Földes Petra

Mit tehetek, és mit nem?

Pedagógusjogok az oktatási jogok rendszerében

Gyakran mondják több évtizede a pályán lévő pedagógusok, hogy egyre kiszolgáltatottabbnak érzik magukat: nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy újabban a gyerekeknek és a szülőknek is vannak jogaik, miközben nekik – néha úgy tűnik – már semmihez sincsenek. Valóban így lenne?

Tartalom

1. Bevezetés

2. Történeti áttekintés

3. Pedagógusjogok az oktatási jogok körében

3.1 A pedagógusjogok, a diákjogok és a szülői jogok rendszere

3.2 Pedagógusjogok a közoktatási törvényben

3.3 A pedagógus, a nevelőtestület és az intézményvezető; szakmai versus munkáltatói kontroll

3.4 Diákjogok és pedagógusjogok; jog versus pedagógia

3.5 A szülői és pedagógusjogok konfliktusa; a jogi megoldás határai

3.6 Alkotmányos alapjogok az ombudsmani jelentések tükrében

4. Összefoglalás

1. Bevezetés

Az iskolarendszer és az iskola belső életének demokratikus átalakítására vonatkozó törekvések az 1985-ös oktatási törvénytől¹ kezdve markánsan megjelennek a közoktatás jogi szabályozásában. Ez a törvény tartalmazza először a pedagógus jogát – bizonyos keretek között – a tananyag és a módszerek megválasztására, illetve a diákok jogát a tájékoztatásra és a véleménynyilvánításra.

Az azóta eltelt csaknem húsz év során az 1993-ban megszületett közoktatási törvény² (Kt.) és módosításai folyamatosan bővítették és pontosították a közoktatás résztvevőinek jogait deklaráló paragrafusokat. Az oktatási jogok kérdése mind nagyobb teret kapott a pedagógiai közbeszédben, és gyakran szélsőséges reakciókat váltott ki.

• Az egyik végponton a pedagógiai munkát veszélyeztető, az iskola világától idegen gondolkodásmódként,
• a másikon viszont a konfliktusmegoldás omnipotens eszközeként tartják számon a jogot.

Ahhoz, hogy ezt az ellentmondást megértsük, és a jogi szabályozás nyújtotta keretek adekvát használatához közelebb kerüljünk, át kell gondolni az oktatás jogi szabályozásának sajátos problémáit, az iskola világának a jogi szabályozásban óhatatlanul leképeződő konfliktusait. Ezért az itt következő szöveg az összefüggések feltárására koncentrál, és hivatkozásaival segíti a konkrét törvényhelyek megtalálását is.

2. Történeti áttekintés

Az iskola demokratizálására vonatkozó törvényhozói szándék egyértelműen megjelent az 1993-ban elfogadott közoktatási törvényben, amely – építve az 1985-ös oktatási törvény szellemiségére – a rendszerváltás után tovább részletezte és bővítette az iskolahasználók jogait.

Rendelkezett többek között

• az iskolaszék megválasztásáról,
• a szülői szervezet,
• a diákönkormányzat és a diákok jogairól,

és így létrehozta az iskolai demokrácia formális kereteit.

Ugyanez a törvény a konkrét eljárási szabályok és garanciák tisztázásának kérdését az iskolai házirend hatáskörébe utalta, azaz előírta az iskolahasználók jogainak – a magasabb szintű jogszabályoknak megfelelő – helyi szintű szabályozását. A jogszabály ezzel gyakorlatilag törvényerőre emelte a helyi demokrácia aktív építésének kötelezettségét.

Ez az oka annak, hogy az iskolai jogérvényesítés és demokrácia működésével kapcsolatos szociológiai felmérések előszeretettel foglalkoznak az iskolai házirendek különféle szempontok szerinti vizsgálatával³.

A ’90-es évek közepének diákjogi mozgalma eredményeként a törvényhozás a közoktatási törvény 1996-os módosítása során gyakorlatilag hiánytalanul beemelte a törvénybe a Diákjogi Charta⁴ diákjogokra vonatkozó ajánlásait. Ezzel a törvénymódosítással keletkezett az a – pedagógusok által gyakran sérelmezett – aránytalanság, mely szerint a diákjogok túlzott terjedelemben, sőt a pedagógusjogok rovására vannak jelen a közoktatási törvényben.

Ez a kritika formai szempontból megállja a helyét, de a jogrendszer egészét tekintve indokolható, sőt a benne rejlő ellentmondás feloldható.

Egyrészt látni kell, hogy a diákjogokat deklaráló rendelkezések nem tesznek többet, mint

értelmezik, leírják az emberi és állampolgári jogokat egy sajátos, a jogérvényesítésre csak korlátozottan képes életkori szakaszban, illetve

• tükrözik a fejlett világban kialakult és nemzetközi egyezményekben megerősített, gyermekekkel kapcsolatos elvárásokat az állammal, iskolával, pedagógusokkal szemben⁵.

Másrészt a jogrendszerben általában is megfigyelhető, hogy minden olyan területen, ahol a jog valamilyen szempontból nem egyenrangú felek viszonyát írja le, nagyobb terjedelemben részletezi a gyengébb pozícióban lévők jogait, mint a másik félét (maguk a pedagógusok is – mint a munkáltatóval szemben gyengébb pozícióban lévő munkavállalók – saját jogaiknak a munkáltatóval szembeni védelmét találhatják meg a munka törvénykönyvében és a közalkalmazotti törvényben).

A harmadik szempont pedig az, hogy egy jogaiban tisztelt diák felnőve vélhetően toleránsabb, jogkövetőbb polgárrá válik, mint az a gyermek, aki kiszolgáltatottan sérelmeket szenvedett, akit jogai érvényesítésében nem támogattak. Ebben az összefüggésben a diákjogok deklarálásának és védelmének már szocializációs, pedagógiai tétje van.

A fenti gondolatmenet is közrejátszhatott abban, hogy az iskola belső világának demokratizálására vonatkozó célkitűzés a ’90-es évek közepére gyakorlatilag ekvivalenssé vált a diákjogok érvényesítésének gondolatával. A diákjogok harcos aktivistái azonban komoly ellenállást váltottak ki a pedagógusokból, ami történeti okokból teljesen érthető.

„A mi iskoláinkban – politikai változás ide, politikai változás oda – mindig erőteljesen feudális színezetű függelmi viszonyok uralkodtak. Az együttélésnek ez a stílusa szinte beleszervült a pedagógusok jellemébe, reflexeibe, meghatározta a tanulókhoz és az egymáshoz fűződő kapcsolataik tartalmát és formáját egyaránt. A függelmi viszony mint alapvető viszony Janus-arcú pedagógusszerep-értelmezéshez vezetett: a feletteseiktől való függőséget és az ezzel járó végrehajtói szerepértelmezést a pedagógusok éppúgy magától értetődőnek tartották, mint ennek fordított irányú meghosszabbítását »lefelé«, azaz a rendelkezői szerepfelfogást a diákjaik irányában.”⁶

Hogyha tehát egy ilyen helyzetben fokozott súlyt kapnak a diákjogok – ahogyan az 1996-os törvénymódosítással megtörtént –, a pedagógus megzavarodik szerepértelmezésében, támadást érzékel, és védekezni kezd. Ez a védekezés jelenik meg akkor, amikor a pedagógusjogokat mintegy a diákjogokkal szemben értelmezzük.

Ha ezt a megközelítést alkalmazzuk, nem marad esélyünk arra, hogy felismerjük a jogrendben a közös működési keretet, az együttműködés biztosítékait. Nem járható az az út sem, hogy a pedagógusokra vonatkozó szabályozást (a pedagógusjogokat) válasszuk le az iskola működésének egészéről, és önmagában vizsgáljuk. Mivel adott rendszeren belül az egyik fél kötelessége egyúttal a másik fél jogát is jelenti (és megfordítva), az iskolahasználók jogainak és kötelességeinek rendszerét – akkor is, ha az egyik szereplőre koncentrálunk – csak egymáshoz való viszonyukban érdemes vizsgálni.

„Az elmúlt évek során számos társadalmi szervezet és állami intézmény tűzte ki céljául a diákjogokra való figyelem felkeltését, a diákjogok érvényesülésének vizsgálatát. A demokratikus állampolgári szocializáció előmozdítása érdekében azonban sokkal jobb, ha nem diákjogokról, hanem az iskolapolgár – az iskolai élet összes szereplőjének – jogáról beszélünk. Nem lehet ugyanis elválasztani egymástól tanuló, tanár, szülő, iskolavezető és -fenntartó jogait. Tapasztalat, hogy ahol az egyik fél jogai sérülnek, ott előbb vagy utóbb a többi résztvevőé is sérül. Emellett pedig csak látszat, hogy az iskolai jogsértések mindig tanár és diák között történnek, ahol a sértett legtöbbször a diák. Egyrészt a konfliktusok túlnyomó része diák és diák között zajlik, ami persze sokkal kevésbé látványos, mint a tanár és diák között lejátszódó konfliktus. Számtalan esetben sértett a tanár, a konfliktusoknak pedig egy külön típusa az, amikor az iskola vezetője és a pedagógus közötti érdekütközés nyomán a tanár jogai sérülnek. Ha tehát a pedagógus képessé válik arra, hogy megvédje saját jogait, hogy saját érdekérvényesítése során annak jogszerű és nyílt módját válassza, akkor képessé válik arra szocializálni a diákot, hogy az megismerje a diákjogokat, és képessé váljék saját érdekeinek védelmére, illetve mások jogainak tiszteletben tartására.”⁷

Ebben az összefüggésben szó van tehát a jogérvényesítés mikéntjének pedagógiai hatásáról, az iskola szocializációs szerepéről. Éppen ezért az oktatási jogok elemzése szükségessé teszi jog és pedagógia – hazai gyakorlatunkban máig ellentmondásokkal terhelt – viszonyának tisztázását is.

3. Pedagógusjogok az oktatási jogok körében

3.1 A pedagógusjogok, a diákjogok és a szülői jogok rendszere

Ha az iskolahasználók jogait nem pusztán a közoktatási törvény megfelelő paragrafusaival azonosítjuk, hanem áttekintjük a pedagógus- és diákjogok teljes rendszerét, érthetővé válik a közoktatási törvényen belül – a diákjogok javára – tapasztalható aránytalanság. Ahogyan korábban már említettük, a törvény a tanulók jogai között megismétel, az iskola közegére adaptál egyes alkotmányos alapjogokat.

Ezért szerepel például a törvényben a tanuló joga arra, hogy szabadon véleményt nyilváníthasson, vagy hogy vallási, világnézeti vagy más meggyőződését tiszteletben tartsák.

A pedagógus alkotmányos alapjogait a törvény valóban nem jeleníti meg ilyen részletességgel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pedagógusokra ne vonatkoznának az alkotmányban, a polgári törvénykönyvben vagy a büntető törvénykönyvben szereplő jogok. A közoktatási törvény a gyengébb jogérvényesítő képességű tanulók jogainak védelmében részletezi és iskolai környezetre alkalmazza az alkotmányos alapjogokat, és ugyanezt a jobb jogérvényesítő képességű, az iskolai hierarchiában erősebb pozíciót elfoglaló tanár esetében kevésbé tartja szükségesnek.

Jellemző, hogy az 1996-os törvénymódosítás mindkét csoport esetében deklarált újabb jogokat, de míg a diákjogok esetében alkotmányos alapjogok garanciáit fogalmazta meg (például emberi és személyiségi jogok védelme, vallási és lelkiismereti szabadság), addig a pedagógusjogok esetében pusztán a pedagógus-munkakör gyakorlásával kapcsolatos jogokat (például tananyag megválasztása, tanulók értékelése) deklarált.

Egy későbbi, 1999-es törvénymódosítás iktatta be a pedagógus személyiségi jogait védő bekezdést, mely szerint:

„A pedagógust munkakörével kapcsolatban megilleti az a jog, hogy személyét, mint a pedagógusközösség tagját megbecsüljék, emberi méltóságát és személyiségi jogait tiszteletben tartsák, nevelői, oktatói tevékenységét értékeljék és elismerjék.”⁸

Arra, hogy miért volt szükség a pedagógusok esetében is egy alkotmányos alapjog közoktatási törvényen belüli megismétlésére, illetve adaptálására, választ adhatnak Bíró Endre itt következő mondatai. Jogi gondolkodásunk mai szintjén a kritika nem csak a szövegben említett pedagógusoknak, de az oktatásban érintett valamennyi szereplőnek (szülőnek, diáknak, intézményvezetőnek, fenntartónak) szól.

„A pedagógustársadalom egyik legnagyobb jogi szemléleti hiányossága az, hogy nem jogrendszerben, hanem jogi dokumentumokban gondolkodik. Tudni és érteni kellene a jogrendszernek azt a sajátosságát, hogy a közoktatási jogon kívüli jogágazatok (alkotmányjog, polgári jog, büntetőjog, munkajog, családi jog) jogszabályai akkor is érvényesek az iskolára, pedagógusra, diákra és szülőre, ha a közoktatási törvény és végrehajtási rendeletei azokat nem ismétlik meg, nem részletezik, vagy nem adaptálják.”⁹

A pedagógusjogok – csakúgy, mint a diákjogok – a jogi szabályozás három szintjén jelennek meg.

Egyrészt minden pedagógust folyamatosan – így természetesen munkája során is – megillet minden emberi-állampolgári jog. Ezek jogi forrása

• az alkotmány¹⁰,
• az alapjogokat szabályozó egyes törvények mint például az egyesülési törvény¹¹, a gyülekezési jogról szóló törvény¹² vagy az adatvédelmi törvény¹³, illetve
• a polgári törvénykönyv¹⁴ és
• a büntető törvénykönyv¹⁵.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a büntető törvénykönyv a pedagógust a közoktatási törvényben meghatározott feltételek mellett közfeladatot ellátó személynek minősíti. A közoktatási törvény szerint: „A pedagógus az óvodai nevelő munka, illetve az iskolai és kollégiumi nevelő és oktató munka keretében végzett tevékenységével kapcsolatban a büntetőjogi védelem szempontjából közfeladatot ellátó személy.”¹⁶ A közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett erőszakos bűncselekményeket a Btk. nagyobb büntetési tételekkel sújtja.

A következő szinten találhatóak a pedagógus mint munkavállaló, illetve a pedagógus mint a közoktatás szereplőjének működését szabályozó jogszabályok.

• Ezek a munkavállalói kérdésekben
  a munka törvénykönyve¹⁷ és
• a közalkalmazotti törvény¹⁸,
• a pedagógus-munkakörrel kapcsolatban
  • a közoktatási törvény és a hozzá tartozó végrehajtási rendeletek, valamint
  • az OM (MKM) rendeletei.

Harmadik szinten a pedagógusok napi iskolai működését az iskolán belüli jogi normák szabályozzák, melyek forrása

• az iskolai házirend,
• a pedagógiai program és
• az SZMSZ.

A diákjogok rendszere alapvetően megegyezik a pedagógusjogokéval, kiegészítve azzal, hogy az alapvető jogok tekintetében a fent felsoroltak mellett figyelembe kell venni a gyermeki státusból származó alapvető jogokat, így a gyermek jogairól szóló egyezmény¹⁹, a családjogi törvény²⁰ és a gyermekek védelméről szóló törvény²¹ rendelkezéseit. A tanulók iskolai mindennapjait a közoktatási törvény és végrehajtási rendeletei, valamint a helyben megszülető jogszabályok közül elsősorban a házirend szabályozza.

A szülői jogok rendszere hasonlóképpen épül fel, azaz általános emberi-állampolgári jogokból, egyes szaktörvényekben (például családjogi törvény, gyermekvédelmi törvény, közoktatási törvény) deklarált jogokból és a helyi szabályozásban (házirend, SZMSZ, pedagógiai program) meghatározott jogokból áll. A szülő különféle szerepeinek és ezekhez fűződő jogosítványainak megértése elengedhetetlen az iskolai konfliktusok értelmezése szempontjából.

A szülő

• egyrészt a gyermek törvényes képviselőjeként és a szülői felügyeleti jog gyakorlójaként mint a gyermekért törvényesen felelős felnőtt,
• másrészt iskolahasználóként mint a gyermek gondozója-nevelője, támogatója van jelen.

A szülőt szülői felügyeleti jogából és törvényes képviselői jogából eredően kötelességek is terhelik (például a tankötelezettség teljesítése, a Ptk.-ban meghatározott kártérítési felelősség, fegyelmi eljárásban gyermeke érdekében való részvétel).

Iskolahasználóként a szülő jogosult

• a gyermeke előmenetelével és az iskola életével kapcsolatos tájékozódásra,
• az iskola alapvető dokumentumainak megismerésére,
• az iskola életével kapcsolatban írásbeli javaslat tételére,
• az iskolaszék munkájában való részvételre, illetve
• egyes, a gyermekét érintő ügyekben való eljárásra.

3.2 Pedagógusjogok a közoktatási törvényben

A közoktatási törvény egyrészt a pedagógus szakmai munkájával, illetve pedagógusi pályájával kapcsolatos egyéni jogokat, másrészt a nevelőtestület tagjaként érvényesíthető kollektív jogokat deklarál. Ahogyan korábban említettünk, mindezek előtt, a felsorolás legelső elemeként szerepel a pedagógust munkakörével összefüggésben megillető emberi-személyiségi jogok deklarációja. ²²

A pedagógusnak szakmai munkájában joga, hogy²³

• a pedagógiai program által biztosított kereteken belül a tananyagot és a módszereket megválassza [Kt. 19. § (1) bekezdés b) pont],
• a helyi tantervvel összhangban, a szakmai munkaközösség véleményének kikérésével megválassza a szükséges taneszközöket [Kt. 19. § (1) bekezdés c) pont],
• saját világnézete és értékrendje szerint tanítson, anélkül, hogy ennek elfogadására kényszerítené a tanulókat [Kt. 19. § (1) bekezdés d) pont],
• irányítsa és értékelje a tanulók munkáját [Kt. 19. § (1) bekezdés e) pont],
• minősítse a tanulók teljesítményét [Kt. 19. § (1) bekezdés f) pont].

A pedagógusnak pályája, előmenetele szempontjából joga, hogy

• tudását szervezett továbbképzések keretében gyarapítsa, részt vegyen pedagógiai kísérletekben, kutatásokban [Kt. 19. § (1) bekezdés i) pont],
• szakmai testületek, kamarák tagjaként vagy képviseletében közoktatással foglalkozó testületek munkájában vegyen részt [Kt. 19. § (1) bekezdés j) pont],
• pedagógusigazolvány felmutatásával közművelődési intézményeket ingyenesen látogathasson [Kt. 19. § (2) bekezdés],
• szakirodalom vásárlásához évenként kötött felhasználású támogatásban részesüljön [Kt. 19. § (3) bekezdés].

A pedagógus joga a nevelőtestület tagjaként, hogy

• részt vegyen az intézmény pedagógiai programjának tervezésében, és
• gyakorolja a nevelőtestület tagjait megillető jogokat [Kt. 19. § (1) bekezdés h) pont], melyek:
  • a foglalkozási, illetve pedagógiai program és módosításának elfogadása [Kt. 57. § (1) bekezdés a) pont]
  • az SZMSZ és módosításának elfogadása [Kt. 57. § (1) bekezdés b) pont]
  • az éves munkaterv elkészítése [Kt. 57. § (1) bekezdés c) pont]
  • az intézmény munkáját érintő átfogó elemzések, értékelések, beszámolók elfogadása [Kt. 57. § (1) bekezdés d) pont]
  • a nevelőtestület képviseletében eljáró pedagógus kiválasztása [Kt. 57. § (1) bekezdés e) pont]
  • a házirend elfogadása [Kt. 57. § (1) bekezdés f) pont]
  • a tanulók magasabb évfolyamba lépésének megállapítása [Kt. 57. § (1) bekezdés g) pont]
  • a tanulók fegyelmi ügyeiben való döntés, a tanulók osztályozóvizsgára bocsátása [Kt. 57. § (1) bekezdés h) pont]
  • az intézményvezetői pályázathoz készített vezetői programról szakmai vélemény kialakítása [Kt. 57. § (1) bekezdés i) pont]

Ki kell kérni a nevelőtestület véleményét

• a tantárgyfelosztás elfogadása előtt,
• az egyes pedagógusok külön megbízásainak elosztása során, valamint
• az igazgatóhelyettesek megbízása, illetve a megbízás visszavonása előtt [Kt. 57. § (2) bekezdés].

A pedagógus kötelessége a nevelő-oktató munka során, hogy

• gondoskodjon a tanulók testi épségének megóvásáról, erkölcsi védelméről, személyiségük megóvásáról, és az ismereteket tárgyilagosan és többoldalúan közvetítse [Kt. 19. § (7) bekezdés a) pont],
• figyelembe vegye a gyermek, tanuló sajátos egyéni képességeit – tehetségét, szociokulturális hátrányait, fogyatékosságát –, és segítse a tehetség kibontakoztatását, illetve a hátrányos helyzetben lévő tanuló felzárkózását [Kt. 19. § (7) bekezdés b) pont],
• átadja a tanulóknak az egészségük megőrzéséhez szükséges ismereteket, és intézkedjék a balesetek elkerülése érdekében [Kt. 19. § (7) bekezdés c) pont],
• közreműködjön a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátásában [Kt. 19. § (7) bekezdés d) pont],
• elsajátíttassa a közösségi együttműködés szabályait [Kt. 19. § (7) bekezdés e) pont],
• rendszeresen tájékoztassa a szülőket és a tanulókat az őket érintő kérdésekről, figyelmeztesse a szülőt, ha gyermeke érdekében intézkedést tart szükségesnek [Kt. 19. § (7) bekezdés f) pont],
• a szülő és a tanuló javaslataira érdemi választ adjon [Kt. 19. § (7) bekezdés g) pont],
• a gyermekek, a szülők emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa [Kt. 19. § (7) bekezdés h) pont],
• a tanulók részére a szükséges etikai ismereteket átadja [Kt. 19. § (7) bekezdés i) pont].

A pedagógus kötelessége szakmai előmenetele tekintetében, hogy hétévenként legalább egy alkalommal – jogszabályban meghatározott módon – továbbképzésen vegyen részt.

A pedagógus jogait és kötelességeit áttekintve megállapíthatjuk, hogy a pedagógusjogok kötelezettje általában az intézmény (intézményvezető). A pedagógusjogok gyakorlása során egyes esetekben a jogokat korlátozó szerepben jelenik meg a nevelőtestület; más esetekben pedig éppen a nevelőtestület mint kollektíva gyakorolja a pedagógusjogokat. Tehát a pedagógusjogok az intézményi működés, az intézmény munkatársai körében fogalmazódnak meg.

A pedagóguskötelességek esetében egészen más a helyzet: ezek kedvezményezettje, tehát a kötelesség másik oldalán megjelenő jog élvezője jobbára a tanuló, illetve a szülő. A pedagógusjogok működését tehát kétféle keretben érdemes elemezni: egyrészt a pedagógus-nevelőtestület-intézményvezető, másrészt a pedagógus-szülő-diák hármasban.

3.3 A pedagógus, a nevelőtestület és az intézményvezető; szakmai versus munkáltatói kontroll

A nevelési-oktatási intézmény vezetője – a beosztott pedagógusok oldaláról nézve – sajátos kettős pozícióban van. Egyfelől gyakorolja a munkáltatói jogokat, másfelől feladata a nevelőtestület vezetése, és ezzel együtt a szakmai kontroll biztosítása. ²⁴

A kétféle vezetői szerepkör teljesen különböző attitűdöt igényel. Egy személyben való megtestesülésük nehéz helyzetbe hozza magát a szerepeinek megfelelni igyekvő igazgatót és a nevelőtestületet is. A kétféle szerep óhatatlanul összekeveredik (vagy a valóságban, vagy a pedagógusok félelmeiben), és olyan viselkedéseket eredményez, amelyben csorbulhat a pedagógusjogok által garantált autonómia.

A nevelőtestület és az igazgató jogainak összeütközése is konfliktusokhoz vezethet, mert a nevelőtestület saját döntési jogkörében olyan javaslatokat szavazhat meg, amelyeket az igazgató mint az intézmény racionális működéséért felelős személy nem tud végrehajtani (ezt a zavart fokozza az igazgató és a fenntartó, illetve az intézmény és a fenntartó itt nem elemzett, de szintén ellentmondásokkal terhes viszonya).

Érdemes végiggondolni néhány ellentmondásos helyzetet:

Egy tanár olyan tananyagot vagy taneszközt szeretne választani, ami nem áll ellentmondásban az intézmény pedagógiai programjával, de nem találkozik az igazgató szubjektív helyeslésével. Az igazgató bizalma megrendül a kollégában, és nem ad neki túlórázásra lehetőséget. Ezzel sérülnek a pedagógus munkavállalói érdekei. Az igazgató ebben a helyzetben munkáltatóként reagál egy szakmai konfliktusra. Nincs törvényes lehetősége arra, hogy a szakmai kontrollt érvényesítse, de a munkáltatói kontroll a kezében van. Ha a tanár – féltve egzisztenciáját – eláll a tervezett tananyag bevezetésétől, és megvédi magát a munkáltatói szankcióval szemben, a törvényben deklarált autonómiája sérül.

Ha ugyanebben az esetben olyan újításról van szó, ami nem áll összhangban a pedagógiai program helyi tantervével, a tanár javaslatot tehet a pedagógiai program módosítására. A módosítás elfogadása a nevelőtestület döntési jogkörébe tartozik. Így elképzelhető, hogy a nevelőtestület olyan programokat szavaz meg, amelyek az intézmény működési feltételei mellett nem megvalósíthatóak – tehát a nevelőtestület szakmai autonómiája ütközik az intézményvezető által képviselt (például gazdasági) érvekkel. Így az igazgató többszörös felelőssége (gazdasági, munkáltatói és szakmai) tökéletesen jogszerű működés esetén is ellentmondásokhoz, konfliktusokhoz vezethet.

Ezek az ellentmondások feszültségektől terhessé tehetik a nevelőtestület munkáját. Jó megoldás lehet a konfliktus feloldására az intézményvezetői és szakmai vezetői szerepkör szétválasztása (a kinevezett intézményvezető a szakmai vezetéssel kapcsolatos jogokat más személynek delegálja). Így különböző személyekhez kötötten jelennek meg a különféle érdek- és érvrendszerek, és azok a személyek párbeszédében kibékíthetők.

3.4 Diákjogok és pedagógusjogok; jog versus pedagógia

Amikor arról beszélünk, hogy a közoktatási törvény a diákjogok körében alapvető emberi és gyermeki jogokat ismétel meg, továbbá hogy ezek konkrét érvényesítését a helyi jogszabályok (elsősorban házirend) hatáskörébe utalja, látnunk kell, hogy a diákjogok érvényesülését korlátozza az iskolára evidens módon jellemző tanár-diák hierarchia. Ez a hierarchia a házirend elfogadásának eljárásában is megjelenik, hiszen a házirendet a törvény rendelkezése szerint az iskola vezetője készíti, a nevelőtestület fogadja el, míg az iskolaszék és a diákönkormányzat egyetértési jogot gyakorol²⁵. Természetesen mód van arra, hogy az intézmény vezetője már az előkészítés folyamatába bevonja valamennyi szereplőt. A házirendek vizsgálata azonban arról tanúskodik, hogy ez vagy nem történik meg, vagy az érintettek nincsenek tisztában azzal, hogy a házirendben milyen garanciális elemek megjelenítésére van lehetőségük. Így tehát nem jön létre az a helyi szintű jogszabály, amelynek célja éppen a diákjogok érvényesülését segítő garanciák biztosítása lenne. Ezt állapítja meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, aki külön vizsgálatban foglalkozott a diákjogokkal²⁶:

„Minden diákra egyformán vonatkoznak az emberi és állampolgári jogok, de külön tartalmat és követelményt foglalnak magukba a gyermeki jogok és ezen belül is a speciális tanulói jogok. A diákok jogairól és kötelezettségeiről a közoktatásról szóló törvény rendelkezik. A közoktatási törvény azonban nem tartalmaz részletes eljárási szabályokat az egyéni és kollektív tanulói jogok érvényesítésével kapcsolatban, hanem az iskola házirendjét jelöli meg forrásként.

Vizsgálatunk során megállapítottuk, hogy a garanciális jelentőségű előírások a legtöbb iskolai szabályzatból hiányoznak. A vizsgált iskolák házirendjeinek egyike sem tartalmazta a jogszabályban meghatározott tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával kapcsolatos szabályokat, és annak meghatározását se, hogy a véleményezési jog szempontjából mi minősül a tanulók nagyobb közösségének. A diákönkormányzatok működésének hatékonysága az átengedett jogosítványok körétől, az önkormányzati munka intézményesültségétől és a diákönkormányzatot körülvevő iskola közéleti kultúrájától függ. Az Oktatáskutató Intézet vizsgálatának eredményével megegyező tapasztalataink szerint az iskolák diákönkormányzatai nem játszanak szerepet a diákok érdekképviseletének gyakorlásában. Tevékenységük a különféle iskolai rendezvények megszervezésére szorítkozik.”

Ezzel a megállapítással összhangban áll a 2000. évi Országos Diákparlament ajánlása²⁷:

„Az Országos Diákparlament felhívja a diákok, szülők és pedagógusok figyelmét arra, hogy tegyenek meg minden szükséges és támogató intézkedést annak érdekében, hogy a diákok hozzájussanak a jogaik gyakorlásához szükséges megfelelő információkhoz, dokumentumokhoz. Az Országos Diákparlament felhívja a diákok, szülők és pedagógusok figyelmét arra, hogy helyezzenek különös hangsúlyt az együttműködést segítő fórumok és szabályok létrehozására, fejlesztésére és működtetésére.”

A vizsgálatok tanúsága szerint tehát az iskola az intézményi szabályalkotás szintjén nem vesz tudomást a diákjogokra vonatkozó törvényi kötelezettségeiről, és a házirendet a mai napig sokkal inkább pedagógiai késztetésű elvárások gyűjteményének, mint jogi dokumentumnak tartja. A jogi és pedagógiai megközelítés összekeveredésének beszédes példája az alábbi házirendrészlet:

„…az a diák, akire lopás, kábítószer-fogyasztás, társainak fizikai bántalmazása bizonyítható, méltatlan társai bizalmára, és ezért kizárja magát az iskola közösségéből”²⁸.

Ez a megfogalmazás jól meghatározott, konkrét fegyelemsértéseket valami egészen ködös szankcióval sújt („kizárja magát az iskola közösségéből”). Miközben az erkölcsi szándék érthető, ez a szabály mint házirendi pont mégis veszélyes lehet. Nem világos ugyanis, hogyan jön létre az ilyen „kizáródás”. A felsorolt fegyelemsértések valamelyikén kapott diák teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül, hiszen a fentiek alapján vele szemben folytatott eljárás teljesen megfoghatatlan, nincsenek szabályai, nincsenek garanciális elemei.

Ez a megfogalmazás szigorúságában is biztonságosabb, hiszen világos szankciót deklarál, és a fegyelmi eljárás kilátásba helyezésével tartalmazza a fegyelmi eljárás menetéhez tartozó garanciális elemeket.

A pedagógusok részéről gyakorta felmerül az az érvelés, amely a kötelezettségek teljesítésétől teszi függővé, azaz mintegy jutalomként értelmezi, pedagógiai eszközként használja a jogokat, és ezért elzárkózik a jogi garanciák biztosításától. Jog és pedagógia így hierarchikus viszonyba, sőt ellentmondásba kerül egymással. Ez az ellentmondás ma még kibékíthetetlennek tűnik, és vélhetőleg kibékíthetetlen is marad mindaddig, amíg az alapkonfliktus eleve kódolt már a kérdésfelvetés módjában (jog vagy pedagógia).

Ezt illusztrálja az a sajtóvita, amely az Országos Diákjogi Tanács leköszönt elnöke, Milicz Ákos cikke²⁹ nyomán bontakozott ki, és amelyben a diákjogi aktivistával egy pedagógus a „pedagógusok nevében” vitatkozik. A cikkeket lezáró utolsó mondatok világosan mutatják a frontvonalakat: „A pedagógia fontos dolog, de nem emelkedhet a jog fölé”, illetve: „Bocsánat, talán inkább a jog a fontos dolog, de az iskolában nem emelkedhet a pedagógia fölé.”

Ha egy pedagógus a jog által érzi szabályozva magát akkor, amikor meghúzná egy gyerek fülét, elégtelent adna a rossz órai magaviselet miatt, vagy gyanús tárgyakat keresve kiborítaná egy gyerek táskáját, mindez arról tanúskodik, hogy az emberi együttélés alapvető normái nem működnek még automatikusan; az adott tanár saját értékrendje és a jogi normaként megfogalmazott társadalmi elvárás összeütközik.

Ha azt képzeljük, hogy ezeknek a magatartásoknak a tiltása a jogból ered, valóban úgy tűnhet, hogy a jog a tanár pedagógiai lehetőségei fölé emelkedik. Azt kell tehát világosan látni, hogy a jog a kívánatos társadalmi együttélés megvalósításához biztosít normatív szabályozást. Feltételezve, hogy ezek a normák az oktatás szereplői részéről elfogadottak, a jogi szabályozás nem tesz mást, mint segítséget, kereteket nyújt az ennek megfelelő iskolai hétköznapok kialakításához. Jog és pedagógia tehát csak addig áll ellentmondásban egymással, amíg a jogi szabályozás mögött nem ismerjük fel az alapvető (és a pedagógiában is preferált) emberi értékek védelmét.

A diákjogok érvényesülése ma még komoly konfliktusforrás az iskola életében. Mivel a diákjogok kötelezettje legtöbb esetben a pedagógus, és így a diákjogok garanciáinak megteremtése felpuhítja a hagyományos iskolai hierarchiát, és mivel a diákjogok gyakorlásának biztosításával a tanár elesik egy motiváló-fegyelmező eszköztől – a jogok hatalmi pozícióból való osztogatásától –, a diákjogok iskolai érvényre jutását nagyon nagy tehetetlenségi nyomaték akadályozza. Ráadásul a diákoknak – életkorukból, tapasztalatlanságukból adódóan – jogaik érvényesítéséhez szükségük volna a felnőtt segítségre. A pedagógusok valóban nehéz helyzetben vannak akkor, amikor – teljesen érthető történeti okokból – maguk is ambivalensen viszonyulnak a joghoz, miközben nem kis mértékben ők a felelősek a diákjogok iskolai érvényesüléséért és a diákok jogi szocializációjáért.

3.5 A szülői és pedagógusjogok konfliktusa; a jogi megoldás határai

A szülő ráadásul a felelősség tekintetében kettős szerepben van: szülői felügyeleti, illetve törvényes képviselői státusából jogok és kötelességek egyaránt fakadnak. A tanár és szülő közötti konfliktusok általában – így vagy úgy – érintik a felelősség kérdését. A jogi úton történő megoldás így nem nélkülözheti a felelős megállapítását, ehhez azonban meg kell határozni a felelősség kritériumait. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a szülő esetleges felelősségéhez nehéz szankciót rendelni, hiszen a szülő – bár kötelességeit a törvény felsorolja – nem áll jogviszonyban az iskolával; a szülő – törvényes képviselőként – a gyermek számára létesít tanulói jogviszonyt. Így olyan bonyolult helyzet keletkezik, amelyben a felmerülő problémákat a törvény szövege alapján megoldani korántsem egyszerű.

Jó példa erre, hogy a közoktatási törvény egyaránt említi a gyermek iskolai előmeneteléről való tájékozódást a szülő jogai és kötelességei között.

„A szülő joga különösen, hogy gyermeke fejlődéséről, magaviseletéről, tanulmányi előmeneteléről rendszeresen részletes és érdemi tájékoztatást, neveléséhez tanácsokat, segítséget kapjon.”³⁰ „A szülő kötelessége különösen, hogy rendszeres kapcsolatot tartson a gyermekével foglalkozó pedagógusokkal.”³¹

Mindez a másik oldalról nyilvánvalóan a pedagógus kötelességét is jelenti a rendszeres, részletes és érdemi tájékoztatásra, a neveléshez történő tanácsadásra és segítségnyújtásra. A törvény szövege a tájékoztatás feladatát a pedagógus kötelességei között is megfogalmazza: a pedagógus kötelessége, hogy

„a szülőket és a tanulókat az őket érintő kérdésekről rendszeresen tájékoztassa, a szülőt figyelmeztesse, ha gyermeke jogainak megóvása vagy fejlődésének elősegítése érdekében intézkedést tart szükségesnek”³².

Már magában a pedagógus-szülő kapcsolatnak ez az egyetlen aspektusa is több problémát vet fel: Konfliktushelyzetben nem mindegy, hogy a szülő jogaként vagy kötelességeként értelmezzük a gyermekkel kapcsolatos tájékozódást, azaz kérdéses lehet, hogy egy elmaradt információ a szülő vagy a tanár felelősségéhez tartozik-e (például, ha a tanár írásos értesítést küldött, de a szülő nem jelent meg a szülői értekezleten). A három idézett paragrafus ebben a konfliktusban ugyanúgy védheti a szülő, mint a pedagógus igazát.

Ez az ellentmondás nemcsak a szülői szerep korábban részletezett sajátos kettősségéből, hanem a törvény szövegének képlékenységéből is ered. A közoktatási törvény – a szabályozott terület sajátosságainak megfelelően – nem lehet annyira normatív, hogy a helyi szinten megjelenő konfliktusokra automatikusan megoldást szolgáltasson. Az iskolák belső életének autonómiája érdekében volt arra szükség, hogy a keret jellegű szabályozás pontosítását a törvény a helyi jogszabályok (házirend, SZMSZ, pedagógiai program) szintjére utalja.

Az így elérhető normatív szabályozás világosabbá teheti a szülő és a pedagógus viszonyát, az eljárások meghatározása (konkrét példánkban üzenőfüzet, szülői értekezlet, fogadóóra, családlátogatás, szülők klubja, illetve bármely más helyi eljárás) biztonságos keretet szolgáltathat az együttműködéshez. Ezen a módon sok konfliktushelyzet megelőzhető.

Látni kell azonban, hogy a pedagógusok és szülők között megjelenő feszültségek valódi forrása a gyermek nevelésében és felügyeletében egy időben, de nem közösen vállalt szerepek konfliktusában rejlik. Félő, hogy addig, amíg a felelősségmegosztás nem tisztázott, a – bármennyire körültekintő és demokratikus – jogszabályok nem a konfliktusok konstruktív megoldásához, sokkal inkább az egymásra mutogató bűnbakkereséshez adnak keretet. Ez nem a törvény szellemiségéből, hanem a ma még jellemző pedagógus-szülő kapcsolat sajátosságaiból fakad.

Valójában a közoktatási törvény nem egymás ellenében, hanem a hatékony nevelő-oktató munka biztosítása érdekében fogalmazza meg a szülő- és a pedagógusjogokat. Kellőképpen átgondolt és kölcsönösen elfogadott felelősség-megosztás talaján képzelhető el az érintettek olyan együttműködése, ahol a konfliktusok megoldása nem pusztán a felelős megnevezését, hanem a probléma feltárását és meghaladását jelentheti. Ennek alapfeltétele az iskolahasználók közötti kölcsönös bizalom, amely nyitott kommunikációval, partneri viszony kialakításával jöhet létre. Ennek talaján azután megvalósítható a konfliktusok helyben történő, konstruktív kezelése.

Az oktatási jogok országgyűlési biztosa szerint a nyitott kommunikáció kiválthatja a konfliktusmegoldás jogi útra terelését:

„Az ombudsmani hivatal arra való, hogy jogászként segítsen abban, hogyan lehet egy kérdést megítélni, de a konfliktusokat helyben kell kezelni. (…) Ott, ahol sokan vannak és naponta sok-sok órát töltenek el, teljesen természetes, hogy felmerülnek konfliktusok. Én abban vagyok érdekelt, hogy sokat beszéljünk arról, hogy a konfliktus léte még nem probléma. A demokrácia fokmérője, hogy a konfliktusokat képesek-e levezetni, a megoldások irányába terelni, vagy elfojtják őket, amitől azután olyannyira súlyosakká válnak a jogsértések, hogy a kezelésükhöz már az oktatási jogok biztosára van szükség. Én akkor örülnék, ha az én hivatalom sokkal inkább átfogó vizsgálatok készítésével foglalkozna, kihasználva azt, hogy országos hatáskörű szerv; ne az legyen az oktatási jogok biztosának a szerepe, hogy személyes közvetítéssel a tanár és a szülő közötti megromlott viszonyt próbálja helyreállítani.”³³

3.6 Alkotmányos alapjogok az ombudsmani jelentések tükrében

Ahhoz, hogy a jogérvényesítés és jogalkalmazás az iskolák működésében adekvát helyére kerülhessen, gyökeres szemléletváltozásra, megfelelő ismeretekre és garanciális eljárásokra egyaránt szükség van. Mindhárom szempontból nagy jelentőségű esemény az oktatási jogok miniszteri biztosa (oktatási ombudsman) intézményének 1999-es felállítása³⁴.

Az ombudsmani hivatal feladata a rendelet 3. §-a szerint:

„Az oktatási jogok biztosa eljárásának tárgya lehet olyan egyedi ügyben hozott határozat vagy intézkedés, valamint határozat (vagy intézkedés) elmulasztása, amely az alkotmány 70/F §-ában, illetve 70/G §-ában, továbbá a Kt.-ben, az Ftv.-ben, valamint a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvényben a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus, a hallgató, a kutató, illetve az oktató számára biztosított jogokat (a továbbiakban: védett jogok) sérti, vagy a sérelem közvetlen veszélyét idézi elő. Azonos védelemben részesülnek a gyermekek, a tanulók, a szülők, a pedagógusok, a hallgatók, a kutatók és az oktatók közössége számára törvényben biztosított jogok is.”

A rendelet 10. §-a az oktatási jogok biztosa számára éves beszámoló elkészítését írja elő. A 2001 óta minden évben kiadott ombudsmani beszámoló tudatosan vállalja az ismeretközvetítést és szemléletformálást: nem csupán számadatokat tartalmaz, de részletes elemzéseivel tükröt tart az iskolai jogérvényesítés napi gyakorlata elé. Különösen tanulságos azoknak az eseteknek az ismertetése, ahol az iskolában alkotmányos alapjogokkal kapcsolatos konfliktus jelenik meg; hiszen ilyenkor nem elégséges a jogi megoldáshoz közvetlenül a közoktatási törvény rendelkezéseire hivatkozni. Az alábbiakban ilyen konfliktusokat elemzünk a 2001-es ombudsmani beszámoló³⁵ alapján.

Az emberi méltóság védelme; bántalmazás, testi fenyítés

Az emberi méltóság védelme olyan alkotmányos alapjog, ami minden állampolgárt – így a közoktatás valamennyi szereplőjét – megillet. Mivel a közoktatási törvény a 10. § (2) bekezdésében kifejezetten deklarálja, hogy „a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak”, ezért a gyermek bántalmazása a pedagógus részéről nemcsak alkotmányos alapjog, de oktatási jog sérelmének is minősül, és a pedagógus fegyelmi felelősségre vonását vonhatja maga után. A tettlegesség megjelenése az iskolában ezenkívül a Btk. által szabályozott módon bűncselekményt is megvalósíthat, és feljelentés esetén büntetőeljárás folytatásával járhat.

A 2001-es ombudsmani jelentés két példát hoz a tettlegesség által bekövetkezett jogsérelemre.

Az egyik esetben:

„Egy tanulót szülei elmondása szerint biológiatanára tettleg bántalmazott. Az igazgató nyilatkozatában azzal érvelt, hogy a tanuló egész órán fegyelmezetlen volt, magatartásával zavarta tanára és társai munkáját. A rendhez és fegyelemhez szokott tanár egy idő után nem volt hajlandó tovább tűrni a diák viselkedését, ezért nyakánál fogva kivezette őt a tanteremből. Mivel a szülői panasz megalapozottnak bizonyult, azzal a kezdeményezéssel fordultunk az iskola igazgatójához, hogy vezetői hatáskörében tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a jövőben a pedagógusok csak olyan fegyelmező eszközöket alkalmazzanak, amelyekkel nem sértik a tanulók emberi méltóságát, személyiségi jogait.”

A másik esetben a pedagógus válik tettlegesség áldozatává:

„Az iskola egyik diákja testnevelésórán rendetlenkedett, zavarta a tanítást. Viselkedése miatt tanára és a testnevelő munkaközösség vezetője is megrótta. Ezt követően a tanuló édesapja bement az iskolába, és mindkét pedagógust megverte. A testnevelő tanár bántalmazásában a tanuló is közreműködött. (…) Megállapítottuk, hogy a pedagógus szándékos fizikai bántalmazása olyan súlyos és vétkes kötelességszegés, amely esetén fegyelmi eljárás megindításának van helye … Az eset büntetőjogi felelősséget felvető elemeivel kapcsolatban nem rendelkeztünk hatáskörrel, ezért csupán tájékoztattuk az igazgatót arról, hogy a bántalmazott pedagógusok tehetnek büntetőfeljelentést…”

Ez az eset jól mutatja a különféle jogi szintek működését. A diák a közoktatási törvény értelmében vétkes kötelességszegést követ el, amikor bántalmazván a tanárt, nem tiszteli annak a 19. § (1) bekezdés a) pontjában deklarált emberi méltóságát. Ez fegyelmi vétség, ami az iskolán belül fegyelmi tárgyalás megtartásával és fegyelmi büntetéssel szankcionálható.

Ugyanígy vét a Kt. 19. § (1) bekezdés a) pontja ellen az apa is, de az ő vétségét – mivel nem ő, hanem gyermeke áll jogviszonyban az iskolával – az iskola maga nem szankcionálhatja. Az elkövetett cselekmény azonban nemcsak az oktatási jogok megsértése, de bűncselekmény is, tehát az elkövetők – feljelentés esetén – büntetőjogi felelősséggel tartoznak. Ráadásul a cselekményt a pedagógus hivatása gyakorlásával kapcsolatban követték el. Mivel a sértett pedagógus közfeladatot ellátó személynek minősül, súlyosabb büntetés kiszabása fenyegeti az elkövetőket.

Személyes adatok védelme

Az iskolai minőségbiztosítás térhódításával egyre gyakoribbak az olyan felmérések, amelyek során a szülők, illetve még inkább a diákok minősítik az egyes pedagógusok munkáját. Az iskolavezetés vagy más szereplők (például diákönkormányzat) kezdeményezésére létrejövő vizsgálatok előkészítése és eredményeinek kezelése a pedagógusok személyiségi jogaival kapcsolatos problémákat is felvet. Ezért érdemes megismerkedni az ombudsmani hivatal egyik 2001-es esetével.

„Egy tanár beadványa szerint az iskolában működő diákönkormányzat alapított egy díjat, amellyel a legkiválóbb pedagógusokat kívánta jutalmazni. Minden évben az összes osztállyal kitöltettek egy kérdőívet, amelyen a tanulók értékelték tanáraikat, véleményt mondtak a pedagógusok szakmai munkájáról, személyiségéről, külső megjelenéséről. A kérdőívek alapján kialakult egy rangsor a tanárok között, amelyet nyilvánosságra hoztak, s az első három helyezettet a diákönkormányzat jutalomban részesítette. (…) A közoktatási törvény 11. § (1) bekezdés g) pontja szerint a tanuló joga, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilvánítson minden kérdésről, az őt nevelő és oktató pedagógus munkájáról. Mindezek alapján a tanulók nem követtek el jogsértést, amikor kitöltötték a kérdőíveket. A pedagógusokat azonban megilleti a személyes adatok védelméhez fűződő jog. A kérdőíven szereplő adatok az adatvédelmi törvény értelmében személyes adatoknak minősülnek, kezelésükre csak az érintettek hozzájárulásával van lehetőség. A pedagógusok beleegyezése nélkül tehát a kérdőíveken szereplő adatok, valamint az, hogy melyik tanár hányadik helyezett lett, nem kezelhetők és nem tehetők közzé.”

A személyes adatok védelmével kapcsolatos kérdés vonatkozott arra, hogy nyilvánosságra hozhatóak-e a pedagógus személyes adatai az iskola honlapján. A közalkalmazotti törvény és az adatvédelmi törvény megfelelő rendelkezéseit alkalmazva az ombudsmani állásfoglalás szerint:

A magánszférához fűződő jog

Azért kell erre az alapvető emberi jogra külön is kitérni a pedagógus jogainak tárgyalása során, mert a pedagógus munkája során könnyen megvalósíthat olyan cselekményeket, amelyekkel sérti a tanulók magánszférához való jogát.

„Egy beadványozó azon házirendi rendelkezések véleményezését kérte hivatalunktól, miszerint az igazgató által megbízott személy fegyelmi vétség (például dohánytermék, szeszes ital birtoklása, kábítószer fogyasztása) gyanúja esetén a tanuló táskáját, ruházatát ellenőrizheti, illetve orvossal vérvételt végeztethet. Ezen intézkedésekhez a házirend szerint a szülő előzetes, telefon útján adott beleegyezése szükséges, amennyiben a szülő nem adja beleegyezését, kezdeményezni lehet a tanulmányok másik iskolában történő folytatásában való megállapodást. Álláspontunk szerint a fentiekben leírt »motozásnak«, illetve »egészségügyi vizsgálatnak« az alkalmazására csak jogszabályban meghatározott szervek által, jogszabályban meghatározott eljárás keretében kerülhet sor. Erre az igazgatónak és az igazgató által megbízott személynek a szülő beleegyezése esetén sincs joga, az intézkedések alkalmazásával az igazgató, illetve az általa megbízott személy bűncselekményt is megvalósíthat. Az igazgatónak vagy a megbízott személynek csupán a megfelelő – fegyelmi, szabálysértési vagy büntető – eljárás kezdeményezésére van lehetősége, amelyek közül egyes eljárásokban a jogszabályban arra feljogosított szervek alkalmazhatnak ilyen jellegű intézkedéseket.”

Érdemes tehát figyelni arra, hogy a pedagógusként megélt felelősség könnyen túlkapásokhoz vezethet. Amennyiben a helyzet indokolja, a pedagógusnak módja van arra hivatott hatóság beavatkozását kérni, de ő maga nem valósíthatja meg a fentiekben kifogásolt cselekményeket (például nem motozhat, nem kutathat, kötelező vérvizsgálatot nem írhat elő).

Jogérvényesítés, konfliktuskezelés

A jogszabályok ismerete önmagában nem garantálja egy intézmény jogszerű működését, már csak azért sem, mert a fentiek alapján nyilvánvaló, hogy gyakran a különböző jogértelmezések kerülnek konfliktusba. Éppen ezért az érdekegyeztetés és konfliktuskezelés kommunikációs technikáinak elsajátítása, illetve ilyen fórumoknak az iskolai működésbe való integrálása a jogszerű és demokratikus működés elengedhetetlen feltétele. A pedagógus-diák kapcsolatban ilyen lehet az Igazlátó Nap³⁶ vagy ehhez hasonló panaszfórum működtetése, a nevelőtestület munkájában pedig egy szakmai döntés-előkészítő testület, „iskolatanács” választása. Működhet az iskolában a pedagógusok etikai bizottsága, vagy a diákok oldaláról diákbíróság. Konstruktív légkörben az iskolavezetés számára is gyümölcsöző lehet a munkavállalói testületekkel – közalkalmazotti tanács, szakszervezetek – való együttműködés.

Ezek a döntés-előkészítő, érdekegyeztető és konfliktuskezelő fórumok hivatottak a jogszerű működés folyamatát biztosítani. Céljukat akkor érik el, ha kommunikációjukban is a konstruktivitást helyezik a középpontba. A konstruktív konfliktuskezelés nem egy kialakult nehéz helyzet felelőseinek megnevezését, hanem a minden fél számára kedvező megoldás megtalálását állítja a középpontba. Az érdekegyeztetésben a mediáció, megtörtént érdeksérelem esetén a helyreállító szemlélet alkalmazása segíti a konfliktusok kezelését. A konstruktív konfliktuskezeléshez a jogi környezet adja a keretet (jogszabályba ütköző megoldás közös megegyezéssel sem fogadható el), viszont figyelembe veszi (amire az írott jog betűje nem képes) az érintettek személyes érdekeit és késztetéseit, azaz személyessé és építővé teszi a konfliktus megoldását. A folyamatban részt vevők egymás iránti bizalma erősödik, és fejlődnek önérvényesítő képességükben csakúgy, mint toleranciájukban. A konstruktív konfliktuskezelés ezért az adott probléma megoldásán túlmutató pedagógiai hatással bír.

4. Összefoglalás

A pedagógusok hivatásuk gyakorlása során az oktatás rendszerének valamennyi szereplőjével (szülő, diák, nevelőtestület, intézményvezető) kapcsolatba kerülnek, ezért a pedagógusjogok érvényesülése csak az oktatási jogok rendszerével együtt vizsgálható. Ráadásul az iskola olyan közeg, ahol fokozott jelentőséget kapnak az emberi együttélés szabályai, amelyeket legáltalánosabban fogalmazva az alkotmányos alapjogok fejeznek ki, és a legkülönfélébb törvények pontosítanak. Ezért az oktatásban alkalmazandó jogszabályok köre szélesebb az oktatást közvetlenül szabályozó törvények körénél.

Ha ebben a bonyolult rendszerben vizsgáljuk a pedagógusjogokat, világossá válnak a jogérvényesítés nehézségei. Ezek jó része magából az oktatási rendszer jellegéből fakad, és megmutatja a jogi alapú konfliktusmegoldás határait. Ugyanakkor a bonyolult függőségi és felelősségi rendszer éppen a jogszerű működés fontosságát húzza alá, hiszen a törvények, jogszabályok betartása működési keretet és garanciákat biztosít a rendszer szereplőinek.

Ma még az oktatás különböző szereplőinek jogait (elsősorban diák-tanár, szülő-tanár) gyakran egymás ellenében értelmezik. Ez az értelmezés ellentmond a törvény szellemiségének, amely egy partneri viszonyban megvalósuló, konstruktív együttműködés kereteit igyekszik megteremteni.

Mivel a pedagógusok az iskola életében központi helyet foglalnak el, az oktatási jogok érvényesülése nagyban múlik az ő hozzáállásukon. A szerepük a rendszeren belül kettős, hiszen az intézményhez (intézményvezetőhöz) fűződő viszonyukban számos jogot gyakorolhatnak, míg a szülőkkel és diákokkal szemben ők a jogok kötelezettjei. Ez a kettős helyzet a joggyakorlás szempontjából igazi gyakorlóterep lehet, és hozzásegíthet ahhoz, hogy a pedagógusok – tapasztalatokkal megerősítve – segíteni tudják az oktatási jogok működésének megszilárdulását, és ezzel együtt saját jogaik érvényesítését is.

—

Jegyzetek

¹ 1985. évi I. törvény az oktatásról

² 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról

³ Lásd például Bíró Endre: Jog a pedagógiában. Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ – Jogismeret Alapítvány, Budapest, 1998.; Gönczöl Katalin: A diákokat megillető jogok érvényesüléséről a középfokú oktatási intézményekben. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának OBH 6213/1998. sz. jelentése. Budapest, 1998. december; Ligeti György?Márton Izabella: Diákjogok és pedagógusjogok az iskolában. Forrás: www.oktbiztos.hu

⁴ Az 1994. december 18-án, a Diákjogi Konferencián elfogadott Diákjogi Charta – kiadta az Országos Diák Unió; A Diákjogi Charta magyarázatai. Állampolgári Tanulmányok Központja, 1995.

⁵ Például ENSZ-egyezmény a gyermek jogairól, Magyarországon hatályba léptette az 1991. évi LXIV. törvény.

⁶ Loránd Ferenc: Az iskolai demokrácia mint fejlesztési probléma. Új Pedagógiai Szemle, 1994/9.

⁷ Ligeti György-Márton Izabella: Diákjogok és pedagógusjogok az iskolában. Forrás: www.oktbiztos.hu

⁸ 1993. évi LXXIX. törvény 19. § (1) a) pont

⁹ Bíró Endre: Jog a pedagógiában. Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ – Jogismeret Alapítvány, Budapest, 1998.

¹⁰ 1949. évi XX. törvény, A Magyar Köztársaság Alkotmánya

¹¹ 1989. évi II. törvény az egyesülési jogról

¹² 1989. évi III. törvény a gyülekezési jogról

¹³ 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról

¹⁴ 1959. évi IV. törvény a polgári perrendtartásról

¹⁵ 1978. évi IV. törvény a büntető törvénykönyvről

¹⁶ 16. § (3) bekezdés

¹⁷ 1992. évi XXII. törvény a munka törvénykönyvéről

¹⁸ 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról

¹⁹ 1991. évi LXIV. törvény a gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt egyezmény kihirdetéséről

²⁰ 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról

²¹ 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

²² Kt. 19. § (1) a) pont

²³ A könnyebb olvashatóság kedvéért a jogszabályi szöveg lényegét közöljük, a jogszabályi hely pontos megjelölésével. Jogi hivatkozáshoz az eredeti törvényszöveg használható.

²⁴ Közoktatási törvény 54. §

²⁵ Közoktatási törvény, 40. § (7) bekezdés

²⁶ Gönczöl Katalin: A diákokat megillető jogok érvényesüléséről a középfokú oktatási intézményekben. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának OBH 6213/1998. sz. jelentése, Budapest, 1998. december

²⁷ Forrás: http://www.om.hu

²⁸ Ligeti György – Márton Izabella: Diákjogok és pedagógusjogok az iskolában. Forrás: http://www.oktbiztos.hu

²⁹ Milicz Ákos: Mi a baj a diákjogokkal? Népszabadság, 2001. május 21.; dr. Siposs András: Már megint a pedagógusok…? Népszabadság; Milicz Ákos: Megbeszélés, megállapodás, béke. Népszabadság; A vitát összefoglaló és értelmező írás – Szakács Péter: Megint a margóra… Ráció (A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Lapja), 2001. augusztus. Ebben a cikkben az előzményt jelentő mindhárom írás teljes terjedelmében olvasható.

³⁰ Közoktatási törvény, 14. § (1) bekezdés b) pont

³¹ Közoktatási törvény, 14. § (2) bekezdés d) pont

³² Közoktatási törvény, 19. § (7) bekezdés f) pont

³³ Földes Petra: Érdek- és jogérvényesítés az iskolában. Új Pedagógiai Szemle, 2000/12.

³⁴ 40/1999. (X. 8.) OM-rendelet

³⁵ Az oktatási jogok biztosának beszámolója 2001. évi tevékenységéről. (http://www.oktbiztos.hu)

³⁶ Lásd erről Pál Tamás: Igazlátó Nap. Iskolapolgár Alapítvány, Budapest, 1992.