöníthető csoportra osztható a pedagógus társadalom. Az egyik fele maga se érti igazán, hogy hogyan ragadhatott bele ebbe a számára is kellemetlen helyzetbe, és nagyjából semmi nem érdekli, csak valahogy túlélni a napokat. A másik fele (adja Isten, hogy ők legyenek többen) a napi munkában, a gyerekekkel, fiatalokkal való törődésben leli meg az örömét, és már rég nem hisz a róla és munkájáról folyó vitákban, reménytelennek tartja, hogy bármi is a javára változzon az ő szintjén, s (remélhetőleg)mosolyogva figyeli, hogy azok, akik negyed órát sem tudnának botránymentesen eltölteni harminc eleven kisdiák körében, hogyan találják föl az „életelixírt” az írásvetítőtől (jó régen volt), a minőségbiztosításig, és hogyan csinálnak abból tudományt és persze pénzt saját maguknak. De a mi pedagógusaink tudják, hogy ettől semmi sem változik meg, ettől még ugyan olyan számkivetettjei maradnak az értelmiségi társadalomnak. Ezért gondolom azt, hogy a pedagógus társadalom csak saját magát válthatja meg, mert ezt senki sem fogja megtenni helyette, de ha erre elszánja magát, akkor az felér majd egy rabszolgalázadással. Szeretettel Péter

    Válasz
13. Juli szerint:

    2004.02.14. 12:07

    Kedves Péter Kösz a gratulációt, jól esik. Szerintem a pedagógustársadalom ügye ennél is bonyolultabb, bár a tipizálásod alapjában stimmel. Sajnos azonban mára már nem csak a pedagógusok „számkivetettek”, számos értelmiségi rétegnek sikerült ebbe a kategóriába kerülnie.
    Visszatérve az eredeti témánkhoz: mégis csak remek lehetőség, hogy az ilyen és hasonló honlapokon, interaktív rovatokban segíthetünk az ezt igénylőknek. Megoldandó feladat lennepedagógusok szélesebb tömegeit rábírni arra, hogy éljenek a lehetőséggel. Hiszen, ha az otthonokban nem is, de az iskolák nagy részében már van internetes hozzáférés, és e-mailezni is módja van a többségnek. És mégis csak ez a legegyszerűbb,ugyanakkor gyors és olcsó megoldás. Ennek ellenére elég sokan vannak, akik zsigerből elutasítják ezt a kommunikációs formát, és mi egyáltalán nem vagy igen nehezen jutunk el hozzájuk (és ők hozzánk) Kicsi lassan bővül a kör. Legalább is nekem úgy tűnik. Persze az is lehet, hogy türelmetlen vagyok. De mi valóban szolgáltatni és (frázismentesen) „szolgálni” szeretnénk. (Természetesen azért élünk a hagyományos lehetőségekkel is (postázás), de ez azért elég nehézkes és egyre költségesebb.)

    Válasz
14. márta szerint:

    2004.02.16. 15:50

    Kedves Juli Ismételten csatlakoznom kell Péter véleményéhez, hogy ez egy remek honlap, és nagyon jó hogy létezik. Azért én is szívből remélem, hogy egyre többen rákapnak az ízére. Sajnos nem csak a pedagógusok utasítják el ezt a kommunikációs formát, pedig egyre inkább követelmény hogy az ember „napra kész” legyen. Ahhoz kapcsolódva pedig, amit Péter írt a pedagógusok számkivetettségéről, én megint csak visszakanyarodok oda, ahonnan tulajdonképpen elindult a beszélgetés: a legnagyobb elismerést, „lelki simogatást” még mindig a gyerekek tudják adni. Igaz ugyan hogy nem vehetek érte kenyeret, de amikor már reggel kórusban nevetnek rám a diákjaim jókedvem lesz, és közhely ugyan, de csakugyan azt érzem, hogy érdemes, jó és kell csinálni tovább. És végül is erről szól a történet, nem igaz

    Válasz
15. Molnár Péter szerint:

    2004.02.18. 19:06

    Üdvözlök minden kedves kollégát
    Nézzétek mit találtam: http://www.diakonline.hu igen hasznos kis oldal lehet
    a gyerekek számára. Én megállapodtam az osztályokkal akit tanítok, hogy
    odaadom nekik ezt a címet, cserébe elolvassák legalább az itt található
    olvasónaplókat és abból írnak egy sajátot. Mert nálam általában még a
    rövidítettet sem olvasták el a kis lusták, és elég rossz is lett az
    átlaguk..
    Tehát mindenkinek csak ajánlani tudom
    Üdvözlettel: Molnár Péter

    Válasz