2 610 üzenet

1. Rita szerint:

   2004.05.27. 08:00

   Aki szereti a verseket, az előbb-utóbb eljut odáig, hogy ne káromkodjon, mert az nem szép.
   Péter, olvass vissza egy kicsit, légy szíves
   A bünti meg nem tanulásáért egyes jár. Megtanulásáért nem jár jutalom, rögtön legalább is nem. De lehet jutalma: ha az a vers majd kötelező memoriter lesz, vagy indul vele szavaló versenyen, és akkor a részvételért kap egy ötöst.
   Egyébként tényleg egy mindenki által elfogadott szabály alapján működik a módszer. és tényleg működik. A kölykök pedig szerintem azért nem érzik nyaggatásnak, mert ők is tudják, hogy nem illik káromkodni. Az én osztályomban 2 fiú és 27 lány van. Egyszer arra mentem be, hogy egy kis szőke lány egy cifrát káromkodott. Erre ezt mondtam, viccesen:”Lányok, ti leendő magyar anyák Mire fogjátok tanítani a gyerekeiteket” Mire a káromkodó: „Hát nem erre„
   Egyébként nem lehet „minden pofon mellé rendőrt állítani”, de törekedni lehet rá.

   Válasz
2. márta szerint:

   2004.05.27. 11:14

   Mielőtt félreértésre adnék okot, kijelentem, hogy imádom a verseket, és kekeckedni sem akarok, de felmerül egy másik kérdés: és aki nem irodalmat, vagy egyáltalán, nem humán tantárgyat tanít, hanem történetesen valamilyen szakmai tantárgyat, az mit tegyen Üdv Márta

   Válasz
3. FORDULÓPONT szerint:

   2004.05.27. 15:10

   KIVÁLÓ VITATÉMA OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRÁRA
   Film és regény ősbemutatója Forgalmazás előtti filmpremier Német Ifjúsági Irodalmi Díj
   A PONT Kiadó és a Goethe Intézet
   szeretettel meghívja Önt, ismerőseit, barátait
   2004. június 2-án, szerdán 16 órára
   a Goethe Intézetbe
   (Budapest VI. Andrássy út 24.)
   Charlotte Kerner:
   Blueprint
   (A másolat)
   című könyvének filmvetítéssel egybekötött bemutatójára.
   Vendégeink:
   Dr. Nagy Attila olvasáskutató
   Perlaki Tamás filmesztéta
   Hálásak vagyunk, ha továbbítja érdeklődő ismerőseinek e meghívót
   A belépés ingyenes
   A könyv a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható
   A film főszereplője: Franka Potente
   Részletek a regényből, gazdag visszhanganyag a
   http://www.pontkiado.hu/blueprint
   microsite-on
   Gyorsinfo :
   06-20-929-0619

   Válasz
4. Rita szerint:

   2004.06.01. 16:28

   Biztos meg lehet találni az összefüggést a káromkodás és a bünti között. Idegen nyelv esetén mondjuk egy kis szlenggel nehezített fordítással.
   Az összefüggés szerintem azért fontos, hogy az esetleges méltatlankodást humorral le lehessen szerelni. Pl. aki „köcsögöt” emleget, annak a vers a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz.

   Válasz
5. Péter szerint:

   2004.06.01. 18:00

   Egyrészt valóban minden ott dől el, amikor, ahogyan, amiért, akinek mondod azt, amit mondasz a káromkodásra. Ugyanakkor hálás lennék, ha valaki ezt a paradoxont feloldaná nekem, mely szerint tanulni jó, talán az egyik legjobb dolog a világon, az egyik legfontosabb emberi tevékenység, amit élethossziglan teszünk, és akkor egyszercsak beállít ez a csodálatos dolog koszos ruhában, morogva a bajsza alatt, és kiböffenti, hogy ő most a bünti.

   Válasz
6. Zsuzsi szerint:

   2004.06.02. 10:31

   Kedves Péter Figyelem egy ideje a hozzászólásaidat. Mintha egy kicsit mereven értelmeznéd a „gyermekközpontúságot”. A gyerekek általában nem élik meg pozitívan,hogy tanulniuk kell. Éppen a motiválásuk okozza a legnagyobb problémát a tanároknak. Az a „bünti”, amit Rita alkalmaz azért inkább játékos manó, mint koszos ruhás, borostás,rémisztő alak.

   Válasz
7. Kata szerint:

   2004.06.02. 10:41

   Szntpéteri Marianne írását olvasva a honlap főoldalán úgy tűnik, mintha a saját naplómat olvasnám. Engem is ugyanez a probléma zavart a pedagógus pályán, ezért is hagytam el másfél évtized után.A sok ostoba előírás, adminisztráció, elvárás, a kollégák merevsége, ami megkeserítette a munkámat, pedig a gyerekekkel remekül megvoltam, és még ma is megkeresnek a régi tanítványaim. A pályán maradt ismerőseim szerint a helyzet az utóbbi időben romlott ebben a tekintetben is. Rengeteg az adminisztráció, hatalmas a teljesítménykényszer, és ami a legszomorúbb: egyre ridegebb, személytelenebb az iskolai légkör. Vajon mit lehet átmenteni a tanári, az osztályfőnöki munka szépségéből Át lehet-e még hagyományozni az ifjabb generációra azt az élményt, amit egy igazán jó tanár-diák kapcsolat jelent

   Válasz
8. Rita szerint:

   2004.06.02. 20:10

   Néha én is azt gondolom, hogy menekülni kéne a pályáról. Mostanában leginkább a „postaszolgálat bosszant”, amire mint „minden 11-es osztály osztályfőnökét” kérnek/utasítanak. Szervezzek be gyerekeket pénzes érettségi felkészítőre. Ők majd megtanítják És a mi diplománk mire jó Azt hiszem, általános iskolás osztályfőnököm látnok volt, mikor arra buzdított, hogy a gimnázium mellett másodiknak jelőljem be a postaforgalmi szakközepet is

   Válasz
9. Péter szerint:

   2004.06.02. 20:44

   Kedves Zsuzsi Hogyan lehet „nem mereven” értelmezni a gyermekközpontúságot Úgy, hogy egy kicsit igen, egy kicsit meg nem Esetleg akkor igen, amikor nekem jó, és akkor nem, amikor nekem jó. Megjegyzem én nem hiszek a gyermekközpontú iskolában. A személyiségközpontúban igen. Vagyis nem csak a gyermek személyisége, de a tanáré is fontos … sőt a pedellusé, és a konyhás nénié is. A motívációval kapcsolatban meg talán inkább azon kellene gondolkodni, hogy hogyan ne rombolja le a természetes késztetéseket néhány hónap alatt a kisiskola. És ami itt következik, az nem egy gyermekközpontú kijelentés, de nem is egy tanárellenes: Ennek az egész helyzetnek mi, tanárok vagyunk a kulcsai és kerékkötői egyszerre, de nagyon szeretnénk úgy beállítani a dolgot, mintha ez épp ellenkezőleg volna.

   Válasz
10. Zsuzsi szerint:

    2004.06.02. 22:13

    Kedves Péter Nem veszed észre, hogy mi,tanárok már rég nem vagyunk urai a helyzetnek Hogy a körülmények labdáznak velünk Mit gondolsz, Rita miért reagált ilyen keserűen Kata szavaira. A leghivatásszeretőbb (leggyermekközpontúbb) pedagógusokat veti ki magából a jelenlegi iskolai légkör. Te tanítasz pillanatnyilag Ha igen, nem érzed ugyanezt

    Válasz
11. Péter szerint:

    2004.06.03. 05:43

    Kedves Zsuzsi Talán nem kell bizonygatnom, hogy a körülmények és a tanárok labdajátékában én a tanároknak drukkolok, de bármily fájdalmas, ki kell mondani, hogy igazából a tanárok maguk ellen játszanak, mert mi alakítjuk a körülményeket. Igen, azt írtam mi, noha meg vagyok győződve arról, hogy nem Te, nem azok akik itt megszólalnak alakítjuk ilyenné a körülményeket, de mégis jobb ha azonosulunk a saját társadalmunkkal, a tanártársadalommal. Mert kérdezem, egy iskolai légkört ki tud igazán elrontani. A fenntartó …, bizonyára tud rajta rontani, a szülők … ők is ronthatnak rajta, a gyerekek … talán ők is, de úgy igazán (nézz körül a saját tanntestületedben), úgy igazán a tanárok határozzák meg a légkört. Egyébként igen, tanítok. Egyetemen, pedagógus továbbképzési kurzusokon és az üzleti életben, de mindenhol a magam szabta körülmények között. Ennyit tudtam tenni a magam megmentéséért. A pedagógus társadalom is csak saját maga magát mentheti meg, mert sosem járt jól, ha ezt más akarta megtenni.

    Válasz
12. Zsuzsi szerint:

    2004.06.03. 08:39

    Nem kétséges, hogy a tanároknak drukkolsz,és őszintén irigyellek, hogy volt módod kilépni a szokványos mókuskerékből. Adj már valami tanácsot, hogyan kezdheti „önmaga megmentését” egy átlagpedagógus a jelenlegi körülmények között. Amikor a szülők fölényeskednek, a gyerekek nem motiváltak a tanulásra, egyre nehezebb felkelteni az érdeklődésüket, ráadásul borzasztóan nehéz ellensúlyozni az őket érő hatásokat. Ráadásul rajtunk minden felelősség. Mi felelünk a rossz teljesítményért (PISA), az erkölcsi hanyatlásért, miközben presztízsünk a béka f…. alá zuhant. Én is tudom, hogy a személyiségünk erejével ki lehet küzdeni az elfogadásunkat, de fogytán az energiánk. Legalább is én gyakran úgy érzem. A kollégák meg egyre szkeptikusabbak, és a pesszimizmus ragadós.

    Válasz
13. Péter szerint:

    2004.06.06. 07:19

    Kedves Zsuzsi Ha megfogalmazható lenne a megoldás itt néhány mondatban, akkor semmi sem tartana vissza, hogy megtegyem. A helyzet valóban súlyos. Talán csak egy kollektív fellázadás segíthetne …, de bármily meglepő, nem a szülők, a gyerekek és még csak nem is a hatalom képviselőivel szemben, hanem a saját berögződéseinkkel, hiedelmeinkkel szemben. Carl Rogers valahogy úgy fogalmazott a 80-as években, hogy ha csak egyet kívánhatna, akkor azt kívánná, hogy a tanárok felejtsék el egy pillanat alatt, hogy tanárok, és mindazt, ami ehhez tapad, és legyenek képesek önmaguk hiteles személyiségével megjelenni a tanulási helyzetekben.

    Válasz
14. Péter szerint:

    2004.06.06. 07:20

    (folytatás) Zsuzsi Gondold csak át a te praxisodat Hány meg hány olyan eleme van, amit csakis egy termelő üzemi racionalitás igazol, hány, meg hány olyan, amit csakis a szokásjog. Gondold meg, hány százalékban segítesz a gondjaidra bízottaknak valakivé, potenciális önmagukká válni, és mennyi időt töltesz olyan dolgok megtanításával, amit garantáltan elfelejtenek, és/vagy elavul, használhatatlanná válik, mire oda kerülnek, hogy értékesíteni kellene a tudásukat a piacon. Hány százalékban dolgozunk a társadalmi elvárások szerint és hány százalékban a gyermekek valódi igényei szerint. És itt a választóviz. Mert erre szokott az a válasz jönni, hogy ha a gyermekek igényei szerint mennének a dolgok, akkor sose lenne belőlük rendes ember, sose válnának a társadalom számára elfogadhatókká, … de mi majd megmutatjuk, hogy akkor is rendes embert faragunk belőlük. Aki ezt válaszolja, az maga a „megmentő”, nem sokat lehet vele kezdeni, mert tele van „jóindulattal”, mint a „Fanny és Alexander”-ben a pap. Önmagunk megmentése ott kezdődik, ahonnan Te szólsz az előbbi soraidban: a kétség, a kétkedés és az alázat felől indulhatunk.

    Válasz
15. Zsuzsi szerint:

    2004.06.06. 10:35

    Kedves Péter Carl Rogers tanait én is jól ismerem, szeretem, vettem részt olyan tréningeken, ahol saját élményként találkoztam velük. Azt érzékelem, hogy az utóbbi években a gyerekek szükségletei mintha kicsit megváltoztak volna. Mi,”gyermekközpontú pedagógusok” pedig a tíz évvel korábbi szükségletekre reagálunk a mai iskolásoknál. A Fanny és Alexander papjától én is zsigerből idegenkedem, és nem tartom jó tendenciának a teljesítménykényszer felerősödését. Ennek hatására a gyerekek vagy idegroncsok lesznek vagy elmenekülnek, motválhatatlanokká válnak. De a rogersi gondolkodás sem feltétlenül segít át a jelenlegi gyerekekkel adódó gondokon. Te nem látod az utóbbi évek változásait a gyerekeken Ezért kérdeztem,hogy pillanatnyilag milyen kapcsolatban állsz iskolásokkal

    Válasz